NNCL939-42Dv1.0

Robert A. SalvatoreKARDOK TENGERE

Fordította Sziklai IstvánBorító Todd Lockwood

Kiadja a Delta Vision Kft.ISBN 963 86207 7 3

Prológus

Szablyái sima és határozott köröket írtak le - a mozdulatok finom és ravasz íveket rajzoltak a levegőbe.Amikor ellenfele előrelépett, ő lesújtott a láthatóan védtelenül maradt egyik vállra. Ám az elf, akinekkopasz feje csillogott a napfényben, gyorsabb volt. Egyik lábát hátracsúsztatta, hosszú kardjával pedigparírozott, majd hirtelen előre tört és tengerésztőrével szúrt, majd ismét lépett egyet előre és kardjávaldöfött.Az elf sima mozdulatait tökéletes harmóniában követte, ikerszablyái védekezve pördültek erre-arra -mindkettő lentről és fentről csendült neki a testének szegezett kardnak. Az elf ismét szúrt, ezúttal derékma-gasságban, majd ismét, de ezúttal lent.A szablyák felfelé, majd lefelé lendültek, a klasszikus, kettős alsó há rításra. Majd a két penge felfelémozdult, amikor a fürge kopasz elf meg próbált átrúgni a hárítás felett.A rúgás azonban csak csel volt, és ahogy a szablyák felemelkedtek, az elf leguggolt és elhajította tőrét. Azpedig túl gyorsan szállt ahhoz, hogy az ikerpengék ismét lefelé mozdulva védhessék és túl gyorsan ah hoz,hogy megvethesse lábát és félreugorjon.A tökéletes és halálos ívben elhajított ördögi tőr a hasán találta el.

- Ez Deudermont, annyi biztos - kiáltotta a tengerész kétségbeesett hangon. - Újra kiszúrt minket!- Ugyan, honnan tudhatná, hogy kik vagyunk - emlékeztette egyik társa.- Csak kerüljük meg a zátonyt és hagyjuk magunk mögött a hullám törőket - utasította Sheila Kree arévkalauzt.A magas és karcsú, a többévnyi nehéz munkától sziklakemény karú, vörös hajú nő, akinek szemeiben haraggyúlt, ha azokra az évekre gon dolt, dühösen meredt az őket üldözőkre. A háromárbocos szkúner mi att arrakényszerült, hogy eltekintsen egy könnyűfegyverzetű kereske dőhajó minden bizonnyal roppantjövedelmező kifosztásától.- Kelts ködöt, hogy elrejtőzzünk előlük - kiáltott rá a veszedelmes kalóz a Véres Gerinc bűbájszövőjére,Bellanyra.- Ködöt - sóhajtott nagyot a varázslónő és megrázta a fejét, amitől hollófekete haja táncba kezdett vállain.A kalóznő, aki gyakrabban használta a kardját, mint a nyelvét, sem mit sem értett a mágiához. Bellany vállatvont és belekezdett legerő sebb varázslatába, a tűzgolyóba. Amikor végzett, nem a távoli, őket ül döző hajótvette célba - amely jóval kívül esett a varázslat hatósugarán és ha valóban a Tengeri Szellem volt, akkornem okozott volna gondot neki a támadás hárítása -, hanem a tengert, a Véres Gerinc mögött.A hullámok sisteregve és köpködve tiltakoztak, ahogy a lángok vé gignyalták, és ettől sűrű gőz emelkedett amagasba a gyorsan haladó vi torlás mögött. Sheila Kree elmosolyodott és helyeslően bólintott. Kala uza, egykeménykötésű nő, nagy, gödröcskés arccal és sárga fogakkal, mindenki másnál jobban ismerte a Világ Hátanyugati csücskét körül ölelő vizeket. Még a legsötétebb éjszakában is kiismerte magát, egyedül azátonyoknak csapódó hullámok loccsanásai lapján. Deudermont ha jója nem merészkedik be majd aveszedelmes vizekre. Nemsokára a Vé res Gerinc túljut a harmadik hullámtörőn is, bevesz egy sziklás

fordulót és vagy a nyílt tengerre indul, ha kapitánya úgy dönt, vagy még köze lebb megy a szárazföldhöz,zátonyokat és sziklákat kerülgetve - oda, ahol Sheila és társai rejtőzni szoktak.- Semmiképp sem tudhatja, hogy kik vónánk - mondta ismét az előbb szóló tengerész.Sheila Kree biccentett és remélte, hogy a férfinak igaza van - hitte, hogy valószínűleg igaza van, mert amíga Tengeri Szellem egy háromár bocos szkúner volt, egyedi vitorlázattal, addig a Véres Gerinc csupán egykicsi, jellegtelen karavellának tűnt.A Kardpart többi bölcs kalózához hasonlóan, Sheila Kree sem akart összeakaszkodni Deudermont legendáshajójával, sem képzett és vesze delmes legénységével, bárkinek is hitte őt a kapitány.Egyébként pedig már hallott pletykákat arról, hogy a kapitány őt ke resi, bár hogy miért őt szemelte ki ahíres kalózvadász, azt csak találgat ni tudta. Az erős nő reflexszerűen érintette meg a hátát lapockái felett,ahová újonnan lelt hatalmának és becsvágyának szimbólumát égették belé. Az összes nőhöz hasonlóan, akiKree tengeri és szárazföldi csapa tában dolgozott, Sheila is viselte a hatalmas harci pöröly jelét, a pörö lyét,amelyet egy bolondtól vásárolt meg Luskanban - Égisz-agyar jelét.Ez volt hát Deudermont hirtelen feltámadt érdeklődésének oka? A kalóznő tudott valamennyit a kalapácstörténetéről és tudta azt is, hogy korábbi tulajdonosa, egy Wulfgar nevezetű részeges melák, Deudermontkapitány barátja volt. Volt tehát itt valami kapcsolat, de a kalóz nem ve hette biztosra. Hiszen nem Wulfgarvolt az, akit perbe fogtak Luskan ban, azzal a váddal, hogy megpróbálta meggyilkolni Deudermontot?Sheila Kree hamarosan ejtette az egész kérdést, ahogy a Véres Ge rinc megkezdte veszedelmes útját a titkosrejtekhelyhez, az Arany Öb löcskéhez vezető, miriádnyi szikla és zátony között. A kitűnő kalauz el lenére, aVéres Gerinc többször nekikoccant a fűrészes zátonysornak, és mire elérte az öblöt, a karavella már balradőlt.Azonban ez nem számított, mivel ebben az égre törő csipkés sziklák kal körülvett búvóöbölben Sheila éslegénysége rendelkezésére álltak a javításhoz szükséges eszközök. A Véres Gerinc besiklott egy hatalmasbarlangba, ahonnan alagutak és üregek ágaztak felfelé a Világ Hátának legnyugatibb pontja irányába - atermészetes alagutak falai azonban most kormosak voltak a fáklyák füstjétől, a sziklás üregeket pedig ké-nyelmesebbé tette a Kardpart északi részének legsikeresebb kalózban dájává emelkedő Sheila Kree és társaiáltal szerzett zsákmány.A törékeny alkatú, fekete hajú bűbájszövő felsóhajtott. Valószínűleg tudta, hogy a javítások legnagyobbrészét mágiájának kell elvégeznie. - A fenébe ezzel a Deudermonttal! - jegyezte meg Bellany.- A fenébe a gyávaságunkkal, így gondoltad - köpte a szót a közel ben elhaladó egyik bűzlő tengeri medve.Sheila Kree a morgolódó férfi elé állt, rávicsorgott és egy jobbhorog gal a földre küldte.- Szerintem még csak meg sem látott minket - tiltakozott a kábult férfi és leplezetlen rémülettel az arcánnézett fel a vörös hajú nőre.Ha a Véres Gerinc legénységének valamelyik női tagja került össze tűzésbe Sheilával, akkor valószínűlegmegúszta egy veréssel, de ha vala melyik férfi lépte át az erőszakos kalóz türelmének határait, akkor kön-nyen megtudhatta, hogy honnan kapta a hajó nevét. A kalózvezér egyik kedvenc időtöltése volt a hajógerince alatt áthúzatni az embereket.Sheila Kree hagyta, hogy a matróz elkotródjon - gondolatait Deudermont mostani feltűnése kötötte le. Elkellett ismernie, hogy a Tengeri Szellem valószínűleg meg sem látta őket, de még ha így is tör tént, ésDeudermont legénysége észrevette a távolban a Véres Gerinc vitorláit, akkor sem tudhatták, hogy valójábankit is látnak.Ám Sheila Kree továbbra is óvatos lesz, mert hátha a kalózvadász mégis érintett az ügyben. Ha pedig akapitány és kiváló legénysége tényleg elhatározta, hogy megtalálják őt, akkor csak találják meg itt, az AranyÖblöcskében, abban a sziklaerődben, amelyet ő és emberei az ogreklánnal osztottak meg.

A tőr telibe találta......és ártalmatlanul hullott a földre.- Drizzt Do'Urden soha nem vett volna be egy ilyen cselt - morog ta magas és dallamos hangján a kopasz elf,Le'Lorinel. Arannyal pöttyö zött kék szeme veszedelmes vadsággal villódzott a fekete maszk mögött,amelyet sosem vett le. Egyetlen csuklómozdulattal a tokjába dugta a kardját. - Ha pedig mégis, akkorgyorsan kitért volna a dobás útjából vagy elég gyorsan visszahozta volna az egyik szablyáját, hogy hárítson fejezte be az elf és nagyot fújt.

- Én nem vagyok Drizzt Do'Urden - Tunevec, a félfelf csak ennyit mondott. A tető széléhez lépett ésfáradtan nekidőlt a kéménynek, mi közben levegő után kapkodott.- Mahskevic mágikus gyorsítást mondott rád, hogy kiegyenlítse a különbséget - felelte a félelf, miközbenfelszedte tőrét és megigazgatta ujjatlan világosbarna tunikáját.Tunevec felhorkant.- Még azt sem tudod, hogy hogyan harcol Drizzt Do'Urden - emlé keztette a másikat. - De tényleg! Láttadvalaha is harc közben? Láttad valaha is azokat a mozdulatokat, azokat a lehetetlen mozdulatokat, amelyeketolyan könnyűszerrel tulajdonítasz neki?Ha Le'lorinelre az okoskodás gyakorolt is valamilyen hatást, nem mutatta.- A harci stílusáról és ügyességéről szóló történetek közismertek északon.- Közismertek és nyilván túlzóak - vetette ellene Tunevec. Le'lorinel már azelőtt a fejét rázta, hogy a félelfbefejezte volna a mondatot, mivel már számtalan alkalommal részletesen elmagyarázta vívópartnerénekDrizzt hőstetteit.- Jól megfizetlek ezekért a gyakorlásokért - mondta. - Jól tennéd, ha minden szót, amelyet DrizztDo'Urdennel kapcsolatban kiejtek a számon, igaznak tekintenél és megpróbálnád utánozni harci stílusátszerény képességeiddel.A félmeztelen Tunevec megtörölte vékony és izmos felsőtestét, majd odanyújtotta a törülközőtLe'lorinelnek, aki a szokásos lenéző pillantás sal meredt rá - mint általában a kudarcok után. Az elf elsétáltmellet te, egyenesen a torony legfelső szintjére vezető csapóajtóhoz.- A rád mondott kőbőr varázs valószínűleg véget ért - mondta jól látható undorral.A tetőn a magára maradt Tunevec nem tudta visszafojtani kuncogá sát és megrázta a fejét. Indult, hogyfelvegye az ingét, de az orra előtt a levegő csillogni kezdett. A félelf megállt és figyelte, ahogy az öregMahskevic, a varázsló alakot ölt.- Ezúttal elégedett volt veled? - kérdezte a szürke szakállú vénem ber. Olyan volt a hangja, mintha azt csaknagy erőfeszítéssel tudta vol na kipréselni a torkából. Mahskevic gunyoros, összes sárgás fogát kivil lantómosolya elárulta, hogy már ismeri a választ.- Le'lorinel megszállott ezzel az alakkal kapcsolatban - felelte Tunevec. - Jobban, mint ahogy azt valaha islehetségesnek tartottam. Mahskevic csak vállat vont, mintha nem igen érdekelné az egész.- Több, mint öt éve dolgozik nekem cserébe azért, hogy megtanít sam a varázslataimra és téged is jólmegfizet - emlékeztette a varázsló. - Hónapokig kutattunk, mire megtaláltunk téged, mint olyasvalakit, akielég ígéretes, hogy utánozza ennek a furcsa sötételfnek, ennek a Drizzt Do'Urdennek a mozdulatait.- Akkor hát miért vesztegetitek az időtöket? - vágott vissza a dühös félelf. - Miért nem kelsz útra Le'lorinnelés találjátok meg ezt a nyomo rult drow-t és végeztek vele egyszer s mindenkorra. Sokkal könnyebb nektűnik, mint amilyenek ezek a végeláthatatlan vívógyakorlatok.Mahskevic kuncogott, ami világossá tette Tunevec számára, hogy alábecsüli ezt a módfelett különös drow-t,aki - ahogy ezt Le'lorinel és a varázsló kiderítette - valóban figyelemreméltó tetteket hajtott végre.- Tudjuk, hogy Drizztnek van egy törpe barátja akit Harcpöröly Bruenornak hívnak - magyarázta a varázsló.- Ismered ezt nevet? Tunevec, miközben felöltötte ingét, az öregemberre nézett és meg rázta a fejét.- Ő Mithrill Csarnok királya - folytatta Mahskevic. - Vagy legalább is az volt. Nem sok kedvet érzek arra,hogy egy vad törpékből álló klánt magam ellen fordítsak. A törpék amúgy is minden varázsló átkát jelen tik.Ha Harcpöröly Bruenor ellensége leszek, az nem segíti elő sem egészségem, sem vagyonom gyarapodását.- Ezenkívül, én nem neheztelek erre a Drizzt Do'Urdenre - tette hozzá Mahskevic. - Miért akarnám hátelpusztítani?- Mert Le'lorinel a barátod.- Le'lorinel - visszhangozta a varázsló kuncogva. - Elismerem, ked velem őt és a barátságból fakadókötelességérzetem okán, gyakran pró bálom meggyőzni arról, hogy az út, amelyen halad, nem más, mint ön-pusztító oktalanság.- Biztos vagyok benne, hogy oda se figyel - mondta Tunevec.- Egy picit se - értett egyet Mahskevic. - Le'lorinel Tel'e'brene-quiet te makacs alak.- Ha egyáltalán ez a neve - horkantotta Tunevec, aki eléggé cudar kedvében volt, főként vívópartnere miatt.- Amit nekem adsz, azt én viszonzom - fordította le, mivel Le'lorinel neve nem volt más, mint a közismertelf mondás egyik változata.- A tisztelet és a barátság filozófiája, nem igaz? - kérdezte az öreg va rázsló.

- És a bosszúé - felelte Tunevec zordan.

A torony középső szintjén, saját, apró szobájában, Le'lorinel levette maszkját és lerogyott az ágyára - szintefortyogott a dühtől és a Drizzt Do'Urden iránt érzett gyűlölettől.- Hány évbe fog telni? - kérdezte az elf magától és a végén elnevet te magát, miközben egy ónixgyűrűveljátszadozott. - Talán évszázadok ba? Mit se számít!Le'lorinel levette az ékszert és csillogó szeméhez emelte. Két évnyi kemény munkával érdemelte ki ezt atárgyat Mahskevictől. Ez egy má gikus gyűrű volt, amelyben varázslatokat lehetett tárolni. Ebben négybűvige lapult, négy olyan varázs, amelyről Le'lorinel úgy vélte, hogy vé gezni fog Drizzt Do'Urdennel.Az elf persze azt is tudta, hogy ha a varázslatokat az előre eltervezett módon használják fel, akkor azvalószínűleg mindkét harcoló fél halált jelenti majd.De nem számított.Mert ha Drizzt Do'Urden meghal, akkor Le'lorinel is elégedetten tá vozik az árnyékvilágba.

ELSŐ RÉSZSÖTÉT JELEK

Jó itthon lenni. Jó hallani a Jeges Szelek Völgyében a szél zúgását, érezni a vérpezsdítő harapását, amiarra emlékeztet, hogy élek.Magától értetődőnek tűnik, hogy élek, hogy élünk - mi, mindannyian -, ám attól tartok, hogy elég gyakranmegfeledkezünk erről az egyszerű tényről. Olyan könnyű elfeledkezni arról, hogy valóban élünk, vagylegalábbis értékel ni azt, hogy igazán élünk, hogy megláthatjuk a napfelkeltét és gyönyörködhe tünk mindennaplementében.És a kettő között eltelő órák és azok is, amelyek az alkonyt követik, szin tén a mieink, és azokat kedvünkszerint tölthetjük el.Könnyű szem elől téveszteni annak a lehetőségét, hogy mindenki, aki utunkba akad, élménnyé és emlékkéválhat - legyen az jó vagy rossz -, ami eseménnyel tölti meg ezeket az órákat az unalom helyett, és megtöriaz elmú ló pillanatok monotóniáját.Igen, jó itthon lenni, a Jeges Szelek Völgyének vad vidékén, ahol szörnyek kószálnak és az úton mindenkanyarban zsiványok állnak lesben. Élőbb és elégedettebb vagyok, mint évek óta bármikor Túl sokáigküzdöttem sötét múltam örökségével. Túl sokáig küzdöttem hosszú létem valóságával, azzal, hogyvalószínűleg még sokáig fogok élni azután is, hogy Bruenor Wulfgar és Regis nem lesz többé.És Cattie-brie sem.Milyen bolond voltam, amikor rövid élete miatt keseregtem, ahelyett, hogy élveztem volna a vele - az együtt-, eltöltött napokat! Milyen bolond voltam, amikor hagytam, hogy a jelen a múltba csússzon át, miközbenegy lehetséges - de csupán lehetséges - jövőn merengtem!Mindannyian közelebb kerülünk a halálhoz, minden egyes nap minden egyes eltelt pillanatával. Ez ennek alétnek megkerülhetetlen igazsága. Olyan igazság ez, amelynek félelme megbéníthat minket vagy eltölthetminket türel metlenséggel, azzal a vággyal, hogy új dolgokra leljünk, és élményekben legyen részünk, azzal areménnyel - vagy inkább acélos elszántsággal! -, hogy min den egyes cselekedetünk emlékezetes maradjon.Hogy minden lépésünk tánc legyen, egy színes virágokkal teli kertben vagy a mély hóban.A fiatalok ismerik ezt az igazságot, amelyet az öregek, de még a középkorú ak is elfelejtettek már Ez agyökere a dühnek, a féltékenységnek, amellyel oly sokan viseltetnek az ifjúság iránt. Rengetegszer hallottammár az alábbi közhe lyet: "Bárcsak megfiatalodnék, jelenlegi tudásommal a birtokomban!" Ezek a szavakőszintén mulattatnak, mivel valódi jelentésük a következő: "Bárcsak is mét felidézhetném azt a vágyat és azörömet, amit akkor ismertem!"Végre felismertem, hogy ez az élet értelme és ez a felismerés vezetett oda, hogy valóban megismertem avágyat és az örömet. Az ezt az igazságot felis merő húsz év, vágyakkal és örömmel telve, teljesebb lehet,mint egy több év százados lét, meghajtott fejjel és meggörnyesztett vállal.Emlékszem, amikor először harcoltam Wulfgar oldalán, amikor elképesz tő túlerő és hatalmas óriások ellenvezettem őt, széles mosollyal és élettel tel ve. Milyen furcsa, hogy ahogy egyre több mindent nyertem meg,amit elve szíthettem, úgy tűnt el ez az élet utáni sóvárgás is!Sok időbe telt, és sok keserű veszteségbe, mire felismertem ennek a gon dolkodásnak az oktalanságát.Sokáig tartott, mire visszatértem a Jeges Sze lek Völgyébe, miután kénytelen-kelletlen átadtam aKristályszilánkot Jarlaxle-nak, és végre pontot tehettem - imádkozom, hogy örökre! -, az Artemis Entrerihezfűződő történetre és ráeszmélhettem az életre, ami az enyém, az engem körülvevő szépségre, arra, hogy azélményeket fel kell ku tatni és nem elmenekülni kell előlük ahhoz, hogy éljünk.Azért maradtak még aggodalmak és a félelmek. Wulfgar itt hagyott ben nünket - nem tudom hová ment -, ésén féltem az elméjét, a szívét és a tes tét. De elfogadtam azt, hogy ezt az utat ő választotta és hogy ezért ahárom dologért - az elméjéért, a szívéért és a testéért -, távozott közülünk. Imád kozom, hogy útjaink ismétkeresztezzék egymást, hogy megtalálja a hazave zető utat. Imádkozom, hogy kapjunk hírt felőle, ami vagyeloszlatja félelme inket vagy arra késztet minket hogy kerekedjünk fel és keressük meg.Lehetnék türelmes és győzködhetném magam, hogy minden a lehető leg nagyobb rendben van. Ha az őérteérzett félelmeimen merengenék egész nap, egész létem célját tagadnám meg.És ezt nem fogom megtenni.Ehhez túl sok szépség van a világban. Túl sok szörnyeteg és túl sok zsivány. Túl sok vidámság.

- Drizzt Do'Urden

ELSŐ FEJEZETEGYMÁSNAK VETETT HÁTTAL

Hosszú fehér haja Cattie-brie vállára omlott és a nő meztelen alkar ját csiklandozta, akinek vörösbarna hajaDrizzt karjára és mellére hullott.Ők ketten egymásnak vetett háttal ültek a Jeges Szelek Völgye leg nagyobb tavának, a Maer Dualdonnak apartján és a párás nyári eget kémlelték. Fejük felett lassan és lustán felhők úsztak tova és bolyhos fe-hérségük gyakorta élesen kirajzolódott, ahogy a fura kinézetű keselyűk alájuk siklottak. A páros figyelmétezúttal azonban nem a rengeteg ma dár, hanem a felhők kötötték le.- Egy horogra akadt bütykösfejű hal - mondta Catti-brie, az egyik különös felhőalakzatra, egy sodródó,vékony fehér vonalhoz kapcsoló dó görbülő téglalapra utalva.- Ezt meg honnan veszed? - nevetett fel a sötételf.A nő feje oldalra fordult, tekintete pedig végigmérte fekete bőrű, bí borszemű társát.- Hogyhogy te nem látád? - kérdezte. - Olyan világos pedig, mint a szemöldököd fehér vonala.Drizzt újra felnevetett, de nem annyira azon, amit a nő mondott, ha nem inkább azon, ahogy mondta.Catti-brie ismét Bruenor klánjával la kott a Tízváros melletti törpebányákban és szemmel láthatóan a nyug-hatatlan törpék beszédmódja és akcentusa ismét kezdett ráragadni.A drow kissé felé fordította a fejét, úgy, hogy jobb szeme alig néhány hüvelykre kerüljön a nő tekintetétől.Látta benne a szikrákat - téved hetetlenül -, az elégedettséget és a boldogságot, ami mostanában tért vissza,hónapokkal azután, hogy Wulfgar elhagyta őket - és ez a tekin tet láthatóan még áthatóbb volt, mintkorábban bármikorDrizzt felnevetett és ismét az égre nézett.- A halad elúszott - közölte, mivel a szél tényleg elfújta a vékony szálat a nagyobb formától.- De legalább hal - makacskodott ingerülten Catti-brie. Pontosab ban úgy, mintha ingerült lenne.Drizzt csak mosolygott és nem vitatkozott az állítással.

- Te átkozott kis bolond! - morgolódott és zsörtölődött Harcpöröly Bruenor, akinek nyála egyre sűrűbbenröpködött, ahogy egyre jobban méregbe gurult. A törpe megállt és súlyos csizmájával nagyot toppan tott,majd fejébe nyomta egyszarvú sisakját. Narancsvörös haja vadul csapdosott a megviselt fejfedő peremealatt. - Azt gondolám, hogy van egy barátom a tanácsban és erre te hagyod, hogy a targosi Kemp egysze rűenleszorítsa az árat, minden harc nélkül!Regis, a félszerzet, aki soványabb volt, mint évek óta bármikor és kí mélte azt a karját, ahol szörnyű sebétszerezte legutolsó közös kaland jukkor, csak vállat vont és ennyit mondott:- Targosi Kemp csak a halászok nevében beszélt az érc áráról.- De a halászok jelentős mennyiségű ércet vásárolnak! - bömbölte Bruenor. - Miért helyeztelek visszatégedet a tanácsba, ha képtelen vagy énnékem megkönnyíteni eme létet?Regis kissé elmosolyodott a kirohanás hallatán. Arra gondolt, hogy emlékezteti Bruenort, miszerint nem atörpe helyezte vissza őt a tanács ba, hanem Pusztaerdő népe, akinek szüksége volt egy képviselőre, mi vel azutolsó egy jeti gyomrában végezte, de azután inkább bölcsen megtartotta magának a gondolatait.- Halászok - mondta a törpe és a félszerzet szőrös, csizmátlan lába elé köpött.Regis ismét elmosolyodott és kikerülte a foltot. Tudta, hogy Bruenor sokkal inkább kiabálós és nem annyiraharapós hangulatban van és hogy a törpe hamarosan ejteni fogja ezt a témát - amíg a következő probléma azútjukba nem kerül.Harcpöröly Bruenor mindig is izgága alak volt.A törpe még akkor is morgolódott, amikor az útkanyarulat után sze mük elé tárult Drizzt és Cattie-brie, akikmég mindig a mohás tóparton üldögéltek, elveszve a felhőkről szőtt képzeteikben és egymás társasá gában.Regis fogai közé szívta a levegőt és arra gondolt, hogy Bruenor mindjárt felrobban, amiért szeretett,örökbefogadott lányát ilyen meg hitt helyzetben találja a drow-val - vagy bárki mással -, de a törpe csakmegrázta bozontos fejét és eldübörgött a másik irányba.- Átkozott bolond elf - mondta, amikor végre a félszerzet beérte. Megcsókolod majdan azt a lányt és ezzelkész is?Regis szája szinte a füléig szaladt.

- Honnan tudod, hogy mát nem tette meg? - vetette oda, csupán azért, hogy lássa, amint a törpe arca olyantűzvörösre változik, mint amilyen a haja és a szakálla volt.És persze Regis elég fürge volt ahhoz, hogy félreugorjon Bruenor ha lálos szorítása elől.A törpe azonban csak lehorgasztotta a fejét, miközben átkokat mo tyogott és elviharzott. Regis el sem akartahinni, hogy csizmák ilyen dü börgést kelthetnek a puha, mohával borított földúton.

Bryn Shander tanácstermében a lárma nem igazán lepte meg Regist. Megpróbálta - de tényleg -,figyelemmel követni a fejleményeket, mi közben Cassius elöljáró, Tízváros legmagasabb rangú vezetője ajobbá ra formális ügyekkel kapcsolatos tanácskozást vezette. Korábban mind a tíz város független vezetésalatt állt, vagyis a tanácsba minden város küldött egy képviselőt, de Cassius olyan nagy szolgálatot tett aterület nek, hogy többé már nem csak egy közösség szószólója volt - még Bryn Shanderé sem, amely a férfiotthona volt és messze a legnagyobb tele pülés a környéken. Ez persze nem tetszett targosi Kempnek, akiTízváros második legnagyobb városát vezette. Ő és Cassius régebben egyenlő ellenfelek voltak, de azelöljáró előlépésével és az új bryn shan deri tanácsos kinevezésével Kemp úgy érezte, hogy hátrányba került.Ám az elöljáró mindezek fölé emelkedett és az elmúlt néhány hónap során még a morgolódó Kemp iselismerte, hogy a férfi általában tisztes ségesen és részrehajlás nélkül cselekedett.Ám a bryn shanderi tanácsteremben uralkodó békés és szívélyes hangulat a csak fokozta a pusztaerdeitanácsos unalmát. A félszerzet kedvelte a jó vitákat és a remek érveléseket, főleg akkor, ha nem ő álltközéppontban - jobban szeretett a sarokban meghúzódni és onnan fo kozni az érzelmeket és a vitahevességét.Ó, azok voltak ám a régi szép napok!Regis megpróbált ébren maradni - de tényleg -, amikor a vita a Maer Dualdon mélyebb vizeinek ahalászhajók közötti elosztására tere lődött - ezzel remélték megakadályozni, hogy a hálók összegabalyodja-nak és hogy a tavon megszokott érzelemkitörések kirobbanjanak.Ez a vita már évtizedek óta folyt Tízvárosban és Regis tudta, hogy semmilyen törvény nem tarthatja távolegymástól a hajókat a nagy tó hideg vizén. Ahol a bütykösfejű halak vannak, odamennek a hajók is, bármitis mondjon a törvény. A halak csontjából kiváló faragványokat lehetett készíteni és emellett még a húsuk isízletes volt - nem véletlen hát, hogy a városok gazdaságának alapját alkották és számos gazfickót vonzottakTízvárosba, akik mind itt remélték megtalálni a szerencséjü ket.A Jeges Szelek Völgye három nagy tavának partjaitól oly messze el terülő tanácsteremben hozott törvényekcsupán eszközök voltak a ta nácstagok számára kirohanásaik alátámasztására, adni elkerülhetetlenülbekövetkezik majd, ha minden rendelet csődöt mond.Mire Pusztaerdő félszerzet tanácsnoka felébredt, a beszélgetés témá ja - szerencsére -, már megfoghatóbbügyekre terelődött, köztük egy olyanra is, ami Regist közvetlenül érintette. Pusztaerdő tanácsnoka csak egypillanattal később ébredt rá, hogy az ok, amiért kinyitotta sze mét, nem volt más, minthogy Cassius a nevénszólította.- Bocsáss meg, hogy megzavarom a szunyókálásod - mondta Tízváros elöljárója halkan Regisnek.- É... én, hm, napokon és éjszakákon át készültem erre a, hm, mos tani tanácskozásra - hebegte a felrezzenőfélszerzet. - És Bryn Shander messze van.A mosolygó Cassius felemelte kezét és csendre intette Regist, még mielőtt az még inkább zavarba jöttvolna. A félszerzetnek semmi szük sége nem volt rá, hogy kifogásokat keressen itt, ebben a testületben.Mindannyian ismerték fogyatékosságát és értékét - és ez az érték nem kis részben nagyhatalmú barátainnyugodott.- Akkor hát el tudod rendezni ezt az ügyet? - Ezt Targosi Kemp, aki a legkevésbé kedvelte Regist atanácsnokok közül, kérdezte nyersen a kérdést.- Ügyet? - érdeklődött Regis.Kemp lehajtotta fejét és halkan szitkozódott.- Az útonállók ügyét - magyarázta Cassius. - Tudjuk, hogy a Shaengarne túlpartján, Brémától délrefelbukkant új banda hosszú lo vaglást jelent a barátaidnak, de nagyra értékelnénk, ha te és a társaidbiztonságossá tennék az arra vezető utakat.Regis hátradőlt és keresztbefonta kezét még mindig terjedelmes ha sán -- bár az már korántsem volt olyanlátványos, mint egykor -, és módfelett magasztos arckifejezést öltött. Hát erről van szó, somolygottmagában. Újabb lehetőség neki és barátainak, hogy hősökként szolgál ják Tízváros népét. Regis ilyenkor

érezte magát igazán elemében, még akkor is, ha be kellett ismernie, hogy csak kisebb szerepet játszik jóvalerősebb társai hőstetteiben. De a tanácsüléseken ezek voltak azok a pil lanatok, amikor tündökölhetett,amikor olyan magasnak érezhette ma gát, mint a hatalmas Kemp. Eltöprengett a Cassius által felvázolt fel-adaton. Bréma volt a legnyugatibb város, a Shaengarne folyó túlpartján - a folyó most, a nyár végén nyilvánalacsony.- Úgy vélem, hogy tíz napon belül ott lehetünk és megtisztíthatjuk az utakat -- mondta Regis aszükségesnek ítélt szünet után.Tudta, hogy barátai úgyis beleegyeznek. Az elmúlt néhány hónap ban hányszor indultak útnak szörnyek ésútonállók után? Ez főként Drizzt és Catti-brie szerepe volt, akik élvezettel csinálták ezt, de még Bruenor is,aki pedig állandóan panaszkodott emiatt, sem bánta igazán.Amint Regis ott ült és ezen töprengett, rájött arra is, hogy őt sem zaklatja fel az a tudat, hogy ő és barátaihamarosan ismét a kalandok útjára lépnek. Valami történt vele azon az utolsó, hosszú úton, amikormegérezte a vállába döfő goblin lándzsa okozta kínt - amikor kis híján meghalt. Regis akkor még nemismerte fel a változást. Akkor még nem akart mást a sebesült félszerzet, csak visszatérni kényelmesházikójába Pusztaerdőn, a bütykösfejű halak csontjából gyönyörű faragványokat készíteni és semmivel semtörődve a Maer Dualdon partján horgászni. Miután megérkezett meghitt pusztaerdei otthonába, Regis avártnál nagyobb borzongást érzett, amikor a sebét mutogatta.Ezért hát, amikor Drizzt és a többiek útnak indulnak majd az új fe nyegetés ellen, Regis örömmel játssza el aráosztott szerepet.

A Brémától délre elterülő úton töltött első tíznap közül az utolsó épp olyan lehangolónak indult, mint azelőző kilenc. A szúnyogok és moszkitók sűrű rajokban zümmögtek a levegőben. A Jeges Szelek Völ gyébenkilenc hónapon át uralkodó hideg évszak szorításából kiszaba dult sár makacsul rátapadt az apró szekérkerekeire és a társait árnyék ként kísérő Drizzt megviselt csizmájára.Catti-brie hajtotta az egylovas kocsit. Hosszú és piszkos gyapjúruhá ja válltól bokáig borította testét, hajátpedig szorosan felkötötte. A fia tal fiúnak álcázott Regis mellette ült - arca már egészen vörösen színt öltötta nyári nap alatt eltöltött hosszú óráktól.A legkényelmetlenebb azonban Bruenornak volt, ráadásul ezt saját magának köszönhette. Készítettmagának ugyanis egy utazóládát, ahol elrejtőzhetett - a szerkezetet a szekér alá, középtájra erősítette ésmin den egyes nap ott kuporgott.Drizzt gondosan megválasztva rótta útját a sárral borított tájon, mindig éberen. A Jeges Szelek Völgyéneknyílt tundráján az utazókra sokkal komolyabb veszélyek leselkedtek, mint az útonállók, akiknek az elfogásamiatt idejöttek. Habár a tundrajetik zöme most valószínűleg délebbre költözött, követve a karibucsordákat aVilág Hátának lábá hoz, azért még maradhatott itt néhány. Ebben az évszakban óriások és goblinok gyakranjöttek le a távoli hegyekből, könnyű zsákmányt és könnyű meggazdagodást keresvén. Drizztnek sok esetbenkellett kité rőket tennie a sziklás és lápos területeken, hogy elkerülje a halálos, szürkés szőrrel borítottkígyókat, amelyek között akadtak húsz lábnál is hosszabb példányok - mérgező marásuk pedig még egyóriást is leterí tett volna.A drow-nak mindezt figyelembe kellett vennie és közben még a sze keret is figyelnie kellett a szemesarkából, mialatt a környező vidéket fürkészte minden irányban. Hamarabb kell meglátnia az útonállókat,mint ahogy azok vennék észre őt, ha könnyen akarja elkapni őket.Pontosabban könnyebben, somolygott magában a drow. Meglehető sen jó leírással rendelkeztek a bandáról,és úgy tűnt, hogy sem létszá mukat, sem képességeiket tekintve nem jelenthetnek különösebb prob lémát.Drizztnek szinte állandóan figyelmeztetnie kellett magát: nem szabad, hogy az előfeltevéseknagyképűséghez vezessenek. Elég egyet len szerencsés nyíllövés és csapata máris három főre olvad.A rovarok a széllel dacolva mindenfelé ott nyüzsögtek körülötte, a Nap fénye szúrta a szemét, minden egyessáros pocsolyában ott rejtőz hetett egy ebédelni vágyó szürke szőrmés kígyó, vagy egy földre lapulótundrajeti, emellett pedig ott volt még a területen már hírnévre szert tett, rá és barátaira fenyegetést jelentőveszedelmes banditacsapat.Nem véletlen hát, hogy Drizzt Do'Urden remek hangulatban volt! Gyorsan átlépett egy apró patakon, majdcsúszva megállt, amikorészrevette a nagyjából emberláb méretű, furcsa formájú tócsákból álló sort, amelyek körülbelül olyantávolságra sorakoztak egymástól, mint amit egy sietősen haladó ember hagy. A drow közelebb lépett és

letér delt, hogy alaposabban megvizsgálja a nyomokat. -1'udta, hogy nem so káig maradnak meg errefelé, ígyhát ennek frissnek kellett lennie. Drizzt ujja a második percéig mélyedt a vízbe, mielőtt tömör földbe üt-között volna - a mélység is megfelelt egy felnőtt ember hagyta nyomé nak.A drow felállt és kezei az álcázó köpeny fodrai alatt szablyáinak mar kolatára fonódtak. Csillám a jobbcsípőjén függött, míg Jéghalál a balon - készen arra, hogy elővillanjanak és végezzenek bármiféleveszéllyel.Drizzt összehúzta bíborszínű szemeit, kezét pedig felemelte, hogy le árnyékolja a napfényt. A nyomok az útfelé haladtak, arra, ahol a sze kér hamarosan elhalad majd.És ott feküdt a földön a sárral borított ember, várakozva.Drizzt nem felé indult, hanem ehelyett lehajolva igyekezett visszafe lé, egy félkört leírva, azzal aszándékkal, hogy átszeli az utat a szekér mögött és vet egy pillantást a másik oldalon található leshelyekreis. Szürke köpenyének csuklyáját mélyebbre húzta, hogy még jobban el rejtse fehér haját, majd futásnakeredt, miközben fekete kezeit izgatot tan dörzsölte össze.

Regis ásított és nyújtózkodott egyet, majd nekidőlt Cattie-brie-nek, befészkelte magát az oldalán éslehunyta nagy, barna szemét.- Remek alkalom a szendergésre - suttogta a nő.- Remek alkalom, hogy elhitessem azokkal, akik minket figyelnek, hogy szendergek -- javította ki Regis. -Láttad őket mögöttünk, az út mellett?- Egen - mondta Catti-brie. - Koszos egy páros.Miközben beszélt, egyik kezével elengedte a kantárt és a szekér bak jának elülső pereme alá csúsztatta.Regis figyelte, amint ujjai összezárul nak az odarejtett tárgyon és tudta, hogy megnyugvást merít SzívkeresőTaulmarilból, lenyűgöző íjából, amely a helyén volt és készen várta, hogy használja.Az igazság az volt, hogy ez a tény Regist is megnyugtatta - méghoz zá nem is kis mértékben.A félszerzet keze hátrafelé mozdult a bakon és mintha csak véletle nül tenné, keményen nekikoppant aháttámla fadeszkázatának -- ezzel jelezte Bruenornak, hogy legyen éber és készüljön.- Kezdődik - súgta oda Catti-brie egy pillanattal később.Regis továbbra is csukva tartotta szemét, miközben keze most már gyorsabb ütemben ütögette a deszkát.Bal szemét csak résnyire nyitot ta ki, hogy megnézze magának az útra kilépő, mosdatlan kinézetű há romzsiványt.Catti-brie megállította a szekeret.- Óh, jó uraim! - kiáltotta. - Tudnának nékem és ennek a fiúnak itt segítni, ha szépen kérném? A férjemetmegölték a hegyszorosban és én azt hiszem, hogy egy kicsinyég eltévedtünk. Napok óta ide-oda utazunk ésnem tudjuk, hogy melyik út vezet Tízvárosba.- Nagyon okos - suttogta Regis, aki szavait cuppantással álcázta, mi közben a bakon mocorgott, és úgy tett,mintha mélyen aludna.A félszerzetet valóban lenyűgözte az a mód, ahogy Catti-brie magya rázatot adott arra, hogy az elmúltnéhány napban miért utazgattak fel-alá az úton. Ha a banda figyelte őket, akkor kevésbé fognak gyanakodni.- De nem tudom, hogy mit tegyek! - könyörgött Catti-brie, akinek hangja élessé vált és eltöltötte a félelem. -Enmagam és ez a fiú itten, teljesen egyedül vagyunk és eltévedtünk!- Segítünk tinéktek -- mondta a középen álló csontos, vörös hajú férfi, akinek szakálla szinte a derekáig ért.- De ennek biza' ára vagyon - magyarázta a bal oldalon álló, nagy termetű zsivány, akinek a vállán átvetveegy hatalmas csatabárd nyu godott.- Ára? - kérdezte Catti-brie.- Az ár a szekeretek - mondta a harmadik, aki láthatóan mind be szédét, mind megjelenését tekintve alegválasztékosabb volt a banditák közül. Színes mellényt és tunikát hordott (előbbi sárga, utóbbi piros volt)és bal csípőjén, az övébe tűzve egy papírt viselt.Regis és Catti-brie egymásra pillantott, nem igazán meglepve. Mögülük egy puffanás hallatszott, Regispedig beharapta szája szélét és remélte, hogy Bruenor nem ront elő és dönt romba mindent. Tervü ketalaposan kidolgozták, az első lépéstől az utolsóig gondosan megkoreografálták.Újabb puffanás érkezett a hátuk mögül, de a félszerzet már átdugta kezét a bakon és ökle nekikoppant aháttámlának, hogy elfojtsa a zajt.

Catti-brie-re nézett és a nő kék szemének izzásából tudta, hogy az ő színrelépésének az ideje hamar, nagyonhamar eljön.

Ő lesz a legfélelmetesebb, mondta Cattie-brie magában és a jobb szélen álló zsiványra, a hármaslegválasztékosabb tagjára nézett. Pillan tása ezután átvándorolt a másik oldalon álló, hatalmas termetűférfira. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy egyetlen suhintással ketté tudná vágni az az irdatlanfejsze.- És egy kis pipihusi - jegyezte meg a bal. oldalon álló zsivány és fel villantotta mohó, foghíjas mosolyát. Aközépen álló férfi gonoszul elvi gyorodott, de a jobb szélső alak undorral pillantott a másik kettőre.-- Ugyan, hiszen ő mondta, hogy elvesztette a férjét! - tiltakozott a nagydarab fickó. - Gyanítom, hogyhasznát látná egy alapos lovagolásnak.Catti-brie agyán végigfutott a kép, amint borotvaéles kardja, Khazid'hea felszántja a pojáca ágyékát, deügyesen álcázta mosolyát.- Talán a szekeretek is elegendő lesz - magyarázta a csiszolt modorú zsivány és Cattie-brie látta, hogy teljesmértékben nem határolta el ma gát a vele folytatandó játékoktól.Igen, elég jól megértette mindezt. A férfi megnyerő modorával akar ta ugyanazt elérni, amit a nagydarabfickó az izmaival akart kicsikarni. Sokkal szórakoztatóbb lett volna, ha a lány belemegy játékba.- És persze mindaz, ami benne van - folytatta a választékos útonálló. - Sajnálom, hogy el kell fogadnunk azadományodat, de attól tartok, hogy nekünk is a túlélésért kel küzdenünk idekint, miközben az utakonjárőrözünk.- Ezt csináljátok tehát? - kérdezte Catti-brie. - Ami jómagamat ille ti, én inkább hitvány tolvajoktársaságának néztelek volna benneteket. Ettől aztán tágra nyílt a szemük!- Ketten jobbra és hárman balra - súgta Catti-brie Regisnek. - Az előttünk álló kutyák az enyémek.- Termnészetesen - felelte a félszerzet és a nő meglepetten pillantott rá. A meghökkenés azonban csupánegy pillanatig tartott, mivel Cattie -brie emlékeztette magát, hogy Regis nagyon jól ismeri őt és valószínű legkikövetkeztette a benne lezajló érzelmeket az útonállókkal folyta tott beszélgetés során, épp úgy, mint ahogyönmaga is felismerte azokat.Ismét a félszerzet felé fordult, féloldalasan elmosolyodott, tett egy apró mozdulatot, majd tekintetevisszakanyarodott a banditák felé.- Sem szükségtek, sem jogotok nincs arra, hogy bármit is elvegyetek - mondta a tolvajoknak és csak éppannyi remegést vitt a hangjába, amivel elhitethette, hogy a vakmerő felszín mögött a tömény rettegés bújikmeg.Regis ásított egyet és kinyújtózott, majd felpattantak a szemei és jól látszott bennük a - tettetett -,meglepődés és rémület. Felsikított és le ugrott a szekér jobb oldalán, majd rohanni kezdett a sárban.Catti-brie vette a jelet, felállt és egyetlen rántással letépte magáról az álcaként szolgáló gyapjúruhát,amelyet félrelökött és feltárta az öltözék alatt rejlő harcost. Khazid'hea, a halálos Vágó kiröppent tokjából,má sik keze pedig a szekér bakja alá nyúlt és előhúzta az íjat. Catti-brie a levegőbe ugrott és már ott istermett az istráng mellett, és váratlan moz dulattal előrerántotta a lovat, amely így elválasztotta egymástól anagy darab fickót két társától.

A szekér baloldalán a három haramia látta, hogy mi történik és fel pattantak a sárból, majd kardot rántottakés ordítva előrerontottak.A mellettük levő apró földhányás mögül egy ruganyos és gyorsan mozgó alak tört elő, csendesen, akár egyszellem - úgy tűnt, hogy repül, lábai olyan gyorsan szelték át a lucskos talajt.A szürke köpeny ráncai alól két ragyogó szablya került elő és a roha mozó hármast hófehér mosoly ésbíborszínű szemek fogadták.- Aztat ott, kapjátok el! - kiáltotta az egyik gazfickó és mindhárman a drow-ra rontottak. Mozdulataik (kétdöfés és egy vad suhintás), koor dinálatlanok és esetlenek voltak.Drizzt jobb karja egyenesen kivágódott jobbra és Jéghalál tökéletes mozdulattal ütötte fel az oldalirányúvágást, miközben a bal kéz felfelé és előremozdult - Csillám homorú lapja keresztben csapott le a két elő-redöfő pengére. Ahogy Csillám visszahúzódott, Jéghalál sújtott le a ki nyújtott kardokra, majd ismét érkezetta keresztbe és lefelé mozduló Csillám, amely ismét mindkét fegyvert eltalálta. Drizzt egy finom láb-

mozdulattal lebukott a felbőszült haramia visszakezes vágása elől és a sötételf elég gyorsan csapott visszaJéghalállal ahhoz, hogy a szablya el találja a férfi kézfejét, amint annak kardja elsuhant mellette.A gazfickó felüvöltött, fegyvere pedig elrepült.De nem messze, mert a drow bal keze máris mozgásba lendült. Csil lám keresztbe mozdult és megakasztottaaz elszálló kard röptét. Az ezt követő tánc szinte hipnotizálta a három banditát. A két szablya gyorsmozdulatokkal pörgette a kardot a levegőben, alá, fölé és mellé mozdul va, mintha csak a drow egy daltjátszott volna a fegyver lapján.Drizzt végül Jéghalált a kard fölé és mellé lendítette és a mozdulat sor végén a penge pontosan tulajdonosakezében termett.-- Biztos tudsz ennél jobbat is - közölte a mosolygó drow, amint a kard markolata tökéletesen belesimult akábult gazember tenyerébe. A férfi felsikoltott és fegyverét a földre ejtette, majd megfordult és elrohant.- Ez a Drizzit! - ordította a másik és követte társát.A harmadik azonban - vagy félelemből vagy haragból vagy ostoba ságból -, előrelendült. Kardjávaldühödten támadott - előredöfött, majd visszalendült, majd magasabban döfött és egy köríves mozdulattalvisszakozott.Vagy legalábbis megpróbálta.A drow szablyái ugyanis felfelé mozdultak és mindkét penge kétszer találta el egymás után a fegyvert.Csillám ezután felfelé lendült és lefe lé kényszerítette a kardot, a drow pedig vad támadásba ment át és pen-géi keményen, egymás mellett csaptak le a hátrányba került haramia kardjára -- olyan gyorsan és olyandühvel sújtott le újra meg újra, hogy a csengés egyetlen hosszú dallamnak tűnt.A férfi karja minden bizonnyal elzsibbadt, de mégis megpróbálta ki használni ellenfele vad mozdulatait éshirtelen előretört, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy közel kerüljön és lekösse a drow villámgyorskezeit.Ám ekkor ráébredt, hogy fegyvertelen, és nem tudta miképpen vesz tette el kardját. A gazfickó előrevetettemagát, szélesre tárt karjait medve ölelésre nyitotta, hogy így fogja le ellenfelét, de csak a levegőt markolta.Fájdalom nyilallt a lábai közé, amikor a drow észrevétlenül a háta mögé kerülve szablyájának lapjávalodasózott egyet. A fickó az ütés ere jétől lábujjhegyre állt.Drizzt gyorsan visszarántotta fegyverét, a férfinek pedig előre kellett ugrania, de megbotlott és kis híjánelesett.A drow talpa ekkor a hátának nyomódott, a lapockái közé és a sötételf arccal lefelé, a sárba nyomta azútonállót.- Jól tennéd, ha odalent maradnál, amíg arra nem kérlek, hogy állj fel - mondta Drizzt. Vetett egy pillantásta szekér felé, hogy meggyőződ jön róla, barátai jól vannak, majd kényelmes léptekkel útnak indult éskövetni kezdte a menekülő páros nyomait.

Regis kiválóan utánozta a megrémült gyermeket, miközben a sárban botladozva rohant - karjait vadullengette és egyfolytában azt kiabálta: "Segítség! Segítség!A két férfi, akire Catti-brie figyelmeztette, most felállt, hogy elzárják az útját. A félszerzet megeresztett egysikolyt és oldalra botorkált, de megbotlott és térdre esett.- Ó, ne öljenek meg engemet, uraim, kérem! - sipította Regis szá nalomkeltően, amint azok kettenodaballagtak hozzá gonosz vigyorral az arcukon és csúf fegyvereikkel a kezükben.- Ó, kérem! - folytatta Regis. - Itt van, odaadom a papám nyaklán cát, odaadom!Regis inge alá nyúlt és előhúzott egy rubinfüggőt, majd rövid lán cánál fogva feltartotta, de csak annyira,hogy az ide-oda lengjen és fo rogjon.A gazfickók közelebb léptek és vigyoruk kíváncsi pillantássá válto zott, ahogy a pörgő ékkövet nézték, azezer és ezer szikrát, azt a hipno tikus vonzást, ahogy a kő mintha magába szívta és elnyelte volna a fényt.

Catti-brie elengedte az ügetésre váltó lovat, íját és a tegezt az út mellé ejtette, majd oldalra csusszant, hogyelkerülje az elhaladó szeke ret és egyenesen szembenézett a nagydarab zsivánnyal és annak hatal masfejszéjével.Az pedig keményen és esetlenül rontott rá - baltáját meglendítette maga előtt, majd vissza, keresztbe, hogyazután felfelé emelje és egy ir datlan, lefelé irányuló csapásba vigye át.

A kecses Catti-brie-nek nem okozott gondot, hogy kikerülje a há rom suhintást. A harmadik hibázásnál,amikor a fejsze a puha földbe csapódott, tökéletes lehetősége nyílt volna egy gyilkos csapás bevitelé re ésarra, hogy továbbinduljon. Hallotta, ahogy a csiszoltabb modorú útonálló mozgásra nógatja a lovat és látta,hogy a két útonálló már a szekér bakján ül.A gondjuk most már Bruenor vállain nyugodott.Catti-brie úgy döntött, hogy szórakozik egy kicsit. Nem nyerték el tetszését a fickó sikamlós megjegyzései.

- Átkozott retesz! - zsörtölődött Bruenor, mivel a hevenyészett fül kéjét lezáró pöcök a kerekek által felvertsár miatt beragadt.A szekér most már gyorsabban mozgott, amitől minden huppanó nagyobbnak tűnt, a törpe pedig vadulhánykolódott jobbra-balra.Végül Bruenornak sikerült az egyik lábát maga alá kényszerítenie, majd a másikat is és szűkösen, denagyon szűkösen összekuporodnia. Fel bömbölt - erre még egy vörös sárkány is büszke lett volna -, ésminden erejével felfelé ugrott, mire a feje áttörte a szekér alját alkotó deszkákat.- Nem gondoljátok, hogy le kellene lassítnotok? - kérdezte a szeke ret hajtó, díszes öltözetű útonállót, ésmellette ülő, vörös hajú társát. Mindketten hátrafordultak és arcuk egészen mulatságos kifejezést öltött.Amíg a vörös hajú elő nem rántotta tőrét és körbe nem perdült - át ugrotta a bakot és vadul rávetette magátBruenorra, aki csak ekkor éb redt rá, hogy nem különösebben szerencsés úgy védekezni, hogy mind két kezétaz oldalához préseli a széthasadt deszkázat.Az egyik zsivány láthatóan teljesen beérte azzal, hogy csak áll ott és ostobán nézi a pörgő ékkövet. A másikazonban csak néhány pillanatig figyelte azt, majd felemelte tekintetét és vadul megrázta a fejét, majdállkapcsa összecsattant.

- Na mos' megvagy, te kis szemfényvesztő! - bömbölte.Regis talpra szökkent és a rubinfüggőt dundi kis kezébe kapta.- Ne engedd, hogy bántson! - kiáltotta a megbűvölt embernek, ahogy a másik rárontott és a félszerzet torkafelé nyúlt mindkét kezével. Regis azonban gyorsabb volt, mint amilyennek látszott és hátra csusszant. Amagasabb férfi azonban még így is előnyben volt és kön nyen elkaphatta volna.Ha nincs a másik zsivány, aki minden kétséget kizáróan tudta, hogy ez a kis fickó a barátja, méghozzákedves barátja és így társára vetette magát, a földre taszítva azt. Egy pillanattal később már vadul hemper-gőztek és verekedtek - az ütlegek és a szitkok csak úgy szálldostak.- Te eszement, ő egy szemfényvesztő! - kiáltotta a Regisre támadó fickó és öklével szemen vágta a másikat.- Te egy vadállat vagy, hisz' ő egy barátságos kis fickó! - vágott vis sza a társa és mondandóját megtoldottaegy orra mért ütéssel is.Regis felsóhajtott és megfordult, hogy szemügyre vegye a csata ala kulását. Tökéletesen játszotta szerepét,mint ahogy a Csarnok Vándo rainak utóbbi hőstettei során mindannyiszor. De ennek ellenére arra gondolt,hogy Drizzt miképpen bánna el ezzel a kettővel, a napfényben ragyogva villanó szablyáival és azt kívánta,bárcsak ő is megtehetné.Majd arra gondolt, hogy Catti-brie miként bánna el velük, csodá latos íjából leadott, néhány jól célzott,mindent elsöprő villámló nyíl lövéssel, amit - szinte biztosan -, követne Vágó gyors és halálos csa pása. Afélszerzet pedig ismét csak azt kívánta, bárcsak ő is képes len ne erre.Azután arra gondolt, hogy Bruenor miként intézné el ezeket a gaz fickókat: kapna egy taslit a fejére és ő iskiosztana egyet, az oldalát olyan ütés érné, ami még egy óriást is a földre terítene, de addig nyo mulna előre,míg végül a páros arccal lefelé végezné a sárban - Regis pedig azt kívánta, bárcsak képes lenne erre.- Ugyan - mondta a félszerzet és Bruenorra gondolva együttérzően megmasszírozta a vállát.Mindannyiuknak megvan a maga módszere, döntötte el magában és figyelme a sárban előtte fetrengő,birkózó ala kok felé fordult.Új házikedvence vesztésre állt.Regis kezébe fogta saját fegyverét, az apró buzogányt, amelyet Bruenor neki készített és miközben azokketten ide-oda gördültek, né hány jól irányzott koppantással a helyes irányba terelte a dolgokat.Hamarosan kedvence fölénybe került és Regis jó úton haladt, hogy diadalmaskodjon.A maga módján.

Egy döféssel tört előre, a haramia pedig kitépte a fejszét a földből és maga elé rántotta, hogy védje magát -megpróbálta megállítani vagy legalábbis félreütni a döfésre lendülő kardot.Cattie-brie hatalmasat lépett előre, túlságosan is sokat -- tudta ezt -, legalábbis a gazfickó szerint.Mint ahogy tudta azt is, hogy ez a fickó alábecsüli őt. Azok a meg jegyzései, amiket vele kapcsolatban tett,elég sokat elárultak arról, hogy ez az alak miként tekint a nőkre.A haramia bekapta a csalit és kifelé lökte a fejszét, fejjel előre, a nő felé és megpróbálta megütni vele.Catti-brie megvetette a lábát és egy félfordulattal az esetlen fegyver től jobbra termett - bár átdöfhette volnaa férfi mellkasát Khazid-heá val, helyette inkább a talpát használta és keményen a zsivány lábai kö zé rúgott.A nő hátracsusszant, a férfi pedig nyögve egyenesedett fel. Catti-brie kivárt, hagyta, hogy a másik isméttámadásba lendüljön. Ahogy megjósolható volt, hamarosan ismét belefogott azokba a hatal mas - éshaszontalan -, vízszintes suhintásokba. Ezúttal Catti-brie csak annyit hátrált, hogy a fegyver néhányhüvelykkel kerülje el. Megpör dült és a férfi előrenyújtott karjai alá szökkent - bal lába körül fordult meg,míg jobb lábával hátrafelé rúgott és ismét a lába között találta el a gazembert.Nem tudta, hogy miért, de örömét lelte benne.Majd ismét a veszélyes területen kívülre került, mire a férfi reagál hatott volna, vagy egyáltalán legyűrhettevolna az ágyékából kisugárzó borzasztó fájdalmat.Megpróbált valamennyire kiegyenesedni, majd magasra emelte fej széjét és üvöltve lódult előre - ez már egykétségbeesett ellenfél táma dása volt. Khazid'hea mohó hegye belemart a hasába, ami azonnal megállította.Catti-brie apró csuklómozdulattal lefelé lendítette a halá los pengét és a nő egy gyors lépéssel a férfi előtttermett - szemtől szem ben álltak most ott.- Fogadjunk, hogy fáj - suttogta és térde nagy sebességgel emelke dett felfelé.Catti-brie hátraugrott, majd előrevetette magát, miközben körbe pördült - kardja pontosan a lefelé lendülőbalta útjába került és a cso dás penge olyan könnyedén szelte át a nyelet, mintha csak gyertyaviasz lett volna.Catti-brie ismét hátraszökkent, de csak egy újabb, jól helye zett rúgás után.A keresztbeálló szemű gazfickó, akinek arcára végtelen fájdalom vé sődött, megpróbálta üldözőbe venni, deKhazid'hea korábbi, lefelé irá nyuló vágása átvágta az övét és mindazt, ami a nadrágját tartotta, ami erre abokájáig hullott.Egy megrövidült lépés, majd egy újabb és a férfi megbotlott, hogy azután fejjel előre a sárban landoljon.Iszappal borítva, a testén végig futó, szemmel látható fájdalomhullámokkal birkózva, térdre küzdötte magátés a felé közeledő nő felé suhintott. Láthatóan csak ekkor vette észre, hogy fejszéje nyelének csak a felétszorongatja a kezében. A su hintás túl rövid volt, a lendület pedig túlságosan elvitte a férfit balra. Catti-briemögé lépett, talpát a nagydarab alak jobb lapockájára tette és visszanyomta a fickót a sárba.Aki újra térdre emelkedett és az iszaptól vakon vadul csapkodott. A nő ismét mögötte termett.És újra visszarúgta a sárba. - Maradj lent - javasolta.A makacs és kábult gazfickó átkokat, sarat és barnás vizet köpköd ve ismét feltápászkodott.- Maradj lent - mondta Catti-brie, aki tudta, hogy a férfi a hangja alapján be tudja tájolni őt.Az alak egyik lábát oldalra nyújtotta, hogy megtámaszkodjon, mi közben körbefordult és kétségbeesettenmegsuhintotta a baltanyelet. Catti-brie átugrotta mind a fadarabot, mind a lábat és a férfi előtttermett, majd ezt a lendületet egy újabb nagy erejű, az ágyékra mért rú gásra fordította át.Ezúttal a fickó magzatpózba kucorodott a sárban, miközben halk nyüszítés tört elő a torkából - az ágyékátmarkolászta, a nő pedig tud ta, hogy nem fog ismét felkelni.Vetett egy pillantást Regisre, majd széles vigyorral az arcán az íjáért indult.

A kétségbeesés lökte előre Bruenor karját és lábát - kezét megtá masztotta, miközben térdét felhúzta. Azegyik deszka széthasadt és pajzsként emelkedett fel a megvillanó tőr elé - a törpének sikerült va lahogykiszabadítani az egyik kezét és olyan szögben mozdítani a lécda rabot, hogy az kiüsse a tőrt a vörös hajúférfi kezéből.Vagy - jött rá Bruenor -, a haramia talán szándékosan engedte el azt. A férfi ökle a deszka mögé csapott éstelibe kapta a törpe arcát. Majd érkezett egy újabb ütés balról, azután jobbról és mivel a törpe semmivel semtudott védekezni, nem is tette. Hagyta, hogy a férfi megsorozza, de közben ide-oda ficánkolt éskiszabadította mindkét kezét, majd végül sikerült annyira kivergődnie, hogy valamennyire védekezhetett.Elkap ta a férfi lendülő balját a jobbjával és elindította saját bal kezét, amely ha célba ér, valószínűleg levittevolna a haramia fejét.

A gazfickónak azonban sikerült megragadnia a kezet, épp úgy, ahogy Bruenor fogta meg az övét - így mostdöntetlenre álltak és küszködve próbáltak a másik fölé kerekedni az ugráló és ide-oda vágódó szekéren.- Gyüjj mán ide, Kenda! - kiáltotta a vörös hajú férfi. - Elkaptuk! Visszanézett Bruenorra és csúf arca aligegy hüvelyknyire került a tör péétől. - és most mihez kezd'sz majd, törpicsek?- Mondta néked már bárki is, hogy köpködsz, amikor beszélsz? - kérdezte az undorodó Bruenor.A férfi válaszul idióta vigyort villantott rá, majd megszívta az orrát, és szortyantott egyet; szája megteltnyállal, amelyet a törpére készült zúdítani. Bruenor egész testében megfeszült és mintha csak egy óriásiizom,mintha egy nagy kígyó lett volna, lecsapott. Homloka a csúf zsivány ar cába csapódott, amitől a férfi fejehátracsapódott és az ég felé meredt, hogy amikor köpött -- valahogy képes volt erre még így is -, nyálaegye nesen felfelé röppent, majd visszahullott rá.A törpe kitépte a kezét a másik szorításából és elengedte a fickót egyik marka összezárult a zsivány torkakörül, míg a másik megragadta az alak övét. A férfi felemelkedett, fel a törpe feje fölé, majd átrepült aszáguldó szekér oldalán.Bruenor látta a megmaradt gazfickó arcán a higgadtságot, ahogy az elengedte a kantárt, nyugodtanmegfordult és előhúzta remek rapírját. Bruenor hasonló nyugalommal tornászta ki magát a ládából, majdbe lenyúlt és előhúzta rovátkákkal borított fejszéjét.A törpe a fejszét a jobb vállára csapta és közönyös testtartást vet fel - széles terpeszben állt ott, hogy ígyegyensúlyozza ki a rázkódást.- Okosabban tennéd, ha azt szépen letennéd és megállítnád ezt az os toba szekeret - mondta ellenfelének, akia rapírját lengette az orra előtt.- Neked kellene megadnod magad - figyelmeztette az útonálló -, bolond törpe! - Alighogy befejezte, máriselőrelendült és Bruenor, aki elég tapasztalattal bírt, hogy felmérje ellenfele távolságát és egyensú lyát, mégcsak nem is pislogott.A törpe azonban egy kicsit túlbecsülte a távolságot és a rapír hegye átdöfte mithrill mellvértjét - talált egyrést a lemezek között és erősen beleszúrt a törpébe.- Aú - mondta Bruenor, láthatóan nem különösebben lenyűgözve. Az útonálló visszahúzódott, készen, hogyismét előreszökkenjen.- Esetlen fegyvered nem mérkőzhet a gyorsaságommal és a fürgesé gemmel! - kiáltotta és előrelendült. - Ha!Bruenor erős csuklójának egyetlen mozdulatára fejszéje kifelé len dült, egyet perdült és belefúródott a szúrnikészülő útonálló mellébe, ami hátrarepítette a fickót, egyenesen neki a bak hátsó támlájának.- Igazán? - kérdezte Bruenor, majd egyik lábával rátiport az útonál ló mellkasára és kitépte belőle afegyverét.

Catti-brie leengedte az íját, miután látta, hogy Bruenor átvette a szekér fölött az uralmat. Már célba vette arapírt lengető zsiványt és ké szen állt, hogy lelője, amennyiben szükséges.Nem mintha egy pillanatig is arra gondolt volna, hogy Harcpöröly Bruenornak segítségre lenne szükségekét ilyen alakkal szemben. Megfordult és szemügyre vette Regist, aki jobbról közeledett. Mögötte jöttengedelmes kedvence, aki a vállán átvette hozta foglyát.- Van tenálad kötszer annak, akit Bruenor leterített? - kérdezte Catti-brie habár nem igazán bízott abban,hogy a férfi még életben lehet. Regis biccenteni akart, de azután riadtan felordított:- Balra!Catti-brie megpördült, Taulmaril felemelkedett és célba vette áldo zatát. A férfi, akit Drizzt terített le,megpróbált felállni a sárból.A nő elengedte a nyílvesszőt, amely úgy szikrázott és cikázott, mint egy: villámcsapás és pontosan a felfelémozduló fej mellett csapódott a földbe. A férfi megdermedt mozdulat közben és jól hallhatóan nyöszörögnikezdett.- Jobban tennéd, ha szépen visszaheverednél - kiáltott rá Catti-brie az útról.A férfi így is tett.

Több, mint két órával később, a két menekülő zsivány átcsörtetett a bozótoson, amely a táborukat rejtősziklakör egyetlen bejáratát fedte el. Meg-meg botolva, még mindig izgatottan törtetettek át a lovak mellett

és megkerülve egy ellopott szekeret, rábukkantak Bors Jule-ra, vezérük re, a rajtaütések kiagyalójára ésszakácsukra, aki éppen levest kavarga tott egy üstben.- Ma semmi sincs? - kérdezte a magas, fekete hajú nő, miközben barna szeme végigmérte őket. Hangszíneés testtartása elárulta, hogy tudja, mi történt, de egyik zsivány sem volt elég eszes ahhoz, hogy eztészrevegye. Jule megértette, hogy valami történt, valami, ami nem tűnt túl biztatónak.- A Drizzit - bukott ki az egyik bandita száján, aki minden szónál le vegőért kapkodott. - A Drizzit és abaráttyai elkaptak minket.-- Drizzt? - kérdezte Jule.- Drizzit Dudden, az az átkozott drow elf - mondta a másik. - Ép pen egy szekeret csíptünk el. Nem vót ottmás, csak egy némber és a kölke, amikor ott termett, pont hármunk mögött.Szegény Walken egyenesen belefutott és megharcolt vele. - Szegény Walken - tette hozzá a másik.Jule becsukta a szemét és megrázta a fejét, mivel látta azt, amit a többiek nyilvánvalóan nem vettek észre.- És ez a nő - kérdezte -, csak úgy egyszerűen átadta a szekeret?- Ő éppen harcóni kezdett, amikor elrohantunk - mondta az egyik koszos fickó. - Nem láttunk túl sokat.- Ő? - tette fel az újabb kérdést Jule. - Úgy értitek, hogy Catti-brie, igaz? Harcpöröly Bruenor lánya, igaz?Felültettek benneteket, bolondok! A páros zavartan nézett egymásra.- Abba' biztos lehetsz, hogy néhányan odavesztek közülünk - mond ta végül az egyik, miután elég bátorságotgyűjtött, hogy az impozáns nő re nézzen. - Lehetett vón' rosszabb is.- Rosszabb? - kérdezte Jule kétkedve. - Akkor mondjátok el, hogy láttátok-e felbukkanni a sötételf társát, apárducot?Azok ketten ismét egymásra néztek.Mintha csak válaszolni akarna, egy morgó hang gördült végig a tá borhelyen és úgy zengett, mintha csak aföldből törne előre - a hangtól mindhárom zsivány megborzongott. A tábor mellett kikötött lovaknyerítettek, patáikkal dobogtak és idegesen rángatták a fejüket.- Gyaníthattam volna, hogy ez történt - felelt meg Jule saját kérdé sére és nagyot sóhajtott.Oldalról mozgás vonta magára a figyelmüket - mintha valami feke teség villant volna -, és mindhárman azújonnan érkezett felé fordítot ták fejüket. Egy legalább tíz láb hosszú, hatalmas fekete macska érke zett,amelynek izmos vállai egy magas ember melléig értek.-A drow elf macskája? - kérdezte az egyik piszkos zsivány.- Azt mondják, hogy Guenhwyvarnak hívják - erősítette meg Jule. A másik fickó máris kezdett elhátrálni,miközben szemét mindvégig a macskán tartotta. Nekiütközött a szekérnek, majd nekiállt megkerül ni éspontosan az ideges és izzadó lovak előtt haladt el.- Ti pedig egyenesen visszarohantatok hozzám - mondta Jule a má siknak jól érzékelhető lenézéssel ahangjában. - Nem fogtátok fel, hogy a drow hagyta, hogy elmeneküljetek?- Nem igaz, mert le volt kötve! - tiltakozott a megmaradt zsivány. Jule csak a fejét rázta. Végül is egyáltalánnem volt meglepve, hogy így ért véget. Feltételezte, hogy megérdemelte, amiért idióták bandájá val kezdett.Guenhwyvar felbömbölt és a tábor közepén termett, pontosan a pá ros között. Jule, aki okosabb volt annál,semhogy arra gondolt volna, hogy megküzd a hatalmas bestiával, egyszerűen a levegőbe lökte keze it. Éppenutasítani akarta társát, hogy ő is így tegyen, amikor meghal lotta, hogy az a földre zuhan. A fickó egyszerűenelájult.A megmaradt koszos zsivány már nem is látta Guenhwyvar ugrását. Még azelőtt megpördült és átszáguldotta sziklagyűrű résén át, majd át csörtetett a bozótoson - arra gondolt, hogy míg a többiek harcolnak, ad dig őelmenekül, így hát az út felé vette az irányt. Tovább törtetett előre, a csapkodó ágak miatt összehúzottszemmel, amikor azt vette észre, hogy egy sötét alak jelenik meg az oldalán és ekkor észrevette a rászege-ződő tüzes, bíborszínű szemeket is - egy pillanattal azelőtt, hogy egy szablya markolata meglendült és arcontalálta volna, a földre terítve őt.

MÁSODIK FEJEZETKONFLIKTUSOK

A szél és a sós permet hűsítette arcát, hosszú, szőke haját pedig hát racsapta - kristálykék szeme hunyorogvameredt előre az erős nap sütésben. Wulfgar vonásai erősek, ám mégis kisfiúsak maradtak, annak ellenére,hogy bőrét a tengeren töltött tíznapok cserzették. A fi gyelmesebb megfigyelők azonban észrevették Wulfgarszemében a fiata los megjelenést megcáfoló rezonanciát, a keserű tapasztalatokból táplál kozó szomorúságot.Ez a melankólia azonban most és itt, a Tengeri Szellem orrában nem kerítette hatalmába Wulfgart,Beornegar fiát, aki ugyanazt az adrena lináramlást érezte, mint amit a Jeges Szelek Völgyében, miközbenfel nőtt, miközben megismerte népének útjait és amit akkor érzett, amikor Drizzt oldalán küzdött. Ezt ajókedvet nem lehetett tagadni - ez volt a harcosok útja, az a büszke és bizsergető várakozás, amelyet a csatameg kezdése előtt éreznek.És a csata hamarosan kezdetét veszi, efelől a barbárnak nem voltak kétségei. Messze előttük, a szikrázóhullámok hátán, Wulfgar látta már a menekülő kalózhajó vitorláit.Vajon ez Sheila Kree vitorlása volt, a Véres Gerinc? Vajon harci ka lapácsa, a hatalmas Égisz-agyar, őtörökbefogadó atyja ajándéka az előt te levő hajón tartózkodó egyik kalóz kezében van?Wulfgar összerezzent, ahogy végiggondolta a kérdést, ahogy arra az ezernyi érzésre gondolt, amely pusztánazáltal ötlött fel benne, hogy is mét a birtokába kerülhet Égisz-agyar.Delly Curtie-t és a saját lányukként nevelt csecsemőt, Colsont hát rahagyta Vízmélyén. Ók Deudermontkapitány gyönyörű otthonában maradtak, míg ő azzal a kifejezett szándékkal kelt útra a Tengeri Szelle men,hogy visszaszerzi harci kalapácsát. Ám a gondolatot, hogy mit te het majd meg ismét, ha újra a kezébefoghatja a fegyvert, még Wulfgar vadul szárnyaló érzelmei sem tudták felölelni. Valóban, mit is jelentettszámára a harci pöröly?A harci kalapács, Bruenor ajándéka, a törpe szeretetének a szimbó luma volt, annak szimbóluma, hogy atörpe felismerte: Wulfgar túllé pett sztoikus és brutális neveltetésén és készen áll, hogy jobb harcos és - amiennél is fontosabb -, jobb ember legyen. De valóban így történt ez? Megérdemelte-e a harci kalapácsot ésBruenor szeretetét? Annyi bi zonyos, hogy az Abyssból történő visszatérése óta eltelt hónapok ez el lenszóltak. Az elmúlt néhány hónapban nem sok olyasmit tett, amire büszke lett volna és hosszú listánsorakoztak azok a tettek - kezdve Catti-brie arculcsapásával -, amelyeket legszívesebben elfelejtett volna.Ezért hát Égisz-agyar üldözése gyógyírként hatott rá: elterelte figyel mét, miközben teljesen lekötötte ahatározottan jó ügy érdekében tör ténő tevékenység és eközben magában is el tudta rendezni a dolgokat. Deha Égisz-agyar ott van az előttük levő hajón, vagy a soron következőn és Wulfgar visszaszerzi azt, akkor milesz utána? Van-e még helye a Jeges Szelek Völgyében, egykori barátai oldalán? Visszatérhetne még akalandokkal és vad csatákkal teli életbe, ahol mindig a katasztrófa pe remén éltek Drizzttel és a többiekkel?Wulfgar gondolatai visszatértek Dellyhez és a gyermekhez. Új életét és őket kettejüket figyelembe véve,hogyan térhetne vissza előző életé hez? Egy ilyen pálfordulás mit jelentene az új családjához fűződő köte-lezettségeit illetően?A barbár felnevetett, mert tudta, hogy jóval több minden tartja vis sza őt, mint csupán a kötelezettségei -még ha ezt nem is gyakran is merte el, még önmagának sem. Amikor elhozta a gyermeket Auckney-ból, aVilág Háta keleti felén található kisebb királyságból, azt kötelességből tette, mivel az, aki valójában volt -vagy aki újra lenni akart! -, követelte, hogy ne engedje a gyermeket szenvedni anyja bű nei és apjagyávasága és ostobasága miatt.A kötelességtudat vezette őt vissza a luskani kocsmába, a Zsivány kardba, az az adósság, amivel egykoribarátainak, Arumnak, Dellynek és Pocsolya Josinak tartozott, akiknek csalódást okozott részegeskedé sévelés vad természetével.Amikor Dellyt arra kérte, hogy tartson vele és a gyermekkel, azt szintén a kötelességtudatból eredő lökéshatására tette - mivel úgy lát ta, hogy ily módon valamelyest jóváteheti azt a nyomorúságos bánás módot,ahogy a szerencsétlen nővel bánt és felajánlhat neki egy új, fel fedezésre váró kiutat. Valójában Wulfgarnaknem sokat kellett győz ködnie Dellyt, hogy tartson vele és miután a nő meglepetésére bele egyezett, a barbárvalójában nem fogta fel, hogy ez a döntés milyen mértékben változtatja majd meg az életét. Mostanraazonban... mos tanra a Dellyhez és a gyermekhez fűződő kapcsolata valamiféle többle tet kapott. Anagylelkűségből elhozott csecsemő - valójában azonban, ahogy ezt Wulfgar ösztönösen is felismerte, erre anagylelkűségre neki sokkal nagyobb szüksége volt, mint a kislánynak -, a lányává, saját gyermekévé vált.

Minden értelemben. Nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy réges-régen ő vált Harcpöröly Bruenor fiává.Korábban Wulfgarnak még csak fogalma sem volt róla, hogy az a szó, apa, milyen mértékű sebezhetőségetjelent. Korábban soha nem gondolta, hogy bárki bármilyen módon is komolyan megsebezheti. Most pedigelég volt csak belenéznie Colson kék szemébe, amely olyan volt, akár az iga zi anyjáé, és Wulfgar máristudta, hogy az egész világ bármikor össze omolhat körülötte.Delly Curtie-vel hasonló volt a helyzet és a barbár rájött, hogy töb bet kapott, mint amire számított. A nő,akit arra kért, hogy tartson ve le - ismét csak kötelességtudatból és annak a durva alaknak a megta-gadásaként, aki volt -, mostanra már sokkal fontosabbá vált számára, mintha csak az útitársa lett volna. ALuskan elhagyását követő hóna pok során Wulfgar kezdte teljesen más színben látni Dellyt Curtie-t, kezdtelátni szellemének és bölcsességének mélységét, amelyet nyomo rúságos létezése túlélése érdekébenszarkasztikus és nyers külső mögé rejtett.Delly mesélt neki arról a néhány csodálatos pillanatról, amit átélt és egyiket sem. számos szeretőjénekkarjaiban élte meg. Mesélt neki az órákról, amelyeket Luskan csendes mólóin töltött, még mielőtt kény-szeredetten fel kellett kerekednie, hogy megkezdje éjszakai munkáját a Zsiványkardban. Csak ült ott ésfigyelte, ahogy a Nap elsüllyed a távo li óceánban, amitől a víz szinte lángolni látszott.Delly szerette az alkonyt - a csend óráját, ahogy ő nevezte -, amikor Luskan nappal dolgozó népe hazatértotthonába, a családjához és az éj szaka működők sokasága még nem ébredt fel, hogy kalandos, ám végsősoron mégis üres életét élje az utcákon. Azok alatt a hónapok alatt, amikor megismerte Dellyt aZsiványkardban és azok alatt az éjszakák alatt, amelyeket egymás karjaiban töltöttek, Wulfgar még csaknem is sejtette, hogy mennyivel több van a lányban, hogy vannak álmai és re ményei és hogy olyan mélyenképes megérteni az őt körülvevő embere ket. Amikor a férfiak lefektették, gyakran könnyű prédának hitték,aki nek elég néhány kedves szót odavetni, hogy céljukat elérjék.Amit Wulfgar kezdett megérteni Dellyvel kapcsolatban, az az volt, hogy azok a szavak és azok a kalandoksemmit nem jelentettek számá ra. Az utcákon a nő erejének mércéjét a teste szolgáltatta és ő azt hasz náltaarra, hogy előnyökre tegyen szert, hogy ismereteket szerezzen és hogy biztonságot teremtsen önmagánakegy olyan helyen, ahol mind három ismeretlen volt. Milyen furcsa volt most Wulfgarnak felismernie azt,hogy a férfiak mindannyian azt hitték, ők használják ki Delly tu datlanságát, pedig valójában a nő szert tettelőnyre kéjvágyuk révén.Igen, Delly Curtie a "kihasználós" játékot épp olyan ügyesen játszot ta, mint bárki más, és Wulfgarnaképpen ezért tűnt olyan csodálatosnak a köztük szárba szökő kapcsolat. Tudta, hogy Delly nem használta kiőt, mint ahogy ő sem tette meg azt a lánnyal. Együtt töltött idejük során először, őszintén és tettetés nélkülosztották meg egymással társaságu kat, mindenféle napirend nélkül.És Wulfgar valóban hazudott volna, ha nem ismeri el, hogy élvezi ezt. Wulfgar valóban hazudott volna -emellett pedig gyávaság is lett volna tőle -, ha nem ismeri el, hogy beleszeretett Delly Curtie-be. Így hátösszeházasodtak. Nem formálisan, hanem szívükben és lelkükben Wulfgar pedig tudta, hogy ez a nő, ez akülönös társ olyan módon teszi teljessé életét, ahogy soha nem gondolta volna.- A gyilkosok lobogója van fent! - kiáltott le valaki az árbockosár ból, és ez azt jelentette, hogy a TengeriSzellem előtt valóban egy kalóz hajó haladt, amely fölött most arrogánsan csapkodott a szélben a jól is mertzászló.Csak a nyílt víz terült el előtte, így esélye sem volt menekülésre. A Kardparton nem akadt olyan hajó, amelylehagyhatta volna a Tengeri Szellemet, főként akkor nem, ha a parancsnoki hídon ott üldögélt Robillard, anagyhatalmú varázsló, aki szélrohamokkal duzzasztotta új ra meg újra a szkúner favitorláját.Wulfgar mély levegőt vett, majd újabbat, de ez nem igazán segített abban, hogy lehiggadjon.Harcos vagyok! - emlékeztette magát, de a másik igazságot, hogy egyben apa és férj is, nem volt könnyűfélretennie.Milyen furcsának tűnt neki a szívében beállt változás. Alig néhány hónappal korábban még ő volt Luskanréme, aki semmire sem figyelve, felelőtlenül vetette magát a harcba, egészen az önpusztításig menve. De ezmég akkor volt, amikor semmit sem veszthetett, amikor azt hitte, hogy a halál eloszlathatja fájdalmát. Mostmár sokkal több minden volt, amit elveszthetett - ott volt a felismerés, hogy ha odavész, akkor Dellyre ésColsonra szenvedés vár.És mindezt miért? - tette fel magában a kérdést. Egy harci kalapácsért, a múlt szimbólumáért, amelyet nemis biztos, hogy vissza akar szerezni. Wulfgar keményen megragadta az előárbochoz futó kötelet és olyan

vadul szorította meg azt, hogy bütykei kifehéredtek, majd újra mélyen és hosszan beszívta a levegőt ésállatias mordulást hallatott. Wulfgar le rázta magáról a gondolatokat, mert felismerte, hogy azok az igazihar cosok szívére nézve kártékonyak. Rohamozz bátran - ez volt az ő zso lozsmája, a kódexe és valóban ezvolt az a mód, ahogy az igazi harcos túlélte a csatát. Rohand le gyorsan ellenségeidet és valószínűleg élnifogsz. A habozás csak lehetőséget ad az ellenfelednek, hogy leterítsen az íjával vagy a lándzsájával.,A habozás és a gyávaság az, ami a pusztulását okozhatják.

A Tengeri Szellem gyorsan közeledett az üldözött hajóhoz és hama rosan tisztán látták a kétárbocoskaravellát. Milyen gyorsan lekerült a kalózokat jelző lobogó, amikor azok felismerték üldözőjüket!A Tengeri Szellem hátsó katapultja és elülső ballistája tüzet nyitott, de egyik találatnak sem volt komolyhatása, míg a kalózok saját kata pultjának lövése szánalmasan gyengére sikeredett és a lövedék jóval aközeledő kalózvadász elé hullott.- Újabb sortűz? - kérdezte Deudermont a hajó varázslóját. A kapi tány magas és egyenes tartású férfi volt,tökéletesen nyírt kecskeszakál lal, amely még mindig inkább barna volt, mint szürke.- Csaléteknek? - felelte Robillard. - Felesleges, mert ha van varázs lójuk, akkor túl ravasz ahhoz, hogy tőrbecsaljuk. Egyébként már elárul ta volna magát. Menjünk valódi hatótávolságon belülre és lőjünk. Én is eztfogom tenni.Deudermont bólintott és távcsövét a szeméhez emelte, hogy jobban lássa a kalózokat - most már ki tudtavenni a fedélzeten ide-oda szalad gáló alakokat is.A Tengeri Szellem minden egyes eltelt másodperccel közelebb ért, vitorlái mohón fogták be a szelet, orrapedig magasra tornyozta a vizet. Deudermont hátranézett, a tüzéreire, akik a tatfedélzeti katapultot kezelték.Egyikőjük a kapitányéhoz hasonló távcsövet használt és az előtte fekvő jelzőpálcán rögzítette a másik hajóhelyzetét. Leengedte a messzelátót és bólintott Deudermont felé.- Tűz a fővitorlára - mondta a kapitány a mellette álló tengerész nek, aki fennhangon adta tovább aparancsot, míg az egyre hangosab ban és gyorsabban terjedve eljutott hátra, és mind a ballista, mind a ka-tapult tüzet nyitott. Ezúttal az égő szurokgolyó megperzselte a kétség beesett fordulóba kezdő kalózhajóvitorláit és kötélzetét, míg a bal listalövedék - csapkodó láncok -, lyukat ütöttek a vitorlába.Egy pillanattal később ragyogó fényvillanás támadt - Robillard egy villámot indított útjára, amely avízvonalon vágódott bele a kalózhajó törzsébe, fadarabokat szórva szerteszét.- Védekezésre felkészülni! - érkezett Robillard kiáltása, aki egy félig áttetsző gömböt idézett maga köré ésaz orrba rohant, el a hajó közép fedélzetére tartó Wulfgar mellett.A kalózhajóról válaszul szintén villámcsapás érkezett, bár ez koránt sem volt olyan sistergő és ragyogó, mintRobillardé. A Tengeri Szellem varázslója, aki egész Faerűn legkiválóbb, tengeri harcban jártas mágu saiközé tartozott, helyezte el azokat a pajzsokat, amelyek a sérülést mi nimalizálták, így a villám csupán egyfekete heget hagyott maga után a Tengeri Szellem orrának oldalsó részén - egyike volt ez annak a számoskitüntető jelvénynek, amelyet a büszke kalózvadász szerzett sokévnyi szolgálata során.A pirát folytatta kitérő fordulóját, de mivel üldözője sokkal kecsesebb volt nála, már be is vágott elé jobbra,és még közelebb került hozzá. Deudermont elmosolyodott, ahogy végigmérte Robillardot, aki mohóndörzsölte össze tenyerét, készen arra, hogy varázslatok sorával küzdjön le mindenféle védelmet, amit majdegy mindent elsöprő, a kö télzetet és a vitorlákat felfaló tűzgolyó követ és amitől a hajó majd bé nán lebeg avízen.A kalózok pedig nem sokkal ezután megadják magukat.

Íjászok sorakoztak fel a Tengeri Szellem korlátja mentén - többen közülük előrébb álltak, szinte felkínálvamagukat. Rájuk Robillard olyan varázslatot mondott, amely a megbűvöletlen nyílvesszők ellen védelmetadott nekik - ezeknek a bátor tengerészeknek jutott a fel adat, hogy magukra vonják az ellenség tüzét.- Lőjetek, amint elhaladunk mellettük! - adta ki az utasítást a cso port parancsnoka, és összes emberenekilátott, hogy ellenőrizze az íjhú rokat és a nyilakat, az utóbbiak közül kiválogatva a legkiválóbbakat.Mögöttük Wulfgar járt fel s alá idegesen és türelmetlenül. Azt kí vánta, bárcsak vége lenne már - tökéletesenlogikus és racionális vágy volt ez -, ám magában mégis átkozódott ezekért az érzésekért.- Egy kortyot, hogy ne remegjen a kezed? - szólt oda neki az egyik piszkos tengerész és felé nyújtott együveg rumot, amely kézről kézre járt az átszálló egység tagjai között.

Wulfgar sokáig meredten bámulta a palackot. Hónapokon át rejtő zött el ezekben az átlátszónak tűnődolgokban. Hónapokon át italba fojtotta félelmeit és rettenetes emlékeit, hiábavalóan próbálva elmene külniléte és múltja valósága elől.Megrázta a fejét és visszatért az ide-oda járkáláshoz.Egy pillanattal később húsz íjhúr pendült, amit a kalózok kiáltásai követtek és azé a néhány tengerészé, akita válaszsortűz talált el a Ten geri Szellemen.Wulfgar tudta, hogy el kellene foglalnia helyét az átszálló egység tag jai között, de azon kapta magát, hogynem teszi. Lábai nem moccantak, képtelen volt elszakadni Delly és Colson arcától. Hogyan teheti ezt?Hogyan képes itt lenni és üldözni egy harci kalapácsot, miközben vár nak rá Vízmélyén?Ezek a kérdések hangos és rettenetes visszhangot vertek Wulfgar agyában. Mintha mindannyian egyszerreüvöltöttek volna. Hallotta Tempus, a barbár hadisten nevét, amely pörölyként zúdult rá a kopo nyájára ésamely újra és újra azt mondta neki, hogy tagadja meg a félel meit és emlékezzen, ki is volt egykor.Felüvöltött, amitől a közelében állók rémülten szétspricceltek, majd Wulfgar, Beornegar fia a korláthozrohant és - annak ellenére, hogy az átszálló egység ideje még nem jött el, és Robillard még csak elő sem ké-szítette a terepet tűzrobbantásával, ráadásul a Tengeri Szellem már gyorsan távoldott a másik hajótól ésköztük már több, mint egy tucat yardnyi rés tátongott -, a dühös barbár felugrott az oldalpalánkra és alevegőbe vetette magát.Háta mögött tiltó, előtte pedig meglepett és rémült kiáltások hang zottak fel.De Wulfgar csak saját kiáltását hallotta.- Tempus! - bömbölte, megtagadva félelmeit és tétovaságát. - Tempus!

Deudermont kapitány Robillardhoz rohant és megragadta a vézna varázslót, annak karjait a testéhezszorítva és megszakítva a másik va rázslatát.- A bolond! - ordította Robillard, amit kinyitotta a szemét és meg látta, hogy mi váltotta ki kapitányabeavatkozását.Nem mintha a varázsló különösebben meglepődött volna: Wulfgar azóta szálka volt Robillard oldalában,hogy az csatlakozott a legénység hez. Eltérően egykori társaitól, Drizzt-től és Catti-brie-től, a barbár lát-hatóan egyszerűen képtelen volt felfogni a mágikus küzdelem finomsá gait. A mágiahasználó szemébenpedig a mágikus harc mindennél fon tosabb volt, de az biztos, hogy messze a jelentéktelen harcosok ostoba-sága fölött állt.Robillard kitépte magát Deudermont szorításából.- Hamarosan útjára indítom a tűzgolyót - makacskodott. - Amint Wulfgar meghal!Deudermont alig figyelt oda. Utasította tengerészeit, hogy fordítsák meg a Tengeri Szellemet, íjászainakpedig parancsot adott, hogy nyila ikkal segítsék az egy főből álló átszálló egységet.

Wulfgar nekicsapódott a korlátnak, ahogy átugrott a kalózhajóra és elzuhant a fedélzeten. Kardot forgatóbukkanírok vetették rá magukat, megelevenedett hullámokként, de a bömbölő barbár már talpon is volt ésmindkét kezében hosszú láncokat lengetett.A legközelebbi kalóz felé vágott kardjával és sikerült is megsebeznie a vállán, de Wulfgar gyorsanelőrelökte alkarját és ellentartott, megaka dályozva, hogy a penge mélyebbre vágjon.Miközben hárított, a barbár jobbja keresztbe lendült és nagy erővel mellen találta a férfit, aki elemelkedett atalajtól és átrepült a fedélze ten, ahol azután összetört tagokkal lent maradt.Az istene nevét harsogó, láncaival csapkodó és lesújtó barbár őrjön geni kezdett, szanaszét szórva magaelőtt a kalózokat. Azok még soha nem láttak ehhez foghatót korábban - egy közel hét láb magas vadembert-, így a legtöbben elmenekültek a hurrikánszerű roham láttán.Az egyik lánc kicsapott, rátekeredett két lábra, Wulfgar pedig egy hatalmas rántással a fedélzethezteremtette a szerencsétlen kalózt. Ki csapott a másik lánc is és a barbártól balra álló férfi válla köré fonódott,majd teljesen körbecsavarodva a testén nagy csattanással nekicsapó dott a mellének. Wulfgar rántásanyomán jelentős mennyiségű bőr sza kadt le a fickóról, aki körbepördülve zuhant a fedélzetre.- Meneküljetek! - hangzottak fel a kiáltások előlről. - Ez egy démoni Mivel mindkét lánca elég hamarösszegabalyodott, Wulfgar elen gedte őket és két kis husángot rántott elő az övéből. Előrevetette ma gát ésoldalra vágott, amivel az egyik kalózt, aki a legkomolyabb pán célzatot viselte és feltehetően a vezérlehetett, a korlátnak teremtette.

A kalóz felé sújtott remekmívű kardjával, de Wulfgar hátraugrott a csapás elől, majd újabb üvöltéskíséretében visszavágott.Egy nagy és míves pajzs emelkedett fel, ami elég biztonságot kellett volna, hogy adjon, de ez a harcoskorábban még soha nem nézett szem be Wulfgar vadállati dühével.A barbár ökölcsapása a pajzsot érte, amitől a kalóz karja elzsibbadt. Wulfgar második csapása meghajlítottaa pajzs tetejét és lefelé nyomta a védekezésül felemelt kart. Harmadik ütése teljesen elsöpörte a kalózvédelmét, míg a negyedik, amely olyan gyorsan következett, hogy ellen felének még arra sem maradt ideje,hogy kardját visszarántsa, a pirát si sakjának oldalát találta el és félrelódította a férfit.Wulfgar előrenyomult és megsorozta a kalózt, amitől a remek pán célon horpadások sora keletkezett, mígvégül a bukkanó a fedélzetre rogyott. Alighogy lehuppant a deszkákra, Wulfgar máris megragadta abokájánál fogva és felrántotta a levegőbe.A hatalmas barbár egyetlen lépéssel a korlátnál termett és egy csuk lómozdulattal kilógatta a kalózt a hajóoldalán. Wulfgar a férfit egy kéz zel és láthatóan szinte mindenféle erőfeszítés nélkül tartotta ott. A bar bárvészterhes pillantást vetett a legénység többi tagjára. Egyetlen férfi sem lépett felé, egyetlen íjász sememelte rá az íját.A parancsnoki hídról azonban valódi veszély fenyegetett és amikor Wulfgar odafordult, meglátta a kalózokvarázslóját, aki rámeredt, mi közben belemerült varázslata létrehozásába.Wulfgar egyetlen csuklómozdulattal pörögve útjára küldte megma radt husángját - a mágiahasználónakpedig le kellett buknia, megsza kítva saját varázslatát.Így viszont a barbár fegyver nélkül maradt, míg a kalózok láthatóan összeszedték magukat az elsöprőroham okozta sokkból. A kalózkapi tány hangja tisztán kivehető volt: egész kincshalmot ígért annak, akileteríti a barbár óriást. A varázsló újabb varázslatba fogott.A tengeri söpredék megindult, a gyilkolás lángjával a szemükben. Majd megtorpantak és megdermedtek -néhányan még a fegyverei ket is elejtették -, amikor a Tengeri Szellem a hajójuk mellé siklott, ép pen abarbár mögé, fedélzetén a harcra kész íjászokkal és az átszálló egy séggel.Robillard újabb villámcsapást indított útjára, amely a megzavarodott kalózvarázslót találta és átrepítette ahajópalánkon, egyenesen bele a jeges vízbe.Az egyik kalóz rohamra vezényelte a többieket, de a mellébe vágódó két nyílvessző leterítette.A Tengeri Szellem legénysége túl jól képzett, túl fegyelmezett, túl ta pasztalt volt - így a harc még azelőttvéget ért, hogy valójában elkezdő dött volna.- Remélhetőleg át tudod hozni a palánkon - mondta Deudermont kicsivel később Wulfgarnak, aki mégmindig ugyanott állt, fejjel lefelé tartva a páncélos kalózt a két hajót elválasztó vékony vízsáv fölé, de mostmár legalább mindkét kezét használta.- Igen, tedd azt! - követelőzött a kínos helyzetbe került kalóz és fel emelte drága sisakrostélyát. - ÉnTaskavölgy birtok grófja vagyok! Kö vetelem...- Kalóz vagy - mondta Deudermont kertelés nélkül.- Csak egy kis kaland volt, semmi több - felelte a férfi gőgösen. Most pedig kérd meg ogre barátodat, hogytegyen le!Mielőtt a kapitány egyetlen szót is szólhatott volna, Wulfgar félkör ben meglendítette a grófot és átrepítettea fedélzeten, ahol az nagyot csattant a főárbocon, majd szépen lassan lecsúszott róla, míg végül nagynyögés kíséretében földet ért.- Ó Taskavölgy grófja, bármit jelentsen is ez - jegyezte meg Deudermont.- Nem izgat - felelte Wulfgar és elindult a palló felé, amely a Tenge ri Szellemet kötötte össze akalózhajóval.A másik oldalon a fortyogó Robillard várta.- Ki adott rá parancsot, hogy átszállj? - kérdezte a dühös varázsló. Egyetlen varázslattal elintézhettük volnaőket!- Akkor használd a mágiád, varázsló - mordult rá, majd ellépett mellette, és nem vesztegette idejét arra,hogy megmagyarázza érzelme it vagy hirtelen felindulását, hiszen még önmaga számára sem tudottmagyarázattal szolgálni.- Ne hidd, hogy legközelebb nem fogom megtenni! - kiáltott Robillard utána, de a barbár csak ment tovább.- Majd könyörögni fog Wulfgar, ha égő vitorladarabok zuhognak a fejére és azok meggyújtják a haját ésfelhólyagosítják a bőrét! Majd könyörög Wulfgar, ha...

- Higgadj le - szólt oda Deudermont, aki feltűnt a varázsló mögött. - A kalózhajót elkaptuk és egyetlentengerészt sem vesztettünk.- Ugyanez lett volna az eredmény - kötötte az ebet a karóhoz Robillard -, csak kevesebb kockázattal. -Mágikus védelmük leomlott, vitorlák nélkül álltak. Nekem kellett...- Elég, barátom - szakította félbe Deudermont.- Ez a Wulfgar bolond - felelte Robillard. - Valódi barbár! Vad a szí ve és a lelke és annyit konyít ataktikához és az előnyös helyzetek kiala kításához, mint egy ork.Deudermont, aki már hajózott együtt Wulfgarral korábban és aki jól ismerte a sötételfet, aki ezt a harcostkiképezte, ezt jobban tudta. Ám nem mondott semmit, hanem hagyta, hogy a mindig zsémbes Robillardkiadja magából a feszültséget, szitkok és panaszkodások formájában.Valójában azonban Deudermont már elgondolkozott azon a dönté sén, aminek eredményeképpen Wulfgarcsatlakozhatott a Tengeri Szel lem legénységéhez - őszintén úgy gondolta, hogy sokkal tartozik ennek aférfinak, így megtette ezt a lépést, barátságból és tiszteletből. Wulfgar látható megjavulása mélyen szívenütötte a kapitányt, aki látta őt éle te mélypontján, Luskan vérszomjas magisztrátusai előtt, a tárgyaláson, ahola barbárt a Deudermont elleni gyilkossági kísérlettel vádolták.A kapitány nem adott hitelt a vádnak - ennek volt köszönhető, hogy Wulfgar még élt -, de azt is felismerte,hogy valami rettenetes tör tént a nemes harcossal, valami olyan elmondhatatlan esemény, ami Wulfgart acsatornák legmélyére taszította. Deudermont így hát őszin te örömmel fogadta Vízmélye kikötőjében abarbárt, aki a csatlakozni akart a legénységéhez és a segítségét kérte a harci kalapács visszaszer zéséhez,amelyet még Harcpöröly Bruenor készített neki.Most már azonban világos volt a kapitány számára, hogy a Wulfgar fájdalmát okozó sebek még nemgyógyultak be teljesen. A mostani ak ciója meggondolatlan és ostoba volt és veszélybe sodorhatta volna azegész legénységet. Ezt pedig Deudermont kapitány nem engedhette meg. El fog beszélgetni Wulfgarral,méghozzá nagyon komolyan.A kapitány akkor és ott ennél többet is elhatározott: Mindennél fontosabb, hogy megtalálják Sheila Kree-tés megfoghatatlan hajóját, hogy ezáltal Wulfgar visszakaphassa Égisz-agyart - és hogy azután part ra tehesseőt Vízmélyén.Mindannyiuk érdekében.

HARMADIK FEJEZETCSENGŐK ÉS SÍPOK

Nagy vízköpők bámultak lefelé húsz láb magasról: egy gigantikus, emberszerű gyík kőszobra óvta az ajtót -talán valamiféle gólem volt, bár valószínűbb, hogy csak egy faragvány -, amelynek szétter pesztett lábaiközött lehetett belépni. A sötét nyílás mögött ezernyi má gikus fénypötty táncolt és szálldosott ide-oda -egyesekből fenyegető szikrák pattantak elő.Le'lorinelt azonban mindez nem igazán nyűgözte le. Az elf ismerte a mágiának azt az iskoláját, amitvendéglátója művelt, ismerte az illúzió hoz és a jövendölésekhez fűződő tanulmányait és egyiktől sem félt.Nem, Látnok E'kressa őrei és védőrúnái nem hatottak a veterán fegy verforgatóra. Sokkal látványosabbnaktűntek, mint amilyenek a való ságban voltak. Le'lorinel még csak kardot sem rántott és még fényesezüstsisakját sem vette le, amikor a sötét ajtónyíláson át belépett a kör alakú folyosóra. - E'kressa diknomin tue? - kérdezte az elf, a gnómok nyelvén szól va. Le'lorinel megállt a feljáró aljánál és aválaszra várt.- E'kressa diknomin tue? - kérdezte újfent az elf, ezúttal hangosab ban és sürgetőbben.A válasz láthatatlan szellők szárnyán érkezett.- Mily vészes és csúf kaland, vár rád Le'lorinel, ki ott állsz alant? - ér kezett egy vékonyka, ám mégiskomoly hang, a közös nyelvet használva. - Ha sötét bőrből vér freccsen, olthatatlan szomjad majd elrebben?Le'lorinel, ha halott a hős drow, nevetsz-e majd, s dühöd elmúlik?Le'lorinel elmosolyodott, a jövőbelátást illusztráló bemutatón és a nyilvánvaló tévedéseken.- Lehetséges, hogy... ? - fogott bele a kérdésbe az elf.- Gyere fel. - A félbeszakítás gyors volt, míg a hang hevessége és módja arról árulkodott Le'lorinelnek, hogyE'kressa tudatni akarja ve le: a kérdést már előre látta. Az elf kuncogva indult el a lépcsőn. A tetején egy kék gyöngyökből fűzött függönyt talált, amely mögülpuha fényű izzás áradt. Le'lorinel átlibbent a gyöngyökön és megérkezett E'kressa fő audienciatermébe errőlárulkodott a számos szőnyeg és ülőpárna, a misztikus rúnák és kegytárgyak: emitt egy koponya, amott egyhatalmas denevér, a fal mel letti állványon egy kristálygömb és végül a faragott és csavarmintás,aranyszegélyű nagy tükör.Korábban Le'lorinel még soha nem látott egy helyen ennyi, a varázs lómesterség kellékeinek tartott tárgyatfelhalmozva és miután évek óta dolgozott együtt Mahskeviccsel, az elf tudta, hogy ezek jelentékteleneszközök, csupán díszletek - talán a kristálygömb kivételével.Le'lorinel azonban nem szentelt ennek sem különösebb figyelmet, mi vel E'kressa volt az, aki érdekelte. Agnóm, aki vörösen tekergőző min tákkal agyonzsúfolt, sötétkék köntöst viselt, szinte a varázslókról alkotottjellegzetes kép karikatúrájának tűnt, azzal a különbséggel, hogy nem volt magas és impozáns megjelenésű,hiszen termete éppen csak elérte a há rom lábat. Kalapja alól nagy, szürke szakáll és bozontos szemöldökme redt elő - E'kressa hátrabillentette fejét és bár arca Le'lorinel irányába fordult, olyan érzése volt az elfnek,mintha nem egyenesen rá nézne.A bozontos szemöldök alatt két, teljesen fehér gömb ragyogott. Le'lorinel hangosan felkacagott.- Egy vak látnok? Milyen tipikus!- Kételkedsz mágikus látásom erejében? -- válaszolta E'kressa és fe nyegetően felemelte karjait: úgy tartottaazokat, mint a lecsapni készü lő sas a szárnyait.- Komolyabban, mint ahogy azt te valaha is felfoghatnád - felelte Le'lorinel közönyösen.E'kressa egy hosszú pillanatig még megőrizte testtartását, de azután látva Le'lorinel nyugodtmozdulatlanságát és lekicsinylő mosolyát, a gnóm megenyhült.Megvonta a vállát és kivette a hamis fehér lencséket szikrázó szürke szeméből.- A parasztoknál működik - magyarázta az illuzionista látnok. - Va lósággal lenyűgözi őket! És mindigsokkal lelkesebbek, ha arról van szó, hogy egy-két érmével többet adjanak egy vak látnoknak.- A parasztokat könnyű elbűvölni - mondta Le'lorinel. - Engem nem. - Én mégis tudtam rólad és a célodról -közölte gyorsan E'kressa.- És ismered Mahskevicet is - felelte az elf szárazon.E'kressa toppantott csizmás lábával és harcias testtartást vet fel, ami négy teljes szívdobbanásig tartott.- Elhoztad a fizetséget? - kérdezte a látnok méltatlankodva. Le'lorinel egy ezüstökkel teli zsákocskát lökötta gnóm várakozóan kinyújtott kezébe.

- Miért nem használod hihetetlen jövőbelátó képességed az összeg megszámlálására? - kérdezte Le'lorinel,amikor a gnóm nekiállt átszá molni a pénzt.E'kressa annyira összehúzta szemét, hogy az eltűnt hatalmas szemöl döke alatt. A gnóm meglengette kezét azsákocska fölött, elmormolt egy varázslatot, majd egy pillanattal később bólintott és félretette az er szényt.- Meg kellene fizettetnem veled, amire rávettél - jegyezte meg. - Az összeg megszámlálására? - kérdezteLe'lorinel szkeptikusan.- Arra, hogy feltártam előtted látnoki hatalmam egy újabb képessé gét - válaszolta a gnóm. - Amiért nemvártad meg, amíg megszámolom. - Csak kevés mágiára volt szükség ahhoz, hogy megtudd: az összeghiánytalan - felelte az elf - Miért jöttem volna ide, ha nem értettem volna egyet az árral?- Ez egy újabb próba? - kérdezte a gnóm. Le'lorinel felnyögött.- A türelmetlenség az emberek oktalansága, nem az elfeké - emlé keztette E'kressa. - Előre látom, hogy hacélodat ilyen türelmetlenül akarod elérni, akkor a végzet vár reád.- Ragyogó - érkezett a szarkasztikus válasz.- Tudod, nem könnyíted meg a dolgom - mondta a gnóm pléhpofával. - Biztosíthatlak, hogy rendelkezem azösszes türelemmel, ami ahhoz szükséges, hogy megszabaduljak Drizzt Do'Urdentől, ám nem akarok órákatelvesztegetni azzal, hogy itt álldogálok - mondta Le'lorinel.- Túl sok előkészület vár még rám.A gnóm egy pillanatig töprengett, majd egyszerűen csak megvonta a vállát.- Valóban. Nos, lássuk akkor hát, mit mutat meg nekünk a kristály gömb. Reméljük, hogy a követendő utatés azt, hogy vajon Le'lorinel győz vagy veszít. - A szoba közepe felé indult kacsázó léptekkel, majd akristálygömb felé kanyarodott.- Csak az utat és semmi mást - javította ki Le'lorinel.E'kressa megtorpant és lassan megfordult, hogy szemügyre vegye furcsa beszélgetőtársát.- A legtöbben tudni szeretnék a végkimenetelt - mondta.- Tudom, akárcsak te, hogy az ilyen végkimenetelek nem előre meg határozottak - felelte Le'lorinel.- Vannak valószínűségek...- És semmi több. És mit teszek majd akkor, ó nagy látnok, ha azt mondod nekem, hogy legyőzöm DrizztDo'Urdent, hogy elnyeri kezem ből a megérdemelt halált és vérmocskos kardomat fehér hajába törlöm?- Ujjongsz? - kérdezte E'kressa szarkasztikusan.- És mit teszek majd, ó nagy látnok, ha azt mondod, hogy elveszítem a harcot? - folytatta Le'lorinel. -Felhagyok azzal, amivel nem hagyha tok fel? Megtagadom népem és szenvedésre ítélem azzal, hogy életbenhagyom a drow-t?- Egyesek úgy vélik, hogy kedves és rendes fickó.- Az illúziók könnyen becsapják az embert, nem igaz? - vetette oda Le'lorinel.E'kressa válaszra nyitotta a száját, de azután csak sóhajtott és vállat vont, majd kacsázó lépteivel odament akristálygömbhöz.- Mondd el, hogy mit gondolsz az előtted álló útról - szólította fel az elfet.- A plusz fizetség a titoktartást is garantálja? - kérdezte Le'lorinel. E'kressa úgy nézett rá, mintha tényleg aztgondolná, ez ostoba kér dés volt.- Miért szólnék róla ennek a Drizztnek, ha találkoznék vele? - tet te fel a kérdést. - És miért találkoznék vele,amikor egy fél világ választ el tőle?- Akkor hát már kémkedtél utána?E'kressa megérezte a mohó kíváncsiságot az elf hangjában és ez a tü relmetlenül arra késztette, hogy kihúzzamagát és kidüllessze mellét. - Talán megtettem - felelte. - Talán meg.Le'lorinel egyetlen határozott lépéssel a kristálygömb másik oldalán termett, pont szemben a gnómmal.- Találd meg.E'kressa varázsolni kezdett. Apró karjai széles köröket írtak le a feje fölött, miközben furcsa szavak áradtakelő a torkából egy, Le'lorinel ál tal ismeretlen nyelven, a gnómétól erősen eltérő hangon.A szürke szemek felpattantak, E'kressa pedig előrehajolt.- Drizzt Do'Urden - mondta halk, ám határozott hangon. - A drow, akinek sorsa megpecsételődött, mert azilyen gondos és alapos tervezés nek csak egy kimenetele lehet.- Drizzt Do'Urden - mondta újra a gnóm és a név épp olyan ritmu sosan és varázsosan gördült elő, mintkorábban a varázslat misztikus szavai. - Látom... látom... látom...

E'kressa szünetet tartott, annyit mondott csak, hogy "hmm", majd kiegyenesedett.- Egy nevetséges maszkot viselő, túlságosan is mohó, kopasz elf el torzult arcát látom - magyarázta, majdátkukucskált a kristálygömb másik oldalára, ahol Le'lorinel tágra nyitott szemébe bámult. - Gondo lod, hogyhátra tudnál lépni egyet?Le'lorinel válla megroggyant, az elf sóhajtott egy nagyot, de azután úgy= tett, ahogy kérték.E'kressa összedörzsölte pufók kis kezeit, majd folytatta a varázslat szavainak mormolását, miközbenelőrehajolt.- Látom - mondta ismét. - Téli tó és mély, mély hó. Hallom a sze let... igen, igen, hallom a szélzúgást és amorajló hófúvást.- Hófúvást? - szakította félbe Le'lorinel. E'kressa felegyenesedett és az elfre meredt.- Hófúvást? - mondta Le'lorinel ismét. - Rímel a szélzúgásra, igaz? - Kötekedő egy alak vagy te.- Te pedig némileg bosszantó - felelte az elf. - Miért kezdesz el rög tön rímekben beszélni, amint jövendőtmondasz? Ez valami szabály a látnokoknál vagy ilyesmi?- Inkább csak javaslat. - felelte a füstölgő gnóm és ismét toppantott egy nagyot a szőnyeggel borított padlón.- Nem vagyok paraszt, akit le kell nyűgözni - magyarázta Le'lorinel. - Kíméld meg magad a gondtól és azidióta szavaktól, mivel több pénzt úgysem fogsz kapni a hangulatért, legyen az akár látható, akár hallható.E'kressa néhány elfojtott átkot hallatott, majd ismét a gömb fölé hajolt. - Hófúvást - horkantott még egyszerLe'lorinel.- Ha még egyszer kigúnyolsz, az Abyssba küldelek, hogy ott vadássz Drizztre - figyelmeztette a gnóm.- Ahonnan visszatérek, hogy megfizessek a szívességedért - felelte Le'lorinel pillanatnyi habozás nélkül. -Emellett biztosíthatlak, hogy meg tudom különböztetni az ellenséget az illúziótól, a manipulált fény árt azanyagitól és számos olyan titkom van, ami elkerüli a figyelmedet.- Aha, csakhogy én mindent látok, ostoba fiú ostoba fia! - vágott vissza E'kressa.Le'lorinel csak kacagott az állítás hallatán és ez hatásosabb volt, mindenféle válasznál, még ha E'kressánakfogalma sem lehetett - ter mészetesen --, a hencegésében rejlő mélységes iróniáról.Majd mindketten sóhajtottak, egyformán belefáradva a felesleges szóváltásba, a gnóm pedig vállat vont,előrehajolt és ismét belekukucs kált a kristálygömbbe.- A hírek szerint Harcpöröly Gandalug nincs jól - közölte Le'lorinel. E'kressa misztikus szavakatmormogott, majd apró kezeit meglenget te a kristálytárgy gömbölyded alakja körül.- Mithril Csarnokban minden szem fordul, a trónra és az ágyra, hol alkonyul - kezdte a gnóm, de azutánmegállt, hallva a Le'lorinel türel metlen torokköszörülését.E'kressa felegyenesedett és végigmérte az elfet.- Gandalug betegen fekszik - erősítette meg a gnóm, akinek hang jából mind a misztikus színezet, mind azerőltetett rímek eltűntek. Egen, és haldoklik.- Papok ápolják?- Igen, törpe papok - felelte a látnok. - Bár azt meg kell mondanom, hogy a haldokló királynak kevésgyógyító erőt szentelnek. Egyetlen gondos kéz sincs ott.- Nem mintha számítana - folytatta E'kressa és ismét előrehajolt, hogy a képeket tanulmányozza, hogyannyit szívjon magába a jelenet érzetéből, amennyit csak tud. - Attól tartok, nincs seb, csak amit az időejtett, és nincs más betegség, csak az, ami mindenkit leterít, ha semmi más nem végez vele korábban. -E'kressa újra kiegyenesedett és egyik szürke szeméből kifújta bozontos szemöldökét.- A vénség - magyarázta a gnóm. - Mithrill Csarnok kilencedik királya az öregség miatt haldoklik.Le'lorinel bólintott, mint aki eleget hallott. - És Harcpöröly Bruenor? - kérdezte az elf.- Kilencedik ágya szomorúság - mondta a gnóm drámaian. - A Ti zedik az új nappal a trónra hág.Le'lorinel karba fonta a kezét és bosszús testtartást vett fel. - Ki kellett mondani - magyarázta a gnóm.- Legyen hát neked - felelte az elf. - Ha már ki kellett mondani.- Ki kellett - mondta E'kressa, aki ragaszkodott hozzá, hogy az övé legyen az utolsó szó.- Harcpöröly Bruenor? - kérdezte az elf.A gnóm hosszú ideig tanulmányozta a kristálygömbben zajló jelene tet, időnként magában mormogottvalamit, sőt egyszer még a fülét is rá nyomta a sima felületre, hogy jobban hallja a távoli törpe királyságbanzajló eseményeket.- Nincs ott - mondta nem sokkal később meglehetős magabiztosság gal E'kressa. - Ami elég jó neked, mivelha visszatért volna, a sötételffel az oldalán, akkor gondolod, hogy be tudnál jutni a törpék erődítményébe?

- Megteszem azt, amit meg kell tennem - érkezett a halk és nyugodt felelet.E'kressa kuncogott, de abbahagyta, amikor meglátta Le'lorinel zord arckifejezését.- Legyen hát neked - mondta a gnóm és elhessegette a fürkésző gömbben látott képeket, majd egy újabbvarázslatba fogott. Lehunyta a szemét és folytatta a kántálást. Nem foglalkozott a gömbbel, mert most egymásvilági lényt hívott, nyomok és útmutatás után kutatva.Egy furcsa kép jelent meg az elméjében: olyan volt, mintha fénylő fém lett volna. Két szimbólum tisztánlátszott - mindkét jelet ismerte, bár még soha nem látta őket így, egybefonódva.- Dumathoin és Clangeddin - dörmögte. - Dumathoin és Moraddin.- Három törpe isten? - kérdezte Le'lorinel, de E'kressa, aki teljes csendben állt ott, miközben szempilláihevesen rezegtek, láthatóan nem is hallotta.- De miként? - kérdezte a gnóm.Még mielőtt Le'lorinel érdeklődhetett volna, hogy miről beszél a lát nok, E'kressa szürke szeme felpattant.- Ha meg akarod találni Drizztet, akkor valóban rá kell bukkannod Bruenorra - jelentette ki a gnóm.- Akkor irány Mithrill Csarnok - vonta le a következtetést Le'lorinel.- Nem egészen! - visította a gnóm. - Van egy hely, amelyik sokkal fontosabb a törpének, egy hely, amely azapának fontosabb és nem a ki rálynak.- Talányok?E'kressa hevesen megrázta bozontos fejét.- Találd meg a törpe legértékesebb alkotását, amelyet önkezével ké szített - magyarázta a gnóm -, ésmegtalálod a törpe legértékesebb, hús és vér alkotását: az utóbbinál valójában a kettőből az egyiket, de ígyjobban hangzik.Le'lorinel nem vágott többé meglepett arcot.- Harcpöröly Bruenor egykor alkotott valamit, valami mágikusat és nagy erejűt, ami túllépett kézművestehetségén - folytatta E'kressa. Olyan valakinek készítette, akit nagyra becsült. Ez a fémtárgy szinte biztos,hogy jobban fogja vonzani a törpét, mint Mithrill Csarnok meg üresedett kőtrónusa. Ennél is fontosabb,hogy ez az alkotás rohanva vonja magához a sötételfet is.- Mi ez a tárgy? - kérdezte Le'lorinel és mohósága most már jól lát ható volt. - Merre van?E'kressa apró asztalához szökdécselt és előhúzott egy pergamenla pot. Miközben Le'lorinel sietős léptekkelmellette termett, újabb va rázslatba fogott, ami az előbb látott, elméjébe égetett képet megjelení tette apergamenen. Felemelte a kész művet, ami tökéletesen jelenítet te meg a törpe istenségek egymásbagabalyodó szimbólumait.- Találd meg ezt a jelet, Le'lorinel és akkor megtalálod hosszú utad végét is - fűzte hozzá magyarázatul.E'kressa ismét varázsolt és ezáltal a pergamen másik oldalán jelen tek meg vonalak.- Vagy ezt - magyarázta és Le'lorinelnek nyújtotta az új képet, amely nagyon hasonlított a régihez.Az elf óvatosan átvette a pergament és tágra nyílt szemmel bámulta. - Az egyik jel Clangeddinné, amelyetDumathoin, a Hegy Alatti Titkok Őrzőjének szimbóluma fed. A másik jel Moraddiné, hasonlóan álcázva.Le'lorinel. bólintott, majd - mint egy rég letűnt civilizáció írásait ta nulmányozó bölcs -, vigyázva éstisztelettudóan megfordította a perga ment.- Úgy vélem, messze nyugaton megleled - folytatta a gnóm, még mi előtt Le'lorinel bármit is kérdezhetettvolna. - Vízmélyén? Luskanban? Valahol a kettő között? Nem mondhatok biztosat.- De úgy véled, hogy arrafelé van? - kérdezte az elf. - Ezt a jövőbe látásod mondatja veled, vagy ez csak egylogikus gondolat, hiszen a Je ges Szelek Völgye közvetlenül északra fekszik a fent említett helyektől?E'kressa egy ideig töprengett, hogy mit is válaszoljon, majd végül csupán vállat vont.- Számít ez?Le'lorinel zordan meredt rá.- Van ennél jobb út, amit követhetnél? - kérdezte a gnóm.- Jól megfizettelek - emlékeztette az elf.- Amit a kezedben tartasz, mindazt, amit cserébe kaptál, tízszer annyit ér - jelentette ki a gnóm, akiláthatóan elégedett volt a mai tel jesítményével.Le'lorinel lepillantott a pergamenre, a barna papírba kitörölhetetle nül beleégett, egymásba csavarodószimbólumokra.

- Nem tudom, hogy mi a közvetlen kapocs - ismerte be a gnóm. Nem tudom, hogy ez a szimbólum, vagy atárgy, amelyen található, ho gyan juttat el célodhoz. Ám utad végén ott lesz majd, ezt megmutatták avarázslataim. Ennél többet nem tudok.- És az út vége eredményes lesz Le'lorinelnek? - kérdezte az elf, an nak ellenére, hogy korábban nem tartottasokra az ilyesfajta próféciá kat.- Ezt nem néztem meg - felelte a somolygó gnóm. - Megosszam ve led a sejtésemet?Le'lorinel, aki csak ekkor ismerte fel, hogy pusztán a kérdés feltevé sével elárulta érzelmeit, védekezésbement át.- Kímélj meg tőle.- El tudom mondani versben is - mondta a gnóm fölényesen moso lyogva.Le'lorinel arra gondolt, hogy meg kellene említenie, miszerint ő is tudna viszonzásul egy verset, egy valódidalt, amelyet lelkesen énekel ne, miközben egy kecses elf tőr kimetszené egy pöffeszkedő gnóm nyel vét.Azonban nem mondott semmit és a gondolat szertefoszlott, ahogy a pergamenre vésett kép minden másgondolatot elhomályosított. Le'lorinel végre a kezében tartotta egy életen át tartó kutatásának avégeredményét.Így hát nem maradt benne semmi harag, mivel túl sok kérdésen kel lett eltöprengenie, túl sok előkészületetmegtennie, túl sok félelmet le küzdenie és túl sokszor elképzelnie, ahogy a magát hősnek álcázó DrizztDo'Urdenről kiderül, valójában milyen hitvány gazember is ő.

Chogurugga hátradőlt öt hatalmas párnáján és óriási báránydarabo kat tömött agyarakkal teli pofájába. Anyolc és fél lábra nőtt ogrenő nem volt igazán magas, de ősöreg tölgyeket idéző vastag combjának és szélescsípőjének köszönhetően hétszáz fontot nyomott terjedelmes alakja.Számos hím rohangált ide-oda az Arany Öblöcske legnagyobb bar langjában, hogy étellel lássák el éselszórakoztassák. Choguruggának mindig kitüntetett figyelmet szenteltek, szokatlan és egzotikus külsejemiatt. A bőre halványlila volt - klánjának szokásos sárga színe helyett -, ami tökéletesen illett hosszú észsíros kékesfekete hajához. Szemszí ne valahol bőrének és hajának árnyalata között helyezkedett el - afényviszonyoktól függően mélybíbornak vagy a mélykéknél egy hajszál lal világosabbnak tűnt.Chogurugga valóban hozzászokott már ahhoz, hogy a Döngölő klán húsz hímje kénye kedve szerintcsúszik-mászik előtte, de az ember ka lózokkal kötött szövetségkötés óta - ami a klán nőstényeit még maga-sabb pozícióba emelte -, a hímek egymást gáncsolták el, hogy az ételt és a frissítőket elsőként szolgálhassákfel.Persze Bloog kivétel volt: az Arany Öblöcske komor munkafelügye lője volt a legnagyobb, legaljasabb és alegrondább ogre, aki valaha is megfordult a Világ Hátának ezen a részén. Sokan azt suttogták, hogy Bloognem is igazi ogre, és a hegy i óriások véréből is van az ereiben - és mivel felegyenesedve inkább a tizenötlábhoz volt közelebb, mint a tíz hez, karja pedig olyan vastag volt, mint Chogurugga combja, ezt a hí-resztelést nem lehetett egy könnyed kézlegyintéssel elintézni.Sheila Kree segítségével Chogurugga lett az Arany Öblöcske ogréi nak esze, ám Bloog maradt az erő, ésamikor a kedve úgy tartotta, a va lódi főnök. És csak még alattomosabb lett, mióta Sheila Kree belépett azéletébe és ajándékba adott neki egy elképesztő hatalmú, remekmívű harci kalapácsot, amivel Bloogegyetlen, irtózatos ütéssel barlangokat tudott kivájni.- Ismét itt? - mondta az ogrenő, amikor Sheila és Bellany belépett a barlangba. - És ezúttal mi jószágothoztatok Chogoruggának?- Egy összetört hajót - felelte a kalóznő szarkasztikusan. - Gondo lod, hogy meg tudod enni aztat?Bloog - aki valamivel arrébb állt -, nevetni kezdett, ami olyan volt, akár a távoli mennydörgés.Chogurugga dühös pillantást vetett arrafelé.- Nekem már itt lenni Bathunk - emlékeztette a nőstény. - Nem lenni szükségem Bloogra.A hím összehúzta szemöldökét, amely messze előreugrott mélyen ülő szeme fölött - ez a homlokráncoláskomikus lehetett volna, ha nem egy egytonnás izomtömeg csinálja.Bathunk - Chogurugga és Bloog erőszakos fia -, mostanában elég gyakori konfliktusforrássá vált. Az ogrékközött általában az volt a szo kás, hogy amikor egy törzsfő fia olyan erőssé és aljassá válik, mint az ap ja - ésaz atya még fiatal -, akkor az idősebb hím többször megveri a gyerekét, hogy így erősítse meg sajáthelyzetét a törzsön belül. Ha ez nem válik be, akkor a fiút megölik, de legalábbis száműzik. Ám a Dön gölő

klán nem volt szokásos ogretörzs - a hagyományosabb patriarchá tus helyett a matriarchátus érvényesült -, ésChogurugga az ilyesfajta viselkedést nem tűrte el Bloognak - legalábbis Bathunk esetében nem.- Éppen csak kiértünk a nyílt vízre, amikor egy ismerős tűnt fel a lát határon - magyarázta a láthatóanundorodó Bellany, akinek nem állt szándékában végignézni Chogurugga és Bloog mára már legendássá vált"Bathunk" csatájának újabb fejezetét.- Chogurugga úgy sejti, három vitorla lenni - mondta az ogrenő, aki bekapta a témaváltásra irányuló csalités feltartotta négy ujját.Sheila Kree megrovó pillantást vetett Bellanyra - nem volt szüksé ge arra, hogy az ogrék előtt akár csak alegcsekélyebb mértékben is csökkenjen a tekintélye -, majd ugyanezzel az arckifejezéssel fordult az ogrenőfelé.- Kitartó alak - ismerte el. - Egy napon az Arany Öblöcskéig követ majd.Bloog ismét nevetni kezdett, mint ahogy Chogurugga is - mindket tejüket felvidította a friss emberhúsgondolata.Habár Sheila Kree nem volt éppen mosolygós kedvében, csatlakozott hozzájuk, de nem sokkal később intettBellanynak, hogy kövesse és a barlang másik oldalán nyíló kijárat felé indult, ami arra az alagútra nyílt,ahonnan a hegy belsejében magasabban fekvő szállásához juthatott el.Sheila szobája korántsem volt ugyan olyan nagy, mint az ogrevezérek közös terme, de szinte fényűzően voltberendezve - díszes lámpák puha fénye világította be az egyenetlen falak minden zugát és a csodásszőnyegeket olyan magasra tornyozták fel a földön, hogy azok a két nőt szinte a levegőbe lökték, amintátszelték a szobrát.- Kezdem unni eztet a Deudermontot - mondta Sheila a bűbájszö vőnek.- Valószínűleg ő is ebben reménykedik - válaszolta Bellany. – Talán eléggé unni fogjuk már ahhoz, hogy nefussunk előle és megütközzünk a Tengeri Szellemmel a nyílt vízen.Sheila legmegbízhatóbb társára nézett, egyetértően elmosolyodott és bólintott. A kérges kalóz tudta, hogyBellany a jobbik fele - több érte lemben is. A mindig előregondolkodó, a következményeket mindig elő remérlegelő bölcs és éles eszű bűbájszövő volt a Véres Gerinc legna gyobb nyeresége évtizedek óta.Sheila fenntartás nélkül megbízott benne - Bellany volt a legelső, akire rábillogozták az Égisz-agyar mithrillfején található szövevényes szimbólumot. Sheila emellett saját nővéreként szerette a bűbájszövőt ésokosabb volt annál, minthogy bármit is elengedjen a füle mellett, amit a mágiahasználó mondott - sajátnagyra nőtt büszkesége, valamint an nak ellenére, hogy Bellany túlságosan is irgalmas és lágyszívű volt afog lyokhoz a kalózkapitány vérszomjas ízléséhez képest.Az elmúlt néhány hónapban Deudermont hajója háromszor kergette vissza a Véres Gerincet a nyílttengerről, bár Sheila még abban sem volt biztos, hogy az első alkalommal meglátták-e őket és abban iskételkedett, hogy a másik két alkalommal vajon szándékosan rájuk vadásztak-e. Ta lán Bellanynak igazavan. Talán Deudermont így szokta elkapni az útjá ból kitérő kalózokat. Addig üldözi őket, amíg azok belenem fáradnak a menekülésbe és amikor végül megfordulnak, hogy harcoljanak...Sheila Kree megborzongott, amint arra gondolt, hogy csatába bo csátkozik a Tengeri Szellemmel a nyíltvízen.- Nincs olyan csali, amire a közeljövőben ráharapnánk - mondta a kalózkapitány és Bellany rávetettpillantása megkönnyebbülésről árul kodott: ő sem akart tengelyt akasztani a kalózvadász varázslójával, a le-gendás és pusztító Robillarddal.- Odakint nem - folytatta Sheila Kree, miközben a szoba egyik ol dalához sétált, ahol az Arany Öblöcskebarlangjainak sötétjét megtörő, kevés nyílás egyike tátongott: a természetes ablakból a kis öbölre és mö-götte húzódó zátonyokra nyílt kilátás.- Nos, egy napon talán elég bolond lesz ahhoz, hogy az Arany Öb löcskéig üldözzön bennünket. Mi pedighagyjuk majd, hogy Chogurug ga klánja sziklaomlásként zúduljon hajója fedélzetére - felelte Bellany.Sheila Kree azonban, aki a jeges tengert bámulta, a hullámokat, ame lyeket most a Véres Gerincnek kelleneszántania, gazdagságra és hírnév re vadászva, nem volt benne biztos, hogy képes ilyesfajta türelemre.Ám voltak más módok is, hogy megnyerje személyes háborúját.

NEGYEDIK FEJEZETA JEL

Ez a mostani tanácsülés olyasfajta volt, amilyet pusztaerdei Regis leginkább kedvelt. A félszerzet hátradőltpárnázott székében, tarkóján összekulcsolt kézzel - pufók arcán az elégedettség maszkját viselte, amint abrémai úttól délre elfogott haramiákat felsorakoztatták a tanácsnokok előtt. Ketten hiányoztak: az egyikfelépülőben volt - re mélhetőleg -, a mellkasán keletkezett új nyílás okozta sérülésből, míg a másikat - a nőt,akiről úgy vélték, hogy a zsiványcsapat vezére -, társa itól elkülönítve, egy másik szobában őrizték.- Csodálatos lehet, ha az embernek ilyen hatalmas barátai vannak- ezt a pusztaerdei szószóló csodálójának alegnagyobb jóakarattal sem nevezhe tő easthaveni tanácsos, Tamaroot suttogta rosszindulatúan Regis fülébe.- Látod azt a kettőt? - kérdezte a félszerzet hangosan, úgy, hogy az a három tanácsnok is hallja, aki ateremnek ezen az oldalán ült. A fél szerzet csak annyi szünetet tartott, amíg megbizonyosodott róla, hogymind a négyük figyelmét magára vonta és még néhányét a másik olda lon helyet foglaló öt szószóló közül -köztük Cassius elöljáróét is -, majd rámutatott arra a kettőre, akikkel ő harcolt - pontosabban, aki ket arrakényszerített, hogy egymással küzdjenek. - Magam terítettem le őket, segítség nélkül.Tamaroot haragos arccal dőlt hátra a székében.Regis lesimította göndör barna fürtjeit és újra a tarkójára fonta a ke zét. Nem tudta visszafojtani mosolyát.A felvezetés után - és mivel a többiek sem vitatták -, Cassius kihir dette a várható ítéletet.- Mivel senkit nem öltetek meg az úton - vagy legalábbis senkiről nem tudunk -, így életetek nem forogveszélyben.- Hacsak a seb, amelyet Bruenor baltája ejtett hiányzó társatokon, nem végez vele - sivított fel Caer Konigtanácsnokának, a legfiatalabb és az egyik legnyersebb tanácstagnak a hangja. A nem túl szellemesmegjegyzés így is elfojtott kuncogást csalt a díszes teremben ülők egy némelyikének ajkára.Cassius megköszörülte a torkát, némi komolyságra intve a hallgató ságot.- Ám bűneitek nem nyernek megbocsátást - folytatta az elöljáró. Tíz éven át fogtok szolgálni a Kemptanácsnok által kijelölt hajón, a Maer Dualdon vizein. Minden fogásotok Tízváros közös javára fordít tatik,kivéve természetesen Kempnek a hajóra és az őrökre fordított költségeit és azt, ami ahhoz kell, hogyszerény körülmények között él jétek életetek. Ez a tanács ítélete. Elfogadjátok?- Ugyan milyen választásunk van? - mondta az egyik martalóc, az a nagydarab fickó, akit Catti-brie terítettle.- Több, mint amit megérdemeltek - szólalt meg Kemp, még mielőtt Cassius felelhetett volna. - Ha a luskanihatóságok fogtak volna el tite ket, akkor most a Foglyok Karneválján vennétek részt, ahol az őrjöngő ésvisítozó bámészkodók szeme láttára kínoznának halálra benneteket. Persze gondoskodhatunk valamihasonlóról, ha inkább ezt szeretnétek.Amint befejezte, Cassiusra nézett, az elöljáró pedig egyetértése jelé ül zordan rábólintott a targosi tanácsnokhatásos beszédére.- Nos, mi legyen hát? - kérdezte Cassius a csoportot.A válasz módfelett kiszámítható volt és a méltatlankodó férfiak ki sorjáztak a teremből, ki Bryn Shanderbőlés útnak indultak Targosba, ahol már várta őket a börtönhajó.Alighogy távoztak, Cassius kifejezte a tanács háláját és köszönetet mondott Regisnek és a többieknek a jólvégzett munkáért.A félszerzet magába szívta a dicséretet.- Attól félek azonban, hogy ismét szükségem lesz csapatotokra, a Csarnok Vándoraira, méghozzá hamar -folytatta egy pillanattal ké sőbb és intett az ajtónállóknak. Az egyik távozott és Bors Jule-lal tért vissza, akiannak ellenére, hogy fogoly volt és a börtönből érkezett, úgy, lépett be, mintha királynő lenne.Regis nem csekély tisztelettel mérte végig. A magas nő fekete haja fé nyesen ragyogott, de ez sem tudtaelhomályosítani értelmes szemének csil logását. Egyenesen állt ott, töretlenül, mintha az egész történet nemlen ne több futó kellemetlenségnél - mintha azok a szánalmas lények, akik el fogták őt, nem tudták volnasem megfélemlíteni, sem igazán meghatni.A korábban viselt, praktikus tunika és nadrág eltűnt, felváltotta egy egyszerű, ujjatlan szürke ruha, amely -mivel túl rövid egy Jule termetű nő számára - szabadon hagyta vállait. Egyszerű darab volt, szinte alaktalan,ám a nőnek valahogy mégis sikerült úgy viselnie, hogy az fel fedje vonzó alakját - az öltözék éppen csak

sejtette formás és módfelett nagy melleit. A ruha az egyik oldalon el is szakadt - Regis gyanította, hogy eztJule csinálta, szándékosan -, és a résen át jól látszott a nő egyik sima és gömbölyű combja.- Bors Jule - mondta Cassius furcsálkodva és némi szarkazmussal a hangjában. - A Bors famíliából...honnan is?- Talán ragaszkodnom kellene ahhoz a névhez, amelyet a szüleim vá lasztottak nekem? - kérdezte a nő mélyés zengő hangon, erős, keleties akcentussal, ami tisztán látszott abból, ahogy minden szó vége metszőhangsúlyt kapva lerövidült. - Talán nem választhatok olyan nevet, ami lyet viselni akarok?- A szokás ezt diktálná - mondta Cassius szárazon.- Ez a jelentéktelen emberek szokása - felelte Jule magabiztosan. Az ékkő szikrázik, a bors meg pikáns íztad. - A mondatot mindent el söprő vigyorral fejezte be, amitől több tanácsnok izgatottan mocorogni kezdetta székén, ami nem is volt csoda, hiszen a szószólóval együtt tíz férfi és csak egy nő alkotta a tanácsotRegis nem kevésbé pirult fülig, mint mások, de megpróbált a maga biztos nő kézzelfogható fizikai csábításamögé nézni - sokkal jobban ér dekelte Jule manipulatív ravaszsága. Olyan típus volt, akivel nem ártóvatosnak lenni, ám azt a félszerzet sem tagadhatta, hogy nem csekély kíváncsiság munkál benne - szerettevolna jobban megismerni ezt a különös nőt.- Megkérdezhetem, hogy miért tartanak itt akaratom és szándékom ellenére? - szólalt meg a nő egypillanattal később, miután a mozgoló dás elült (az egyik tanácsnok még a gallérját is megoldotta, minthacsak így akarná kiengedni lángoló testéből a hőt).Cassius felhorkant és elutasító mozdulatot tett a kezével.- Nyilvánvaló, hogy a Tízváros ellen elkövetett bűnökért - felelte. - Akkor azokat a fickókat vegyéklajstromba - követelte Jule. - Én semmit nem csináltam.- A bandád... - kezdett bele válaszába Cassius.- Nincs bandám - szakította félbe a nő, összehúzott és villogó sze mekkel. - Éppen úton voltam Tízvárosba,amikor utam keresztezte eze két a zsiványokét. Nem tudtam, hogy kik ők, hogy miért vannak azon a helyen,de tüzük felmelegített, ennivalójuk ehető volt, emellett pedig minden társaság jobb volt, mint a szélszakadatlan mormolása.- Nevetséges! - jelentett ki az egyik tanácsnok. - Beszéltél azzal a két fickóval, amikor azok visszatértek ésmindenről tudtál. Ezt maga Drizzt Do'Urden mondta és én megtanultam bízni a sötételfben!- Így igaz - helyeselt egy másik tanácsos.- Könyörgöm, mondd el nekem, hogy pontosan mit is mondtam válaszolta a nő, akinek vigyora elárulta,hogy semmilyen választól nem tart. - Arról beszéltem azzal a két bolonddal, amit Drizztről, Catti-brie- ről ésBruenorról tudtam. Annyira vagyok jártas a témában, mint bár mely más okos ember, aki a Jeges SzelekVölgyébe merészkedik. Talán nem arról beszéltem azzal a két bolonddal, hogy valami ostobaságot tet tek ésfelültette őket a drow és a csapata? Nincs itt semmiféle különö sebb tudás, én azt mondom.A tanácsnokok egymás között kezdtek mormogni, Regis pedig szú rósan meredt Jule-ra - mosolya a nőravaszságának szólt, és nem más nak. Már most is meg tudta volna mondani, hogy a fogoly - csábosalakjának és idomainak, valamint az odakint, az úton tanúsított okos és óvatos felkészültségénekköszönhetően -, valószínűleg sértetlenül fog kikerülni azokból a kötelékekből.Regis azonban�azt is tudta, hogy bármit mondjon is ez a nő, ez a Bors Jule, mégiscsak ő volt az útonállókbandájának vezére.- Ezt az ügyet később majd megtárgyaljuk - mondta nem sok idő el teltével Cassius, amikor a tanácsnokokközötti beszélgetés heves vitába torkollott és nyilvánvalóvá váltak az eltérő vélemények.Jule sokat tudóan mosolygott Cassiusra. - Akkor hát szabadon elmehetek?- Felkérünk, hogy térj vissza a számodra fenntartott szobába - felel te az idősebb és sok mindent értőelöljáró, majd intett az őröknek. Azok elfoglalták helyüket Jule két oldalán - a nő még egy utolsó, fölényespillantást vetett Cassiusra, majd megfordult, hogy távozzon és közben úgy mozdította a vállát, hogy attól ahímnemű tanácsosok ismét verítékezni kezdtek.Regis mindeközben - teljesen lenyűgözve -, végig vigyorgott, ám mo solya egy pillanattal később tátott szájúálmélkodásba ment át, mert ami kor Jule teljesen hátat fordított neki, egy különös jelet vett észre rajta, pon-tosan a jobb vállán - ezt a jelet pedig a félszerzet halálbiztosan felismerte.- Várj! - kiáltotta és leszökkent székéről, majd mélyen lehajolva át bújt az asztal alatt, nem vesztegetve azidőt arra, hogy megkerülje azt. A két őr és Jule megtorpant, majd megfordultak, hogy megnézzék, miokozta a váratlan felfordulást.

- Fordulj meg - utasította a félszerzet a nőt. - Fordulj meg! - Kezé vel Jule felé intett, miközben ezt mondta,ám a nő csak hitetlenkedve bámult rá, majd kíváncsi pillantása lesújtóvá vált.- Cassius, fordíttasd meg! - könyörgött a félszerzet.Az elöljáró legalább olyan hitetlenkedve meredt rá, mint Jule. Regis nem várt Cassiusra. Odarohant anőhöz, megragadta a jobb karját és kezdte körbefordítani. Jule egy pillanatig ellenállt, ám Regis aki erősebbvolt annál, mint amilyennek látszott -, nagyot rántott raj ta, amitől a haramiavezér egy pillanatra a hátátmutatta nekik.- Ott van! - mondta a félszerzet és ujja vádlón mutatott a jelre. Jule elhúzódott mellőle, de most már látták -a tanácsosok mind előrehajoltak, Cassius pedig odajött és intett Jule-nak, hogy forduljon meg és egyben azőröknek is, hogy azok fordítsák meg, ha nem akar ön ként engedelmeskedni.A hollófekete hajú nő undorodva megrázta a fejét és végre a hátát mutatta nekik.Regis felállt az egyik közeli székre, hogy jobban lássa a jelet, de még miel3tt megvizsgálta volna, már tudta,hogy éles szeme nem csapta be és, hogy a nő vállán a billog Harcpöröly Bruenor egyedi alkotásának pontosmása - de ennél is fontosabb volt, hogy a törpe ezt a jelet csak egyszer használta: Égisz-agyar oldalán.Ezenfelül pedig, a lenyomat pon tosan akkora volt, mint a harci kalapácson található szimbólum - mint hacsak a felhevített Égisz-agyart nyomták volna bele a nő bőrébe. Regis kis híján elalélt.- Hol került ez rád? - kérdezte.- Zsiványbillog -- jegyezte meg Cassius. - Hogy úgy mondjam, szok ványos a céhek körében.- Ez nem szokványos - felelte Regis és a fejét rázta. - Ez a jel nem az. - Ismered? - érdeklődött a szószoló.-- A barátaim beszélni fognak vele - válaszolta Regis. - Azonnal. - Amikor mi itt végeztünk - közölteTamaroot tanácsnok.- Azonnal - vágott vissza Regis, és a férfi felé fordult. - Különben, jó Tamaroot, te leszel az, akielmagyarázza Bruenor királynak, hogy mi okozta a késlekedést, amikor fogadott fiának talán az élete forogkockán.Erre a teremben levők suttogni kezdtek egymás közt.Bors Jule csak bámult Regisre, akinek az a homályos megérzése tá madt, hogy a nőnek kevés fogalma vanarról, miről is beszél, és keveset tud arról, hogy a billog milyen jelentőséggel bír.A félszerzet pedig tudta - Jule saját érdekében -, hogy remélhetőleg ez az igazság.

Néhány éjszakával később Drizzt a csendes és sötét Bruenor Kilátó ján találta a törpét. A magaslat a BrynShandertől északkeletre fekvő, a törpe bányáknak otthont adó apró sziklás völgyben terült el, két tó, a MaerDualdon és a Lac Dinnershere között. Bruenornak mindig voltak ehhez hasonló személyes területei,bármerre járt is és mindig Bruenor Kilátójának hívta őket, legalább annyira a betolakodók figyelmeztetésecéljából, mint önnön büszkeségétől hajtva.Ez volt az a hely, ahol a törpe elgondolkodhatott, az a csendes zug, ahol a mindennapos próbatételeken ésaz életét érő csapásokon túlmu tató dolgokon eltöprenghetett. Ez volt az egyetlen menedék, ahol agyakorlatias és nagyon is evilági Bruenor sötét éjeken kicsit lazíthatott kötelékein és hagyhatta, hogyszelleme a hagyományos törpe képzelet világ fölé emelkedjen. Ide bármikor eljöhetett, hogy elmerengjen adol gok jelentőségén és értelmén.Drizzt akkor látta ugyanilyennek a törpét, amikor az visszafelé tar tott Mithrill Csarnokba az ottaniszemélyes kilátóján tett sétájáról, azt követően, hogy a yochlol elragadta Wulfgart és mindannyian azthitték, hogy a király fogadott fia halott.Csendesen, akár a csillagok alatt szálló felhők, a drow a törpe mögé lépett és némán megállt.- Azt gondolhatnád, hogy másodszor elveszíteni át könnyebb - szó lalt meg végül Bruenor. - Főleg miutánolyan orkfajzatként viselkedett, mielőtt elhagyott volna minket.- Nem tudhatod, hogy elvesztetted-e át - emlékeztette a drow.- A világon nincs oly jel, mint ama - fejtegette a törpe. - És a tol vaj azt mondotta, hogy egy kalapács fejérőlkerült reá.Jule önként valóban sok mindent elmondott a tisztelet parancsoló kompániának, amikor azok kifaggatták,közvetlenül a tanácstermi inci dens után. Elismerte, hogy a billog szándékosan került rá és a jelet egy nőihajóskapitány tette rá. Amikor jobban megszorongatták, Jule azt is beval lotta, hogy a nőt Sheila Kree-nekhívják, hogy kalóz és hogy ezt a bizonyos lenyomatot csak kis bandájának legmegbízhatóbb tagjai kaptákmeg.

Drizzt mélységes sajnálatot érzett barátjáért. Már majdnem megje gyezte, hogy Jule állítása szerint akalózok csapatának nagytermetű tag jai kizárólag abból az ogre klánból kerültek ki, amelyet Sheila Kree avi torlák kezelésére és a hajó kormányzására használt. Nyilvánvaló volt, hogy Wulfgar nem került a kutyákkarmai közé. A drow azonban még sem mondta ki, hogy mit gondol, mivel a másik, épp olyan egyértelműlehetőség - amennyiben a barbár nem a kalózok szövetségese volt -, még szörnyűbb következtetéseketsejtetett.- Arra gondolsz netalántán, hogy az a kutya Shee megölette az én fiamat? - kérdezte Bruenor, akinyilvánvalóan ugyanazon a logikai szá lon indult el. - Vagy azt gondolod netalántán, hogy valaki más tette,egy másik kutya, aki aztán eladta vala a kalapácsot a kalóznak?- Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Wulfgar halott - mondta Drizzt habozás nélkül.Bruenor furcsálkodó pillantást vetett rá.- Wulfgar el is adhatta a kalapácsot - jelentette ki a drow, amitől Bruenor tekintete még szkeptikusabbá vált.- Megtagadta múltját, ami kor elmenekült tőlünk - emlékeztette őt a drow. - Talán az, hogy meg szabadult akalapácstól, újabb lépés volt számára az előtte húzódó úton.- Egen, de az is lehet, hogy pénzre volt szüksége -- mondta Bruenor maró gúnnyal, mire Drizzt érveicsendesen elhaltak az ajkán. Valójában azonban a drow önmagát sem győzte meg. Tudta, hogy milyenkötelék fűzi Wulfgart Égisz-agyarhoz és tudta azt is, hogy a bar bár előbb válna meg egyik karjától, mint aharci kalapácstól.- Akkor ellopták - mondta Drizzt némi szünet után. - Ha jól gon doljuk, hogy Wulfgar Luskanba vagyVízmélyére ment, akkor valószí nűleg tolvajok közé keveredett.- Gyilkosok közé - jegyezte meg Bruenor, és felpillantott a csillagos égre.- Nem tudhatjuk - mondta Drizzt halkan.A törpe csak megvonta a vállát, de amikor leeresztette azokat, úgy tűnt Drizztnek, hogy még soha nemroskadtak meg annyira, mint most. Másnap korán reggel sötét felhők dübörögtek elő délről, a VilágHátának szelei által űzve, és azzal fenyegettek, hogy záporral öntözik meg a területet, ami mindentingovánnyá változtat majd. Ennek ellenére Drizzt és Catti-brie útnak indultak Tízvárosból és szélsebesenszágul dottak Luskan felé. Szélsebesen száguldottak azokért a válaszokért, amelyeket a négy barátkétségbeesetten hallani remélt.

ÖTÖDIK FEJEZETIGAZ SZERELEM

Wulfgar elsőként hagyta el a Tengeri Szellemet, amikor a kalózva dász horgonyt vetett Vízmélye egyikhosszú mólója mellett. Még ki sem kötöttek, a barbár már leugrott a hajóról, és hosszú, cél tudatos léptekkelindult a part felé.- Ismét a fedélzetre veszed majd? - kérdezte Robillard Deudermontot. Ők ketten a középfedélzeten álltak,és Wulfgar távozását figyelték.- A hangod elárulja, hogy nem akarod - felelte a kapitány, és bizal mas barátja felé fordult.Robillard vállat vont.- Amiért beleavatkozott a támadási tervedbe?- Amiért veszélyezteti meggondolatlan cselekedeteivel a legénység biztonságát - felelte a varázsló, éshangjában csak egy csöppnyi méreg volt, ám annál több gyakorlatiasság. - Tudom, hogy adósnak érzed ma-gad vele szemben, kapitány, bár, hogy mi okból, azt fel nem foghatom. Ám Wulfgar nem Drizzt vagyCatti-brie. Azok ketten fegyelmezettek voltak, és tudták, hogy miként működjenek együtt a legénységgel.Ez az alak viszont sokkal inkább... én mondom, hogy sokkal inkább olyan, mint Harkle Harpell! Talál egyutat, és azonnal végigfut rajta, anélkül, hogy elgondolkozna azon, ez milyen következményekkel járhat amaga mögött hagyottakra.Igaz, két sikeres csatát vívtunk a mostani utunkon, elsüllyesztettünk egy kalózhajót és bevontattunk egymásikat...- És két legénységet szinte teljes létszámban fogtunk el - tette hoz zá Deudermont.- Mégis - vitatkozott vele varázsló -, mindkét harcban a katasztró fa peremén jártunk. - Valójában perszetudta, hogy nem kell győzköd nie Deudermontot, hiszen a kapitány éppúgy felismerte, mint ő, hogy Wulfgartettei nem voltak éppen mintaszerűek.- Mindig is ott járunk - mondta Deudermont.- Ezúttal azonban túl közel a széléhez - erősködött a varázsló. - És nagy mélység vár ránk alant.- Nem akarod, hogy Wulfgart ismét visszahívjam.A varázsló ismét semmitmondóan rándította meg a vállát.- Azt a Wulfgart szívesen látom, aki évekkel ezelőtt segített a Tenge ri Szelletnen a Kalóz-szigeteknéltörténtek során - magyarázta Robillard. - Szívesen harcolok amellett a Wulfgar mellett, aki olyan értékestagja volt a Csarnok Vándorainak, vagy akárhogy is hívják Drizzt Do'Urden csapatát. Amellett a Wulfgarmellett, aki Mithrill Csarnok visszaszerzé séért küzdött és aki úgy tűnt, hogy az életét adta barátaiért, amikora sötételfek megtámadták a törpe királyságot. Ezekben a mesékben hallot tam én a csodálatos barbárharcosról, ám én azt a Wulgart ismerem, aki a Csavargó Morikhoz hasonló tolvajokkal szűrte össze a levet,azt a Wulfgart, akit azzal vádoltak, hogy megpróbált meggyilkolni téged.- Nem volt hozzá köze - tiltakozott Deudermont, ám ennek ellené re összerezzent, mivel a méreg és aFoglyok Karneváljának emléke fáj dalmas volt.Deudermont sokat veszített aznap, amikor kimenekítette Wulfgart a könyörtelen magisztrátusok karmaibólLuskanban. Az, hogy nevét összekapcsolták azokkal, akikről a magisztrátusok valóban úgy vélték, hogynem érdemlik meg nagylelkűségét, beszennyezte a Tengeri Szel lem hírnevét a fontos északi kikötővárosvezetői körében. Deudermont elorozta tőlük a látványosságukat, amikor olyan váratlanul megbocsá tott,anélkül, hogy bármiféle valódi bizonyítéka lett volna arra nézve, miszerint Wulfgar nem vett részt amerényletben.- Talán nem - ismerte el Robillard. - Azt is elismerem, hogy az úton látottak alapján Wulfgar jelleménekmegváltozása alátámasztja megbo csátásod, a barbár összes fogyatékossága dacára. Ám a nyílt vízen tanú-sított magatartása nem indokolja azt a döntésed, hogy a Tengeri Szel lem fedélzetére hoztad.Deudermont kapitány hagyta, hogy a varázsló őszinte és nyílt szavai egy kicsit leülepedjenek benne. Lehet,hogy Robillard rögeszmés alak és könnyen ítélkezik, emellett a végletekig goromba és könyörtelen mind-azokkal, akikről úgy hiszi, hogy saját maguk okozták végzetüket, ám ez úttal szavaiban az őszinte igazságcsengett, az egyszerű és cáfolhatatlan megfigyelés igazsága. Ez pedig mélyen belevágott Deudermontba.Ami kor Luskanban találkozott Wulfgarral, aki egy lepusztult kocsma kidobóembere volt, felismerte, hogy anagydarab férfi dicsősége leáldo zott és megpróbálta kirángatni abból az életből. Ám Wulfgar felháboro-dottan utasította el, sőt még azt sem volt hajlandó elismerni, hogy ő ugyanaz a személy lenne, akit a

kapitány ismert. Majd következett a gyilkossági kísérlet és Wulfgart vádolták meg, miközben Deudermonteszméletlenül hevert, a halál küszöbén.A kapitány még mindig nem tudta biztosan, hogy miért tagadta meg a magisztrátusoktól gyilkosszórakozásukat azon a napon, ott a Foglyok Karneválján, miért lázadt fel benne a zsigeri ösztön aközvélekedés és a szépszámú bizonyítékkal alátámasztott vád ellen. Még a kegyelem és a bizalom ememegnyilvánulása után sem mutatott irányába Wulfgar túl sok hálát vagy barátságot.Deudermontnak fájt, amikor elváltak Luskan kapujánál a felmentés napján - amikor a barbár ismételutasította ajánlatát, hogy hajózzon vele a Tengeri Szellemen. A kapitány egykor kedvelte ezt az embert ésúgy tekintett magára, mint Drizzt és Catti-brie jó barátjára, akik éve ken át hajóztak vele Wulfgar eltűnéseután. Igen, tényleg nagyon sze retett volna segíteni a barbárnak, hogy az visszaküzdje magát oda, hol egykorállt, ezért aztán Deudermont módfelett megörült, amikor a fér fi feltűnt Vízmélyén, ugyanezen a hosszúmólón, nyomában egy nővel és egy gyermekkel és közölte, hogy szeretne Deudermonttal hajózni ésmegkeresni elveszett harci pörölyét.A kapitány pontosan érezte azt is, hogy itt valamivel többről van szó és most már pontosan tudta, hogyWulfgar nemcsak eltűnt fegyverét keresi, hanem korábbi önmagát is.Ám Robillard megfigyelése is célba talált. Habár a barbár nem oko zott semmiféle galibát a rutin őrjáratokhosszú tíznapjai alatt, a két csa tában, amit a Tengeri Szellem megvívott, nem szerepelt valami fénye sen.Bátor volt-e? Igen. Elsöprő? Igen. Ám a vad és dühös barbár nem vált a legénység részévé, nem adott esélytsem arra, hogy Robillard va rázslatai a távolból, erővel kényszerítsék ki a megadást, ami pedig már jólbevált és kevésbé kockázatos taktikának bizonyult.Deudermont nem volt benne biztos, hogy mi váltotta ki ezt a harci őrjöngést. A veterán kapitány ismerte acsata okozta lázat, a veszett sürgetést, ami ahhoz kellett, hogy az ember leküzdje logikus félelmeit, ámWulfgar dühkitörései láthatóan valahogy túlnyúltak ezen, sokkal inkább illettek bele valamiféle barbárlegendába - ám ez a legenda nem ígért túl fényes jövőt a Tengeri Szellemnek.- Beszélek vele, mielőtt kihajózunk - ajánlotta Deudermont. - Már megtetted - emlékeztette a varázsló.Deudermont rápillantott és kicsit megvonta a vállát.- Akkor ismét megteszem - mondta. Robillard összehúzta a szemét.- És ha nem használ, akkor a kormányrúdhoz fogom rendelni Wulfgart - folytatta a kapitány, még mielőttRobillard előhozakodhatott volna a szokásos panaszáradatával -, az alsófedélzetre, távol a harctól.- A kormányosaink felülmúlhatatlanok. - Ezt Robillardnak ki kel lett mondania.- És értékelni fogják majd Wulfgar páratlan erejét a legszűkebb for dulóknál.Robillard horkantott egyet, láthatóan a legkevésbé sem meggyőzve. - Valószínűleg egyenesen nekivezetminket majd a következő kalóz hajónak - zsémbelt halkan a varázsló, miközben elindult lefelé.A helyzet komolysága ellenére Deudermont nem tudta visszafojtani kuncogását, ahogy nézte, amintRobillard távozik, szokásos zsörtölődé sei közepette.

A meglepetés, amely az otthonának ajtaján berobbanó Wulfgart ér te, aki ott találta a rá várakozó Dellyt,teljes és mindent elsöprő volt. Kétségtelenül ismerte ezt a kissé ferde mosolyú, világosbarna szemű nőt, demost mégis alig ismert rá. Wulfgar eddig csak a nyomorban élő csaposlányt és a hosszú, sáros úton veletartó társát látta. Most pedig, itt Deudermont kapitány gyönyörű házában, ahol minden segítséget és anyagieszközt megkapott Delly, nem is tűnt ugyanannak a személynek.Korábban szinte mindig feltűzve viselte sötétbarna haját - főként a Zsiványkardban nagy számban találhatótetvek miatt -, amely most fenségesen omlott le vállára és selymes fénnyel csillogott és mintha még sötétebbis lett volna. Ez persze csak még jobban kiemelte világosbarna szemei - csodás szemek, állapította megWulfgar -, csillogását. Koráb ban Delly jellegtelen, szinte alaktalan ruhákat viselt, egyszerű köténye ket ésalsóruhákat, amitől vékony végtagjai szinte már véznának hatot tak. Ám most egy formás kék öltözéketviselt, mélyen kivágott fehér blúzzal.A barbáron ekkor végigsuhant a gondolat - de csak röviden, mert hirtelen egyéb dolgok söpörtek végig azelméjén! -, hogy milyen előny ben is vannak Faerűnön a gazdag nők a szegényekkel szemben a szép ségtekintetében. Amikor ő és Delly megérkeztek, Deudermont foga dást adott, ahol a vízmélyi társaság számosismert tagja képviseltette magát. Delly nagyon oda nem illőnek érezte magát - mint ahogy Wulfgar is -, de anőnek ez még rosszabb volt, mivel a rendelkezésére álló szerény ruhatár miatt mindenki figyelmét magáravonta.

Most már nem így lenne, döbbent rá Wulfgar. Ha Deudermont ismét fogadást rendezne mostani pihenőjüksorán, akkor Delly Curtie min den más nőnél gyönyörűbb csillagként ragyogna!Wulfgar alig tudott levegőt venni. Mindig is bájosnak, sőt csinosnak tartotta Dellyt, és szépsége csaknövekedett szemében a Luskanból idá ig vezető úton, amikor kezdte felismerni a nő gondolatainakmélységét is. Ez az őszinte tisztelet és szerelem, amit iránta érzett, együtt a lenyű göző megjelenéssel túlsoknak bizonyult a barbárnak, aki az elmúlt há rom hónapot a tengeren töltötte.Hatalmas, roppantó ölelésbe zárta a nőt, és csókok záporába fojtotta szavait - majd könnyedén felkapta aföldről és arcát a barna hajzuhatag ba temette, miközben gyengéden harapdálta törékeny nyakát - amelymost tényleg törékenynek tűnt és nem véznának. Delly hihetetlenül ap rónak tűnt hozzá képest, ahogykarjaiban tartotta - Wulfgar másfél láb bal volt magasabb nála, súlya pedig közel a háromszorosa volt.A barbár szinte minimális erőfeszítéssel kényelmesebb helyzetbe fordí totta a nőt, oldalra billentve,miközben egyik karját a térdei alá csúsztatta. Majd felnevetett, amikor észrevette, hogy Delly mezítláb van,és még a bokája is csinosabbnak tűnt, mint korábban.- Jáccadozol velem? - kérdezte Delly, és Wulfgar észrevette, hogy vi dékies akcentusa nem olyan erős, mintamilyenre korábbról emlékezett, mivel a nő kiejtette az "l" betűt a játszadozol szó végén.- Hogy játszadozom-e veled? - kérdezett vissza a barbár, és ismét fel nevetett, ezúttal még hangosabban. -Szerelmeskedni fogok veled - ja vította ki, és újra megcsókolta Dellyt, majd körbeforgatta, újra meg új ra,miközben elindult saját szobájuk ajtaja felé.Már majdnem átlépte a küszöböt, amikor felhangzott Colson sírása.

Aznap éjjel maradt idejük arra is, hogy együtt legyenek, majd ismét szeretkeztek, még hajnal előtt. Amikora reggelt hirdető első ferde nap sugarak betűztek szobájuk keleti ablakán, ott találták a szerelme mel lettheverő Wulfgart - a barbár keze gyengéden simított végig a nő nya kán, arcán és a vállain.- Jó, hogy ismét itthon vagy - mondta Delly halkan, miközben apró kezét végighúzta Wulfgar izmosalkarján. - Magányos vótam, míg te odakinn jártál.- Lehet, hogy a Deudermonttal töltött napjaim a végéhez értek - fe lelte a barbár.Delly furcsálkodva nézett rá.- Akkor hát, megtaná'tad a kalapácsod? - kérdezte. - És ha így vót, akkor miért nem szóltál nekem róla?Wulfgar már akkor a fejét rázta, még mielőtt a nő befejezhette vol na a mondatot.- Nincs hír sem róla, sem Sheila Kree-ről - felelte. - Amit róla tu dok, akár a tenger fenekén is lehet és akalapáccsal együtt.- De eztet te nem tudhatod.Wulfgar a hátára feküdt és mindkét kezével megdörzsölte az arcát. - Akkor hogy mondhatod aztat, hogy aDeudermonttal tö'tött nap jaid véget értek? - kérdezte Delly.-- Miért ne mondhatnám? - felelt a kérdésre kérdéssel Wulfgar. - Itt vagy te és itt van Colson. Most már ezaz életem és ez egy remek élet! Kockáztassak mindent, egy olyan fegyvert hajszolván, amire többé nincsszükségem? Minek? Ha Deudermont és legénysége hallani fog Sheila Kree-ről, majd levadásszák az énsegítségem nélkül is és erősen bízom benne, hogy a harci pöröllyel térnek vissza.Most Dellyn volt a sor, hogy felkönyököljön és ettől a sima takaró lehullott meztelen felsőtestéről. Egycsalódott sóhajtás kíséretében ki rázta összegubancolódott haját az arcából, majd a legmélyebb rosszal lástsugalló tekintetét vetette Wulfgarra.- Miféle ostoba szavak azok, amelyeket a szájadból hallok? - kérdezte. - Jobban örülnél, ha elmennék? -kérdezte Wulfgar és enyhe gyanút sugárzott négyszögletes állkapcsának állása.Éveken át ez az arc kisfiús bájt sugárzott, olyan áratlanságot, amely ott tükröződött a barbár égkékszemében. Ez mostanra eltűnt. Még a borostát is leborotválta, mielőtt visszatért volna Dellyhez, ámvalahogy oda nem illőnek tűnt Wulfgar arca a szőke szakáll nélkül. A csíkok és a redők, a mély érzelmizűrzavar fizikai jelei nem egy fiatalemberre vallot tak, habár a barbár még csak a húszas éveiben járt.- Most pedig még nagyobb bolondokat beszé'sz! - fortyant fel Delly.- Tudod, hogy nem akarom aztat, hogy elmenj. Tudod! És aztat is tu dod, hogy senki mással nem osztommeg az ágyamat.- De akkor is menned kell - folytatta Delly komoran és visszaha nyatlott a hátára. - Milyen kínokgyötörnének, ha Deudermont és em berei nélküled indulnának útnak, megtaná'nák a kalózot, és valakimeghalna, miközben a kalapácsot próbá'nák meg visszaszerezni? Ho gyan éreznéd magadat, míg ők odakint

járnának, hírekre és a pörölyre vadászva, te pedig itten üddögé'nél a biztonságban és várnád, hogy majd őkelvégzik a munkát?Wulfgar szúrósan nézett Dellyre, szemügyre vette arcát és rá kellett jönnie, hogy a nőt valóban bántja az,hogy így kell beszélnie vele.- Az az ostoba Pocsolya Josi lopta el azt az átkozott kalapácsot és adta el a kalóznak - fejezte be a nő.- Előfordulhat, hogy meghal valaki - értett egyet Wulfgar. - Sheila Kree-nek veszedelmes a híre és abeszámolók szerint félelmetes legény séggel vette magát körül. A te logikád szerint egyikünknek sem, seDeudermontnak, se Wulfgarnak, nem kellene keresnie őt és Égisz agyart.- Ez egyáltalán nem az én logikám szerint vagyon - vitatkozott vele Delly. - Deudermont és legénysége úgydöntött, hogy kalózokra vadá szik. Ez nem a te dolgod. Ez a szakmájuk és akkor is Sheila Kree utánmennének, ha az a nő soha nem vitte vóna el a kalapácsodat.- Akkor hát visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk - vonta le a következtetést kuncogva Wulfgar -Hagyjuk, hogy Deudermont és kivá ló emberei útnak induljanak és találják meg a pörölyt, ha már egyszer...- Egyáltalán nem! - szakította félbe Delly mérgesen. - Az a hivatásuk, hogy tengere szájjanak és kalózokravadásszanak, ez igaz, mint ahogy neked is, amíg meg nem tanátad a kalapácsodat. Neked meg kell keresneda pörölyödet és önmagadat és ha mindkettő megvan, akkor visszatérhecc.Wulfgar elnyújtózott az ágyon és nagy, kérges tenyerével ismét vé gigsimította arcát.- Talán én már nem is akarok visszatérni oda.- Talán nem aka'sz - mondta Delly. - De eztet nem választhatod meg, amíg vissza nem tértél oda. Amikorrágyüssz, hogy ki is vagy, én szerelmem, csak akkor leszel képes arra, hogy őszintén megmondd, mit isaka'sz tenni. Míg meg nem tanálod, hogy hova vitték, addig csak töprengezni fogsz, meg akaratoskodni.Ekkor elhallgatott és Wulfgar sem válaszolt. A férfi többször felsó hajtott, majd többször belefogott, hogymegcáfolja Delly szavait, de bár milyen úton is indult el, végül mindegyik zsákutcába futott.- Mikor lett Delly Curtie ilyen járatos az élet dolgaiban? - kérdezte a legyőzött barbár nem sokkal később.Delly kuncogott és mellé gördült.- Talán mindig is ilyen vótam - mondta játékosan. - De az is lehet, hogy nem. Én csak azt mondom el, amitén gondúlok, és én aztat gondúlom, hogy vissza kell menned egy bizonyos helyre, mielőtt még magasabbrakapaszkodnál. Vissza kell térned oda, hol egykor vótál és meg kell tanánod aztat az ínat, amelyen alegszívesebben jársz és nem aztat az útat, amelyről azt gondúlod, hogy járnod kell.- Voltam azon a helyen - felelte Wulfgar halálos komolysággal. és ár nyék suhant végig az arcán. - Újravelük voltam a Jeges Szelek Völgyé ben, mint ahogy egykor, és eljöttem onnan, saját akaratomból.- Mert egy jobb út szólított? - kérdezte Delly. - Vagy azér', mer' még nem álltál készen, hogy visszatérj?Van némi különbség a kettő között. Wulfgar kifogyott a válaszokból és ezt tudta is. Nem volt benne biztos,hogy egyetért-e Dellyvel, de amikor másnap a Tengeri Szellem és Deudermont szólította, engedelmeskedetta hívásnak.

HATODIK FEJEZETA VÉGZET ÖSVÉNYÉN

Le'lorinel most is védekezett, mint mindig, és hagyta, hogy ellenfe le vezesse, akinek ikerszablyái dühödtencsillogtak. Az elf hárí tott, majd elhátrált, könnyedén ellépett és oldalra perdült, hagy va, hogy Tunevecetsaját vad rohama magával ragadja.A félelf megbotlott és alig hallhatóan átkozódott - arra gondolt, hogy elveszítette a harcot, arra gondolt,hogy Le'lorinel minden bi zonnyal panaszkodni és morogni fog ügyetlensége miatt. Lehunyta a szemét ésvárta, hogy a kard csattanjon a hátán - vagy a tomporán, ha Le'lorinel ma különösen rossz kedvében van.Nem érkezett csapás.Tunevec megfordult és látta, hogy a kopasz elf nekidől a falnak, fegy verei már a tokjukban pihentek.- Még csak a fáradtságot se veszed, hogy befejezd a harcot? - kér dezte.Le'lorinel üres tekintettel meredt rá, mintha ez mit se számítana. Az elf a toronynak azt az ablakát bámulta,amely erre az oldalra nyílt Mahskevic dolgozószobájából ablakát. Le'lorinel tudta, hogy az ablak mögött avarázsló újabb válaszok megszerzésén ügyködik.- Gyere! - csattant fel Tunevec és összecsapta szabályait maga előtt. - Fizettél ezért az utolsó harcért, akkorhát harcoljunk!Le'lorinel végre felé fordult és szemügyre vette a türelmetlen har cost.- Végeztünk, egyszer s mindenkorra.- Fizettél az utolsó harcért és az utolsó küzdelem még nem ért véget - tiltakozott Tunevec.- De igen. Vedd a pénzedet és tűnj el. Nincs többé szükségem a szol gálataidra.Tunevec elképedve és hitetlenkedve meredt az elfre. Számos hóna pon át vívtak egymással és most csakilyen közönyösen, ilyen szívtele nül elbocsátják!- Tartsd meg a szablyákat - vetette oda Le'lorinel és nem nézett töb bet a félelfre, helyette ismét az ablakotfigyelte.Tunevec még sokáig állt ott és döbbenten bámulta a másikat. Végül, miután mindent megemésztett és azelbocsátás keserű utóízt hagyott a szájában, a szablyákat a földre lökte, Le'lorinel lábához, majd megfor dultés átkokat motyogva elviharzott.Le'lorinel nem foglalkozott azzal, hogy felszedje a fegyvereket vagy hogy Tunevec felé pillantson. A harcoselvégezte a munkáját - nem túl jól, de hasznos szerepet töltött be -, és mostanra ez a munka véget ért.Csak pillanatok kellettek hozzá, hogy Le'lorinel Mahskevic dolgozó szobája előtt álljon és kopogtatásraemelje kezét, de ekkor tétovázni kezdett. A varázslónak láthatóan nem tetszett ez az egész és nagyonmorcosnak tűnt, mióta az elf visszatért E'kressától.Még mielőtt Le'lorinel összeszedhette volna bátorságát, hogy beko pogjon, az ajtó feltárult, mintha csaksaját akarata lenne és az elf meg láthatta Mahskevicet, aki az íróasztala mögött ült - hosszúkás és hegyesvarázslósüvege félúton megtört és balra dőlt. Előtte, a nagy tölgyfaasz talon több, nagyméretű kódex hevertkinyitva, köztük az, amelyet egy ezüstholdi bárd, bizonyos Talasay írt a Mithrill Csarnokban végbementlegutóbbi eseményekről, köztük arról, hogy miként szerezték vissza a törpék otthonukat a duergaroktól ésShimmergloomtól, az árnysár kánytól, valamint Bruenor királlyá koronázásáról, a sötételfek eljövete léről -akik magukkal hozták Bruenor nagyapját, Harcpöröly Gandalugot - és végül arról, hogy a Mélysötét erőifelett aratott nagy diadalt követően Bruenor miként mondott le trónjáról Gandalug javá ra és tért visszahősként a Jeges Szelek Völgyébe. Le'lorinel komoly árat fizetett ezért a könyvért és minden szavát nagyonjól ismerte.A varázsló asztalán heverő könyvek között és félig az egyik fóliáns alatt ott hevert az a pergamen, amelyetLe'lorinel írt Mahskevicnek, pontosan felidézve azokat a szavakat, amelyeket E'kressa mondott.- Megmondtam, hogy hívni foglak, amint végeztem - vetette oda Mahskevic anélkül, hogy felnézett volna.A varázsló ma láthatóan na gyon komor hangulatban volt. - Egy kevés türelmet sem tanultál ezek alatt azévek alatt?- Tunevec elment - felelte Le'lorinel. - Elbocsátottam és eltávozott. Erre már felnézett Mahskevic - arcamaga volt a megtestesült aggo dalom.- Csak nem ölted meg? - kérdezte. Le'lorinel elmosolyodott.- Azt hiszed, hogy ilyen gonosz vagyok?

- Azt hiszem, hogy a logikát megtagadó rögeszme gyötör - válaszol ta a varázsló nyersen. - Talán félsz attól,hogy szemtanúkat hagyj hát ra, nehogy esetleg azok figyelmeztethessék Drizzt Do'Urdent.- Akkor E'kressának is halottnak kellene lennie, nem igaz? Mahskevic egy pillanatra eltöprengett ezen,majd egy vállvonással jelezte, hogy ez elfogadható érv.- De Tunevec elment? Le'lorinel bólintott.- Sajnálom. Kezdtem megkedvelni a fiatal és ügyes harcost. Azt gondoltam, hogy te is így vagy vele.- Nem olyan remek fegyverforgató - felelte az elf, mintha csak ez számítana.- Azok szerint a követelmények szerint, amelyeket te állítasz gyakor lópartnered elé, hogy utánozza ezt akülönleges sötételfet, valóban nem - felelte Mahskevic azonnal. - De akkor ki lehet az?- Mit tudtál meg? - kérdezte Le'lorinel.- Dumathoin, a Hegy Alatti Titkok Őrzőjének és Clangeddinnek, a törpe hadistennek az egymásbacsavarodó szimbólumai - magyarázta a varázsló. - E'kressának igaza volt.- Harcpöröly Bruenor szimbóluma - jelentette ki Le'lorinel.- Nem teljesen - válaszolta Mahskevic. - Ezt a jelet Bruenor csak egyszer használta, amennyire meg tudomállapítani. Mint azt tudod, hírneves kovács volt.Miközben beszélt, intett Le'lorinelnek, hogy lépjen mellé és amikor az elf odaállt, rámutatott Talasaykönyvében néhány rajzra: jellegtelen fegyvereket és egy mellvértet ábrázoltak.- Bruenor munkája - jegyezte meg Mahskevic és valóban, a képalá írás ugyanezt állította. - Én mégsem látokolyan jelölést, mint amilyet E'kressa adott neked. Ott van - magyarázta és rámutatott a mellvért al sóperemén látható apró lenyomatra. - Az Bruenor jele, a Harcpöröly klán jele, Bruenor "B"-jével asöröskorsón.Le'lorinel mélyen előrehajolt, hogy szemügyre vegye a rajzot és meg nézze a törpeklán és vezérénekjelvényét, a habzó söröskupát, amely épp olyan volt, mint ahogy Mahskevic leírta. Persze az elf mindeztmár átnézte, bár láthatóan Mahskevic ott is talált összefüggéseket, ahol ő nem.- Amennyire megállapítható, Bruenor ezzel jelölte meg munkáit fejtegette a varázsló.- A látnok nem ezt mondta nekem.- Ah - szólt a varázsló és feltartotta egyik görbe és csontos ujját -, de itt van ez. - Ahogy befejeztemondandóját, egy másik oldalt ütött fel a vaskos kódexben, ahol egy másik, részletes rajz látszott, amely ame sés harci pörölyt, Égisz-agyart ábrázolta, egy emelvényre helyezve.- A művész, aki a képet készítette, kitűnő munkát végzett - fejte gette Mahskevic. - Minden részletre ügyelt!A varázsló egy négy hüvelyk átmérőjű, kör alakú üveget emelt fel, majd ráfektette a képre, felnagyítván aharci kalapácsot. És a rajzon el téveszthetetlenül látszott a jel, amelyet E'kressa adott Le'lorinelnek.- Égisz-agyar - mondta az elf halkan.- Bruenor készítette két fogadott gyermeke közül az egyiknek - magyarázta Mahskevic, amitől E'kressatalányos megjegyzése rögtön vilá gosabbá vált és láthatólag hitelt adott a pöffeszkedő és hivalkodó bölcsszavainak."Találd meg a törpe legértékesebb alkotását, amelyet önkezével ké szített és megtalálod a törpelegértékesebb, hús és vér alkotását" - ezt mondta a gnóm jövendőmondó és azt is mondta, hogy ez két,húsból való lény, vagy ahogy most már nyilvánvalóvá vált, két gyermek, egyi kére utal.- Találjam meg Égisz-agyart és megtalálom Wulfgart? - kérdezte Le'lorinel szkeptikusan, mivel amennyireő és a varázsló tudta (és amennyire a könyv hivatkozott rá), a fiatalember, akinek Bruenor Égisz-agyartkészítette, meghalt; megölte Lolth komornája, egy yochlol, amikor a drow elfek megtámadták MithrillCsarnokot.- E'kressa nem beszélt Wulfgarról - felelte Mahskevic. - Talán Catti-brie-re gondolt.- Találd meg a pörölyt, hogy megtaláld Cattie-brie-t, hogy azután megtaláld Harcpöröly Bruenort és végülDrizzt Do'Urdent - sóhajtott fel ingerülten Le'lorinel.- Nehéz lesz leküzdened ezt a csapatot - mondta Mahskevic és ra vaszul elmosolyodott.- Örömmel töltene el, ha még maradnál - magyarázta. - Még sok munkát kell elvégeznem és már nemvagyok fiatal. Hasznát tudnám venni egy tanítványnak, te pedig figyelemreméltó intelligenciáról éséleslátásról tettél tanúbizonyságot.- Akkor várnod kell, amíg be nem végzem az ügyemet - mondta ko moran a makacs elf. - Ha egyáltalánvisszatérek.- Figyelemreméltó intelligenciáról... a legtöbb esetben - fűzte hozzá a varázsló szárazon.

Le'lorinel kuncogott, de nem válaszolt.- Drizzt barátai, akik körülveszik őt, jelentős hírnévnek örvendenek - jelentette ki Mahskevic.- Nem akarok harcolni sem Harcpöröly Bruenorral, sem Catti-brie- vel, sem senki mással, csak DrizztDo'Urdennel - mondta az elf. - Bár az is lehet, hogy egyfajta igazságszolgáltatás lenne végezni Drizzt bará-taival.Mahskevic nagyot mordult és becsapta Talasay könyvét, majd visszalökte az asztalra és az elf fölémagasodva, szúrósan nézett le rá. - Ez pedig a szó összes értelmében lelkiismeretlenség lenne - fortyant fel.- Keserűséged és a sötételf iránt érzett gyűlöleted olyan nagy, hogy áratlanok életét is feláldoznád, csakhogycsillapítsd?Le'lorinel fagyosan bámult rá, szája vékony csíkká olvadt.- Ha pedig ez igaz, akkor könyörgöm, hogy gondold át még komo lyabban a tervedet - tette hozzá a varázsló.- Szerinted az igazság a te oldaladon áll ebben az értelmetlen hajszában, ám semmi sem igazolhat ja azilyen, a te ügyeddel össze nem függő gyilkosságot! Semmi! Hallasz engem, fiú? Áthatolnak-e szavaim azona gyűlöletből emelt, makacs fa lon, amelyet valamilyen megmagyarázatlan okból Drizzt Do'Urden és magadközé emeltél?- Nem gondoltam komolyan, amit a törpéről vagy Catti-brie-ről mondtam - ismerte el Le'lorinel, akiláthatóan megnyugodott, vonásai meglágyultak, tekintete pedig a padlót fürkészte.- Nem tudnál találni valami hasznosabb célt? - kérdezte Mahskevic nyíltan. - Sokkal nagyobb mértékbenvagy a Drizzt iránt érzett gyűlö leted foglya, mint ahogy a sötételf valaha is az lehet.- Azért vagyok rab, mert ismerem az igazságot - közölte Le'lorinel dallamos, alt hangján. - És hahősiességéről hallok meséket, akkor az őszintén szíven döf, még ilyen távol Mithrill Csarnoktól ésTízvárostól is. - Nem hiszel a megbánásban?- Sem Drizzt, sem bármely más sötételf esetében.- Megalkuvást nem ismerő hozzáállás - jegyezte meg Mahskevic és sokat tudóan simított végig bolyhosszakállán.- Talán már megbántam, hogy megtudtam az igazságot - felelte az elf. - Jobb lenne tudatlannak lenni éshagyni, hogy a bárdok dalokat zengjenek Drizztről, a hősről.- A gúnyolódás nem áll jól neked. - Az őszinteség gyakran fájdalmas.Mahskevic válaszolni akart, de azután a levegőbe lökte kezét és ve reségét elismerve felnevetett, majdhevesen megrázta bozontos fejét. - Elég ebből - mondta. - Elég. Ez egy önmagába forduló út, amelyet mártúl sokszor jártunk végig. Tudod, hogy nem helyeslem.- Tudomásul vettem - mondta a hajlíthatatlan Le'lorinel. - És fi gyelmen kívül hagyom.- Talán én tévedtem - mormogta Mahskevic hangosan. - Talán nem rendelkezel azokkal a képességekkel,amelyekre egy megfelelő tanít ványnak szüksége van.Ha azt remélte, hogy szavai rosszul esnek majd Le'lorinelnek, akkor csalódnia kellett, mivel az elfegyszerűen hátat fordított neki és nyugod tan kisétált a szobából.Mahskevic nagyot sóhajtott és tenyerét az íróasztalra fektette, hogy megtámassza magát. Az évek soránmegkedvelte Le'lorinelt és már ta nítványaként, sőt fiaként gondolt az elfre, de ezt az önpusztító céltuda-tosságot nyugtalanítónak és csüggesztőnek találta - és ez a valóság szét zúzta reményeit és álmait.Mahskevic nem kevés erőfeszítést tett, hogy ismereteket szerezzen a világcsavargó drow-ról, aki ennyirefoglalkoztatta az elfet és bár elég gyér információk álltak rendelkezésére Drizztről a világnak ezen a ré szén,messze keletre Ezüstholdtól, minden, amit a varázsló hallott, arra utalt, hogy ez a különös sötételftiszteletreméltó és rokonszenves. El töprengett, hogy pusztán azzal, hogy engedi Le'lorinelt útnak indulni,már erkölcsileg besározza magát, mivel semmit nem tesz, hogy megaka dályozzon olyasvalamit, amiszörnyű igazságtalanságnak tűnt.Másnap reggel még mindig ezen gondolkodott, amikor Le'lorinel rá bukkant a szürke kőtorony derekánáltalálható apró erkélyen, a fűszer növényekkel teli kertben.- Jártas vagy a teleportálásban - kezdte az elf. - Felteszem, hogy sok ba fog kerülni a varázslat, mivel nemhelyesled az úti célomat, de haj landó vagyok még kétszer tíznapig dolgozni, kora hajnaltól alkonyatig, hacserébe mágikus úton eljuttatsz Luskanba, a Kardpartra.Mahskevic még csak fel sem nézett a fűszerpalántákról, bár annyi időre abbahagyta a gyomlálást, hogyelgondolkozzon az ajánlaton.

- Valóban nem helyeslem - mondta csendesen. - És ismét könyö rögve kérlek, hogy hagyj fel ezzel azostobasággal.- Én pedig újra azt mondom, hogy ez nem a te dolgod - vágott vis sza az elf. - Segíts, ha akarsz. Ha nem,akkor gyanítom, hogy könnye dén fogok olyan varázslót találni Ezüstholdban, aki hajlandó elmonda ni egyegyszerű teleportálás varázslatot.Mahskevic felállt, kezét csípőre tette, majd kihúzta magát, hogy ki csit megtornásztassa elgémberedett hátát.Majd megfordult és tisztele tet parancsoló pillantást vetett a magabiztos elfre.- Valóban megtennéd? - kérdezte a varázsló és tekintete az elf kezé re vándorolt, arra az ónixgyűrűre,amelyet ő adott el Le'lorinelnek és amelybe elhelyezte a kívánt varázslatokat.Le'lorinelnek nem okozott gondot, hogy kövesse a másik tekintetét és rájöjjön, mi az, ami felkeltette afigyelmét.- És gondolom, elég pénzed is lenne hozzá - jegyezte meg a varázs ló. - Viszont meggondoltam magam agyűrűt illetően, amelyet én készí tettem és most visszavásárolom.Le'lorinel elmosolyodott.- Nincs annyi pénz a világon.- Add ide - mondta Mahskevic és kinyújtotta a kezét. - Visszaka pod az árát.Le'lorinel megfordult és elhagyta az erkélyt, ahonnan egyenesen a lépcső felé indult, majd lefelé vette azirányt.A dühös Mahskevic már csak a tornyon kívül érte utol.- Ez ostobaság! - harsogta, miközben megkerülte a kisebb termetű elfet és az útjába állt. - Olyan hosszúvágyemészt, amely minden értel met és minden erkölcsöt megtagad!- Erkölcsöt? - visszahangozta Le'lorinel hitetlenkedve. - Csak azért, mert én olyannak látom a drow elfet,amilyen valójában? Mivel én is merem az igazságot Drizzt Do'Urdenről és nem hajbókolok fényes hír neveelőtt? Számos dologban bölcs vagy, vén varázsló, én pedig sokat tanultam az itt töltött évek alatt, de afeladatról, amelyet magamra vet tem, nem tudsz semmit.- Azt tudom, hogy valószínűleg megöleted magad. Le'lorinel vállat vont, nem mondván ellent.- Ha pedig felhagyok ezzel, máris halott vagyok. Mahskevic felordított és vadul rázta a fejét.- Őrültség! - kiáltotta. - Ez nem más, mint őrültség. És én nem fo gom hagyni!- Nem tudsz megállítani - mondta Le'lorinel és elindult, hogy meg kerülje az öregembert, de Mahskevicgyorsan mozdult és ismét elállta az útját.- Ne becsüld alá... - kezdett bele a varázsló mondandójába, de ab bahagyta, amint váratlanul egy tőr hegyenyomódott a torkának.- Fogadd meg a saját tanácsod - fenyegette meg Le'lorinel. - Milyen varázslatokkal készültél mára? Harcimágiával? Tudom, hogy ez valószí nűtlen, de még ha lenne is néhány most a tarsolyodban, azt hiszed, hogylenne esélyed elmondani? Gondolkozz erősen, varázsló. Néhány másodperc hosszú idő.- Le'lorinel - mondta Mahskevic olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. - Csak a barátságunk miatt teszem el afegyveremet - közölte az elf csendesen és Mahskevic fellélegzett, amikor a tőr elkerült a torkáról. Reméltem, hogy segítesz az utamon, de azt is tudtam, hogy az idő mú lásával a segítőkészséged csökkenifog. Ezért megbocsátom, hogy cser benhagytál, de figyelmeztetlek, hogy nem tűröm el senkitől, hogy bele-avatkozzon a dolgaimba. Túl sokáig vártam már és készülődtem és most felvirradt az én napom. Kívánj jóutat, ha mást nem is, az együtt töltött évekért.Mahskevic sokáig gondolkodott, majd zordan bólintott.- Minden jót kívánok - mondta aztán. - Imádkozom, hogy nagyobb igazságra bukkanj a szívedben amostaninál és jobb úton járj, mint a vak gyűlölet ösvénye.Le'lorinel szó nélkül távozott.- Meggyőzhetetlen - érkezett egy ismerős hang Mahskevic mögül néhány pillanattal később, miközben avarázsló még mindig az üres utat figyelte, ahol Le'lorinel már eltűnt a szeme elől. A varázsló megfordult ésszemügyre vette a könnyed testtartásban álldogáló Tunevecet.- Reméltem, hogy sikerül lebeszélned - közölte a félelf. - Azt hit tem, hogy hármunkra módfelett kellemesélet vár itt.- Akkor hát csak kettőnkre? - kérdezte Mahskevic, Tunevec pedig bólintott, mivel ők ketten márbeszélgettek a félelf tanítvánnyá foga dásáról.

- Nem Le'lorinel az első elf, akit morgolódni hallottam Drizzt Do'Urdennel kapcsolatban - fejtegetteTunevec, miközben visszaindul tak a toronyba. - Amikor a szökevény drow időnként meglátogatta AlustrieltEzüstholdban, jó pár polgár panaszkodott nyíltan emiatt, fő ként a világos bőrű elfek. A világos és sötét bőrűelfek közötti gyűlölsé get nem lehet eléggé komolyan venni.Mahskevic reménykedő pillantást vetett a válla fölött az útra, ame lyen Le'lorinel elindult.- Így igaz - mondta elszorult szívvel.A varázsló őszinte sóhajjal bocsátotta útjára barátját, aki életének elmúlt néhány évében olyan fontosszerepet játszott.

Sok száz mérfölddel távolabb, Sheila Kree egy kavicsos úton állt, előtte pedig négy embere.Egyik legmegbízhatóbb társa, Vándorló Gayselle, a csáklyázó külö nítmény parancsnoka, egy alacsony, ámerős pej kanca nyergében ült. Habár közel sem volt olyan karcsú és nem is volt olyan klasszikus szép ség,mint Bellany, a bűbájszövő és nem is volt olyan magas vagy ruga nyos, mint Bors Jule, Gayselle távolrólsem volt híján a vonzerőnek. Vastag szálú és fénylő szőke haját rövidre nyíratta, ami remekül illettbársonyos kék szeméhez és világos arcbőréhez, valamint tejfehér bőré hez, amit a számos, hajón töltött évsem tudott megbarnítani. Gayselle alacsony termetű nő volt, a lovával vetekedő izmos testfelépítéssel éstalán ő volt a legképzettebb kardforgató a Véres Gerinc tagjai között, Sheila Kree után. Főként a rövidkardot és a tőrt kedvelte. Az utóbbit olyan pontossággal tudta elhajítani, mint senki más, aki valaha isSheila Kree alatt szolgált.- Bellany nem értene egyet ezzel - mondta Gayselle.- Ha a feladatot elvégzitek, akkor ő is örülni fog - felelte Sheila Kree.A kalózvezér némileg savanyúan mérte végig a három brutális félo grét, akiket Gayselle választott ki. Okmajd futni fognak és nem lova golni, mivel nem akadt olyan ló, amely a hátára engedte volna őket.Nem tűnt valószínűnek, hogy lelassítják Gayselle-t a luskani kikötő be vezető úton - ahol már egy kis,evezős csónak vár majd rájuk -, mi vel ogre felmenőiktől hosszú, gyors lépteket és emberfeletti állóképes-séget örököltek.- Megvannak az italok? - kérdezte a kalózkapitány.Gayselle felemelte barna utiköpenyének egyik ráncát és feltárta az alatta lapuló apró fiolákat.- Társaim eléggé emberinek fognak tűnni ahhoz, hogy besétáljanakLuskan kapuin és kisétáljanak Vízmélye kikötőjéből - nyugtatta meg a lovon ülő nő a kapitányát.- Ha a Tengeri Szellem ott van...- A közelébe se megyünk Deudermont házának - fejezte be a mon datot Gayselle.Sheila Kree belefogott egy újabb mondatba, de azután félbehagyta és csak bólintott, emlékeztetve magátarra, hogy az értelmes és megbízha tó Gayselle volt a második a legénységből, aki - Bellany után -, magá raüttette a billogot. Elvégzi a rábízott munkát, és Deudermont kapi tány - meg a többi bolond a TengeriSzellemen -, majd megérti, hogy Sheila Kree üldözése nem bölcs dolog.

MÁSODIK RÉSZA KERESÉS

Gyakran belém mar, hogy mennyire meggondolatlanok is tudnak lenni az emberek.Persze a többi, értelmes és gondolkodó fajhoz képest, mivel az embereket a sötételfekhez, a goblinokhoz ésa többi, önző és gonosz szándékú fajhoz nincs értelme hasonlítani. Annyi bizonyos, hogy Menzoberranzannem biztonságos hely és hogy a legtöbb drow jóval azelőtt meghal, hogy teste a végelgyengülés küszöbérejutna, de én azt hiszem, hogy ez sokkal inkább becsvágyuk és vallá sos buzgóságuk, illetve bizonyosmértékig önhittségük következménye. A végső kig magabiztos sötételfek ritkán gondolnak saját halálukra ésha mégis ezt te szik, akkor általában azzal áltatják magukat, hogy a kaotikus Lolth szolgálatá ban a halálcsak örök dicsőséget és üdvözülést jelent a Pókkirálynő oldalán.Ugyanez elmondható a goblinfélékről is, azokról a lényekről, akik vala mely félreértett okból gyakraneszüket vesztve keresik a halált.Számos olyan faj van - köztük az emberek is -, akik gyakran istenük szol gálatára hivatkozva igazolnakveszedelmes tetteket időnként még háborúkat is, és sok igazság van abban, hogy a nagyobb jó érdekébenmeghalni nemes dolog.Ám eltekintve a fanatikusoktól és a különféle harcias kultúrákról, úgy vé lem, hogy az emberek gyakorta alegmeggondolatlanabb lények közé tartoz nak. Láttam számos olyan gazdag embert, aki szabadidejébenazért jött Tízvárosba, hogy a Maer Dualdon jeges és halálos vizein vitorlázzon vagy hogy megmássza ameredek Kelvin Halmát, ami veszedelmes vállalkozás.Mindent kockára tettek egy nem túl fontos teljesítmény elérése érdekében. Csodálom eltökéltségüket ésönmagukba vetett bizalmukat.Gyanítom, hogy ez a kockázatvállaló készség részben az emberek rövid élettartamából fakad. Az életéneknegyedik évtizedébe lépő ember azt koc káztatja, hogy mintegy tucatnyi, talán húsz, de a legvégső esetben iscsak har minc évvel rövidíti meg az életét, míg egy négy évtizedet leélt elf több évszá zadnyi létét kockáztatja!Ez az azonnaliság és sietség az, amit az emberek kapcsán sem a világos-, sem a sötétbőrű elfek, sem pediga törpék nem fog nak soha megérteni.És ebből az azonnaliságból fakad az az életöröm, amelyet egy elf vagy tör pe sosem ismerhet meg. Ezt látomminden nap Catti-brie arcán - az élet imá datát, azt a sürgetést, hogy minden órát és napot eseményekkel ésörömmel tölt sön meg. Furcsa ellentmondás volt látni, hogy ez a sietségérzet csak növekedett, amikor azthittük, hogy Wulfgar halott. Miután erről beszélgettünk Catti-brie- vel, kezdtem megérteni ezt a - komolykockázatot is magában hordozó -, ta pasztalatszerzésre törő mohóságot, amely gyakran megfigyelhetőazoknál az embereknél, akik elveszítették szeretteiket - mintha saját elkerülhetetlen múlandóságukkalszembesülve csak növekedett volna bennük az igény, hogy minél több életörömet préseljenek bele hátralevőnapjaikba és éveikbe.Milyen csodás világszemlélet ez és egyben szomorú is, hogy valakinek az elvesztése szükséges mindennapiéletük átformáláshoz..Milyen élet vár hát akkor rám, aki talán hét, vagy esetleg nyolc évszáza dot is megélhetek? Lépjek talán atöprengés és az üldögélő életmód könnyű ösvényére, ahogy azt oly sokan teszik Toril elfjei közül? Táncoljaka csillagok alatt minden éjjel és töltsem napjaimat álmodozással, befelé fordulva, hogy jobban megértsem akörülöttem lévő világot? Mindezek a dolgok valóban ér tékesek és az éjszakai ég alatt táncolni olyan öröm,amit sosem fogok felad ni. De tudom, hogy ennél több vár rám. Várnak rám a kalandok és az élmé nyek.Catti-brie és más emberek mutatták ezt meg nekem és a teljesebb élet re emlékeztet minden egyes gyönyörűnapkelte.A kevés elvesztegett óra, a teljesebb élet és a néhány évtizednyi lét bizo nyos értelemben tovább tarthat, minta több évszázados létezés. Mi mással magyarázhatnánk akkor olyan harcosok, mint Artemis Entreriteljesítmé nyét, aki a nála tízszer öregebb dro4v veteránoknál is jobbnak bizonyult?Mi mással magyarázhatnánk azt a tényt, hogy a világ legtöbbet elért va rázslói nem elfek, hanem emberek,akik csak évtizedeket és nem évszázado kat töltöttek el a mágikus Szövet tanulmányozásával?Valóban áldhatom a szerencsémet, hogy a felszínen olyan társakat talál tam, mint Catti-brie. Azt hiszem ezlétem küldetése, és nem csak életem cél ja, hanem értelme is. Milyen lehetőségek várnak rám, ha egyesítenitudom fa jom élettartamát az emberek lüktető életmódjával? És miféle örömöktől esem el, ha egy jóvaltürelmesebb és higgadtabb útra lépek, arra a tekervényes út ra, ahol mindig jelzőkövek emlékeztetnek majd

arra, hogy milyen sokat is veszthetek, a hegyeket és a völgyeket egyaránt elkerülő és a síkságon haladó útra- amely feláldozza a magaslatokat, félve a mélységektől?Az elfek gyakran lemondanak az emberekkel kialakítandó bensőséges kapcsolatokról, megtagadván aszerelmet, mivel tudják - és ez valóban logi kus is -, hogy az - az elfek időszámítása szerint -, nem tarthatsoká.Ám ez a filozófia a középszerűség pecsétjét viseli magán.Néha szükség van arra, hogy emlékeztessünk magunkat: a napkelte csak néhány pillanatig tart.De szépsége örökre beleéghet szívünkbe.

- Drizzt Do'Urden

HETEDIK FEJEZETKÜLÖNÖS TÁRSASÁG

Mosolyogtató volt látni, hogy az őr mennyire elsápadt - majdnem elájult -, ezen az esős reggelen, amikormeglátta a luskani kapu elé érkező látogató finom vonásait és ébenfekete bőrét. Habogni kezdett, majdmegbotlott és olyan erővel szorította fegyverének nyelét mindkét kezével, hogy bütykei elfehéredtek -olyanok lettek, mint az ar ca -, míg végül sikerült kinyögnie:- Megállni!- Nem is mozgunk - felelte Catti-brie és furcsálkodva meredt a fér fira. - Csak álldogálunk itt és aztszemléljük, hogy miként izzadsz.A férfi nyögéshez vagy talán nyüszítéshez hasonlító hangot adott ki, de azután összeszedte bátorságát,erősítésért kiáltott és utána vakmerő en odaállt a páros elé, védekező tartásba rántva fegyverét.- Állj! - mondta újfent, habár senki sem mozdult.- Rájött, hogy te egy drow valál - mondta Catti-brie szárazon.- Még nem tudja, hogy egy felszíni elf bőre is sötétebbre válhat a nap fény hatására - felelte Drizzt őszintesóhajjal. - A remek nyári idő átka. Az őr rábámult, láthatóan összezavarta ez a sületlenség.- Mit akartok? - harsogta. - Miért vagytok itt?- Be akarunk menni Luskanba - közölte Catti-brie. - Erre önnön magadtól nem tudtál rájönni?- Elég legyen a gúnyolódásból! - kiáltotta az őr és fegyverét fenye getően Catti-brie felé lökte.Még mielőtt az ár egyáltalán észrevehette volna a mozdulatot, egy fekete kéz lendült és megragadta anyelet, a fémfej alatt.- Erre semmi szükség - jelentette ki Drizzt és közelebb lépett a megragadott fegyverhez, hogy biztosabblegyen a fogása. - Én és a társam nem először járunk Luskanban és biztosíthatlak, hogy minket szívesenlátnak itt.- Nahát, Drizzt Do'Urden, ha jól látom! - érkezett egy hang a rémült őr mögül. A férfi kiáltására előrerohanókét katona egyike szólt. - És Catti-brie, aki még kevésbé tűnik törpének, mint korábban bármikor!- Óh, tedd már el a fegyvered, te bolond, még mielőtt ők ketten te szik el, egy olyan helyre, amire nemszámítanál és aminek nem örülnél! - mondta a másik újonnan érkező. - Még soha nem hallottál erről apárosról? Évekig a Tengeri Szellemen hajóztak és több kalózt cipeltek a törvény elé, mint ahányan mivoltunk, hogy őrizzük őket!Az őrszem nagyot nyelt és ahogy Drizzt elengedte fegyverét, gyorsan visszahúzta azt és eliszkolt az útból.- Bocsássatok meg... - mondta és esetlenül fejet hajtott. - Nem tud tam... a kinézete... - Itt elakadt, láthatóanerősen szégyenkezett.- Ugyan, honnan tudhattad volna? - felelte Drizzt nagylelkűen. Több, mint egy éve nem jártunk itt.- Még csak három hónapja szolgálok - válaszolta az őrszem meg könnyebbülve.És kár lenne, ha ilyen hamar el kellene temetnünk! - jegyezte meg az egyik katona szívből jövő nevetésközepette. - Megfenyegetni Drizztet és Catti-brie-t! Elég hamar a földre kerültél volna, feleséged pedigmostanra sírdogáló özvegy lenne!Drizzt és Catti-brie finom mosollyal fogadta a bókot, bólintottak, majd elindultak befelé. A sötételfet ahízelgés épp olyan kényelmetle nül érintette, mint a sértések, de a Deudermonttal együtt töltött időktermészetes velejárója volt, hogy neve némileg hírhedtté vált a Kard part északi kikötővárosaiban.- Minek köszönheti Luskan a szerencsét, hogy meglátogattátok? kérdezte az egyik, őket jobban ismerőkatona. Viselkedése világossá tet te Drizzt és Catti-brie számára, hogy ismerniük kellene ezt a férfit.- Egy régi barátunkat keressük - válaszolta a drow. - Okunk van azt hinni, hogy itt van Luskanban.- Sokan élnek Lusklanban - válaszolta a másik veterán.- Ő egy barbár - magyarázta Catti-brie. - Több, mint egy lábbal ma gasabb nálam és szőke hajú. Ha láttátok,akkor nem valószínű, hogy nem felejtettétek el.A közelebb álló katona bólintott, de azután egy árnyék suhant át az arcán és társára nézett.- Mi a neve? - kérdezte az. - Csak nem Wulfgar?Drizzt izgatottságát, amit elképzeléseik megerősítését hallva érzett, beárnyékolta a két katona arckifejezése,azok a komor pillantások, amelyek azonnal azt a gondolatot ébresztették benne, hogy valami ret tenetestörtént a barátjával.

- Láttátok őt - jelentette ki Drizzt és kinyújtotta karját, hogy meg nyugtassa Catti-brie-t, aki szinténészrevette az őrök aggodalmas te kintetét.- Jobb lenne, ha velem jönnél, Drizzt mester - mondta az idősebb katona.- Bajban van? - kérdezte Drizzt.- Meghalt? - mondta ki Catti-brie azt a gondolatot, amely Drizzt fe jében is ott motoszkált.- Bajban volt és én egy szemernyit sem lennék meglepve, ha mos tanra halott lenne - felelte a katona. -Gyertek velem és elvezetlek ti teket ahhoz, aki több válasszal tud szolgálni.Követték a férfit végig Luskan tekervényes útjain, a város szíve felé, míg végül el nem érték az egyikleghatalmasabb épületet, amely börtön és egyben a városi hivatalnokok zömének szállása is volt. Aláthatóan fontosabb tisztséget betöltő katona mindenféle kérdezősködés nélkül jutott túl a szinte mindensarkon ott posztoló őrökön, míg el nem értek oda, ahol az ajtók már a magisztrátusok szobáiba nyíltak.A férfi megállt az egyik előtt, amely a felirat tanúsága szerint Bardoun magisztrátus hivatalába vezetett,majd miután aggodalmas pil lantást vetett a párosra, hangosan bekopogott.- Lépjen be - érkezett a parancsoló válasz.Két, egymással szemben elhelyezett, papírokkal telezsúfolt asztal mögött két, fekete köntöst viselő férfitartózkodott a szobában. A köze lebbi, aki állt, minden ízében úgy nézett ki, mint Luskan hírhedt ígaz-ságosztóinak egyike: sólyomszerű vonások, és hosszú, szürke szemöldök alá rejtőző keskeny szemek. Azasztala mögött ülő férfi volt Bardoun, aki láthatóan jóval fiatalabb volt, mint társa - nem lehetett több har-minc évesnél -, sűrű barna hajjal, hasonló színű szemmel, és tisztára bo rotvált, kisfiús arccal.- Elnézésed kérem, magisztrátus - kezdte a katona és hangjába ide gesség lopózott -, de két hőst hoztam ide,Drizzt Do'Urdent és magá nak Harcpöröly Bruenor törpe királynak a lányát, Catti-brie-t, akik azért tértekvissza Luskanba, hogy megkeressék egy régi barátjukat.- Fáradjanak be - invitálta be őket Bardoun barátságosan. Társa alaposan végigmérte a két érkezőt, főként asötételfet.- Drizzt és Catti-brie együtt hajóztak Deudermonttal... - kezdett be le mondandójába a katona, de Bardounfelemelt kézzel megállította.- Hőstetteik ismertek előttünk - mondta a magisztrátus. - Távozhatsz.A katona meghajolt, rákacsintott a párosra, majd behúzta az ajtót maga mögött.- A munkatársam, Callanan magisztrátus - mutatta be Bardoun a másik tisztviselőt, majd felállt és intettDrizztéknek, hogy lépjenek bel jebb. - Természetesen minden segítséget megadunk, amit tudunk mondta. -Habár Deudermont kiesett egyes magisztrátusok kegyéből, sokan vagyunk olyanok, akik nagyra becsüljükazt a munkát, amelyet ő és bátor emberei végeztek, megtisztítván a tengert szép városunk körül néhányrettegett kalóztól.Drizzt Catti-brie-re pillantott és mindkettejüket meglepte az, hogy Deudermont kapitány, a Kardpartonvalaha is hajózott legigazabb em ber, akinek Vízmélye Lordjai egy értékes háromárbocos szkúnert adtakbátor tettei segítésére, kegyvesztetté válhat a törvény bármely tisztvise lője előtt.- A katona azt mondta, hogy talán a segítségünkre lehet régi bará tunk megtalálásában - magyarázta Drizzt. -A neve Wulfgar. Világos bőrű és szőke hajú nagydarab északi. Okunk van rá, hogy azt higgyük... - A drowhangja a mondat közepén elhalt, amikor észrevette a Bardoun arcán végigvonuló árnyékot és Callananváratlan szemöldök ráncolását.- Ha ez az alak a barátjuk, akkor talán nem kellene Luskanban len niük - jegyezte meg Callanan ésmegvetően horkantott.Bardoun rendezte vonásait és leült.- Wulfgart valóban jól ismerjük - kezdett bele a magyarázatba. - Ta lán túl jól is.Intett Drizztnek és Catti-brie-nek, hogy foglaljanak helyet az apró iroda falánál elhelyezett székeken, majdelmesélte nekik, hogy miként is került összeütközésbe Wulfgar Luskan törvényeivel, hogyan vádolták megés fogták perbe a barbárt a Deudermont elleni gyilkossági kísérle tért - Catti-brie ekkor közbekiáltotta: "Ezlehetetlen!" -, miként került sor kínvallatására a Foglyok Karneválján és hogy már csak pillanatokválasztották el a haláltól, amikor Deudermont megkegyelmezett neki.- A jó kapitány ostoba lépése volt ez - tette hozzá Callanan. - Ez tette kegyvesztetté. Nem lelünk örömetabban, ha egy bűnös szabadon távozhat a Karneválról.- Tudom, hogy miben lelik örömüket - mondta Drizzt, némileg nyersebben, mint ahogy az szándékában állt.

A drow nem kedvelte a brutális és szadista Foglyok Karneválját, mint ahogy nem volt túl jó véleménnyelLuskan magisztrátusairól sem. Ami kor még ő és Catti-brie Deudermonttal hajózott együtt és kalózokatfogtak el a nyílt tengeren, ők mindig amellett kardoskodtak, hogy a kapi tány inkább Vízmélye és ne Luskanfelé forduljon. Deudermont pedig aki szintén nem rajongott a véres Foglyok Karneváljáért - gyakranengedett nekik, még akkor is, ha a nagyobb város hosszabb utat jelent.Drizzt, felismerve hangjának érdességét, most a viszonylag higgad tabb Bardoun felé fordult.- Legalábbis néhányan.- Őszintén szólt - felelte Bardoun. - Ezt tiszteletben tatom, még ha nem is értek egyet. Deudermontmegmentette a barátjukat a kivégzés től, de nem a száműzetéstől. Ő és a cimborája kiűzettetett Luskanból,bár egyes híresztelések szerint Csavargó Morik visszatért.- És láthatóan befolyással bír, mivel nem kaptunk utasítást arra, hogy megkeressük és visszahurcoljuk abörtönbe, amiért megszegte a száműzetést - tette hozzá Callanan látható undorral.- Csavargó Morik? - kérdezte Catti-brie.Bardoun legyintett, jelezve, hogy nem túl fontos alakról van szó. - Egy jelentéktelen utcai vagány.- Együtt utazott Wulfgarral?- Igen, úgy tudni, hogy társak voltak és együtt törtek Deudermont életére, két kalózzal, akik nem úszták megazt a bizonyos napot.Drizzt figyelmét nem kerülte el Callanan csúf vigyora, amely Bardoun megjegyzésére villant fel és ez csakmég inkább arról győzte meg a sötételfet, hogy a luskani Foglyok Karneválja nem más, mint színtisztabarbarizmus.Drizzt és Catti-brie ismét egymásra nézett.- Hol találjuk Morikot? - kérdezte a nő, akinek határozott hangja ellentmondást nem tűrően csendült.- A kanálisban - felelte Callanan -, vagy talán a csatornákban.- Próbálkozzanak a Félhold utcában - fűzte hozzá Bardoun. - Azon a területen gyakorta megfordult, főként aZsiványkard nevezetű kocs mában.Ez a név ismerős húrokat pendített meg Drizztben és bólintott, jelez ve, hogy ismeri a helyet. ADeudermonttal töltött idő alatt nem járt ott, de jóval korábban igen, amikor Wulfgar és ő Luskanon haladtát, Mithrill Csarnok felé tartva. Együtt érkeztek a Zsiványkardba, ahol Wulfgar egy egészen helyre kisverekedést robbantott ki.- Ezen a helyen tett szert hírnévre a barátjuk, Wulfgar is - mondta Callanan.Drizzt és Catti-brie bólintottak.- Köszönet a hírekért - mondta a drow. - Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a barátunkat. - Meghajoltés felállt, majd megállt az ajtó ban, amikor Bardoun utánaszólt.- Ha megtalálja Wulfgart Luskanban, kívánom, hogy a barbár jó szívvel legyen irányába, de vigye őt elmessze, messze innen - mondta a magisztrátus. - Messze innen és a barátja érdekében, messze attól apatkánytól, Csavargó Moriktól.Drizzt bólintott és megfordult, majd elhagyta a szobát. Catti-brie és á megszálltak az egyik jobb luskaniutcában álló elegáns fogadóban, majd a napot azzal töltötték, hogy a várost járják, felidézve a régi idő ket ésa városban tett korábbi látogatásaikat. Az időjárás az évszakhoz képest csodás volt: fénylő napsugarakborították be a lassan őszi ruhá jukat öltő leveleket és a városban akadt számos nagyon szép hely is. Együttsétálgattak és élvezték a látnivalókat és a szép időt, és sem Drizzt, sem Catti-brie nem figyelt a bámulótekintetekre és a levegőért kapkodókra, sem pedig azokra a gyerekekre, akik teljes sebességgel ro hantak el aközeledő sötételf láttán.Drizztet ilyen dolgok nem tudták kihozni a sodrából. Mint ahogy a mellette lépkedő Catti-brie-t sem.A páros türelmesen megvárta, amíg leszáll az éj, mivel mindketten tudták, hogy ilyenkor jobb esélyük vanaz olyanok, mint Csavargó Morik megtalálására és - úgy tűnt -, az olyanok, mint Wulfgar megta lálására is.A Zsiványkard nem volt zsúfolt, amikor nem sokkal szürkület után ők ketten beléptek, bár Drizztnek olybátűnt, mintha száz szempár me redne hirtelen rá - a legérdekesebb azonban az a rémült és egyben fe nyegetőpillantás volt, amelyet a söntésnél ülő vézna ember lövellt rá. A másik oldalon álló csapos keze, amely apultot törölgette, megdermedt, amikor ő is észrevette az újonnan jötteket. Amikor Drizzt évekkel ez előtt ittjárt, félreállt és a tömött, gyengén megvilágított kocsma zajába és nyüzsgésébe olvadt bele, a szemébehúzva csuklyáját és lehajtva fejét.Drizzt most bólintott a csaposnak és egyenesen arrafelé vette az irányt.

A vézna emberke felkiáltott, leugrott székéről és a terem távolabbi sarkába menekült.- Köszöntöm, jó uram - mondta Drizzt a csaposnak. - Biztosíthat lak, hogy nem rossz szándékkal aszívemben jöttem ide, annak ellené re, hogy vendégeidet megriasztottam.- Csak Pocsolya Josit - felelte a csapos, bár láthatólag azért át is meg rázta egy kicsit a sötételf felbukkanása.- Ne is figyeljen rá. - A férfi ki nyújtotta a kezét, majd gyorsan visszahúzta és a kötényébe törölte, mi előttújra kézfogásra nyújtotta volna. - Arumn Gardpeck, szolgálatára.- Drizzt Do'Urden - felelte a drow és meglepő erőről téve tanúbi zonyságot, kezet rázott Arumnnal. - Őpedig a barátom, Catti-brie. Arumn érdeklődve nézett a párosra - vonásai ellágyultak, mintha ténylegismerte volna őket.- Keresünk valakit - fogott bele Drizzt.- Wulfgart - vágott közbe Arumn magabiztosan és elvigyorodott, ahogy erre a drow és a nő szeme tágranyílt. - Egen, ő beszélt nekem ró lad. Mindkettőtökről.- Itt van? - kérdezte Catti-brie.- Régen elment már - mondta a vézna fickó, Josi, aki most már elő merészkedett. - Csak egyszer jött vissza,hogy elvigye Dellyt.- Dellyt?- A lány itt dolgozott - magyarázta Arumn. - Mindig is szerelmes volt Wulfgarba. Ő pedig visszajött érte ésmindhárman elhagyták Luskant. Gyanítom Vízmélyére tartottak.- Hárman? - kérdezte Drizzt, aki azt gondolta, hogy a harmadik Morik lehetett.- Wulfgar Delly és a kisbaba - fejtette meg a rejtélyt Josi.- A kisbaba? - kérdezte Drizzt és Catti-brie egyszerre. Hitetlenked ve egymásra néztek. Amikorvisszafordultak Arumn felé, a csapos csak vállat vont, mint aki nem tud többet.- Ez hónapokkal ezelőtt volt - szólt közbe Pocsolya Josi. - Azóta semmit sem hallottunk róluk.Drizzt hallgatott és igyekezett mindent megemészteni. Nyilvánvaló, hogy Wulfgarnak lesz mit mesélnie, havégre megtalálják - már ha még él. - Valójában azért jöttünk ide, hogy megkeressünk valakit, aki állító laghírekkel tud szolgálni Wulfgarról - magyarázta a drow. - Moriknak hívják.A hátuk mögül rohanó léptek surrogása hallatszott és amikor Drizzték megfordultak, azt látták, hogy egyalacsony, fekete köpenyes alak távozik sietősen a kocsmából.- Ez lehetett tán az a Morik - tippelt Arumn.Drizzt és Catti-brie kiszaladtak és mindkét irányban végigpillantot tak a Félhold utcán, de Morikot - akiminden kétséget kizáróan az ár nyékok mestere volt -, sehol sem látták.Drizzt lehajolt és szemügyre vette a Zsiványkard fatornáca mellett a puha földet, ahol meglátott egycsizmanyomot. Catti-brie-re mosoly gott és lemutatott a nyomra, amelyet a kiváló kósza minden nehézségnélkül követni tudott.

- Csinos kis fijúka vagy, nem igaz? - mondta a szurtos vén kéjenc. Nekinyomta Le'lorinelt a falnak és bűzlőarca szinte hozzáért az elféhez.A harcos az öreg mögé pillantott, a másik négy vén iszákosra mindannyian harsogva röhögtek, amikor avén bohóc bogozgatni kezd te az övként használt kötél csomóit.Váratlanul félbehagyta a mozdulatot és lassan a földre csusszant az elf előtt, miközben remegő kezeit lefelécsúsztatta, oda, ahova az előbb egy térd vágódott.Le'lorinel elvált a faltól, kardot rántott, a lapjával rávágott a vén gazember fejére, majd nem túl finoman apadlóra lökte a férfit.- Azért jöttem ide, hogy feltegyek egy egyszerű kérdést - közölte az elf a többiekkel, aki már egyáltalán nemröhögtek.Az öreg fickók, mind egykori kalózok és tengerészek, idegesen pil lantottak egymásra.- Légy jó fijúka - mondta egy kopasz, aki kezdett talpra kászálódni a székéről, bár lába nehezen hajlott. -Tookie csak tréfá'kozni akart ve led.- Egy egyszerű kérdés - ismételte meg Le'lorinel.Az elf azért jött a luskani dokkok mellett álló mocskos kocsmába, hogy megmutassa az illúzióképet,amelyet E'kressa készített és értesülé seket szerezzen a billogról.- Tán nem is olyan egyszerű - felelte a kopasz tengeri medve. - A jelrő kérdezesz minket, de sokan vagynak,kik ilyen jegyeket viselnek. - És a legtöbben, akik ilyesmit hordnak, nem szeretik mutogatni

azokat - mondta egy másik vénember.Le'lorinel mozgást hallott oldalról és látta, ahogy Tookie felpattan a földről és vadul ráront. Egy suhintás,egy fordulás és közben a kard ol dalra lendült, de nem vágott bele a fickóba - bár Le'lorinel szerint meg-érdemelte volna -, hanem arra kényszerítette, hogy esetlenül kitérjen, amivel elvesztette egyensúlyát, az elfpedig az egyszerű "lebukás és lé pés" manőverrel támadója hátában termett. Tookie hátát egy erős lökés érte,amitől a vén kéjenc előrebukott és hangos koppanással ért földet.De máris két másik alak termett ott - az egyik halpikkelyező görbe kést, a másik pedig egy vágóhorgotlengetett.Le'lorinel jobbja védekezésre emelte kardját, miközben balja a csípő jéhez mozdult és azután hirtelenkivágódott.A vágóhorgos férfi sikoltozva és hörögve elzuhant, a mélyen a mel léhe fúródott tőrrel.Le'lorinel előrevetette magát, mire másik támadója hátraugrott és kezét megadó mozdulattal maga elényújtotta, görbe kését a padlóra ejtve.- Egy egyszerű kérdés - citálta az elf újra, összeszorított fogakkal és elég volt a teremben tartózkodóknakcsak egyetlen pillantást vetniük a harcos kék és arany szemére, hogy tudják: gondolkodás nélkül végezhetmindannyiukkal.- Még sose láttam - felelte az a férfi, akinél korábban a kés volt. - De te most kimész és utánanézel, igazamvan? - közölte Le'lorinel. -- És ti is, mindannyian.- Ó, egen, kölök, meghozzuk a válaszaidat - mondta egy másik.Az a fickó, akit Le'lorinel terített le és eddig a földön hevert, hirte len felpattant, az ajtó felé rohant ésátrobogott rajta ki az alkonyatba. Egy másik is felugrott, hogy kövesse, de Le'lorinel oldalra lépett, kitépte a tőrt a még hörgő férfi melléből és dobásra készen tartotta.- Egy egyszerű kérdés - mondta az elf még egyszer. - Találjátok meg nekem a választ és megjutalmazlakbenneteket. Ám ha kudarcot vallo tok... - Le'lorinel ekkor a fal fellé fordult, és végigmérte az ott heverőférfit, aki most már alig lélegzett és láthatóan életéből már csak pillana tok maradtak hátra.Az elf a nyitott ajtóhoz sétált és csak annyi időre állt meg, hogy meg törölje tórét annak a férfinak atunikájában, aki a görbe késsel támadt rá - a fegyvert ingerkedve a fickó torka irányába mozdította, majd aválla fölött húzta át, miközben elhagyta a kocsmát.

A kistermetű alak szélvészgyorsan tört elő a sikátorból, mindkét ke zében egy-egy ezüst tőrt pörgetve ésforgatva.Támadása szinte tökéletes volt - baljával alacsonyan vágott Drizzt ágyéka felé, majd megállította a cselt ésegy nagyívű, balra vágó mozdu latot tett, ami egyenesen a drow nyakát célozta.A támadás szinte tökéletes volt.Drizzt ugyanis felismerte a cselt, és az első támadást figyelmen kívül hagyva, a másodikra összpontosított.Kezével elkapta Morik csuklóját és úgy fordította azt, hogy ujjai rázáródjanak a zsivány kézfejére.Morik ügyesen hárította volna is ezt, ahelyett, hogy erőltette volna az előző döfés befejezését, de Drizzt túlgyors volt, túl jól helyezkedett ehhez és ráadásul káprázatos fürgeséggel mozdult - már így is ragyogólábmunkáját csak még tovább fokozták a mágikus karperecek. A drow egyenesen Morik felemelt karja alácsusszant, majd onnan rögtön a zsivány mögé, kicsavarta a kart és eltávolodott a másik, döfködő tőr útjából.Morik is fordulni kezdett, de akkor Drizzt marka rázáródott az ujjai végére és préselni kezdték a kezét,összenyomván a felső ujjperceket, ami gyötrő fájdalommal járt. A tőr a földre hullott és a zsivány is fél-térdre rogyott.Catti-brie pedig már meg is ragadta a másik kezét és lefogta, mielőtt még Morikban felmerülhetett volna avisszavágás gondolata.- Ó, kérlek, ne öljetek meg - könyörgött a zsivány. - Megszereztem az ékszereket... Megmondtam abérgyilkosnak is... Követtem Wulfgart... mindent megtettem, amit mondtatok!Drizzt értetlenül meredt Catti-brie-re és enyhített a szorításán, majd talpra rántotta Morikot.- Nem árultam el Jarlaxle-t - kiáltotta a Csavargó. - Soha!- Jarlaxle-t? - kérdezte Catti-brie hitetlenkedve. - Mit gondol ez, hogy kik vagyunk mi?- Jó kérdés - mondta Drizzt és Morikra nézett, feleletet várva.

- Nem Jarlaxle emberei vagytok? - kérdezte a zsivány. Egy pillanat tal később arcát elöntötte a jól láthatómegkönnyebülés és apró, szé gyenkező kacajt hallatott. - De akkor, kik... - Félbehagyta a mondatot ésszélesen elmosolyodott. - Ti Wulfgar barátai vagytok - mondta és szája szinte a füléig ért.Drizzt elengedte, akárcsak Catti-brie, a férfi pedig felvette elejtett tőrét és másikkal együtt övébe csúsztatta.- Örülök, hogy találkoztunk! - kiáltotta lelkesen és feléjük nyújtotta kezét. - Wulfgar sokat mesélt rólatok!- Úgy tűnik, hogy neked és Wulfgarnak van néhány elmesélnivaló története - állapította meg Drizzt.Morik ismét kuncogott és megrázta a fejét. Amikor világossá vált, hogy sem a drow, sem a nő nem hajlandóvele kezet fogni, Morik vissza húzta kezét és megtörölte azt a nadrágjában.- Túl sok is! - magyarázta. - Csaták és szerelmek története Luskantól Auckney-ig.- Honnan ismered Jarlaxle-t? - kérdezte Catti-brie. - És hol van Wulfgar?- Megnyugtathatlak, hogy ez két, egymástól teljesen különálló tör ténet - felelte Morik. - Legalábbis az volt,amikor utoljára láttam nagy darab barátomat. Elhagyta Luskant Delly Curtie-vel és a gyermekkel, akitAuckney beképzelt urától vett el.- Elrabolta? - kérdezte Drizzt kétkedve.- Megmentette - válaszolta Morik. - Egy megrémült ifjú hölgy bal kézről született gyermeke volt, akit biztos,hogy megölt volna vagy a pi perkőc vagy annak alattomos nővére. - Nagyot sóhajtott. - Ez egy hosszú ésszövevényes történet. Jobb lenne, ha Wulfgartól hallanátok. - Életben van?- Amikor utoljára hallottam róla, akkor még élt - mondta Morik. Élt és útban volt... azt hiszem útban voltVízmélye felé.Megpróbálta felkutatni Deudermont kapitányt és azt remélte, hogy a kapitány tud neki segíteni az elveszettharci pöröly visszaszerzésében. Cattie-brie mélyen, őszintén és megkönnyebbülten sóhajtott fel.- Hogyan veszítette el a kalapácsot? - kérdezte Drizzt.- Az ostoba Pocsolya Josi lopta el és adta el egy roppant ellenszenes kalóznak, Sheila Kree-nek - felelteMorik. - Alattomos fajta az a ka lóznő, de hiszek benne, hogy Wulfgar ismét megtalálja szívét és akkor nemszolgálnék Sheila Kree oldalán! - Drizztre pillantott, aki Catti -brie-t nézte és mindkettőjük arcán ugyanaz azérzelem honolt. - Azt hittétek, hogy meghalt.- Találtunk egy útonállót, pontosabban egy útonállónőt, aki olyan billogot viselt, amely csakis Égisz-agyarlenyomata lehetett - magya rázta Drizzt. - Tudtuk, hogy mennyire kedves a fegyver Wulfgarnak és azt istudtuk, hogy nem állt szövetségben a bandita korábbi bandá jával.- Úgy hittük, hogy soha nem engedi ki a kezéből, csak ha már a ha lálán van - vallotta be Catti-brie.- Úgy vélem, hogy legalább egy vacsorával és egy itallal tartozunk neked - mondta Drizzt Moriknak, akinekaz arca ennek hallatán felra gyogott.Ők hárman, együtt sétáltak vissza a Zsiványkardba - a Csavargó módfelett elégedett volt önmagával.- És azt is elmesélheted, hogy honnan ismered Jarlaxle-t - jegyezte meg Drizzt, amint beléptek, mire Morikválla jól láthatóan megrogyott. A zsivány ezt követően mesélt nekik a sötételfek Luskanba érkezé séről,hogy miként látogatták meg őt Jarlaxle csatlósai és maga a furcsa zsoldos személyesen, aki közölte vele,hogy árnyékként kövesse Wulfgart. Beszámolt a sötételfekkel kapcsolatos újabb kalandjairól is, amelyek aztkövetően estek meg, hogy Wulfgar elhagyta Luskant és ki lépett Morik életéből, gondosan kihagyva azt,hogy Jarlaxle miként büntette meg, amiért szem elől veszítette a barbárt. Amikor azonban ehhez a részhezért, ösztönösen is az arcához kapott, amelyet megper zselt az aljas Rai'gy, a sötételf, akit a Csavargó teljesszívéből gyűlölt.Catti-brie és Drizzt az egész történet alatt aggódó pillantásokat vál tottak. Ha Jarlaxle érdeklődik a barátjukiránt, akkor lehet, hogy Wulfgar egyáltalán nincs biztonságban. Ami még inkább megzavarta őket, az azvolt, hogy vajon a veszedelmes zsoldosvezért miért érdekli ilyen komolyan a barbár.Morik megnyugtatta őket, hogy hónapok óta nem volt dolga sem Jarlaxle-lal, sem az alvezéreivel és nem isvárja, hogy ismét felbukkan janak.- Nem, amióta az az ember, a bérgyilkos megjelent és azt mondta, hogy meneküljek el - magyarázta aCsavargó. - Ezt én meg is tettem és csak nemrég tértem vissza. Okosabb vagyok annál, minthogy magamrauszítsam azt a bandát, de azt hiszem, hogy az az ember megfelelően el leplezte a nyomaimat. Azt hiszemnem térhetett volna vissza hozzájuk, ha tudták volna, hogy még életben vagyok.- Ember? És bérgyilkos? - kérdezte Drizzt és elég könnyen kitalálta, hogy kiről is lehet szó, de, hogyArtemis Entreri miért kímélné meg bár kinek is az életét és kockáztatná a hatalmas Bregan D'aerthe

rosszallá sát, azt a drow még csak nem is gyanította. Ám ez valószínűleg egy má sik, hosszú történet volt, ésDrizzt remélte, hogy semmi köze nincs Wulfgarhoz.- Hol találjuk Sheila Kree-t? - kérdezte és megállította Morikot, még mielőtt belemerülhetett volna asötételfekről szóló történetbe.Morik néhány pillanatig csak bámult rá.- Talán valahol kint, a tengeren - válaszolta. - Azt hiszem lehetsé ges, hogy van valahol egy kedvenc éstitkos kikötője. Hallottam efféle híreszteléseket.- Meg tudnád találni? - tette fel a kérdést Catti-brie.- Az ilyen értesülések nem olcsóak - fogott bele Morik a magyará zatba, de szavai elhaltak és nagyot nyelt,amikor Drizzt, aki egy olyan gazdag törpe király barátja volt, aki mindent megtett volna Wulfgarmegtalálásáért, egy pénzérméktől dudorodó zsákocskát helyezett az asz talra.- Holnap éjjel - mondta a drow. - Ugyanitt.Morik átvette az erszényt, bólintott és gyorsan elhagyta a Zsivány kardot.- Gondolod, hogy a zsivány visszatér hozzánk az értesüléssel? - kér dezte Catti-brie.- Wulfgar igaz barátja volt - felelte Drizzt -, emellett pedig túlságo san fél tőlünk hogy ne tegye.- Úgy tűnik, hogy öreg barátunk egy kis bajba és kalandba kevere dett - jegyezte meg Catti-brie.- Úgy tűnik, hogy régi barátunk megtalálta a sötétségből kivezető utat - riposztozott Drizzt és mosolyragyogott fel. sötét arcán, bíbor sze mei pedig reménnyel telve csillantak fel.

NYOLCADIK FEJEZETMEGTÉPÁZOTT LÉLEK

A kereskedőhajó csúnyán megdőlt, vitorláinak zömét elsöpörték a láncos golyók, a legénység pedig halottvolt - már akiket még meg találtak a fedélzeten. Deudermont és emberei biztosak voltak benne, hogy többenlehettek. Az ilyen méretű hajókon legalább tucatnyi ember szolgált, de csak hét holtestet találtak. Akapitány kevés reményt fűzött ahhoz, hogy a hiányzók még életben lehetnek. A sérült karavella körül atengerben cápák hemzsegtek és valószínűleg közülük jó páran emberi hússal tömték meg a bendőjüket.- Alig néhány órája történt - közölte Robillard a kapitánnyal, aki Deudermontra a sérült hajó rögzítettkormánykerekénél bukkant rá. A kalózok megrongálták a karavellát, a legénységet leölték, az érté keketbezsebelték, majd útjára bocsátották a hajót, hadd rója tovább a tengert. Deudermont arra kényszerült, hogy,további károkat okozzon és utasította Robillardot, hogy egy villámcsapással semmisítse meg akormánylapátot - az egész nap fújó metsző szélben csak így tudta a Ten geti Szellem biztonságosanmegközelíteni karavellát.- Jelentős mennyiségű rakományt vihettek el - gondolkodott han gosan a kapitány.A kereskedőhajó rakterében maradt szállítmány arról árulkodott, hogy a Memnonból indult karavellaszövetet szállított, és a hajónapló ban sem utalt semmi arra, hogy bármilyen egzotikus vagy különleges ér-tékű árut szállítottak volna.- Olcsó árukat - felelte Robillard. - Nagy mennyiséget kellett ma gukkal vinniük, hogy megérje az üldözés ésa gyilkolás. Amint megtöl tötték a rakterüket, nyilván a szárazföld felé vették útjukat. - Szünetet tartott,benedvesítette ujját és feltartotta azt. - A szél is kedvez nekik.- De nem jobban, mint nekünk - mondta a kapitány zordan. Oda kiáltott az egyik, közelben álldogálóhelyettesének, hogy még egyszer nézzenek körül túlélők után, majd sietve térjenek vissza a Tengeri Szel-lemre.A hajsza megkezdődött.

Wulfgar, aki nem messze állt Deudermonttól és Robillardtól, min den szót hallott. Egyetértett azzal, hogy aszörnyűség csupán néhány órája történt. Az erős szélben az üres rakterű, fürge Tengeri Szellem gyorsanbeérheti a túlterhelt kalózhajót, még akkor is, ha azok teljes sebességgel tartanak a biztos kikötő felé.A barbár lehunyta szemét és az elkövetkező csatán töprengett, ami az első lesz azóta, hogy a kalózvadászkifutott Vízmélyéről. Ez az igazság pillanata lesz Wulfgarnak, az a pillanat, amikor elszántsága és akarat-ereje átveszi az irányítást hanyatló bátorságától. Végignézett a legyil kolt kereskedelmi tengerészeken,azokon a férfiakon, akiket a vérszom jas kalózok mészároltak le. A gyilkosok megérdemlik a minden bi-zonnyal rájuk váró szörnyű véget, megérdemlik, hogy fagyos és magá nyos halál várjon rájuk a tenger sötétmélyén vagy, hogy elfogják és Vízmélyére - esetleg Luskanba -, vigyék őket, ahol azután elítélik és ki-végzik őket.Wulfgar azt mondogatta magában, hogy kötelessége megbosszulni ezeket az ártatlan tengerészeket, hogyfelelős az istenek adta harci eré nyeit kihasználva igazságot szolgáltatni ebben a vad világban, hogy segí-tenie kell biztonságot teremtenie a tehetetlen és ártatlan embereknek.A megrongált kereskedőhajó fedélzetén állva Wulfgar megpróbálta felidézni az összes nemes jellemvonást,az összes eszményt, amit csak is mert. A legyilkoltak tetemei között Wuifgar kötelességérzetéhez és fe-lelősségtudatához fohászkodott, egykori barátai önzetlenségéhez Drizzthez, aki soha nem habozna, hogyharcba szálljon másokért.De csak Dellyt és Colsont látta, akik egymaguk állnak szemben a durva világgal, a fájdalomtól és aszegénységtől megtörve.Valami megbökte az oldalát és barbár csak ekkor ébredt rá, hogy már csak ő, és Deudermont egyikhelyettese - az ő ujja bökte oldalba -, ma radtak a megsérült karavella fedélzetén. Követte a tisztet az átszállópallóhoz és észrevette, hogy Robillard minden lépését figyeli.A Tengeri Szellemre érve a barbár még egy utolsó pillantást vetett a szörnyű látványra és a halotttengerészek képét beleégette a tudatába, hogy majd előhívja akkor, ha elérkezik a cselekvés ideje.Nagyon keményen küzdött azért, hogy elnyomja magában Delly és Colson arcát, miközben arra próbáltaemlékeztetni magát, hogy ki is volt ő egykor és kinek is kell lennie.

Robillard észjárásának és egy kis mágiának köszönhetően a Tengeri Szellem nem sokkal hajnal után érte bea kalózhajót. Félelmetes lát ványt nyújtott a két fedélzetsoros, katapultokkal felszerelt impozánsháromárbocos. Deudermont még ilyen távoiból is jól látta, hogy milyen sokan rohangásznak odaát, íjakkal akézben.- Carling Badeen? - kérdezte Robillard a gyorsan száguldó szkúner orrában álló Deudermont mellé lépve.- Lehetséges - felelte a kapitány és végigmérte sovány barátját.A Tengeri Szellem évek óta kergette már a Kardpart egyik leghír hedtebb kalózát, Carling Badeent. Mostazonban úgy tűnt, hogy sikerül végre elkapni a markukból mindig kisikló gégemetszőt. Badeen hajója ahírek szerint nagy volt, bár lassú, viszont félelmetes páncélzattal. és fegyverzettel, elsőrendű íjászokkal éskét hírhedt varázslóval rendelke zett. Badeent a legvéresebb kezű kalózként tartották számon és a keres-kedőllajón látott iszonyatos mészárlás könnyen lehetett akár az ő mű ve is.- Ha ő az, akkor a legjobbat kell nyújtanunk, mert különben sok emberünk elvesztését kockáztatjuk -jegyezte meg Robillard. Deudermont, aki közben ismét szeméhez emelte messzelátóját, nem felelt.- Egy olyan hiba, amilyeneket mostanában rendszeresen elköve tünk, számos tengerészünk életébe kerülhet -erőltette a témát a va rázsló.Deudermont leengedte a messzelátót és szemügyre vette rejtélyes barátját, majd végiggondolta Robillardérvelését és a középfedélzet jobb oldali korlátjánál álló Wulfgarra vetett oldalpillantását.- Belátta a hibáit - emlékeztette Deudermont.- Az általa elkövetett, logikusan belátott hibáit akkor is felismerte, amikor elkövette azokat - vágott visszaRobillard. - Azonban nagyter metű barátunkat nem az értelem vezérli akkor, amikor ezek a dolgok el-kezdődnek, hanem sokkal inkább az érzelmei, a félelme és a dühe. Te a gondolkodó elméjéhezfohászkodsz, amikor elmagyarázod, hogy milyen hibákat követett el és azon a szinten át is jutnak a szavaid.De amint a csata kezdetét veszi, a gondolkodó elmét, a logikus cselekvések szintjét valami ösztönösebb ésteljeséggel irányíthatatlan dolog váltja fel.Deudermont figyelmesen hallgatta, még ha némi fenntartással is.Ám hiába reménykedett az ellenkezőjében, el kellett ismernie barátja gondolatmenetének igazát. És nemhagyhatta figyelmen kívül a legény ség többi tagjára vonatkozó észrevételét sem, hogy mi történik akkor, haWulfgar megint fejetlenül fog cselekedni és összezavarja Robillard felépített csatatervét. Badeen hajójánkét varázsló és a kelleténél jóval több veszélyes íjász tartózkodott.- Ezt a harcot úgy nyerjük meg, ha az ormótlan bárka körül körö zünk - folytatta Robillard. - Gyors ésazonnali kanyarodásokra lesz szükségünk, ehhez pedig erős emberek kellenek.Deudermont bólintott, mivel a Tengeri Szellem a nála jóval nagyobb hajók ellen valóban amanőverezőképességét használta ki és gyakran a kalózok tatja mögé került, hogy onnan zúdítsanak azíjászok mindent elsöprő nyílzáport a fedélzetre. Robillard szavai elég logikusnak tűntek.- Erős emberek kellenek - ismételte a varázsló, Deudermont pedig megértette, hogy mit is akar mondanivalójában.- Azt szeretnéd, ha Wulfgart a kormánylapáthoz rendelném.- Azt szeretném, ha a legjobban cselekednél a Tengeri Szellem min den egyes tengerésze érdekében - felelteRobillard. -- Tudjuk, hogyan győzhetünk le egy ilyen hajót, kapitány. Csak arra kérlek, hogy ezt be-gyakorlott módon tegyük, anélkül, hogy bármiféle veszélyes elegyet hozzákavarnánk.Nem tagadom, hogy Wulfgar kitűnő harcos, de eltérően a barátaitól, akik egykor velünk hajóztak,kiszámíthatatlan.Robillard még folytatta volna, de Deudermont felemelt keze és a be leegyező fejbiccentés, amellyel akapitány elismerte vereségét a vitában, megállította. Wulfgar valóban veszélyes dolgokat művelt a korábbiösszecsapásokban és ez most, ez ellen a félelmetes kalóz ellen, kataszt rófához is vezethet.Kockára akarja-e tenni Deudermont ezt, a barátja lelke érdekében? A kapitány alaposabban szemügyre vetteWulfgart: a nagydarab em ber a korlátnál állt és a zsákmányukat nézte, ökölbe szorított kézzel kék szemébenpedig a belső tűz perzselő lángja égett.

Wulfgar habozva mászott le a hajófenékbe - még akkor is, ha ráéb redt, hogy szeret ott lenni. Figyelte, ahogya kapitány felé tart, otthagy va Robillardot, de mégis meglepődött, amikor Deudermont utasította, hogymenjen le a hajófarba, ahol a harci kormánylapátos egység dolgo zott. Általában a Tengeri Szellem

kormányosai a fenti keréknél ügyköd tek, de amikor csatára került sor, odafent csak a navigátor maradt, akia parancsokat adta ki az embereinek - így sokkal megbízhatóbban és gyorsabban tudott fordulni a hajó.Wulfgar korábban még soha nem dolgozott a kormánylapátnál és nem igazán volt meggyőzve arról, hogy eza legjobb hely, ahol adottsá gainak hasznát veszik.- Savanyúarc - üdvözölte Grimsley, a kormánylapátos egység fő nóke. - Örü'nöd kéne, hogy lekerü'té' onnét,távol a varázsolóktól, meg az íjászoktól.Wulfgar valamit morgott, majd odasétált a súlyos kormányrúdhoz és megragadta azt.- Gyanítom, hogy az erőd miatt kerü'té' ide - folytatta Grimsley, Wulfgar pedig felismerte, hogy az őszülővén tengerész megpróbál kímé letesen viselkedni vele.A barbár azonban ezt jobban tudta. Ha Deudermont valóban hasz nát akarta volna látni az erejének a hajókormányzásában, akkor fent re, a fővitorla köteléhez rendelte volna. Egykor, sok évvel ezelőtt, még a régiTengeri Szellem fedélzetén, Wulfgar egy briliáns és hihetetlen manőverrel fordította meg a hajót, szintekitépve az orrát a vízből és en nek a látszólag lehetetlen tettnek köszönhetően diadalmaskodtak az nap.Most azonban úgy tűnt, hogy Deudermont még ezt a feladatot sem meri rábízni, még azt sem engedi, hogylegalább a csatát lássa. Wulfgarnak ez nem tetszett - egy cseppet sem -, de emlékeztette magát, hogy ezDeudermont hajója. Nem az ő dolga volt beleszólni a kapitány dolgába, főként nem a közelgő csata előtt.Néhány pillanattal később felhangzottak az első riadókiáltások. Wulfgar hallotta, amint egy tűzgolyóbecsapódik a közelben.- Három rovással balra! - bömbölte Grimsley.Wulfgar és még egy másik fickó keményen megrántották a hosszú farudat, úgy, hogy annak elülsőkiszögellése a falba vésett, középtól bal ra a harmadik rovátka felé mutasson.- Vissza, balra egy rovásig! - dörögte Grimsley.Wulfgar és a tengerész engedelmeskedett, a Tengeri Szellem pedig visszaváltott a meredek fordulóból.Wulfgar hallotta odafentről a kiáltozást, az íjhúrok pendülését, a ki csapódó katapult süvítését és avarázslatok robbanásait. Ezek a hangok pedig mély sebet ejtettek a nemes barbár harcos öntudatán.Harcos? Hogyan nevezhetné magát harcosnak, amikor még annyira sem bíz nak benne, hogy csatábaküldjék, amikor még azt a feladatot sem bíz zák rá, amire egész életében képezték? Azon kelletttöprengenie, hogy ki is ő, miközben a társai - nála kevesebb harci rutinnal és erővel bíró férfiak -,közvetlenül a feje felett harcoltak, amíg neki semmi más sze rep nem jutott, csak az igavonó öszvéré.Wulfgar egy mordulással reagált a következő "Kettővel jobbra!" pa rancsra, majd vadul visszarántotta akormányrudat, amikor Grimsley a fentről érkező kétségbeesett üvöltésnek engedelmeskedve -, paran csotadott, hogy hirtelen vágjanak át balra, a lehető legmeredekebb ív ben, amit csak ki tudnak hozni a TengeriSzellemből.A gerendák és kormánylapát tiltakozva nyögött fel, amikor Wulfgar minden erejét beleadva teljesen balratolta a rudat és a Tengeri Szellem olyan hirtelen dőlt meg, hogy Wulfgar társa elvesztette az egyensúlyát.- Nyugi! Nyugi! - ordított rá Grimsley Wulfgarra. - Lerepíted az embereket a fedélzetről, te idióta!A barbár egy kicsit lecsillapodott és a felfortyanást jogosnak köny velte el. Mindamellett alig figyeltGrimsley-re, leszámítva azokat a pa rancsokat, amelyeket a vén tengeri medve harsogott. Figyelmét sokkalinkább lekötötte a fentről lehallatszó csatazaj, a sikolyok és a kiáltások, a varázslatok és a katapult keltettefolyamatos robbanások.Odafent mások forogtak veszélyben, ott, ahol neki is lennie kellett volna.- 8ah, csak ne aggódjál - szólt oda Grimsley, aki láthatóan észrevet te Wulfgar savanyú arcát -, Deudermontés a fijai ma is győznek, efelől ne legyenek kételyeid!Wulfgar nem is kételkedett ebben. A kapitány és emberei sikeresen vívtak meg ilyen csatákat már jóval ahajóra érkezése előtt is. De nem ez marcangolta Wulfgar szívét. Tudta, hogy hol a helye és ez itt nem azvolt, de gyengesége miatt ez volt az egyetlen hely, ahová Deudermont rendelhette és amit rábízhatott.Odafönt tűzgolyók zúgtak el és villámok cikáztak, íjhúrok pendül tek, a katapultok pedig hangos suhogássalküldték útjukra tüzes tölte teiket. A csata közel egy órán át tartott és amikor Grimsley megkapta az utasítást,hogy ismét elfoglalhatják helyüket a fenti kormánynál, a Wulfgar mellett dolgozó fickó gyorsan felrobogotta fedélzetre - közvet lenül Grimsley mögött -, hogy megszemlélje a győzelmet.Wulfgar egyedül maradt a tat mélyén és a falnak támasztott háttal üldögélt - túlságosan szégyellte magát,hogy felmenjen és túlságosan félt attól, hogy valaki őhelyette halt meg.

Nem sokkal később hallotta, hogy valaki jön lefelé a létrán és elég gé meglepődött, amikor Robillardotpillantotta meg, aki felcsippentet te sötétkék köntösének szegélyét, hogy így könnyebben tudjon lejutni.- Az irányítás visszakerült a kormánykerékhez - mondta a varázsló. - Nem gondolod, hogy hasznossátehetnéd magad és segíthetnél a ka lózhajón maradt hasznos dolgok áthozatalában?Wulfgar szúrósan pillantott rá. A barbár még ülve is a varázsló fölé tornyosult. Háromszor olyan nehéz volt,mint Robillard, karjai vasta gabbak, mint a másik vézna lábai. Külsejük alapján Wulfgar minden erőfeszítésnélkül darabokra téphette volna a varázslót.Ha Robillardot meg is rémítette a barbár, ezt nem mutatta ki. - Te tetted ezt velem - jelentette ki Wulfgar.- Mit tettem?- Te intézted úgy, hogy idekerüljek és nem Deudermont kapitány tisztázta a barbár. - Te tetted.- Nem, kedves Wulfgar - mondta Robillard epésen. - Te tetted. Wulfgar felszegte az állát és dacosanelőremeredt.- Egy nehéznek ígérkező csatával szembesülve, Deudermont kapi tánynak nem maradt más választása,minthogy ide száműzzön. - A va rázsló örült, hogy elmagyarázhatja. - Kihívó viselkedésed és független-séged nem hagyott neki más lehetőséget. Csak nem gondolod, hogy kockára tesszük az embereink életét,hogy kielégítsük zabolátlan dühöd és önzésed?Wulfgar előrecsúszott, majd talpra állt, de kissé berogyasztotta lába it, mintha arra készülne, hogy rávessemagát a varázslóra és megfojtsa. - Mert ha nem az önzés vezérelte tetteid az elmúlt csatákban, akkorcsakis a tömény ostobaság lehetett - folytatta Robillard, aki nem lát szott sem idegesnek, sem izgatottnak. -Fegyelmezett csapatot alko tunk, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe. Ha valaki nem az elő remegbeszéltek alapján játszik, akkor a csapat meggyengül és egymás ellen dolgozunk, ahelyett, hogyegyüttműködnénk. Ezt pedig nem tűr hetjük. Sem tőled, sem senki mástól. És kímélj meg a sértéseidtől, avádjaidtól és az üres fenyegetőzéseidtől vagy különben hamarosan úsz hatsz.Wulfgar szemei kissé kitágultak, meghazudtolva a magára erőltetett, belenyugvó testtartást és tekintetet.- Én pedig biztosítalak, hogy még hosszú út vár ránk, mielőtt kikö tünk - fejezte be Robillard és a létra feléindult. Majd megállt és vissza pillantott Wulfgarra. - Ha pedig nem tetszett a mai csata, akkor talánbölcsebben tennéd, ha nem tartanál velünk, ha legközelebb kihajózunk Vízmélyéről.- Igen, talán ez lenne a legjobb választás - folytatta Robillard kis szünet után, töprengő pózt felvéve. - Térjvissza a szárazföldre, Wulfgar. Nem tartozol ide.A varázsló elment, de a barbár nem indult utána. Ehelyett vissza csusszant ülő helyzetbe, hátát a falnakvetette és azon gondolkodott, hogy ki is volt egykor és hogy ki is ó most - ez pedig olyan rettenetes igazságvolt, amivel nem akart szembenézni.A jövőn pedig még csak elgondolkodni sem tudott - azon, hogy ki vé is akar válni.

KILENCEDIK FEJEZETMAJDNEM ÖSSZEFUTÓ UTAK

Le'lorinel a luskani Dollemand utcán haladt - lépteiben érződött a sietség és a türelmetlenség. Célja egyszoba volt, ahol találkozni fog Sheila Kree megbízottjával. Úgy tűnt, hogy minden darab a helyére került ésa Drizzt Do'Urdenhez, valamint az igazsághoz vezető út nyitva állt.Az elf hirtelen megtorpant és körbepördült, amikor két köpenyes alak lépett ki egy sikátorból. Kezeikardjára és tőrére fonódtak, Le'lorinelnek pedig meg kellett állnia és nagy levegőt vennie, miután felismerte,hogy azok ketten nem jelentenek veszélyt rá. Még csak nem is néztek oda, amikor az elf megfordult, hanemtovábbmentek az utcán az ellenkező irányba.- Túl türelmetlen vagy - szidta meg magát az elf és visszacsúsztatta kardját és a tőrét a tokjukba.Még egy utolsó pillantást vetett a távolodó párosra, majd felnevetett és indult tovább a szoba felé,folytatván útját, amely majd elvezeti Drizzt Do'Urdenhez.

A Dollemand utcán a másik irányba tartó Drizzt és Catti-brie még csak észre sem vették, hogy az elf feléjükpördül, veszélyt szimatolván.Ha Drizzt nem húzta volna szemébe csuklyáját, hosszú, sűrű fehér haja könnyen elárulhatta volna abosszúszomjas elfnek.A páros léptei legalább annyira türelmetlenek voltak, mint a másik irányba siető Le'lorinelé, csak őkMorikhoz igyekeztek, Wulfgarról szó ló hírekért. A megbeszélt helyen - Arumn GardpeckZsiványkardjában, az egyik hátsó asztalnál -, már várta is őket a Csavargó. A férfi elmoso lyodott, amikormegérkeztek és köszöntésre emelte habos sörrel teli korsóját.- Megszerezted az értesüléseket? - kérdezte Catti-brie és lecsusszant a Morikkal szemközti székre.- Amit csak lehetett - felelte Morik. Mosolya elhalványult és felemel te a pénzzel teli zsákocskát, amelyetDrizzt tett az asztalra. - Lehet, hogy visszakéritek a pénzetek egy részét - ismerte el és feléjük tolta azerszényt.- Meglátjuk - mondta Drizzt és rögtön visszatolta. Morik vállat vont, de nem nyúlt a zsákocskáért.- Nem sokat lehet tudni Sheila Kree-ről - fogott bele. - Őszinte le szek veletek: még annak se örülökkülönösebben, hogy kérdezősköd nöm kellett felőle. Akik igazán ismerik őt, azok az alárendelt parancs-nokai. Mindannyian nők és egyikük sem kedveli a férfiakat. Azok a fér fiak, akik Sheila Kree utánérdeklődnek, általában holtan végzik vagy elmenekülnek és nekem egyik megoldás sem tetszik.- Azt mondtad, hogy megtudtál néminemű dolgokat - tért a lényeg re a türelmetlen Catti-brie.Morik bólintott és nagyot kortyolt a söréből.- Az a hír járja, hogy mindig saját, titkos kikötőjéből indul útjára, a kikötőből, amely valahol Luskantólészakra található, valószínűleg a Vi lág Hátának nyugati nyúlványánál elterülő számtalan öblöcske valame-lyikében. Ez logikusnak tűnik, mivel az utóbbi időben ritkán bukkan fel Luskanban és senki nem tud arról,hogy valaha is hajózott volna a déli vizeken. Nem hiszem, hogy hajója akár csak Vízmélyéig is eljutottvolna.Drizzt Catti-brie-re nézett és a maguk hangtalan módján mindket ten egyetértettek. Egy ideig kalózokatüldöztek Deudermonttal, főleg Vízmélye kikötőjétől délre és sosem hallottak még Sheila Kree-ről.- Mi a hajója neve? - kérdezte Catti-brie.- Véres Gerinc - felelte Morik. - Megérdemli a nevét. Sheila elő szeretettel húzza át áldozatait a hajó hasaalatt. - Szemmel láthatóan megborzongott és újabb kortyot ivott. - Ez minden - fejezte be és a zsá kocskátismét Drizzt felé tolta.- Több, mint amit vártam - felelte Drizzt és visszalökte az erszényt. Ezúttal, rövid szünet és a megerősítőpillantás után, Morik felkapta és a zsebébe csúsztatta.- Van még valami - mondta a Csavargó, amikor a páros felállt, hogy távozzanak. - Minden beszámoló azterősíti meg, hogy Sheilát az utób bi időben nem nagyon lehet látni. Lehetséges, hogy rejtőzködik, miveltudja, hogy Deudermont őt keresi.- A hírnevét ismervén és birtokában Wulfgar kalapácsával, nem véled-é úgy, hogy netalántán próbát tesz aTengeri Szellemmel? - kér dezte Catti-brie.Morik már akkor hangosan nevetett, még mielőtt a lány befejezhet te volna a kérdést.

- Kree nem bolond és csak egy bolond támadna a Tengeri Szellem re a nyílt vízen. A kalózvadász egyetlenegy okból van odakint és ezt a feladatot a hajó legénysége tökéletes hatékonysággal végzi el. Lehet, hogyKree-nél van a harci kalapács, de Deudermontnak ott van Robillard, az pedig kellemetlen egy alak! És ottvan még Wulfgar is. Nem. Kree lapul és bölcsen teszi. Bár talán ez még előnyötökre is lehet.Szünetet tartott, majd megbizonyosodott felőle, hogy felkeltette az érdeklődésüket.- Kree mindenki másnál jobban ismeri az északi vizeket - magyaráz ta Morik. - Biztos, hogy jobban, mintDeudermont, aki ideje javaré szét délen tölti. Ha a nő a rejtekhelyén van, akkor a jó kapitány nehe zen fogjamegtalálni. Azt hiszem, hogy a Tengeri Szellemre még jó pár út vár mielőtt egyáltalán meglátja a VéresGerinc vitorláit.Drizzt és Catti-brie ismét kíváncsian pillantottak egymásra.- Talán a városban kellene maradnunk, ha meg akarjuk találni Wulfgart - vetette fel a drow.-A Tengeri Szellem nem fut be többé Luskanba - szólt közbe Morik. -A hajó varázslója nem kedveli igazána Misztika Vendégtornyát.- És Deudermont kapitány jó hírneve is besározódott, nem igaz? kérdezte Catti-brie.A Csavargó arca meglepetést tükrözött.- Deudermont és emberei a legkiválóbb kalózvadászok a Kardpar ton, még az elfek hosszú emlékezeteszerint is - mondta.- Úgy értém amiatt, mert kiszabadított téged és Wulfgart - tisztázta Catti-brie és önkéntelenül iselmosolyodott. - Hallottuk, hogy a Fog lyok Karneválján történtek miatt kiesett a magisztrátusok kegyéből.- Mindannyian idióták - motyogta Morik. - De igaz, hogy Deudermont hírneve csorbult aznap. Aznap,amikor az igazság és nem a politika érvényesült. Személyesen talán jobban járt volna, ha hagyja, hogymegöljenek minket, de...- A becsülete nem engedte - fejezte be Drizzt a mondatot.- Deudermont sosem kedvelte a Karnevált - jegyezte meg Catti-brie. - Így hát valószínűleg a kapitány találtegy kedvezőbb kikötőt a ha jójának - folytatta Morik. - Gyanítom, hogy Vízmélyét, mivel ott isme rik alegjobban, és köztudott, hogy ott áll a mesés háza is.Drizzt újra Catti-brie-re pillantott.- Egy tíznap alatt ott lehetünk - vetette fel, a nő pedig egyetértése jeléül bólintott.- Ég veled, Morik és köszönet a ránk szánt időért - mondta a drow. Meghajolt, majd megfordult, hogytávozzon.- Olyannak írtak le, aki úgy viselkedik, mint egy paladin - szólt oda Morik, mire Drizzték ismétvisszafordultak felé. - Igazságosnak és ön teltnek. Nem árt a hírnevednek, hogy olyanokkal üzletelsz, mintCsa vargó Morik?Drizzt mosolya egyszerre volt szívélyes, helytelenítő és ugyanakkor elárulta, hogy mennyire nevetséges is azsivány állítása.- Amit hallottam, annak alapján Wulfgar barátja voltál. Én pedig őt a legmegbízhatóbb barátaim közötttartom számon.- Azt a Wulfgart, akit te ismertél vagy azt, akit én ismertem? - kér dezte Morik. - Talán a kettő nem egy ésugyanaz.- De talán igen - felelte Drizzt és ismét meghajolt, akárcsak Catti- brie, majd mindketten távoztak.

Le'lorinel óvatosan lépett be a kocsma hátsó részében található kis szobába, kezét kardján és tőrénnyugtatva. Egy nő - az elf úgy vélte hogy Sheila Kree megbízottja -, ült vele szemközt, de nem egy asztalmögött, hanem csak a falnak dőlve. Két oldalán nagydarab őrök álltak, akikről Le'lorinel gyanította, hogynemcsak emberi vér csörgedezik ere ikben - talán egy kis ork, esetleg ogre vér is.- Kerülj beljebb - szólt a nő barátságos és egyben semmitmondó hangon. Feltartotta mindkét kezét, jelezve,hogy nincs nála fegyver. - Kihall gatást kértél és most megkaptad.Le'lorinel egy kicsit megnyugodott és egyik kezét levette fegyvere markolatáról. Egy pillantás jobbra, majdegy másik balra elárulta hogy senki sem rejtőzködik az apró, gyéren bebútorozott szobában, így hát az elflépett egyet előre.A jobbhorog a semmiből érkezett és a súlyos csapás oldalról találta el a gyanútlan elf állát.Csak a fal miatt nem zuhant a földre a szédelgő Le'lorinel. Küzdött a rátörő kábasággal és szédüléssel,harcolt, hogy találjon valamilyen tá jékozódási pontot.

A harmadik őr - a legnagyobb mind közül -, most már láthatóvá vált, mivel a rejtővarázst a támadásszétoszlatta. Gonosz mosolya feltár ta csorba és sárga fogait, következő hatalmas ütése pedig kipréselte alevegőt az elf tüdejéből.Le'lorinel a kardjáért és a tőréért nyúlt, de a harmadik találat, ami pontosan állcsúcson találta, a levegőbeemelte. Le'lorinel már csak annyit látott, hogy a másik két fickó is közelebb lép - az egyik. óriási ök létláncok borították.A lefelé irányuló ütés oldalról találta el a fejét, ezernyi ragyogó rob banást idézve el.Le'lorinel előtt elsötétült a világ.

- Az információ nem olyan nagy ár - mondta Val-Doussen drámai hanghordozással (mindig így beszélt),miközben karjait lengette, amitől bő ruhaujja hollószárnyként csapkodott. - Olyan sokat kérek tőletek?Drizzt lehajtotta fejét és végigfutatta ujjait sűrű fehér haján, miköz ben oldalpillantást vetet Catti-brie-re.Abban a reményben jöttek a Misztika Vendégtornyába, a luskani varázslók céhébe, hogy találnak egymágust, aki Tízvárosba akar utazni és ott át tud adni egy üzenet Bruenornak. Tudták, hogy a törperettenetesen aggódik és amit meg tudtak Wulfgarról ugyan nem erősítette meg, hogy életben van, de leg-alább kedvező irányba mutatott.Ide irányították őket, ehhez a fekete köntöst viselő különchöz, ehhez a Val-Doussenhez, aki már tíznapokóta tervezte, hogy utazást tesz Tízvárosba. Nem gondolták, hogy sokat kémek a varázslótól, bár felké-szültek, hogy fizetnek neki, ha ez szükséges, ám az ezüstös hajú és szakál lú Val-Doussent igen komolyanérdekelte Drizzt, főleg a drow származása.Megígérte, hogy átadja az üzenetet Bruenornak, ahogy kérték, de csak akkor, ha Drizzt értekezést tart neki amenzoberranzani sötételfek társadalmáról.- Erre nincs időm - mondta ismét Drizzt. - Délnek tartok, Vízmélyére.- Talán varázslóbarátunk gyorsabban eljuttathat minket oda mondta Catti-brie hirtelen ötlettől vezérelve,mire Val-Doussen idege sen megrángatta a szakállát.A szoba másik felében a céh egyik vezetője, egy bizonyos Cannabere vadul lengetni kezdte karjait, elvetvénaz ötletet, miközben barázdált vén arcára a legtisztább rémület ült ki.- Jól van, jól van - mondta Val-Doussen és fontolóra vette Catti -brie ötletét. - Igen, ehhez szükséges némierőfeszítés, de megoldható. Persze ára van, méghozzá komoly ára. Igen, hadd gondolkozzam csak...Eljuttatlak mindkettőtöket Vízmélyére ezer aranyért és két nap nyi, Menzoberranzanról szóló történetért.Igen, igen, ez így, jó lesz. És persze utána elmegyek Tízvárosba, ahogy terveztem és beszélek Bruenorral,de egy újabb napnyi, sötételfes történetért.Drizztre nézett, a mohóságtól fénylő szemekkel, de a drow megrázta a fejét.- Nincsenek elmesélnivalóim - felelte a drow. - Elhagytam azt a he lyet, még mielőtt megismerhettem volna.Biztosra veszem, hogy mások többet tudnak Menzoberranzanról, mint én. Valószínűleg te is közéjüktartozol.Val-Doussen duzzogó arcot vágott.- Egy napnyi történet Menzoberranzanról és átadom leveled Bruenornak.- Nincsenek történeteim Menzoberranzanról - felelte Drizzt hatá rozottan. Köpenye redői közé nyúlt éselőhúzta a Bruenornak írt leve let. - Húsz aranypénzt fizetek neked, ami nagy összeg egy ilyen apró szí-vességért. Mivel Bryn Shanderbe mindenképpen betérsz, ezt a leveled add át az ottani tanácsosnak, azzal akéréssel, hogy továbbítsa puszta erdei Regisnek.- Apró szívesség? - kérdezte drámaian Val-Doussen.- Több időt töltöttünk el a kérdés megbeszélésével, mint amennyi időbe beletellett volna annak teljesítése -felelte Drizzt.- Történeteket akarok! - nyűgösködött a varázsló.- Majd valaki mástól - válaszolta a drow. Felállt és távozni készült, nyomában Catti-brie-vel.Már majdnem az ajtóhoz értek, amikor Cannabere odaszólt nekik. - Meg fogja tenni.Drizzt visszafordult és végigmérte a céhmestert, majd a puffogó Val Doussent.Cannabere is a mérgelődő mágusra nézett, majd bólintott Drizzt felé. Val-Doussen nagyot fújt, de odalépetta két baráthoz és átvette az üze netet. Kinyújtotta kezét a fizetségért, de ekkor Cannabere hozzátette:- Szívességből neked, Drizzt Do'Urden és köszönetképpen mind azért, amit a Tengeri Szellem fedélzeténvéghezvittél.

Val-Doussen ismét mormogott valamit, de azután a levegőbe csa pott a levéllel és elrobogott.- Talán mégis lesz számodra egy-két történetem, ha ismét találko zunk - mondta neki Drizzt, hogykiengesztelje, miközben a varázsló ki viharzott a szobából.A drow a céhmestere nézett aki csupán udvariasan meghajolt, Drizzt és Catti-brie pedig útnak indultak,Luskan déli kapuja és a Vízmélyére vezető út felé.

A szoros kötelek erősen belevágtak Le'lorinel csuklójába, ahogy az elf ott ült a magas és egyenes támlájú,kemény széken. A nyaka köré még egy bőrhurkot is csavartak, ami szilárdan megtartotta, grimaszt csalva azarcára.Az egyik szemét nem tudta kinyitni, az annyira feldagadt a veréstől, emellett mindkét válla sajgott ésbíborszínű zúzódások látszottak rajta - az elf ugyanis nem viselte már tunikáját, nem viselt semmilyenruhát.Ahogy az elf látása kitisztult, észlelete, hogy ugyanaz a négyes - a há rom nagydarab őr és a közepes termetűbarna hajú nő -, van a szobá ban. Az őrök oldalt álltak, míg a nő pontosan szemben ült vele és szú rósanmeredt rá.- Úrnőm nem szereti azokat, aki nyíltan érdeklődnek utána - vetet te oda, miközben tekintete végigpásztáztaLe'lorinel izmos testét.- Úrnőd nem tud különbséget tenni a barát és az ellenség között felelte dacosan Le'lorinel.- Egyes dolgokat nehéz megkülönböztetni - értett egyet a nő, majd elmosolyodott, ahogy folytatta aszemrevételezést.Le'lorinel lenézően felkuncogott, mire a nő biccentett. Az egyik ir datlan őr egy pillanat alatt a fogoly melletttermett és egy nagy pofont kent le neki.- A modorod fog megölni - közölte a nő nyugodtan. Most Le'lorinel meredt rá szúrósan.- Egész Luskant körbekérdezgetted Sheila Kree-ről - folytatta a nő néhány pillanattal később. - Miről vanszó? A hatóságoknak dolgozol? Talán annak a nyomorult Deudermontnak?- Egyedül vagyok és nincsenek barátaim Ezüstholdtól keletre - fe lelte Le'lorinel ugyanolyan nyugodthangon.-- Ám az általad keresett személy nevét felelőtlenül kikotyogtad min denkinek, aki hajlandó voltmeghallgatni.- Nem egészen - válaszolta az elf. - Csak egy csoportnak beszéltem Kree-ről és csak azért, mert úgygondoltam, hogy el tudnak vezetni hozzá. A nő ismét biccentett, a drabális alak pedig ismét pofon vágtaLe'lorinelt. - A neve Sheila Kree -- javította ki a nő.Le'lorinel semmit sem mondott, csupán egy kicsit megbiccentette a fejét, beleegyezése jeléül.- Akkor viszont magyarázatot kellene adnod erre az egészre, itt és most. És jól válogasd meg a szavaidat.Miért keresed a főnököm?- Egy jós javaslatára - vallotta be Le'lorinel. - O készítette azt a vázlatot is. Ahogy az elf elhallgatott, a nőfelemelte a pergament, amely Égisz agyar szimbólumát ábrázolta, a szimbólumot, amely Sheila Kree kalóza-inak jelvényévé vált.- Én valaki mást keresek, egy veszedelmes ellenséget, aki szintén ke resni fogja Kr... Sheila Kree-t -magyarázta Le'lorinel. - Nem tudom, hogy hol és mikor, de a látnok szavai szerint akkor végzem beküldeté sem és vívom meg csatámat ezzel a gazfickóval, ha a kalózvezér társa ságában tartózkodom, máramennyiben tényleg Sheila Kree birtokában van a fegyver, amelyen ez a rajzolat található.- Veszedelmes ellenség? - kérdezte a nő ravaszkodva. - Csak nem Deudermont kapitány?- Drizzt Do'Urden - mondta Le'lorinel nyíltan, mivel nem látta okát, hogy elhallgassa az igazságot, főlegúgy nem, hogy most minden rosszul megválasztott szó katasztrofális következményekkel járhatott céljára éspuszta életére nézve. - Egy sötételf, aki annak a barátja, akié ez a fegyver egykor volt.- Egy drow? - kérdezte a nő kétkedve és nem mutatta, hogy felis merte volna a nevet.- Így igaz - sóhajtott Le'lorinel. - Észak hőse. Sokan kedvelik a Je ges Szelek Völgyében és máshol is.A nő arca kíváncsi kifejezést öltött, mintha már hallott volna erről a drow-ról, de azután csak a vállátrántotta meg.- És ő is Sheila Kree-t keresi? -- kérdezte.Most Le'lorinelen volt a sor, hogy vállat vonjon - már ha szoros kö telei engedtek volna egy ilyenmozdulatot.

- Én csak annyit tudok, amennyit a jós nekem mondott és sok száz mérföldet tettem meg, hogymegbizonyosodjam róla, igazat mondott. Meg akarom ölni a sötételfet.- Akkor hát mi közöd van a főnökömhöz? - tette fel a kérdést a nő. - O csupán egy gyalog a játszmádban?- ... az otthona, az erődje, a hajója vagy bárhol is lakjon, csupán az úticélom, ez igaz - ismerte el Le'lorinel. -Jelen pillanatban semmí közöm a kapitányodhoz. Az, hogy ez a helyzet változik-e vagy sem, va lószínűlegsokkal inkább rajta fog múlni, mint rajtam, hiszen... - Itt az elf elhallgatott és a kötelékeire pillantott.A nő sokáig tanulmányozta Le'lorinelt, miközben fontolóra vette a különös történetet, majd ismét biccentetta hatalmas őrnek, egy finom, ám mégis egyértelmű jelet adva neki.Az alak gyorsan az elfhez lépett és előhúzta hosszú, recés kését. Le'lorinel azt gondolta, hogy sorsamegpecsételődött, de az őr a széke mögé lépett és átvágta a köteleket a csuklóján. Egy másik irdatlan ter-metű őr lépett elő a szoba fala mellől, az árnyékból - kezében tartotta az elf ruháit és felszerelését,leszámítva a fegyvereit és varázsos gyűrűjét.Le'lorinel a nőre nézett, bár nem volt könnyű nem észrevennie a há rom nagydarab fickó rosszallóhomlokráncolását, és meglátta az ujján. a gyűrűt - azt a gyűrűt, amelyre Le'lorinelnek oly nagyon szükségevolt, ha meg akarta nyerni a Drizzt Do'Urdennel vívandó csatát.- Adjátok vissza neki a fegyvereit is - utasította a nő az őröket, mi re mindhárman megdermedtek éshitetlenkedve meredtek rá (de az is lehet, hogy csak egyszerűen értetlenül).- A Sheila Kree-hez vezető út telve van veszélyekkel - magyarázta a nő. - Valószínűleg szükséged lesz apengéidre. Ne okozz csalódást ne kem az út során és akkor talán elég ideig élsz ahhoz, hogy elmond a tör-téneted a vezéremnek, bár, hogy végighallgatja-e vagy megöl, pusztán a tréfa kedvéért, azt majd csak az idődönti el.Le'lorinelnek be kellett érnie ennyivel. Az elf összeszedte ruháit és felöltözött, miközben igyekezett nemsietni és megpróbált eközben ügyet sem vetni a faragatlan őrökre.Hamarosan mind az öten úton voltak, maguk mögött hagyva Luskan északi kapuját.

TIZEDIK FEJEZETÁTOKVERTE TÉL

Drizttől - mondta Cassius és átnyújtotta a pergament Regisnek. Egy elég barátságtalan fickó hoztaLuskanból, aki roppant fontos varázslónak mondta magát.Regis átvette az összetekert és átkötött iratot, majd kioldotta a cso mókat.- Úgy vélem, örülni fogsz - tette hozzá Cassius. A félszerzet kétkedve nézett rá.- Elolvastad?- A luskani varázsló, aki Val-Doussennek és ezenfelül kiváló elmé nek mondta magát, elfelejtette annak anevét, akinek át kellett volna adnia - magyarázta Cassius szárazon. - Így hát valóban átfutottam ésvalószínű, hogy vagy neked, vagy Harcpöröly Bruenornak, esetleg mindkettőtöknek szól.Regis bólintott, mintha beérné ennyivel, de közben azon töprengett, hogy minderre Cassius a levélelolvasása nélkül is rájöhetett. Hiszen ki más küldhetne üzenetet, mint Drizzt vagy Catti-brie? A félszerzetazon ban ejtette a témát, sokkal jobban aggasztotta, hogy mit írhatott drow barátja. Széthajtotta a pergamentés tekintete gyorsan végigcikázott a szavakon.Mosoly fénylett fel az arcán.- Talán a barbár életben van - jegyezte meg Cassius.- Úgy tűnik - mondta a félszerzet. - De legalábbis a nőn talált bé lyeg nem azt jelenti, mint amitőlmindannyian féltünk.Cassius bólintott, de Regis figyelmét nem kerülte el, hogy egy apró felhő suhan át vonásain.- Mi az? - kérdezte a félszerzet. - Semmi.- A semminél több - érvelt Regis és amint végiggondolta szavait, enyhén összehúzta szemöldökét. - A nő -jött rá. - Mi van a nővel?- Elment - ismerte be Cassius. - Meghalt?- Megszökött - pontosított az elöljáró. - Egy tíznappal ezelőtt. Kemp tanácsos egy targosi halászhajórarendelte ki, hogy ott töltse le bünte tését. Ez egy másik hajó volt, mint amelyiken a többi gazfickót tartot ták,mivel Kemp tudta, hogy a nő sokkal veszélyesebb. De az a némber nem sokkal azután, hogy kifutottak,leugrott a fedélzetről.- Akkor hát halott. Megfagyott a Maer Dualdonban - vélte Regis, aki jól ismerte a tavat és tudta, hogy senkisem tarthat ki túl sokáig a jeges vízben, még nyárközépkor sem.- Így gondolta a hajó legénysége is - mondta Cassius. - Csakhogy valamiféle mágia védhette, mert nemsokkal később látták, amint ki mászik a vízből, nem messze Targos nyugati csücskétől.Akkor hát holtan fekszik valahol a tó déli partján - töprengett han gosan Regis -, vagy félholtan bolyong avíz közelében.Cassius minden egyes szónál csak a fejét rázta.- Bors Jule okos nőnek tűnik - mondta. - Sehol sem találják és ru hák tűntek el a várostól nyugatra az egyiktanyáról. Valószínűleg máris úton van a Jeges Szelek Völgyéből kifelé és én örömmel intek búcsút neki.Regis azonban nem így gondolta. Azon morfondírozott, hogy vajon fenyegetést jelent-e Bors Jule abarátaira nézve. Jule nyilvánvalóan tu dott Drizztrről és volt oka, hogy fújjon rá. Iva pedig visszatér régimar talócbandájához, akkor elképzelhető, hogy az ő és a drow útja ismét ke resztezik egymást.Regis kényszerítette magát, hogy megőrizze higgadtságát, felidézve magában két féltett barátját, Drizztet ésCatti-brie-t. Ha Bors Jule útja keresztezi kettejük ösvényét, akkor jaj neki, gondolta magában a fél szerzet ésfélretette a kérdést.- Beszélnem kell Bruenorral - közölte Cassiusszal és szorosan össze tekerte a pergament, majd kirohant azelöljáró házából és átrobogott Bryn Shanderen, abban a reményben, hogy még beérheti azt a kereske-dőkaravánt, amelyről tudta, hogy aznap reggel indult útnak a törpebá nyák felé.A szerencse vele volt és sikerült felkéredzkednie egy gabonával meg rakott szekérre. Szinte végigaludta azutat.Bruenor roppant morc kedvében volt, amikor még aznap este végre rábukkant - kedélyállapota szinte végigilyen volt, amióta Drizzt és Catti-brie elhagyta Tízvárost.- Gyenge követ hoztatok elibém! - ordította a vörös szakállú törpe király annak a két fiatal bányásznak,akiknek arcát és szakállát por és kosz borította. Bruenor a magasba tartotta az egyik ércmintát, amelyet egy

kis kordéról emelt le és szétmorzsolta. - Azt gondoljátok netalán tán, hogy az az érc értékes, mellyel ilyetlehet tenni? - kérdezte hitet lenkedve.- Nehéz ásni -- mondta az egyik fiatal törpe, akinek fekete szakálla éppen csak a nyaka közepéig ért. - Alegmélyebb üregben voltunk, fej jel lefelé...- Bah, összetévesztetek valakivel, aki törődik a nyavalygástokkal! bömbölte Bruenor. A törpe király fogaimegcsikordultak, keze ökölbe szorult, majd haragosan felmordult, miközben teste úgy remegett, mint haminden dühe ki akarna törni belőle.- Felség! - kiáltotta a fekete szakállú bányász. - Visszamegyünk és jobb követ hozánk!- Bah! - horkant fel Bruenor.Megfordult és keményen nekiment a megpakolt kordénak, amitől az felborult. Mintha a robajtól kiszálltvolna testéből a feszültség, csak állt ott és a felborult csillére, meg a szanaszét szóródott kövekre meredt,zö mtik kezét a csípőjén nyugtatva. Behunyta a szemét.- Szükségtelen, hogy visszatérjetek oda, le - mondta nyugodt han gon a két bányásznak. - Menjetek,tisztálkodjatok meg és vegyetek ma gatokhoz némi étket. Az érc zömével nincsen semmiféle gond, viszontkirálytok az, kinek némi erősödésre szüksége vagyon, legalábbis ezt mondja nékem saját szemem és fülem.- Igenis, királyom - mondta a két ifjú törpe egyszerre.Regis bukkant fel a másik irányból és bólintott feléjük, amint azok megfordultak és magukban motyogvasietve távoztak.A félszerzet odalépett Bruenorhoz és a vállára tette kezét.A törpekirály kis híján kiugrott a csizmájából, majd körbepördült és arcát a harag maszkja torzította el.- Ne csináld többet ezt! - bömbölte, bár némileg lenyugodott, amikor látta, hogy Regis áll mögötte. - Nemtanácsülésen kellene jelen lenned? - Nélkülem is megoldják a dolgot - felelte a félszerzet és megeresztettegy mosolyt. - Úgy vélem, hogy neked inkább szükséged van rám. Bruenor kíváncsian nézett rá, mire Regismegfordult és tekintete a távolba meredt - a törpekirály követte pillantását, amellyel a távozó párostfigyelte.- Bűnözök? - kérdezte a félszerzet gúnyosan.Bruenor belerúgott egy kőbe, amely nekirepült a szemközti falnak úgy tűnt, mintha a törpe teli lenne dühvelés csalódottsággal, amelyet valahogy ki kell eresztenie. A sötét viharfelhő azonban gyorsan eltávo zott éshelyét a sokkal gyakoribb komor hangulat vette át. A törpeki rály válla megroggyant, lehajtotta és lassanmegcsóválta fejét.- Nem engedem enfiam ismét elveszni - vallotta be.Regis egy pillanat alatt mellette termett és egyik kezét barátian a vállára tette. Ahogy Bruenor rápillantottbarátjára, az szélesen elmoso lyodott és az orra elé tartotta a pergament.- Drizzttól - fűzte még hozzá.A szavak éppen csak elhagyták a félszerzet ajkát, de a törpe máris megragadta a lapot és kigöngyölte.- Ő és Catti-brie megtalálták a fiamat! - harsogta Bruenor, de azu tán elhallgatott, ahogy elkezdte olvasni alevelet.- Azt nem, de arra rájöttek, hogy miként került el Wulfgartól Égisz- agyart- tette hozzá gyorsan Regis,hiszen végső soron mindannyian ami att aggódtak a leginkább, hogy a barbár halott.- Indulunk - jelentette ki Bruenor.- Indulunk? - visszhangozta Regis. - Hová indulunk?- Megtaláljuk Drizztet és Catti-brie-t. Megtaláljuk enfiam! - böm bölte a törpe és elviharzott a folyosón. -Ma éjjel útra kelünk, Bendőkorgi! Jól teszed vala, ha addigra készen állasz.- Na de... - kezdte Regis. Több érvet is előhozott, elsősorban azt, hogy már túl késő ilyenkor útra kelniTízvárosból. Az ősz gyorsan köze ledett a végéhez - és a Jeges Szelek Völgyében amúgy sem tartott túlsokáig -, míg az örökké éhes tél láthatóan máris arra készült, hogy rá vesse magát a vidékre.- Eljutunk Luskanba, te csak ne aggódj, Bendőkorgi! - dörögte Bruenor.- Törpéket kellene magaddal vinned - habogta Regis és szaporán szedte lábait, hogy beérje barátját. - Igen,szívós törpéket, akik dacol nak a tél havával és akik harcolni tudnak...- Nem kell nékem saját fajtám - nyugtatta meg Bruenor. - Ott le szel te mellettem és én tudám, hogy nemhagynád ki azt, hogy segíts megtalálni enfiam!Nem annyira az, amit a törpe mondott, hanem inkább az, ahogy mondta, az az egyszerű kijelentés árulta el afélszerzetnek, hogy barátja ügyet sem fog vetni semmi ellenérvre.

Regis néhány érthetetlen hangot adott ki magából, majd beletörő dően fújt egy nagyot.- Minden úti felszerelésem Pusztaerdőn van - próbált panaszkodni. - És mindaz, amire szükséged vagyon,itt van a tárnáimban - fűzte hozzá Bruenor. - Áthaladunk majd Bryn Shanderen, így kimenthetedtenmagadat Cassiusnál. Ő majd vigyáz a házadra és minden jószágodra.- H-hát persze - mormolta Regis alig hallhatóan, de egyértelműen gú nyosan. Amikor utoljára hosszabbidőre eltávozott a Völgyből és a vi lágban kóborolt, arra tért vissza, hogy semmije sem maradt. A tízvárosi akbecsületes szomszédok voltak, de teljesen a keselyűkre emlékeztet tek, amikor elhagyatott házakkipucolásáról volt szó: még akkor is, ha a ház tulajdonosa feltehetően csak rövid ideig maradt távol.Bruenor szavai igaznak bizonyultak: a félszerzet és a törpe még ugyanazon az éjszakán útnak indultak és akristálytiszta ég alatt, a fagyos széllel dacolva haladtak Bryn Shander távoli fényei felé. Nem sokkal hajnalelőtt érkeztek meg és bár Regis könyörgött, hogy Bruenor legyen türelemmel, a törpe egyenesen Cassiusházához csörtetett, ahol döröm bölni kezdett az ajtón és elég hangosan kiabálta a nevét ahhoz, hogy ne csakaz elöljáró ébredjen fel., hanem a közelben lakók közül is jó páran.Amikor az álmosságtól alig látó Cassius végre kinyitotta az ajtót, a törpe csak annyit harsogott, hogy "Ötpercet kapsz!", majd belódította Regist.És amikor Bruenor számítása szerint az idő letelt, a törpe ismét be dörömbölt az ajtón, a nyakánál fogvamegragadta a félszerzetet, néhány őszintétlen bocsánatkérést dünnyögött Cassiusnak, majd kirángattabarátját az utcára. Ezután a törpekirály végig maga előtt hajtotta Regist, át a városon és ki a nyugati kapun.- Cassius arról tájékoztatott, hogy a halászok viharra számítanak mondta a félszerzet többször is, de haBruenor meghallotta is, nem mu tatta jelét. - A szél és az eső is éppen elég rossz, de ha hó és jégeső vált jafel...- Csupán egy vihar - mondta a törpe és lekicsinylően felhorkant. Egy vihar nem állít meg engemet, mintahogy tenmagadat sem, Bendőkorgi. Átvészeljük ezt is!- A jetik ilyenkor már csapatostul járnak - hozakodott elő Regis a témával.- Még szerencse, így legalább éles marad a fejszém - vetette oda Bruenor. - Jó kemény a kobakjuk.A vihar még aznap éjjel kitört - fagyos és metsző, egyenletesen öm lő esővel kezdődőtt, ami az erős szélbeninkább vízszintesen zuhogott, mintsem függőlegesen.Regis, aki nyomorúságosan festett és bőrig ázott, folyamatosan pa naszkodott, még ha tudta is, hogy Bruenora szél süvítése miatt egy sza vát sem hallja. A szél legalább pontosan a hátuk mögül fújt és felgyor sítottahaladásukat, ahogy arra a törpe oly gyakran rámutatott, arcán széles molyossal.Ám Regis ennél többet tudott, mint ahogy, a törpe is. A vihar délke letről érkezett, a hegyekből, ahonnan alegritkábban szokott és ez sem mi jót sem jelentett. A Jeges Szelek Völgyében az ilyen viharokat, ha azok aszokásos módon zajlottak le, Északnyugatinak nevezték. Ha a fergeteg a völgyön halad át, a tenger felé,akkor a jeges északkeleti szél ott tarthatja a mozgó jég fölött, sokszor napokon át.A páros megállt estére egy tanyán, ahol örömmel fogadták őket, bár csak a csűrben tudtak nekik szállástadni, a lábasjószágok mellett. Az aprócska tűz mellett meztelenül kucorgó Regis, akinek ruhái a feje fölött,a szarufán száradtak, ismét megpróbált hatni Bruenor józan eszére.Ám rá kellett jönnie, hogy ezt a célpontot elég nehéz megtalálni.-- Az Északnyugati - érvelt Regis. - Egy teljes tíznapig is dühönghet és még hidegebb is lehet.- Ez még nem az Északnyugati - felelte a törpe mogorván.- Kivárhatjuk. Itt maradunk vagy esetleg Brémában. De ha ilyenkor próbálunk átkelni a völgyön, akkormindkettőnknek befellegzett!- Ugyan, dejszen ez csak egy kis eső - zsörtölődött Bruenor és leha rapott egy nagy darabot a báránysültből,melyet házigazdáik készítettek nekik. - Láttunk már komiszabbat is. Rosszabbhoz is hozzászoktam, mégamikor gyermek voltam a Mithrill Csarnokban. Látnod kellett vol na a havat, ott fent a hegyekben,Bendőkorgi.Egyetlen alkalommal annyi esett, hogy két, egymás vállára állt tör pét is betemetett vala!- És annak a negyede is elég lesz, hogy megállítson minket az úton - válaszolta Regis. - Megfagyunk ésmeghalunk, és majd csak a jetik ta lálnak meg minket.- Ugyan! - horkant fel Bruenor. - Semmilyen hó nem választhat el enfiamtól vagy legyek szakállas gnóm!Ha akarsz, visszafordulhatsz: még viszonylag könnyedén elérheted vala Targost, és a tavon átkelvehazajuthacc. De én továbbmegyek, amint felserkenék álmomból és semmi nem állíthat meg, amíg meg nemlátom Luskan kapuját és meg nem találom azt a tavernát, amelyről Drizzt írt-, azt a Zsiványkardot.

Regis próbálta elrejteni rosszallását és bólintott.- Nem fogok tehelyetted dönteni - mondta Bruenor. - Ha nincs hozzá bátorságod, akkor inkább forduljvissza.- De te továbbmész? - kérdezte Regis. - Egyenesen előre.Amihez Regisnek nem volt bátorsága - annak ellenére, hogy józan esze szinte üvöltve tiltakozott -, az azvolt, hogy magára hagyja barát ját a veszedelmes úton. És amikor Bruenor másnap felkerekedett, Regís ottlépdelt mellette.Másnap az egyetlen változást az jelentette, hogy a szél immár nem délkeletről, hanem északnyugatról fújt,az esőt az arcukba vágva, ami től sokkal nyomorultabbul érezték magukat és haladásuk is jelentősenlelassult. Bruenor nem panaszkodott, egy szót sem szólt, csak mélyen előredőlt a viharban és törtetett előre.Regis pedig sztoikus nyugalommal tartotta a lépést vele, még ha kis sé a törpe mögött és attól balra is, akirály széles testét használva arra, hogy valamelyest megóvja magát a széltől és az esőtől.Bruenor aznap hajlandó volt a tervezettnél északabbra fekvő utat választani, amely egy másik tanya mellettvezetett el, ahol már eléggé hozzászoktak a látogatókhoz. Amikor a törpe és a félszerzet megérkez tek, egycsoporttal találkoztak, amely Luskanba akart eljutni. Két nap pal korábban indultak, mivel féltek attól, hogya sárba beleragadnak a szekerek kerekei.- Túl korai az évszakho' képest - fejtegette a főhajtó Regiséknek. A fő'd még nem fagyott meg, így esélyünksincs, hogy átjussunk.- Úgy néz ki, hogy Brémába' kell áttelelnünk - panaszkodott a cso port egy másik tagja.- Történt már korábban is ilyen és még történni is fog - mondta a főhajtó. - Velünk tarthattok Brémába, haúgy akarjátok.- Nem Brémába megyünk -- magyarázta Bruenor két harapás között (ismét báránysült volt). - Luskanba.A csoport minden tagja hitetlenkedve pislogott egymásra és mind Brue nor, mind Regis fülét megütötte asuttogva kiejtett "Északnyugati' szó.- Nincsenek szekereink, melyek beleragadhatnának az sárba - ér velt Bruenor. - Lábacskáitok még a térdeteknél is mélyebben fog a sárba ragadni - kuncogott fel egy másik alak, dejókedve csak addig tartott, amíg a törpekirály fenyegető pillantása meg nem pihent rajta.A csoport együttesen kérte Regiséket, hogy legyenek eszüknél, de a végső szót a félszerzet és nem a törpemondta ki.- Találkozunk majd az úton, jövő tavasszal. Mi már visszatérőben le szünk, míg ti akkor fogtok indulni.Erre Bruenor torkaszakadtából nevetni kezdett és másnap hajnal ban, még mielőtt a tanyasiak vagy a másikutazócsapat tagjai közül bár ki felébredt volna, a törpe és a félszerzet már úton volt, kétrét görnyed ve aszélben. Tudták, hogy hosszú időre búcsút mondhatnak kényelmes szállásnak, tudták, hogy még olyanmenedéket sem lesz könnyű találni uk, ahol tüzet csiholhatnak, mint ahogy azt is tudták, hogy már várjaőket a mély sár és valószínűleg az azt beborító vastag hótakaró is.De azt is tudták, hogy Drizzt és Catti-brie is vár rájuk és talán még Wulfgar is.Regis egyetlenegyszer sem panaszkodott a harmadik napon, sem a negyediken, sem az ötödiken, habárelfogyott a száraz ruhájuk és a szél is határozottan hidegebb lett, az esőből pedig jégdara és hó lett. De őkcsak törtek előre, egymás mögött - Bruenor puszta ereje és elszántsága csapást vágott Regisnek is, bár alába minden lépésnél beleragadt a sár ba és a hó már a derekáig ért.Az ötödik éjszakán hóból kupolás kunyhót épített maguknak mene dék gyanánt, Bruenornak pedig sikerültegy kis tüzet raknia, de ekkor már egyikük sem érezte a lábát. A hóesés ütemét figyelembe véve, úgygondolták, hogy másnap reggelre a fehér massza Bruenor sisakjának szarvát is ellepi már.- Nem kellett volna magammal rángatnom téged - ismerte el Bruenor komoran, ami a legközelebb voltahhoz a beismeréshez, hogy vesztettek és amit Regis valaha is hallott az elnyűhetetlen törpe szájából.- Drizztre és Catti-brie-re kellett volna bíznom, hogy visszahozzák enfiam tavasszal.- Már majdnem kint vagyunk a völgyből - válaszolta a félszerzet annyi lelkesedéssel a hangjában, amennyitcsak össze tudott szedni. Mellesleg igazat szólt. Az időjárás ellenére jól haladtak és már látszott a hegyihágó, bár még egynapi járóföldre volt. - És a vihar miatt a jetik sem zargatnak minket.- De csak azér', mert az átkozott bestiák okosabbak, mint mi - mo rogta Bruenor. Lábujjait gyakorlatiasan atűzbe dugta, hogy felmelegít se azokat.

Aznap éjjel nehezen aludtak el, attól félve, hogy a szél és vihar a fe jükre rogyasztja a hókunyhót. Ésvalóban, amikor Regis felébredt, úgy tűnt, hogy minden csendes - túlságosan is csendes! A szíve mélyéntud ta, hogy meghaltak.Csak feküdt ott - úgy érezte, hogy napokon át -, amikor a hókupo la a feje fölött kezdett kivilágosodni, sőtszinte már fénylett.Regis megkönnyebbülten felsóhajtott, de azután Bruenort kezdte keresni. A félszerzet az oldalára gördült ésfélkönyékre támaszkodva körbepillantott. A halvány fényben ki tudta venni Bruenor hálózsákját, amelynyitva volt és üresen tátongott. Mielőtt nekiállhatott volna, hogy elgondolkozzon a problémán, hallotta,hogy valami mocorog a jégkunyhó alacsony bejárati alagútjában és visszatartotta a lélegzetét.De csak Bruenor érkezett, aki kevesebb ruhát viselt, mint napok óta bármikor.- A Nap már odafent jár - mondta a törpe széles mosollyal az arcán. - A hó pediglen gyorsan olvad. Azleszen a legjobb, ha összekapkodjuk a cókmókunkat és eltűnünk innen, mielőtt a tető a fejünkre rogyik!Aznap nem sokat haladtak, mivel a felmelegedő időtől a hó gyorsan olvadt, amitől a sár szinte járhatatlannáváltozott. De legalább nem kel lett fagyoskodniuk és a lassabb tempó ellenére is igyekeztek kilépni.Bruenornak sikerült találnia egy száraz helyet táborverésre, ahol jó ét vággyal fogyasztották el bőségesestebédjüket és eltölthették az éjt, amelynek során farkasüvöltést és jetik acsargását hozta feléjük a szél.Ennek ellenére is sikerült valamennyit aludniuk, de amikor feléb redtek, el kellett töprengeniük azon, hogyvajon jól tették-e. Az éjsza ka folyamán ugyanis - a nyomokból ítélve -, egy farkas látogatta meg őket éskészleteikből jócskán belakmározott.A kár és a fáradtság ellenére még aznap elérték a hágót, amitől a kedvük is helyrerázódott.Hó nem hullott arrafelé, a föld pedig száraz és köves volt. Aznap éj jel a védelmező kőfalak takarásábanvertek tábort és meglepődtek, ami kor fények villantak fel a sötétben. A szurdok keleti falánál, valamivelmagasabban, mások is letáboroztak.- Nos, menj és nézd meg, kik azok - kérte meg Bruenor Regist. A félszerzet szkeptikusan meredt rá.- Hiszen te vagy a lopódzkodó, nem igaz? - kérdezte a törpe.Regis önkéntelenül is kuncogott egyet, majd feltápászkodott a kőről, amelyen eddig vacsoráját fogyasztotta,böffentett néhányat és megsi mogatta kerek pocakját.- Ereszd ki tenmagadból a szeleket, még mielőtt megpróbálkoznál becserkészni a barátainkat - tanácsolta atörpe.Regis újfent büfögött, majd megveregette a hasát és egy beletörődő sóhajjal - szinte mindig így csinált, haBruenorról volt szó -, megfordult és elindult a sötétbe, barátjára hagyva a mosogatást.A sülő hús szaga csapta meg az orrát, ahogy közeledett a táborhely hez, nesztelenül megmászva a meredeksziklafalat, és ettől az a gondo lata támadt, hogy talán Bruenornak igaza volt, amikor kiküldte. Lehet, hogykószák csapatára bukkan, akik önként megosztják velük vadász zsákmányukat vagy talán kereskedőkre, akikmég előttük értek ki a völgyből és örömmel fizetnek nekik azért, hogy megvédjék őket a Luskanig tartó útsorán.Regis, aki elmerült a kényelemről szőtt ábrándjaiban és alig várta már, hogy szájába vegye a mámorítóillatú vadhúst, már majdnem tel jesen feltornászta magát a párkányra, szélesen mosolyogva. De az óva tosságmásra intette a félszerzetet és ez ezúttal valóban hasznosnak is bizonyult. Ahogy lassan felhúzta magát éscsak annyira emelkedett a párkány fölé, hogy kikucsucskálhasson mögüle, sem kószákat, sem ke reskedőketnem látott, csupán orkokat. Nagy, büdös, ronda és alatto mos orkokat. Vad hegyi orkokat, akik jetibőröketviseltek és önfeledten falták az őzhúst, elroppantva a porcogókat és a csontokat, miközben egymást szidtákés minden egyes darabért vadul lökdösték egymást, amit a sülő vacsorából szaggattak le.Regisnek beletelt néhány pillanatba, amíg felismerte, hogy karjai el gémberedtek és össze kellett szedniemagát, ha nem akart lezuhanni a harminc láb magas szirtfalról. Lassan visszacsusszant a párkány mögé,miközben keményen küzdött, nehogy felkiáltson, de még levegőt sem mert túl hangosan venni.A múltban itt véget is ért volna az ügy: Regis lekecmergett volna a szirtről és rohant volna visszaBruenorhoz, hogy beszámoljon róla, sem mi említésre méltó dologra nem bukkant. De most fűtötte az azönbi zalom, amelyet az elmúlt néhány hónapban szedett össze az úton, ami kor is keményen igyekezettfontos szerepet betölteni barátai hőstettei ben és még mindig fájt neki az a szinte állandó mellőzöttség,amelyet mások mutattak felé, amikor a Csarnok Vándorairól beszéltek, így úgy döntött, hogy még nemérkezett el a visszavonulás ideje. Távolról sem.

Szerezhetne magának és Bruenornak is egy kis őzhúst. De hogyan? A félszerzet egy kicsit oldalra mozdult.Amint kiért a megvilágított területről, újra átkukucskált a párkányon. Az orkokat még mindig le foglalta afalatozás. Kis híján összeverekedtek, amikor ketten is ugyan azért a húsdarabért nyúltak - az egyik még megis próbálta karon ha rapni a másikat, amikor az érte nyúlt.Az ezt követő hangzavarban Regis felmászott a párkányra és hason csúszva egy szikla mögé kúszott.Néhány pillanattal később újabb vita robbant ki a táborban, mire a félszerzet kiválasztotta a legjobb iránytés közelebb került az orkokhoz, majd még közelebb.- Ó, mit is csinálok itt - mormolta maga elé Regis. - Annyi biztos, hogy megöletem magam. Vagy ami mégrosszabb, elfognak és Bruenor öleti meg magát, amikor idejön, hogy megkeressen!A gondolat súlyos teherként nehezedett az apró félszerzetre. Tudta ugyan, hogy a törpe fékezhetetlenellenfél és ezek az orkok is rettenete sen megszenvednék haragját, de ezek mégiscsak nagydarab és keményfickók voltak - ráadásul hat volt belőlük.A gondolatra, hogy megöletheti barátját, Regis kis híján visszafor dult.Kis híján.Végül azonban elég közel ment hozzájuk, hogy érezze szagukat és ami ennél is lényegesebb volt,észrevegyen egy-két jellegzetességet raj tuk. Ott volt például az, hogy az egyikük egy módfelett értékesarany karperecet viselt, olyan csattal, amelyről Regis tudta, hogy könnyedén ki tudja kapcsolni.Egy terv kezdett alakot ölteni a fejében.A karpereces ork a kezében - abban, amelyiken az ékszer is volt -, egy őz hátsó lábát szorongatta. Avisszataszító alak a húst szájába töm te, ropogtatta egy darabig, majd kezét visszaengedte az oldala mellé,azután ismét felemelte és leeresztette, újra-meg újra, könnyen kiszámít ható módon.Regis türelmesen kivárta a következő perpatvart, az orktól balra ülő alakkal - tudta, hogy bekövetkezik,hiszen a többi fickóval is lezajlott ugyanez. Amikor a karkötős bestia a húst védekezve kinyújtotta jobb ra,elrántva azt a balról felé kapkodó társa elől, egy apró kéz kinyúlt a sötétből és tömpe ujjainak egyetlenpöccentésével kioldotta a karkötőt.A félszerzet visszahúzta kezét, de nem hátrafelé, hanem jobbra és zsákmányát beledugta az áldozatától jobbkézre ülő ork zsebébe. Mind ezt teljes csendben és puha mozdulatokkal tette, és még arra is ügyelt, hogylánc vége kilógjon a szörnyeteg zsebéből.A félszerzet ezután nesztelenül visszahúzódott a szikla mögé és várt. Hallotta, amint áldozata egy pillanattalkésőbb meglepetten felkiált. - Ki vót az, aki elvett? - kérdezte az ork saját fajtája durva nyelvén, melyetRegis valamennyire értett.- Mit vett el? - dörögte a balján ülő. - Te vett magadnak a legjobb darabot, te falánk!- Te elvett láncomat! - mordult fel a kizsebelt ork. Meglendítette az őzlábat és keményen fejbe kólintottavele a másikat.- Ha, hogyan vett vóna el Tuko bánnit is tűled? - kérdezte a csapat egy harmadik tagja. Ironikus módon pontaz kérdezte ezt, akinek a lánc kilógott a zsebéből. - Egész este távol tartottad a kezidet Tukótó!Egy pillanatra lehiggadtak a kedélyek, Regis pedig visszatartotta a lélegzetét.- Nekid igazad van, Ginick. Úgy-e? - kérdezte a kárvallott ork és alattomos hangjából a félszerzet tudta,hogy a tompaagyú teremtmény észrevett valamit.Ezt követően rettenetes adok-kapok bontakozott ki: a dolog azzal kezdődött, hogy Regis áldozata felugrottés az őzlábat mindkét kezével megmarkolva, husángként sújtott le vele Ginick fejére. A célpont hú soskarjával hárította a csapást, majd ő is felpattant, és derékon ragad ta támadóját és rádöntötte a másik oldalona szerencsétlen Tukóra. Ha marosan mind a hatan verekedtek - egymás haját cibálták, ütötték, rugdosták ésharapdálták egymást.Regis hamarosan távozott - annyi őzhússal, ami elég lesz egy éhes törpének és egy még éhesebbfélszerzetnek.Bal csuklóján pedig újonnan szerzett aranykarkötőjét viselte, amely teljesen véletlenül kiesett a hamisanvádolt ork zsebéből.

TIZENEGYEDIK FEJEZETELKANYARODÓ UTAK

Gyorsabb lett volna az utunk, ha egy kis mágiát használunk - jegyez te meg Catti-brie. Már nem előszörfordult elő, hogy játékosan csipkelődött Drizttel, amiért az elutasította Val-Doussen ajánlatát. - Úgygondolom, hogy már visszafelé tartanánk, Wulfgarral együtt.-- Minden egyes nappal egyre inkább úgy beszélsz, mint egy törpe vágott vissza Drizzt, aki egy fadarabbalpiszkálta a tüzet, amelyen finom ragu rotyogott. - Kezdhetsz aggódni, ha már ellenszenvesnek találod anyílt tereket, mint amilyen az út, amelyen utazunk.- Ne, várj! - kiáltotta a drow gunyorosan, mintha csak ekkor villant volna bele a felismerés. - Csak neméppen ennek az ellenszenvnek ad tál hangot az imént?- Jól vigyázz a nyelvedre, Drizzt Do'Urden - motyogta Catti-brie halkan. - Lehet, hogy jól forgatod apengéidet, de hogyan boldogulnál vajha egynémely szúrós nyílvesszővel?- Már átmetszettem az íjad húrját - felelte a drow közönyösen, majd előrehajolt és lenyelt egy kanálnyigőzölgő ragut.Catti-brie odapillantott, ahol Taulmaril feküdt felhúrozatlanul amellett a fatönk mellett, amelyen ült.Féloldalasan elmosolyodott és visszafordult gunyoros barátjához.- Azon gondolkodtam, hogy talán már le is késtük a Tengeri Szelle met, amely már kifutott idei utolsó útjára- mondta Catti-brie, ezúttal komolyan.Való igaz, a szél az elmúlt néhány napban fagyosabbra fordult, ahogy az ősz gyorsan közeledett a végéhez.Deudermont ilyentájt gyakran a Vízmélye környéki vizeken cirkált tíznapokon át, még mielőtt délnekfordult volna, a melegebb idő és a tevékenyebb kalózok felé.Drizzt is tudta ezt - ez jól látszott a szögletes vonásaira telepedő bosszúságból. Ez a nem túl valószínűeshetőség mindazonáltal azóta nyomasztotta, hogy ő és Catti-brie elhagyta a Vendégtornyot és azontöprengett, hogy nem volt-e túlságosan önző tett elutasítani Val Doussen ajánlatát.- Az ostoba mágus nem kívánt vala mást, csak egy kis beszélgetést - folytatta a nő. - Néhány órányi csevelyveled boldoggá tette volna és megkímélt volna minket tíznapnyi gyaloglástól. Én pedig nem félek az úttól,de még nem is izgatom magam miatta és ezt tenmagad is tudod! Nincs a világon olyan hely, aholszívesebben lennék, mint temelletted az úton, de gondolnunk kell a többiekre is és jobb lenne mindBruenornak, mind Wulfgarnak, ha még azelőtt találnánk meg őkegyel mét, mielőtt még nagyobb bajbasodorja magát.Drizzt majdnem belefogott a válaszába és emlékeztetni akarta a lányt, hogy Wulfgar, amennyiben valóbanDeudermonttal és a Tengeri Szellem legénységével hajózik, akkor a legjobb kezekben van, olyan szö-vetségesek társaságában, akik legalább annyira erősek, mint a Csarnok Vándorai. Azonban visszafojtottagondolatait és még alaposabban fon tolóra vette Catti-brie szavait, átgondolva azokat, ahelyett, hogy reflex-szerűen megfogalmazott volna valamifajta védekezést.Tudta, hogy a nőnek igaza van, és hogy Wulfgarnak - és mindannyi uknak - jobb lenne, ha ismét együttlennének. Talán el kellett volna töltenie néhány órát Val-Doussen társaságában.- Akkor hát mondd el, miért nem tetted meg - nógatta Catti-brie finoman. - A varázsló egy szempillantásalatt eljuttathatott volna ben nünket Vízmélyére és én tudom, hogy ez szerinted is jó lett volna. Te mégsemtetted meg vala és én szeretném, ha elmondanád énnékem, hogy miért nem?- Val-Doussen nem tudós - felelte Drizzt.Catti-brie előrehajolt és átvette tőle a kanalat, majd belemerítette az üstbe és miután kisöpörte hosszú éssűrű vörösbarna haját az arcából, bekapott egy kanál ragut. Közben végig Drizztet figyelte, és érdeklődőarckifejezése elárulta a drow-nak, hogy ennél bővebb magyarázatot vár.- Menzoberranzannal kapcsolatos érdeklődése személyes céljait és érdekeit szolgálja - közölte Drizzt. -Nem a világot akarja jobbá tenni ezáltal, csak azt remélte, hogy valami olyasmit mondok el neki, ami olyanelőnyhöz jutatja, amelyet ki tud aknázni.Catti-brie még mindig őt figyelte és láthatóan nem értette. Még ha Drizzt igazat mondott is, mit számít ez,tekintettel a drow elfnek gonosz rokonaihoz fűződő viszonyára?- Azt remélte, hogy felfedem a drow-k egynémely titkát - folytatta a sötételf, akit nem bátortalanított el társaarckifejezése.

- De ha még meg is tetted volna... Abból, amit én tudék Menzoberranzanról, Val-Doussen semmi másranem használhatta vol na szavaid, csak önnön végzetére - vetette közbe Catti-brie őszintén, mivel ismerte azegzotikus drow várost és nagyon jól tudta, hogy milyen hatalommal bírnak az ott élők.Drizzt vállat vont és a kanálért nyúlt, ám a szélesen mosolygó Catti -brie elhúzta előle.Drizzt hátradőlt és rámeredt társnőjére, de egyáltalán nem mosoly gott. Erősen összpontosított, hogymegértesse magát.- Val-Doussen azt remélte, hogy személyes nyereségre tehet szert a szavaim révén, hogy a történeteimetfelhasználhatja saját alávaló célja ira és azok kárára, akikről értesülésekkel szolgálok. Legyenek azok az énrokonaim Menzoberranzanban vagy Bruenoré Mithrill Csarnokban, ha ezt megteszem, a tettem gonoszságátez a legkevésbé sem enyhítené.- Én azért nem hasonlítanám a Harcpöröly Klánt... - kezdte Catti- brie.- Én sem - nyugtatta meg Drizzt. - Nem másról beszélek, mint az alapelveimről. Ha Val-Doussen egygoblin településről kért volna infor mációt, hogy megelőző csapást mérjen rájuk, akkor én örömmel teljesí-tettem volna ezt, mivel szinte teljesen biztosra vehettem volna, hogy egy ilyen goblin település hamarosanéppen elég tragédiát fog okozni a környéken élők számára.- Saját rokonaid nem ezt tevék, amikor Mithrill Csarnokba jöttek? - kérdezte Catti-brie, követvén a drowlogikáját.- Egyszer - ismerte be Drizzt. - De amennyire én tudom, az én faj tám nincs éppen visszatérőben a felszínre,hogy itt fosztogassanak és bajt keverjenek.- Amennyire tenmagad tudod.- Emellett, bármit is mondtam volna Val-Doussennek, az akkor sem akadályozta volna meg a sötét elfekportyáját - folytatta Drizzt, könnyedén túllépve a kérdésen, így Catti-brie nem tudta saját logiká jánakcsapdájába csalni. - Nem, sokkal valószínűbb, hogy az ostoba alak Menzoberranzanba ment volna, egyedülvagy másokkal, azt remél ve, hogy nagy fogást csinálhatott. Ami valószínűleg nem eredménye zett volnamást, mint a sötételfek gyilkos bosszúját.Catti-brie újabb kérdést akart megfogalmazni, de azután hátradőlt és a barátjára meredt. Végül bólintott éscsak ennyit mondott:- Eléggé a feltételezésidre építsz.Drizzt nem cáfolta ezt, sem szavakkal, sem mozdulatokkal.- Ám azt látám, hogy nem szeretnél olyanok társaságába keveredni, kik nem egészen becsületes úton járnak.- És tiszteletben tartod ezt? - tette fel a kérdést Drizzt.Catti-brie feje megmoccant, ami felfogható volt helyeslő bólintás nak is.- Akkor add ide a kanalat - mondta az elf erőteljesebb hangon. Éhenhalok!Válaszul Catti-brie előrehajolt és belemerítette a kanalat az üstbe, majd Drizzt ajkaihoz emelte. Az utolsópillanatban a drow behunyta bí borszínű szemeit a gőz miatt, mire a nő visszahúzta az evőeszközt és sa játajkához emelte.Drizzt szeme felpattant, ám meglepett és dühős arckifejezése megad ta magát Catti-brie játékos éscsipkelődő tekintete előtt. Majd a drow váratlanul felpattant, rávetette magát a nőre és letaszította afatönkről, utána pedig megindult a birkózás a kanálért.Sem Drizzt, sem Catti-brie nem tagadhatta annak igazságát, hogy akkor az egész világon nem volt olyanhely, ahol szívesebben lettek vol na, mint éppen ott.

A kis csapat körül sziklafalak magasodtak - sötét, szürkés-barnás szirtek és meredek lejtők, itt-ott zöldfűfoltokkal. A szurdok oldalában néhány apró és roppant vékony fa tengette életét, képtelenül arra, hogyszilárd kapaszkodóra bukkanjanak, vagy hogy gyökereik elég mélyen le fúrjanak a sziklás földbe.Le'lorinel tudta, hogy a terep teli van rajtaütésre alkalmas helyek kel, ám ez a lehetőség - egy cseppet semaggasztotta sem az elfet, sem a csapat másik négy tagját. Sheila Kree és gazfickói ugyanis ellenérzésük alatttartották a szurdokot. Le'lorinel észrevette, hogy a csapat vezető je, a barnahajú, Genni névre hallgató nőszinte észrevétlen jeleket ad le a csúcsok felé, nyilvánvalóan az ottani őrszemeknek. Kiáltások azonban nemhangzottak fel, mivel néhány tucatnyi lépésnél tovább úgysem le hetett semmit sem hallani. A távolbanLe'lorinel hallotta a szurdokot átszelő folyó állandó moraját, amely itt a föld alatt folytatta útját, a bal kézreeső sziklafal mélyén, dél felé haladva.

Közvetlenül előttük, nem sokkal messzebb, a tarajos hullámok dü börögve csapódtak neki a partnak. A szélmögülük fújt, eltömve fülü ket. A Jeges Szelek Völgyének fagyos szele volt ez, amely ezen a hágón átszabadult ki a tundrára.Le'lorinel furcsamód kényelmesen érezte magát ezen a láthatóan ba rátságtalan és elhagyatott helyen. Azelfet a szabadság érzése járta át, hogy megszabadulhatott a társadalmi kötöttségektől, amelyek sosem iz-gatták igazán. Talán több rejlik a Sheila Kree-hez fűződő kapcsolatá ban, mint ahogy azt várta, mosolyodottel magában. Talán miután a Drizzt Do'Urden-ügy befejeződött, itt maradhat a kalózvezér emberei között,hogy őrszemként szolgáljon ugyanebben a szurdokban.Persze mindez attól függött, hogy vajon életbe marad-e a halálos sötételffel történő találkozást követően ésvalójában - ha nem sikerül vaiamilyen úton-módon visszaszereznie varázsos gyűrűjét Gennitől -, ez igenvalószínűtlennek tűnt.Vajon a gyűrű nélkül ki mer-e állni egyáltalán a drowval? Borzongás futott végig a gerincén - de nem ajeges széltől, hanem a gondolattól.A csapat maga mögött hagyott több kisebb nyílást, azokat a termé szetes kürtőket, amelyek a bal kézreemelkedő, háromszáz láb magas kőhalom üregeibe vezettek - és egyben Kree otthonába is -, azokba abarlangokba, amelyek a jelenlegi folyó vízszintje fölött helyezkedtek el. A szurdok egyik kanyarulata utánegy széles és természetes bemélyedés hez értek, ahol egy nagy barlangnyílás tátongott - a folyó egykor ittfúr ta át magát a mészkősziklán.Három őr üldögélt a jobb oldali fal sziklatömbjein, az árnyékba hú zódva. Szinte teljesen nyers bárányhústfaltak, a csontokat hajigálták, de fegyvereik azért a kezük ügyében voltak. A három alakhoz hasonló an,akikkel Le'lorinel érkezett, ezek az őrök is nagy termetűek voltak és jól láthatóan kevert származásúak -emberek és ogrék frigyéből szár maztak, egyértelműen inkább az ogrékra hajazva.A csapat közeledtére megmoccantak, de látszott, hogy nem aggód nak túlságosan. Le'lorinel rájött, hogy aszurdok mentén elhelyezkedő őrszemek már valószínűleg figyelmeztették őket a jövevényekre.- Hol a főnök? - kérdezte Genni.- Chogurugga a termében van - morogta az egyik őr válasz gyanánt. - Nem Chogurugga - mondta a nő. -Sheila Kree. Az igazi főnök. Le'lorinel figyelmét nem kerülte el a nő kijelentését követő szemöl-dökráncolás.Az elf világosan kiolvashatta a tekintetekből, hogy valamiféle hatal mi villongásnak a szemtanúja, amelyvalószínűleg a kalózok és az ogrék között zajlik.Az egyik őr felmorrant és kivillantotta csúf sárgás fogait, majd a bar lang hátulja felé intett.A három kísérő katona előszedte fáklyáit és meggyújtotta őket. Ez után az utazók elindultak, át az ezernyilátványos, természetalkotta for mák szegélyezte tekergőző úton. Először Le'lorinel azt hitte, hogy szá guldóvíz veszi őket körül minden irányban és az alagút falairól széles, kecses vízesésekként zúdulnak alá, deamint az elf alaposabban szem ügyre vette a dolgokat, feltárult előtte a valóság. Nem víz volt ez, ha nem azegykori folyó által hátrahagyott sziklaalakzatok, a zúgók képét magukra öltő megkeményedett mészkövek,amelyeket minden eső után nyálkás réteg fedett be.A fő járatból széles alagutak ágaztak el - közülük több felfelé kacs karingózott, a kődomb teteje felétekergőzve, míg mások hatalmas, szik lákkal teli termeket alkottak. A rengeteg alakzat és forma szintelehen gerelte az elfnek a nyílt terekhez szokott érzékeit! Állatok és fegyverek, egymásba fonódó szerelmesekés hatalmas erdők és mindaz, amit Le'lorinel képzelete láttatni engedett, bukkantak fel szeme előtt!Le'lorinel az erdő teremtménye volt, a holdé és még sosem járt koráb ban a föld alatt. Élete során első ízbenérzett némi megbecsülést a tör pék és a félszerzetek, a gnómok és mindazon fajok iránt, akik a szabad éghelyett a föld mélyét választották.Nem, nem minden faj iránt, javította ki magát szinte azonnal. A drow-k, a fénytelen üregek ébenfekete bőrűördögei iránt nem. Bizo nyos, hogy lakozott itt szépség, de ez csak a fáklyák fényében tűnt elő.A fáklyák sercegését leszámítva a csapat szinte teljes csendben ha ladt, mivel a talaj agyagos, lágy és puhavolt. Egy ideig a központi üreg ben haladtak, amely a múltban a folyó legfőbb medre volt - maguk mö götthagytak több őrposztot, ahol általában félogrék tartózkodtak, de egyszer két valódi ogrét is láttak, egy másikalkalommal pedig embere ket (ruházatukból és az általuk folytatott társalgásból ítélve kalózok le hettek.)Le'lorinel mindezt unottan vette tudomásul, mivel túlságosan is ag gasztotta az előtte álló tárgyalás, alegeslegfontosabb kérés, amellyel Sheila Kree elé kell állnia. A kalózvezér segítéségével talán a végére ér-

het egy hosszú és szívfacsaró útnak. Ha Kree nem lesz kegyes hozzá, ak kor valószínűleg holtan végzi ésbehajítják valamelyik mellékjáratba.És ami ennél is rosszabbnak tűnt az elf számára, az az volt, hogy Drizzt Do'Urden nagyon is életben marad.Genni hirtelen bekanyarodott egy szűk oldalfolyosóba. A nőnek és Le'lorinelnek négykézlábra kellett állnia,hogy folytatni tudják útjukat, átmászva a fejük felett húzódó tömör kő alatt. Három nagyobb termetű társukkénytelen volt a hasán csúszni. A járat másik oldalán egy tágas, meghökkentő szépségű terembe értek - abarlang felfelé és balkéz felé szé lesedett, a cseppkövek a mennyezetről sok-sok láb magasságban függtek.Genni azonban oda sem figyelt, helyette a földből nyíló kis üregre összpontosított és megkezdte aleereszkedést, az egyik falba vájt létra segítéségével. Először ő mászott le, majd az egyik őr, át követteLe'lorinel, majd jött a másik két alak.Talán száz lépés megtétele után újabb folyosóra jutottak, amelyen nem sokára egy újabb barlangba értek.Hatalmas, délnyugatra nyíló terem volt ez - egy sziklás öböl és azon túl a tenger látszott. A falban és amennyeze ten található résekből víz szivárgott, ahogy a folyó a tengerbe ömlött.A barlangban horgonyzott a Véres Gerinc, a nyugati falnál - min denfelé tengerészek nyüzsögtek rajtra,kötélzetét és a hajótestet ért sé rüléseket javítván.- Most, hogy mindezt láttad, bölcsen tennéd, ha imádkoznál az álta lad ismert istenekhez, hogy Sheila Kreekegyes legyen hozzád - suttogta Genni az elfnek. - Innen két úton juthatsz ki: barátként vagy hullaként.Le'lorinel a hajón nyüzsgő gégemetsző gazfickókra nézett, és egy pil lanatig sem kételkedett a nő szavainakigazában.Genni egy másik kijárathoz vezette, amely visszafelé kanyarodott a hegybe, maga mögött hagyván adokkoló barlangot. A folyosókon füst szag érződött és fáklyák világítottak mindenfelé, így az árkíséreteloltot ta a sajátjait és eltette azokat. Egyre magasabbra és magasabbra mász tak a hegy belsejében, raktárokés hálóhelyek mellett haladva el, olyan területen, amelyekről Le'lorinel úgy gondolta, hogy a kalózokszámára van fenntartva és egy olyan, rettentően bűzös részen is, amely az ogrek lánnak adott otthont.Jó néhány éhes tekintet méregette az elfet, amint elhaladt az ogrék között, de senki sem lépett még csakkartávolságnyira sem hozzá. Le'lo rinel már csak abból az egyszerű tényből is felismerte, hogy Kree irántóriási tisztelettel viseltetnek, hogy semmilyen bajt nem kevertek. Az elf ismerte annyira az ogrékat, hogytudja: azok általában megregulázha tatlanok és előszeretettel főznek ebédet a náluk kisebb humanoidokból.Nemsokára elérték a kőhalom legmagasabb szintjét és megálltak egy tágas barlangüregben, ahonnan többajtó is nyílt. Genni intett a többi eknek, hogy várjanak, ő pedig odalépett a terem központi ajtajához,kopogott, majd eltűnt odabenn. Nemsokára visszatért.- Gyere - invitálta be Le'lorinelt.Amint a három nagydarab őr mozdult, hogy bekísérjék az elfet, Genni felemelt keze megtorpanásrakésztette őket.- Menjetek és egyetek valamit - utasította a barna hajú nő a fél ogrékat.Le'lorinel kíváncsian nézett a távozók után és nem volt biztos ben ne, hogy ez azt jelenti, Sheila Kreemegbízik Genni szavában, vagy a ka lóz egyszerűen csak túlontúl magabiztos, esetleg túlontúl jól őrzik.Az elf az utóbbira tippelt.Sheila Kree, aki nem viselt mást, csak egy könnyű térdnadrágot és egy vékony, ujjatlan inget, szőrmepárnáiközött állt és a végtelen ten gert nézte az ablakon át. Megfordult, amikor Genni bejelentette Le'lorinelt ésragyogó mosoly villant fel szeplős arcán, zöld szemei pedig megcsillantak feltűzött vörös hajkoronája alatt.- Azt mondották nekem, hogy félted az éltemet - közölte a kalózve zér - Aggodalmad mélyen meghat.Le'lorinel kíváncsian nézett rá.- Genni azt mondotta, hogy azért gyüttél ide, mer' figyelmeztetni akarsz egy sötételfre - magyarázta a kalóz.- Azért jöttem ide, hogy megöljem a sötételfet - javította ki Le'lorinel. - Az, hogy az én tettem előnyödre isválik, pusztán szeren csés egybeesés.Sheila Kree szívből jövően felkacagott és egyenesen az elf elé lépett, fölé magasodva. A kalóz tekintete felés alá siklott Le'lorinel karcsú és pompás testén.- Ez nekid szerencse vagy nekem?- Gyanítom, hogy mindkettőnknek - felelte Le'lorinel.- Eléggé gyűlölnöd kell ezt a drow-t, hogy ezért ide gyere - jegyezte meg Sheila Kree.- Jobban, mint ahogy azt képzelnéd.- És elmondanád nékem, hogy ugyan m'ér'?

- Ez egy hosszú történet - válaszolta Le'lorinel.- Nos, mivel a tél gyorsan közeleg és a Véres Gerinc még mindig a dokkban van, úgy néz ki, hogy ráérek -mondta Sheila Kree és ismét felnevetett. Karjával intett a szőrmehalom felé intett, jelezve, hogy Le'lorinelcsatlakozzon hozzá.A délután hátralevő részét beszélgetéssel töltötték és Le'lorinel őszintén, bár kissé sarkítottan beszámoltDrizzt Do'Urden számtalan hi bájáról. Sheila Kree figyelmesen hallgatta, akárcsak Genni és a harma dik nőis, Bellany, aki nem sokkal azután érkezett, hogy az elf belekez dett történetébe. Ahogy az idő telt,mindhármukat egye jobban érde kelte és szórakoztatta az elf mondanivalója, így Le'lorinel is egyre job banmegnyugodott.Amikor a történet véget ért, Bellany és Genni tapsolni kezdtek, de egy pillanattal később abbahagyták ésjóváhagyólag Sheilára néztek.- Jó mese volt - döntött a kalózvezér. - Úgy találom, hogy hihetek a szavaidnak. Azt persze meg kellértened, hogy ellenőriznünk kell, mi előtt még szabad utat adunk neked.- Hát persze - egyezett bele Le'lorinel és enyhén fejet hajtott.- Átadod a fegyveridet, és kapsz tőlünk egy szobát - magyarázott to vább Sheila. - Most még nincs munkáma számodra, így hát elpihen hecc a hosszú út után. - A mondat végeztével kinyújtotta a kezét.Le'lorinel csak egy pillanatig mérlegelte a dolgot, majd úgy döntött, hogy Kree és társai - főként az, aki aBellany nevet viselte és akiről az elf gyanította, hogy varázstudó, méghozzá valószínűleg bűbájszövő -,valójában ezt az egész fegyverátadási ügyet pusztán jelképesnek tekin tik. Az elf rámosolygott alobbanékony kalózra, majd átnyújtotta neki kardját és tőrét.

- Felteszem, hogy ezt te humorosnak találod - mondta Drizzt szára zon és hangját csak időnként törte megegy-egy sípolás, amikor meg próbált levegőt venni.A földön feküdt, arccal lefelé a porban és egy hatszáz fontos párduc cal a hátán. Azért hívta előGuenhwyvart, hogy vadásszon valamit ne kik, míg ők folytatják játékos küzdelmüket a raguért, de ekkorCatti -brie súgott valamit Guen fülébe és a macska - neméhez kétségtelenül hűen -, egyetlen hatalmasrávetődéssel a földre terítette Drizztet.Néhány lábbal odébb Catti-brie őszinte örömmel kanalazta a ragut. - Egy kicsinyég nevetségesen festesz -vallotta be két falat között. Drizzt kapálózott és majdnem sikerült kicsusszannia a párduc alól, de ekkorGuenwhyvar egyik nagy mancsát a vállára tette, kimeresztet te karmait és leszorította a drow-t.- Csak erőlködj tovább és Guennek is meglészen az ebédje - vetet te oda Catti-brie.Dtizzt bíborszín szemei összeszűkültek.- Lesz egy kis elszámolnivalónk - mondta csendesen.Catti-brie felhorkant, majd térden csúszva odament hozzá. Szájához emelt egy kanálnyi ragut, óvatosanmegfújkálta, majd lassan, évődve Drizzt felé közelítette a kanalat. Már majdnem a drow szájához ért a ka-nál, amikor a nő hirtelen visszarántotta és az evőeszköz eltűnt a saját ajkai között.Mosolya azonban gyorsan lehervadt, amikor meglátta, hogy Guenwhyvar szürke köddé válik. A macskatiltakozott ugyan, de mes tere, Drizzt elbocsátását nem utasíthatta el.Catti-brie beszáguldott a fák közé, nyomában a drow-val.Nem sokkal később a sötételf leterítette lányt egy rávetődéssel és a földre nyomta, majd csodálatosügyessége és meglepő ereje segítségével maga alá gyűrte és leszorította. A tábortűz fénye innen nem látszotta bokrok és a fák miatt, de a csillagok fénye és a félhold izzása önmagá ban is elég volt, hogy kirajzoljaCatti-brie gyönyörű vonásait.- Ezt hívád te elszámolásnak? - évődött a nő, amikor Drizzt fölébe kerekedett és karjait a feje fölékényszerítette.- Ez még csak a kezdet - ígérte a drow.Catti-brie nevetni kezdett, de azután váratlanul abbahagyta és ko moly, sőt aggódó tekintettel nézett asötételfre.- Mi az? - kérdezte az érzékeny drow. Kicsit enyhített a fogáson és elengedte társa karját.- Ha szerencsénk lesz, megtaláljuk Wulfgart - mondta Catti-brie. - Igen, én is ebben reménykedem - ismerteel a sötételf.- És mit gondolsz efelől? - kérdezte a nő nyíltan. Drizzt kiegyenesedett ültében és szúrósan meredt rá. -Hogyan kellene éreznem?

- Féltékeny vagy? - tette fel a kérdést Catti-brie. - Nem félsz attól, hogy Wulfgar visszatérésével olyandolgok változnának meg éltedben, amelyeket nem akarsz megváltoztatni? Feltéve persze, ha Wulfgar vis szaszeretne térni velünk.Drizzt önkéntelenül is kuncogni kezdett, mivel lehengerelte társa szókimondása és őszintesége. A drowtudta, hogy valami kezdett láng ra kapni kettejük között, valami, ami már régóta érlelődött, ám mégisváratlan volt és csodálatos. Catti-brie egykor Wulfgart szerette, sőt már az esküvőjüket is eltervezték, deazután a barbár meghalt - legalábbis így hitték -, Mithrill Csarnokban. Ám mi történik most, ha Wulfgarvisszatér közéjük - nem az a Wulfgar, aki elmenekült előlük és nem az, aki megütötte Catti-brie-t -, hanemaz a férfi, akit egykor ismertek, aki egykor elnyerte a lány szívét?- Reménykedem-e abban, hogy Wulfgar visszatérése nem tereli kap csolatunkat kedvezőtlen irányba? -kérdezte végül. - Hát persze, hogy reménykedem. És ha már erről beszélünk, remélem-e, hogy Wulfgarvisszatér velünk? Hát persze, hogy remélem. És azért imádkozom, hogy bárcsak kijutott volna a sötétbál ésújra az az ember lenne, akit egykor mindketten ismertünk és szerettünk.Catti-brie kényelmesen elhelyezkedett és nem szólt közbe, de érdek lődő arckifejezése mélyebbmagyarázatra ösztönözte Drizztet.A sötételf megvonta a vállát.- Nem akarom féltékenységben leélni az életem - mondta. - Erre pedig végképp nem tudok gondolni igazbarátaim kapcsán. Nekem ugyanolyan fontos, hogy Wulfgar visszatérjen közénk, mint neked. Boldogságommég nagyobb lesz, ha a büszke és nemes barbár, akivel egy kor együtt kalandoztam, visszatér az életembe.- Ami pedig a barátságunkat illeti és azt, ami abból fakadhat. . . - foly tatta Drizzt halkan, de a tőlemegszokott magabízással, azzal a belső út mutatással, ami segített neki kijutnia az alattomosMenzoberranzanból és ami oly sok nehéz kalandon és döntésen segítette át azóta is.Szomorkásan elmosolyodott és vállat vont.- A tőlem telhető legjobb módon élem ezt az életet - mondta. Őszintén cselekszem, igaz hittel és bízom azigaz barátságban, mint ahogy azt is remélem, hogy a dolgok a lehető legjobban alakulnak. Csak az a drowtudok lenni, akit most magad előtt látsz, akár visszatér ve lünk Wulfgar, akár nem. Ha a szíved és az enyémazt súgja, hogy vala mi több is legyen köztünk, hát legyen. Ha nem... - Itt megállt, elmoso lyodott és ismétvállat vont.- Látád, már megint itt van: csak jártatod a szádat összevissza, té és tova - felelte Catti-brie. - Gondoltál márarra, hogy egyszerűen csak befogd és megcsókolj végre?

TIZENKETTEDIK FEJEZETA BÍBORSZEMŰ SZOBOR

Csendesebben húzzátok, fajankók - szidta meg halkan embereit Gayselle, amint a kis szkiff Vízmélyekikötőjének ragyogó fényeihez közelített. - Remélem, hogy mindenféle figyelemfelkeltés nélkül si kerülpartot érnünk.A három evezős, a gyengéd mozdulatokra képtelen, méretes izomza tú félogrék egymás között morogtak, deazért megpróbálták - sikertele nül -, hangtalanul húzni a lapátokat. Gayselle kénytelen volt elviselni mindezt,mivel tudta, hogy a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújt ják. Örülni fog, ha ez az egész ügy véget ér, ésamikor majd jó távol ke rülhet jelenlegi társaitól, akiknek a nevét ugyan nem ismerte, de magában elnevezteőket Darabosnak, Harapósnak és Bambulósnak.A nő a szkiff orrában tartózkodott és megpróbált kivenni valamilyen jellegzetességet a part mentén, amiútba igazíthatná. Az elmúlt néhány évben sokszor, de még milyen sokszor kötött ki Vízmélyén, így jólismer te a helyet. Most leginkább a hosszú mólókat és a nagyobb hajókat akarta elkerülni és inkább egykisebb, kevésbé szem előtt levő és nem annyira ellenőrzött dokkot keresett, ahol idáleges horgonyzóhelyetle hetett váltani néhány garasért.Megkönnyebbülten látta, hogy ezen a sötét estén csak néhány őr tartózkodik a hullámtörőgáton. A szkiff -még a félogrék csapkodása dacára is -, minden gond nélkül siklott be a hosszú rakpartoktól délre találhatóapró dokkok vizére.Gayselle hátracsúszott és a legközelebbi alak - Harapós -, felé nyúj totta kezét, amelyben a három kis fiolátrejtő batyut szorongatta.- Igyátok meg és változzatok át emberi alakba - magyarázta. Ami kor Harapós csúfondáros vigyort villantottrá és átvette tőle a batyut, még hozzátette: - Férfi alakba. Sheila Kree nem tűrné el, hogy bárme lyikőtök,akárcsak rövid időre is, de felvegye egy nő alakját.Ez újabb morgásra késztette a nagydarab fickókat, de azután mind egyikük magához vett egy üvegcsét ésfelhajtották a folyékony nedűt. Egymás után változtak át külsejüket tekintve emberré.Gayselle elégedetten bólintott, majd néhányszor hosszan kortyolt a levegőből, hogy megnyugtassa magát ésközben végiggondolta, mi is vár rá. Természetesen tudta, hogy hol találhatja meg célpontja házát. Az nemmessze állt a dokkoktól, egy dombtetőn és egy sziklás öblöcskére nézett. Tudta, hogy a sötét ügylettelgyorsan kell végezniük, mivel az át változtató italok hatása nem tartós, és Gayselle a legkevésbé sem kí vántvégigsétálni Vízmélye utcáin három félogre társaságában.A nő ott és akkor elhatározta, hogy amennyiben az italok hatása el múlik és társairól kiderül, hogyilletéktelen behatolók, magukra hagyja Sket és lelép - bemerészkedik a város szívébe, ahol barátai vannak,akik majd segítenek visszajutnia Sheila Kree-hez.A csónakot az egyik kisebb dokkban kötötték ki, egy tucatnyi ha sonló csónak mellé, amelyek csendesenringatóztak a halk hullámokon és időnként neki-nekiütődtek a mólónak. Mivel senki nem volt a kö zelben,Gayselle és három "ember" kísérője teljes sebességgel megindult észak felé, elhagyván a dokkot és rátértekarra a széles sugárútra, ame lyen majd eljutnak Deudermont kapitány házához.

Nem olyan messze, Drizzt és Catti-brie éppen ekkor léptek be Víz mélye északi kapuján - a drow-naksemmilyen erőfeszítésébe nem került, hogy figyelmen kívül hagyja a őrszemek rámeredő szúrós tekintetét.Kö zülük egy vagy kettő felismerte a drow-t, és beszéltek idegeskedő társaik kal, de néhány megnyugtatószónál többre lett volna szükség ahhoz, hogy enyhítse az átlagos felszínlakóknak a sötételfek iránt érzettfélelmét.Ez azonban nem zavarta Drizztet, mivel már legalább százszor volt része ilyenfajta fogadtatásban.- Ismernek téged, hát ne aggódj - suttogta Catti-brie. - Van, aki ismer - értett egyet Drizzt.- Az épp elég - mondta a nő határozottan. - Hiszen nem várhatod, hogy az egész világ ismerje a nevedet.Drizzt erre kuncogni kezdett és egyetértése jeléül megrázta a fejét. - És én elég jól tudom, hogy bármit isérjek el az életben, mindig szenvedni fogok az ilyen pillantásoktól. - Őszintén elmosolyodott és vállat vont.- A szenvedni nem is a legjobb kifejezés - nyugtatta meg a lányt. - Többé már nem.A Jeges Szelek Völgye vonzotta Dellyt. Tudta, hogy milyen kemény ott az élet, mindent tudott azelképesztő hóesésekről és a viharos sze lekről, a goblinokról, a jetikről és a többi veszélyről. Ám Dellynek,aki Luskan mocskos utcáin nőtt fel, a Jeges Szelek Völgye valahogy tisztá nak tűnt, valahogy őszintének és

igaznak és ezenfelül amellett a férfi mellett lett volna, akit szeretett, a férfi mellett, akit minden egyes elteltnappal jobban szeretett. Tudta, hogy amint Wulfgar megtalálja önma gát, kettejük kapcsolata csak mégerősebbé válik.Ekkor énekelni kezdett és kecsesen körbetáncolt a szobában, miköz ben jobbra-balra himbálta Colsont,ahogy ide-oda forgott és siklott.- A papa hamarosan itthon lesz - ígérte meg lányának és mintha csak értené, Colson felkacagott.Delly pedig táncolt tovább.Az egész világ oly gyönyörűnek tetszett és mintha telve lett volna le hetőségekkel.

Deudermont háza valóságos palota volt, még Vízmélye mércéjével mérve is. Emeletes ház volt, több, mintegy tucat szobával. Nagy és le nyűgöző lépcső uralta az előcsarnokot, ahol egy kupolás beugró is nyílt,ahonnan egy fenséges duplaszárnyú faajtón lehetett továbbmenni mindkét szárnyra egy háromárbocosszkúner egyik felét vésték. Amikor az ajtó be volt csukva, akkor a Tengeri Szellem képe tisztán kivehetővévált. Egy másik, hátsó lépcső vezetett fel a szalonból, amely a sziklás öb löcskére és a tengerre nézett.A ház Vízmélyén állt, a Csodák Városában, a törvények városában. Ám a híres-neves Vízmélyi Strázsákszámos árjárata és az általában bé kés lakosság ellenére, a nagyobb házak zöme - Deudermontét is bele értve-, saját őrszemélyzetet is tartott.Deudermont két korábbi katonát, két egykori tengerészt fizetett meg - mindketten sok-sok évvel ezelőttszolgáltak a Tengeri Szellemen. Legalább annyira a kapitány barátai voltak, mint fizetett fegyverforga tók,legalább annyira a ház vendégei, mint őrszemek. Habár feladatu kat komolyan vették, ennek ellenérefigyelmük lanyhult. Minden egyes nap egyformán, eseménytelenül telt el. Így hát a két őr besegített a há-zimunkában, Dellyvel közösen javították meg a tengeri szél által meg rongált zsindelyeket és végezték a házdeszkázatának szinte állandó új rafestését. Főztek és takarítottak. Néha magukkal vitték fegyvereiket,máskor meg nem, mivel tudták - mint ahogy Deudermont is -, hogy csupán az elrettentés érdekében vannakott. Vízmélye tolvajai elkerül ték azokat a házakat, ahol őrség állt.Így hát a két árt teljesen készületlenül érte a Deudermont Házra zú duló csapás azon a sötét éjszakán.Gayselle a kapitány bejárati ajtaja előtt állt, mellette pedig egyik nagydarab embere, aki az átváltoztató italsegítségével elég ügyesen ma gára öltötte a kalózvadász külsejét. Valójában olyan jól sikerült, hogy Gayselleazon kezdett töprengeni, vajon nem tévedett-e, amikor a fickót Bambulósnak nevezte el. A nőkörbepillantott és amikor megbizonyoso dott róla, hogy az utca kihalt, biccentett a sétány végén, két sövénykö zött álló Darabosnak, aki lábát hozzádörzsölte a kőhöz, hogy minél biz tosabban tapadjon a talpa,miközben csúfondárosan elvigyorodott.A kopogtatásra a kétszárnyú ajtó egyik fele kinyílt, de csak három vagy négy hüvelyknyire és ahogy azvárható volt, egy lánc biztosította. Egy simára borotvált arcú, nagytermetű, rövid fekete hajú férfi állt oda-benn, akinek olyan sűrű volt a szemöldöke, mintha csak ezzel akarta volna leárnyékolni a szemét a déli Napsugarától.- Segíthetek...?Hangja azonban elhalt, amint végigmérte a nő mögött álló férfit, aki határozottan emlékeztetett akapitányra.- Deudermont kapitány testvérét kísértem el idáig - felelte Gayselle. - Azért jött, hogy beszéljen régelveszettnek hitt fivérével. Az ár szeme egy pillanatra elkerekedett, majd ismét felvette hűvös, hivatásszerűviselkedését.- Legyenek üdvözölve - mondta -, de attól tartok, hogy a kapitány jelen pillanatban nincs Vízmélyén.Mondják meg, hogy hol fognak megszállni és én azonnal értesítem őt, amint visszatér.- Fogytán van a pénzünk - közölte gyorsan Gayselle. - Hosszú ide je úton vagyunk már és azt reméltük, hogyitt bebocsátásra lelünk.Az őr egy pillanatig gondolkozott, de azután megrázta a fejét. Az ilyen ügyekre vonatkozó utasításaiegyértelműek voltak - a meglepő fordulat ellenére is -, és főként azok voltak, tekintettel a házban ven-dégeskedő asszonyra és gyermekre. &lefogott a magyarázatba és közöl te velük, hogy sajnálja a dolgot, debízik benne, hogy a közeli fogadók valamelyikében elfogadható áron sikerül szállást találniuk.Gayselle azonban alig figyelt oda. Közönyös pillantása a sétány végé re vándorolt, a türelmetlenül várakozófélogre felé. Enyhén biccentett a fejével, amitől Darabos rohamra indult.- Talán majd megnyitod a kaput csapatom harmadik tagja előtt mondta a nő mézédes hangon,

Az őr ismét megrázta fejét.- Kétlem... - kezdte, de mind a szava, mind a lélegzete elakadt, ami kor a félogre átszakította az ajtót,fadarabokat szórva szerteszét és kitép ve a láncot a sínéb6l. Az őr hátrarepült, a padlóra, a félogre pedig utá-na zuhant és rajta ért földet.Ekkor nyomult be Gayselle és az ál-Deudermont, előrántva fegyve rüket. A félogre eltüntette illúzióalakjátés levetette emberi álcáját.A padlón fekvő őr kiáltozni kezdett, és megpróbált kikecmeregni tá madója alól, de Gayselle máris otttermett, tőrrel a kezében. Egyetlen gyors és biztos mozdulattal elmetszette a férfi torkát.A másik őr az előcsarnok oldalából nyíló ajtón át érkezett. Arcán a legtisztább rémület honolt, de azután alépcsősor felé vetette magát. Gayselle tőre hátulról találta el a lábát, megbénítva őt. A férfi azon banmakacsul továbbment, majd a lépcsőre rogyott és kiabálni kezdett. Bambulós beérte és félelmetes erővelfelnyalábolta a lépcsőről, hogy azután lehajítsa a földszintre.A még mindig emberi alakot viselő Harapós ekkor lépett be. Nyu godtan behajtotta a kaput, bár az egyikszárny már csak görbén lógott a zsanérjain.

Delly tisztán hallotta a lentről felszűrődő vészterhes hangokat, ami azonnal véget vetett énekének. Mivelgazemberek között nőtt fel és mi vel számos, de valóban számos verekedést látott - és vett is résztjónéhányban -, azonnal megértette, hogy mi folyhat odalent.- Az istenekre - motyogta és visszafojtotta sírását, ami elárulta vol na őt is és Colsont is.Szorosan magához ölelte a gyermeket, és az ajtóhoz rohant. Résnyi re nyitotta, kikukucskált rajta, majdszélesre tárta. Csak annyi időre torpant meg, amíg lerúgta lábáról kopogós cipőjét, nehogy elárulja, majdcsendben, lábujjhegyen végigosont a fal és a lépcsőkorlát között húzódó folyosón. A falhoz tapadt, mivelnem akarta, hogy a lenti elő csarnokból kiszúrják és a felhallatszó zajokból - a morranásokból és a súlyosütlegekből -, is meg tudta mondani, hogy a behatolók hol van nak. Ha egyedül lett volna, lerohant volna alépcsőn és csatlakozott volna a küzdelemhez, de Colsonnal a karjában csak a kisgyermek biz tonságáratudott gondolni.A bejárati lépcső mellett elhaladva Delly befordult egy oldalfolyosó ba és futásnak eredt, keresztülDeudermont magánlakosztályán, a hát sólépcsősor felé. Visszafojtott lélegzettel ment le rajta, mivel fogalmasem volt róla, hogy vannak-e mások is a házban, mondjuk éppen a len ti szobákban.Zajt hallott a feje fölül és megértette, hogy csak néhány választása maradt, így hát belopódzott az ízlésesenberendezett szalonba. A tágas szoba túloldalán az egyik ablak nyitva állt. Fagyos szellő fújt be rajta, éppencsak meglebegtetve az egyik elhúzott függöny sarkát, az ablak szárnyra terítvén azt.Delly szemügyre vette a kivezető utat. Azok a hatalmas ablakok az öblöcske fölé magasodó sziklásmeredélyre nyíltak. Csendben szidta ön magát, amiért lerúgta magáról a cipőit, de a szíve mélyén tudta,hogy ez nem sokat számított. A szirt túl meredek és becsapós volt - kételkedett benne, hogy a betörők abbólaz irányból érkezek volna - és nem mert arra menni, Colsonnal a karjában.De akkor hova menjen?A szoba bejárata felé fordult, ahonnan az előcsarnokba vezető folyo só indult. A folyosóról ajtók nyíltak -köztük volt a konyháé is, ahol a szemétcsúszda is helyet kapott. Azon töprengett, hogy vajon ő és Colson eltudnának-e ott rejtőzni, miközben az ajtóhoz futott és résnyi re nyitotta - de azonnal be is csapta éselreteszelte, amint meglátta a fe lé közeledő termetes alakokat.A másik oldalról rohanó léptek neszét hallotta, amit egy irdatlan döndülés követett, ahogy valaki nekivetettemagát a bezárt ajtónak. Delly körbepillantott - a lépcsőre, majd a nyitott ablakra, nem tud ván, hogy merremeneküljön. Annyira zaklatott volt, hogy észre sem vette, amint egy alak siklik be a szobába.Az ajtó ismét nagyot döndült és megreccsent. Delly hallotta, amint az egyik erős fickó újra és újra nekivetimagát a faburkolatnak. A nő hátrált néhány lépést.Rohanó léptek zaját hallotta és egy másik alak csapódott az ajtónak. Az kirobbant és egy nagy, ormótlantest zuhant rá a törmelékre. Egy nő lépett be, oldalán az egyik fickóval, majd csatlakozott hozzá az ajtót be-törő izomkolosszus is. Ez a kettő volt a legrondább és leghatalmasabb gazfickó, akiket Delly Curtie valahais látott. Nem tudta, hogy mik lehetnek, mivel Luskanon kívül kevés tapasztalattal rendelkezett, de fol toszöld bőrük és pusztán a méretük alapján rájött, hogy valamiféle óri ásfajzatokkal áll szemben.- Nocsak, nocsak, aranyom - mondta az ismeretlen nő csúfondáros mosoly kíséretében. - Csak nem azelőttakartál távozni, hogy a mulat ság véget ér, vagy igen?

Delly a lépcső felé fordult, de egyet sem léphetett arrafelé, mert azonnal meglátta a lefelé tartó, lassanlépdelő idomtalan alakot, aki bu ja tekintetével méregette.Delly ekkor a mögötte levő ablakra gondolt, ahol Wulfgar és ő oly sok órát töltöttek el, a napnyugtátfigyelve vagy a sötét vízen visszatük röződő csillagokban gyönyörködve. Valószínűleg nem tud kijutni rajtaés elmenekülni, de ennek ellenére komolyan fontolóra vette ezt az utat is, és arra gondolt, hogy mindenerejét beleadva odarohan és kiveti ma gát rajta, egyenesen rá a sziklákra, karjában Colsonnal, gyorsan éskegyesen véget vetve mindennek.Delly Curtie ismerte az előtte álló gazemberek fajtáját és teljes bizo nyossággal tudta, hogy sorsamegpecsételődött.A nő és két társa egy lépést tettek felé.Delly döntött. Legyen hát az ablak. Megfordult és rohanni kezdett, elszántan arra, hogy olyan nagyot ugrik,amekkorát csak tud, a gyors és fájdalommentes halálba.Ám a harmadik óriásfajzat ekkor már leért a lépcső aljára és Delly habozása meghiúsította öngyilkosmenekülési kísérletét. Az izomko losszus ugyanis könnyedén megragadta őt egyik hatalmas karjával éserősen a melléhez szorította.Az alak megfordult és felröhögött, amihez csatlakozott a két másik félogre bömbölő nevetése. Azismeretlen nőt azonban láthatóan ez ke vésbé mulattatta. Dellyhez sétált és minden porcikáját szemügyrevette.- Deudermont asszonya vagy, nem igaz? - kérdezte.- Nem - felelte Delly őszintén, de ez hangjából aligha derült ki, mi vel az remegett a félelemtől.Nem annyira magát, mint inkább Colsont féltette, bár tudta, hogy életének következő néhány pillanata -valószínűleg életének hátralevő néhány pillanata -, rettenetesebb lesz minden másnál.Az ismeretlen nő mosolyogva lépett még közelebb hozzá. - Deudermont a férjed?- Nem - istnételte Delly, ezúttal kicsit határozottabban.A nő keményen arcul ütötte, amitől hátratántorodott egy lépést. A martalóc azonban rögtön visszarántotta,ütéstávolságon belülre.- Csinoska - mondta a baromi külsejű alak és buján elröhintette magát, majd megszorította Delly karját. -Eljáccódunk vele, mielőtt megesszük!Másik két társa röhögni kezdett - egyikük durva mozdulattal meg himbálta a csípőjét.Delly érezte, amint lába megroggyan, de azután összeszorította fogát és összeszedte magát, mivelfelismerte, hogy olyan kötelezettsége van, ami túlmutat azon az áldozaton, amelyre hamarosanrákényszerül.- Csinájjatok velem, amit akartok - mondta. - És ígérem, kedves le szek hozzátok, míg nem bántjátok az énkisbabámat.Az idegen nő szemei összeszűkültek ennek hallatán - láthatóan nem igazán nyűgözte le az, hogy Dellyekkorra lelkierőről tett tanúbizonysá got.- Majd később szórakozhattok - mondta három társának, majd kör behordozta tekintetét a szobán ésalaposan szétnézett. - Most menje tek és szedjétek össze, amit találtok. Ugye nem akartok a főnök szeme elékerülni zsákmány nélkül?A Dellyt fogvatartó izomkolosszus teste megfeszült ennek hallatán, de nem engedte el a nőt. Társai azonbanvadul szétspricceltek - sietsé gükben egymásnak ütköztek, csakhogy minél előbb teljesíthessék főnö kükparancsát.- Kérem - mondta Delly a nőnek. - Nem jelentek fenyegetést ma gára és nem csinálok semmi bajt. Csak nebántsák a kisbabámat. Maga is nő, megértheti.- Fogd be a pofád - szakította félbe a banditanő durván.- Faljuk be mindkettőt! - ordította a Dellyt lefogó óriásfajzat, mire vezére lesújtó pillantást vetett rá.A nő felemelt kézzel lépett egyet előre, mire Delly összerezzent. De a pofon nem az ő arcát érte, hanem ameglepett izomkolosszusét. A csa pat vezetője hátralépett és még egyszer szemügyre vette a kisbabájátszorongató nőt.- Majd gondolkodom a csecsemőről - mondta higgadtan. - Kérem - könyörgött Delly.- Ami téged illet, veled végeztünk és ezt te is tudod - folytatta a nő, ügyet sem vetve a könyörgésre. - De haelmondod, hogy hol találjuk a legértékesebb dolgokat, akkor lehet, hogy megkegyelmezünk a kicsi nek. Mégazt is fontolóra vehetem, hogy magammal viszem.

Delly azért küzdött, nehogy összerezzenjen a rettenetes ötlet hallatán. Az ismeretlen nő mosolya szélesebbévált, ahogy közelebb hajolt és szemügyre vette a gyermeket.- Végül is ő nem tud ránk vallani a strázsáknál, nem igaz?Delly tudta, hogy most valami hasznosat kellene mondania, tudta, hogy valami értelmeset kellene szólnia azelméjét beborító rettegés és az egész őrület dacára és a legjobb útra terelnie a másik nő gondolata it, hogyColson megmenekülhessen. De a helyzet túl soknak bizonyult számára: ott volt a kérlelhetetlenbizonyosság, hogy hamarosan meghal, hogy lánya halálos veszélyben forog és hogy semmit sem tehet. Csakhabogott és hebegett és végül nem szólt semmit.A banditanő ökölbe szorította a kezét és keményen megütötte Dellyt az arcán. Ahogy elzuhant, azismeretlen nő kitépte Colsont a kezéből.Delly még zuhanás közben is érte nyúlt, megpróbálva visszaszerezni a kicsit, de a nagydarab martalócsúlyos alkarját a melléhez lökte, fel gyorsítva esését. A hátán ért földet és az izomkolosszus egy pillanatigsem habozva, máris rávetette magát.Dellyt időlegesen az oldalról felhangzó csörömpölés mentette meg, mivel minden tekintet arra fordult, aholaz egyik baromi külsejű alak állt, körülötte szanaszét tört étkezőkészlet - nagyon drága étkezőkészlet.- Talájj valamit, amiben elvihetjük, te ökör! - kiáltott rá a bandita nő. Körbenézett a szobában és a tekintetevégül megállapodott az egyik hosszú, súlyos függönyön, majd intett az emberének, hogy siessen.Undorodva felsóhajtott, majd előrelépett és keményen bordán rúg ta azt a fickót, aki még mindig Dellyttartotta lefogva.- Csak öld meg a némbert és ezzel végeztünk is - mondta neki.Az izomkolosszus ránézett, a tőle telhető legnagyobb daccal és taga dólag megrázta fejét.Delly kétségbeesetten látta, hogy a nő csak legyint egyet erre és ott hagyja a rusnya félogrét.Delly behunyta a szemét és megpróbálta elméjét különválasztani a testétől.A martalóc, aki leejtette az étkészletet, átrobogott a szobán a nyitott ablakhoz és megragadta függönyt, majdegyetlen óriási rántással letép te. Már indult volna vissza a megmaradt étkészletért, amikor megtorpant, mertészrevette azt a különös szobrot, amelyet eddig eltakart a függöny. Egy életnagyságú elfet ábrázolt, aki akalandozók öltözékét vi selte és láthatóan valamiféle ébenfekete anyagból készült - fekete kőből vagy fából.Lehunyt szemmel állt ott és melle előtt keresztezte két szablyáját.- Ha? - nyögte ki a drabális alak.- Hu? - mondta ismét és lassan kinyújtotta a kezét, hogy megérint se a sima bőrt.A szemek ekkor felpattantak és az izzó, bíborszín szemgolyók látványá tól az óriásfajzat megdermedt, mivela legcsekélyebb kétely nélkül tudta, hogy ebben a világban töltött ideje rohamosan közeledik a végéhez.

A lény szinte alig látta, a "szobor" olyan gyorsan lendült mozgásba és szablyák máris kicsaptak jobbra ésbalra. A drow elf megpördült, hogy lendületet gyűjtsön a még erősebb csapásokhoz. Az egyik szablyakövette a másikat és a kettős vágás vállától a csípőjéig felhasította a döbbent félogre testét. A drow egyetlengyors lépessel az elzuhanó bes tia mellett termett. Fogást váltott a jobb kezében tartott fegyverén és avarázsos pengét mélyen a félogre hátába merítette, átszelvén a gerincet, majd egy félfordulat után, egyetlenprecíz és elsöprő vágással átmetszet te a szörnyeteg mindkét térdinát.Drizzt oldalra táncolt, amint a haldokló félogre a földre rogyott.- Valószínűleg jobb tenne, ha leszállnál róla - mondta a drow hig gadtan a következő izomkolosszusnak, akiDellyn feküdt és most hitet lenkedve meredt Drizztre.Még mielőtt a kalóznő kipréselhette volna magából, hogy "Öljétek meg! ", a harmadik félogre márisrobogott át a szobán Drizzt felé - útja éppen a nyitott ablak mellett vitt el. Félúton járhatott, amikor egyfekete alak vetette be magát az ablakon és megakasztotta a rohamot. Összecsattanó fogak és tépő karmok -no meg hatszáz fontnyi izom -, állította meg a félogrét és repítette vissza a szoba közepére.A drabális alak vadul csapkodott, de a párduc túl sok természetes fegyverrel volt felvértezve és túlságosanerős volt. Guenhwyvar a mar talóc egyik alkarját a pofájába kapta, majd fejét előre-hátra rángatta,összezúzva a csontokat és letépve a húst. Közben a párduc mellső man csai újra és újra belemartak acsapkodó izomkolosszus arcába, túl gyorsan ahhoz, hogy az szabad karjával hárítsa a csapásokat. Guenizmos hátsó lábai ránehezedtek a félogre lábára és törzsére, karmait belemé lyesztette a húsba, majd tépőmozdulattal hátrarántotta azokat.

A megmaradt félogre legördült Dellyről és talpra pattant. Felemelte fegyverét, egy súlyos pallost ésmegrohanta a drow-t, abban bízva, hogy egyetlen csapással kettészelheti ellenfelét.A lesújtó kard azonban csak a levegőt kaszálta, mert a fürge sötételf könnyedén ellépett a támadás elől,majd Csillámot a nagydarab alak hasába nyomta és egy lépéssel odébbtáncolt.A félogre a sebéhez kapott, de csak egy pillanatra. Gyorsan kitört egy egyenes szúrással.A Drizzt bal kezében tartott Jéghalál könnyedén félrecsapta a pal lost. Drizzt ellépett az előrevetődő bestiamellett és újra keményen megszúrta Csillámmal - ezúttal a szablya hegye az egyik vastag bordát hasítottavégig.A félogre felbömbölt és megpördült, de azután ostobán csak állt ott, mivel ellenfelét sehol sem látta.- Erős, de lassú - érkezett a drow hangja mögüle. - Rettenetes pá rosítás.A félogre felüvöltött a félelemtől és oldalra vetette magát, de Jégha lál gyorsabb volt és felhasította a lénynyakát. A nagydarab fickó még három rohanó lépést tudott megtenni, feltépett nyakára szorított kézzel,majd féltérdre rogyott, onnan pedig a földre, kínok között fetrengve.Drizzt felé indult, hogy végezzen vele, ám azután irányt váltott, de azonnal meg is torpant és szúrósanmeredt a nőre, aki a szoba betört aj taja melletti falhoz hátrált. A kislányt a karjában tartotta és egy karcsú,halálos kinézetű tőrt nyomott a gyermek torkának.- Mi dolga van egy sötételfnek Vízmélyén? - kérdezte és megpróbált nyugodtnak és magabiztosnak tűnni,bár láthatóan megdöbbent.- Ha magadnak akarod a házat, akkor máris a tiéd. Megnyugtatlak, hogy nem áll szándékomban értesíteni ahatóságokat. - A nő szünetet tartott és zordan rámeredt Drizztre, míg végül a felismerés mosolya tűnt fel azarcán.- Te nem a fénytelen mélységekből jöttél a felszínre, hogy itt por tyázz - közölte a nő. - Te hajóztál együttDeudermonntal.Drizzt meghajtotta a fejét és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy megpróbálja megállítani arettenetesen sebesült, utolsó élő fél ogrét, aki a nő felé kúszott. A szoba másik oldalán Guenhwyvar a falmentén osont előre, a vezér oldalába kerülvén, maga mögött hagyva a széttépett martalócot, aki immárholtan hevert saját vérében és test nedveiben.- És ki vagy te, aki hívatlanul jöttél Deudermont házába, nemkívá natos társaiddal együtt? - kérdezte Drizzt.- Add vissza Colsont! - könyörgött a másik nő, aki nem lehetett más, csak Delly Curtie. Még mindig aföldön feküdt, a könyökére tá maszkodva. - Kérlek. Ő nem csinált semmit.- Csend! - üvöltött rá a kalóznő. Pillantsa visszavándorolt Drizztre és a csúf tőrt újra és újra nekinyomta agyermek torkának. - Élve fogja visszakapni a gyerekét - közölte. - Amint kijutottam innen és már messzejárok.- Olyasmivel alkudozol, amiről csak hiszed, hogy a tied - vetette oda Drizzt és előrelépett egyet.A félogre ekkor ért oda főnökéhez. Óriási erőfeszítéssel sikerült térd re küzdenie magát előtte, a falathasználva kapaszkodónak.Gayselle egyetlen pillantást vetett rá, majd megvillant a keze és tő rét mélyen a martalóc torkába döfte. Azhörögve, haldokolva zuhant a padlóra.A nő, aki láthatóan nem volt kezdő a harcban, egy pillanat alatt is mét a gyerek torkának szegezte a tőrt - avillámsebes mozdulat láttán Delly felkiáltott, Drizzt és Guenhwyvar pedig a nő felé indult. De egy pillanatalatt megtorpantak, mivel a tőr túl gyorsan lendült vissza és kétség sem férhetett hozzá, hogy a nő használniis fogja.- Nem vihettem volna magammal és nem is hagyhattam volna hát ra a nagypofájút - magyarázta a kalóz,ahogy a drow a haldokló fél ogréra nézett.- Mint ahogy én sem hagyhatom, hogy a gyermekkel távozz - felel te Drizzt.- Dehogyisnem, hiszen nem sok választásod van - közölte vele a nő. - Elmegyek innen és majd üzenek,hogy hol kaphatod vissza a csecse mőt sértetlenül.- Nem - javította ki Drizzt. - Átadod a gyermeket az anyjának, majd távozol és soha nem térsz vissza.A nő felnevetett az ötlet hallatán.- A párducod még azelőtt beérne és leterítene, hogy kiérnék az ut cára - mondta.- A szavamat adom - felelte Drizzt. A nő ismét felnevetett.- Higgyek egy drow szavának?- Én pedig higgyek egy tolvaj és gyilkos szavának? - vágott vissza gyorsan a sötételf.

- Csakhogy neked nincs választásod, drow - jelentette ki a nő és kö zelebb emelte a csecsemát az arcához ésvégigmérte őt különös, fagyos tekintetével, miközben fel-alá húzgálta Colson torkán tőre életlen ol dalát.Delly Curtie ismét nyöszörögni kezdett és kezébe temette arcát. - Hogyan akarsz megállítani, drow? -élcelődött a nő Drizzttel. Alig hagyták el a szavak a száját, amikor egy kék villámra emlékez tető csíkhasította át a szobát, elrepülve Delly kábult alakja fölött, el Colson puha bőre mellett és pontosan a kétszeme között találta el a ka lóznőt, nekivágva a falnak és feltűzve oda.Gayselle karjai vadul csaptak kifelé, reflexszerűen megrándulva és a gyermek kihullott a kezéből.De nem jutott el a padlóig, mert Drizzt, amint meghallotta az isme rős íjhúr pendülését, máriselőrebukfencbe vetette magát, elkerülve a feltűzött nőt és gyengéden kinyújtott karjába kapta Colsont. Majdfel állt és rámeredt a kalózra.A nő már halott volt. Karjai még néhányszor ösztönösen meg-meg rándultak, de teste már elernyedt és csakfüggött ott a falon, koponyá jánál odaszegezve. Már semmit sem hallott vagy látott ebből a világból. Drizztmégis válaszolt neki.- Pontosan így.

TIZENHARMADIK FEJEZETKÖZELÍT A TÉL

Soha nem szerettem ezt a helyet - zsémbeskedett Bruenor, amikor ő és Regis Luskan északi kapuja elé ért.Már jó régen álltak ott, a kíváncsi és gyanakvó őrökkel nézve farkasszemet.- Hamarosan beengednek - válaszolta Regis. - Mindig ilyenek, ami kor az időjárás megváltozik, hiszenilyenkor szivárog le a csőcselék a he gyekből. Az útonállók ilyenkor térnek vissza a városba és úgy tesznek,mintha mindig is ott lettek volna.Bruenor a földre köpött.Végül az ár, aki várakozásra szólította fel őket, visszatért, egy másik, idősebb katonával.- A cimborám azt mondja, hogy a Jeges Szelek Völgyéból jöttetek mondta az idősebb férfi. - És miféle áruthoztatok magatokkal, hogy el adjátok a tél folyamán?- Én csak magamagamat hoztam, és ez éppen elég kell, hogy legyen a magadfajtának - morogta Bruenor.A katona vészterhes pillantást vetett rá.- Azért jöttünk ide, hogy találkozzunk a barátainkkal, akik még úton vannak - avatkozott közbe gyorsanRegis, nyugodtabb hangnemben.A törpe és a katona közé lépett, megkísérelve eloszlatni az ellensé gessé váló légkört - mivel mostanábanminden helyzet ellenségessé fa jult, ha Harcpöröly Bruenor a közelben volt! A király türelmetlenül vá gyottrá, hogy megtalálja elveszett fiát és jaj volt annak, aki ebben hát ráltatta.- Tízváros egyik tanácsnoka vagyok - magyarázta a félszerzet. Pusztaerdei Regis. Talán már hallott rólam?A katona, akit felhergelt Bruenor viselkedése, a lába elé köpött. - Még sosem.- A társam pedig Harcpöröly Bruenor - jelentette ki Regis, némi drámai felhanggal. - A Harcpöröly Klánvezetője Tízvárosban. Egyko ron Mithrill Csarnok királya, aki nemsokára ismét az lesz.- Sosem hallottam egyikőtökről sem.- Nem baj, majd fogsz - mormogta Bruenor, és nekiállt megkerülni a félszerzetet, aki gyorsan ismét elésiklott.- Kemény fickó vagy, nem igaz? - kérdezte a katona.- Kérem jó uram, elég legyen ebből az ostobaságból - könyörgött Regis. - Bruenor rettenetes állapotban van,mivel elveszett a fia és úgy hírlik, hogy Deudermont kapitánnyal hajózik.Ennek hallatán meglepett kifejezés jelent meg az öreg katona arcán. - Sosem hallottam még arról, hogytörpék szolgálnának a Tengeri Szellemen - mondta.- A fia nem törpe, hanem egy büszke és erős harcos - magyarázta Regis. - Wulfgarnak hívják. - A félszerzetazt gondolta, hogy sikerült valamelyest javítani helyzetükön, de a barbár nevének említésére a ka tona eddigilegrémültebb és legfelháborodottabb arckifejezését öltötte.-- Ha azt a fajankót a saját fiadnak hívod, akkor egyáltalán nem lá tunk szívesen Luskanban! - jelentette ki.Regis sóhajtott, jól tudván, hogy mi következik. A rovátkákkal teli fejsze a földre hullott. Legalább Bruenornem fogja kettéhasítani a fic kót. A félszerzet megpróbálta megelőzni a törpe mozdulatát és kettejük közöttmaradni, de a király egyszerűen csak megragadta őt és körbefor dulva, maga mögé ejtette.- Szépen ott maradasz - utasította Bruenor és egyik göcsörtös, inas ujját meglengette a félszerzet arca előtt.Mire a törpe visszafordult, a katona már kivonta a kardját. Bruenor szemügyre vette a fegyvert ésfelnevetett.- Na, mit is mondottál az én fiamról?- Azt mondtam, hogy az egy fajankó - mondta a férfi és körbepillan tott, hogy megbizonyosodjon róla,elegen vannak a közelében. - És mil liónyi egyéb sértést is jogosan vághatnék annak a fejéhez, akitWulfgarnak hívnak, közte a gyilkost és a gazembert is!Majdnem sikerült végigmondania a mondatot. Majdnem időben emelte fel a kardját, hogy hárítsa alövedéket - a lövedéket, amelyet Bruenornak hívtak.

Drizzt megfordult és egy piszkos és tépett ruházatú Catti-brie-t látott az ablaknál állni, a házon kívül, azablaküvegnek támaszkodva, zord arccal és kezében Taulmarillal.- Elég sokáig tartott - jegyezte meg a drow, de viccelődése nem ta lált támogatóra a nőnél; még túlságosanfriss volt az élmény, hogy kiol totta valakinek az életét. Tekintete elkerülte Drizztet, még csak azt sehallotta, hogy mit mond. Az ilyen cselekedetek mikor fogják majd ke vésbé felzaklatni őt?

A Catti-brie legnagyobb részét alkotó nő remélte, hogy soha.Delly Curtie felpattant a padlóról, Drizzthez rohant, síró gyermeke hívásának engedelmeskedve. Ahogyközelebb ért, megnyugodott, mi vel a mosolygó sötételf kezében a láthatóan felzaklatott kisbaba sértet lenvolt, bár őutána sírt - a drow pedig örömmel át is adta Dellynek.- Könnyebb lett volna, ha rögtön utánam érkezel - mondta Drizzt Catti-brie-nek. - Kevesebb gondunk lettvolna.- Úgy látod, hogy ezek a te elf fajtádéhoz hasonlóak valák? - mor dult rá a nő és rámutatott saját szemére,amellyel sokkal gyengébben le hetett látni a Vízmélye éjszakájában uralkodó gyenge látási viszonyokközött. - És azt vélelmezed, hogy ez egy könnyű mászás volt?Drizzt vállat vont, de közben végig vigyorgott. Hiszen végül is, a sziklás meredély semmi gondot nemjelentett neki.- Akkor hát menj le - ugratta Catti-brie. Egyik lábát átvetette a párkányon és beküzdötte magát a szobába.Mozgása nem volt éppen gyorsnak mondható, mivel nadrágja elszakadt, lába remegett és vérzett. - Majd jervissza behunyt szemmel és mondd el nékem, hogy milyen könnyű megmászni ezt a nedves sziklát.Betámolygott a szobába és megtett néhány lépést, mire teljesen visszanyerte az egyensúlyát - ekkor márazonban Delly Curtie és a kis baba előtt állt.- Catti-brie - mondta a nő. Bár hangja barátságos és hálás volt, ar ról árulkodott, hogy kicsit nyugtalan,amiért itt látja a törpekirály lá nyát.A Jeges Szelek Völgyéből érkezett látogató kissé meghajolt.- Te pediglen Delly Curtie vagy, ha nem tévedek vala - válaszolta. - Enmagam és barátom egyenesenLuskanból érkezénk, Arumn Gardpeck fogadójából.Delly erre kuncogni kezdett és mintha először mert volna úgy igazán levegőt venni azóta, hogy a harcelkezdődött. Catti-brie-ről Drizztre nézett és Wulfgar történeteiből tudta, hogy kik ők.- Korábban még sosem láttam drow elfet - mondta. - De sokat hal lottam rólad a férjemtől.Bár Catti-brie fegyelmezni próbálta magát, szeme mégis kerekre tá gult ennek hallatán. Drizztre nézett éslátta, hogy ő megértően pillant rá. De azután a nő elvigyorodott, megrázta a fejét és tekintete vissza fordultDellyhez.- Wulfgartól - mondta az egykori csaposlány higgadtan.- Wulfgar a férjed vala? - kérdezte meg Catti-brie kereken. - Igen, az - ismerte el Delly és beharapta az alsóajkát.Catti-brie tökéletesen olvasott a másik nő gondolataiban. Megértet te, hogy Delly nem a fizikaibántalmazástól fél, hanem attól, hogy ha Catti-brie visszatér Wulfgar életébe, az valamiképpenveszélyezteti fér je és az ő kapcsolatát. A törpekirály lánya azonban azt is értette, hogy a nő érzelmei közötthányódik és valójában nem tud iga2án aggódni az érkezésük miatt, hiszen éppen most mentették meg őt ésa kisbabáját a biztos haláltól.- Azért jöttünk, hogy megtaláljuk őt - magyarázta Drizzt -, hogy lássuk, elérkezett-e az idő és hazatérhet-e aJeges Szelek Völgyébe. - Többé már nincsen egyedül, ugye tudod - mondta Delly a drow -nak. - Van egy... -Már majdnem kimondta a saját nevét, de azután in kább Colsonét mondta helyette. - Van egy kisgyermeke,akiről gondos kodnia kell.- Mi is így hallottuk, bár ez egy elég zavaros történetnek tűnik mondta Catti-brie és közelebb lépett. -Megfoghatom a kislányt? Delly még jobban magához szorította a zokogó gyermeket.- Meg van rémülve - magyarázta. - Az a legjobb, ha a mamijával marad.Catti-brie rámosolygott, meleg és őszinte mosollyal.A megmenekülés fölött érzett örömüknek vége szakadt, amikor Drizzt otthagyta a két nőt a szalonban ésmeggyőződhetett róla, hogy a vérszomjas banda mit is művelt valójában. Rábukkant a két meggyil kolt őrreaz előcsarnokban - az egyik az ajtónál feküdt, a másik pedig a lépcsőkön. Ezután kilépett a ház elé és addigkiáltozott, amíg végül vá laszt nem kapott.- Menjen és hívja a strázsákat - kérte Drizzt a szomszédot. - Rette netes gyilkosság történt.A drow ezután visszatért Dellyhez és Catti-brie-hez. Delly már leült és a síró gyermeket próbáltamegnyugtatni, míg Catti-brie az ablaknál állt és kifelé bámult rajta - mellette Guenhwyvar hevertösszegömbö lyödve a padlón.- Van egy története, melyet el akar regéleni nekünk Wulfgarról mondta a törpekirály lánya.A drow Delly Curtie-re nézett.

- Gyakran beszé't rólatok - magyarázkodott Delly. - Ismernetek kellene az utat, melyet bejárt.- Hamarosan - válaszolta Drizzt. - De nem most. Minden pillanat ban megérkezhetnek a hatóság emberei. -A sötételf körbepillantotta a szobában, és tekintete egymás után megpihent a behatolók hulláján. Vanvalami elképzelésed, hogy mi váltotta ki a támadást? - kérdezte Dellyt.- Deudermont számos ellenséget szerzett magának - szólt oda Catti -brie az ablak mellől, még mindig hátatfordítva neki.- Semmi különös - értett egyet Delly is. - Csomóan akarják Deudermont kapitány fejét, de semmi rendkívülinincs, amiről tudnék. Drizzt kis szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna és arra gondolt,hogy megkérdezi Dellyt, mit tud arról a kalózról, akinél állítólag Wulfgar harci kalapácsa van. Ismét abehatolókra nézett, míg végül a tekintete megállapodott a nőn.A séma ugyanaz, ismerte fel, figyelembe véve azt, amit a Bors Jule- lal a Jeges Szelek Völgyében megesetttalálkozóból és Csavargó Moriktól megtudott. Átszelte a szobát és ügyet sem vetve a bejárathoz érkezőrendfenntartók ütötte zajongásra, a halott nő mellé lépett, aki még mindig egyenesen állt, háttal a falnak,ahogy felszegezte rá Catti -brie nyílvesszeje.- Mit teszel? - kérdezte a törpekirály lánya, amikor Drizzt megrán totta a halott nő véres tunikájának nyakát.- Húzd ki azt az átkozott nyilat, hadd zuhanjon végre a földre.Catti-brie-t láthatóan felzaklatta a holttest látványa, legutolsó gyil kolásának eredménye, de Drizzt még csakmeg sem próbálta a földre fektetni a hullát. Sőt - hiszen így még jobban láthatta azt, amire kíván csi volt.Előhúzta egyik szablyáját és csodás élével egy kicsit bevágta a nő ru háját - annyira, hogy a halott válla aláhúzhassa a kelmét.Majd bólintott, a legcsekélyebb meglepetés nélkül.- Mi az? - kérdezte Delly a székéből, ahol végre sikerült elcsitítania Colsont.Catti-brie arckifejezése elárulta, hogy ő is éppen ezt akarta kérdezni, de azonnal össze is rezzent, amintszemügyre vette a szöget, ahogy Drizzt a nőt nézte és átgondolta, hogy mit is jelenthet a sötét arconmegjelenő, mindent értő kifejezés.- Meg van billogozva - felelte, bár a szoba másik oldalán állt.- Égisz-agyar lenyomata - erősítette meg társa. - Sheila Kree jele. - És ez mit jelent? - kérdezte Dellyaggódva és felállt a székből, majd a drow felé indult, gyermekét egyfajta élő, érzelmi pajzsként szorítvamagához. - Ez azt jelenti, hogy Wulfgar és Deudermont kapitány elfog ták Sheila Kree-t és most a barátaimegpróbálnak visszavágni? - kér dezte és tekintete ide-oda járt az ablaknál álló nő és a drow között. Vagyazt jelenti, hogy a kalóz elsüllyesztette a Tengeri Szellemet és most azért jön, hogy végezzen mindenkivel,akinek köze van Deudermont kapitányhoz és legénységéhez? - Hangja egyre hangosabbá vált, ahogy azidegesség fokozatosan előtört belőle.- Jelentheti ez azt is, hogy a kalóz megtudta, a kapitány őt üldöző és ő akarta mérni az első csapást - felelteDrizzt nem túl meggyőzően.- Vagy egyáltalán semmit sem jelent - tette hozzá Catti-brie. - Csu pán véletlen egybeesés.A másik kettő ránézett, de egyikük - sőt a törpekirály lánya -, sem hitte, hogy így lenne.Az ajtó egy pillanattal később berobbant és egy csapat katona dübör gött be a szobába - ezek felüvöltöttek,amikor meglátták a drow-t, de akadtak, aki felismerték Drizztet vagy legalábbis Delly Curtie-t és atesttartásából látták, hogy elmúlt a veszély. Ők intették nyugalomra a társaikat.Catti-brie kiterelte Delly Curtie-t, aki magához szorította gyerme két, majd Guenhwyvart is szólította, hogykövesse, miközben Drizzt részletesen beszámolt a rendfenntartóknak a történtekről. A drow azonban ittnem állt meg és beszámolt a Sheila Kree és Deudermont kapitány között valószínűleg fennálló viszályeldurvulásáról.Miután sikerült elérnie, hogy katonák vegyék körül a házat, felment az emeletre és csatlakozott a nőkhöz.Jó hangulatban találta őket - Catti-brie éppen Colsont ringatta, míg Delly az ágyon feküdt, egy pohár bottala kezében.Catti-brie bólintott felé, az egykori csaposlány pedig belekezdett a Wulfgarról szóló történetbe - elmondottmindent a barbár luskani el zülléséről, a Foglyok Karneválján történtekről, arról, hogy miként me nekültészakra Morikkal és hogy milyen körülmények között került hozzá a gyermek.- Meglepődtem, amikor visszatért a Zsiványkardba - fejezte be Delly. - Méghozzá miattam!Ekkor önkéntelenül is Catti-brie-re pillantott - kicsit idegesen, ki csit fölényesen. A vörösbarna hajú nőarcán azonban éppen csak egy apró ideg rándult meg.

- Azért jött, hogy bocsánatot kérjen és megérdemelte, hogy mind annyian megbocsássunk neki - folytattaDelly. - A férjemmel és a gyer mekemmel hárman indultunk útnak, hogy megtaláljuk Deudermont kapitánytés hogy Wulfgar megtalálja Égisz-agyart. Most is odakint van - mondta végül és kipillantott a nyugatranéző ablakon. - Legalábbis remélem.- Sheila Kree még nem csapott össze a Tengeri Szellemmel - mond ta neki Drizzt. - Vagy ha igen, akkor ahajója a jeges vizek mélyén he ver, Wulfgar pedig útban van vissza, Vízmélyére.- Eztet nem tudhatod - mondta Delly.- De meg fogjuk tudni - felelt meg rá elszántan Catti-brie.

- Gyorsan közelít a tél - jegyezte meg Deudermont kapitány, aki Wulfgarral a szélsebesen száguldó TengeriSzellem korlátjánál állt. Az elmúlt néhány tíznapban nem láttak kalózokat, sőt még kereskedőha jókat sem,leszámítva az utolsó rajokat, amelyek Luskanból kifutva dél re tartottak.Wulfgar, aki a Jeges Szelek Völgyében nőtt fel és jól ismerte az év szakok váltakozását - ami drámaian ésgyorsan következett be itt fent, északon -, ezt nem tagadhatta. Ő is látta a jeleket, a fagyosabbra fordu ld ésirányt váltó szelet, amely most már északnyugatról fújt, a Sodródó Jég Tengerének dermesztő vizei felől.- Nem kötünk ki Luskanban, hanem egyenesen Vízmélyére hajó zunk - fejtegette a kapitány.- Ott majd felkészítjük a hajót a téli útra.- Akkor hát nem akarod télre dokkba futtatni - vonta le a követ keztést Wulfgar- Nem. Viszont utunk Vízmélye kikötőjétől délre vezet majd és nem északra - mondta Deudermontcélzatosan.- Talán Baldur Kapuja környékén fogunk járőrözni, talán még dé lebbre. Robillard világosan a tudomásomrahozta, hogy szeretné elfog lalni magát a télen és számos alkalommal említette a Kalóz-szigeteket.Wulfgar zordan bólintott és sokkal inkább Deudermont sokatmon dó hangsúlya, semmint kimondott szavaivezették rá a felismerésre: a kapitány udvariasan éppen arra kérte, hogy szálljon ki Vízmélyén és maradjonott Dellyvel és Colsonnal.- Szükségetek lesz az erős karomra - mondta Wulfgar, nem igazán meggyőzően.- Nem valószínű, hogy összefutunk Sheila Kree-vel Vízmélyétől dél re - mondta ki Deudermont nyíltan. - AVéres Gerincet még sosem látták a Csodák Városától délre hajózni. Azt terjedt el róla, hogy a télihónapokra dokkban áll, bárhol legyen is az.Nyíltan és egyenesen kimondta hát. Wulfgar ránézett a másik férfi ra és igyekezett nem megsértődni.Teljesen logikusnak találta a kapi tány okfejtését. El kellett ismernie, hogy az utóbbi időben nem sokhasznára volt a Tengeri Szellemnek. Bár ő emiatt csak még inkább részt akart venni a harcban, megértette,hogy Deudermontnak más gondjai is vannak, mint egyik harcosának érzékenysége.Wulfgar nehezen tudta csak kipréselni a szavakat, de végül könnye dén csak ennyit mondott:- A telet a családommal fogom eltölteni. Már ha megengeded, hogy a házadban lakjunk ez idő alatt.- Természetesen - mondta Deudermont. Sikerült elmosolyodnia és gyengéden vállon veregette Wulfgart,amihez jó magasra kellett nyúj tóznia. - Élvezd ki ezeket a pillanatokat a családoddal - fűzte hozzá hal kan,mélységes szánalommal. - Szavamra mondom, hogy tavasszal fel kutatjuk Sheila Kree-t és Égisz-agyarvisszakerül a jogos tulajdonosá hoz.Wulfgar testében minden egyes sejt tiltakozni akart a jelenet ellen, rá akart üvölteni Deudermontra, hogy őnem egy megtört harcos, hogy majd megtalálja a harchoz vezető utat, minden dühével egyetemben és amimég ennél is fontosabb, azzal a fegyelmezettséggel, amelyet az első rangú legénység megkövetelt.El akarta magyarázni a kapitánynak, hogy megtalálja a kivezető utat, meg akarta magyarázni neki, hogy aharcos, aki egykor Wulfgar volt, Beornegar fia, arra vár, hogy kiszabaduljon érzelmei börtönéből ésvisszatérjen régi énjéhez.De a barbár visszafojtotta gondolatait. Az utóbbi időkben elkövetett veszélyes baklövései fényében nemvitatkozhatott a kapitánnyal - in kább igyekezett könnyedén elfogadni a kapitány udvarias felkérését, hogytűnjön el a hajójáról.Egy tíznap sem telik be és Vízmélyén lesznek - Wulfgar pedig ott marad.

Delly Curtie akkor talált rá Drizztre és Catti-brie-re, amikor azok ép pen csomagoltak és arra készültek,hogy másnap kora reggel elhagyják Duedermont házát.- A Tengeri Szellem valószínűleg hamarosan visszatér - mondta ne kik.

- Valószínűleg - ismételte Drizzt. - De én attól tartok, hogy tőlünk északra már tudnak valamit Kree ésDeudermont összecsapásról. Luskanba megyünk, ahol találkozónk van a barátainkkal és követni fogjuk azta nyomot, amely elvezet minket a kalózhoz vagy Wulfgarhoz.Delly csak egy pillanatig gondolkodott.- Adjatok egy kis időt, hogy összecsomagoljak és felöltöztessem Colsont - mondta.Catti-brie már akkor a fejét csóválta, amikor Delly még be sem fe jezte a mondatot.- Lelassítnál minket - közölte.- Ha Wulfgarhoz indultok, akkor mellettetek vón az én helyem is válaszolta a másik nő eltökélten.- Nem tudjuk, hogy találkozunk-e Wulfgarral - válaszolta Catti-brie teljesen őszintén és magára erőltetetthiggadtsággal. - Lehetséges, hogy Wulfgar hamarosan visszatér a Tengeri Szellemmel. Ha pedig ez így van,akkor jobb, ha találkozol véle és elmondod néki mindazt, amit tudsz.- Ha velünk jönnél és közben a Tengeri Szellem befutna Vízmélyére, Wulfgar rettenetesen aggódnamiattatok - magyarázta Drizzt. - Jobb ha itt maradsz: a strázsák majd gondoskodnak a te és a gyermekedbizton ságáról.Delly néhány pillanatig töprengve méregette őket - a rettegés jól láthatóan kiült lágy vonásaira. Catti-brieezt világosan látta és teljesen megértette.- Ha előbb találkozunk Wulfgarral, akkor vele együtt jövünk ide vis sza - mondta, és ettől Delly jól láthatóanmegkönnyebbült.

Egy pillanattal később pedig beleegyezően bólintott.- Drizzt és Catti-brie nemsokára távozott, miután a rendfenntartók biztosították őket, hogy Deudermontházát - és benne Dellyt és Colsont -, éjjel-nappal őrizni fogják.- Csak ide-oda bolyongunk - szólt oda a törpekirály lánya a drow- nak, amint maguk mögött hagyták anagyváros északi kapuját. - És köz ben Wulfgar odakint hajókázik, fel s alá. Csak abban reménykedhe tünk,hogy útjaink hamarosan keresztezik egymást, bár én azt hiszem, hogy miközben mi Luskanba tartunk, �Séppen akkor köt ki Vízmélyén.Drizzt még csak halvány mosolyra sem húzta száját társnője vicces szavait és hangszínét hallván. Csaknézett rá izzó tekintettel és ez arra késztette Catti-brie-t, hogy felidézze magában a tegnap éjszakai táma dástés ennek veszedelmes következményeit, míg végül a drow komo ran csak ennyit mondott.- Csak abban reménykedhetünk, hogy a Tengeri Szellem még a víz felett van és Wulfgar él.

HARMADIK RÉSZVÉRES ÖSVÉNY

Catti-brie ismét megmutatta, hogy jobban ismer mint ahogy én ismerem magamat. Amint ráébredtünk, hogyWulfgar kimászott sötét vermé ből és hogy ismét felbukkant az a harcos, aki egykor volt, el kell ismernem,hogy egy kis félelmet és féltékenységet éreztem. Vajon úgy tér majd vissza, mint az a férfi, aki egykormeghódította Catti-brie szívét? Vagy iga zából az mindig is az övé volt? Tervezett házasságuk vajon többvolt-e, mint egyfajta kényelmes megoldás mindkettejük részéről - több volt-e, mint kis csapatunk két, korbanés szépségben összeillő ember tagjának logikus eggyéolvadása?Azt hiszem, hogy mind a két állításban van valami igazság és innen ered az én féltékenységem.Megértettem, hogy olyan módon váltam különlegessé Catti-brie számára, amit soha nem gondoltam volnaés azt is, hogy egy ré szem azt kívánja, ez bárcsak senki másnak nem adatott volna meg vele kap csolatban.Habár biztos vagyok benne, hogy számos olyan érzést osztunk meg egymással, amelyek mindkettőnknekújak és izgalmasak, nem szívesen gondolok arra a lehetőségre, hogy ó valaha ugyanilyen érzéseket osztottmeg valaki mással, még akkor is, ha az egy kedves barát.Talán főként amiatt mert egy kedves barátról van szó!Ám miközben mindezt beismerem, azt is tudom, hogy nagy levegőt kell vennem és minden félelmemet ésféltékenységemet el kell fújnom. Emlékez tetnem kell magam arra, hogy szeretem ezt a nőt és hogy ez a nő azátélt ta pasztalatoknak az összességeként lett azzá, akit szeretek. Szeretném-e, hogy valódi szülei éljenek?Egyfelől, természetesen igen! De ha nem lennének halottak, akkor Catti- brie soha nem nevelkedett volnaBruenor fogadott lányaként és valószínűleg soha nem telepedett volna le a Jeges Szelek Völgyében sem. Ezpedig azt je lenti, hogy mi valószínűleg soha nem találkoztunk volna. Ezenfelül pedig, ha hagyományosneveltetésben részesült volna emberek között, soha nem lett volna azzá a harcossá, akivé vált, azzá, akileginkább osztja kalandkedvelő lelkületemet, aki az úton a rá váró nehézségeket jó humorérzékkel fogadja,képes kockáztatni és engedi, hogy kockáztassak - bármiről legyen is szó! -, amikor világunk természeti erőiés szörnyetegei ellen szállunk harcba.Úgy gondolom, hogy az utólagos bölcselkedés hiábavaló dolog. Mi, mind annyian számtalan körülménynekköszönhetően éljük jelenlegi életünket és mi mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy továbblépjünkéletünk útján - amennyiben nem tetszik jelen helyzetünk -, hogy jobb ösvényre buk kanjunk, ha a jelenleginem való a kedvünkre vagy hogy boldogan rójuk azt, ha erre az életre vágytunk. Még a korábbanmegtörtént rossz dolgok megvál toztatása is alapvetően befolyásolná azt, hogy kik vagyunk most és azt, hogyez jó lenne-e avagy sem, úgy vélem, lehetetlen megjósolni.Így hát fogom múltam élményeit és hagyom, hogy Catti-brie is fogja az övéit és megpróbálok nem bánkódniegyikünkén sem. Csupán megpróbálom jelen létünket valami fenségesebb és még csodálatosabb közöséletbe ol vasztani.És mi hát a helyzet Wulfgarral? Van egy új arája és egy gyermekük, aki születését tekintve egyikükhöz semtartozik. Ám látva Delly Curtie arcát és azt az önfeláldozást, ahogy odaadta volna magát, csakhogy agyermek sértet len maradjon, nyilvánvaló számomra, hogy úgy szereti a kisbabát, mintha az övé lenne. Úgyvélem, hogy ugyanez igaz Wulfgarra is, mivel mind pere, mind legutóbbi viselkedése ellenére, tudom, hogyki ő valójában, ott mélyen bent, kérges és érzelmileg megkeményedett külseje alatt.Felesége szavaiból tudom, hogy szereti ezt a nőt, hogy szereti Delly Curtie-t, bár azt is tudom, hogy egykorépp így szerette Catti-brie-t is.Mi is a szerelem, ez a misztikus dolog? Mi az, ami előcsalja ezt a megfog hatatlan mágiát? Oly sokszorhallottam embereket arról beszélni, hogy tár suk az egyetlen szerelmük és csak ő az, aki teljessé teszilelküket - annyi biz tos, hogy én így érzek Catti-brie iránt és remélem, hogy ő is így érez irántam. Ámlehetséges-e ez, ha logikusan nézzük? Létezik valahol olyan lény, aki va laki másnak a lelkét egészíti ki?Valóban mindenkire vár ilyen társ vagy ez csupán a körülmények függvénye?Vagy az értelmes lények képesek sokakat is szeretni és nem a sors, hanem az alkalom hozza össze őket?Ha logikusan nézem a dolgot, akkor az utóbbira voksolok. Tudom, hogy ha Wulfgar és Catti-brie a világmás-más részén telepedtek volna le - vagy akár én -, akkor valószínűleg mindannyian megtaláltuk volnalelkünk külön leges kiegészítő darabját és mindannyian valaki másban leltük volna meg ezt. Logikusannézve, a különböző fajokkal benépesített, nagy népcsoportok által lakott világban ennek így kell lennie,

hiszen hogyan másként találhatnának egymásra az igaz szerelmesek? Gondolkodó lény vagyok, racionálisteremt mény, így hát tudom, hogy ennek kell lennie az igazságnak.De miért van akkor az, hogy valahányszor Catti-brie-re nézek, minden logikus érv elolvad? Emlékszem elsőtalálkozásunkra, amikor még éppen csak ifjú nővé serdült - de inkább még csak egy kislány volt - KelvinHalmának oldalában. Emlékszem, ahogy akkor belenéztem kék szemébe, éreztem meleg mosolyát és nyíltszívét - és ez olyasvalami volt, amivel nem sokszor találkoz tam addig, amíg a felszínre nem jöttem -, ésakkor határozott kötődést érez tem kettőnk között, olyan mágiát, amelyre nem tudtam magyarázatot adni. Ésahogy figyeltem, miként növekszik, ez a kötelék egyre csak erősödött.Az alkalomnak köszönhető-e mindez vagy a sorsnak? Tudom, hogy mit diktál a logika.De azt is tudom, hogy mit mond a szívem. A sors keze volt az. Ő az igazi.Lehet, hogy az alkalom révén egyesek - vagy a többség -, megfelelő társ ra találhat, de sokkal többről van ittszó, mint egy társ megtalálásáról. Talán csak arról, hogy egyesek szerencsésebbek másoknál.Amikor Catti-brie kék szemébe nézek, amikor végigsimít meleg mosolya és érzem szíve nyíltságát, tudom,hogy én is közéjük tartozom.

- Drizzc Do'Urden

TIZENNEGYEDIK FEJEZETBIZONYOSSÁG

Szemed és füled az elfen tartod? - kérdezte Sheila Kree Bellanyt, amikor az csatlakozott hozzá szobájábanezen a viharos őszi napon.- Le'lorinel a Véres Gerincen dolgozik és viszonylag ritkán panasz kodik vagy vitatkozik a rá rótt feladatokmiatt - felelte a bűbájszővő.- Pont úgy, ahogy aztat én elvárom egy kémtől.Bellany vállat vont és hátrasimította sötét haját - arckifejezése arról árulkodott, hogy nem ért egyet SheilaKree gyanújával.- Meglátogattam Le'lorinelt a szobájában, anélkül, hogy tudott vol na róla. Mágikus úton, amikor azt hitte,hogy egyedül van odabent. Semmi olyasmit nem láttam vagy hallottam, ami miatt kételkednék atörténetében.- Egy sötételf - szólt Sheila Kree és a tengerre néző nyíláshoz ment; vörös haját kifújta arcából a süvítő sósszél. - Le'lorinel szavai szerint egy sötételf jár a nyomunkban. - Félig megfordult, hogy szemügyre ve gyeBellanyt, aki láthatóan mindezt hajlandó volt elhinni.- Ha ez a sötételf, ez a Drizzt Do'Urden a nyomunkban jár, akkor örülni fogunk, hogy nem intéztük el -érvelt a bűbájszövő.Sheila Kree visszafordult a tenger felé és úgy csóválta a fejét, mint ha ezt lehetetlennek tartaná.- És mennyi ideig kell még vámunk, amíg kiderül, hogy Le'lorinel kém? - kérdezte.- Addig semmiképpen nem húzhatjuk át Le'lorinelt a hajó hasa alatt, amíg a Véres Gerinc a dokkban áll -vihogott Bellany és érvelé se javított Sheila hangulatán is. - Remélem, hogy a tél nem lesz hosszú.Nem először beszélgettek erről a kérdésről. Amióta Le'lorinel meg érkezett a harci kalapácsot visszaszerezniakaró sötételfről és a törpe ki rályról szóló vad meséjével, a kalózvezér és tanácsadója, a bűbájszövőszámtalan órát és napot töltöttek el arról vitázva, hogy mi legyen a kü lönös elf sorsa. Mellesleg, Sheila úgyvélte, hogy a harci pörölyhöz tel jesen becsületes úton jutott, amikor azt megvásárolta a bolond Pocso lyaJositól. Számos alkalommal Bellany úgy távozott vezérétől, hogy azt hitte, Le'lorinel már nem éri meg amásnap hajnalt.Ám az elf még mindig élt.- Látogató, főnöknőm - érkezett egy torokhang az ajtóból. A fél ogre őr belépett és bevezetett egy feketehajú, magas és ruganyos nőt, akit két oldalról két másik félogre kísért. Mind Sheila, mind Bellanydöbbenten bámultak a jövevényre.- Bors Jule - szólt Sheila hitetlenkedve. - Azt gondútam, hogy mos tanra már tiéd Tízvárosnak legalább afele!A fekete hajú nő, akit nyilvánvalóan felbátorított egykori vezérének szívélyes fogadtatása, kirántotta karjaita két melák szorításából és oda lépett Sheilához és Bellanyhoz, majd megölelte őket.- Jól is haladtam - búgta az útonálló. - Egy viszonylag erós banda tartozott hozzám és az egész ügy elégbiztonságosnak tetszett. Vagy leg alábbis így gondoltam, amíg egy nyomorult sötételf és a barátai fel nemtűntek és véget nem vetettek a mulatságnak.Sheila Kree és Bellany meglepetten néztek egymásra, a kalózvezér még döbbenten fel is horkant.- Egy sötételf? - kérdezte Jule-tól. - És véletlenül nem Drizzt Do'Urdennek hívták ezt a drow-t?

Még a varázslók és a papok segítsége nélkül, még az ő fürkésző és hírvivő varázslataik nélkül is gyorsanterjednek a hírek a Kardpart észa ki részén, különösen akkor ha a törvény kötelékein és előírásain kívü liszemélyekről. van szó és ez még inkább igaz akkor, ha az aktuális hős olyan fajból származik, amely nemilyen tettekről ismert.Kocsmáról kocsmára, utcáról utcára, hajóról hajóra és kikötőről ki kötőre terjedt a Deudermont kapitányházában történtekről szóló be számoló, arról, hogy egy titokzatos sötételf és két társa - egyikük egynagymacska -, miként hiúsították meg a jó kalózvadász otthona elleni gyilkos merényt. Kevesen voltak,akik párhuzamot vontak Drizzt és Wulfgar között és még kevesebben, akik Drizzt és Deudermont között,habár akadtak olyanok, akik tudtak arról, hogy egykor egy sötételf ha józott a Tengeri Szellemen. A történetönmagában elég zamatos volt ahhoz, hogy komoly érdeklődést keltsen, de a városok zsigereiben élők, akiktudták, hogy egy ilyen merénylet egy nemes és hős polgár ellen rit kán szokott öncélú lenni, még nagyobb

érdeklődést mutattak. Egyértel mű jelek mutattak arra, hogy a híres kapitány házában történtek vala mitöbbre utalnak.A hír szélsebesben száguldott végig a part mentén - egyhelyütt még egy varázsló is segítette terjedését -, ésa beszámolók jóval Drizzt és Catti-brie előtt érkeztek meg Luskanba, ahonnan még gyorsabban rö pültekészak felé.Sheila Kree már azelőtt értesült Gayselle elvesztéséről, még mielőtt a sötételf belépett volna Luskan délikapuján.A kalóz ide-oda rohangált szobájában, felborogatta az asztalokat és ocsmányul káromkodott. Behivatta kétfélogre őrét, akikkel kiabálha tott és ütlegelhette őket, egészen addig, amíg minden csalódottságát le nemvezette - ez pedig sokáig, nagyon sokáig tartott.Végül, túl kimerülten ahhoz, hogy folytassa, a vörös hajú kalóz elbo csátotta az őröket, talpra állította egyikszékét, majd beleroskadt, mi közben még mindig átkokat mormolt az orra alatt.Ennek semmi értelme sincs - gondolta. Ki lehet ez az idióta sötételf - ugyanaz, aki meghiúsította Bors Juleazon törekvését, hogy egy erős bandát hozzon létre Tízvárosban - és az ég szerelmére, hogyan bukkan hatottfel Deudermont kapitány házában, éppen időben ahhoz, hogy útját állja Gayselle csapatának? Sheila Kreebehunyta a szemét és gon dolataiba merült.- Átrendezés? - érkezett egy hang az ajtóból és amikor Sheila kinyi totta a szemét, Bellanyt látta ott, arcántétova mosollyal.- Hallottá' Gayselle-ről? - kérdezte a kalózvezér.A bűbájszövő megrántotta a vállát, mintha ez mit sem számítana. - Nem ő lesz az utolsó, akit elveszítünk.- Azt gondolom, hogy mostanság túl sokat hallunk egy bizonyos sötételfről - jelentette ki Sheila.- Úgy tűnik, szert tettünk egy ellenségre - helyeselt Bellany. - Még szerencse, hogy előre figyelmeztettekminket.- Hol az elf?- A hajón dolgozik, mint minden áldott nap. Le'lorinel minden fel adatát zokszó nélkül végzi mostanában.- Csak egyetlen dolog számít neki.- Egy bizonyos sötételf - értett egyet Bellany. - Eljött az idő, hogy Le'lorinel előrébb lépjen a mi kisbandánkban?- Legalábbis itt az ideje, hogy elbeszélgessünk - felelte Sheila és Bella nynak nem kellett kétszer mondani.Biccentett egyet, majd megfordult és elindult lefelé, hogy megkeresse az elfet, akinek a története sokkal ér-dekfeszítőbbé vált Bors Jule visszatérésével és a vízmélyi katasztrófáról szóló hírekkel.

- Amikor először hoztak elibém, azt gondoltam, elég ha megöletlek és ezzel kész is - jelentette ki Sheilakertelés nélkül. A kalóz bólintott a nagydarab őröknek, mire azok Le'lorinelhez rohantak és szorosanmegragadták a karjainál fogva.- Nem hazudtam neked és semmit nem tettem, amivel rászolgál tam... - akart volna tiltakozni az elf.- Óh, dehogyisnem: most pedig megkapod, amit megérdemelsz - nyugtatta meg Sheila. Odasétált az elfhez,megragadta az ingét, majd csúfondárosan elvigyorodott és egy hirtelen rántással letépte a ruhada rabot,derékig lemeztelenítve Le'lorinelt.A két félogre vihogott. Sheila Kree szobája hátsó ajtaja felé intett, az izomkolosszusok pedig átvonszoltákfoglyukat az ajtón, be egy kisebb helyiségbe, amely üres volt, leszámítva a fal melletti forró tűzzel teligödröt és a középen elhelyezett kőtömböt- Mit teszel velem? - kiáltotta Le'lorinel, akinek annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nagy bajban volt,nyugodt maradt a hangja.- Fájni fog - ígérte meg Sheila Kree, miközben a félogrék felrángat ták a kőtömbre az elfet, majdleszorították.Le'lorinel hiábavalóan küzdött erős markukban.- Most pedig, mondd el nekem újra, hogy mit tudsz erről a sötétel fről - szólt a kalózvezér.- Már mindent elmondtam, az igazsághoz híven - tiltakozott Le'lorinel.- Mondd el újra - ismételte meg parancsát Sheila.- Igen, tedd meg - szólt egy újabb hang, Bellanyé, aki ekkor lépett a szobába. - Mesélj nekünk erről azelbűvölő alakról, aki hirtelen olyan fontos lett számunkra.

- Hallottam a Deudermont kapitány házában történt öldöklésről morogta Le'lorinel, mivel a félogrék túlerősen szorították le a testét. Figyelmeztettelek titeket, hogy Drizzt Do'Urden veszélyes ellenfél.- Ám te azt gondolod, hogy le tudod győzni - vetette oda Sheila. - Csak erre készültem.- És felkészültél a fájdalomra? - kérdezte a kalóz csúfolódva. Az elf izzó hőt érzett.- Nem érdemlem ezt! - kiáltotta Le'lorinel, de a mondat vége fáj dalmas sikolyban halt el, ahogy az izzó ésforró fém súlyosan nekinyo módott Le'lorinel hátának.Az égett bőr orrfacsaró bűze töltötte be a szobát.- Most pedig, meséjj el mindent újra Drizzt Do'Urdenrő' - követel te Sheila Kree Le'lorineltől, amikor aznem sokkal később visszanyerte eszméletét és öntudatát. - Mindent, beleértve azt is, hogy mér' akarod olyanátkozottul eltökélten holtan látni.Az elf, aki még mindig a kőtömbön feküdt leszorítva, hosszú és szú rós pillantást vetett a kalózra.- Áh, engedjétek el a bolondot - mondta Sheila a félogréknak. - És tünnyetek el, mindketten!Azok ketten engedelmeskedtek és gyorsan távoztak. Le'lorinel ko moly erőfeszítések árán felült.Bellany egy inget nyomott az elf remegő kezébe.- Javaslom, hogy várj még egy kicsit, mielőtt felveszed - közölte a bűbájszövő.Le'lorinel bólintott és többször kinyújtózott, hogy ezáltal vala mennyire lazítsa a még merev sebhelyet.- Mindent hallani akarok - mondta Sheila. - Mos' már hozzám tar tozol. Le'lorinel egy pillanatig rámeredt,majd nyakát nyújtogatva igye kezett szemügyre venni a jelet, Égisz-agyar lenyomatát, amely az enge-delmességet és a hierarchiában elfoglalt helyet jelölte a kalózvezér ban dájában.Az elf fenyegetően összehúzott szemmel, a billog okozta égető kínt elsöprő dühvel és összeszorítottfogakkal nézett Sheilára.- Elmondok mindent és meg fogod érteni, hogy addig nem nyug szom, amíg Drizzt Do'Urden el nem nyeri ahalált az én kezemből. Később a kalózvezér, Bellany, és Bors Jule együtt ültek Sheila szobájában és aztemésztették, amit Le'lorinel mondott Drizzt Do'Urdenről és társairól, akik láthatóan mindannyian Sheiláravadásztak, hogy visszaszerezzék a harci kalapácsot.- Szerencsések vagyunk, hogy Le'lorinel eljött hozzánk - vallotta be Bellany.- Gondolod, hogy az elf le tudja győzni a drow-t? - kérdezte Sheila és lekicsinylően horkantott. - Átkozottsötételf. Sose' láttam egyet se. Nem is akartam soha.- Fogalmam sincs, hogy van-e Le'lorinelnek esélye ez ellen a drow ellen vagy sem - ismerte el Bellanyőszintén. - Azt viszont tudom, hogy gyűlölete Drizzt ellen őszinte és mélyről fakad és bármilyenek is azesé lyei, számíthatunk arra, hogy az elf vezeti majd a rohamot a sötételf el len, amikor az majd eljönhozzánk. Ez önmagában is nyereség. - Ahogy befejezte, hangsúlyosan Bors Jule-ra nézett, mint azegyetlenre, aki kö zülük találkozott a drow-val és barátaival.- Haboznék, ha fogadnom kellene ellenük - mondta Jule. - Kifogás talanul működnek együtt, köszönhetően atöbb évnyi összeszokott, kö zös harcoknak és mindegyikük félelmetes, még a félszerzet vakarcs is.- És kik ezek a többiek? - kérdezte a jól láthatóan ideges kalózvezér - Mi van ezze' a Bruenorrral, ezze' atörpekirállyal? Gondoljátok, hogy sereget hozhat ellenünk?Sem Jule, sem Bellany nem tudott ehhez hozzászólni.- Le'lorinel sok mindent elmondott nekünk - vélekedett a bűbájszö vő -, de még közel sem teljes a kép.- Amikor a Jeges Szelek Völgyében találkoztam velük, a törpe a ba rátaival dolgozott együtt, de a klánjátólnem kapott támogatást - vetet te közbe Jule. - Bár ha Bruenor ismeri a bandád erejét, lehet, hogy úgy dönt,felszítja a Harcpöröly Klán dühét.- És? - kérdezte Sheila.- Akkor kihajózunk, akár tél van, akár nincs - válaszolta Bellany gyorsan. - Sheila rá akart ripakodni, deekkor észrevette, hogy Jule egyetértően bólint és valóban: az északi Kardpart jeges vizei a tél dacá ra isveszélytelennek tűntek a seregnyi ellenséges törpe jelentette fe nyegetéshez képest.- Amikor Wulfgar Luskanban élt, akkor köztudott volt róla, hogy Arumn Gardpecknek dolgozott, aZsiványkardban - vetette fel Jule, aki akkoriban szintén a városban tartózkodott.- És Arumn bolond cimborája adta el nekem a harci kalapácsot - je gyezte meg Sheila.- A barbárnak pedig egy ideig volt egy társa, aki mellesleg egy régi barátom - folytatta Jule. - Egy, azárnyékokban lapuló kis tolvaj, akit Csavargó Moriknak hívnak.Sheila és Bellany egymásra néztek és bólintottak. A kalózvezér is hallott már Morikról, még ha nem is túlsok mindent. A bűbájszövő azonban jól ismerte a férfit - vagy legalábbis a tolvaj ezt igyekezett el hitetni

vele -, amikor még a Misztika Vendégtornyában tanult, mint ta nítvány. Jule-ra nézett és azon töprengett,amit ő személyesen is tudott a kéjsóvár Morikról és megértette, hogy valószínűleg mit értett ez a gyönyörű,érzéki nő a "régi barát" kifejezés alatt.- Óh, az istenekre - sóhajtott fel Sheila Kree néhány pillanattal ké sőbb, mert a feje szaggatni kezdett, ahogyoly sok minden világossá vált előtte.Mindkét társa kíváncsian nézett rá.- Deudermont minket üldöz - kezdte magyarázni. - Mit gondútok, mit keres?- Tudjuk, hogy keres egyáltalán valamit? - felelte Bellany, de a mon dat végét már lassan ejtette ki, mivelkezdett rájönni á is.- Most pedig Drizzt és a barátnője várt ránk Deudermont házában - folytatta Sheila.- Így hát Deudermont is Égisz-agyart kutatja - következtette ki Bors Jule. - Minden összevág. Ám Wulfgarnincs Drizzttel és a Jeges Szelek Völgyéből érkezettekkel. Vagy legalábbis nem volt...- Wulfgar lehet, hogy Deudermonttal van - fejezte be helyette Bellany.- Ezért megfizetek Pocsolya Josinak, efelől ne legyenek kétségeitek - mondta Sheila komoran és hátradőltszékében.- Nem tudjuk, hogy hol lehet Wulfgar - vetette közbe Jule. - Azt tudjuk, hogy Deudermont valószínűlegnem hajózik Vízmélyétől észak ra, amíg be nem köszönt a tavasz, így hát ha Wulfgar a kapitánnyal van...Itt szünetet tartott, mivel Sheila felmordult, felugrott a székéből és öklével nyitott tenyerébe csapott.- Nem tudunk eleget ahhoz, hogy dönthessünk - zsörtölődött. Többet kell tudnunk.Kényelmetlen csend telepedett rájuk, amit végül Jule tört meg. - Morik - mondta.Bellany és Sheila kíváncsian nézett rá.- Csavargó Moriknak vannak olyan jó kapcsolatai Luskanban, mint bármely más zsiványnak - jött ráBellany. - És ahogy azt mondtad, ne ki már korábban is volt dolga Wulfgarral. Talán tud válaszolni néhánykérdésükre.Sheila csak egy pillanatig gondolkodott.- Hozd ide - parancsolta Bellanynak, aki mágikus képességei révén gyorsan eljuthatott Luskanba, a téldacára is.A bűbájszövő bólintott, majd szó nélkül felállt és elhagyta a szobát. - Sötételfek és harci pörölyök - szóltSheila Kree, amikor ő és Jule magukra maradtak. - Egy titokzatos és szép elf látogató...- Ha nem is szép, de egzotikus - értett egyet Jule. - El kell ismer nem, nekem is tetszik. Főleg a feketemaszkja.Sheila Kree hahotázni kezdett, ahogy erre az egész őrültségre gon dolt és vadul megrázta a fejét, amitőlkócos vörös haja szerteszét lib bent.- Ha Le'lorinel túléli ezt az egészet, akkor a parancsnokaim közé emelem - mondta.- Óh, a roppant titokzatos, szép és egzotikus elf - helyeselt Jule ne vetve. - Bár talán egy kicsit őrült.Sheila erre hitetlenkedve mérte végig. - Hát nem azok vagyunk mindannyian?

TIZENÖTÖDIK FEJEZETPOHARAZÁS EGY MOGORVA TÖRPÉVEL

Okosabb lehettet vala annál, minthogy engedtelek tikteket a saját kobakotok után menni - köszöntötteDrizztet és Catti-brie-t egy baljóslatú hang, amikor azok ketten beléptek a luskani Zsiványkardajtaján. Bruenor és Regis a söntésnél ült, szemközt Arumn Gardpeckkel és mindketten kicsit nyúzottnaktűntek a keserves utazástól.- Nem is gondoltam volna, hogy útra keltek - vetette oda Drizzt és egy széken húzott a barátaihoz. - Máralaposan benne járunk az időben. - Jobban, mint ahogy azt gondolnád - mormogta Regis, mire minda drow, mind Catti-brie magyarázatra várva fordult Bruenor felé.- Ugyan, csak egy apró vihar és semmi olyasmi, amin rágódni kelle ne - bömbölte a törpe.- Egy hegyi óriásnak talán semmi - motyogta Regis, mire Bruenor felhorkant.- Pofozd helyre a barátimat és ezt a leánykát egy kis borocskával szólt oda a törpe Arumnak, aki már éppenezen ügyködött. Ahogy az italok elkészültek és Arumn biccentett a két újonnan jött felé, majd tá vozott, avörös szakállú törpe arcára komolyság telepedett.- Hol vagyon a fiam? - kérdezte.- Deudermonttal hajózik a Tengeri Szellemen, amennyire tudjuk felelte Catti-brie.- Itt nem kötött ki - szólalt meg Regis.- Mint ahogy Vízmélyén sem, bár még befuthat a tél beállta előtt, fejtegette Drizzt. - Deudermont kapitányáltalában így szokott tenni, hogy megfelelően felkészíthesse hajóját a közelg8 hideg évszakra.- Utána pedig valószínűleg délre hajózik - tette hozzá Catti-brie. És nem tér vissza Vízmélyére tavaszig.Bruenor ismét felhorkant, egy pofa barna sörrel a szájában, aminek a felét ezáltal Regisre köpte.- Akkor ugyan miért vagytok itten? - dörögte. - Ha a fiam hamaro san Vízmélyén lesz és nem tér vissza odaegy fél évig, akkor miért nem várjátok őtet ottan?- Hagytunk üzenetet - magyarázta Drizzt.- Üzenetet? - ismételte Bruenor hitetlenkedve. - Miféle üzenetet? Azt, hogy szerbusz? Öltözz melegen atélen? Te átkozott ostoba elf, szá mítottam reád, számítottam arra, hogy visszahozod nékem a fiacská mat.- Ez egy kissé bonyolult - felelte Drizzt.Catti-brie csak ekkor vette észre, hogy Arumn és Pocsolya Josi csendben közelebb oldalogtak ésmindketten a fülüket hegyezik. Nem förmedt rájuk, mivel tudta, hogy mindez rájuk is tartozik.- Megtaláltuk Dellyt - közölte és feléjük fordult. - És a gyermeket, Colsont is.- Hogy boldogul az én Dellym? - kérdezte Arumn és Catti-brie fi gyelmét nem kerülte el, hogy Pocsolya Josivárakozóan beharapja az aj kát. Valószínűleg ő is szerelmes volt a lányba, jött rá Bruenor fogadottgyermeke.- Jól van, akárcsak a kislány - szólt közbe Drizzt. - Bár amikor meg érkeztünk, éppen veszélyben forogtak.Négy szúrós szempár meredt rá a baljóslatú szavak hallatán.- Sheila Kree, a kalóz. Legalábbis azt hisszük - adott magyarázatot a drow. - Olyan okokból, amelyeketjelenleg nem ismerek, úgy döntött, hogy egy rablóbandát küld Vízmélyére.- Az én fiacskámat keresvén? - kérdezte Bruenor.- Vagy csak vissza akart vágni Deudermontnak, aki ebben az évszak ban végig őt üldözte - vetette felArumn, aki jól értesült volt az ilyen dolgokban, hiszen számos pletykát hallott a kocsmájába gyakran beté rőmatrózoktól.- Vagy ebből vagy abból az okból. Azért tértünk vissza, hogy ezt ki derítsük - felelte Drizzt.- Tudjuk egyáltalán, hogy a Tengeri Szellem még a víz színén van? - kérdezte Regis.A félszerzet szeme kerekre tágult és beharapta az ajkát, ahogy meg hallotta a szájából előtörő szavakat -összerándulása pedig világosan el árulta, hogy a hajó elsüllyedésének lehetősége milyen súlyos terheket rónaBruenor vállaira.Ám ugyanakkor ez egyenes kérdés volt; Drizzt és Catti-brie még jó val Luskanba való érkezésüketmegelőzően megegyezett, hogy felteszik ezt a kérdést Arumnak. Most mindketten kérdően pillantottak akocs márosra.- Semmi olyasmit nem hallék, ami ez ellen szólna - felelte Arumn. De ha Sheila Kree elkapta a TengeriSzellemet, akár hónapok is eltel hetnek, mire ez itt kitudódik. Bár nem hiszem, hogy sikerü't vóna ne ki. Az ahír járja a kikötőkbe', hogy semmi se tud elbánni a kalózva dásszal a nyílt tengeren.

- Kérlek, nézz utána, hogy mit tudsz kideríteni erről - mondta Drizzt.A pocakos kocsmáros bólintott és intett Josinak, hogy a kérés rá is vonatkozik.- Erősen kétlem még azt is, hogy Sheila Kree a Tengeri Szellem kö zelébe merészkedne - helyeselt Drizzt,részben Bruenor megnyugtatásá ra, részben pedig azért, mert ez volt az ó véleménye is. - Vagy ha meg istette, akkor valószínűleg szétvert bandájának maradéka tervelte ki a Deudermont kapitány háza ellenirajtaütést, hogy így fizessenek vissza valamelyest Sheila hajójának elpusztításáért és legénységénekelpusztí tásáért. Öt éven át hajóztam a kitűnő kalózvadásszal és mondhatom, hogy nem találkoztam olyanhajóval, amelyik képes lett volna legyűrni a Tengeri Szellemet.- Vagy a varázslóját, Robillardot - tette hozzá Catti-brie.Bruenor eközben csak bámult rájuk szúrós tekintettel - a törpe szemmel láthatóan elérte türelme határait,eltűnt fia utáni aggodalmá tól gyötörten.- Akkor mire várunk? - tette fel a kérdést néhány pillanattal ké sőbb. Hangjából egyértelműen kiérződött,hogy nem nyűgözték le az eddigi fejlemények.- A t�l véget vet a Sheila Kree utáni hajszának - magyarázta Drizzt és lehalkította hangját, hogy csak atársaságában ülők hallják. - És va lószínűleg a kalóz is visszahúzódik a jeges tengerről az évszak beköszön-tével. Valahol pedig ki kell kötnie.Ez láthatóan valamelyest jobban tetszett Bruenornak.- Mi pedig megtaláljuk - közölte elszántan. - És visszakobozzuk a harci pörölyömet.- Remélhetőleg Wulfgar is csatlakozik hozzánk - fűzte hozzá Catti -brie. - És ő leszen az, aki ismét kezébeveheti Égisz-agyart. Ő lesz az, aki megtalálja, hová tartozik ő és hová tartozik a pöröly.Bruenor ennek hallatán köszöntésre emelte söröskorsóját és mind annyian csatlakoztak hozzá, hiszemmindannyian tudták, hogy Catti- brie elképzelése a legoptimistább változatot tükrözi és azt is, hogy ennélvalószínűleg sokkal sötétebb út vár rájuk.Az ezt következő beszélgetés során a barátok eldöntötték, hogy az elkövetkező napokat Luskan közvetlenkörnyékének felderítésével töl tik, a dokkokat is beleértve. Arumn és Josi, no meg Csavargó Morik amennyiben sikerül ismét rábukkani -, a Tengeri Szellem és Sheila Kree holléte után érdeklődnek majd.Ezzel a tervvel Wulfgarnak is volt rá esélye, hogy beérje őket - már ha megkapja az üzenetet Vízmélyén ésa szándékában áll csatlakozni hozzájuk. Az is elképzelhető volt, hogy a Tengeri Szellem Luskanon át térvissza a Csodák Városába. Drizzt tudta, hogy ha ez így lesz, akkor erre hamarosan sor kerül, hiszen az ősz-ből már nem sok volt hátra.Drizzt rendelt egy kört négyőjüknek, majd intett nekik, hogy várja nak, még mielőtt ihattak volna. Feltartottasaját poharát, hogy újabb köszöntőt mondjon, megerősítve Bruenor előbbi tósztját.- Jobb híreink vannak, mint amire számítottunk, amikor elhagytuk Tízvárost - emlékeztette mindannyiukat.- Mindent figyelembe véve, barátunk életben van, jó és megbízható társak között.- Wulfgarra! - kiáltotta Regis, ahogy Drizzt elhallgatott.- És Delly Curtie-re, meg Colsonra - fűzte hozzá Catti-brie, akinek mosolya Bruenornak és még inkábbdrow barátjának szólt. - Barátunk remek feleségre bukkant és egy olyan gyermekre, aki Wulfgar figyelő te-kintete előtt cseperedik majd fel.- Én csak annyit mondanék, hogy fiút nevelni egy igazi mestertál ta nult - mondta még Drizzt és Bruenorravigyorgott.- És elég baj, hogy olyasvalakitől, aki nem tudott valami sokat arról, ho gyan neveljen lányokat - zárta le abókot Catti-brie, aki hajszálpontosan ki várta azt a pillanatot a megjegyzésével, amikor Bruenor inni kezdtesörét.Ahogy az megjósolható volt, a törpe ennek hallatán kiköpte a sörét, Regis pedig megint elázott.

Csavargó Morik kíváncsi, de egyáltalán nem elégedetlen arcot vá gott, amikor kinyitotta a kicsiny szállásáranyíló ajtót és odabent egy apró termetű, sötéthajú nőt talált, aki rá várt.- Talán rossz ajtót választott - mondta Morik gálánsan, miközben sötét tekintete nem csupán múlóérdeklődéssel mérte végig a nőt.A bájos fajtából származott; tökéletesen kecses tartásban ült ott és olyan eleven intelligencia csillogott aszemében, amely mindig is lenyű gözte a Csavargót.

- Sokan vannak, akik rossznak találnák Csavargó Morik ajtaját válaszolta a nő. - De én valóban ezt az ajtótkerestem. - Apró és félénk mosoly jelent meg az arcán és éppúgy végigmérte a férfit, ahogy az mustrálta át.- Eléggé megöregedtél - mondta.Az utalás, hogy ez a csábos teremtmény régebbről ismeri őt, felcsi gázta a zsivány kíváncsiságát. Szúrósanmeredt a nőre és megpróbálta kitalálni, ki is lehet.- Talán segítene, ha olyan varázslatot mondanék, amitől táncra kel az ágyad - vetette oda az ismeretlen. -Vagy sokszínű fények táncolná nak körül minket, miközben szeretkezünk.- Bellany! - kiáltott fel hirtelen Morik. - Bellany Tundash! Hány év is telt el azóta?Valóban, a Csavargó évek óta nem látta a bűbájszövőt - utoljára ak kor látta, amikor a nő a MisztikaVendégtornyának egyik jelentéktelen tanítványa volt. Milyen vad volt ez a nő! Szinte minden éjjel kiosont avarázslócéhből, hogy Luskan durvább utcáit rója és szórakozzon. És akárcsak számos más csinos nő, akiszórakozásra vágyott, végül Bellany is a Csavargó oldalán és ágyában kötött ki néhány alkalommal.Csodás alkalmak voltak, idézte fel magában őket a zsivány.- Nem olyan sok, Morik - válaszolta a bűbájszövő. - És én azt gon doltam, hogy valami különlegesetjelentettem számodra. - Ekkor le biggyesztette az ajkát, de úgy, hogy Morik térdei megroggyantak. - Azthittem, hogy azonnal rám ismersz, a karodba ragadsz és csókok özöné vel árasztasz el.- Ez olyan tévedés, amit azonnal helyre kell hozni! - mondta Morik és odalépett a nőhöz, kitárt karokkal,mohó és ragyogó arckifejezéssel.

Mind Catti-brie, mind Regis korán nyugovóra tért aznap éjjel, míg Drizzt a kocsmában maradt Bruenorral,mivel gyanította, hogy a törpe beszélgetésre vágyik.- Amikor ennek az ügynek vége, neked és nekem el kell mennünk Vízmélyére - kezdte a drow.Megmelegszik majd a szívem, ha hallom, ahogy Colson a nagyapjá ról mesél.- A kölyök már beszél? - kérdezte Bruenor.- Nem, még nem - felelte Drizzt nevetve. - De hamarosan fog. Bruenor erre csak bólintott, láthatóan eléggéfelzaklatta a dolog.- Jó anyja van - mondta a sötételf némi szünet után. - És ismerjük az apja jellemét. Colsonból remek lánykalesz.- Colson - mormolta Bruenor és félig kiitta sörrel teli korsóját. - Os toba név.- Elfül van - magyarázta Drizzt. - Két tagból áll, ami tökéletesen összeillik. "Col" annyit tesz, mint "nem",míg a "son" fiút jelent, így a szó szerinti fordítás a következő: "nem fiú" vagyis "lány". Ám ha egy másmellé tesszük a kettőt, akkor annyit tesz: "sötét városból való". Úgy vélem, hozzáillő név, figyelembe véveazt, amit Delly Curtie mondott arról, hogy miként került Wulfgarhoz a gyerek.Bruenor fújt egyet és kiitta a korsót.- Azt gondoltam, hogy a hírektől majd lázba jössz - kockáztatta meg a drow. - Te, aki mindenkinél jobbantudja, hogy milyen örömöt jelent szeretni egy elárvult gyermeket.- Ugyan - horkantotta Bruenor.- És gyanítom, hogy Wulfgar saját ágyékából is születni fognak majd hamarosan unokáid - jelentette kiDrizzt és újabb sört csúsztatott a tör pe elé.- Unokák? - visszahangozta Bruenor kétkedően és székével szembefor dult a drow-val. - Csak nem képzeledazt vala, hogy Wulfgar az én fiam? - Pedig így van.- Így van? - kérdezte a törpe. - Aztat hiszed, hogy az eltelt egyne hány év beforrasztotta szívem sebeit,melyeket á ejtett vala, azzal, amit Catti-brie-vel művelt? - A törpe ismét felhorkant és undorodva a le vegőbelökte kezeit, majd visszafordult a söntéspult felé és miközben óvatosan kezébe fogta sörét, csak ennyitmotyogott. - Lehet, hogy csak azért keresem 8tet, hogy jól szájba vágjam azért, ahogy a leá nyommal bánt.- Aggodalmad nyilvánvaló és őszinte - szólt most Drizzt. - Megbo csátottál Wulfgarnak, akár beismered,akár nem.- Akárcsak én - tette hozzá gyorsan, amikor a törpe ismét felé for dult, fenyegetően összeszűkült szemmel. -Mint ahogy Catti-brie is. Wulfgar egy sötét veremben élt, de abból, amit megtudtam, úgy tűnik, hogy kezdvisszakapaszkodni a fényre.Ennek hallatán Bruenor vonásai valamennyire meglágyultak, és szo kásos horkantása sem volt olyanhatározott ezúttal.- Kedvelni fogod Colsont - mondta Drizzt nevetve. - És Delly Curtie-t is.

- Colson - visszhangozta a törpe, miközben nagyon odafigyelt a név re, hogy jól ejtse. Barátjára nézett ésmegrázta a fejét, de bármennyire is próbálta kimutatni helytelenítését, csúfos kudarcot vallott.- Így hát van egy lányunokám egy oly fiútól, ki nem az enyém és az a leány nem az övé - mondta Bruenorvalamivel később, miután mind ketten visszatértek italukhoz, hogy néhány pillanatig elmerengjenek ezen. -Azt hihetnéd, hogy egyikünk majdcsak rájön, hogy így feleolyan mókás porontyokat nemzeni!- És egy napon majd Bruenornak megszületik a saját fia? - kérdez te Drizzt. - Egy törpe gyermek?A törpe megfordult és hitetlenkedve meredt a drow-ra, de azután el töprengett a mondottakon egy pillanatig,majd vállat vont.- Éppenséggel lehet - mondta. Visszapillantott a sörére, arca pedig elkomolyodott és Drizzt észrevette, hogykissé szomorkássá vált. - Már nem vagyok ifjonc, tudád ezt, elf? Évszázadokat láttam jönni s elmúla ni ésolyan korokra is emlékezem, amikor még Catti-brie és Wulfgar szülei szülei szüleinek a szülei még elsőhajnalukat sem érték meg. Öregnek érezem magam, nyugodt lehetsz efelől! Érzem a csontjaimban.- Ezt a több évszázadnyi kődöngölés okozta - mondta Drizzt szára zon, de ebben a pillanatban még az ákönnyedsége sem tudott áthatol ni a törpe komor hangulatán.- És látom a leányomat, ahogy teljesen felnő, és a fiamat is, és most ez a kicsi is... - Bruenor hangja elhalt,és nagyot sóhajtott, majd kiitta korsóját és amint végzett vele, szembefordult Drizzttel. - És ez a kicsi ismegöregszik majd és meghal, én pedig még mindig itt leszek a sajgó csontjaimmal.Drizzt teljesen megértette, hiszen ő is hosszú éltű faj gyermeke volt és ismerte Bruenor dilemmáját. Amikorelfek - legyenek azok világos- vagy sötétbőrűek - vagy törpék rövidebb éltű lényekkel - emberekkel, fél-szerzetekkel, gnómokkal - barátkoztak össze, akkor számíthattak rá, hogy látni fogják, amint barátaikmegöregszenek és meghalnak. Drizzt tudta, hogy ez az egyik oka annak, amiért az elfek és a törpékklánszerű elzártságban élnek - akár beismerték, akár nem. Mindkét faj így igyeke zett megvédeni magát azérzelmeken alapuló kötelékek elszakadásától.- Sejdíted már, hogy mi miért ragaszkodánk saját fajtánkhoz, te elf? - fejezte be Bruenor és titokbanrásandított a szeme sarkából.Drizzt arckifejezése együttérzőből kíváncsiba fordult. Csak nem arra figyelmeztette Bruenor, hogy tartsamagát távol Catti-brie-től? Ez tény leg felkészületlenül érte a drow-t! Rögvest előre is rúgta magát a székénés szúrós pillantást vetett a törpére. Hát azért mutatta ki végre a Catti- brie iránti érzéseit, hogy beleütközzöna törpe jelentette útakadályba? Vagy Bruenornak volt igaza és ő egyszerűen csak bolond volt?A drow hosszú, hosszú pillanatokon át csitította magát és szedte össze a gondolatait.-- Talán azok, akik közülünk elrejtőznek a fájdalom elől, sosem isme rik meg azt az örömet, amely ilyenmélyrehatoló fájdalomhoz vezethet - mondta végül. - Akkor már jobb...- Mi jobb? - szakította félbe Bruenor. - Beleszeretni egyikükbe? Fe leségül venni egyiküket?Drizzt még mindig nem tudta, hogy a törpe mire akar kilyukadni. Vajon azt mondja neki, hogy hagyjabékén a lányát és hogy a drow bo lond volt, amiért csak gondolt is arra, hogy beleszeressen Catti-bri-be?Ekkor Bruenor bólintott.- Igen, jobb beleszeretni egyikükbe - mondta lekicsinylő szortyintással, de Drizzt azt is észrevette, hogy ezönmagának is szól. - Vagy fogni egyi küket és felnevelni, mint sajátidat. A fenébe, talántán nem is csakegyet!Bruenor a drow-ra pillantott, és széles mosolya elővillant ragyogó vö rös arcszőrzete alól. Köszöntésreemelte korsóját. Drizzt felé nyújtván. - Hát akkor mindkettőnkre, elf! - zúgta. - Két bolondra, de leg alábbmosolygós bolondra!Drizzt vidáman emelte köszöntésre saját poharát. Megértette, hogy Bruenor nyersessége mögött nem azelijesztés szándéka lapult, hanem csak meg akart bizonyosodni afelől - a maga törpe módján -, hogy Drizztfelfogta-e annak a mélységét, ami most vele történik.Mindketten visszatértek italukhoz. Bruenor egyik korsót a másik után ürítette ki, míg Drizzt még mindigelső, finom borral teli poharát dajkálta. Hosszú percek teltek le, mielőtt ismét megszólaltak volna - Bruenortörte meg a csöndet és komolynak tettetett hangja csak még tréfásab bá tette mondandóját:- Hé, elf, a következő unokám ugye nem lesz csíkos?- Amíg nem nő vörös szakálla, addig nem - felelte Drizzt, lélegzetvé telnyi késedelem nélkül.

- Hallottam róla, hogy együtt utazgatsz egy nagy barbár harcossal, akit Wulfgarnak hívnak - mondta BellanyMoriknak, amikor a zsivány végre felébredt másnap hajnalban.

- Wulfgarral? - ismételte a Csavargó, miközben kidörzsölte az álmot sö tét szeméből és végigsimítottamattfekete haját. - Hónapok óta nem láttam. Nem vette észre azt az árulkodó pillantást, ahogy Bellanyvégigmérte. - Azt hiszem délre ment, hogy megtalálja Deudermontot - folytattaMorik és kíváncsian a nőre nézett. - Én nem vagyok eléggé férfi neked? - kérdezte.A sötét hajú bűbájszöv8 semmitmondóan elmosolyodott és szándé kosan nem felelt a zsiványnak.- Csak egy barátom miatt kérdezem - mondta. Morik csúfondárosan elmosolyodott.- Ti ketten, he? - kérdezte. - Én nem is vagyok elég jó?Bellany nagyot sóhajtott és az ágy szélére gördült, miközben maga köré csavarta a lepedőt, majd lerántottaaz ágyról, amikor felállt. Morik csak ekkor vette észre - meztelen vállát meglátva -, azt a fur csa jelet.- Szóval hónapok óta nem beszéltél Wulfgarral? - kérdezte a nő és már indult a ruháiért.- Miért kérded?A gyanakvó hangsúly ara késztette a bűbájszövőt, hogy megfordul jon és végigmérje Morikot, aki mégmindig az ágyban heverészett az ol dalán, a könyökére támaszkodva.- Egy barátom meg akarja ismerni - mondta Bellany kurtán.- Úgy tűnik, hogy egy csomóan vannak, akik hirtelen tudni akarnak róla - jegyezte meg a Csavargó.Visszahanyatlott a hátára és egyik kar jával eltakarta a szemét.- Mint mondjuk egy sötételf? - érdeklődött Bellany.Morik kikukucskált a karja alól és arckifejezése egyértelmű választ adott a kérdésre.A szemei még inkább elkerekedtek, amikor a bűbájszövő felemelte a szék karfájára vetett köntösét éselőhúzott belőle egy vékony, fekete vesszőt. Bellany nem mutatott ugyan rá, de a fenyegetés egyértelművolt.- Gyorsan öltözz fel - mondta a nő. - Úrnőm beszélni akar veled. - Az úrnőd?- Most nincs időm elmagyarázni - felelte Bellany. - Hosszú út áll előttünk és bár vannak varázslataim,amelyekkel meggyorsíthatom utunkat, jobb lenne, ha egy órán belül eltűnnénk Luskanból.- Hová megyünk? - vakkant rá Morik. - Nem tervezem, hogy elme gyek...Hangja elhalt, amikor Bellany visszatért és sokat láttatni engedő mozdulattal egyik térdét ráhelyezte az ágyszélére, miközben fejét előre hajtotta és ujját végighúzta lebiggyesztett ajkán.- Kétféle módon csinálhatjuk ezt, Morik - magyarázta halkan és nyugodtan, de már ez a nyugalom istúlságosan sok volt a szerencsétlen és meghökkent zsivány érzékszerveinek. - Az egyik módfelett kellemeslesz számodra, efelől biztosíthatlak és kezeskedem arról, hogy épségben térsz vissza Luskanba, aholbarátaid minden kétséget kizáróan szóvá teszik majd széles és állandó mosolyodat.Morik csak néhány pillanatig méregette a csábos alakú nőt.- Ne is fáraszd magad azzal, hogy elmondod a másik lehetőséget.

- Arumn Gardpeck nem látta őt - számolt be Catti-brie -, sem a Zsiványkard többi törzsvendége, pedig ókszinte minden nap látni szok ták Csavargó Morikot.Drizzt alaposan fontolóra vette a hallottakat. Természetesen lehet séges volt, hogy a zsivány távolléte - nemvolt sem a szállásán, sem a többi ismert törzshelyén -, pusztán véletlen egybeesés. A Morikhoz ha sonlóemberek állandóan mozgásban voltak - egyik ügyletből ki, a má sikba be, egyik tolvajlást követte a másik.De már több, mint egy napja kereste a négy barát a zsiványt és fel használtak minden, rendelkezésükre állóerőforrást - még a luskani vá rosi őrséget is -, de nyoma sem volt a fickónak.Tekintettel arra, hogy mi történt Vízmélyén Sheila Kree embereivel és hogy Morikról köztudott volt, hogyWulfgar cimborája, Drizzt nem örült ennek az eltűnésnek.- Küldtél üzenetet a Vendégtornyon keresztül? - kérdezte a drow Regist.- Nem varázslók ezek, hanem rablók - felelte a félszerzet. - De igen, át fogják adni az üzenetetRobillardnak, a Tengeri Szellem varázslójá nak, amint rábukkannak. Több, mint egy fél erszénnyi aranybakerült, mire meggyőztem őket, hogy csinálják meg.- Egy egész erszényt adtam néked a kifizetésükre - közölte Bruenor szárazon.- És még a rubinfüggőmmel is több, mint egy fél erszénnyibe került, mire meggyőztem őket, hogy csináljákmeg - tisztázta Regis.Bruenor erre csak lehajtotta a fejét, majd megcsóválta azt.- Nos, ez azt jelenti vala, hogy közel fél erszényre való aranyamat tetted el, gondolom megőrzésre,Bendőkorgi. - Óvakodott attól, hogy nyíltan fogalmazzon, főóleg tanúk jelenlétében.

- Mondtak valamit a varázslók a Tengeri Szellemről? - kérdezte Catti-brie. - Tudják-e, hogy még a vízszínén van?- Azt közölték velem, hogy semmi olyasmiről nincs tudomásuk, ami ennek az ellenkezőjére utalna - felelteRegis. - Vannak kapcsolataik a kikötőkben, köztük számos kalóz. Ha a Tengeri Szellem valahol Luskanközelében elsüllyedt volna, akkor azt azonnal megünnepelték volna, méghozzá jó hangosan.Ez nem volt valódi bizonyosság, de azért a másik hármat reményke déssel töltötte el.- Ami megint visszavezet minket Morikhoz - mondta Drizzt. - Ha Kree elsőként akar lecsapni, hogyelriassza Deudermontot és Wulfgart, akkor lehet, hogy Morik vált célponttá.- Deudermontnak mi köze van ehhez a zsiványhoz? - tette fel Catti -brie a tökéletesen logikus kérdést,amelyet Drizzt láthatóan átlépett.- Talán Morik Sheila Kree szövetségese - okoskodott Regis. - Egy informátor?Drizzt már akkor a fejét rázta, még mielőtt a félszerzet befejezte vol na a mondatot. Morikkal folytatottrövid találkozása alapján nem hit te, hogy a férfi az lenne. Bár azt be kellett látnia, hogy a Csavargó hű ségétszemmel láthatóan nem túl nehéz megvásárolni.- Mit tudunk Kree-ről? - kérdezte.Azt tudjuk vala, hogy a közelben sehol sincsen - válaszolta Bruenor türelmetlenül. - És aztat is tudjuk, hogycsak az időnket pazarékoljuk itten!- Ez így van - helyeselt Catti-brie.- De az idő kezd rosszabbra fordulni északon - vetette közbe Regis. - Talán délen kellene kezdenünk akeresést.- Minden jel arra mutat, hogy Sheila Kree északon horgonyoz -- fe lelte Drizzt gyorsan. - A híresztelések,amelyeket hallottunk Moriktól és Pocsolya Jositól, arra utalnak, hogy valahol északon van.- Jó hosszú a part innentől a Sodródó Jég Tengeréig - szólt közbe Bruenor.- Akkor hát várnunk kell? - tette fel gyorsan a kérdést Regis.- Akkor hát indulnunk kell! - vágott vissza a törpe ugyanolyan gyorsan és mivel Drizzt és Catti-brie isegyetértett barátjukkal, még az nap elhagyták Luskant, órákkal azután, hogy Morik és Bellany távoz tak. Azutóbbiak azonban, akiket számos varázslat segített és tudták, hogy hova tartanak, hamarosan messze,nagyon messze jártak már.

TIZENHATODIKVÁRATLAN BARÁTSÁG

Mint mindig, most is Wulfgar hagyta el elsőként a Tengeri Szelle met amikor a szkúner besiklott Vízmélyeszámos dokkjainak egyikébe és az egyik hosszú móló mellé simult. Ezúttal azonban nem voltak olyanfürgék a barbár léptei, mint máskor, annak ellenére, hogy már alig várta, hogy ismét lássa Dellyt és Colsont.Deudermonttal történt utolsó komoly beszélgetése több, tnint egy tíznappal korábban, számos dolgot helyretett benne és arra késztette, hogy tükörbe nézzen.Es nem tetszett neki, amit ott látott.Tudta, hogy a kapitány a barátja, méghozzá igaz barátja, aki megkí mélte az életét, annak ellenére, hogy abizonyítékok arra vallottak, hogy ő és Morik megpróbálták meggyilkolni. Deudermont akkor is hitt ben ne,amikor senki más nem. Egyetlen kérdés nélkül mentette meg a ka lózvadász a Foglyok Karneváljáról,anélkül, hogy bizonyosságot akart volna arról, hogy Wulfgar nem vett részt az élete kioltására irányulóösszeesküvésben. Deudermont örömmel fogadta őt a Tengeri Szellem fe délzetén és számos alkalommalmegváltoztatta a hajó útirányát, csak hogy megpróbáljanak az illékony Sheila Kree nyomára bukkanni. Ésamikor harag fortyogott benne, mert Deudermont szándékosan arca elé tartotta a tükröt, hogy meglássabenne magát a hazafelé tartó úton, nos, Wulfgar még akkor sem tagadhatta a tükörképében látottakigazságát.Deudermont a lehető legtapintatosabban mondta el, hogy kivé is vált valójában.Wulfgar pedig többé nem tagadhatta ennek igazságát. Tudta, hogy a Tengeri Szellemen töltött napjai végetértek, legalábbis erre az évadra. Ha a szkúner délnek fordul, mint ahogy télen általában tenni szokta lényegében ez volt az egyetlen járható út ilyenkor -, akkor úgyis kevés az esély arra, hogy összeakadjanakSheila Kree-vel. És ha a hajó nem a kalóz nyomát kutatja, akkor mi értelme lenne a fedélzetre venniWulfgart, főleg akkor, ha a barbár harcos és meggondolatlan harcmo dora hátrányos a legénység számára?Wulfgar tudta, hogy ez mindennek a magva. Ez volt az az igazság, amit a tükörben látott. Beornegar fiakorábban soha nem gondolt ma gára másként, mint harcosként. Életében Wulfgar sokszor tett olyasmit,amire nem volt büszke - bár semmi sem mart belé olyan elevenen, mint az, amikor megütötte Catti-brie-t.De még akkor is volt egyvalami, ami be belekapaszkodhatott. Harcos volt, a Jeges Szelek Völgyébőlszárma zók közül a legnagyobb és legendája túlszárnyalt mindenkit, aki a Jávor szarvas törzsébe - vagybármely más törzsbe -, született. Ő volt az a harcos, aki karja erejével és meggyőződésével egyesítette atörzseket, a barbár aki olyan magasra hajította harci pörölyét, hogy az letörte a bar lang tetején függő óriásijégcsapot és ez a természetes fegyver lándzsa ként zuhant rá a nagy fehér sárkányféreg, Jéghalál fejére. Ővolt az a harcos, aki dacolt Calimport hőségével és orgyilkosaival, aki ízekre szedte egy hírhedt gazembercéhházát, csakhogy kiszabadítsa félszerzet barátját. És mindenekelőtt, ő volt Drizzt Do'Urden társa, aCsarnok Vándorainak egyik tagja, annak a csapatnak a tagja, amelyről legendák szóltak, bármerre is jártak.De ez most már nem így volt. Most már nem tarthatott igényt a nagyszerű harcos címére - semmiképpensem a kalózokkal vívott csatá ját követően, amely katasztrófával is végződhetett volna. Azóta nem, hogy abarátja, Deudermont - aki őszinte és együttérző barát volt -, a szemébe nézett és megmutatta az igazságot,még akkor is, ha ez meg semmisítő igazság volt. Megtalálja-e Wulfgar valaha is bátor szívét, amelyvezérfonalaként mutatta az utat érzelmi válságai során? Lesz-e még belőle ismét az a büszke harcos, akiegyesítette a törzseket, aki se gített visszahódítani Mithrill Csarnokot, aki egész Torilon végigkerge tett egyhírhedt bérgyilkost, csakhogy megmentse félszerzet barátját?Vagy Errtu mindörökre ellopta ezt tőle? Vajon a démon tényleg meg törte Beornegar fiának lelkét?Vajon a démon örökre megváltoztatta személyiségét?Miközben Vízmélye utcáit rótta, a Deudermont házának otthont adó dombocska felé haladva, Wulfgar nemtagadhatta annak lehetőségét, hogy az ember, aki egykor volt, hogy a harcos, aki egykor volt, mind örökreelveszett. Azonban nem volt benne biztos, hogy ez mit is jelent. Ki is ő valójában?Mélyen gondolataiba merült, amíg el nem érte Deudermont kapi tány kúriájának ajtaját, ahol egy éles ésismeretlen hang rá nem paran csolt, hogy álljon meg és közölje, mit akar.Wulfgar felpillantott, kristálykék szeme körbevillant és szemügyre vette a ház körül álló katonákat és abejárati ajtó zárja körül a szétha sadt fa világosabb színét.A barbár érezte, amint a gyomra felkavarodik és harcos ösztönei egyér telműen elárulták, hogy valamirettenetesen nincs rendjén, míg szíve azt súgta hogy veszély fenyegeti Dellyt és Colsont. Wulfgar félig

dühös, félig rémült mordulással a ház felé kezdett rohanni, ügyet sem vetve arra a há rom katonára, aki futvaigyekezett elvágni útját, alabárdjaikkal a kezükben.- Engedjétek át! - kiáltotta egy hang az utolsó pillanatban, éppen mielőtt a barbár belerohant volna azalabárdosokba. - Wulfgar vissza tért! A Tengeri Szellem befutott!A katonák félreálltak - a leghátsó bölcsen visszafutott a házhoz és belökte az ajtót, mert különben a barbárszinte biztosan darabokra zúz ta volna azt. Wulfgar berohant Deudermont otthonába.De szinte azonnal csúszva le is fékezett az előcsarnok oldalában, mert meglátta Dellyt, aki szorosan akarjában tartva Colsont, éppen a f8lépcs8n tartott lefelé.A nő rámeredt, kipréselt egy halvány mosolyt, amit sikerült addig fenntartania, amíg el nem érte lépcső alját- ott azután megtört és sza badon ömlöttek elő könnyei, miközben Wulfgar várakozó karjába ro gyott, akigyengéden átölelte.Az idő megállt számukra, ahogy ott álltak, egymáshoz bújva - mind kettejüknek szüksége volt a másiktámogatására. Wulfgar órákig képes lett volna így maradni, de ekkor meghallotta maga mögött Deudermontkapitány meglepett kiáltását, amelyet Robillard átkozódá sa követett.Wulfgar gyengéden eltolta magától Dellyt és megfordult, ahogy a két újonnan érkezett belépett. Ők hármancsak álltak ott, értetlenül pil lantgattak szerteszét és tekintetük még nagyobb hitetlenkedést árult el, amikorDelly magyarázatot adva a baljós látványra, megszólalt és ezt mondta:- Sheila Kree.

Deudermont később rábukkant az ablaknál álló, magányos Wulfgarra, aki a lent megtörő hullámokat nézte.Ez ugyanaz az ablak volt, amelyen át Drizzt és Catti-brie érkezett, hogy megmentsék Dellyt és Colsont.- Remek barátokat hagytál hátra a Jeges Szelek Völgyében - mond ta a kapitány, miközben Wulfgar mellélépett, de nem nézett rá a nagy darab férfira, inkább a kinti látványt tanulmányozta. Amikor a barbár nemválaszolt, rápillantott és látta, hogy fájdalom torzítja el vonásait.- Arra gondolsz, hogy itt kellett volna lenned és megvédened Dellyt és Colsont? - kérdezte a kapitánynyíltan. Felpillantott Wulfgarra, aki rá nézett, de egyáltalán nem rosszallóan, habár nem tűnt valamividámnak.- Láthatóan te ezt hiszed - vágott vissza a barbár.- Miről beszélsz? - kérdezte a kapitány. - Csak azért, mert én arra utaltam, hogy esetleg nem kellene résztvenned a Tengeri Szellem kö vetkező útján? Mi értelme lenne? Azért csatlakoztál hozzánk, hogymegtaláljuk Sheila Kree-t és délen nem fogunk rábukkanni, márpedig szinte biztos, hogy arra megyünk.- Még most is? - kérdezte Wulfgar, egy kissé meglepve. - Miután Kree támadást indított a házad ellen?Miután két barátod kihűlten he ver a földön, mert meggyilkolták a kalóz orgyilkosai?- Nem vitorlázhatunk északra., ha megjönnek a téli szelek - felelte Deudermont. - Így hát délnek tartunk,ahol bőségesen találunk ugyan olyan gyilkos és bajkeverő kalózokat, mint Sheila Kree. Ám ne hidd, hogymegfeledkezem a házamat ért támadásról - tette hozzá a kapitány elszánt ábrázattal. - Amikor a melegtavaszi szelek fújni kezdenek, a Tengeri Szellem visszatér és ha kell, akár a Sodródó Jég Tengerére iselhajózom, hogy megtaláljam Kree-t és megfizessek neki.Deudermont ekkor szünetet tartott és Wulfgarra meredt, amíg a bar bár nem viszonozta pillantását.- Persze csak akkor, ha sötételf barátunk el nem bánik vele addigra - fűzte még hozzá a kapitány.Wulfgar ismét összerezzent és visszafordult a tenger felé.- A támadás közel egy hónapja történt - foiytatta Deudermont. Drizzt valószínűleg mostanra már messze járLuskantól északra, a va dat űzve.Wulfgar bólintott, de még csak nem is pislogott a kijelentés hallatán és a kapitány jól látta, hogy a nagyember tényleg gyötrődik.- Gyanítom, hogy a drow és Catti-brie örömmel üdvözölnék régi ba rátjukat - kockáztatta meg.- El akarod átkozni Drizztet, hogy ezt kívánod neki? - kérdezte Wulfgar halálosan komolyan. Jegestekintetét Deudermontra szegezte, amikor kimondta a csúfondáros szavakat és pillantásában gúny, harag ésegy adag beletörődés látszott.Deudermont csak néhány pillanatig állta pillantását, és közben fel mérte az előtte álló férfit. Majd vállat vontés csak ennyit mondott:

- Legyen ahogy akarod. De meg kell mondanom neked, Wulfgar ki a Jeges Szelek Völgyéból származol,hogy az önsajnálat nem áll jól neked. Ezzel a kapitány megfordult és kisétált a szobából, magára hagyva abarbárt nyugtalanító gondolataival.

- A kapitány azt mondta, hogy addig maradhatunk, amíg akarunk - magyarázta Wulfgar aznap esteDellynek. - Egész télen és tavasszal is. Majd találok valami munkát: nem idegen tőlem a kovácsmesterségés jövőre már saját házunk lesz.- Vízmélyén? - kérdezte a szemmel láthatóan aggódó nő.- Talán. Vagy Luskanban vagy bárhol máshol, amirál úgy gondolod, hogy a legjobb Colsonnak.- A Jeges Szelek Völgyében? - kérdezte a nő habozás nélkül, mire Wulfgar válla megroggyant.- Problémás vidék az, telis-tele nehézségekkel - felelte a barbár, aki megpróbált tényszerű maradni.- Teli erős emberekkel - fűzte hozzá Delly. - Teli hősökkel. Wulfgar arca világosan elárulta, hogy tudja,mire megy ki a játék.- Teli gégemetszőkkel és tolvajokkal - mondta zordan. - Olyan né pekkel teli, akik becsületes vidékekrőlmenekültek el. Nem olyan hely, ahol egy kislány nővé cseperedhet.- Én ismerek egy lányt, aki módfelett erőssé és becsületessé vált ott -erőltette tovább a témát atántoríthatatlan Delly.Wulfgar körbenézett, látszólag dühösen és feszülten, de Delly tudta, hogy most megfogta. Figyelembe véveegyre mogorvább arckifejezését, el töprengett, hogy ez mennyire volt okos dolog és arra gondolt, hogyfelveti, maradjanak egyelőre Vízmélyén, így szabadítván ki férjét a kutyaszotítóból.Ám ekkor Wulfgar kerek-perec bevallotta, hogy mi az igazság. -Nem térek vissza a Jeges Szelek Völgyébe.Aki egykor voltam, már nem én vagyok és nem akarom újra látni azt a helyet. Hagyom, hogy népem törzseinélkülem boldoguljanak.- És hagyod, hogy a barátjaid né'küled boldoguljanak, még akkó is, ha neked akarnak segítni?Wulfgar egy hosszú pillanatra rámeredt, miközben fogát csikorgatta a vádló szavak hallatán. Elfordult éslevette az ingét, mintha ezzel be fejezettnek tekintené az ügyet, de Delly Curtie-t nem lehetett ilyen könnyeneltántorítani.- És te becsületes munkáról beszé'sz - mondta és bár a férfi nem for dult felé, nem is hagyta ott. - Olyanbecsületes munkáró', mint kalózok ra vadászni Deudermont kapitánnyal? Nem mondhatod, hogy nem adotttisztes fizetséget és közbe' még a harci kalapácsod is visszaszerezheted.Wulfgar lassan, fenyegetően fordult vissza.- Égisz-agyar nem az enyém - jelentette ki és Delly Curtie-nek be kellett harapni az alsó ajkát, nehogyráordítson. - Olyan férfié, aki meg halt, azé a harcosé, aki nincs többé.- Eztet nem gondúhatod komolyan! - kiáltotta Delly és azonnal fel is ugrott, hogy átölelje.Ám Wulfgar kartávolságra tolta magától és kérlelhetetlen pillantás sal meredt rá.- Még azér' sem akarod felkutatni Drizztet és Catti-brie-t, hogy kö szönetet mondj nekik, amiér'megmentettek engem és a kisbabánkat? kérdezte a láthatóan sértődött nő. - Vagy ez nem is oly nagy ügyneked?Wulfgar vonásai ellágyultak, magához vonta Dellyt és szorosan át ölelte.- Ez minden, ami számít nekem - suttogta felesége fülébe. - Min den. Ha valaha is összefutok Drizzttel ésCatti-brie-vel, köszönetet mondok majd nekik. De nem kelek útra, hogy felkutassam őket. Erre nincsszükség. Tudják, hogy mit érzek.Delly Curtie ekkor átadta magát férje ölelésének és hagyta, hogy itt érjen véget a beszélgetés. Azonban aztis tudta, hogy Wulfgar becsapja önmagát.Drizztnek és Catti-brie-nek fogalma sem lehetett arról, hogy mit érez férje igazából.Hiszen honnan is tudhatták volna, amikor még maga Wulfgar sem tudta?Delly nem tudta, hogy mit tegyen: kényszerítse-e a harcost vissza a gyökereihez, vagy hagyja, hogy ez az újszemélyisége érvényesüljön. Ha ismét azzá lenne, aki egykor volt, az megtörné-e, ha viszont egy hétköz napikováccsá lenne, akkor kísértené-e hősi és félelmet nem ismerő egykori énje?Ezekre a kérdésekre Delly Curtie nem tudott választ adni.

Az elkövetkező néhány napban komor hangulat telepedett Wulfgarra. Örömét lelte Dellyben és Colsonban -ők lettek a páncélja az érzelmi zűrzavar ellen, amely most benne háborgott, de világosan lát ta, hogy még

felesége is egyre kiábrándultabb vele kapcsolatban. A nő többször is megpróbálta azt sugallni férjének,hogy talán meg kellene próbálnia meggyőznie Deudermontot, hogy vegye a Tengeri Szellem fe délzetére,amikor kifutnak dél felé, ami hamarosan várható volt.Wulfgar értette, hogy mi áll igazából ezek mögött a sugallatok mö gött: szegény Delly csalódottsága, akinekhallgatnia kellett az ő vég nél küli zsörtölődését, aki nem tehetett semmit, csak ült ott és figyelte, amintférjét szétszaggatják az érzelmei, melyeket nem tudott uralni.A barbár gyakran elhagyta a házat ez alatt a néhány nap alatt és még munkát is sikerült találnia a Vízmélyénműködő számos kovácsműhely egyikében.Akkor is dolgozott, amikor a Tengeri Szellem kifutott.Akkor is dolgozott, amikor egy nappal ezután egy teljesen váratlan látogató toppant be a műhelybe..- Látom, hogy munkára fogtad azokat a hatalmas izmokat - mond ta Robillard, a varázsló.Wulfgar hitetlenkedve nézett a férfira, és arcán a meghökkenést a gyanakvás váltotta fel. A kezében tartottnagy pörölyt erősen megmar kolta, miközben szemügyre vette a jövevényt, készen arra, hogy azon nal azalak arcába vágja, ha az bármiféle varázslásba kezdene. Wulfgar tudta, hogy a Tengeri Szellem már messzejár a kikötőtől és azt is tud ta, hogy Robillard elég jól ismert a kalózok körében ahhoz, hogy egy másikvarázsló mágia segítségével felöltse az alakját.A Deudermont házát ért támadást figyelembe véve, a barbár egy szemernyit sem akart kockáztatni.- Én vagyok az, Wulfgar - kuncogott Robillard, aki láthatóan töké letesen leolvasta a barbár minden kételyéta vonásaiból. - Néhány nap múlva csatlakozom csak a kapitányhoz és a legénységhez. Egy apróbbvarázslattal a hajóra teleportálok, arra a helyre, amit éppen az ilyen al kalmakra készítettem elő.- Amennyire én tudom, korábban még sosem tettél ilyet - jegyezte meg Wulfgar, aki még mindig erősengyanakodott és szorítása sem gyen gült a kalapácson.- Korábban még soha nem dajkáltam egy összezavarodott barbárt vágott vissza Robillard.- Nahát - szólalt meg egy nyers hang. Egy őszes hajú és szakállú, po cakos férfi sétált be, akinek bőrét éshaját korom feketítette be. - Vá sárolni akar valamit vagy javíttatni?- Csak Wulfgarral akarok beszélni és semmi több -- közölte Robillard kurtán.A kovács a földre köpött, majd egy piszkos ronggyal megtörölte a száját.- Nem azér' fizetem, hogy beszélgessen - mondta. - Azér' fizetek, hogy dolgozzon.- Majd meglátjuk - felelte a varázsló. Visszafordult Wulfgar felé, de a kovács megindult felé, ujjávalRobillardra mutatott és megismételte mondandóját.A varázsló unott arckifejezéssel nézte Wulfgart, aki megértette, hogy ha nem csitítja el gyakorta haragosfőnökét, hamarosan munkaadó nél kül marad. Finoman vállon veregette a kovácsot és olyan erővel, ami nekmég az egész életét nehéz munkával töltő férfi sem állhatott ellen, kiterelte onnan.Amikor Wulfgar visszatért, arca maga volt a harag maszkja.- Mit akarsz, varázsló? - kérdezte nyersen. - Azért jöttél ide, hogy gúnyolódj rajtam? Azért, hogy közöldvelem, mennyivel jobb a Tengeri Szellemnek, hogy én itt vagyok a szárazföldön?- Hmm - mondta Robillard és megvakargatta az állát. - Felteszem, hogy ez az igazság.Wulfgar kristálykék szemei fenyegetően összeszűkültek.- De nem ezért jöttem, én nagy, ostoba ... bármi is vagy - jelentet te ki Robillard és ha idegesítette is a barbárugrásra kész testtartása, nem mutatta. - Felteszem, azért jöttem, mert lágyszívű vagyok.- Jól álcázod.- Szándékosan - válaszolta a varázsló habozás nélkül. -- Mondd csak, úgy tervezed, hogy az egész teletDeudermont házában töltöd és közben... itt dolgozol? - A mondatot lekicsinylő horkantással fejez te be.- Elégedett lennél, ha elhagynám a kapitány házát? - felelt a kérdés re kérdéssel Wulfgar. - Van valamiterved a házzal? Mert ha igen, ak kor azonnal távozok, méghozzá most rögtön.- Nyugodj már meg, dühös óriásom - válaszolta Robillard egyértel műen lekezelően. - Nem tervezek semmita házzal, mivel ahogy azt már az előbb mondtam, hamarosan visszatérek a Tengeri Szellemre és csalá domsincs, amelyet hátrahagynék a parton. Jobban kellene figyelned.- Akkor hát egyszerűen csak kívül akarsz tudni - következtetett Wulfgar. - Kívül a házon és Deudermontéletén.- Ez egy teljesen más kérdés - válaszolta Robillard szárazon. Mondtam, hogy kívül akarlak tudni vagykérdeztem, hogy akarsz-e ma radni?

Belefáradva a szópárbajba és a varázslóba, Wulfgar felnyögött és visszatért a munkájához, jó nagyokatcsapva a fémlapra súlyos pörö lyével.- A kapitány azt mondta, hogy maradhatok -- mondta. - Úgy tervez tem, hogy elég pénzt gyűjtök ahhoz,hogy vehessek egy saját lakást. Már most is elmennék, mivel nem akarok tartozni senkinek, ha nem lenneDelly és Colson, akiről gondoskodnom kell.- Pont fordítva - mormogta Robillard alig hallhatóan, de azért elég hangosan ahhoz, hogy Wulfgarmeghallja; a barbár azt is tudta, hogy nem véletlenül.- Csodás terv - mondta a varázsló immár hangosabban. - És ezt fo god csinálni, míg egykori barátaid odakintjárnak és talán megöletik magukat, hogy visszaszerezzék a mágikus pörölyt, amelyhez túl ostoba vagy,hogy birtokold! Ragyogó, i 7ú Wulfgar!Wulfgar abbahagyta munkáját, felegyenesedett, kalapácsa kiesett a kezéből, miközben csodálkozástól tátottszájjal állt ott.- Ez az igazság, nem így van? - kérdezte a rendíthetetlen varázsló nyugodt hangon.A barbár válaszolni akart, de egyetlen értelmes szava sem volt, amivel védekezhetett volna ez ellen abrutális és nyílt támadás ellen. Bármennyire is szerette volna megfogalmazni válaszát, bármennyire isszeretett volna olyan szavakat mondani, amelyektől jobban érezné magát, egyetlen tény számított csak: az,hogy Robillard megállapítása pontos volt.- Nem tudom megváltoztatni azt, ami megtörtént - mondta a legyő zött barbár és lehajolt, hogy felvegye akalapácsát.- Ám munkálkodhatsz azon, hogy helyrehozd a rosszat, amit elkö vettél - mutatott rá Robillard. - Ki vagy teWulfgar, a Jeges Szelek Völ gyéből? És ami még fontosabb, ki akarsz lenni?Semmi barátságos nem volt Robillard éles hangvételében, sem ab ban, ahogy ott állt mereven, akár egyprédára leső sólyom, dacosan kar ba font kezekkel és végtelen fölényről árulkodó arccal. Ám az a tény, hogya varázsló egyáltalán érdeklődést mutatott Wulfgar nyomorúsága iránt, meglepte a barbárt. Azt hitte - ésnem ok nélkül -, hogy Robillard egyetlen vele kapcsolatos gondja az, hogy miként tudná távoltartani őt aTengeri Szellemtől.Wulfgarnak a varázslóra vetett haragos pillantása lassan átadta he lyét az önmagát gúnyoló kuncogásnak.- Az vagyok, akit magad előtt látsz - mondta és szélesre tárta karja it, hogy megmutassa magát és bárkovácskötényét. - Sem több, sem ke vesebb.- Azt az embert, aki hazugságban él, hamarosan elnyeli az - jelen tett ki Robillard.A barbár mosolya gyorsan homlokráncolásba ment át.- Wulfgar, a kovács? - kérdezte Robillard szkeptikusan és felhor kant. - Nem vagy munkás, és csak magadatteszed bolonddá, ha azt hi szed, hogy az új elfoglaltságod által elbújhatsz az igazság elől. Harcos nakszülettél, harcosként nevelkedtél és annak képeztek ki, és még él vezted is a hivatásod. Hányszor rohantWulfgar csatába, Tempus dalá val az ajkán?- Tempus - mondta a barbár undorral. - Tempus cserbenhagyott engem.- Tempus veled volt és a harcosok kódexébe vetett hited óvott meg a próbatételeid során - vágott visszaRobillard hevesen. - Az összes pró batételed során.- Nem tudod, hogy min mentem keresztül.- Nem törődöm vele, hogy min mentél keresztül - felelte a varázs ló. A kijelentés és hangjának puszta erejeelég volt ahhoz, hogy meg hátrálása kényszerítse Wulfgart. - Csak azzal törődöm, amit most ma gam előttlátok: egy hazugságban élő férfit, aki fájdalmat okoz minden kinek a környezetében és önmagának is, mivelnincs elég bátorsága, hogy szembenézzen saját, valódi énjével.- Egy harcos lennék? - kérdezte kétkedve Wulfgar. - Mégis Robillard az, aki távoltart engem ahivatásomtól. Robillard az, aki arra kéri Deudermont kapitányt, hogy távolítson el a Tengeri Szellemről.- Nem tartozol a hajóhoz, ebben biztos vagyok - felelte a varázsló higgadtan. - Legalábbis most nem. - ATengeri Szellem nem való olyannak, aki saját démonait űzve rohan előre. Mi azért vagyunk sike resek akalózok ellenében, mert mindannyian tudjuk, hogy hol a he lyünk. Ám én azt is tudom, hogy nem tartozolide se, ebbe a vízmélyi kovácsműhelybe. Figyelj a szavamra itt és most, Wulfgar, ki a Jeges Sze lekVölgyéből való. Barátaid szörnyű veszély felé tartanak és akár be vallod, akár nem, ezt teérted teszik. Hanem csatlakozol hozzájuk most, vagy ha legalább nem keresed meg őket és beszéled le őket útjukról, an nakkövetkezményei lesznek. Ha Drizzt Do'Urden és Catti-brie veszély be kerül, miközben Égisz-agyart keresik,bármi is lesz a végkimenetel, egész életedben bánni fogod ezt. Nem amiatt az ostobaság miatt, hogy

hagytad elveszni a kalapácsot, hanem sokkal inkább amiatt a gyávaság miatt, ami arra késztet, hogy necsatlakozz hozzájuk.A varázsló itt hirtelen elhallgatott és csak állt, miközben meredten nézte a barbárt, aki kifejezéstelen arccalmeredt maga elé és emésztet te az elhangzottak igazságát.- Már közel egy hónapja útra keltek - mondta Wulfgar, nem túl meggyőzően. - Bárhol lehetnek mostanra.- Annyi biztos, hogy Luskanon áthaladtak - felelte Robillard. - Még a mai napon el tudlak juttatni oda, ottpedig vannak kapcsolataim, akik segíthetnek a keresésben.- Csatlakozol hozzám?- Egykori barátaid felkutatására igen - válaszolta Robillard. - Égisz agyart illetően? Majd meglátjuk, bár nemigazán az én ügyem.Wulfgar úgy állt ott, mint akit a legcsekélyebb szellő is el tudna fúj ni. Előre-hátra himbálózott, egyiklábáról a másikra állt és kifejezéste len volt az arca.- Ne utasítsd el a lehetőséget - figyelmeztette Robillard. - Ez egy esély, hogy választ találj a téged gyötrőkérdésekre és egy esély, hogy le vesd a válladról a bűntudatod, ami különben mindörökre nyomni fog javállad. Ezt kínálom neked, de az élet útjai túlságosan tekergőzőek ah hoz és telve vannak váratlankanyarokkal, hogy azt reméld, lesz még egy ilyen lehetőséged.- Miért? - kérdezte Wulfgar csendesen.- Már világosan elmagyaráztam, hogy miért foglalkoztat jelenlegi ál lapotod, valamint, hogy hiszek abban,hogy itt az ideje eddigi téves lép teidet helyes útra terelned - válaszolta a varázsló, de Wulfgar már aztmegelőzően a fejét csóválta, hogy Robillard befejezte volna a mondatot.- Nem - tisztázta a barbár. - Miért te? - Amikor a varázstudó nem válaszolt azonnal, Wulfgar folytatta: -Felajánlod, hogy segítesz, bár ed dig kevés barátságot tanúsítottál irántam és én sem próbáltam meg a ba-rátságodat keresni. Most mégis itt vagy, tanácsot és segítséget ajánlva. Miért? Drizzthez és Catti-brie-hezfűződő barátságod miatt? Vagy hogy megszabadulj tőlem, hogy távolt tarts az imádott Tengeri Szellemtől?Robillard ravaszkás mosollyal felelt: - Igen, azért.

TIZENHETEDIK FEJEZETMORIK SZEMLÉLET MÓDJA

Kicsit készséges ahhoz képest, hogy fogoly, én csak annyit mondok - szólt oda Sheila Kree Bellanynak,miután három kimerítő órán át faggatták Csavargó Morikot, aki önként elmondott mindent,amit csak tudott Wulfgarról, Drizztről és Catti-brie-ről. A kalózvezér minden egyes szavát körültekintőenhallgatta, főként a Drizzttel kapcso latosakat.- Morik hitvallása önmaga megóvása - magyarázta Bellany. - Ennyi és semmi több. Magának Wulfgarnak aszívébe is tőrt döfne, ha saját éle te ezt követelné. Morik nem fog örülni, ha Drizzt és Wulfgar ellenünk tá-mad. Megtalálja annak módját, hogy kimaradjon a harcból és nem fog se gíteni nekünk elpusztítani egykoritársát, de az életét sem fogja kockáz tatni azzal, hogy ránk támadjon. És kockáztatni sem fogja azt a jobb jö-vőt, amelyről tudja, hogy megadhatjuk neki. Ez nem az ő módszere.Sheilának nem okozott nehézséget, hogy megértse a közösséghez fű ződő hűségen felülemelkedő személyeshaszonszerzést. Szinte biztosra vette, hogy gégemetszőkből álló bandájában ez a hozzá fűződő lojalitásforrása. Az embereit csak a fenyegetések és az ígéretek tartották össze - mivel mindannyian tudták, hogy alegtöbb személyes haszonra Sheila Kree vezérsége alatt tehetnek szert. Hasonlóképpen tudták azt is, hogyha megpróbálnának elmenni, akkor a halálos kalózvezér és kiváló tiszt jeinek haragjával kelleneszembenézniük.A fal mellett üldögélő Bors Jule még inkább meg volt győződve ar ról, hogy Morik az igazat mondja.Minden, amit a Csavargó mondott tökéletesen összevágott azzal, amit á tudott meg Drizztről rövid tízvárositartózkodása alatt.- Ha a drow-nak és Catti-brie-nek az a szándéka, hogy felkutassa a harci pörölyt, akkor számíthatunk arrais, hogy a törpe, Bruenor és a félszerzet, Regis is csatlakozik hozzájuk - mondta. - És ne hagyjuk fi gyelmenkívül a Drizztet kísérő párducot se.- Semmiről nem feledkezünk el - nyugtatta meg Sheila Kree. Mint ahogy örömmel tölt el az is, hogyLe'lorinel eljött hozzánk.- Lehet, hogy az elf felbukkanása a lehető legszerencsésebb dolog helyeselt Bellany.- Morik gyakorol már az elffel? - kérdezte a kalózvezér, utalva arra, hogy Le'lorinel, akinek rögeszméjévévált Drizzt, arra kérte át, hogy szemtől szembe találkozhasson az új jövevénnyel, aki személyesen is ta-pasztalatokat szerzett a gyűlölt sötételffel kapcsolatosan.Bors Jule hangosan felnevetett a kérdés hallatán. Nem sokkal azu tán, hogy megérkezett az AranyÖblöcskébe, az elf órákat töltött el ve le, utánozni próbálva azokat a mozdulatokat, amelyeket Drizztnél lá-tott, még ha azoknak nem is volt köze a harchoz. Le'lorinel tudni akar ta, hogy milyen hosszúakat lép,hogyan tartja a fejét, amikor beszél egyszerűen mindent tudni akart a gyűlölt drow-ról. Jule tisztában voltvele, hogy Morik valószínűleg semmi értékeset nem tud mutatni az elf nek, de azzal is tisztában volt, hogyaz ennek ellenére újra és újra elis mételteti majd vele Drizzt mozdulatait és a szavait. Jule még soha nemlátott senkit, aki ennyire megszállott lett volna.- Morik valószínűleg máris Le'lorinelnél van és minden kétséget ki záróan azt a mondatot ismétli el, amimegütötte a fülét Drizzt és Catti -brie beszélgetésében - válaszolta Bellany és a somolygó Jule-ra pillan tott.- Figyeljed őket a mágijádddal - utasította Sheila a bűbájszövőt. Figyeljé' minden szóra, amit Le'lorinelkiejt, minden mozdulatra, me lyet Morik felé tesz.- Még mindig attól félsz, hogy ellenségeink küldték az elfet, hogy így tereljék el a figyelmünket? - kérdezteBellany.- Le'lorinel érkezése egy kicsit túlságosan is kapóra jött - jegyezte meg Jule.- Én inkább attól félek, hogy a bolond elf elindul, hogy felkutassa Drizztet és a barátjait, még mielőtt őktalálnának meg minket - magya rázta Sheila. - A kompánia akár tíznapokat is eltő'thet a hegyek között,anélkül, hogy az Arany Öblöcske vagy a Dóm-szurdok közelébe jutná nak és én azokat az ellenségeketszeretem, akik jó messze járnak innet.- Én inkább tüzet gyújtanék, hogy idecsaljam őket - mondta Jule halkan. - Adósuk vagyok és szándékombanáll mindenért megfizetni. - Nem is beszélve a náluk levő rengeteg mágikus tárgyról - helyeseltBellany. - Úgy vélem, jó hasznát tudnám látni egy olyan társnak, mint Guenhwyvar és nem gondolodSheila, hogy remekül mutatnál, ha a sötételf állítólag csodás szablyái a te oldaladon függnének?Sheila Kree bólintott és gonoszul elmosolyodott.

- Ezt a csapatot úgy kell elkapnunk, hogy mi diktáljuk a feltételeket és nem ők - fejtegette. - Idehíjjuk őket,ha készen állunk a fogadásukra, ha már a tél alábbhagyott egy kissé. Megaggyuk Le'lorinelnek azt a harcot,amelyre a makacs bolond évek óta áhítozik és remélem Drizzt elbukik ve le szemben. Ha nem, akko'legalább kevesebb felé kell osztni a kincset.- Ha már erről van szó - vetette fel Jule -, észrevettem, hogy ogre barátaink közül többen ki-be járnak és akörnyéken vadásznak. Úgy vé lem jól tennénk, ha rövid pórázra fognánk őket, amíg a Drizzt Do'Urden ügybe nem fejeződik.- Egyszerre csak néhányan járnak ki - felelte Sheila Kree. - Már el mondtam annyit Choguruggának,amennyit kellett.Bellany nem sokkal később távozott és önkéntelenül is elmosolyo dott, ahogy arra gondolt, miként isalakulnak a dolgok. Általában a tél rettenetesen eseménytelen szokott lenni, de a mostani jó harcot és kin-cseket ígért, no meg Csavargó Morik behatóbb megismerését azokhoz az időkhöz képest, amikor á mégcsak egy tanítvány volt Luskanban. Úgy tűnt, remek telük lesz.Ám Bellany azt is tudta, hogy Sheila Kree-nek igaza van, amiért ag gódik Le'lorinel miatt. Ha nemvigyáznak, az árült elf Drizzthez fűződő rögeszméje katasztrófához vezethet.Bellany egyenesen a szobájába ment és ott összegyűjtötte a fürkész varázslatokhoz szükségeskomponenseket, ráhangolódván arra a tágas és sziklás barlangra, amelyet Sheila Kree jelölt ki Le'lorinelnekés figyelte, ahogy Morik és az elf a kardok táncát járják - az utóbbi újra meg újra el ismételtette aCsavargóval mindazt, amit a különös sötételfről tudott.

- Hányszor kell még elmondanom, hogy az nem volt harc? - zihálta Morik, aki széttárta és lefelé tartottakezeit, mindkettőben tőrt tart ván. - Nem volt kedvem folytatni, amikor láttam, hogy milyen remek a drowés a barátja.- Nem volt kedved folytatni - ismételte Le'lorinel szándékosan. Ami azt jelenti, hogy te kezdted. És épp azimént vallottad be, hogy lát tad, milyen remek a sötételf. Úgyhogy mutasd meg nekem, méghozzá most,különben megmutatom, hogy én milyen remek vagyok!Morik félrebillentette a fejét és féloldalasan elmosolyodott, elenged ve füle mellett az elf hencegéssel vegyesfenyegetését. Vagy legalábbis úgy tett. Valójában Le'lorinel nagyon is nyugtalanította. A Csavargó úgy élttúl számos évet a kemény utcákon, hogy ismerte szóbajöhető el lenségeit és barátait. Ösztönösen tudta, hogymikor kell harcolnia, mi kor kell blöffölnie és mikor kell futnia.Ez a találkozás gyorsan a harmadik rovatba került, mivel Morik szá mára kiszámíthatatlannak bizonyultLe'lorinel. Felismerte, hogy az elf rögeszméje érthetetlen, sőt már az őrület határait súrolja. Ezt tisztán láttaazokban az izzó kék és arany szemekben, amelyek rámeredtek az alól a nevetséges maszk alól. VajonLe'lorinel tényleg megtámadná, ha nem adná meg a kért információt, méghozzá úgy, ahogy azt láthatóanelvárja? Ebben egy pillanatig sem kételkedett, mint ahogy abban sem, hogy ő itt vereséget szenvedne. Egyiklegjobb támadórutinját Drizzt Do'Urden szinte játszi könnyedséggel védte ki és másodpercek alatt vé-gezhetett volna Morikkal, ha akarja - és amennyiben Le'lorinel tényleg becsületesen akar megvívni adrow-val...- Holtan akarod látni, de miért? - kérdezte a Csavargó.- Ez az én dolgom és nem a tiéd - felelte Le'lorinel kurtán.- Olyan haragosan szólsz hozzám, mintha én nem tudnék vagy nem akarnék segíteni neked - mondta Morikés nyugalmat erőltetett a hangjába. - Talán van rá mód...- Ez az én harcom és nem a tiéd - érkezett a válasz, amely legalább olyan éles volt, mint a Csavargó tőrei.- Ha, egyedül Drizzt és a barátai ellen? - következtette ki Morik. Megindíthatnád ragyogó és győztestámadásod a drow ellen, hogy azu tán holtan terülj el, amikor Catti-brie oldalról higgadtan lelő. Az íja...- Mindent tudok Taulmarilról, Guenhwyvarról és a többiekről nyugtatta meg őt az elf. - Saját feltételeimszerint találkozom majd Drizzttel, és legyőzöm őt szemtől szembe, ahogy azt az igazság megkö veteli.Morik felnevetett.- Ő azért nem annyira gonosz fickó - fogott bele mondandójába, de a Le'lorinel szemében megjelenővadállatias kifejezés láttán úgy döntött, tanácsos lesz témát váltania. - Talán jobb lenne, ha inkább egy nőtta lálnál magadnak - fűzte hozzá a Csavargó. - Elfet vagy embert: oly sok vonzó van közöttük. Szeretkezzinkább, barátom! Ez a valódi igazság!

A szemekben tükröződő vélemény teljesen meglepte őt, mert ugyan nem várt egyetértést, de ugyanakkorilyen fokú kétkedést és hitetlen kedést sem.- Milyen idős vagy? - erőltette a témát Morik. - Hetven? Ötven? Még kevesebb? Ezt oly nehéz megmondaniaz elfeknél és igen, én irigy kedem is rátok emiatt. Ám tagadhatatlanul jóképű vagy, az a fajta kar csúszépség, akit a nők annyira szeretnek. Találj hát magadnak egy sze retőt, barátom. Vagy inkább kettőt! És netedd kockára az életedből hátralevő évszázadokat, csak azért, hogy megvívjon Drizzt Do'Urdennel.Le'lorinel előrelépett egyet. Morik gyorsan visszahúzódott és fino man úgy fordította egyik tőrét, hogy aztellenfele maszkos arcába hajít hassa, ha az követné.- Nem élhetek! - kiáltotta az elf dühösen. - Látnom kell, hogy az igazság beteljesül! A puszta gondolat,hogy egy sötételf rója a felszínt, barátságosságot és jóságot tettetve, sért mindent, ami vagyok és amibenhiszek. Ez a csaló, ez a Drizzt Do'Urden sértés összes ősömre nézve, akik elűzték a drow-kat a felszínről afénytelen mélységekbe, ahova tartoznak.- És ha a sötételf visszatérne a fénytelen mélységekbe, oda is követ néd? - kérdezte Morik és arra gondolt,hogy meglelte a rést az elf logi kájának falán.- Minden drow-t megölnék, ha meglenne hozzá a hatalmam - acsa rogta Le'lorinel. - Az egész fajteltörölném erről a világról és még büsz ke is lennék rá. Megölném nagyasszonyaikat és gyilkosmartalócaikat. Tőröm belemélyedne minden egyes drow gyerek szívébe!Az elf minden mondatnál lépett egyet előre, Morik pedig bölcsen lé pett egyet hátra, a veszélyes zónán kívülmaradva, maga elé tartva ke zeit, készenlétben tartott és a levegőben suhogtatott tőrökkel, így pró bálvánmeg lecsendesíteni a kitörni készülő vihart.Végül Le'lorinel megállt és rámeredt.- Most pedig megmutatod nekem, hogy pontosan hogy is zajlott le a találkozód Drizzt Do'Urdennel vagymagam tegyem próbára harci ké pességeidet és így mérjem fel a drow tudását, annak alapján, amit eddigmegtudtam az összecsapásotokról?Morik felsóhajtott és megadóan bólintott. Majd úgy állította Le'lorinelt, ahogy Drizzt helyezkedett el azonaz éjszakán a luskani si kátorban és megmutatta az elfnek a támadó- és a védőrutint.Újra és újra, majd megint és megint, ahogy az várható volt.

Bellany az egész párviadalt meglehetősen nagy élvezettel nézte vé gig. Örömét lelte Morik könnyedmozdulataiban, de nem tagadhatta, hogy Le'lorinel még nála is szebben mozog a harcban - kecsesen és si-mán. Bellany hangosan nevetett, amikor felidézte magában a Csavargó baklövéseit.Amikor végül befejezték a kardok táncát, a nő hallotta, amint Morik merészen azt mondja:- Remek harcos vagy, csodálatos fegyverforgató. Nem kérdőjelezem meg a képességeidet, barátom. Ámfigyelmeztetlek, hogy Drizzt Do'Urden jó, méghozzá nagyon jó. Talán jobb mindenkinél egész északon. Eztnem csak rövid találkozónkból tudom, hanem azokból a történetek ből, amelyeket Wulfgar mesélt, együtttöltött időnk alatt. Látom rajtad, hogy haragod őszinte, ám mégis könyörögve kérlek, gondold újra terve det.Drizzt Do'Urden nagyon jó és tényleg hatalmas batátai vannak. Ha ezt az utat követed, meg fog ölni. Ésmennyi évszázadot pocsékolsz el így!Morik meghajolt, megfordult és gyorsan lelépett - Bellany gyanítot ta, hogy az ő szobája felé tart. Ez agondolat kedvére való volt, mivel Le'lorinel és a Csavargó bemutatója felizgatta és úgy döntött, hogy nemhívja fel a figyelmet Morik tévedéseire. Legalábbis egyenlőre nem.Így sokkal mókásabb volt.

Morik valóban fontolóra vette, hogy benéz Bellanyhoz, miután el hagyta Le'lorinel gyakorlótermét. Az elfinkább szórakoztatta, mint megrémisztette - a Csavargó teljesen bolondnak tartotta, aki egy élet összeslehetséges élvezetét és élményét vesztegette el egy olyan sötételf elleni véres bosszúra, akit a legjobb voltbékén hagyni. Morik szemében nem igazán számított, hogy Drizzt jó vagy rossz fiú volt-e. Le'lorinelküldetésének egyetlen értékmérője az volt, hogy vajon a drow keresi-e az elfet vagy sem. Ha keresi, akkorjól teszi, hogy elsőként csap le, ha pedig nem, akkor egy idiótáról van szó.Drizzt pedig nem kutatott az elf után, ezt Morik ösztönösen tudta. A drow azért jött hozzá, hogyinformációt kérjen Wulfgarról és Égisz -agyarról, de semmit sem mondott egy olyan elfről, akitLe'lorinelnek hívnak. Drizzt nem vadászott az elfre és valószínűleg azt sem tudta, hogy az elf vadászik rá.

Morik befordult egy oldalfolyosóba és egy rosszul záródó faajtóhoz ért. Nagy erőfeszítés árán sikerültkeresztülpréselnie magát rajta és ki lépett a mögötte elterülő, magasan a szirtfalon elhelyezkedő kiugróra mintegy kétszáz lábbal alatta hullámok törtek meg a sziklákon.Morik a sziklanyúlványon átvezető ösvényre gondolt, amelyen át a kőhalom másik oldalán találhatószurdokba juthatna és az ottani csa pást követve maga mögött hagyhatná Sheila Kree-t. Valószínűleg vi-szonylag könnyedén átjutna az ottani őrszemeken és kevés erőfeszítés sel messze, nagyon messze érne,mielőtt észrevennék eltűnését.Ám most már viharfelhők gyülekeztek északnyugaton, a Sodródó Jég Tengere fölött és a szél is hidegrefordult. Nem biztos, hogy élve eljutna Luskanba és nem lenne kellemes utazás, még ha sikerülne, akkorsem. Bellany pedig már bebizonyította, hogy meg tudja találni a városban.Morik elvigyorodott, ahogy fontolóra vette a többi lehetséges útvo nalat. Bár nem tudta pontosan, hogy holvan - Bellany mágiát használt, hogy egyik helyről a másikig jussanak idejövet -, de gyanította, hogy nemlehet messze a tél ellen esetlegesen menedéket adó helytől.- Ah, Lord Feringal, vársz-e látogatókat? - suttogta maga elé a Csa vargó, de minden egyes szónál elnevettemagát, mivel aligha gondolta komolyan, hogy Auckneyba meneküljön, még akkor sem, ha ki tudná találni,merre eshet a város az Arany Öblöcskétől. A megfelelő ruházat nélkül még Moriknak, a zsiványnak semlett volna könnyű eljátszania a vízmélyi Lord Brandeburg szerepét, amellyel egyszer már lóvá tette Auckneyurát, Lord Feringalt.Morik felnevetett, amikor elképzelte magát, amint a havas hegyek ben barangol, bár ez az ötlet egyáltalánnem volt komoly. Mindössze megnyugtatta az a tudat, hogy valószínűleg le tudna lépni, ha akarna.Mindezi végiggondolva, Morikot nem lepte meg, hogy a kalózok vi szonylag hosszú pórázra engedték. Hafelajánlották volna neki, hogy visszaviszik Luskanba és soha többé nem háborgatják, nem volt benne biztos,hogy élt volna a lehetőséggel. Az élet kemény volt a városban, még a Morik-félék ravaszságával éshírnevével rendelkezőknek is, míg az öbölben sokkal könnyebbnek tűnt élni, és Bellany minden bizonnyalgondoskodik majd arról, hogy még kellemesebbé tegye itt tartózkodását.De mi van Wulfgarral? Mi van Drizzt Do'Urdennel és Catti-brie-vel? Morik a jeges tengerre nézett ésalaposan fontolóra vette, hogy tar tozik-e egykori útitársának. Igen, törődött Wulfgarral, ezért akkor és ottelhatározta, hogy amennyiben a barbár az Arany Öblöcske ellen tá madna és megpróbálná visszaszerezniÉgisz-agyart, á minden tőle telhe tőt megtenne, hogy megpróbálja meggyőzni Sheila Kree-t - de még in kábbBellany-t -, hogy ne öljék meg, hanem csak fogják el egykori cim boráját.De az ég szerelmére, tartozott-e Csavargó Morik Drizzt Do'Urdennek? Vagy Catti-brie-nek?Az alacsony termetű, sötéthajú tolvaj nyújtózkodott egyet és szoro san átfogta magát karjaival, védekezésüla jeges szél ellen. Bellanyra és meleg ágyára gondolt és habozás nélkül elindult arrafelé.

Le'lorinel rosszkedvűen álldogált egyhelyben a gyakorlóteremben,miután Morik távozott és annak búcsúszavain merengett.Tudta, hogy a férfi tévedett. Az elf persze nem kételkedett abban, hogy az igazat mondta Drizzt harciképességeiről. Le'lorinel jól ismerte a drow hőstetteiről szóló történeteket. Ám Morik nem tudhatta, hogy őmár évek óta készül erre a harcra, nem tudhatta, hogy milyen messzi re merészkedett el annak érdekében,hogy biztosan legyőzze Drizzt Do'Urdent.Ám Le'lorinel nem tudta olyan könnyen elhessegetni a Csavargó fi gyelmeztetését. Márpedig harca Drizzttelmindenképpen bekövetkezik, ismételte magában újra meg újra, miközben a megfelelő varázslatokat rejtőgyűrűjét babrálta. De még ha pontosan úgy is alakul minden, ahogy azt eltervezte és amire készült, akkor isvalószínűleg két halott lesz, nemcsak egy.Ám legyen.

TIZENNYOLCADIK FEJEZETCSAPÁS ÉS FÜST

A szőrmékbe bugyolált négy barátot, akiket megedzettek a Jeges Sze lek Völgyében leélt évtizedek, nemkülönösebben zavarta a Luskantól messze északra rájuk váró télies idő. A hó helyenkéntmély volt, máshol a csapások voltak jegesek, ám a kis csapat rendületle nül tört előre. Bruenor törtetett azélen, Catti-brie és Regis előtt, utat vágva zömök testével, míg Drizzt oldalról irányította őket.Remekül haladtak figyelembe véve az évszakot és a terepakadályo kat, bár persze a törpe talált okot azsörtölődésre.- Átkozott tünékeny elf, még csak át sem töri a kérgét! - mormog ta, miközben átcsörtetett egy nyiladékon,ahol derékon felül ért a hó, miközben Drizzt félig korcsolyázva, félig futva suhant előre a hó meg-kérgesedett felszínén. - Rá kellene venni, hogy egyék többet és szedjen fel némi húst azokra a véznatagjaira!A törpe mögött haladó Catti-brie erre csak elmosolyodott. Tudta akárcsak Bruenor -, hogy Drizzt kecsesmozgása sokkal inkább egyen súly, semmint tömeg kérdése. A drow tudta, hogy miként ossza el töké letesentestsúlyát és mivel mindig egyensúlyban volt, azonnal át tudta csúsztatni súlyát a másik lábára, hamegérezte, hogy a hó kezd berop panni alatta. Catti-brie körülbelül olyan magas volt, mint Drizzt és mégegy kicsivel könnyebb is nála, de mégsem volt képes úgy haladni, ahogy azt a sötételf tette.Mivel a drow a hó tetején járt, ahelyett, hogy utat fúrt volna bele, ki váló rálátással bírt a környezőhegyes-völgyes fehér vidékre. Nem messze oldalt észrevett egy csapást - még friss volt, nem régentaposhatta le va laki vagy valami, azzal a módszerrel, ahogy azt Bruenor is tette.- Megállni! - kiáltotta. Alig mondta ezt ki, még egy furcsaságot vett észre: előttük, nem messze tőlük,füstkígyó emelkedett a magasba, vé konyan, mintha csak egy kéményből jönne. Ezen csak egy pillanatigtöprengett el, majd visszapillantott a csapásra, amely nagyjából ugyan abba az irányba haladt. Azt találgatta,hogy vajon találkozik-e a kettő. Talán egy prémvadász él ott, vagy egy remete.Mivel úgy vélte, hogy barátai jó hasznát látnák egy kis pihenésnek, gyorsan megindult az ösvény felé.Közel egy tíznap telt el Luskan elha gyása óta és csak kétszer bukkantak jó menedékre - az első éjszakát egygazdánál töltötték, míg a rákövetkezőt egy barlangban.Drizzt már nem reménykedett annyira, hogy menedékre találnak, amikor elérte a hóba fúrt utat ésmegpillantotta a sajátjánál kétszer ak kora lábnyomokat.- Mitet találtál, elf? - kiáltott oda neki Bruenor.Drizzt jelzett a többieknek, hogy maradjanak csendben és csatlakoz zanak hozzá.Talán nagydarab orkok - közölte, amikor ismét együtt voltak. - Vagy kistermetű ogrék.- Vagy barbárok - vetette fel Bruenor. - Az emberek közt nékik van a legnagyobb lábuk, amit csak láttam.Drizzt alaposabban szemügyre vette az egyik jól látható nyomot és egészen fölé hajolt, alig néhányhüvelyknyire tőle. Megrázta a fejét.- Túl súlyos léptek ezek és nehéz csizmát viselnek, nem azokat az őz bőr lábbeliket, amilyeneket Wulfgarnépe szokott hordani - magyarázta. - Akkor ogrék - mondta Catti-brie. - Vagy nagy orkok.- Rengeteg van belőlük ezekben a hegyekben - szólt közbe Regis. - És a füst felé tartanak - jelentette kiDrizzt és előremutatott, az ég re bodorodó vékony oszlopocska felé.- Lehet, hogy a rokonjaik csinálták a füstöt - vonta le a következ tetést Bruenor. Ferde vigyorral az arcánfordult Regis felé. - Derítsd ki, Bendőkorgi.A félszerzet elsápadt és arra gondolt, hogy talán túl jó munkát vég zett a múltkor az ork táborban, amikor őés a törpe Luskanba tartottak. Nem fog ugyan kibújni a kötelezettsége alól, de ha ezek valóbanogrék, akkor súlyos hátrányban lesz velük szemben. Ráadásul tudta, hogy az ogrék egyik legkedveltebbcsemegéje a félszerzet husi.Amikor töprengése végeztével felpillantott, látta, hogy Drizzt őt né zi és mindent értően mosolyog, minthacsak a gondolataiban olvasna. - Ez a munka nem Regisnek való - mondta a sötételf.- Már csinált ilyet a Luskanba tartó úton - ellenkezett Bruenor. Méghozzá jól csinálta.- De nem ilyen hóban - felelte Drizzt. - Egyetlen tolvaj sem találna árnyékot ebben a fehér ragyogásban.Nem, együtt megyünk és megnéz zük, hogy barátra vagy ellenségre találunk-e.És ha ogrék? - kérdezte Catti-brie. - Azt gondolád, hogy már esedé kes egy harc?

Drizzt arckifejezése világosan elárulta, hogy nem kellemetlen számá ra a gondolat, de azután megrázta afejét.- Ha ők nem törődnek velünk, akkor jobb, ha mi is ugyanezt tesszük - mondta. - De jobb lenne tudni, hogymi vár ott ránk: talán menedék és finom vacsora.Drizzt elindult, a többiekhez képest valamelyest oldalt és kicsit elő rébb helyezkedve, míg a Catti-brie-ék -Bruenorral az élen -, a kitapo sott csapást követték. A törpe előhúzta nagy fejszéjét és keresztbe fek tettepajzsos kezén, egyszarvú sisakját pedig jó alaposan a fejébe nyom ta - több volt, mint harcrakész. MögötteCatti-brie nyilat helyezett Taulmaril húrjára, amelyet próbaképpen meghúzogatottHa ezek orkok vagy ogrék és valóban egy tisztességes menedéket építettek maguknak, akkor Catti-brieteljes joggal számíthatott arra, hogy jóval az éj leszállta előtt birtokba veszik a kunyhójukat. Túlságo san jólismerte Harcpöröly Bruenort ahhoz, hogy azt gondolja, a törpe kitér az efféle bestiákkal vívott harc elől.

- Rajtad a sor, hogy tűzifát hozzál - mordult rá Donbago öccsére, Jeddithre. A fiatalembert a torony ajtajafelé lökte. - Mindannyian megfagyunk reggelre, ha nem hozol!- Egen, tudom - zsörtölődött az ifjú katona, és közben beletúrt zsí ros hajába, nyakon csípve egy tetvet. -Átkozott idő. Nem kéne még ilyen hidegnek lennie.A toronyban tartózkodó másik két fegyverforgató egyetértően hüm mögött. A tél korán és keményen csapottle a Világ Hátára, az egysze rű őrtorony kövein átsüvítő jeges széllel, amely belemart a húsba. Akandallóban tűz égett, de kezdett lelohadni és nem volt elég fájuk, hogy kitartson éjszakára. De mivelodakint bőségesen volt, nem aggódtak.- Ha segítsz, akkor eleget hozhatunk ahho', hogy magasan lobogjon - hívta fel Jeddith Donbago figyelméterre az egyszerű tényre, de báty ja csak valami olyasmit mormogott; hogy most neki kell átvennie az őr ségeta torony tetején és már el is indult a lépcső felé, még mielőtt test vére egyet léphetett volna az ajtó irányába.A szél fütyülve rontott be a Jeddith által kinyitott ajtón és támadt Donbagóra, amikor az elérte az elsőszintet, ahol a magányos őrhely két másik katonája várta.- Ki van odafent? - fortyant fel.- Senki - felelte a páros egyik tagja, aki a kör alakú padló közepétől a mennyezet közepéhez futó létratetején állt. - A csapóajtó befagyott. Donbago felnyögött, a létrához lépett és azt nézte, ahogy azőrszolgálatos a fém csapóajtót döngeti. Beletelt némi időbe, mire áttörték a jeget, így Donbago nem ért mégfel a tetőre - így aztán nem is kellett tehetetlenül végignéznie, ahogy Jeddith, mintegy harminc lábnyira atoronytól, lehajol, hogy felszedjen egy földre hullott ágat és észre sem veszi azt a hatalmas ogrét, amely egyfa mögül előlépve, súlyos husáng jának egyetlen ütésével bezúzza a koponyáját.Jeddith egyetlen hang nélkül rogyott össze, a martalóc pedig elvon szolta onnan.A torony mögött munkálkodó bestia már hangosabb volt, amikor a nehéz kötélhez erősített csáklyátfelhajította a torony tetejére, de a fém csapóajtó döngetésével járó robaj elnyomta a zajt.Még mielőtt Donbagónak és társának sikerült kinyitnia a beszorult aj tót, a félogre erős kezébe fogta amegcsomózott kötelet és a fal segítségével megmászta a közel harminc láb magas tornyot ésfelhúzódzkodott a tetőre.Ott körbefordult és már nyúlt is a hátára erősített fejszéjéért, amikor az ajtó egy utolsót döndülve kitárult ésDonbago mászott ki rajta.A félogre üvöltve vetette rá magát, de a támadás ereje csak ellökte a férfit, ugyanis szerencséjére ellenfelefejszéje beleakadt a súlyos heve derbe. Ám ennek ellenére is nagyot repült és keményen landolt a to ronymellvédjének csapódva, úgy, hogy még a lélegzete is elakadt.A levegőért kapkodó Donbago még figyelmeztetni sem tudta társát, amikor az kimászott a tetőre. A félogreletépte fejszéjét a hátáról. Donbago összerezzent és az arca eltorzult, amikor a martalóc szintekettéhasította társát. A férfi előhúzta kardját, talpra kecmergett, és ro hamra indult. Hagyta, hogy a dühevezesse: amikor a félogre közelébe ért, megpillantotta barátját, aki félig kilógva a csapóajtón élete utolsópillanatait élte. A tapasztalt fegyverforgató azonban nem engedte, hogy a látvány meggondolatlancselekvésre késztesse. Gyorsan és dühö sen, de egyben hidegvérét megőrizve csapott le: támadása vadsuhintás nak indult, de azután visszahúzta a kardját annyira, hogy az izomko losszus erőteljes hárításaelsüvítsen fegyvere mellett, a levegőt kaszálva.Most pedig rajta volt a sor, hogy egy, majd még egy döféssel előre tőrjön, hátrakényszerítvén a martalócot,és felnyitván a gyomrát.

A félogre felsikoltott és megpróbált elhátrálni, de lába megcsúszott az iszamos kövön és hatalmasat esett.Donbago máris rárontott, egy mindent elsöprő vágással sújtva le, de ahogy a kardja lecsapott, a félogreegyik izmos lábával felfelé rúgott és telibe találta a férfit, aki átszaltózott felette. A támadása azonban így istalált, emiatt a megtépázott félogre igen nehézkesen tudott csak talpra állni.Donbago előtte termett, kardjával vágva és döfve. Célpontjáról ha lott barátjára pillantott és hagyta, hogy adühe magával ragadja. Még mielőtt a félogre támadhatott volna, sikerült mély sebet ejtenie rajta. Ám atámadó testtartás miatt nem tudott id8ben kitérni és az iszonya tos fejsze egy elcsúszó csapása eltalálta.Majd egy erős ütést kapott az arcába - ez összezúzta az orrát és a járomcsontjai is belereccsentek, ő pedigkeményen nekirepült a falnak.Ott összerogyott, de közben végig azt mondogatta magának, hogy el kell tüntetnie a szeme előtt táncolófekete foltokat, hogy védekeznie kell, hogy a félogre máris ráront és akkor összezúzza és feldarabolja.Mélyen a gyomrából előtörő morgással, tántorogva állt talpra a szé dül8 és vérző Donbago, kardjátreszketegen maga elé tartotta és várta a halálos csapást.Ám a félogre nem volt ott. A nyitott csapóajtónál állt - pontosab ban térdelt -, és a hasát markolta,visszatartván beleit, miközben csúf arcára színtiszta hitetlenkedés és rettenet ült ki.Mivel Donbago nem akarta kivárni, amíg a bestia eldönti, hogy a seb halálos-e vagy sem, odarohant hozzáés többször lesújtott kardjával a lény felemelt karjára. Amikor a kar végre elernyedt, újra lesújtott, min denerejét és energiáját bevetve, amelyet halott társának látványa vál tott ki és a belenyillaló félelem, hogy atestvére...A testvére!Donbago felkiáltott és kardja lecsapott, széthasítva a bestia kopo nyáját, amitől a lény a földre zuhant. Újraés újra lecsapott, még jóval azután is, hogy a félogre megszűnt mozogni - rút feje eddigre már csak egymassza volt.Majd a katona felrezzent, odatámolygott a nyitott feljáróhoz és meg próbálta odébbvonszolni széthasítottbarátját. Amikor ez nem műkö dött, Donbago inkább befelé nyomta a holtat, annyira lelógatva azt,amennyire csak tudta, hogy a zuhanás ne okozzon túl nagy kárt a meg tépázott testnek.A rémülettől és könnyeitől szipogó Donbago lekiáltott a többieknek, hogy biztosítsák a tornyot és menjen kiegyikük, megkeresni a testvérét. Ám ekkor meghallotta a harc zaját lentről és tudta, hogy senki nem hallottaőt.Mivel nem maradt elég ereje, hogy lemásszon a létrán és csatlakoz zon hozzájuk, számba vette a többilehetőséget és aggodalommal töltöt te el a gondolat, hogy esetleg újabb martalócok másznak fel mögötte.Már majdnem elfordult a csapóajtótól és a lenti szobában heverő ba rátja holttestének látványától, amikormeglátta, hogy egy másik társa száguld fel az első szintre vezető lépcsőn.- Ogrék! - kiáltotta a férfi és látta felé támolygott. Már majdnem el érte az alját, amikor egy félogre jelentmeg a lépcső tetején és elhajítot ta láncra erősített csáklyáját. Az éppen akkor akadt bele a férfi vállába,amikor az megmarkolta a létrát.Donbago felrikoltott és elindult lefelé, de ekkor a félogre egyetlen hatalmas rántással, emberfeletti erőrőlárulkodó mozdulattal szinte le tépte a létrába kapaszkodó férfit, méghozzá olyan hirtelen és durván, hogyDonbagónak pislognia kellett, mert az a képzete támadt, hogy a társa egyszerűen eltűnt.Egy része legalábbis, mivel a létrát még mindig markolta a katona le szakadt karja.Donbago épp időben pillantott le a lépcsőfeljáróra, hogy lássa társa életének utolsó pillanatait, amint afélogre éppen a kőpadlóba döngöli. Majd a martalóc felpillantott és gonoszul elmosolyodott.A meggyötört Donbagó odébbgördült a csapóajtó mellől, majd gyor san átfordította a fémajtót, becsukta aztés végül ráhempergőzött, hogy saját testével reteszelje el. �Elég volt egyetlen pillantást vetnie a torony tetején heverő ogréra ah hoz, hogy ráébredjen, mennyiresebezhető. Lentről nem hallott más neszt, csak a harc tompa moraját, így felugrott és odarohant a toronyhátsó pe reméhez és leszedte a csáklyát. Maga után húzta azt, miközben már vető dött is vissza a csapóajtóra,felgöngyölve a torony oldalán lelógó kötelet.Néhány pillanattal később megérezte az első csontrázó ütést lentről, azt az egetrengető ütést, amelytől méga fogai is összekoccantak a szájában.

Drizzt észrevette, hogy a torony ajtaja nyitva van és látta a közelben, a fák között a havon a karmazsinszínűfoltot is. Majd meghallotta a ki áltást a torony tetejéről.

Intett barátainak hogy legyenek éberek és készüljenek, majd kilőtt oldalra, a torony fala mellé kerülve, hogyfelmérje, mi is folyik itt és hogy miként viszonyuljon a harchoz.Catti-brie és Bruenor az ogrék csapásán maradt, de most már óvato sabbak voltak. A drow meglepetéséreRegis nem maradt velük, hanem balra futott, a másik irányból kerülve meg a tornyot. Szinte szántotta a ha-vat, míg el nem érte a szélsöpörte kőfalat és onnan kezdve árnyékból ár nyékba surrant, kétrét görnyedve ésgyorsan haladva, a torony háta felé.Drizzt nem tudta visszafojtani vigyorát, mert azt gondolta, hogy Regis a rá jellemző módón megpróbál egyfélreeső rejtekhelyet keresni. Mosolya azonban szinte azonnal lehervadt, amikor megértette, hogyközvetlen fenyegetéssel kell számolniuk, mivel a csata máris megkezdő dött. Látta, amint egy véres tunikájúés arcú férfi rohan ki a torony nyi tott ajtaján és elkanyarodva menekül tovább, segítségért sikoltozva.Egy ormótlan alak, egy hatalmas és rút ogre száguldott a nyomában, vér borította husángját a magasbaemelve.A férfinak volt néhány lépésnyi előnye, de Drizzt tudta, hogy a mély hóban ez nem tart ki soká. Az ogrehosszabb és erősebb lábai gyorsan ledolgozzák a távolságot és akkor a husáng...Drizzt elkanyarodott a toronytól és a nyomukba eredt. Még sikerült kézjelekkel közölnie szándékátBruenorral és Catti-brie-vel és jeleznie, hogy haladjanak tovább a torony felé. A drow rohant és könnyűléptei megtartották a hótakaró felszínén.Drizzt először amiatt aggódott, hogy az ogre utoléri a menekülő fér fit, de ekkor a férfi még nagyobbsebességre kapcsolt és fejjel előre leve tette magát egy gerinc oldalán, a hóban bucskázva lefelé.Az ogre megállt a gerincen, Drizzt pedig felrikoltott. A martalóc roppant boldognak tűnt, amikormegpördült, hogy megküzdjön leg újabb kihívójával. Persze a mohó fény gyorsan kihunyt az ogre szemé benés az ostoba vigyort hamar felváltotta a meghökkent arckifejezés, amikor a lény felismerte, hogy az abizonyos kihívó nem egy másik em ber, hanem egy drow elf.Drizzt keményen támadott, suhogó szablyákkal és remélte, hogy gyorsan végezhet a martalóccal. Utánagyorsan megkereshetné a sebe sült embert, visszatámogathatná a toronyba és segíthetne a barátainak.Ám ez az alak nem volt átlagos ogre. Tapasztalt harcos volt, kilenc lábnyi izom és csont és olyanfürgeséggel mozgott, ami lehetővé tette, hogy súlyos tüskés bunkóját meglepő ügyességgel forgassa.Drizzt kis híján súlyos árat fizetett sietségéért, mivel ahogy előretört és szablyáit kipörgette két oldalt, amozgékony ogre csapástávolságon kívülre lépett és husángjával elképesztő erővel keresztbecsapott magaelőtt, eltalálva a drow egyik fegyverét. Drizztnek éppen csak sikerült megtartania azt. Ha leejtette volna,valószínűleg soha nem találná meg a mély hóban.Azonban nemcsak, hogy sikerült a jobbjában tartott másik pengét félrerántania a csapás elől, de még egyszúrást is be tudott vinni az ogre előtte elzúgó alkarjára.Az izomkolosszus azonban fel se vette a döfést és cserébe végrehaj totta az igazi támadását. Felemelte egyiksúlyos lábát és a meglendülő husáng nyomában hatalmasat rúgott előre, vállon találva Drizztet, aki vagy egytucat lábnyit repült, mielőtt visszazuhant volna a hóba.A drow ekkor már felismerte, hogy hibázott és csak annak örült, hogy tévedésére idekint került sor, aholgyorsan összeszedhette magát. Mert ha a toronyban találta volna el a rúgás, akkor most már aligha lennetöbb, mint egy vörös paca a kőfalon.

Látták a drow jelét, de sem Catti-brie-nek, sem Bruenornak nem állt szándékában magára hagyni Drizztet,aki az ogre nyomába eredt amíg meg nem hallották a segélykiáltást, az életükben valaha is hallott egyiklegszánandóbb sikolyt a toronyból.- Aztán magasabbra lődözz azzal az átkozott íjaddal, mint ahol a fe jem vala! - kiáltott rá a törpe a lányra éselőreszegezve vállait, előredőlt és a torony ajtaja felé robogott, sebességét, lendületét és haragját meg-duplázva.Catti-brie-nek igyekeznie kellett, hogy lépést tartson vele - néhány lábbal a törpe mögötte haladt, higgadtanés készen bármire, Taulmarillal a kezében. A törpe rohama sem finom, sem halk nem volt, így Bruenort azajtónyílásban egy újabb ormótlan termetű alak várta. A törpe fejszéje keményen sújtott le, míg Catti-brienyílvesszeje a marta lóc mellébe csapódott. A két találat és a zömök törpe lendülete elég volt ahhoz, hogyBruenor berobbanjon a torony legalsó szintjére, maga előtt sodorva ellenfelét.A kemény félogrével azonban még nem végeztek. Sikerült bevinnie egy ellencsapást a husángjával, bár anagyerejű ütés leperdült a törpe válláról.

- Ennél te jobbat is tudol! - bömbölte Bruenor, bár igazából fájt ne ki a találat.A fájdalom ellenére a törpe megsuhintotta fejszéjét maga előtt, keresztbe. A félogre félrependerült az ütésútjából, de túl gyorsan zár kózott vissza az ellencsapásra, így Bruenor fejszéjének lapja egyene sen a bordáitkapta el, megfosztván lendületétől és a támadás lehető ségétől.A félogre megtántorodott, ezzel időt adva Bruenornak, hogy megfe lelően megvethesse a lábát és újrameglendítse fegyverét. A következő találatot már nem a fejsze lapjával vitte be, hanem a recés, rovátkoltfejjel - az egyenesen belevágódott a meggyötört martalóc mellébe.Még mielőtt Bruenor ünnepelni kezdte volna közeli győzelmét, egy újabb félogre ugrott le a lépcsőről,nekicsapódott halálosan sebesült társának és mindketten rázuhantak a törpére, közel egy tonnányi hús sal éscsonttal borítva be.A törpének ekkor már igencsak szüksége lett volna Catti-brie-re, de a felülről lehallatszó kiáltás azt sugalltaneki, hogy talán nem ő az egyedüli.

A torony hátánál, a fal mellett álló és erősen hallgatózó Regis hal lotta Bruenor rohamát. Nem érzettkülönösebb késztetést arra, hogy körbemenjen és segítsen a törpének, mivel annak taktikája egyszerű volt:izmok az izmok ellen, csapások és válaszcsapások.Az ogrék ellen ezt a stratégiát alkalmazva Regis nem érte volna meg a második csapást.A fentről felhangzó kiáltás felrázta a félszerzetet. Elkezdett mászni a falon, egyik kezét a másik után rakva,kapaszkodókat keresve a fagyos, repedezett kövön. Mire félútig jutott, szegény ujjacskái behasadoztak ésvéreztek, de csak kapaszkodott tovább, meghökkentő fürgeséggel, kitű nően választva ki a kapaszkodókat ésmár majdnem elérte a tetőt.Ekkor egy kiáltást, majd egy reccsenést hallott, utána pedig küzdelem zaját. Teljes sebességre kapcsolt -megcsúszott és kis híján leesett, de a legutolsó pillanatban siketült megkapaszkodnia, nem kis szerencsével.Végül keze elérte a torony tetejének peremét és átkukucskált rajta. Amit látott, attól majdnem levetettemagát a mélybe.

Szerencsétlen Donbago folyamatosan kiáltozott - nem akart mást, mint zárva tartani a feljárónyílást,lehunyni a szemét és ezt az egész rémséget elfeledni. Tapasztalt harcos volt, aki számos csatában vett márrészt és számos barátot vesztett el.De nem a testvérét.Szíve mélyén tudta, hogy Jeddithet elkapták és valószínűleg meghalt. Szíve mélyén tudta, hogy a toronyelveszett és hogy nincs menekvés. Talán ha elég sokáig fekszik itt, testével torlaszolva el a csapóajtót, amartalócok elmennek. Tudta, hogy az ogrék nem az eszükről és nem is a türelmükről ismertek.Legalábbis a legtöbb.Donbago először észre sem vette a melegséget, bár megérezte az égő bőr szagát. Nem értette - amíg élesfájdalom nem hasította a hátába. Ösztönösen is odébb gördült, de azonnal félbehagyta a mozdulatot, amintrájött, hogy az ajtót zárva kell tartania.Megpróbált visszamenni, de a fém forró volt - túl forró! Az ogrék lentről nyilván fáklyáikkal hevítették át.Donbago ráugrott az ajtóra, remélve, hogy csizmája megfelelő védel met ad majd a forróságtól. Egy sikolythallott, amint egyik társa kiro hant a toronyból, majd néhány pillanattal később bömbölés hangzott fel abejárat felől.Ide-oda ugrált, csizmája már füstölgött. Kétségbeesetten nézett kö rül valami után, amit az ajtóra rakhatna -mondjuk a mellvéd egyik meglazult kövét.Azután elrepült, amikor az egyik félogre egy irgalmatlan nagyot csa pott az ajtóra alulról. Még mielőttDonbago visszamászhatott volna, egy második ütéstől felpattant a fedél. Az egyik martalóc megdöbbentőse bességgel rontott ki rajta - nyilván a társa is besegített neki.Donbago, akinek összetört arcán még mindig fájdalomhullámok ci káztak át, azonnal és dühödtenelőrevetette magát és minden egyes ve szett csapásnál a testvérére gondolt. Több találatot is sikerültbevinnie a félogrénak, akit láthatóan meglepett a támadás hevessége, de ekkor már a társa is ott magasodottmellette. Két súlyos husáng csapott le Donbagóra, elölről, hátulról.A férfi lebukott, kitért, meg sem próbálta hárítani a túlságosan erős ütéseket - kétségbeesett támadásaeredményre vezetett, mert sikerült egy újabb, komoly szúrást bevinnie az első martalócnak, aki elterült akövön.

Ám Donbagót is eltalálták, ő pedig a hátára zuhant, miközben kard ja elrepült és még mielőtt megérthettevolna, hogy mi történik, a bátor katona bokáját egy erős kéz ragadta meg.Egy szempillantás alatt a levegőbe emelkedett és most ott lógott, fejjel lefelé egy hatalmas félogremarkában.

Drizzt végiggörgött a havon - nem állt ellen a lendületnek, sót még rá is segített, hogy a lehető legnagyobbtávolságra kerüljön félelmetes ellenfelétől. Időt akart nyerni, hogy felálljon és szembenézhessen az ogréval,hogy jobban felmérhesse és ismerősebb mederbe terelje a har cot. Úgy hitte, hogy ellenfele alábecsülésénekára ez a találat volt, de rá kellett jönnie, hogy nagyot tévedett.Ugyanis újabb meglepetés várt rá, amikor sikerült maga alá húznia lábát és kezdett felállni - mivel az ogrelépést tartott vele és máris újabb, dühödt támadással rontott rá.A martalóc túl gyorsan mozgott - jóval gyorsabban annál, mint amit Drizzt, aki nem volt kezdő az ogrékkalvívott csatákban, várt volna a nehézkes lénytől.A husáng balról sújtott le, arra kényszerítve a drow-t, hogy jobbra ve tődjön. Az ogre gyorsan visszafogtalendületét és a magasba emelte a husángot, a feje fölé, mindkét kezével megragadva azt - olyan volt, minthacsak fát akarna aprítani vele -, és lesújtott Drizzt új pozíciójá ra, olyan erővel, amit a drow-hoz hasonlótermetű lények sem kivédeni, sem félreütni nem tudtak.A sötételf visszagördült balta és az ogrénak háttal emelkedett fel, majd futásnak eredt, hogy így némilegeltávolodjon a martalóctól. Harcrakészen pördült meg, szinte már várta, hogy meglepő ellenfele új ra rávetimagát.Ezúttal azonban az ogre nem hagyta el a helyét. Elvigyorodott, amint végigmérte Drizztet, majd előhúzottegy cserépflaskát az övéből - a drow észrevette, hogy azon több üres bőrhurok is található -, és a szá jábatöltötte annak tartalmát, majd csámcsogó mozdulatokkal lenyelte.Az ogre karjai szinte azonnal kezdtek kidudorodni, ahogy ereje meg nőtt - most már egy óriásévalvetekedett.Drizzt most már sokkal jobban érezte magát, hogy sikerült megolda ni a talányt. Az ogre nyilvánvalóan asebesség italát hajtotta fel koráb ban, mint ahogy most az erőét, és valószínűleg voltak még egyéb, má gikusképességfokozói is. Most, hogy mindezt jobban értette már, azt is tudta, hogy mire számíthat.Drizzt most sajnálta igazán, hogy Guenhwyvart elmúlt éjjel előhívta és hogy a szobrocska mágiáját akkorhasználta fel.Nem hívhatta el8 a párducot, pedig most láthatólag hasznára lett volna.Az ogre pedig már jött is, husángját lengetve és dühödten üvöltve, alig várva már a gyilkolás édesgyönyörét. Drizztnek térdre kellett vetnie magát, máskülönben az izomkolosszus gyors győzelmet aratottvolna.Ám mostanra a drow-nak megvolt a maga terve. Az ogre gyorsabban mozgott, mint amihez szokva volt éshatalmas ereje miatt husángja elké pesztően nagy, ám egyben megtörhetetlen lendülettel suhogott. Talán ki-használhatná ezt a bestia ellen, és tévútra vezethetné, amivel kibillenthet né egyensúlyából és így alkalmanyílna a keletkezett réseken át támadni.Felemelkedett és oldalra csusszant - vagy legalábbis így tűnt -, majd visszaváltott és egyenesen előrerontott,erős csapást mérve az ogre lá bára, ahogy az elrohant mellette.Nem lassított, hanem előrevetette magát, majd megpördült és szem ügyre vette ellenfelét - arra számított,hogy a felhasított lábat vörösre festi a vér.Az ogre azonban éppen csak vérzett, mintha nem is a bőre fogta vol na fel az erős szablyacsapás zömét.Drizzt elméjében a különböző lehetőségek vad táncot jártak. Hallott már róla, hogy vannak olyan italok,amelyek képesek ilyesmikre, italok, amelyek különböző mértékben járulnak hozzá a hősiesség fokozásához.- Ah, Guen - sóhajtott fel a drow panaszosan, mivel tudta, hogy ez a harc nem lesz rövid.

A törpe azon töprengett, hogy ha egyszerűen megfulladna a két sú lyos test tömege alatt, akkor lényegébenannak az alaknak a holt súlya végezne vele, akit ő győzött le. Vergődött és maga alá gyömöszölte lá bát,majd küszködve próbált valami tömör kapaszkodót találni és végül teljes eröből felfelé lökte magát - kurta,dudorodó izmai elképesztően megfeszültek.Kidugta fejét a levágott martalóc csípője alól, de azután szinte rög tön vissza is kapta, amikor a másodikizomkolosszus, aki még mindig az elsőn hevert, felé csapott - ujjai nagy erővel kaptak felé.

A félogre ujjai kutatva nyúltak le a törpe után és mivel karjai még min dig be voltak szorulva, Bruenor nemmérkőzhetett volna a fogás erejével. Ezért hát beleharapott a kézbe, amelyen dühödt kutyaként csüngött,összecsattintva fogait és szétzúzva a martalóc bütykeit.A félogre felüvöltött és visszahúzódott, de a törpe elképesztően erős állkapcsának szorítása nem enyhült.Bruenor vadul kapaszkodott a kéz be. Az izomkolosszus lemászott haldokló társáról és ide-oda tekergő zött,hogy valahogy megemelje azt, majd megragadta elesett társa tes tét a csípőjénél fogva és erősen megrántotta,ezzel kihúzva a kezébe csimpaszkodó törpét is.A martalóc felemelte a másik kezét, hogy lesújtson Bruenorra, de az, amint kiszabadult, nem habozott. Acsapdába esett alkart mindkét ke zével megragadta és a kezet még mindig erős fogai közt tartva, hátrafe lékezdett rohanni, majd megkerülte a félogrét és ezzel hátracsavarta a kart a bestia mögé.- Nesze, itt van egy! - kiáltotta a törpe és fogaival most már elenged te a kart, mivel eddigre a martalóc márkibillent egyensúlyából és arccal a nyitott ajtó felé került. Bruenor minden erejével és a lendületével fu tásrakésztette a félogrét, az ajtó felé taszítván. A törpe egyetlen hatal mas lökéssel útjára indította azizomkolosszust, aki kirepült a szabadba.Ahol már Catti-brie nyila várta és egyenesen mellbe találta.A félogre visszatántorodott, de csak szeretett volna, mivel Bruenor - aki alighogy elengedte az előbb,gyorsan hátrált néhány lépést, majd hozzádörgölte súlyos csizmáit a padlóhoz, hogy azok jobban tapadjanak-, máris felé rohant és ahogy a bestia hátratántorodott, a levegőbe ve tette magát és nagy csattanássalnekivágódott háta alsó részének.Az izomkolosszus kitántorodott az ajtón, ahol újabb nyíl fúródott mélyen a mellébe.Térdre hullt és remegő kezekkel markolta a melléből kiálló két vesszőt.Catti-brie újra lőtt és a nyila pontosan arcon kapta.- Még több van a lépcsőkön! - kiáltott ki a nőnek Bruenor - Gye re, te leány, szükség van reád!Catti-brie megindult előre, és már éppen el akart rohanni a marta lóc mellett, aki ekkor rogyott össze, amikorújabb kiáltást hallott fent ről. Felpillantott és azt látta, hogy egy vergődő, nyöszörgő férfi lóg ki a toronypereméről és egy hatalmas ogre tartja a bokáinál fogva.Taulmaril felemelkedett és célba vette a martalóc arcát, mivel Catti- brie rájött, hogy a férfi talán túlélheti azuhanást, ha az ezen az oldalon módfelett magasra tornyosult hóba esik, míg különben esélye nincs, hogyélve meneküljön meg fogvatartója markából.Ám a félogre is látta őt és gonosz vigyorral felemelte fegyverét - egy irdatlan husángot -, megcélozván arúgkapáló embert: ha talál, a férfi csontjai darabokra törnek.Catti-brie ösztönösen is felkiáltott.

A torony hátuljánál Regis hallotta ezt a kiáltást. Amikor kipillan tott, megértette, hogy a szerencsétlenkatona igencsak szorult helyzet ben van. Ám azt is tudta, hogy nem érhet időben oda a martalóchoz, de hamég oda is érne, mit érne ő és apró buzogánya egy ilyen termetes szörnyeteggel szemben?A félogre, akit a bátor katona megsebesített, de nem terített le, már talpon volt és indult, hogy csatlakozzontársához. Átrohant a torony te tején és észre sem vette a perem fölött átkukucskáló félszerzetet.Tisztán ösztönei által vezetve - mert ha belegondolt volna, valószí nűleg inkább elájul, mintsem hogy ezttegye -, Regis felhúzta magát a peremre és félig futva, félig vetődve, becsusszant a rohanó félogre fel-emelkedő sarka és ledobbanó lába közé.A martalóc megbotlott és ahogy előrezuhant, belerúgott a szeren csétlen félszerzetbe, akit ez eléggémegrázott és megviselt, miközben rö vid légi útra kelt.Az egyensúlyát vesztett félogre pedig teljes lendülettel, fejjel előre csapódott neki társa széles hátának.

Catti-brie nem látott más lehetőséget, minthogy megpróbálkozzon a lövéssel, épp úgy, ahogy aztDeudermont kapitány házában tette a ka lózzal.A félogre azonban láthatóan számított erre, mert ahelyett, hogy le sújtott volna a férfira, inkábbhátraszökkent és így a nyíl ártalmatlanul süvített el előtte.Catti-brie összerezzent, mivel biztosra vette, hogy az embernek be fellegzett. Mielőtt még újabb vesszőértnyúlhatott volna, a félogre hir telen előrelendült és átbillent a torony peremén. Elengedte a férfit, akisikoltozva hullott a hóba. A bestia kétségbeesetten csapkodott a kezei vel, miközben lezuhant.

A megviselt félszerzet levegőért kapkodva, erősen sajgó testtel kec mergett talpra és a kigáncsolt félogrétnézte, aki ekkor fordult felé, baljóslatú pillantást vetve rá. A lény maga volt a megtestesült fenyege tés, akirettentő halált ígért.Felmordult és lépett egyet Regis felé.Aki szemügyre vette apró buzogányát, amely tökéletesen alkalmat lan fegyver volt az ilyen méretűizomkolosszusok nyers tömege és ereje ellen, majd felsóhajtott és a földre lökte. Megbillentette csuklyáját,majd sarkon fordult és rohanni kezdett a torony háta felé, miközben megállás nélkül kiabált. Jól tudta, hogya peremen túl milyen mélység tátong. Jó harminc láb és a toronynak ezen az oldalán - ellentétben a bejáratirésszel -, szinte teljesen sima, szélfútta kő borította a földet.Regis azonban még csak le sem lassított. A levegőbe szökkent és át vetette magát a peremen. A dühödten ésegyvégtében üvöltő félogre megtorpanás nélkül ugrott utána.

Az alacsonyabb pozíció Bruenornak előnyére vált, amikor megrohanta a csigalépcsőn álló félogrét. Amartalóc husángja rögvest lesújtott a törpé re, aki azonban feje fölé kapta a Harcpöröly Klán jelképével, a"habzó söröskupával" ékesített, csodás pajzsát és tökéletes mozdulattal hárított. Bruenornak elég erős volt akarja, hogy bevárja az ütést és kivédje azt.A félogre nem járt ilyen szerencsével, mert az ellencsapástól Bruenor remekmívű fejszéjének hatalmas suhintásától -, megreccsent a bokája - csont roppant és mély,nagyon mély seb nyílt rajta. A bestia felüvöltött a fájdalomtól és reflexszerűen lenyúlt, hogy megmarkoljamegrongált testrészét. Bruenor a fal mellé szökkent és egyetlen ugrással három lépcsővel feljebb termett,így egy fokkal feljebb került, mint a lábához kapó izomkolosszus. A törpe megfordult és megtámasztottama gát, pajzsát nekivetvén a martalócnak, amikor az kezdett felé fordulni. Bruenor ekkor minden erejévelmegtaszította a bestiát - kurta izmos lá bai nagy erővel lökték előre.A félogre lerepült a lépcsőkről. Nem zuhant sokat, de ez így is épp elég katasztrofálisnak bizonyult, mivelamikor megpróbálta kitámaszta ni magát, a törött bokáján ért földet.Hatalmas üvöltéssel dőlt el oldalra.Elhomályosodó látása egy pillanattal később kitisztult és amikor fel nézett, egy vörös szakállú törpét látottmaga felé repülni, akinek szája vadállati üvöltésre nyílt, arca eltorzult a dühtől és két kézzel markoltaördögi fejszéjét.A törpe teste nagy csattanással ért célba és fejszéje is keményen és súlyosan hullt alá, kettészelve a félogrefejét.- Fogadok, hogy ez fájt - morogta Bruenor és talpra kecmergett.A fegyverét borító vérre nézett és összerezzent, majd megvonta a vállát és letörölte a fejsze fejét a halottszörnyeteg mocskos szőrmetu nikájában.

Drizzt hátracsusszant egy fáig, majd lebukott és mögé perdült, hogy elkerüljön egy újabb földrengetőcsapást.Az ogre husángja nagyot csattant a fiatal fán és erősebbnek bizo nyulva, eltörte az élő rokont.Drizzt hangosan felnyögött, ahogy szemügyre vette a lezuhanó cson kot, miközben elképzelte, hogy mikéntnézne ki karcsú alakja, ha nem tért volna ki időben. Sokáig azonban nem merenghetett ezen, mivel amegnövelt gyorsasággal mozgó ogre, akinek óriások erejével bíró izmai könnyedén forgatták a nehézhusángot, máris támadott. Átugrotta a kidöntött fát és újra suhintott.Drizzt arccal előre a hóba vetette magát, a bunkó pedig átsüvített fölötte. A drow csodálatos fürgeséggel éskecsességgel rántotta maga alá a lábait és átugrotta az ogre gyors visszakezes lendítését, amely fer dénoldalról érkezett és sújtott le oda, ahol a sötételf az előbb feküdt. A levegőben az elf nem tudott túl sok erőtvinni a csapásaiba, de azért si került két gyors szúrást elhelyeznie, fegyvereinek hegyét az szörnyeteg szélesmellkasába döfve.A drow könnyedén ért földet és rögtön ismét a levegőbe emelkedett, átpördülve az oldalütésre lendülőhusáng fölött. Alighogy földet ért, máris visszafordította szaltójának lendületét és egyik pengéjét erősen azogre hasába nyomta. A seb ismét nem lett olyan mély, mint amire szá mított, de nem állt le ezen sajnálkozni.Az ogre teste mellett perdült el, fogást váltva a jobb kezében tartott szablyán, majd keményen beledö fött abestia fatörzsszerű combjának hátsó részébe.

Drizzt egyenesen száguldott tovább, átugrott egy másik kidőlt fát, majd megkerült két tölgyet ésszembefordult ellenfelével, aki, amint az várható volt, már a nyomában járt.Az ogre körbekergette a két tölgy körül, de a drow előnyben volt ve le szemben, mivel á át tudott bújni azegymáshoz közel nőtt fák között, míg a nagydarab bestiának meg kellett kerülnie azokat. Néhány körmegtétele után a külső köríven helyezkedett el és megvárta, amíg az ogre a megfelelő helyre ér, majdátsuhant a fák között, azután pedig vil lámgyorsan megkerülte azokat, még mielőtt a martalóc megfelelőenfe lé fordulhatott és védekezhetett volna.A drow újra bevitt két találatot, egy szúrást és egy vágást. Ahogy jobb keze keresztbe villant, a mozdulatenergiáját felhasználva teste egy teljes kört írt le, majd ismét rohanni kezdett, szorosan a nyomában azüvöltő ogréval.És ez így folyt perceken át. Drizzt az üss és fuss taktikát használta, abban a reményben, hogy kifárasztjaellenfelét, hogy az italok - ame lyek hatása valószínűleg csak ideiglenes -, végül elveszítik erejüket.A drow újra és újra bevitt apróbb találatokat, de tudta, hogy ez nem a finomkodások versenye, ahol a jobbharcost hirdetik ki győztesnek a sem leges döntőbírák. Ez a végsőkig folytatott harc volt és bár csodáslátvány nyújtottak precíz mozdulatai és manőverei, az egyetlen találat, ami igazán számítani fog, egyben azutolsó találat is lesz. Az ogre puszta erejét tekin tetbe véve és azt, ahogy egy újabb fa hasadt szét és dőlt kiaz izomko losszus csapásának súlya alatt - ez a kép különösen beleégett a drow el méjébe -, Drizztmegértette, hogy ha a lény akárcsak egyetlenegyszer is telibe találja, akkor számára valószínűleg az lesz aharc utolsó találata.Teljes sebességgel suhant át egy havas gerinc fölött és egy bukfenc cel a hátára gördült, majd lecsúszott agerinc aljáig. Ott gyorsan felpat tant és megperdült, hogy szembenézzen üldözőjével. A drow arra szá mított,hogy talán sikerül bevinnie egy újabb találatot, bár ennél való színűbbnek tűnt az, hogy gyorsan magamögött hagyja ezt a számára kedvezőtlen helyet.Ám az ogre nem volt ott és Drizzt csak akkor jött rá, hogy a lény megnövelt sebességét és erejét más módonhasználta fel, amikor meg hallotta, hogy a kolosszus földet ér a háta mögött.Az ogre levetette magát a gerinc tetejéről, egyenesen át a lecsussza nó és megpördülő drow fölött.Drizzt felismerte, hogy hibázott.

A meglepődött félogre a hátán landolt, néhány lábra a toronytól és a foglyától, akit leejtett, de szinteazonnal mozgolódni kezdett, és látha tóan szinte sértetlenül talpra kecmergett.Catti-brie egy süvítő nyílvesszőt küldött belé, amely a hasán találta, majd félredobta íját és előrántottaKhazid'heát. A kard telepatikus úton mohón sürgette, hogy vágja ízekre a bestiát.A martalóc egyik kezével a hasán ejtett sebet markolta, míg a má sikkal kinyúlt a nő felé, mintha ezzel megtudná állítani a rohamot. Khazid'hea megvillant és ezzel végett is vetett ennek az illúziónak - a félogrezömök ujjai szanaszét repültek.Catti-brie minden dühét beleadva tört előre, kihasználva előnyét és egy pillanatra sem engedve ki aztkezéből - a félelmetesen éles karddal ide-oda vágott, még arra sem véve a fáradtságot, hogy gondosancélozzon.De erre nem is volt szüksége - ezzel a fegyverrel nem.A félogre súlyos öltözéke és irhavértje úgy vált szét, mintha vékony papírból lett volna és pillanatokon belülfényes vörös csíkok borították el a lény testét.A bestiának sikerült egyet ütnie a nő felé, de Khazid'hea már ott is volt és az ütést az élével hárította,félreütve a martalóc kezét és ezzel a mozdulattal át is metszette a vastag csuklót.Milyen hatalmasat üvöltött erre a félogre!Ám a bömbölés egy pillanattal később elcsendesedett, amikor Catti -brie magasan keresztbevágott akardjával és átszelte a lény torkát. A fél ogre elzuhant, a nő pedig mellé ugrott és kardja újra meg újralesújtott.- Te lány! - kiáltotta Bruenor félig megrettenve, félig döbbenten, amikor a toronyból kilépve azt látta, hogyfogadott lányát vér borítja. Odarohant hozzá és majdnem kettévágta a kórbesuhanó, felé villanó Khazid'hea.- Ez az átokverte kard! - kiáltott rá Bruenor a lányára, visszahőköl ve és védekezően maga elé lökve kezeit.Catti-brie hirtelen megállt és döbbenten meredt a csodás pengére. Bruenornak igaza volt. Dühében ésrémületében, amelyet a torony ból aláhulló ember váltott ki és bűntudatában, amelyet amiatt érzett, hogy a

férfi az á elhibázott lövése miatt hullott alá, Khazid'hea, az ér telmes, ám rosszindulatú kard ismét utat találtmagának a gondolatai között és őrjöngésre sarkallta.Catti-brie önkéntelenül is felnevetett. Képtelen látványt nyújtott a vérrel borított arcából elővillanó hófehérfogaival. Kardját a hóba ha jította.- Lányom? - kérdezte Bruenor óvatosan.- Úgy vélem, mindkettőnkre ráférne egy fürdő - mondta Catti-brie, láthatóan ismét visszanyerve önuralmát.

Regis, aki a torony tetejének pereméről csüggött alá, azon morfon dírozott, hogy vajon a félogremegértette-e, milyen hibát követett el, amikor ellenfele átrepült fölötte, vadul csapkodva végtagjaival ésgyor san közeledve a köves talaj felé. A bestia elfojtott nyögéssel csapódott be és még pattant egyet-kettőt.A félszerzet visszahúzta magát a torony tetejére és lenézve azt látta, hogy a félogre makacsul megpróbáltalpra állni. Megbotlott és ismét el esett, de utána ismét megpróbált felkelni.Regis felkapta apró buzogányát és célzott. Ahogy elengedte, füttyen tett és olyan tökéletesen időzített, hogyamikor a bestia felnézett, az alá zuhanó fegyver pontosan arcba találta. Éles reccsenés hallatszott, mintamikor fém ütődik kőnek, de a félogre csak állt ott és Regisre meredt.A félszerzet kapkodva szedte a levegőt, szinte alig akarta elhinni, hogy a harminc lábról aláhulló buzogánynem okozott komolyabb sérülést.De tévedett. A bestia nagy döndüléssel zuhant el és nem kelt fel többet.Regis hátán borzongás futott végig és időre volt szüksége, amíg át gondolta, hogy mit is tett a csatában,amíg átgondolta, hogy miért is ke veredett bele, amikor pedig valójában nem is lett volna erre szükség.Megpróbálta meggyőzni magát, hogy ez nem így történt, újra és újra megpróbálta emlékeztetni magát arra,hogy barátainak, az ő drága, ben ne bízó barátainak elveivel összhangban cselekedett, akik mindenféle hátsógondolat nélkül kockáztatnák életüket, hogy segítsenek a rászo rulókon.Regis nem először és nem utoljára gondolkozott el azon, hogy jobb lenne más barátokat találnia.

Drizzt csak találgathatott, hogy merről fog érkezni az ogre csapása és nagyon jól tudta, hogy ha téved, akkoregyenesen a felé zúduló ütés út jába ugrik. Egy töredék másodperc állt rendelkezésére, hogy mindezt ki-találja és amint harcos ösztönei visszajátszották benne ellenfele harci stí lusát, felismerte, hogy az mindentámadását jobbról balra hajtotta végre.Így hát Drizzt balra ugrott - mágikus bokaperecei révén kétség beesett gyorsasággal mozdultak lábai.Ahogy megfordult és elugrott, a husáng mögötte zúgott el, és súrol ta a testét, amitől hosszú és csavarodólégiútra kelt. A hó tompította a becsapódást, de amikor felállt, ráébredt, hogy csak az egyik szablyáját tartjaa kezében. Jobb karja teljesen elzsibbadt, válla és oldala pedig lüktetett a fájdalomtól. A drow lenézett ésösszerezzent. Válla kiugrott a helyéről és szokásos helyzetéhez képest hátrébb helyezkedett el.Drizztnek nem volt sok ideje, mivel az ogre máris felé rohant - bár némi reménykedéssel vette észre, hogynem olyan gyorsan, mint ahogy eddig tette.Drizzt odébbcsusszant és közben megpördült, majd szó szerint háttal nekivetette magát egy fának - akemény törzset használta arra, hogy vállát visszalökje eredeti helyére. A rátörő fájdalomtól felfordult agyomra és fekete foltok táncoltak a szeme előtt. Kis híján elájult, de tudta, hogy ha megadja magát apillanatnyi gyengeségnek, az ogre da rabokra tépi.Megkerülte a fát és odébbtántorodott, némi időt nyerve ezáltal. Tudta, hogy most már könnyedén le tudjahagyni a bestiát, most, hogy az egyik ital hatása lejárt.Minden egyes lépéssel könnyebben mozgott. A vállában a lüktetés most már alábbhagyott és ismét érezte azujjait. Elindult körbe, vissza oda, ahova a szablyája hullott, miközben a bárgyú ogre, aki láthatóan azt hitte,hogy megnyerte a harcot, szorosan a nyomában lihegett.Drizzt megállt és megfordult, bíbor tekintete a közeledő bestiára me redt. Mielőtt összecsaptak volna,tekintetük találkozott és az ogre ma gabiztossága egyszeriben odalett.Ezúttal a sötételf nem becsülte alá.Drizzt dühödten tört el�őre, tekintetével fogva tartva ellenfele pillan tását. Szablyái mintha saját maguktóljártak volna, tökéletes harmóni ával és vakító sebességgel mozogtak - túl gyorsak voltak az ogrénak, akielvesztette mágikus gyorsaságát és óriási ereje is apadt, így már nem tu dott lépést tartani velük. Ehelyettinkább támadásba próbált lendülni, vadul suhogtatva husángját, de Drizzt már mögötte is termett, még mi-

előtt befejezhette volna a csapását. Az az ital is erejét vesztette, amely ellenállóvá tette az ogrét a szablyadöféseire.Ezúttal Csillám és Jéghalál mélyre hatolt - az egyik a vesébe fúró dott, a másik átmetszette a bestiarekeszizmát.Drizzt dühödten, ám irányított precizitással vívott, ide-oda száguld va ellenfele körül, döfve és vágva -mindvégig a kulcsfontosságú szer vekre célozva.A diadalmas drow nem sokkal később tokjaiba csúsztatta fegyvereit és jobb karja ismét kezdett elzsibbadni,most, hogy a csata diktálta ad renalin kiszállt belőle. Minden egyes lépésnél meginogva indult vissza atorony felé, miközben szidta magát, hogy pont egy ilyen ellenfelet kel lett kifognia. A nyitott ajtóban Regisés Bruenor ücsörgött, láthatóan eléggé megtépázva, míg a tetőtől talpig vér borította Catti-brie a közel benállt és egy kábult és sebesült férfit ápolt.- Igazán remek lesz, ha mindannyian megöletjük magunkat egy csa tában, még mielőtt elkapnánk az akalózt, azt a Kree-t -morogta Bruenor.

TIZENKILENCEDIK FEJEZETWULFGAR DÖNTÉSE

Nem halt meg. Miután magához tért a zuhanástól, Donbago útmu tatása alapján Catti-brie és Regisrábukkant a férfi testvérére, egy bokor mögött, nem messze a toronytól. Feje véres volt és lüktetett afájdalomtól. Szorosan bepólyálták a fejét a seb körül és igyekeztek olyan kényelmesen elhelyezni, ahogycsak tudták, ám az világos volt, hogy a kábult és félrebeszélő férfinak nagyon gyorsan szüksége lesz egygyógyítóra.- Él - mondta Catti-brie a toronynak dőlve üldögélő Donbagónak, amikor ő és Regis visszakísértékJeddithet.A férfi arcán könnyek csorogtak végig.- Köszönet - mondta újra és újra. - Bárkik vagytok is, köszönet a testvérem életéér' és az enyiméér'.- Még a toronyban is vala egy élő - közölte Bruenor, amikor kiért. Felébredtél hát végre, he? - kérdezteDonbagótól, aki erre bólintott.- És az egyik idióta félogrét is sikerült élve foglyul ejteni - tette hoz zá a törpe. - Rusnya egy lény.- Gyorsan gyógyítóhoz kell vinnünk ezt az embert - mondta Catti -brie, amikor Regis segítségével a féligöntudatánál lévő Jeddithet test vére mellé ültették.- Auckneyba - szólalt meg most Donbago. - Auckneyba kell vinne tek minket.Drizzt lépett ki az ajtón és jól hallotta, mit mondott a férfi. Ő és Catti- brie kíváncsian egymásra pillantottak,mivel ismerték ezt a nevet abból a történetből, amelyet Delly Curtie mesélt nekik Wulfgarról és kisbabáról.- Milyen messze van Auckney? - kérdezte a drow Donbagót.A férfi Drizzt felé fordult és szemei tágra nyíltak. Úgy nézett ki, mintha mindjárt elájulna.- Már egy csomószor történt vele ilyen -jegyezte meg Regis és meg veregette Donbago vállát. - Meg fogbocsátani.- Drow? - kérdezte a katona és megpróbált Regis felé fordulni, de képtelen volt levenni a szemét asötételfről.- Jó drow - magyarázta Regis. - Egy idő után majd megkedveled. - Ugyan, egyik elf olyan, mint a másik! -horkant fel Bruenor.- Bocsánatod kérem, jó drow - hebegte Donbago, aki láthatóan tel jesen megkavarodott. Érzelmei közötthánykolódott, tépelődve azon tény között, hogy ezek négyen éppen most mentették meg a testvére és az őéletét és aközött, amit a gonosz sötételfek fajtájáról tudott.- Nincs szükség bocsánatkérésre - felelte Drizzt -, de egy választ ér tékelni tudnék.Donbago néhány pillanatig rágódott a mondaton, majd bólogatni kezdett.- Auckney - ismételte. - Nincs messzebb néhány napnál, ha ilyen marad az idő.- Néhány nap, ha nem marad ilyen - mondta Bruenor. - Ez elég jó. Kettőt kell cipelnünk, meg egyfélogrécskét, akit a lábközénél fogva kell magunkkal vonszolnunk.- Azt hiszem a bestia tud járni - jegyezte meg Drizzt. - Kicsit nehéz lenne cipelni.Drizzt két hordágyat eszkábált össze takarókból és a közelben össze szedett ágakból és hamarosan útnakindultak. Mint kiderült, a félogre nem sebesült meg komolyabban. Ez jó volt, mivel bár Bruenor tudtavonszolni Jeddithet, a drow sérült válla miatt nem tudta húzni a má sik hordágyat. Ez a feladat a fogolyravárt - közvetlenül mögötte Catti- brie lépkedett, felhúzva és készenlétben tartva Taulmarilt, vesszővel ahúron.Az idő kitartott és bármennyire is viharvert volt a kis csapat, jó iramban haladt és kevesebb, mint háromnap alatt elérték Auckney-t.

Wulfgar szaporán pislogott, ahogy a sokszínű buborékok kipukkan tak és feloszlottak a levegőben körülötte.A barbárnak, aki soha nem kedvelte a mágiát és soha nem is szokta meg, hosszú időbe telt, mire si kerültbetájolnia magát új környezetében - többé már nem Vízmélye csodás városa vette körül. Az egyik építmény- egyedi tervezésű torony, melynek szétágazó szárnyai élő fához tették hasonlatossá -, megerősítetteWulfgart abban, hogy Luskanban van, épp úgy, ahogy azt Robillard ígérte.- Világosan látom az arcodra kövült kételyt - mondta a varázsló sa vanyúan. - Azt gondoltam,megegyeztünk...- Megegyeztél - szakította félbe Wulfgar -, magaddal.

- Nem hiszed, hogy számodra ez a legjobb út, igaz? - kérdezte Robillard szkeptikusan. - Jobban élveznédDelly Curtie társaságát a biz tonságos Vízmélyén, és a kényelmes kovácsműhelyt?A szavak mélyen beleszúrtak a barbárba, de Robillard leereszkedő hangsúlya volt az, ami miatt Wulfgar elakarta taposni a vézna varázs lót. Nem nézett a férfira, mert attól félt, hogy akkor arcul találja köpni.Valójában nem félt megküzdeni a félelmetes varázslóval, így nem, hogy ilyen közel volt hozzá, de hamegtenné és kettétépné Robillardot, na gyon sokat kellene gyalogolnia visszafelé, Vízmélyére.- Nem kezdem ezt már megint elölről, a Jeges Szelek Völgyéből va ló Wulfgar - mondta Robillard. - Vagyinkább vízmélyi Wulfgar? Eset leg mondjam azt, hogy Wulfgar, aki onnan származik, ahonnan csak akar?Már eddig is többet ajánlottam fel neked, mint amit tőlem meg érdemelnél s többet, mint amit én átlagosesetben felajánlanék a hoz zád hasonlóknak. Ma igazán remek és adakozó hangulatban vagyok.Wulfgar összevont szemöldökkel meredt rá, de ez csak hangos neve tésre késztette Robillardot. .- Pontosan a város közepén vagy - folytatta a varázsló. - A déli ka pun át vezet a Vízmélyére és Dellyhez,meg a kovácskodáshoz vezető út. Az északi kapun át megy az az út, amelyen át barátaidhoz és oda jut hatsz,amit én az igazi otthonodnak gondolok. Gyanítom, hogy a déli utat jóval könnyebbnek találod majd, mintaz északit, Wulfgar, Beornegar fia.Wulfgar nem felelt, még csak nem is viszonozta Robillard méricské lő tekintetét. Tudta, hogy a varázslószerint melyik utat kellene válasz tania.- Mindig úgy találtam, hogy gyávák azok, akik a könnyebb utat vá lasztják a nehezebb helyett - vetette odaRobillard. - Te nem?- Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt gondolod - felelte Wulfgar csendesen.- Valószínűleg sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt valaha is képzel tem - mondta a varázsló. Wulfgar mostelőször vett észre némi együtt érzést a hangjában. - Semmit nem tudok arról, hogy min mentél ke resztül,semmit a kínokról, amelyek meggyengítették szívedet. Ám azt tudom, hogy ki voltál és tudom, hogy mostki vagy és teljes magabiztos sággal mondhatom, hogy jobb, ha belépsz a sötétségbe és meghalsz, minthogyelrejtőzz egy kovácsműhely kohójának parazsa mögé.- Ezek közül választhatsz - fejezte be a varázsló. - Jó utat, bármerre is menj! - Ezzel Robillard mozgatnikezdte a kezeit, újabb varázslatba fogva.Wulfgar, akinek figyelme elterelődött és észak felé nézett, nem vet te észre, csak amikor már túl késő volt.Amikor megfordult, azt látta, hogy az elhalványuló varázsló körül sokszínű buborékok töltik meg le vegőt.Egy zsák jelent meg Robillard helyén, meg egy nagy bárdra em lékeztető bardiche. Módfelett esetlen fegyvervolt ez, de alakját és for gatását tekintve hasonlított a hatalmas harci kalapácsra és hihetetlen sebeket lehetettokozni vele. Anélkül, hogy belenézett volna, a barbár tudta, hogy a zsák nagy valószínűséggel készletekettartalmaz az útra.Wulfgar egyedül volt, mint ahogy mindig is - Luskan közepén álldo gált és ekkor eszébe ötlött, hogy nemkellene itt ácsorognia. Valamikor törvényenkívülinek számított a városban és lehet, hogy még most is azvolt. Csak reménykedhetett benne, hogy a magisztrátusoknak és az öröknek nem olyan jó azemlékezőképessége.A kérdés az, hogy merre menjen, töprengett a barbár. Körbe-körbe járt. Minden túl zavaros, túl rémisztővolt és minden lépésnél Robillard szörnyű szavai kísértették.A Jeges Szelek Völgyéből származó Wulfgar nem sokkal később kilé pett Luskan északi kapuján ésegymagában útnak indult a fagyos va donba.

Egyik meglepett és szörnyülködő pillantást követte a másik, ahogy a négy barát és a társaik végighaladtakAuckney falucskáján Lord Feringal és Lady Meralda kastélya felé. Donbago, aki eddigre már elég jól tudottjárni, mutatta az utat és elhessegette azokat, akik fegyverük után nyúl tak, amikor meglátták a félogrét, asötételfről már nem is szólva.Donbagónak sikerült bebocsáttatást kieszközölnie számukra a kapu nál, ahol egy morgolódó gnómirányította a felsorakozott katonákat. A gnóm azonnal mozgásra serkentette az őröket, akik segítettekDonbagónak a szerencsétlen, félrebeszélő Jeddithet elcipelni a gyógyítóhoz, míg a többiek levonszolták afélogrét a várbörtönbe, minden lé pésnél jó nagyokat sózva rá.A heves gnóm, Fakapu Liam azután mind a négyüket bevezette egy belső terembe, ahol bemutatta őket egyidős, sólyomszerű férfinak, aki a Temigast nevet viselte.

- Drizzt Do'Urden - ismételte az ispán, majd bólintott, felismerve a nevet, ahogy kimondta. - Tízvároskószája, már hallottam magáról. És maga, jó törpe, csak nem a Mithrill Csarnok királya?- Egykor az voltam és ismét az leszek, hacsak a barátim nem gondoskodnak arról, hogy addigra halottlegyek - felelte Bruenor.- Találkozhatnánk őlordságával és őladységével? - kérdezte Catti -brie. Míg Regis és Bruenor kíváncsianpillantottak rá, addig Drizzt, aki szintén akart egy pillantást vetni a nőre, aki életet adott Wulfgar saját jakéntnevelt gyermekére, elmosolyodott.- Liam megmutatja, hogy hol tudnak megtisztálkodni és megfelelő en felöltözni az audenciára - közölteTemigast ispán. - Amikor készen állnak, Auckney ura és úrnője fogadja magukat.Míg Bruenor alig lögybölt magára némi vizet - közben azt morogta, hogy már így is elég jól néz ki -, Drizztés Regis valóban alaposan lesi kálták magukat. Egy másik szobában Catti-brie nem csak roppant kel lemesszappanos fürdőt vett, hanem hosszú időn át próbálgatta azokat a pompás ruhákat, amelyeket Lady Meraldaküldetett le neki.Nemsokára mind a négyen ott álltak az Auck kastély nagy fogadó csarnokában, a göndör fekete hajú és sűrű,sötét kecskeszakállat viselő, harmincas éveiben járó Lord Feringal és a férjénél fiatalabb, hollófeke te hajú,tejfehér bőrű, tagadhatatlanul gyönyörű Lady Meralda előtt, akinek mosolya beragyogta a hatalmas termet.És míg Auckney lordja szinte végig összevont szemöldökkel meredt rájuk, Meralda mosolya egy pillanatrasem halványult el.- Feltételezem, hogy most jutalmat akarnak - mondta a harmadik jelenlévő, egy ravasz pillantású, testes nő,aki Feringal balján, bár kissé hátrébb ült, azon a helyen, amely a vidék hagyományai szerint a lordleánytestvérét illette meg.A négy megviselt vándor mögött álló Temigast ispán megköszörülte a torkát.- Gondolja, hogy talántán van annyi aranya, hogy megfizessen min ket? - morogta válasz gyanánt Bruenor.- Nincs szükségünk pénzre - szólt közbe Drizzt, megpróbálva hig gadt légkört teremteni. Bruenor épp azimént esett át egy fürdésen és ez az amúgy is mogorva törpét csak még jobban felbőszítette. – Csak azértjöttünk ide, hogy visszahozzuk Donbagót és a két másik sebesül tet, valamint hogy átadjuk a foglyot. Annyitkérnénk mindössze, hogy ha sikerül némi információt kiszedni a gazfickóból egy hírhedt kalózról, egybizonyos Sheila Kree-ről, akkor azt mondják el nekünk is. Kree az, akire vadászunk.- Természetesen megosztunk minden értesülést, melyet megtu dunk - válaszolta Lady Meralda, megelőzveférjét, mielőtt az bármit is mondhatott volna. - És még többet is. Bármire van is szükségük, meg kapják.Drizzt figyelmét nem kerülte el az oldalt ülő nő szemöldökráncolása és tudta, hogy ez mind Auckney úrnőjeáltalános bárdolatlanságának, mind pedig annak a kissé pórias kiejtésnek szól, ahogy Lady Meralda beszélt.- Egész télire itt maradozhatnak, ha úgy döntenek - folytatta Meralda.Feringal ránézett, először meglepetten, majd helyeslően.- Találhatunk egy üres házat a városban... - kezdte a hátrébb ülő nő. - A kastélyba' szállásoljuk el őket,Priscilla - jelentette ki Auckney úrnője.- Nem hinném, hogy... - szállt vele vitába az idősebb nő.- A te saját szobádba', ha még egy szót hallok tőled - mondta Lady Meralda és rákacsintott a négy barátra.- Feri! - visította Priscilla.- Fogd be, drága nővérem - mondta Feringal ingerülten, ami arról árulkodott a négy barátnak, hogy gyakrankell ily módon letorkollnia bajkeverő testvérét. - Ne hozz szégyenbe kitüntető vendégeink előtt, a vendégekelőtt, akik megmentették három hű katonámat és meg bosszulták azokat, akik elestek a bestiális ogrékkezétől.- Vendégek, akik meséket tudnak messzi földekről és sárkányok kincséről - tette hozzá Meralda és zöldszeme csak úgy csillogott.- Attól tartok, csak egy éjszakára maradunk - mondta Drizzt. Nem kétséges, hogy utunk hosszú éstekervényes lesz. Elszántuk ma gunkat, hogy megtaláljuk és megbüntetjük Kree-t, a kalózt, még a ta vasziolvadás előtt: Még azelőtt, hogy hajója ismét kifuthatna a nyílt tengerre és újabb károkat okozhatna aluskani vizeken.Meralda jól láthatóan csalódott volt, ám Feringal bólintott - őt lát hatóan legkevésbé sem izgatta, hogymennek vagy maradnak. Auckney ura és úrnője csodás lakomát adott azon az estén a hősök tiszteletére ésmég Donbago is elég jól volt ahhoz, hogy csatlakozhas son - azzal a jó hírrel érkezett, hogy mind a testvére,mind a másik ka tona gyógyulófélben van és várhatóan teljesen felépülnek majd.

Vígan falatoztak - Bruenor és Regis jóval többet evett, mint a töb biek összesen! A barátok, akiknekcsizmáját oly sok mérföld koptatta, messzi földekről szóló történetekkel szórakoztatták Lady Meraldát.Jóval később Catti-brie titokban rákacsintott Drizztre és egy biccen téssel félrehívta őt egy oldalsó kisszobába. Ott lerogytak egy kanapéra, egymás mellé - fejük felett egy szegényes mintázatú, ám gazdagszínek ben pompázó faliszőnyeg húzódott.- Gondolád, hogy beszélnünk kellene néki a csecsemőről? - kérdez te Catti-brie és keze megpihent Drizztkarcsú, ám erős alkarján.- Attól tartok, hogy az első megkönnyebbülést hamar felváltaná a fájdalom - felelte a drow. - Talán egy nap,de nem most.- Ó, csatlakozniuk kell hozzánk! - szakította félbe őket az ajtóban megjelenő Meralda és hozzájuk sietett. -Bruenor király a legjobb törté netét meséli, egy sötét sárkányról, mely elorozta királyságát.- Ezt már túlságosan is jól ismerjük - felelte Catti-brie mosolyogva. - Ám udvariatlanság lenne nemmeghallgatni újra - mondta Drizzt és felállt.Megfogta Catti-brie kezét és felsegítette, majd mindketten Meralda után eredtek.- Úgy gondóják hát, hogy megtalájják majd azt a férfit? - kérdezte Auckney úrnője séta közben.Drizzték megtorpantak és egymásra néztek.- Csapatjuk hiányzó tagját - fűzte hozzá Meralda. - Azt, aki maguk kal együtt szerezte vissza MithrillCsarnokot, ahogy azt a törpe mondta volt. - Itt szünetet tartótt és szúrósan rájuk meredt. - Aztat, aki aWulfgar nevet viseli.Drizzt és Catti-brie egy pillanatig csöndben álltak ott. A nő látható an az idegösszeomlás szélén állt, ajkátbeharapta és kutatóan nézett Drizztre.- Reméljük, hogy megtaláljuk és épségben találjuk meg - felelte Drizzt halkan és igyekezett nem bevonni azegész termet a beszélgeté sükbe.- Érdekel, hogy...- Minden tudunk - szakította félbe Catti-brie.Lady Meralda mereven állt ott és láthatóan az ájulás kerülgette.- A gyermek szépen cseperedik.- Milyen nevet kapott?- Colsonnak hívják.Meralda felsóhajtott és összeszedte magát. Zöld szemében szomorú ság fénylett, de egy pillanattal későbbsikerült elmosolyodnia.- Jöjjenek - mondta halkan. - Menjünk és hallgassuk meg a törpe meséjét.

- A fogoly lógni fog, amint találunk olyan kötelet, amelyik elég erős ahhoz, hogy megtartsa - nyugtatta megLord Feringal a csapatot más nap kora reggel, amikor mindannyian összegyűltek Auckney kastélyá nakelőcsarnokában, indulásra készen.- A bestia kérkedett az erejével - folytatta Feringal vihogva. - De azután hogy nyüszített!Drizzt összerezzent, akárcsak Catti-brie és Regis, de Bruenor csak bólintott.- A martalóc valójában egy nagyobb banda tagja volt - magyarázta Feringal. - Akár kalózok is lehettek, báraz ostoba lény látszólag nem ismerte még a szót sem.- Talán Kree bandája az - mondta a drow. - Van valami elképzelé se, hogy honnan jöhettek a fosztogatók?- A hegység nyúlványától délre található partszakaszról - felelte Feringal. - Nem tudtuk rákényszeríteni azogrét, hogy nyíltan bevallja, de úgy hisszük, hogy a Dóm-szurdok környékén lehet. Nehéz megjárni télen,mivel a hágókat ilyenkor eltömi a hó.- Nehéz, de megéri megpróbálni - kontrázott Drizzt.Ekkor Lady Meralda lépett a terembe, aki ugyanolyan gyönyörű volt most kora reggel, mint az előzőéjszaka. Végigmérte Drizztet és Catti- brie-t, hálás mosolyt villantva rájuk.Mind a törpekirály lánya, mind a drow észrevette, hogy Feringal en nek láttán képtelen elrejteni rosszallását.A sebek még túl frissek vol tak és a lord láthatóan felismerte Wulfgar nevét Bruenor előző esti me séjéből -ez a felismerés pedig komoly kínokat okozhatott neki.Nem kétséges, hogy Auckney ura csalódottságát és dühét a fogoly félogrén töltötte ki.A négy barát még aznap reggel elhagyta a kastélyt, bár keleten fel hők gyülekeztek. A távozó hősöket semharsonák, sem örömujjongás nem búcsúztatta.

Egyedül a súlyos szőrmekabátjába burkolózott Lady Meralda figyelte távozásukat a kaputornyok köztigyilokjáróról.Drizzt és Catti-brie még ilyen messziről is látta zöld szemében a fáj dalmat és a reményt.

NEGYEDIK RÉSZA VÉGSŐ REMÉNY

Rettenetes idő volt: a hideg belemart az ujjaimba, a jég lerakódott a sze memre, annyira, hogy már a látás isfájdalmat okozott. Minden hágó ban ott leskelt a veszély - egy alágördülő lavina vagy egy ugrásra készszörny formájában. Minden éjjel azzal a tudattal tértünk nyugovóra, hogy reggelre elboríthatjamenedékünket a hó - már ha olyan szerencsések voltunk, hogy találtunk menedéket -, és ha képtelenekleszünk kiásni magunkat, a biz tos halál vár ránk.Nemcsak én voltam azonban halálos veszélyben, hanem legdrágább ba rátaim is.Mégis, életemben még soha nem éreztem ennyi örömet, mint akkor. Lépteinket egyetlen szándék vezérelte,át a mély és csúszós havon. Célunk világos, utunk ismert volt. Kree, a kalóz és Égisz-agyar utáni hajszánksorán átkeltünk a havas hegyeken - azért mentünk, amiben hittünk, követve szí vünk és lelkünk szavát.Bár sokan vannak olyanok, akik mellékutakat keresnek az igazsághoz ve zető úton, a legegyszerűbbalapelvek megkerülhetetlenek: a nehézségekből szü letik az eredmény, az eredmény pedig örömet fial -valódi örömet és a megva lósítás érzetét, amely a gondolkodó lények sajátja. Gyakran hallottam embe reket,amint arról panaszkodtak, hogy ha egy király gazdagságával bírnának, akkor lennének igazán boldogok ésbár nem vettem a fáradtságot, hogy vitat kozzak velük, tudom, hogy nagyot tévednek. Elismerem, vanigazság abban, hogy ha a legszegényebbek gazdagabbak lesznek, akkor ehhez öröm is társul hat, de azalapvető szükségletek kielégítésén túl, az örömhöz vezető út nem arannyal van kikövezve és főleg nemolyannal, amelyre nem szolgáltak rá.Hiszen az örömhöz vezető utat a magabiztosság és az önbizalom érzete kí séri, az érzés, hogy a világotsikerült egy kicsit megjobbítani, vagyis az, hogy megharcolunk hitünkért minden nehézséggelszembeszállva. Amikor Deudermont kapitánnyal utaztam, számos alkalommal ebédeltem együtt Vízmélyeleggazdagabb családjaival. Egy asztalnál étkeztem a gazdagok gyermekeivel. Maga Deudermont is ebbe akörbe tartozott, mivel atyja jelen tős földteriiletet birtokol Vízmélye déli kerületében. A fiatal arisztokráciaúj hajtásai közül sokan akadnak olyanok, akik példát vehetnének Deudermontról, mint olyasvalakiről, akinem kíván az előző generáció ba bérjain üldögélni. Nagyon fiatalon rájött az érdemek nélküli gazdagságcsap dájára. Így azután a jó kapitány még ifjú korában eldöntötte, hogy milyen út ra lép, hogy követi szívétés mindent megtesz annak érdekében, hogy a Kard part vizei biztonságosabb hellyé váljanak a becsületes éstisztességes tengeré szek számára.Deudermont kapitány idő előtt meghalhat, amiért így döntött, mint ahogy én is, vagy ahogy Catti-brie is.Ám az egyszerű igazság az, hogy ha évtize dekkel ezelőtt úgy döntök, hogy Menzoberranzanban maradokvagy ha ké sőbb úgy döntök, hogy nem hagyom el Tízváros és Mithrill Csarnok viszony lagos biztonságát,akkor mára - sokféle értelemben -, tényleg halott lennék.Nem: mutassák csak meg nekem az utat és a veszélyeket, adják meg a re ményt, hogy céltudatosan útnakindulhassak a helyes irányba, adják meg a megvalósítás érzetét és mindez örömmel fog eltölteni engem.Olyannyira vallom ezt a meggyőződést, hogy bátran kijelenthetem, amennyiben Catti-brie az oldalamonhalna meg az úton, nem húzódnék vis sza egy biztonságosabb helyre. Tudom, hogy ebben a kérdésben ő isugyanígy érez. Tudom, hogy ő is folytatná útját - mert egyszerűen ezt kell tennie -, legyen az bármilyenveszélyes is, arra, amerre a szíve és a lelkiismerete vezérli.Talán azért van ez így, mert törpék nevelték - egész Torilon egyetlen faj sem ismeri jobban a boldogságegyszerű igazságát, mint a morgolódó, zsörtölődő, szakállas törpék. A törpe királyok szinte mindig alegtevékenyebbek klánjukban, elsőként készek harcolni és dolgozni. Az elsők, akik hatalmas földalattierődítményeket álmodnak meg és az elsők, akik nekilátnak elhor dani a barlangokat megtöltő agyagot, aholaz erőd majd állni fog.Az acélos és keményen dolgozó törpék régóta tudják, hogy a teljesítmény többet ér mint a luxus és régótatudják azt is, hogy a szellem gazdagsága sok kal értékesebb az aranynál - még akkor is ha, imádják azaranyat!Így kerültem hát a jeges, szélfútta hóba, az ellenségektől nyüzsgő hágók ra, úton egy tagadhatatlanulfélelmetes ellenfél felé.És ragyoghatna-e rám ennél fényesebben a Nap?

- Drizzt Do'Urden

HUSZADIK FEJEZETKILAKOLTATÁS

Faerűn északi városaiban élő népek azt gondolják, hogy ismerik a hóviharokat és a tél vadságát, devalójában az, aki sosem rótta a Jeges Szelek Völgyének tundráit vagy kelt át a Világ Hátánakegyik hágóján egy téli hóförgeteg idején, nem tudja igazán, hogy mire is képes az elszabadult természetnyers ereje.Egy ilyen vihar kapta el a négy barátot, amint éppen átkeltek az Auckney-tól délkeletre fekvő egyik magashágón.A vad és dermesztő szélben mélyen előredőlve próbálták elkerülni, hogy a förgeteg ledöntse őket alábukról, miközben többet kaptak az ar cukba a jeges és szúrós hóból, mint amennyi rájuk hullott. Akorbács ként lecsapó szél hol erről, hol arról fújt a szirtfalak között, kavargott és irányt váltott - semmifélemenedéket nem lehetett ellene építeni és látszólag mindig arról vágta a havat az arcukba, amerre néztek.Mind annyian próbáltak terveket kovácsolni és ezt torkukszakadtából közöl ni is a többiekkel, szájukat annaka füléhez nyomva, akivel éppen be szélni akartak.Végül azonban minden terv, amely valamiféle könnyebbséget hoz hatott volna nekik, egyedül a szerencsérekorlátozódott - találniuk kel lett egy barlangot, vagy legalább egy mély beszögellést, ahol a falak leg alább aszél nagyját felfogják.Drizzt előredőlt a hóborította csapáson és földre helyezte a fekete ónixszobrocskát. Ugyanolyan sürgetésselhívta elő Guenhwyvart, mint ha csak egy óriási csata előtt állna. Drizzt hátralépett - de nem túl messze -, ésvárta, hogy megjelenjen az örvénylő szürke köd, amely fo kozatosan egy párduc alakját vette fel, majd pedigmegszilárdult. A drow előrehajolt és elmondta, hogy mit akar, a nagymacska pedig már is ugrott éselnyargalt a viharon át, átkutatva a hegyszoros falait és a fő csapásról leágazó számos oldalhágót.Drizzt is útnak indult, hasonló céllal. Három másik társa szorosan összebújt, védekezően összegörnyedve aszél és egyéb lehetséges veszé lyek ellen. Egyedül ez a közelség mentette meg őket a teljes katasztrófától,amikor egy hatalmas szélroham rontott rájuk, féltérdre lökve Catti-brie-t, és hátrataszítva a szerencsétlenfélszerzetet. Regis kúszott- mászott és megpróbálta visszanyerni egyensúlyát, vagy legalább valamikapaszkodót keresett.A zömök és megingathatatlan Bruenor megragadta lánya könyökét és felrántotta a földről, majd abukdácsoló félszerzet felé taszította. Catti-brie azonnal cselekedett és a gerincen futó csapás pereme felévetődött, miközben lekapta Taulmarilt a válláról, majd a hasára huppant, és az íjat odanyújtotta az egyretávolabb csúszó félszerzetnek.Regis megragadta azt, egy töredék másodperccel azelőtt, hogy átbu kott volna a magashegyi csapásperemén, ami után több száz lábnyi zu hanás várt volna rá a sziklákon az alant fekvő sziklaplatóig, aholszinte biztosan a nyakába zúdult volna az általa elindított lavina. Catti-brie- nek csak néhány percébe tellettvisszavonszolnia a félszerzetet a csapás ra, de mire kiráncigálta, Regis már tiszta fehér volt a hótól ésrettene tesen vacogott.- Nem maradhatánk idekint - kiáltotta a nő Bruenornak, aki dübö rögve közeledett. - Különben a vihar lesz ahalálunk!- Az elf majd talál valamit! - rikkantotta a törpe. - Ő vagy a macs kája!Catti-brie bólintott. Regis is megpróbálta, de úgy remegett, hogy a bólintásnak csak a paródiájára futottaerejéből. Mindhárman tudták, hogy kezdenek kifogyni a lehet8ségekből. Mindhárman tudták, hogy jobblesz, ha Drizzt és Guenhwyvar menedékre bukkannak.Méghozzá gyorsan.

Guenhwyvar ordítása volt a legkellemesebb hang, amelyet Drizzt Do'Urden hosszú, nagyon hosszú idő ótahallott. Szemét meresztve me redt bele a szanaszét szálló fehérség vakító függönyébe és meglátta a ha talmasfekete párducot, amint egy széltépte kőszirten áll, hátracsapott fülekkel és jeges fehér hóval borított pofával.Drizzt félig csúszva, félig esve indult homlokegyenest Guenhwy var felé, többé-kevésbé oldalazva, hogy aszelet valamelyest a hátába kapja.- Mit találtál? - kérdezte a macskát, amikor egyenesen alá érkezett és felfelé sandított.Guenhwyvar ismét felbömbölt és elugrott. A drow sietve követte és néhány száz láb megtétele után az egyikhóval tömött oldalhágóban egy hosszú sziklabeszögellés alá érkeztek. Drizzt bólintott és arra gondolt, hogy

itt legalább valamiféle menedékre lelhetnek, de ekkor Guenhwyvar megbökdöste és rámordult. Elindult akiszögellés mélye felé, ahol teljes sötétség uralkodott, a mindent beborító árnyékok mi att. Ahogy a párducmegindult és még áthatóbb tekintettel méregette a menedék hátsó részét, a drow megértette, hogy miért -most már ő is látta a kőfal aljában nyíló, tekintélyes méretű hasadékot.A sötételf gyorsan és csendben odasietett és letérdelt a hasadék mel lett, majd megkönnyebbült, amikor élesszeme felfedte előtte, hogy odabent egy még védettebb menedék bújik meg - egy barlang vagy egy folyosó.Drizzt pillanatnyi habozás után és emlékeztetve magát arra, hogy társai még mindig odakint vannak ahóförgetegben, bevetette ma gát a tátongó nyílásba és közben összehúzta magát, hogy lábbal előre ér kezzena lenti talajra.Egy hatalmas, sziklapárkányokkal és kőtömbökkel teli barlangban volt. Miután szeme átváltott aMélysötétben élők között szokványos hőlátásra, a jobbára agyagos talajon ki tudott venni egy hőforrást, egygödröt, amelyben a tüzet nemrégiben oltották el.A barlang tehát nem volt üres és tekintetbe véve elhelyezkedését és az odakint tomboló hóförgeteget, Drizzteléggé meglepődött volna, ha ez így van.Egy pillanattal később észrevette a barlang lakóit is, amint a távolab bi fal árnyékában haladtak - melegebbtestük fényesen ragyogott a drow szeme előtt. Azonnal tudta, hogy goblinok és nem volt nehéz rá jönnie,hogy még jó páran lehetnek idebent.Drizzt eltöprengett azon, hogy ismét kimegy, vissza a barátaihoz, majd együtt elfoglalják a barlangot. Ha aszokásos hatékonysággal mű ködnek, akkor rövid úton elbánnak ezzel a csekély létszámú goblin csa pattal.Ám a drow ekkor habozni kezdett, de nem a barátait féltette. Hol van itt az erkölcsi érzék? Rendjén van az,hogy a társaival együtt besé tál mások otthonába, és az ott lakókat kiűzik a halálos viharba? Drizztvisszaemlékezett egy goblinra, akivel utazásai során találkozott réges régen, egy távoli helyen, egy olyanlényre, aki nem volt gonosz. Ezek a goblinok, ilyen messze mindentől és ilyen magasan fent hegyekben,talán még sohasem találkoztak emberekkel, sem elfekkel, sem törpékkel, sem más, jóindulatú, értelmeslényekkel. Elfogadható-e akkor, hogy Drizzt és barátai ellenük fordulnak csak azért, hogy elorozzák tőlükott honukat?- Legyetek üdvözölve és köszöntelek benneteket - kiáltott oda a drow goblinul, amelyet mégMenzoberranzanban sajátított el. Bár a tá voli mélysötéti goblinok dialektusa jelentősen különbözött afelszínla kókétól, elég jól meg tudta értetni magát velük.Amikor a goblin felfedezte, hogy a behatoló nem csak hogy elf, ha nem ráadásul sötételf, jól látszott azarcára kiülő meglepetés, amikor közelebb jött - pontosabban csak elindult, de azután hátraszökkent éssápadtsárga szeme tágra nyílt a döbbentettől.- A barátaimnak és nekünk menedékre van szükségünk - magyaráz ta Drizzt, aki nyugodtan és magabiztosanállt ott, nem mutatva sem el lenségességet, sem félelmet. - Csatlakozhatunk hozzátok?A goblin túlságosan megrettent még ahhoz is, hogy válaszolni tud jon. Egyik társa felé fordult, teljesenpánikba esve. Egy másik goblin, aki nagyobb termetű volt, és ez valószínűleg azt jelentette, hogy ő a törzsfőnöke - legalábbis Drizzt a goblinok társadalmáról felcsipegetett ismeretei alapján ezt gondolta -, mostelőlépett az árnyékok közül.- Mennyi? - reccsent rá a drow-ra.A sötételf néhány pillanatig méregette a goblint és észrevette, hogy az jobb ruhát visel, mint csúf társai -csúcsos favágókucsmája volt és arany karikát viselt mindkét fülében.- Öt - mondta Drizzt. - Arannyal fizetsz?- Arannyal.A nagy goblin reszelős röhögésben tört ki, amit Drizzt a megegyezés jelének vett. A drow kimászott abarlangból, odaültette Guenhwyvart, hogy őrködjön, majd elrohant, hogy megtalálja a többieket.Nem jelentett számára túl nagy nehézséget, hogy megjósolja Bruenor miként fog reagálni az újháztulajdonossal kötött megegyezé sére.- Bah! - fortyant fel a törpe. - Ha azt gondolád, hogy én akárcsak egyetlen percentnyi aranyat is adok azenyémből ezeknek a bűzölgő goblinoknak, akkor egy masszív szikla agyával gondolkozál, elf! Vagy amimég rosszabb, úgy gondolkozál magad is, akár egy bűzölgős goblin!- Kevés fogalmuk van a gazdagságról - felelte Drizzt tökéletesen magabiztosan. Miközben a vitafolytatódott, szándékosan elindult, hogy szemernyi időt se vesztegessenek odakint a dermesztő hidegben.

Különösen Regis viselte egyre nehezebben: egyfolytában vacogott, még a fogai is összekoccantak. - Egyvagy két érme is megteszi.- Rézpénzeket tehetsz a szemikre, ha már levágtam őket! - üvöltöt te válaszként Bruenor - Vannak népek,melyek így csinálják.Drizzt megállt és szúrósan meredt a törpére.- Megállapodást kötöttem és akár jót, akár rosszat, elvárom, hogy tiszteletben tartsd - fejtegette. - Nemtudjuk, hogy ezek a goblinok rá szolgáltak-e a haragunkra és bárhogy legyen is, jobbak vagyunk-e náluk, hacsak úgy egyszerűen besétálunk és kitesszük őket a saját otthonukból?Erre Bruenor harsányan felnevetett.- Már megint a szentelt vizet kortyolgattad, te elf? - kérdezte. Drizzt bíbor szemei összeszűkültek.- Bah, hagyom, hogy te vezess - csillapodott le a törpe. - De jobb, ha tudod, hogy a fejszém mindvégig ittlészen a kezemben, és ha bármelyik idióta goblin csak egy rossz mozdulatot is készen, vagy kimondegyetlen ostoba szót, akkor átfestem az egész helyet! Méghozzá vörösre!Drizzt Catti-brie-re nézett, támogatást várva, de annak arckifejezé se meglepte. Ha a nő támogatott is valakita vitában, akkor az látható an Bruenor volt. A drow-nak el kellett gondolkodnia azon, hogy talán tévedett, elkellett gondolkodnia, hogy talán neki és barátainak inkább be kellett volna sétálnia a barlangba éselzavarnia a goblinokat.A sötételf tért vissza elsőként a lenti üregbe, közvetlenül Guenh wyvarrral a nyomában.Míg a párduc láttán jó néhány goblin hátrahőkölt, addig a követke ző látogató - egy vörös szakállú törpe -,érkezése láttán a törzs számos tagja tiltakozva üvöltözni kezdett, gacsos ujjaikkal mutogattak, öklüketrázták és fel-alá ugrándoztak.- Drow igen, törpe nem! - ellenkezett a nagydarab goblin.- Duergar - felelte Drizzt. - Mélységi törpe. - Oldalba bökte Brue nort és a szája sarkából csak annyit súgottneki: - Próbálj úgy tenni, mint egy duergar.Bruenor kétkedő pillantást vetett rá.- Törpe! - vitatkozott tovább a megtermett goblin.- Duergar! - förmedt rá Drizzt. - Nem ismered meg a duergarokat? A mélységi törpéket, a drow-k és aMélysötét goblinjainak szövetségesét? A sötételf szavaiban elég igazság bújt meg ahhoz, hogy a goblinvezért a vita beszüntetésére késztesse. Faerűn mélységi törpéi, a duer garok gyakran kereskedtek és néhamég szövetkeztek is a drow-kkal. Mélysötéten a mélységi törpék nagyjából hasonlóan viszonyultak a gob-linokhoz, mint a sötételfekhez - nem annyira barátság, mint inkább a másik elfogadása fűzte őket össze.Menzoberranzanban is voltak gobli nok, méghozzá szép számmal. Végtére is valakinek csak kelletttakarítania és egy fiatal nagyasszonynak is gyakorolnia kellett valakin a kor bács használatát.Regis következett, mire a goblin vezér felvisított.- Fiatal duergar - mondta Drizzt, még mielőtt a vita ismét kirobban hatott volna. - Csalinak használjuk, hogybeszivároghassunk a fél szerzetek falvaiba.- Aha - jött a válasz.Legvégül érkezett Catti-brie és ahogy meglátták őt, meglátták az embert, a kurjongatás és a toporzékolás, azujjal mutogatás és az ököl rázás ismét kezdetét vette.- Á, egy fogoly! - kiáltotta a goblin vezér kéjsóváran.Drizzt szeme tágra nyílt a szó és a hangsúly hallatán - világos volt előtte, hogy mit szándékszik tenni atörzsfő a nővel. A drow felismerte, hogy tévedett. Nem tudta elfogadni azt, hogy Nojheim, a goblin, akivelévekkel ezelőtt találkozott, kegyetlen fajának ritka kivételei közé tarto zik. Nojheim tökéletesen különbözöttfatársaitól, egyedi példány volt.- Mit mondott? - kérdezte Bruenor, aki nem beszélte túl jól a gobli nok nyelvét.- Azt mondta, hogy az üzletnek vége - felelte Drizzt. - Azt mondta, hogy tűnjünk el.Még mielőtt a törpe megkérdezhette volna tőle, hogy most mihez akar kezdeni, máris a drow kezébentermettek a szablyái, aki elindult, át a barlang egyenetlen talaján.- Drizzt? - kiáltott oda neki Catti-brie. A nő rápillantott Bruenorra, akit alig látott a halvány fényben.- Nos, ők kezdték! - bömbölte a törpe, de azután felfortyanása hir telen megtört és némileg bizonytalanhangon a sötételf után kiáltott. Vagy nem?- De igen - érkezett a drow felelete.

- Gyújts egy fáklyát a leányomnak, Bendőkorgi! - ordította Bruenor boldogan, és fejszéje nyelével erősen amarkába csapott, miközben elő rerontott. - Csak balra lődözz, amíg ellátsz, te lány! Én jobbra leszek, aztmeg csak bízzad ide!Egy-egy goblin rontott Drizztre, két irányból. A drow jobbra csusszant, megfordult, majd hirtelen lebukottés mindkét szablyájával kifelé döfött. Az apró lándzsát szorongató goblin ügyesen manőverezve csusszantodébb, és majdnem sikerült kivédenie az egyik pengét.Drizzt visszahúzta fegyverét és a másik irányba penderült, barátaitól jobbra és hagyta, hogy jobbja indítsa elaz erőteljes keresztezést. Érezte sérült vállában a lüktetést, de a goblin vezér megjegyzése - "fogoly" -, és azebből fakadó következtetés, hogy szívesen eljátszogatna Catti- brie-vel, elég erőt adtak neki, hogy ne vegyentudomást a fájdalomról.A rárontó goblin lebukott az első penge alá és ösztönösen is felemel te lándzsáját, hogy hárítson, és ez arrakésztette Drizztet, hogy a táma dást indító szablyát lejjebb csúsztassa.A második keresztbevillanó penge azonban átszelte a lény torkát. Egy harmadik teremtmény tört előre agoblin sarkában, majd egy el lépés és egy döfés után hirtelen halott társára rogyott - a bal kézben tartottvéres szablya gyorsan utat nyitott magának a szívéig, miközben a jobb kézben tartott fegyver szűkenkörözött a negyedik goblin döfkö dő kardja körül.- Átkozott elf, minden mókától megfosztsz engemet! - bömbölte Bruenor.Elszáguldott Drizzt mellett, arra gondolva, hogy a sötételffel vívó goblin koponyájába mélyeszti fejszéjét.Ekkor azonban egy fekete alak repült el a törpe mellett és taszította félre a goblint, hatszáz fontnyi éj feketebunda és tépő mancsok alá gyűrve.A barlangot hirtelen éles kék fény világította be, majd egy újabb, ahogy Catti-brie halálos íja munkáhozlátott, egyik villámcsíkot húzó vesszőt a másik után indítva útjára. Az első nyilak a barlang bal oldali falábafúródtak és mindegyik elég fényt adott ahhoz, hogy egy-két cél pontot ki lehessen szúrni.A harmadik lövéssel a nő leterített egy goblint és minden egyes újabb vessző vagy halálpontosan célba értvagy elég közel zúgott el a gobli nokhoz ahhoz, hogy azok szanaszét szóródva vesék magukat a földre.A három barát előrenyomult, goblinokat vágva le és tucatjával kész tetve menekülésre a gyávateremtményeket.Catti-brie folyamatosan lőtte ki csíkot húzd nyilait oldalra, bár most már csak ritkán ért el találatot, miveladdigra az összes goblin valami féle fedezék mögött kucorgott. Erőfeszítései azonban nem voltak hiába-valók, mivel távolt tartotta azokat a barlang közepén dúló küzdelemtől.Regis eközben a fal mentén haladt előre, elcsusszanva sziklatömbök, cseppkövek és kuporgó goblinokmellett. Észrevette, hogy időnként egy-egy goblin eltűnik a barlang hátsó részén található hasadékban ésmár a vezérük is besurrant oda. Regis megvárta, amíg szünet áll be a be áramlók között, majd besiklott abelső alagútban honoló még mélyebb sötétségbe.A harc valójában gyorsan véget ért - és a Drizztre rontó három gob lint leszámítva nem is volt valódi harc. Alényeket sokkal jobban izgat ta az, hogy minél gyorsabban elrohanjanak a három behatoló elől, mintsemhogy magukat védjék - akadtak olyanok is, aki saját fajtársaikat lökték a rohamozó törpe vagy a szökellőpárduc útjába.A küzdelem véget ért, amikor Drizzt és Bruenor egyszerre szúrta és vágta le azt a goblint, aki a barlanghátsó felében lévő nyíláson át pró bált egérutat nyerni.Bruenor felrántotta a fejszéjét, de a testbe mélyedt fegyver nem en gedett, így hát az ernyedt goblinnal együttlendítette a vállára.- A nagydarab átjutá - morogta a törpe, aki láthatóan el is feledke zett arról, hogy egy halott goblin ragadt afejszéje végére. - Utána men tek?- Hol van Regis? - kiáltotta Catti-brie a barlang bejáratától.A törpe és a drow a nő felé fordultak és látták, amint leguggolva meggyújt egy fáklyát.- Bendőkorgi nem a legjobb, ha az utasítások betartásáról vagyon szó - siránkozott Bruenor. - Aztmondottam néki, hogy ő tegye ezt!- Nem volt szükségem fáklyára az íjam miatt - magyarázta Catti -brie. - Ő meg elrohant. - Hangosanfelkiáltott: - Regis?- Elbújt - suttogta Bruenor Drizztnek, de ez egyikük fülében sem csengett igazán meggyőzően, tekintetbevéve, hogy a félszerzet milyen bátran tevékenykedett a Tízváros körüli utakon és milyen meglepően

eredményesnek bizonyult az ogrék ellen. - Azt gondulám, hogy az ogrékkal vívott küzdés elrémisztő aharctól.A drow megrázta a fejét és lassan körbefordulva végigpásztázta a barlang peremét - jobban tartott attól,hogy Regist levágták, mintsem hogy elfutott volna.Néhány pillanattal később meghallották apró barátjukat, amint bol dogan fütyörészve kilép a goblinokmenekülőjáratából. A döbbent cso dálkozással rámeredő Drizztre és Bruenorra pillantott, majd valamitodadobott a drow-nak.A sötételf elkapta és szemügyre vette, majd szélesen elmosolyodott. Egy goblin fül volt az, benne egyaranykarikával.A törpe és a drow hitetlenkedve pillantottak a félszerzetre.- Hallottam, hogy mit mondott - felelte Regis válaszul a pillantá sukra. - És én jól beszélek goblinul. - Akábult páros szeme előtt cset tintett egyet apró ujjaival és elindult a barlangon Catti-brie felé. Né hány lépésután azonban megtorpant, hátrafordult és a másik fület is odafricskázta Drizztnek.- Mi üthetett beléje? - kérdezte Bruenor csendesen a sötételftől, amikor Regis már eltávolodott.- A kalandozó szellem? - Drizzt inkább mondta, semmint kérdezte ezt. - Igazságod lehet - szólt Bruenor. Aföldre köpött. - Mindannyiun kat megölet majd vagy leszek szakállas gnóm.Mind az öten - mivel Guenhwyvar is velük maradt éjszakára -, a barlangban várták ki, míg a vihar véget ér.A falak mentén találtak tű zifát és némi avas húst, amit nem mertek megsütni, Bruenor pedig ha talmas tüzetrakott a kifelé nyíló bejárat közelében. Guenhwyvar állt őrt, amíg Drizzt, Catti-brie és Regis lejjebb cipeltéka goblinok testét a folyosóba.Ettek, majd a tűz köré kuporodtak. Éjszaka felváltva őrködtek ket tesével, bár úgy gondolták, hogy aközeljövőben a gyáva goblinok alig ha térnek vissza.

Sok mérföldre délkeletre a négy jóbaráttól, egy törődött vándornak nem jutott osztályrészül az a kényelem,hogy valaki őrködjön fölötte, míg ő alszik. Ám á ennek ellenére sem aggódott - nem hitte, hogy sokellenség járna odakint egy ilyen viharos éjszakán -, így hát Wulfgar ne kivetette hátát a beugró falának,amelyet menedékül választott és le csukta a szemét.Maga ásta ki ezt a beugrót, amelyet jobbról, balról és elölről tömör hófalak határoltak, míg hátsó részét aszikla adta. Tudta, hogy ha egyet len szörnyeteg vagy vadon él8 állat sem bukkan rá, akkor is csak rövididőközökre alhat el, mivel ha nem takarítja el a havat rendszeresen a bejárattól, azt kockáztatja, hogy élvebetemeti a hó és ha időnként nem vet fát a tűzre, akkor halálra fagy ezen a zord éjen.Ezek azonban csak apró kellemetlenségeket jelentettek a virgonc barbárnak, aki csecsemőkorától a JegesSzelek Völgyének nyitott és ve szedelmes tundrán nevelkedett, aki hozzászokott a fülében fütyülő zordészaki szél dalához.És akit megkeményített Errtu démoni otthonának tüzes levegője. A szél gyászos dala újra és újra beszököttWulfgar sziklából és hóból épített menedékének apró nyílásán át - hosszú és szomorú éneke meg nyitotta abarbár megtört szívéhez vezető ajtót. Ebben az apró hóbar langban ülve, a vihar és a szél dalát hallgatva,Wulfgar gondolatai az idő szárnyán szálltak tova.Sok mindent felidézett magában a Jávorszarvas törzsében eltöltött gyerekkoráról, amikor a nyílt és vadtundrán futott, követvén vadászat ra induló őseinek lépteit és a több száz éven át fennmaradt szertartáso kat.Felidézte magában a Tízvárosért vívott csatát, amikor harcos népe vad támadást indított a letelepült falusiakellen. Egy rosszul elhelyezett ütés - amelyet egy különösen keményfejű törpére mért - az ifjú Wulfgarlegyőzetéséhez vezetett és ennek révén került az i �ú barbár egyenesen egy bizonyos Harcpöröly Bruenorvédőszárnyai alá - a mogorva, mor cos és aranyszívű törpe keze alá, akire hamarosan úgy tekintett, mint haaz apja lett volna.A harcmezőn elszenvedett vereség révén ismerte meg Wulfgart Drizztet és Catti-brie-t is, és indította elazon az úton, amelyen ifjúko rának utolsó és felnőtt korának első éveiben járt. Azonban ugyanez az útvezette Wulfgart a legiszonyatosabb helyek egyikére, Errtu, a démon birodalmába.Odakint a szél tutult és a lelkéhez szólt, mintha csak arra kérné, hogy most kanyarodjon le emlékeiösvényéről és ne gondoljon Errtu po koli otthonára.Mintha figyelmeztetné, mintha csak figyelmeztetné...Ám Wulfgart, akit saját önbecsülése legalább annyira meggyötört, mint Errtu kínzásai, nem kanyarodott leaz útról. Ezúttal nem. Helyet te magához ölelte rettenetes emlékeit. A tudatosság szintjére emelte azokat és

megvizsgálta őket a maguk teljességében, logikusan, bevall ván magának, hogy valójában milyenek is azok.Nem azt, hogy milyen nek kellene lenniük, hanem múltjának egyszerű igazságait, az emléke ket, amelyeketmagával kell majd hordoznia.A hely emlékét, amelyet le kell küzdenie, ahelyett, hogy ösztönösen is visszarettenjen tőle.A szél szörnyű figyelmeztetéseket sikoltott, rákiáltott, hogy vigyáz zon, mert elveszhet a rémségekvermében, ha olyan sötét helyekre me részkedik, amelyeket jobb messze elkerülni. Ám Wulfgar nemengedte el a gondolatait és velük utazott, míg el nem ért az Errtu fölött aratott végső diadalhoz, ott aSodródó Jég Tengerén.Amit barátaival az oldalán vívott ki.A kétségbeesett barbár tudta, hogy ez itt a bökkenő. Amit barátai val az oldalán vívott ki! Megtagadtaegykori társait, mert úgy hitte, ezt kell tennie. Elmenekült előlük - főleg Catti-brie elől -, mivel nem en-gedhette, hogy meglássák, mivé is lett valójában: egy megtört ronccsá, egykori dicsőségének halványlenyomatává.Wulfgar félbeszakította töprengését és az utolsó fahasábot lökte a tűzre. Megigazgatta a tűzhely alá tettköveket, a szikladarabokat, ame lyek elnyelik a hőt és egy ideig megtartják majd. Az egyik követ elhen-gergette a tűztől és hálózsákja alá görgette, majd addig igazgatta, amíg kényelmesen el nem tudotthelyezkedni rajta.Alig végzett ezzel, máris érezte az alulról felszálló hőt, de az újonnan meglelt kényelem sem tudtaelpusztítani vagy feltartóztatni a kérdések özönét.- Ki is vagyok most? - tette fel a kérdést a barbár a szélnek, de az csak folytatta szomorú sírását.Nem tudott válaszolni, mint ahogy Wulfgar sem.

Másnap ragyogó és tiszta hajnalra ébredtek - csillogó napkorong kúszott fel a felhőtlen keleti égre, ahőmérsékletet elfogadható szintre emelve és nekikezdett felolvasztani az előző napi förgeteg feltornyoztahavat.Drizzt a látványt és a meleget vegyes érzelmekkel fogadta, mert bár mind ő, mind a többiek örültek, hogyvégre visszatért az élet kéz- és lábujjaikba, mindannyian tudták, hogy milyen veszélyekkel járhat a hegyihágókban a hóviharok után beköszöntő napsütés. Ma különle ges elővigyázatossággal fognak haladni,minden lépésnél a lavinave szélyt fürkészve.A drow visszanézett a barlangba, ahol három társa aludt, kényelme sen elnyújtózva, abban a reményben,hogy folytathatják útjukat. Ha szerencséjük lesz, még a mai napon elérhetik a partot és megkezdhetik avalódi keresést a Dóm-szurdok és Shelia Kree után.Drizzt körbepillantott és ráébredt, hogy nagy szerencsére lesz szük ségük. Máris meghallotta az alázúdulóhó távoli morajlását.

Wulfgar rúgkapálva küzdötte át magát a beszögellésen, amelyből barlang vagy inkább jeges kripta lett,majd miután kimászott, megtor násztatta izmait a ragyogó reggeli napfényben.A barbár pontosan a hegy szélén állt - a terep innen meredeken tar tott délnek, Luskan felé, míg az északiláthatárt teljesen betöltötték az égre nyúló, hósapkás csúcsok. Belenyugvó horkantással vette észre azt is,hogy láthatóan a förgeteg keltette hó/víz csapadékhatáron áll, mert míg a dél felé tartó lejtős domboldalakinkább nedvesek voltak és nem annyira hó borította őket, addig az északra fekvő vidéket a fehér porhóuralta.Mintha csak az istenek is azt mondanák neki, hogy forduljon vissza. Wulfgar bólintott. Talán így is van.Vagy talán a vihar nem volt más, mint az útelágazás egy másik változata, ahol választani kénytelen. Akönnyű ösvény, akárcsak Luskan esetében, most is délre vezetett. Ez az út hangosan hívta őt, feltárva előttemagát, ahol elkerülheti a nehézsé geket.A nagydarab barbár felnevetett, ahogy erre a szimbolikára gondolt mintha maga a természet is a békésebbés könnyebb lét felé taszigálná. Felragadta csomagját és a kiegyensúlyozatlan bardiche-t, amelyet Égisz-agyar helyett hordott, majd útnak indult észak felé.

HUSZONEGYEDIK FEJEZETKÁRBAVESZETT BŰBÁJ

Ügyleteim vannak, melyeket felügyelnem kell Luskanban - panasz kodott Morik. - Oly sok mindentelrendeztem már: kapcsolatokat és üzleteket és most mindez miattad és a barátaid miatt kárba vész.- Cserébe azonban élvezni fogod a hosszú téli éjszakákat - mondta Bellany csúfondáros vigyorral. Csábosanösszegömbölyödött a szőrme halmon.- Azonban ez nem.. végül is igaz - ismerte el Morik, a fejét csóvál va. - A panaszkodásom nem neked szól ésezt te is tudod.- Túl sokat beszélsz - felelte a nő és az alacsony férfi felé nyúlt.- Én... én úgy értem, hogy ezt nem lehet! Most nem. Dolgom van és...- Később. - Most!Bellany elvigyorodott, a hátára gördült és nyújtózott egy nagyot, mi re Morik sirámai egy időrealábbhagytak. Később azonban a luskani zsi vány rögtön visszatért a témára és arról panaszkodottBellanynak, hogy ez a kis kiruccanás neki egy király kincsénél is többe kerül.- Elkerülhetetlen volt - magyarázta a nő. - Ide kellett, hogy hozza lak és a tél korán megérkezett.- És nem mehetnék el?- Kedved szerint távozhatsz - felelte Bellany. - Hosszú, fagyos út lesz: gondolod, hogy túl fogod élni aLuskanig vezető utat?- Te hoztál ide, te is viszel vissza.- Lehetetlen - felelte a bűbájszövő csendesen. - Nem tudlak ilyen távolságra teleportálni. Ez a varázslatmeghaladja az erőmet. Képes va gyok megidézni egy mágikus portált rövidebb távolságra, de az semmi-képpen sem elég, hogy Luskanig jussunk vele. Én pedig nem szeretem a hideget, Morik. Nagyon nemszeretem.- Akkor majd Sheila Kree talál rá módot, hogy hazajuttasson - je lentette ki a Csavargó és felhúzta anadrágját. Pontosabban csak meg próbálta, mert alig rántotta fel bokái fölé a ruhadarabot, Bellany intett akezével és egy egyszerű varázslattal hirtelen szellőt idézett elő. A szél lökés elég erős volt ahhoz, hogy amár amúgy is bizonytalan egyensúlyú Morikot hátralökje, aki erre megbotlott és elesett.A Csavargó megpördült és maga alá rántotta a lábait, majd felemel kedett, hogy szinte azonnal térdre essen,majd feltápászkodott és mél tatlankodó pillantást vetett a nőre.- Nagyon vicces - mondta komoran, de alighogy kimondta, Morik máris észrevette Bellany arckifejezését,amelyen nyoma sem volt vi dámságnak.- Elmész Sheila Kree-hez és követelni fogod tőle, hogy juttasson ha za? - kérdezte a bűbájszövő.- És ha igen?- Meg fog ölni - közölte Bellany. - Sheila nem különösebben rajong érted, barátom és valójában épp annyiraszeretné, hogy eltűnj innen, mint ahogy te. De nem fog ezért semmilyen áldozatot hozni, hacsak nemakarod, hogy élettelen tested egyik kedvenc ogréja hajítsa rövid úton az óceán fagyos vizébe.- Nem, Morik. Meg kell értened, hogy az lesz a legjobb, ha észrevét lenül és csendben kitérsz Sheila Kreeútjából - folytatta Bellany. - A Véres Gerinc tavasszal vitorlát bont és valószínűleg partközelben haladmajd. Partra teszünk, nem messze Luskantól, de az is lehet, hogy magá ban a kikötőben, hamegbizonyosodunk róla, hogy Deudermont nem les ránk a közelben.- Addigra földönfutó leszek.- Nos, ha még gazdag vagy és így is akarsz meghalni, akkor lépj csak Sheila elé a követeléseiddel - nevetettfel a nő. Odébbgördült és bebur kolta magát a szőrmékbe, még a fejét is, jelezve Moriknak, hogy abeszélgetés véget ért.A Csavargó sokáig állt még ott és bámulta szeretőjét. Kedvelte Bellanyt - nem is akármennyire -, és arragondolt, hogy a vele eltölten dő tél nem is lenne olyan rossz. Emellett voltak itt még más nők is, köz tük jópár olyan vonzó teremtés, mint Bors Jule. Talán még számos ki hívást is tartogat számára ez az évszak!A zsivány kirázta fejéből ezeket a gondolatokat. Óvatosnak kell len nie az ilyen dolgokkal, amíg ezen a szűkés elhagyhatatlan helyen van, ilyen félelmetes társaságban. Jaj neki, ha Bellany megorrol rá azért, mertpróbálkozni mer Jule-nál. Összerezzent, amikor arra gondolt, hogy a gyönyörű bűbájszövő milyen büntetésttalálna neki. Morik soha nem kedvelte a varázslók egyetlen fajtáját sem, mivel azok átláttak az álcá in és a

sunnyogásán és el tudták intézni, még mielőtt a közelükbe fér kőzhetett volna. Morik gondolkodásmódjaszerint a varázslók egyszerű en nem harcoltak tisztességesen.Igen, ügyelnie kell, nehogy féltékenységet szítson.Vagy talán pont ezt kell tennie, somolygott Morik magában, miközben eltöprengett Sheila vele kapcsolatos,feltűnő megvetésén. Talán a vérmes kalóznak azért nem nyerte el a tetszését Bellany hálótársa, mert őéppúgy csapdába esett itt, csak neki senkije nincs, aki a felmelegítené az ágyát.Motik arcán féloldalas vigyor terült szét, amint az alvó Bellany egyenletes légzését figyelte.- Ah, Sheila - suttogta és azon töprengett, hogy tényleg haza akar- e térni, miután eltöltött némi időt akapitánnyal vagy talán még na gyobb lehetőségek várnak itt rá.

Chogurugga haragosan járkált fel s alá a szállásul szolgáló hatalmas teremben, felkapva és elhajítva abútorokat és azokat a kisebb ogrékat és félogrékat, akik túl lassúak voltak, hogy időben kitérjenek.- Bathunk! - sikoltotta újra meg újra. - Bathunk, hol vagyol? - Az ogrenő egyszem fiacskája egy fosztogatócsapat élén indult útnak ott honról; úgy számoltak, hogy az egész vállalkozás három vagy négy na pig tartmindössze, de most már közel egy teljes tíznap telt el és semmi hír nem érkezett a fiatal ogréról.- A hó mély - mondta Bloog higgadtan, aki a terem fala mellett he vert Sheila Kree ajándékán, egy hatalmasfüggőágyon, óriási lábait két oldalt lelógatva.Chogurugga átsüvített a termen, megragadta a függőágy szélét, majd leborította Bloogot a földre.- Ha megtudni, hogy te bántád...- Bathunk kimenni - tiltakozott Bloog továbbra is nyugodtan, bár hogy miért volt ilyen higgadt, azt azogrenő nem tudta megmondani. Lehet, hogy azért, mert Bloog nem akart összeverekedni gyönyörűségesfeleségével, vagy mert nem akarta kinevetni a hisztériája miatt. - Vagy visszajönni vagy nem. Bloog nemmenni ki.Ez a logikus okfejtés elég egyszerű volt ahhoz, hogy még Chogurugga is megértse - bár nem hűtötte le, delegalább otthagyta Bloogot. Átro bogott a termen és Bathunk nevét sikoltozta.Sokszor előfordult már, hogy fia későn érkezett vissza egy-egy por tyáról, de ez most más volt. Nem csak ahirtelen támadt vad vihar mi att. Ezúttal Chogurugga érezte, hogy valami rettenetesen nincs rend ben.Szeretett Bathunkját valamiféle katasztrófa érte.Nem fog már többé hazatérni. Az ogrenő egyszerűen tudta ezt.

Morik szélesen elvigyorodott és előhúzott egy újabb gyönyörű, ezüst ből és üvegből készült kupát, a jobbcsípőjén viselt erszényövéből, majd Sheila Kree elé helyezte, kettőjük közé, az asztalra.A nő szórakozott mosollyal mérte végig és bólintott, jelezve, hogy folytassa.Az erszényből előkerült egy üvegnyi Tündérbor - önmagában elég nagy ahhoz, hogy ne férjen el az aprószütyőben, nem is beszélve a két méretes kupáról.- Mi más rejtőzik még mágikus erszényed mélyén, Csavargó Morik? - kérdezte Sheila gyanakvóan. - TudBellany arról, hogy ilyen mágiával jársz-kelsz itten?- Miért zavarnánk őt ezzel, gyönyörű és kedves Sheila? - kérdezte Morik és jó nagy adagot töltött a drágaitalból Sheila kupájába és vala mivel kevesebbet a sajátjába. - Nem jelentek fenyegetést itt senkire. Barátvagyok, nem ellenség.Sheila gúnyosan elmosolyodott, majd gyorsan szájához emelte a ku pát és nagyot húzott belőle - olyansietve, hogy ettől némi bor ki fröccsent, rá pirospozsgás arcára.A kalóz szinte ügyet sem vetve erre, lecsapta a kupát az asztalra, majd karjával megtörölgette az arcát.- Mondana egy ellenség bármi mást? - kérdezte a nő nyíltan. - Nem is tudod, milyen sokan vótak azok, akikellenségnek mondták magukat, miko' elcsíptük őket - mondta gúnyosan.Morik kuncogott.- Nem helyesled, hogy Bellany idehozott engem. - Nem éreztettem ezt veled eléggé?- Mint ahogy az sem tetszik, hogy Bellanynak érdeke fűződik az itt létemhez - mondta ki Morik.Amikor Sheila kissé összerezzent és megmoccant a székében, a Csa vargó tudta, hogy érzékeny pontot talált.Felbátorodva attól a gondo lattól, hogy a nyersesség, amit Sheila az á irányában tanúsít, nem más, mintféltékenység - és a magabiztos Morik gondolkodásmódja szerint, miért is lett volna másként? -, a zsiványköszöntésre emelt kupáját a kalózvezér felé nyújtotta.- Arra, hogy jobban megbecsüljük egymást - mondta és kupáját a nőéhez koccintotta.

- És arra, hogy jobban megértsük egymás vágyait - felelte a kalóz és gunyoros mosolya még szélesebb lett.Morik szintén elvigyorodott és azon töprengett, hogy miként fordít hatná ennek a nőnek a hevességét aféktelen örömök irányába.Az alku nem várt eredménnyel zárult.Nem sokkal később Morik kibotorkált Sheila szobájából - feje még mindig sajgott attól a balhorogtól,amelyet a még mindig gúnyosan mo solygó kalóz mért rá. A Csavargót teljesen összezavarta, hogy a nő mi-lyen hevesen reagált közeledési kísérletére - a férfi odasurrant mellé és kézfejével gyengéden végigsimította n8 pirospozsgás arcán -, és most tucatnyi különféle szitokszó hagyta el a száját, miközben Bellany szobá jafelé botorkált. Morik nem szokott hozzá, hogy hölgyek így bánjanak vele és méltatlankodása jól látszott azarcán, amikor a bűbájszövő kinyi totta az ajtaját és megállt ott, eltorlaszolva az utat.- Egy csapdába esett borzzal szeretkeztél? - kérdezte a vigyorgó Bellany.- Az is kellemesebb lett volna - felelte Morik és megpróbált beljebb menni. A nő azonban széttárt karralútját állta.Morik értetlenül pillantott rá. - Csak nem vagy féltékeny?- Úgy tűnik, hogy saját magadat elég sokra értékeled ahhoz, hogy ezt ilyen határozottan kijelentsd - felelte abűbájszövő.Morik felelni akart, de ahogy felfogta a sértést, elhallgatott és egy apró mozdulattal tisztelgett a nőnek.- Féltékeny? - kérdezte Bellany szkeptikusan. - Aligha. Arra gon doltam, hogy mostanra már legalább ágybaviszed Bors Jule-t. Azonban az ízlésed meglep. Nem hittem volna, hogy Sheila Kree a zsánered, mint ahogyszerintem te sem vagy az övé.- Láthatólag a gyanúd beigazolódott - vetette oda a zsivány és meg masszírozta felhorzsolt homlokát. Ismételindult befelé és ezúttal Bellany hagyta, hogy ellépjen mellette, be a szobába. - Gyanítom, hogy te többszerencsével járnál, ha meg akarnád hódítani.- Elég sokáig tartott, mire rájöttél - felelte Bellany és becsukta az aj tót, ahogy ő is visszalépett a szobába aCsavargó mögött.Morik ráhanyatlott a puha szőrmékkel teli ágyra és a hátára gördül ve figyelte a vigyorgó nőt.- Egy egyszerű figyelmeztetés? - kérdezte. - Nem szólhattál volna erről korábban?- És akkor mi lesz a tréfával?- Nem sok mindenről maradtál volna le - mondta Morik és karját kinyújtotta a bűbájszövő felé.- A sérülésednek van szüksége egy kis masszírozásra? - kérdezte Bellany és nem moccant. - Vagy abüszkeségednek?Morik csak egy pillanatig töprengett a válaszon.- Mindkettőnek - vallotta be és mosolya még szélesebb lett, ahogy a nő felé lépett.- Utoljára figyelmeztetlek - mondta Bellany és becsusszant az ágyba a zsivány mellé. - Akaszkodj összeSheila Kree-vel és ő megöl téged. Úgy értem, hogy ha szerencsés vagy. Ha nem, valószínűleg elmondjaChoguruggának, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetsz iránta.- Az ogrenőnek? - kérdezte a megrettent Morik.- És ha a légyott nem is ölne meg, akkor Bloog biztosan megteszi. Bellany közelebb húzódott ésmegpróbálta megcsókolni a férfit, de a Csavargó elfordult tőle - hirtelen minden vágy elhagyta testét.- Chogurugga - mondta és borzongás futott végig a hátán.

HUSZONKETTEDIK FEJEZETEGYSZERRE CSAK EGYET

A jobb felől fújó, bömbölő fagyos szélben tört előre Wulfgar, vállát és fejét lesunyva a szüntelen jegeskorbácsütések elől. Egy magashe gyi hágóban haladt és bár nem szeretett a nyílt terepen menni, ezen aszéljárta sávon maradt meg a legkevésbé a hó. Tudta, hogy akár egy mérföldről észre lehet venni őt, mint afehérségben haladó fekete foltot, de tudta azt is, hogy ha nem repülő lények támadnak rá - már amelyek elégnagyok ahhoz, hogy kibírják a fagyos szélrohamokat -, ak kor esélyük sincs arra, hogy a közelébelopakodjanak.Abban reménykedett, hogy talán egykori társai veszik majd észre. Hogyan máshogy találhatná meg őketezen a hatalmas, lejtős-emelke dős vidéken, ahol a látóhatár mindig a következő hegycsúcsig terjedt és ahola távolságok hihetetlenül csalókák voltak? Néha úgy tűnt, hogy a következő hegy lejtője - ahol még azegyes fákat is ki lehetett venni -, egy rövid sétával elérhető, de az valójában sok-sok mérföldre volt ésgyakran leküzdhetetlen akadályok - mint egy meredek szakadék vagy egy megmászhatatlan sziklafal -,akadályozták meg Wulfgart, hogy elér je azt és kerülőre kényszerült.Hogy is reménykedtem abban, hogy megtalálom őket? - kérdezte a barbár önmagától és már nem először delegalább századszor Már ak kor a fejét csóválta önnön ostobasága miatt, amikor kisétált Luskan északikapuján azon a végzetes reggelen és ez megismétlődött, amikor a hegyek felé vette útját a rettenetes vihartkövetően, pedig a délre ve zető út sokkal könnyebbnek ígérkezett.- Nem csinálok-e magamból bolondot? Mi van akkor, ha Drizzt és a többiek már menedéket kerestek, egyvárost, ahol eltölthetik a telet? - kérdezte a barbár önmagától és hangosan felnevetett.Elképzelhetetlen tűnt, hogy megleli a barátait ebben a hatalmas és lakhatatlan vadonban, olyan időjárásban,ahol akár néhány yardnyival is elmehet mellettük, anélkül, hogy észrevenné őket. Ám amikor mind eztvégiggondolta, a barbár felismerte, hogy ez egyáltalán nem ostobaság - minden esélytelensége dacára -,mivel csak azt teszi, amit tennie kell.

Wulfgar megállt egy magasabb ponton és végighordozta tekintetét a környező völgyön, az előtte magasodóhegycsúcson és egy fenyőligeten, amely sötétzöld pacaként terült el a fehér hegyoldalban, tőle jobbra.Úgy döntött, hogy arrafelé veszi az irányt és a fák védelmében majd nyugatnak indul, amíg el nem éri azt anagy hegyi szorost, amelyen át visszajut a Jeges Szelek Völgyébe. Ha útközben rábukkan egykori társa ira,annál jobb. Ha nem, akkor folytatja útját Tízvárosig, és ott is ma rad, amíg Drizzt és a többiek meg nemérkeznek vagy ha nem jönnének, akkor tavaszig, amikor is csatlakozhat egy Vízmélyére tartó karavánhoz.Wulfgar tenyerével leárnyékolta szemét a napsütés és az arcába vá gódó hó elől és felkapta csomagját. Anyitott hegyoldalban kell folytat nia útját a nagy hegyig, majd a meredek nyugati lejtőn lefelé kell tarta nia.Ott legalább álltak fák, amelyekbe belekapaszkodhatott és így las síthatta ereszkedését. Ha ezen a kopárrészen akarna lejutni és meg csúszna, akkor aztán sokáig zuhanna lefelé.Wulfgar ismét lesunyta fejét és nekiindult, megdőlve a szélben.Ez azonban sokba került neki, amikor rálépett egy kőre a lejtőn, amely jobb felé sokkal meredekebb volt,mint amilyennek tűnt. Szőr mecsizmája nem igazán tudott megtapadni a jeges felületen és a meg billenőWulfgar nem tudta elég gyorsan visszanyerni egyensúlyát, így megcsúszott. A lábai kicsúsztak alóla, őpedig keményen a tomporára zuhant. Most már lefelé siklott - karjai vadul kalimpáltak, hogy valamifogódzót találjanak.Elengedte a nagy és kiegyensúlyozatlan bardiche-t, kicsit oldalra ta szítva azt, nehogy fejbe üsse magát vele.Képtelen volt lassítani és most már inkább pattogott, mintsem csúszott - bukfencet hányt és az egyikhatalmas kő felhorzsolta testét, miközben oldalra lökte. Zsákjának szí jai meglazultak - az egyik kioldódott,a másik pedig elszakadt. A cso mag elmaradt mögötte - a zsák szája szétnyílt és készletei kiszóródtak belőle.Wulfgar ide-oda ütődve, bukfencezve zuhant lefelé, messze maga mögött hagyva a bardiche-t, a csomagjátés a hágó tetejét.

- Megsérül! - mondta Deudermont kapitány és hangja felerősödött idegességében, ahogy a barbár hosszú ésfájdalmas zuhanását figyelte.

Ő és Robillard a Tengeri Szellem fedélzetén a kapitányi kajütben voltak és a varázsos vízzel teli tálba

meredtek, amelyet a varázsló arra használt, hogy a barbár útját figyelje. Robillard nem rajongott az effélefürkészvarázslatokért és különösebben nem is értett hozzájuk, de titok ban egy mágikus tűt helyezett elWulfgar ezüstfarkas prémruhájának belsejében. A tálhoz hangolt tű még Robillard számára is lehetővé tet te- aki sokkal inkább értett az előszólításon alapuló mágiához, mint a jövendölésekhez -, hogy egy-egypillantást vessen az úton lévő férfira.- Fajankó - jegyezte meg a varázsló halkan.Csendben figyeltek - Deudermont az ajkát rágcsálta, miközben Wulfgar talpra kecmergett a hosszú lejtőalján. A barbár kissé oldalra dőlt, hogy kímélje sérült vállát. Ahogy elindult, láthatóan azzal a szán dékkal,hogy megkeresi a holmijához vezető legjobb utat, észrevették, hogy határozottan sántít.- Nem fog feljutni segítség nélkül - mondta Deudermont. - Fajankó - ismételte meg Robillard.- Nézz rá! - kiáltotta a kapitány. - Fordulhatott volna délnek, ahogy azt jósoltad, de nem tette. Nem, őészaknak indult, a fagyos he gyek közé, oda, ahova kevesen mennek még nyáron is és akkor is csakcsoportosan. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik egyedül neki mer nének vágni.- Ez a természet rendje - vágott vissza Robillard. - Azok, akik egye dül próbálkoztak, valószínűleg mindmeghaltak. A bolondok hajlanak arra, hogy megtisztítsák maguktól a világot.- Te akartad, hogy északra menjen - emlékeztette a kapitány célza tosan.- Ilyesmiket mondogattál, méghozzá jó párszor. De azt nem, hogy le zuhan és meghal. Te erősködtél, hogyha Wulfgar megérdemli az olyan barátokat, mint Drizzt és Catti-brie, akkor menjen és keresse meg őket,ügyet sem vetve az esélyekre.- És most nézz oda, zsémbes barátom - folytatta Deudermont és ke zével a vízzel teli tál felé intett,amelyben a makacs Wulfgar látszott. A barbár arca eltorzult a fájdalomtól, de hüvelykről hüvelykreküzdötte magát előre, fel a hegyoldalon. Nem állt meg és nem ordítozott dühödten, nem is csépelte öklévela levegőt. Mindenféle jajszó nélkül araszolt felfelé a kiválasztott úton.Deudermont épp olyan figyelmesen nézte Robillardot, mint ahogy a varázsló bámulta a fürkésző tálat.Végül az utóbbi felpillantott.

- Talán több van ebben a Wulfgarban, mint ahogy hittem - ismerte el. - Hagyjuk hát meghalni odakint,egyedül a fagyban?Robillard sóhajtott, morgott valamit, majd erőteljes mozdulatokkal masszírozni kezdte sovány arcát, amígaz ki nem pirosodott.- Csak baj volt vele, amióta Vízmélye hosszú mólójára lépett, hogy beszéljen veled! - vicsorogta a varázslóés megrázta a fejét. - Nem, már korábban is, amikor Luskanban megpróbált megölni...- Nem ő volt! - tiltakozott Deudermont, akit feldühített, hogy Robillard ismét feltépte a régi sebet. - SemWulfgarnak, sem annak az alacsony fickónak, annak a Moriknak nem volt köze hozzá.- Ezt mondod te.- Zokszó nélkül tűri a nehézségeket - folytatta a kapitány és a va rázsló tekintete ismét a tálban látható képfelé fordult. - Habár aligha hinném, hogy Wulfgar megpróbáltatásnak tekinti ezt a vihart azok után agyötrelmek után, amelyeket valószínűleg elszenvedni volt kénytelen Errtu kezei között.- Akkor nincs itt semmiféle gond.- De mi lesz most? - erőltette a témát a kapitány. - Wulfgar soha nem fogja megtalálni a barátait, hacéltalanul bolyong a havas hegyek között. Deudermont az ezt követő sóhajból tudta, hogy Robillardtökélete sen megértette, mit akar mondani ezzel.- Éppen tegnap vettünk észre egy kalózhajót - jegyezte meg a va rázsló és ez volt a legvédekezőbbkijelentése, amelyet Deudermont va laha is hallott tőle.- Valószínűleg még ma reggel csatára kerül sor. Nem engedheted meg. .. - Ha újra megpillantjuk a kalózt éste nem térsz vissza addigra vagy ha még nem állsz készen a harcra, akkor árnyékként fogjuk követni őt.Mivel bármilyen hajót le tudunk hagyni, ha üldözzük őket, akkor ugyanezt megtehetjük, amikorvisszavonulunk.- Nem szeretek ismeretlen helyekre teleportálni - nyafogott Robillard. - Túl magasan is megjelenhetek ésakkor lezuhanok.- Akkor mondj magadra egy repülés- vagy egy lebegővarázst, mie lőtt elindulsz.- Vagy túl alacsonyan - mondta Robillard komoran, mivel mindig fennállt ennek a lehetősége és jó néhányvarázsló végezte így. Ok túl mélyre érkeztek és már csak a földben és a kövek között szétszóródott

darabjaikat találták meg.Deudermont nem tudott mást mondani, csak vállat vont, mert ez valójában nem volt vita. Robillardmindenképpen panaszkodna, ha a sérült barbár megsegítéséről van szó.- Várd meg a visszatértem, még mielőtt harcba bocsátkoznál a ka lózhajóval - zsémbelt a varázsló,miközben számtalan zsebében kotorá szott a komponensek után, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogybiztonságosan (vagy legalábbis viszonylag biztonságosan), megérkezzen Wulfgarhoz. - Ha egyáltalánvisszatérek.- Bízom benned.- Hát persze - mondta Robillard.Deudermont hátralépett, amikor a varázsló az egyik oldalsó szekrény hez lépett és kitárta annak ajtaját, majdkivette belőle a kapitány egyik saját, súlyos gyapjútakaróját. Az egyfolytában morgolódó Robillard vará-zsolni kezdett - először egy olyan bűbájt szőtt, amely gyengéden a leve gőbe emelte, majd egy másikat,amelytől láthatólag felhasadt a légüres tér. A varázslót rengeteg sokszínű buborék fogta körbe, amíg alakjatel jesen el nem halványult a színorgiában - majd eltűnt és csak a buboré kok maradtak, amelyek kezdtekszétpukkanni és egybeforrni, amitől a légüres tér is kezdett ismét összeállni.Deudermont a vízzel teli edényhez lépett és belenézett, hogy még egy pillantást vethessen Wulfgarra, mégmielőtt a varázsló fürkésző má giája eloszlana.Még látta a havas tájon megjelenő másik alakot.

Wulfgar újra megcsúszott, de felmordult és hasra vetette magát karját kinyújtotta és belekapaszkodott akopár kődarabon talált apró ki szögellésbe. Erős karjaival húzta fel magát, a havon csúszva.- Az egész délutánt itt töltjük, ha ilyen ütemben haladsz - szólt le neki egy ismerős hang fentről.A barbár felpillantott és meglátta a hágó tetején álló Robillardot, aki szokásos varázslóköntöse fölé egysúlyos gyapjútakarót csavart.- Hogyan? - kérdezte a megdöbbent Wulfgar, de a meglepetés miatt nem figyelt eléggé és húsz lábatcsúszott lefelé, mielőtt nagy csattanás sal nekivágódott volna egy sziklás kiszögellésnek.A barbár talpra kecmergett és amikor felpillantott, Robillardot látta, amint kezében a bardiche-sal, a hegylejtője fölött lebeg lefelé. A varázs ló útközben összeszedegette Wulfgar néhány másik felszerelési tárgyátis, majd leejtette azokat mellé, hogy ismét elsuhanjon és ide-oda röpködve gyűjtse össze a szétszóródottfelszerelést. Amint végzett, könnyedén le huppant a nagy darab ember mellé.- Nem igazán számítottam rá, hogy itt látlak viszont - mondta Wulfgar.- Mint ahogy én sem számítottam arra, hogy itt találkozunk - vála szolta Robillard. - Azt jósoltam, hogy adéli utat választod és nem az északit. Meglepő szívósságod miatt még a kormányossal, Donnarkkal kötöttfogadásomat is elvesztettem.- Odaadjam az összeget? - kérdezte Wulfgar szárazon. Robillard vállat vont és bólintott.- Talán majd máskor. Nem igazán akarok a szükségesnél több időt eltölteni ebben az istenek háta mögöttivadonban.- Megvan a felszerelésem és nem sebesültem meg komolyan - közöl te a barbár. Hátrahúzta hatalmas vállait,állát pedig dacosan előrelök te, jelezve, hogy tőle a varázsló akár azonnal is távozhat.- Még nem találtad meg a barátaidat - magyarázta Robillard - és er re csekély esélyed van a segítségemnélkül. Ezért vagyok itt.- Mert a barátom vagy?- Mert Deudermont kapitány az - javította ki a varázsló és fújt egyet, hogy eltüntesse a barbár pirospozsgásés borostás arcán díszelgő féloldalas vigyort.- Vannak varázslataid, amelyekkel meg tudod találni őket? - tette fel Wulfgar a kérdést.- Vannak varázslataim, amelyek felröpítenek minket a csúcsok fölé - pontosított Robillard - , és mások,amelyekkel egyik helyről a másik ra gyorsan el tudunk jutni. Hamarosan a környéken kószáló összes te-remtményre rá fogunk bukkanni. Csak reménykedhetünk benne, hogy a barátaid is köztük lesznek.- És ha nem?- Akkor azt javaslom, hogy térj vissza Vízmélyére. - A Tengeri Szellemre?- Vízmélyére.Wulfgar vállat vont, mivel nem akart most ezen vitatkozni - remél te, hogy megbeszélhetik ezt később is.Hitt abban, hogy Drizzt és a töb biek Égisz-agyar keresésére indultak, és ha ez volt a helyzet, akkor még

mindig erre lehetnek valahol, épen és egészségesen.Még mindig nem volt biztos benne, hogy helyesen döntött akkor, ott Luskanban, még mindig nem voltbiztos benne, hogy készen áll erre, hogy tényleg ezt akarja-e. Hogyan fog majd reagálni, ha újra látja őket?Mit mond majd Bruenornak és mit tegyen akkor, ha a Catti-brie-t a végsőkig védelmező törpe egyszerűennekiugrik, hogy megfojtsa? És mit mondhatna Catti-brie-nek? Hogyan nézhetne ismét bele azokba a kékszemekbe azok után, amit vele tett?Ezek a kérdések abban a pillanatban vadul megrohanták őt, amint lehetségesnek tűnt, hogy ténylegmegtalálja barátait.Ám ezekre a kérdésekre nem voltak válaszai és tudta, hogy nem ké pes előrelátni, mit hoz a találkozó, mégazt sem tudta, hogy ő mit fog tenni.Wulfgar felnézett töprengéséből és látta, hogy a varázsló őt bámulja, arcán olyan kifejezéssel, amely még alegközelebb állt a megértéshez és amelyet a barbár valaha is látott tőle.- Hogyan jutottál el idáig? - kérdezte Robillard. Wulfgar arckifejezése elárulta, hogy nem érti a kérdést.- Egyszerre csak egyet lépve - felelt meg a varázsló saját kérdésére. - És így juthatsz tovább. Egyszerre csakegyet lépve fogja Wulfgar elti porni a démonait.Robillard ekkor olyat tett, ami a nagydarab barbárt jobban meglep te, mint életében bármi: felemelte kezét ésvállon veregette Wulfgart.

HUSZONHARMADIK FEJEZETRÉGI ISMERŐS

Arra gondútam, hogy vissza kellene botorkálnunk ahhoz az ostoba Lord Feringalhoz és auckney-iföldbirtokára - zsörtölödött Bruenor, amikor visszamászott abba a barlangba, amelyben menedéket találtaka vihar éjszakán. Annyi biztos volt, hogy az idő megjavult, de Bruenor is ismerte a lavinák veszélyeit és azelőző éjjel hullott hó mennyisége megdöbbentette. - A hó még egy óriásnak is az ágyékáig ér ne!- Akkor járj a tetején - javasolta Drizzt féloldalas vigyorral. Valójában azonban egyiküknek sem volt kedvemosolyogni - még a drow-nak sem. A hó az egész hegységben magasra tornyosult és az aznap megtett utatjelentősen lerövidíthette - ahogy attól Drizzt tartott -, a hóomlás fenyegető árnyéka. A közelükben tucatnyilavina zúdult le és számos eltorlaszolta a hágókat, így a vándoroknak még nagyobb kitérő ket kell majdmegtenniük. Órákkal, de talán napokkal is tovább tart hat, amíg megkerülik azt a hóval belepett szorost,amelyen egyébként egy óra alatt átértek volna.- Nem fogjuk megtalálni őket, elf - mondta Bruenor kerek-perec. Ne legyenek kétségid, ők ott vannakmélyen a föld alatt és nem hin ném, hogy elődugnák azokat a bűzös fejüket, amíg el nem jő a tavasz. Ígynem találjuk meg őket.- Mindig is tudtuk, hogy nem lesz könnyű - emlékeztette Catti-brie a törpét.- Rábukkantunk a toronyra törő csapatra és ők megmutatták ne künk a helyes irányt - sípolt közbe Regis. -Az biztos, hogy elkel némi szerencse, de nem tudtuk ezt eddig is?- Bah! - horkant fel Bruenor. Belerúgott egy méretes kőbe, mire az pattogva csapódott a barlangoldalfalának.- Engedjük át nekik a kalapácsot? - kérdezte Drizzt Bruenortól tel jes komolysággal a hangjában.- Inkább temessük el magunkat élve, még mielőtt a közelébe ju tánk? - válaszolta a törpe. - Remek választás,te elf!- Akkor térjünk vissza Auckneyba és várjuk ki ott, míg a tél véget ér - javasolta a félszerzet. - Azutántavasszal újra megpróbáljuk.- Akkorra a Véres Gerinc már valószínűleg kint hajózik a nyílt ten geren - emlékeztette Catti-brie. - AkkorraSheila Kree és Égisz-agyar már rég eltűnik ezekről a partokról.- Akkor délnek megyünk - érvelt Bruenor. - Megtaláljuk Deudermontot és felfogadjuk, hogy segítsen ebbe akalózosdiba', amíg el nem fogánk Kree-t. Akkor visszavesszük a pörölyömet és a boszorkát a nyílt tengermélyére küldjük. Elég jó lészen néki ott!Mély csend telepedett rájuk, amelyet hosszú-hosszú ideig nem tört meg senki. Talán Bruenornak igaza volt.Talán a harci kalapács után folytatott hajsza nem szülne mást, csak katasztrófát. És ha közülük bár kinek isjoga volt az Égisz-agyar után indított kutatást lefújni, akkor az leginkább Bruenor joga volt. Végül is ókészítette a kalapácsot és adta át Wulfgarnak. Valójában azonban egyikük sem - még Regis sem, aki nekpedig a legkevesebb köze volt az egészhez - akart lemondani a har ci pörölyről, amely különleges jelképkéntszolgált: azt szimbolizálta, hogy egykor ki is volt számukra Wulfgar.Talán van abban valami, hogy várják ki a téli időszak végét, ám Drizzt nem tudta elfogadni azt a logikuskövetkeztetést, hogy az időjá rás miatt az utazás egyszerűen túl veszélyes ahhoz, hogy folytassák. A drow leakarta zárni ezt az ügyet, méghozzá gyorsan. Végre vissza akar ta szerezni Égisz-agyart, amely aztjelképezte, hogy kik is voltak ők va laha és a gondolat, hogy tétlenül ücsörögjön több hónapon át, kényel-metlenül nehezedett karcsú vállaira. A drow körbenézett és látta, hogy a többiek - még Bruenor is, vagytalán főként ő, állandó felfortyanásai dacára -, is hasonlóképpen éreznek.A sötételf kisétált a barlangból és felküzdötte magát a bejárat előtt feltorlódott hóbucka tetejére. A közelbentalálható legmagasabb pon tig futott és a fényérzékeny szemét erősen szúró napsütés ellenére kör bekémlelt,utat keresve dél felé, a tengerhez vagy bármerre, amerre folytathatnák útjukat.Nem sokkal később hallotta, hogy valaki közeledik a háta mögül és a léptek zajából tudta, hogy Catti-brieaz. Mozgása valahol félúton helyez kedett el Drizzt könnyed léptei és Bruenor hótúró technikája között.- Nékem egyformán rossznak tűnik, akár előre megyünk, akár visszafelé tartánk - mondta a nő, miközbenDrizzt mellé lépett. - Én mindazonáltal azt gondolám, hogy akkor már jobb, ha előre indulunk.- És Bruenor bele fog egyezni? Na és Regis?- Bendőkorgi ugyanerről társalg most Bruenorral odabent - jegyez te meg Catti-brie és Drizzt odafordultfelé, hogy végigmérje. Korábban a félszerzet lett volna a legelső, aki letért volna a kalandok ösvényéről, a

legelső, aki a kényelmes melegbe visszavezető utat kereste volna.- Emlékszel még arra, amikor Artemis Entreri eljátszotta, hogy ő Regis? - kérdezte Drizzt és hangjábólkiérződött a figyelmeztetés. Catti-brie kék szeme tágra nyílt a döbbenettől, de csak egy pillanat ra, mert adrow arcvonásai elárulták, hogy csak tréfál. Ám az így is elég egyértelmű volt, hogy valami nagyonmegváltozott Regisben és ez a vál tozás mélyreható volt.- Azt gondúlhatnánk, hogy a lándzsa, amely eltalálta át ott lenn dé len, a folyónál, csak még inkább arrasarkallja, hogy jobban befészkelőd jék puha karosszékébe..- A legváratlanabb helyről érkező mágikus segítség nélkül valószínű leg elvesztette volna a karját, még alegjobb esetben is - emlékeztette őt Drizzt és ez így is volt.Amikor Regist vállon szúrták, barátai képtelenek voltak elállítani a vérzést. Drizzt és Catti-brie márlényegében arra készültek, hogy levág ják a félszerzet karját - amelyet az egyetlen lehetséges megoldásnaktar tottak barátjuk életben tartására -, amikor Jarlaxle egyik drow alvezére, Cadderly álcájában megjelent ésmágikus úton begyógyította a sebet.Regis a kaland hátralevő részében nagyon visszahúzódóvá vált - vé gig ilyen maradt a Jarlaxlekristálytornyához vezető úton, ahol Drizzt megvívott Entrerivel, majd utána is, a Jeges Szelek Völgyébevezető hosszú és komor úton.A barátok számos kalandot éltek át együtt és az igazat megvallva, ez a legutolsó volt a legrosszabb mindközül. A Kristályszilánk a Bregan D'aerthe veszedelmes vezérének kezébe került. Könnyen válhatott vol naez egyben Regis számára a legfájdalmasabb és legveszedelmesebb emlékké is, de valamilyen okból -amelyet sem Drizzt, sem Catti-brie még csak nem is sejtett -, láthatóan ez az utolsó kaland valamit lángralobbantott a félszerzetben. Ez szinte azonnal kiviláglott, miután vissza tértek Tízvárosba. Regis ugyanisegyszerre már nem akarta kimenteni magát társainak a közelebbi és a távolabbi vidékeken tett veszélyes út-jairól, és amikor elvétve találkoztak szörnyekkel vagy útonállókkal, megtagadta, hogy hátradőljön éskizárólag hozzáértő barátaira bízza a feladatot.És most itt volt ez: megpróbálja meggyőzni Bruenort arról, hogy tör tessenek tovább a lakhatatlan és haláloshegyek között, amikor pedig Lord Feringal kastélyának meleg kandallója szinte csak rájuk vár.- Akkor hát három egy ellenében - mondta végül Catti-brie nagy sokára. - Úgy tűnik, hogy utunk folytatódikvala.- Miközben Bruenor minden egyes lépésnél morgolódni fog.- O akkor is zsörtölődne minden egyes lépésinél, ha visszafelé ven nénk az utat.- Ez igazán bizalomgerjesztő.- Az elmúlt időkre emlékeztet, és hirdeti az eljövendőt - vágta rá Catti-brie azonnal, mire szívből jövő,régen esedékes nevetésben tör tek ki.Amikor visszatértek a hatalmas barlangba, szorgos munkába merül ve találták Bruenort: a törpe éppen tábortbontott, a hálózsákokat szo rosan felcsavarta, miközben Regis a még mindig lobogó tűz fölött a bog rácsotkavargatta.- Látátok oly utat, amelyen megéri indulni? - kérdezte a törpe. - Előre vagy hátra... oly mindegy - felelteDrizzt.- Azt leszámítolva, hogy ha előre megyünk, akkor még vissza is kell térnünk - érvelt Bruenor.- Én azt mondám, hogy folytassuk - javasolta Catti-brie. - Nem fo gunk válaszokra bukkanni Auckney álmosvároskájában, én pedig sze retnék válaszokat kapni, még mielőtt a tavaszi rügyek kibújának.- Mit mondasz tenmagad, elf? - kérdezte Bruenor.- Tudtuk, hogy az út veszélyes és barátságtalan lesz, már akkor, ami kor felkerekedtünk Luskanból -válaszolta Drizzt. - Tudtuk, hogy be köszönt a tél és ez a nagy hóesés aligha szokatlan vagy váratlan.- De reménylettük, hogy azt az ostoba kalózt még azelőtt megtalál juk vala - szúrta közbe a törpe.- Reméltük, de aligha számítottunk rá - felelte Drizzt gyorsan. Catti-brie-re nézett. - És nem akarom a teletazzal tölteni, hogy Wulfgar miatt aggódom.- Akkor hát tovább - egyezett bele hirtelen Bruenor. - Hadd hull jon ránk a hó. És hadd töltse Wulfgar azzala telet, hogy aggódik miat tunk! - A törpe szavai szitokáradatba fúltak, amit rá jellemző módon a bajsza alattmorgott el. A többiek cinkosan egymásra kacsintottak és mosolyogtak.Bruenor zsörtölődésének mély dünnyögése hirtelen megváltozott és felváltotta egy mindenhonnan hallatszózümmögés, amely betöltötte a barlangot és magukra vonta mind a négyük figyelmét.Az üreg közepén egy függőleges, ragyogó kék vonal jelent meg - nagyjából hét láb hosszú lehetett. Még

mielőtt a négy barát kiálthatott vagy bármit tehetett volna, a vonal két, egyforma hosszú részre vált szét,majd kezdtek egymástól eltávolodni és egy vízszintes kék vonal je lent meg, összekötve a tetejüket.- Varázslóajtó! - kiáltotta Regis, aki oldalra gördült, majd beiszkolt az árnyak közé és előrántotta apróbuzogányát.Drizzt Guenhwyvar szobrocskáját a földre ejtette, készen arra, hogy előhívja a párducot. Előrántottaszablyáit és Bruenor mellé lépett, arc cal fordulva az egyre táguló portál felé, miközben Catti-brie néhány lé-pést oldalt és hátralépett, egyetlen sima mozdulattal felhúrozva és fel ajzva íját.Az ajtó elnyerte végső alakját és a három éles vonal határolta térben halványkék pára kezdett gomolyogni.Egy sötétkék köntösbe öltözött alak lépett ki belőle. Bruenor fel bömbölt és felemelte rovátkolt markolatúfejszéjét, Catti-brie pedig hátrahúzta az ideget, lövésre készen.- Robillard! - kiáltotta Drizzt és Catti-brie a másodperc egy töredék részével elkésve, követte példáját.- Deudermont barátja, a varázsló? - nyögte ki Bruenor.- Mit csinálsz te itt? - kérdezte a drow, de szavai a semmibe hulltak, ahogy egy másik alak lépett át amágikus portálon a varázsló mögül. Egy hatalmas, csupa izom alak.Regis szólalt meg először, mert a másik háromnak - de különösen Bruenornak -, egyetlen hang sem jött ki atorkán.- Wulfgar?

HUSZONNEGYEDIK FEJEZETA DROW JELE

A vadállatias és fájdalomtól gyötört, természetfeletti sikolyt a bar langrendszer kőfalai verték vissza ésmintha maguknak a hegyek nek a mélyéből tört volna elő.Le'lorinel kardjának és tőrének hegye a föld felé mutatott. Az elf abbahagyta a gyakorlást és a szoba nyitottajtajára, meg a mögötte le vő folyosóra pillantott, ahol az a rémisztő kiáltás még mindig ott vissz hangzott.- Mi az? - kérdezte, ahogy egy alak rohant el az ajtaja előtt. Bors Jule lehetett, találgatta az elf és a nyomábaeredt, hogy beérje. Le'lorinel a lefelé kanyargozó úton ment, követve Jule-t, a SheilaKree-nek és megbízható, megbillogozott cimboráinak otthont adó terü let alatt közvetlenül elterülő óriásiüregrendszerbe, Chogurugga és Bloog tanyájára.Alighogy megérkezett, Le'lorinelnek félre kellett ugrania, mert egy hatalmas szék repült keresztül a termenés csapódott a kőfainak. Újra felhangzott az a rettenetes sikoly - Chogurugga sírása. Amint az elf az ogrenőmögé pillantott, már értette is, hogy mi az oka a gyászos ri kolynak.A terem közepén egy másik ogre, egy fiatal és erős példány felfúvó dott teste hevert. Sheila Kree és Bellanyálltak a test fölött, egy másik ogréval az oldalukon, aki térdelt, ormótlan és rusnya fejét a hullához nyomva.Le'lorinel először azt hitte, hogy Bloog az, de ekkor meglátta a hatalmas termetű vezért, amint a többiekháta mögött magasodó fal ról néz le.Nem esett nehezére rájönnie az elfnek, hogy az arcán látható fájda lom távolról sem őszinte.Még az is felmerült Le'lorinelben, hogy maga Bloog tette ezt.- Bathunk! Kicsikém! - sikította Chogurugga olyan fájdalommal a hangjában, ami teljesen szokatlan volt azogre anyák körében. Bathunk! Bathunk!Sheila Kree közelebb lépett, hogy beszéljen az ogrenővel, vagy hogy talán kifejezze együttérzését, de ekkorChoguruggára újabb dühroham tört rá, felkapott egy sziklát a hatalmas tűzgödörből és nekihajította afalnak. Le'lorinel észrevette, nem is olyan messze a lebukó Bloogtól.- Bathunk testére az északra levő egyik őrhely közelében bukkantak rá - magyarázta Bellany Jule-nak és azelfnek, miután odasétált hozzá juk. - Úgy tűnik, van néhány halott. Az a fickó, Pokker, úgy gondolta, akkorjár el a legkörültekintőbben, ha visszahozza Bathunk testét - fej tegette, miközben rámutatott a hulla fölégörnyedő ogréra.- Úgy hangzik, mintha nem kellett volna ezt tennie - jegyezte meg Bors Jule.Bellany vállat vont, mintha mindegy lenne.- Nézzétek a nyomorultat - suttogta és állávai a megvadult Chogurugga felé intett. - Valószínűleg az AranyÖblöcske ogréinak fe lével végezni fog, hacsak addig meg nem öli Bloog.- Vagy Sheila - vetette fel Jule, mivel jól látta, hogy a kalózvezér gyorsan kezdi elveszíteni a türelmét.- Ez a lehetőség mindig fennáll - mondta faarccal Bellany. - Hogyan történt? - kérdezte Le'lorinel.- Nem olyan szokatlan dolog ez - magyarázta Bellany. - Minden év ben veszítünk néhány ogrét, főként télen.Az idiótákba egyszerűen nem szorult annyi józan ész, hogy leküzdjék azt a sürgetést, amely másokösszelapítására irányul. A Világ Hátán található közösségek katonái pe dig mindannyian veteránok és nemjelentenek könnyű prédát, még az olyan erős és jól felszerelt szörnyeknek sem, mint amilyenek Choguruggaogréi.Miközben a bűbájszövő beszélt, Le'lorinel nagyon óvatosan Bathunk felfúvódott hullája felé araszolt.Miután úgy látta, hogy Sheilának sike rült pillanatnyilag megfékeznie az ogrenőt, közelebb merészkedett ésle hajolt, hogy megvizsgálja a testet.Le'lorinel érezte, hogy elakad a lélegzete. Számos vágást talált a tes ten - a találatok csodálatos precizitásrólárulkodtak és számos helyen ezek a vágások görbe vonalúak voltak. Görbék, akár egy szablya pengé je.Amikor Bathunk csípőjének hátoldalán talált egy horzsolást, fino man lenyúlt és egy kicsit oldalt mozdítottaa testet.A zúzódás egy enyhén ívbe hajló szablya lenyomatára emlékeztetett - nagyon hasonlított azokra afegyverekre, amelyeket Le'lorinel készít tetett Tunevecnek, hogy az minél inkább utánozni tudjon egybizonyos sötételfet.Le'lorinel hirtelen felnézett és próbálta mindezt megemészteni - azt világosan felismerte, hogy nem egyátlagos katona végzett a hatalmas ogréval.Az elf majdnem hangosan felnevetett - ezt a késztetést csak még jobban fokozta az, amikor észrevette, hogy

Blog szipog és úgy tesz, mint ha a könnyeit törölgetné. Ám a háta mögül felhangzó újabb ordítás éle senemlékeztette arra, hogy egy bizonyos ogrenő ezt aligha találja olyan szórakoztatónak a friss tragédiafényében.Le'lorinel gyorsan felállt és visszatért Bellanyhoz és Jule-hoz, majd szinte azonnal el is hagyta a termet ésvisszarohant a felső szint bizton ságába vezető folyosóra. Ott azután levegőért kapkodott és szívből jö vőennevetni kezdett, egyszerre felvillanyozva és megborzongva.Le'lorinel most már tudta, hogy Drizzt Do'Urden volt a tettes, hogy a drow a közelben jár - nem lehetmessze, ha az ogre vissza tudta cipel ni Bathunk testét a tél dacára.- Köszönöm, E'kressa - suttogta az elf maga elé.Kezei önkéntelenül is kardjára és tőrére fonódtak, majd maga elé rántotta tenyerét - jobb marka a bal kezénviselt gyűrű köré fonódott. Oly sok év telt el és végső soron minden csak ezért történt. A körülte kintőtervezés, Drizzt stílusának és harci technikájának tanulmányozá sa, a gyakorlások, az Észak-Faerűnlegremekebb kardforgatóival folyta tott beszélgetések végső soron mind a drow mozdulatainak kiismerésétszolgálták. Ezért volt hát minden költség, a gyűrű kifizetéséhez szüksé ges munkával töltött évek, a társak ésaz információk.Le'lorinel szinte alig kapott levegőt. Drizzt a közelben járt. Csakis a veszedelmes sötételf lehetett az, akileterítette Bathunkot.Az elf fel-alá járkált a szobában, majd kiment a folyosóra, elhagyva Bellany, majd Sheila szobáját is,egészen a járat végéig, az apró barlan gig, ahol Bors Jule rendezkedett be a télre.A három másik nő néhány pillanattal később érkezett - a fejüket csóválták és sikamlós vicceket gyártottakChogurugga bohóckodásáról. Sheila Kree még egy gyenge kísérletet is tett, hogy utánozza a felbőszültogrenőt.- Micsoda befejezés - mondta Bellany. - Lemaradtál a nagyjelenetről. - Szegény Chogurugga - mondta Julevigyorogva.- Úgy érted, hogy szegény Bloog - pontosított gyorsan Sheila, mire mindhárman nevetésben törtek ki.- Rendben. Aztat hiszem, az a legjobb, ha elmondod nekem, hogy mit tudol errő' az egészrő' - mondtaSheila Le'lorinelnek, amikor az elf nem csatlakozott az általános vidámsághoz. Még csak a mosoly árnyé kasem jelent meg vonásain, csak vad tűz lobogott azokban a kék és arany szemekben.- Itt voltam, amikor Bathunkot megölték. Ez gondolom, egyértelmű - emlékeztette Le'lorinel.Bellany nevette el magát elsőként.- Tudsz valamit - mondta a bűbájszövő. - Ahogy odamentél az ogre hullájához...- Aztat gondúlod, hogy az átkozott drow csiná'ta ki Bathunkot vonta le a következtetést Sheila Kree.Le'lorinel nem felelt, csak tökéletesen merev tartásban állt ott, halálkomoly arcot vágva.- Eztet gondúlod!- A hegyek hatalmasak, tele számos veszedelmes ellenséggel - szólt közbe Bors Jule. - Ezrekre rúg azokszáma, akik ezt tehették az ifjú és ostoba ogréval.Mielőtt Le'lorinel visszavághatott volna, Bellany szólalt meg:- Hmm - mondta és kettőjük elé lépett, egyik karcsú kezét összecsü csörített ajkához illesztve. - Te azonbanláttad a sebeket - vetette fel a bűbájszövő.- Görbe sebek, amilyeneket egy szablya vágása ejt - erősítette meg az elf.- Egy kard is ilyen sebet ejt, ha az áldozat elesik, amiko' megkapja - szólt közbe Sheila. - A sebek nemárulnak el oly sokat, mint amennyit te gondú'sz róluk.- Annyit elárultak, amennyit tudnom kell.- Gondosan elhelyezett vágások voltak - érvelt Jule. - Nem valami zöldfülű kardforgató vágta le Bathunkot.- És én tudom, hogy Chogurugga számos olyan italt adott neki, ame lyeket te bocsátottál a rendelkezésére -tette hozzá, Bellany felé fordulva. Erre még Sheila is meglepetten húzta fel a szemöldökét. Bathunk nemvolt átlagos ogre. Hatalmas volt, erős, jól képzett és azoknak az italoknak egyike-másika félelmetesdolgokra volt képes.- Drizzt volt - közölte Le'lorinel határozottan. - A közelben van és valószínűleg úton errefelé.- Ahogy a jós mondta, aki ide irányított téged - szólt Bellany, aki jól ismerte az egész történetet.- E'kressa, a gnóm. Ő küldött ide, hogy megtaláljam Égisz-agyar je lét, a jelet, amely elhozza nekem DrizztDo'Urdent.Jule és Bellany egymásra néztek, majd Sheila Kree felé fordultak, aki lehajtott fejjel állt ott, mélyen a

gondolataiba merülve.- Lehettek a toronybéli katonák is - mondta végül a kalózvezér Lehetett a környező aprófalvak egyikébőlérkező erősítés. Lehettek vé letlenül arra járó hősök vagy akár szörnyek is, akik az ogréktól akartákmegszerezni a zsákmányt.- Lehetett Drizzt Do'Urden is - vetette közbe Jule, aki közvetlenül is megtapasztalta, mire képesek együtt aveszedelmes drow és bátor ba rátai.Sheila a magas, ruganyos nőre nézett és bólintott, majd visszafordí totta tekintetét Le'lorinelre.- Készen állsz a fogadására, ha ő az és errefelé gyün?Az elf szálegyenesen állt, hátravetett fejjel és kidüllesztett mellkassal. - Évek óta csak erre készülök.- Ha le tudta terítni Bathunkot, akkor ne legyenek kéccségeid afe lől, hogy kemény harc lesz - tette hozzá akalózvezér.- Mindannyian ott leszünk, hogy segítsük az ügyedet --- mutatott rá Bellany, de Le'lorinelt nem hozta lázbaez a kijelentés.- Olyan jól ismerem őt, mint ahogy önmagát ismeri - magyarázta az elf. - Ha Drizzt Do'Urden idejön, akkora halál vár rá.- A pengédtől - mondat Bellany vigyorogva.- Vagy a sajátjától - felelte az örökké titokzatos Le'lorinel.- Akkor hát reméljük, hogy télleg ez a Drizzit lesz a' - helyeselt Sheila. - Ám eztet nem tudhatjuk. Ahegyekbe' levő tornyokat jól őr zik. Chogurugga számos fajtársa veszett mán oda, miko' megpróbá'tákbevenni azokat vagy lelték halálukat az úton. Túl sok katona van arra felé és túl sok olyan kalandozó, akihősnek képzeli magát. Nem tudha tod, hogy a Drizzit vót-e vagy valaki más.Le'lorinel nem vitatkozott. Sheila csak gondolja azt, amit gondolni akar.Le'lorinelnek azonban ismét a fülébe csengtek a gnóm szavai. Le'lorinel tudta, hogy Drizzt volt az és őkészen állt. Semmi más sem Sheila, sem Drizzt barátai, sem az ogrék - nem számított.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZETKIBÉKÜLÉS

Wulfgar - ismételte meg Regis, amikor senki sem reagált.A félszerzet a többiekre pillantott és megpróbált olvasni a voná saikból. Catti-brie-t elég könnyű voltmegfejteni. Úgy állt ott, mintha egyetlen szellő fel tudná lökni - úgy nézett ki, mintha megder mesztettevolna a döbbenet, hogy Wulfgar ismét ott áll előtte.Drizzt már sokkal összeszedettebbnek tűnt és Regisnek az az érzése támadt, hogy az éber drow alaposanszemügyre veszi a barbár minden mozdulatát, mintha csak azt akarná felmérni, hogy vajon melyik Wulfgarjelent meg. Az egykori Wulfgar vagy az, aki megütötte Catti -brie-t?Ami Bruenort illeti, Regis nem tudta volna megmondani, hogy a törpe oda akar rohanni és meg akarjaölelni vagy oda akar rohanni és meg akarja fojtani a barbárt. Bruenor remegett - hogy a meglepetéstől, adühtől vagy egyszerűen csak a csodálkozástól, azt a félszerzet képte len volt megállapítani.És láthatóan a barbár is megpróbált valamit kiolvasni a törpe arcki fejezéséből és testtartásából. Wulfgarkomor tekintete egy pillanatra sem szakadt el Harcpöröly Bruenor fanyar és barátságtalan pillantásá tól, detiszteletteljesen biccentett Regisnek.- Téged kerestünk - szólalt meg Drizzt. -- Egészen Vízmélyéig és vissza.A barbár bólintott, de arckifejezése kifejezéstelen maradt, mintha csak félt volna változtatni rajta.- Az is lehet, hogy Wulfgar is Wulfgar után kutatott - szólt közbe Robillard. A varázsló felhúztaszemöldökét, amikor Drizzt odafordult hozzá.- Nos, akkor megtaláltunk titeket... vagy inkább ti minket - mond ta Regis.- De mit gondúsz, te megtalálád magadat? - kérdezte Bruenor, jó adag kétkedéssel a hangában.Wulfgar ajka vékony vonallá préselődött, állkapcsa megfeszült. Kiál tani akart, hogy igen, megtalálta magát- imádkozott, hogy így legyen. Egymás után rápillantott a többiekre - oda akart rohanni hozzájuk ésmindannyiukat a karjába ölelni.Ám ekkor falba ütközött, amely épp olyan megfoghatatlan és csu szamlós volt, mint a füst az Abyssban, ésamelyen láthatólag az érzel mek nem tudtak átjutni.- Ismét úgy tűnik, hogy az adósotok vagyok - sikerült kipréselnie magából egy mondatot, bár tudta, hogy ezegy eléggé esetlen témavál tás volt.- Delly elmesélte, hogy milyen hősiesen cselekedtetek - tette hozzá gyorsan Robillard. - Szükségtelenmondani, hogy mindannyian hálásak vagyunk érte. Korábban senki nem volt olyan vakmerő, hogyDeudermont házára törjön. Megnyugtathatlak benneteket, hogy a zavarkeltők magukra vonták VízmélyeLordjainak rosszallását, mint ahogy ez vonatkozik azokra is, akiket képviseltek.A hangzatos kijelentést némileg mérsékelte az a tény, hogy mind annyian tudták, Vízmélye Lordjaivalószínűleg nem jönnek északra, hogy felkutassák a betörés értelmi szerzőit. Vízmélye Lordjai, akárcsakszinte minden nagyváros urai, jobbnak bizonyultak a hirdetmények ki kürtölésében, mint a valódicselekvések végrehajtásában.- Talán majd mi bosszút állhatunk Vízmélye Lordjainak és egyben Deudermont kapitánynak a nevében is --közölte Drizzt és hamiskás mosolyt vetett Robillardra. - Sheila Kree-re vadászunk és ő volt az, akielrendelte a támadást a kapitány háza ellen.- Én pedig elhoztam Wulfgart, hogy csatlakozzon a hajszához.Újra minden szem a nagydarab barbárra irányult, aki ismét késpen ge vékony vonallá húzta a száját a belsőfeszültségtől. Drizzt tisztán lát ta ezt és megértette, hogy nem most jött el az ideje a Wulfgart és az ér zelmeitvisszafogó gátak lerombolásának. A drow Catti-brie felé fordult és már csak az a tény, hogy a nő hosszúpercek óta nem pislogott, elég volt ahhoz, hogy lássa, milyen sebezhető állapotban van.- De mi van Robillarddal? - kérdezte a sötételf váratlanul, aki arra gondolt, hogy ezzel talán elháríthatjavagy legalábbis késleltetheti a ki törni készülő áradatot. - Tehetsége nem lesz a segítségünkre?Ez készületlenül érte a varázslót és szeme tágra nyílt.- Már megtette! - tiltakozott, de hogy ez milyen gyenge érv, az tisz tán kitűnt a hangjából.Drizzt bólintott, elfogadva ezt.- És még sokkal többet is tehet, méghozzá könnyedén.- A helyem Deudermont kapitány mellett és a Tengeri Szellem fe délzetén van, a hajón, amely már most is atengeren űzi a kalózokat és már akkor egy ilyen marcalócot üldözött, amikor útra keltem, hogy el hozzam

Wulfgart - magyarázkodott Robillard, de ettől a drow mosolya csak még szélesebb lett.- Mágikus adottságaid lehetővé teszik, hogy rövid idő alatt nagy te rületet kutass át - érvelt Drizzt. - Tudjuk,hogy körülbelül merre rejtő zik a zsákmányunk, de a hóval borította hegyek hepehupái miatt még azt semtudhatjuk, hogy nem a következő gerinc mögött bújik-e meg.- Képességeim hajókon vívott csatákra korlátozódnak, Do'Urden mester - felelte Robillard.- Mi csak annyit kérünk, hogy győződj meg arról, hogy vajon a ka lóztanya a hegység délnyugati szegletébenrejtőzik-e, ahogy azt gyanít juk. Amennyiben hajójukat télire kikötőben pihentetik, akkor biztos, hogy a vízközelében vannak. Sokkal nagyobb területet tudsz átkutatni és sokkal fenségesebb kilátás nyílik megelőtted, ha repülés és egyéb va rázslatokat alkalmazol.Robillard néhány pillanatig eltöprengett a hallottakon, majd fel emelte kezét és megdörzsölte tarkóját.- A hegység óriási - vágott vissza.- Úgy véljük, ismerjük az általános irányt - felelte Drizzt. Robillard ezúttal kissé tovább hallgatott, majdbólintott.- Átkutatok egy meghatározott területet, most délután - mondta. Utána vissza kell térnem a feladataimhoz aTengeri Szellemre. Egy ka lózhajót üldözünk, amelyet nem hagyok futni.- Ennyi bőségesen elég - mondta Drizzt és újra fejet hajtott.- Egyikőtöket magammal viszem - felelte a varázsló. Körbenézett és tekintete gyorsan megállapodottRegisen, aki messze a legkönnyebb volt a csapatban. - Téged - mondta és rámutatott a félszerzetre. - Ve lemtartasz a kutatásban, megjegyzed, amit csak tudsz, majd elvezeted a barátaidat a kalózokhoz.Regis a legcsekélyebb habozás nélkül bólintott, mire Drizzt és Catti -brie egymásra néztek, újfentmeglepődve.Az előkészületek valóban gyorsan lezajlottak: Robillard felkapta az egyik üres táskát és megkérte afélszerzetet, hogy kövesse, ki a barlang ból. Figyelmeztette Regist, hogy több rétegnyi ruhát vegyen fel, afagyos szél és a nagy hideg elleni védelemül, majd varázslatot szőtt maga köré.- Ismered a vidéket, amelyikről Drizzt beszélt? - kérdezte.A félszerzet bólintott, mire a varázsló elmondott egy újabb varázsla tot - ezúttal a félszerzetre, aki ennekkövetkeztében jelentősen össze ment. Robillard felkapta Regist és beletette a nyitvahagyott táskába, majdmindketten elrepültek a ragyogó napsütésbe.- Negyedszerzet? - kérdezte Bruenor kuncogva.- Inkább oly volt, mint egy nyolcadszerzet - felelte Catti-brie és mindketten nevetésben törtek ki.A vidámság azonban nem terjedt ki sem Wulfgarra, sem Drizztre, akik mindketten tudták, hogy mivel aRobillarddal kötendő ügylet el rendeződött, eljött az ideje annak, hogy egy sokkal lényegesebb kérdés selfoglalkozzanak - azzal a kérdéssel, amelyet semmiképpen sem hagyhatnak figyelmen kívül, ha a sikerreményében akarnak besétálni a veszély torkába.

Úgy látta a világot, ahogy a madarak láthatták, amelyek most már elmaradtak alattuk, ahogy a varázslóegyre feljebb és feljebb emelkedett az égen, olyan légáramlatokat keresve, melyek nagyjából, de gyorsan akívánt irányba vitték őket - délre, a tenger felé.Regis először azon töprengett, hogy mennyire sebezhetőek is idefent - olyanok, akár egy fekete paca azégen -, de azután egyre inkább be lemerült az élménybe. Figyelte a lenti egyenetlen tájat - ahogy az egyikhegygerinc fölé értek, a lélegzete is elakadt, a föld olyan gyorsan távo lodott tőlük. Észrevett egy őzcsordátodalent és megnyugodva látta, hogy milyen apróak - mintha csak piciny, éppen csak kivehető fekete pöttyöklennének -, és arra gondolt, hogy ő és Robillard milyen kicsi nek tűnhetnek odalentről. Regis ráébredt, hogymilyen könnyű őket összetéveszteni egy madárral, főként a varázsló szálldosó, lebegő pele rinje miatt.Persze ahogy ráébredt, hogy milyen magasan vannak is valójában, az újabb félelmeket lobbantott lángrabenne, így erősen megragadta Robillard vállát.- Ne szoríts olyan erősen! - ordította túl a varázsló a szelet, mire Regis engedelmeskedett, de csak egy kicsitlazított a fogásán. Hamarosan a jeges víztükör fölött jártak és Robillard valamelyest lejjebb ereszkedett, ahegyvonulatok csúcsai alá. Odalent fehér tarajú hullámok vágódtak a magasba törő szikláknak és a tengerlankadatla nul ostromolta a köves partot a több ezer éve dühöngő háborúban. Bár már nem jártak olyanmagasan az égen, Regis önkéntelenül is fokozta szorítását.Előttük vékony füstcsík hívta fel a figyelmüket egy tábortűzre, mire Robillard azonnal visszasuhant a partfelé, bevágva a legközelebbi csúcs mögé, hogy így rejtőzzenek el az esetleges őrszemek tekintete elől. A

félszerzet meglepetésére és megkönnyebbülésre a varázsló leszállt egy kopár köves foltra.- Meg kell újítanom a repülésvarázst - magyarázta Robillard - és még két másikat is el kell elmondanom. -Ezután beletúrt erszényébe a különféle komponenseket keresve, majd varázsolni kezdett. Néhány pillanattalkésőbb eltűnt.Regis meghökkenve és riadtan felvisított. - Itt vagyok - érkezett Robillard hangja.A félszerzet hallotta, ahogy ismét varázsol - ugyanazt, mint az előbb, ismerte fel -, és egy pillanattal későbbő is láthatatlanná vált.- Vissza kell másznod a táskába, amint megújítottam a repülésva rázst - közölte a varázsló és ismét mágiátszőtt.Hamarosan újfent a levegőben voltak és bár Regis tudta, hogy na gyobb biztonságban vannak láthatatlanul,mégis bizonytalanabbul érez te magát így, hogy nem látta a varázslót. Teljes erejével kapaszkodott,miközben Robillard körberepülte a hegyet, olyan, alacsonyabban fekvő hágókat keresve, amelyek nagyjábóla korábban látott füst felé vezet nek. Hamarosan ismét kiszúrták a vékony csíkot, csak ezúttal nem dél-nyugatról, hanem északnyugat felöl érkeztek.Ahogy közelebb értek, már látták, hogy valóban őrszemekkel van dolguk. Ketten voltak: egy marconakinézetű ember és egy másik, ha talmas, csupa izom kolosszus - talán egy alacsony ogre vagy egy olyanlény, amelyben keveredett az emberek és az ogrék vére. Azok ketten egy aprócska tűz mellett kuporogtakegy magas hegygerincen - a tenye rüket dörzsölgették és szinte teljesen elhanyagolták kötelességüket: csakelvétve pillantgattak a leshelyük mögötti tekergőző vízmosásra.- Akit elfogtunk, az említést tett egy szurdokról - mondta Regis a varázslónak, elég hangosan ahhoz, hogyaz meghallja.Válaszul Robillard észak felé suhant és végigkövette a hosszú szur dokot végigkísérő gerincet. Azutánkanyart írt le a levegőben, majd ide-oda kanyarogva, kezdett lefelé ereszkedni a vízmosásba. Jól kivehe tővolt az egykori folyómeder, amely két hosszú és meredek kőfal - jó két- vagy háromszáz láb magasaklehettek -, között tekergőzött a ten ger felé. Az alján a szélessége nem haladta meg a száz lábat, majd felfe léhaladva egyre jobban kiterebélyesedett, míg végül szirtszerű tetején már több száz lábnyira volt egymástól akét fal.Maguk mögött hagyták a két őrszemet és észrevettek két másikat szemközt velük, de a varázsló nemlassított le annyira, hogy Regis ala posabban szemügyre vehesse ezt a kettőt.A varázsló és kényszerű útitársa lefelé repültek, majd tovább előre és a szurdok fala olyan sebességgelsuhant el mellettük, hogy szegény félszerzet gondolatai teljesen összekutyulódtak. Robillard kiszúrt egyújabb őrszemet, de az utazástól teljesen elszédült Regis még csak fel sem pillantott, hogy meggyőződjön avarázsló állításának valódiságáról.A szurdok több mint ezer láb hosszú volt és az utolsó kanyar után feltárult előttük a szél korbácsolta tenger.Jobbra a talajt sziklatömbök és kiszögellések törték meg - fogazott, átszabdalt terep. Balra, a szurdok aljátólkezdve egy hatalmas, talán négy- vagy ötszáz láb magas kőhalom emelkedett. Sziklás oldalában lyukaktátongtak, beleértve egy módfe lett hatalmas barlangnyílást is a legalján.Robillard elsuhant mellette, ki nyílt tengerre, majd gyorsan balra ka nyarodott, hogy szemügyre vegye ahalom déli felét is. Számos hatalmas szikla állt ki ott a tengerből - valóságos kőlabirintus, amely veszélytje lentett minden odamerészkedő hajóra. Az előbb látottaknál még na gyobb halmok is magasodtak fel, végiga part mentén, elfedvén a ten gerre nyíló további kilátást.És ott, a déli oldalon, a tenger szintjén, egy óriási barlang tátongott, amelyen át egy vitorlás hajó is befértvolna.Robillard elsuhant mellette és ahogy körbefordult, egyre feljebb emelkedett. O is és Regis is látták már azóceánra nyíló barlang oldalán kezdődő ösvényt, amely egyre feljebb emelkedett, ahogy megkerülte a hegyetkelet felé tartván.A keleti sziklafal mentén felfelé húzva, észrevettek egy ajtót, bár könnyen elképzelhető volt, hogy akad otttöbb is, amely a nem mindig belátható ösvényről nyílt.Robillard felemelkedett a keleti oldal fölé, ahol északnak fordult és ismét bevágott a szurdokba. Afélszerzet meglepetésére és félelmére, a varázsló leszállt a halom aljánál, egyenesen a barlangnyílás mellé,amely elég nagy volt ahhoz, hogy egymás mellett két szekér is áthajtson rajta.Robillard megragadta Regist és maga után húzta, be a barlangba. Alighogy beléptek, máris meghallották,ahogy három ogre egymást ug ratja durva tréfáikkal.

- Talán nyílik jobb út is a barlangrendszerbe - suttogta a varázsló. A félszerzet kis híján a levegőbeszökkent, ahogy a hang megszólalt mellette. Azonban gyorsan összeszedte magát, így nem sivított fel és ri-asztotta az őröket.- Maradj itt - súgta oda Robillard és eltűnt.Regis pedig egyedül maradt és bár láthatatlan volt, mégis nagyon ki csinek és nagyon sebezhetőnek éreztemagát.

- Kis híján megöltél engem, amikor először hajítottad el a harci ka lapácsot! - mondta Drizzt, mire ő ésCatti-brie is elmosolyodtak, mivel ezekre a szavakra Wulfgar zord vonásai felengedtek és a barbár kuncog-ni kezdett.A régi időkről beszélgettek - a kedves emlékek felidézését Drizzt kezdte el, hogy így próbálja megtörni ajeget és kiemelni Wulfgart az őt körülvevő, érthető burokból. A találkozás eddig nem volt túl kellemes -elég volt csak Bruenor engesztelhetetlenül rosszalló arcára nézni vagy látni a feszengő Wulfgart.Éppen Drizzt és Wulfgar első közös csatáját elevenítették fel, ame lyet a Nagyvigyor nevezetű óriás tanyájánvívtak. Ok ketten együtt gya koroltak és megismerték egymás stílusát, amely számos ponton ragyo góanösszeillett. De ahogy azt Drizzt is őszintén elismerte, egyes helyze tekben sokszor inkább a szerencse és nemannyira a csapatmunka vagy az ügyesség volt a meghatározó.Bruenor néma, ám állandó szemöldökráncolása dacára a drow felidézte a Jeges Szelek Völgyében töltöttegykori időket, a számos kalandot, Égisz agyar kikovácsolását - erre mind a törpe, mind a barbár hevesenösszerez zent -, a Calimportba tett utazást, ahol Regist mentették meg, majd a visszautat északra és onnankeletre, Mithrill Csarnok felszabadítását.Még Drizztet is meglepte a rengeteg történés, az egykori barátság mélysége. Azután beszélni kezdett asötételfek Mithrill Csarnokba jö veteléről és a tragikus összecsapásról, amely elragadta tőlük Wulfgart, de ittmegtorpant és eltöprengett saját szavain.- Hogyan illanhatott el ez a kötelék ilyen könnyen? - kérdezte a drow nyíltan. - Hogyan zúzhatta szét akáregy démon is azt, amit oly sok éven át építettünk?- Nem Errtu volt az a démon - mondta Wulfgar épp amikor Catti- brie is meg akart szólalni.Mindhárman a nagydarab emberre bámultak, aki most szólalt meg először azóta, hogy Drizzt felelevenítettea régi történeteket.- Az a démon volt, amelyet Errtu plántált belém - magyarázta Wulfgar. Szünetet tartott és oldalra lépett, elDrizztől és szembefordult Catti-brie-vel. Gyengéden a markába fogta a nő kezét. - Vagy pedig a démonokmár korábban is ott voltak...Hangja elcsuklott és amikor felnézett, nedvesség csillant meg kris tálykék szemében. Wulfgar kipislogta akönnyeket, majd határozottan ismét Catti-brie felé fordította tekintetét.- Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom - mondta és általában zengő hangja nem volt több egysuttogásnál.Alig mondta ki a szavakat, Catti-brie keze már el is indult és mele gen átölelte, arcát hatalmas vállába fúrva.Wulfgar ezerszeres erővel vi szonozta az ölelést, arcát a nő sűrű, vörösbarna hajába temetve.Catti-brie oldalra fordította fejét és Drizztre pillantott, aki moso lyogva állt ott és újra meg újra bólintott ésugyanannyira örült ő is an nak, hogy a barátsághoz visszavezető út akadályainak hosszú sorában az elsőtsikerült lerombolni.A törpekirály lánya egy pillanattal később hátralépett, szemét töröl getve és melegen rámosolygottWulfgarra.- Csodás feleségre leltél vala Dellyben - mondta. - És csodás gyer mekre, még ha nem is a sajátod.Wulfgar mindkettőre rábólintott - láthatóan nagyon boldog volt most, mintha csak egy hatalmas lépést tettvolna a helyes irányba. Legalább annyira meglepetésében, mint amennyire fájdalmában nyögött fel, amikorvalami hirtelen oldalba találta. A súlyos ütéstől fél retántorodott.Amikor megfordult, a mérges Bruenort látta ott állni, csípőre tett kézzel.- Ha még egyszer megütéd a leánykámat, akkor remek nyaklánc lészen a fogaidból, fiú! Ha a fiamnakakarád neveztetni magad, akkor ne merészeljed megverni a leánytestvéridet!Persze ahogy ezt az egészet előadta, az módfelett furcsa volt, mert amikor Bruenor végzett a tirádával éseldübörögve mellettük, kirontott a barlangból, hátrahagyva a többieket, hallották, amint halkan szipog nikezd és ebből tudták, hogy a törpe úgy cselekedett, ahogy azt az ér zelmei engedték és hogy ő éppúgy örül a

találkozásnak, mint mind annyian.Catti-brie odalépett Drizzthez és csak úgy mellékesen, de minden esetre árulkodó mozdulattal köré fonta akarját. Wulfgar első reakciója önkéntelenül is a meglepődés volt, épp úgy, mint amikor Bruenor ol dalbavágta. Azonban a meghökkenést fokozatosan felváltotta az elfo gadás és a helyeslés, míg végül mindentudómosolyba ment át.- Az előttünk álló út elzáródott - mondta Drizzt. - Most, hogy vég re együtt vagyunk és megbékéltünk,szembe kell-e szállnunk ezekkel az akadályokkal, hogy megtaláljuk Égisz-agyart? - Wulfgar úgy nézett rá,mintha nem akarna hinni a fülének. A barbár arckifejezése azonban gyorsan megváltozott, mintha csakegyetértene a javaslattal.- Olyanok vagytok, mint a báregerek - felelte Catti-brie Drizztnek, kétséget sem hagyva afelől, hogy miregondol.A drow meghökkent és hitetlenkedő pillantást vetett rá, hallva a heves kifakadást.- Ezek nem a saját szavaim valának - mondta a nő. - Kérdezzétek át. - Ahogy befejezte, a drow mögémutatott, aki megfordult és látta, hogy Bruenor törtet befelé.- Mi az? - kérdezte a törpe.- Drizzt azt gondúlja, hogy jobb lenne, ha most már békén hagynánk a pörölyt - vetette oda Catti-brie.Bruenor szeme tágra nyílt és egy pillanatig úgy tűnt, a törpe mind járt a drow-ra veti magát.- Hogyan teheted... te átkozott bolond elf... miért... és ho-hogyan? - hebegte.Drizzt csak legyintett és egy kicsit elvigyorodott, miközben titokban intett a törpének, hogy nézzenWulfgarra. Bruenor még néhány pillana tig puffogott, még mielőtt vette volna a jelet, de azután összeszedtema gát, kezét csípőre tette és a barbár felé fordult.- Nos? - dörögte a törpe. - És te mit gondúlasz erről, fiú?Wulfgar nagy levegőt vett, ahogy a barátainak pillantása megállapo dott rajta. Egyenesen belerángatták aközepébe és megértette, hogy most dől el, hova tartozik valójában és mivel á vesztette el a kalapácsot és mi-vel a kalapács az övé volt, az á szava dönti el, hogy melyik utat kövessék.Ám ez a döntés komoly terheket rótt rá.Wulfgar gondolatai számbavettek minden eshetőséget, amelyek kö zött akadt jó néhány nagyon komor is.Mi van akkor, ha társait Sheila Kree ellen vezeti és a kalóz elpusztítja mindannyiukat? Vagy ami mégrosszabb - futott át az agyán -, mi lesz akkor, ha egy vagy két barátja odavész, de ő életben marad? Hogyantudna továbbélni azzal a tudat tal, hogy...Wulfgar hangosan felnevetett és megrázta a fejét, mert meglátta a csapdát.- Saját hibámból veszítettem el Égisz-agyart - ismerte el, amit per sze már mindenki tudott. - És most márráébredtem a tévedésre, a té vedésemre. Úgyhogy amilyen gyorsan csak lehet, elindulok a harci pö röly után,át a hóesésen és a viharokon, szembeszállva sárkányokkal és kalózokkal is, ha kell. De nem kérhetlek megbenneteket, hogy tartsa tok velem. Egyikőtöket sem. Nem fogok hibáztatni senkit, aki most visszafordulTízváros vagy a hegyekben megtalálható bármely más kis város felé. Én menni fogok. Ez a kötelességem ésa feladatom.- Csak nem gondúlád, hogy engedünk egyedül menni? - szólalt meg Catti-brie, de Wulfgar félbeszakította.- És köszönettel fogadok minden segítséget tőletek, bár úgy érzem, hogy aligha vagyok rá érdemes.- Bugyuta szavak - fújtatott Bruenor. - Persze, hogy mi is megyünk, te nagy marha. Belenyomtad a képidet alevesbe, mi meg majd kihúzánk onnan.- A veszélyek - kezdte Wulfgar.- Ogricsekek és idióta kalózok - szólt a törpe. - Semmi komoly nincs ottan. Megölünk egynéhányat, a többitmeg szétzavarjuk, vissza szerezzük a pörölyt és még tavasz előtt otthon levénk. És ha sárkány is van ottan...- Bruenor szünetet tartott és csúfondárosan elmosolyodott. - Nos, akkor hagyánk, hogy megölesse magát!Tökéletesen volt időzítve ez a kis tréfa és úgy tűnt, hogy a négy társ ismét az, ami volt: négy barát, aki egyközös cél felé tart.- És ha megint elveszítnéd vala Égisz-agyart - bömbölte Bruenor és egyik zömök ujjával Wulfgar felédöfött -, akkor előbb temetlek el, mintsem hogy a keresésére indulnál!Olybá tűnt, hogy Bruenor még folytatná kírohanását, de ekkor kint ről léptek zaja hallatszott, amielcsendesítette a törpét és amire mind annyian felkapták a fejüket.Robillard és Regis léptek be a barlangba.- Megtaláltuk őket - mondta Regis, még mielőtt a varázsló meg szólalhatott volna. A félszerzet pufók

nagyujjait vaskos gyapjúmellé nyébe akasztotta és dölyfös testtartást vet fel. - Egyenesen bementünk, el azogre őrök mellett és...- Nem tudjuk, hogy Sheila Kree bandája-e - szakította félbe Robillard -, de úgy tűnik megtaláltuk azt ahelyet, ahonnan az ogrék por tyázni indultak. Egy hatalmas alagút- és üregrendszer a tenger mellett.- Egy, barlanggal a vízen, ami elég nagy ahhoz, hogy egy hajó átvi torlázzon rajta - tette hozzá sietve Regis.- Azt gondolod, hogy Kree-ék azok? - kérdezte Drizzt és Robillardra meredt.- Gyanítom, hogy igen - felelte a varázsló rövid habozás után. - A Tengeri Szellem többször űzőbe vetterrefelé egy hajót, amelyről úgy gondoljuk, hogy Kree-é volt, de mindig eltűnt a szemünk elől. Mindig isgyanítottuk, hogy van egy titkos kikötője, talán egy barlangban. A szurdok végében található, délre nyílóüregrendszer csak megerősíti ezt.- Akkor megvan, hogy hová kell mennünk - mondta a drow.- Nem tudlak elvinni mindannyiótokat - magyarázta Robillard. Annyi biztos, hogy van legalább egyvalaki,aki túl nagy ahhoz, hogy a hátamra kapjam, miközben repülök. - Itt rámutatott Wulfgarra.- Tudod az utat? - kérdezte a drow Regist.A félszerzet szálegyenesen állt - olyan érzésük támadt, hogy mind járt tisztelegni fog a sötételfnek.- Megtalálom - nyugtatta meg Drizztet és Robillardot. A varázsló bólintott.- Nincs messzebb egy napi járóföldnél - mondta. - Arrafelé pedig szabad az út. Ha... - Itt szünetet tartott ésegyenként végighordozta raj tuk a tekintetét, míg végül pillantása megállapodott Wulfgaron. - Ha úgydöntötök, hogy nem indultok most útnak, akkor a tavasszal min dannyiótokat szívesen látjuk a TengeriSzellemen és akkor talán jobbak lesznek az esélyeink, hogy visszaszerezzük az elveszett harci kalapácsotSheila Kree-tól.- Most megyünk - közölte Wulfgar.- Ha eljő a tavasz, nem lesz már Kree, akit üldözni kell - kuncogott Bruenor és mondandója alátámasztásáraelőhúzta csatabárdját és a nye lét belecsapta nyitott tenyerébe.Robillard felnevetett és helyeslően bólintott.- Jó Robillard - mondta Drizzt és a varázsló mellé lépett - Ha te és a Tengeri Szellem találkoztok a VéresGerinccel odakint a tengeren, köszöntsétek, mielőtt elsüllyesztitek. Lehet, hogy mi leszünk azok, amitéppen a kalózt szállítjuk a kikötőbe.Robillard erre még hangosabban nevetett.- Nem kétlem - mondta Drizztnek és vállon veregette. - Imádkozz azért, hogy ha tényleg találkozunkodakint, nehogy te és a barátaid süllyesszenek el minket!A tréfás megjegyzés általános vidámságot váltott ki, de nem tartott sokáig. A varázsló ellépett a sötételfmellől és odaállt Wulfgar elé.- Sosem kedveltelek - mondta neki kerek-perec.A barbár felhorkant - pontosabban csak horkant volna, de fegyel mezte magát és hagyta, hogy a varázslófolytassa. Arra számított, hogy megszidják, amit talán meg is érdemelt, azért, amiket csinált. Kihúztamagát, vállait hátrafeszítette, de egyetlen mozdulatot sem tett, hogy félbeszakítsa a másikat.- De talán nem is ismertelek igazán - vallotta be Robillard. - Talán azt, aki valóban vagy, még fel kellkutatnod. Ha ez így van, és megtalá lod a valódi Wulfgart, Beornegar fiát, akkor térj vissza hozzánk és bontsvitorlát velünk. Még egy kérges lelkű vén varázsló, akit túl sokáig sü tött a Nap és aki túl sok sósvizetszagolt már, talán még az is megváltoz tatja véleményét.Robillard megfordult, hogy búcsút intsen a többieknek, de még visszanézett és hamiskásan ráhunyorítottWulfgarra.- Persze csak akkor, ha ez számít neked - mondta és úgy tett, mint ha csak tréfálna.- Számít - mondta Wulfgar halálos komolysággal, olyan hangon, amitől a varázsló megdermedt, a többiekpedig döbbenten néztek össze. Robillard arca arról árulkodott, hogy kellemesen meglepődött.- Akkor hát, jó utat mindannyiótoknak - mondta és mélyen meg hajolt. Felegyenesedett és azonnal, egyetlenkönnyed mozdulattal végrehajtotta a teleportálóvarázst, mire a levegő fodrozódni kezdett körü lötte.Sokszínű buborékok fortyogtak vették körbe és alakja kezdett el halványulni.Majd eltűnt és csak ők öten maradtak. Mint egykor.

HUSZONHATODIK FEJEZETHADICSEL

Az ég ismét beborult és újabb téli viharral fenyegetett, de a rettent hetetlen csapat ennek ellenére reménnyelés lelkesedéssel telve indult útnak utolsó pihenőhelyükről, készen arra, hogy leküzdjenek minden akadályt,amellyel csak találkoznak. Ismét együtt voltak és elő ször azóta, hogy Wulfgar váratlanul visszatért azAbyssból, ez mind annyiukat megnyugvással töltötte el. Olyan... helyénvalónak tűnt.Amikor Wulfgar először visszatért hozzájuk - ott a fagyos barlangban a Sodródó Jég Tengerén, Errtuval, adémonnal vívott öldöklő csata kel lős közepén -, természetesen ujjongtak az örömtől, de sok tekintetbenmégis kényelmetlen érzés volt a jelenléte. Megdöbbentő volt ez és pró bára tette őket, ahogy próbáltakhozzászokni ehhez a teljesen váratlan fordulathoz. Wulfgar visszatért a sírból és mindaz a fájdalom,amelyről négy barátja úgy hitte, hogy már elcsitult bennük, hirtelen ismét a fel színre került és félrelökteminden határozottságukat.Az ujjongást számos kényelmetlen, de nagyon is szükséges változás követte, ahogy ismét megpróbáltákegymást megismerni. Ez pedig ka tasztrófához vezetett - Wulfgar mogorvává vált, majd kitört belőle el-fojtott dühe és ezt követően elhagyta a Csarnok Vándorait. Most azon ban ismét együtt voltak újra.Határozott léptekkel haladtak, kényelmes ritmusban törve előre: Bruenor haladt az élen, utat fúrva a hóbatömzsi testével.Utána következett Regis, aki a hegycsúcsokat figyelte és kalauzolta a többieket. Majd következett a súlyosbardiche-sal a vállán Wulfgar aki ma gassága révén jól belátta az előttük és tőlük jobbra-balra elterülővidéket.Catti-brie valamelyest leszakadva alkotta a hátvédet, íjával a kezé ben és éberen követte tekintetével adrow-t, aki az oldalvédet adta - hol a jobb, hol a bal oldalon tűnt fel. Drizzt nem hívta elő Guenhwyvart azAsztrális Síkról - lényegében a szobrocskát átadta Catti-brie-nek és az ő gondjaira bízta -, mivel minéltöbbet várnak, a macska annál többet tud pihenni. És a drow-nak volt egy olyan érzése, hogy szükségük leszmég Guenhwyvarra, mielőtt ez a csata véget ér.Nem sokkal azután, hogy a Nap delelőre hágott - eddigre a kis csa pat már jókora távolságot tett meg, bár ahó még mindig akadályt jelen tett -, Catti-brie látta, hogy Drizzt - aki előttük haladt a jobb oldalon -, jeleznekik.- Megállni - suttogta Wulfgarnak, aki továbbította az utasítást a többieknek.Bruenor kihúzta magát - szaggatottan lélegzett a hótaposástól. Le vette fejszéjét a hátáról és fejjel előre ahóba ejtette, majd rátámaszko dott a felfelé meredő nyélre.- Drizzt közeledik - mondta Wulfgar, aki könnyűszerrel ellátott az előttük magasodó hóbucka és fehérlepellel borított földhalmok fölött. - Egy másik csapás - magyarázta a drow, amikor megjelent a buckatetején. - Keresztezi ezt és nyugatra tart.- Egyenesen dél felé kellene haladnunk innen - emlékeztette Regis. Drizzt megrázta a fejét.- Nem természetes csapás - fűzte hozzá.- Nyomok? - kérdezte Bruenor, aki most roppant lelkesnek tűnt. Még több ogricsek?Másféle - mondta Drizzt és intett a többieknek, hogy kövessék. Alig száz yard megtétele után egy másikcsapáshoz értek. Az általuk követett ösvényen haladt keresztül, lenyomva a havat, és a keletre hú zódó lejtősterepen is folytatódott. Arrafelé, a mély, hóval befújt horpa dáson húzódott végig a nyom, latyakot hagyvamaga után - egyes he lyekró1 pedig még gőz szállt fel.- A Kilenc Pokolra, mi csinálta ezt? - kérdezte Bruenor. - Sarki féreg - adott felvilágosítást Drizzt.A törpe kiköpött, Regis megborzongott, Catti-brie pedig jobban ki húzta magát és hirtelen teljesen éberrévált. Mindannyian találkoztak már a rettegett remorhazzal, a hatalmas sarki féreggel.Elég tapasztalatuk volt ahhoz, hogy tudják: egyikük sem akarja még egyszer átélni a vele való csatát.- Egyetlen ellenséget sem hagyok szívesen magam mögött - mond ta Drizzt.- Azt gondúlod netán, hogy oda kellene mennünk és megkellene vívunk az átkozottal? - kérdezte Bruenorkételkedve.Drizzt megrázta a fejét.- Egyelőre azt kellene kitalálnunk, hogy merre van. Az, hogy meg kell-e ölnünk a lényt vagy sem, az sokmindentől függ.- Mint például attól, hogy mennyire vagyunk idióták - mormogta Regis alig hallhatóan. Csak a közelében

álló Catti-brie hallotta meg. Rámosolygott és még kacsintott is, de a félszerzet csak a vállát vonta meg.Drizzt, aki nem igazán várt helyeslésre, elrohant, hogy pontot tegyen a vitára. Messze megelőzte a többieketés azon a könnyű úton osont előre, amelyet a furcsa és hatalmas sarki féreg vájt: ez a szörnyeteg tűz forróratudta hevíteni a hátát, hogy így olvassza szét a havat és - emlé keztette magát a drow -, a húst is. Alig néhányszáz lábnyira az ő csa pásuktól rá is bukkant az irdatlan bestiára, egy sekély völgyecskében, amint éppen egyhegyi kecske maradványait falta fel, amelyet valószí nűleg a mély hóban kapott el. A gigászi teremtény hátaizzott a gyilko lás és a lakoma keltette izgalomtól.- A bestia nem fog háborgatni minket - közölte Wulfgar - Csak rit kán esznek és ha jóllaktak, nem indulnakújabb zsákmány után.- Így igaz - tette hozzá Drizzt és azután mindannyian visszatértek az eredeti csapásra.Ekkor hópelyhek kezdtek szállingózni, de Regis megnyugtatta őket, hogy felesleges aggódniuk, mert atávolban már észrevette azt a külö nös formájú hegycsúcsot, amely a Dóm-szurdok északi végét jelezte.A hó még mindig csak szemetelt - nem volt több egy kis hófúvásnál -, amikor elérték a csúcs felőli oldalonaz ösvényt - előttük tekergőzött dél felé tartva a Dóm-szurdok. Regis vette át a parancsnokságot és el-magyarázta, hogy nagyjából miként is néz ki a tekergőző vízmosás, meg mutatta, hogy hol lehetnekőrszemek jobbra és balra, majd felhívta fi gyelmüket a messze-messze délen található, fehérsüveges nagykőha lomra, amit csak most láttak meg. A félszerzet körültekintően ismét fel vázolta, hogy miként is néz ki ahely, beszélt nekik a tenger felőli olda lon felfutó ösvényről, amely azután továbbhalad a földhalom keletifa lán.Elmondta, hogy az az ösvény legalább egy olyan ajtóhoz elvezet, amelyet a hatalmas bucka falába vájtak.Regis Drizztre nézett, bólintott és így szólt:- És van még egy másik, még titkosabb, befelé vezető út is.- Azt gondúlád, hogy szét kellene válnunk? - kérdezte Bruenor két kedve a félszerzetet. Kérdése egybenDrizztnek is szólt, aki Regis meg jegyzése hallatán mélyen gondolataiba merült.A drow tétovázott. Általában a Csarnok Vándorai együtt harcoltak, egymás mellett és döntő többségébenelsöprő sikerrel. Ezúttal pedig egy megerősített vár ellen mennek, amely minden kétséget kizáróan jól vé-dett és erős. Ha sikerülne a belső folyosókra eljutnia a vonalak mögé, akkor onnan talán sokat segíthetne.- Egyszerre csak egy problémával foglalkozzunk - mondta végül. Először el kell intéznünk az őröket, havannak egyáltalán.- Néhányat láttam, amikor Robillarddal erre repültünk - mondta Regis. - Legalább ketten voltak mindkétoldalon. Nem úgy tűnt, mint ha nagyon sietnének valamerre.- Akkor más útvonalat kell keresnünk, hogy kikerüljük őket - szólt közbe Wulfgar. - Ha az egyik oldaloncsapunk le, akkor a másik olda lon levők biztosan riasztani fogják az egész környéket, még mielőtt a kö-zelükbe érhetnénk.- Hacsak Catti-brie nem tudja őket az íjával... - szólalt meg Regis, de a nő máris a fejét rázta és kétkedőpillantást vetett a szurdok egy mástól távol álló magas falaira.- Nem hagyhatunk lehetséges ellenfeleket a hátunkban - döntött a drow. - Én jobbra megyek, míg ti a másikoldalon.- Bah, ez aztán bolond gondolat - horkant fel Bruenor. - Megölhe ted netán a két félogricseket, talántán méga teljes ogricsekeket is, ha azok valának ott, de azt te sem tudád megakadályozni, hogy ne kiáltsa nak oda acimboráiknak.- Akkor hát végig álcáznunk kell a támadást - szólalt meg Catti -brie.Amikor a többiek felé fordultak, látták, hogy a legelszántabb kifeje zése ül ki az arcára. A nő északnyugatfelé nézett.- A féreg nem éhes - magyarázta. - De ez nem jelenti azt, hogy az átokfajzat nem lehet mérges.

- Ettin? - szólalt meg a szurdok keleti oldalán őrködő egyik félogre. A teremtény tetves fejét vakargatta éscsodálkozva bámult a feléjük közeledő hét láb magas lényre. Két fejet hordozott a vállán, ami az ettinekrevolt jellemzá, de míg az egyik fej egy szőke hajú emberé volt, a másik egy törpe ráncos és kérges vonásaitviselte, sűrű vörös hajjal és szakállal.

- He? - kérdezte a másik őr és odalépett a társához.- Erre nem é'nek ettinek - szólalt meg a harmadik a tűz mellől. - Nos, ez akkor is itt van - vitatkozott vele az

első.És valóban, a kétfejű lény gyorsan közeledett, bár nem volt nála semmilyen fegyver és egyáltalán nem tettfenyegető mozdulatot. A félogrék mindenesetre felemelték fegyvereiket és megállásra szólították fel afurcsa teremtményt.Az engedelmeskedett, alig néhány lábnyira tőlük, miközben mind két arcán határozottan hamiskás mosolyült.- Mit akarsz itten? - kérdezte az egyik félogre.- Eltakarítni titeket az útból! - kiáltotta a vöröshajú fej.A félogrék álla szinte a földet verte, amikor egy pillanattal később egy hatalmas termetű ember - mertigazából ember volt! -, ledobta ma gáról a takarót és a válláról egy vörös szakállú törpe ugrott le, majd gör-dült bal felé. Az ember is nagyot szökkent és elporzott jobbra. A kétfe lé váló páros nyomában pedig egyvadul tekergőző gőzhenger érkezett, lecsapva oda, ahol az előbb álltak és lecsapva a kábult félogrékra.A bestiák felsikoltottak. A sarki féreg áttört a hóbuckán és felmaga sodott, föléjük tornyosulva.- Ez nem ettin, bolondok! - rikoltott fel a tűznél ülő félogre. Vad természetére jellemző hűséggel felpattantés rohanni kezdett dél felé, végig a szurdok mentén, a barlangrendszer irányába.Pontosabban csak megpróbálta, mert három lépés után egy villámra emlékeztető, kék csíkot húzónyílvessző csapódott a csípőjébe, amitől megtántorodott. A lelassult, bénult és sikoltozó bestia nem is láttaa kö vetkező támadást.Egy vörös szakállú törpe szaladt neki, teljes testével nekicsapódva, majd lecsapott az a veszedelmes, olysok rovátkát viselő fejsze. A biz tonság kedvéért a törpe félfordulatot tett és olyan keményen vágta paj zsátaz összerogyó szörnyeteg képébe, hogy a sörtől habzó söröskupa le nyomata rajta maradt a félogre arcán.

Regis hallotta maga mögött a felfordulást, ami megnyugvással töl tötte le, miközben a vízmosás szemköztifalán mászott, a perem alatti kapaszkodókat használva, kívül maradva az itteni őrök látómezején. Ő ésDrizzt elváltak a többiektől és a nyugati fal felé igyekeztek. Majd ő és a drow is különváltak - míg a sötételfa szárazföld felől került az őrök hátába, addig Regis - akinek megvolt a saját terve -, a falon kúszott fel.A félszerzet Drizzt féloldalas mosolyából tudta, hogy nem vár tőle túl sokat ebben a harcban és hogy azthiszi, csak valamiféle búvóhelyet akar magának keresni. Ám Regisnek határozott terve volt és már majd-nem elérte azt a helyet, amelyet kiszemelt terve végrehajtására: egy szé les, jégből és hóból álló kiugrót.Óvatosan alámászott és a kőfalnak támaszkodva elkezdte meglazíta ni apró buzogányával a jégtömböt.Amikor átpillantott a szurdok másik oldalára, látra, amint a sarki fé reg ismét felágaskodik és pofájában ottvergődik az egyik félogre. Regis együttérzően összerándult, amikor a féreg hátravetette a fejét és elen gedtea martalócot, amely a szarvas koponyán átbucskázva, végigcsú szott a hatalmas teremtmény izzó, felhevítetthátán. hogy vergődött a kínok kínját elszenvedő félogre!Valamivel távolabb Regis meglátta Bruenort, Wulfgart és Catti- brie-t, amint dél felé rohannak, a lehetőlegjobban eltávolodva a sar ki féregtől és a három sebesült -- és hamarosan halott - félogrétól.A félszerzet szünetet tartott és a fentről lehallatszó kiabálást figyel te. Az ő oldalán levő őrök is észrevettéka másik oldalon zajló kataszt rófát.- Segítség! - kiáltotta Regis egy pillanattal később, mire odafent minden elcsendesedett.- Segítség! - kiáltotta újra.Mozgást hallott, majd a jégtörmelék megreccsent és tudta, hogy az egyik ostoba melák a kiugróra lépett.- Hé, te kicsinyég patkány! - bömbölt le fentről egy pillanattal ké sőbb valaki, és egy félogre pillantott le. Alény nyilvánvalón a kiugrón feküdt és hitetlenkedve meredt Regisre, majd érte nyúlt.- Törj már le... törj már le - rimánkodott a félszerzet, miközben bu zogányával teljes erőből csépelte ajégtörmeléket. Abba kellett hagynia a püfölést, hogy kitérjen, amikor a bestia keze felé kapott és kis híjánmegragadta.A félogre még kijjebb csúszott. A jégtörmelék megreccsent és tilta kozva felnyögött.- Megvagy!A szörnyeteg mondandója hirtelen meglepett és rettegő sikolyba ment át, amikor a jégkiugró letört ésmagával vitte a félogrét a szurdok aljára.- Gondolod? - kérdezte Regis a gyorsan távolodó bestiát.- Hoppá - szólalt meg ekkor valaki váratlanul fentről és amikor a félszerzet lassan felpillantott, meglátta amásodik őrt, aki lebámult rá; kezében lándzsát tartott és jóval döfőtávolságon belül volt. A félszerzet arra

gondolt, hogy leugrik és megpróbálkozik lecsusszanni a szurdok oldalán, amikor a félogre váratlanulmegmerevedett, majd előreugrott. Megpróbált megfordulni, de ekkor egy vágást kapott az arcára. Átbu kotta peremen és elsüvített a félszerzet mellett, a helyén pedig ott ter mett Drizzt, aki hasra feküdt és lenyúltRegisért.A félszerzet megragadta a kinyújtott kezet, a drow pedig felhúzta.- Ötnek annyi - szólt Regis kibuggyanó izgalommal, most, hogy lát ta, értesülései milyen döntő szerepetjátszottak ebben a diadalban.- Hatnak - javította ki Drizzt és tekintete megpihent egy újabb bes tián, amelyik az egyre szélesedő,sötétvörös tócsában hevert valamivel arrébb.Regis egy pillanatig rámeredt a hullára, leesett állal, leforrázva, majd vállat vont.Miután szemügyre vették a környéket, gyorsan megállapították, hogy ez a két csoport a továbbiakban mársemmi gondot nem fog jelen teni. Odaát mindhárom őr halott volt, a fehér féreg még mindig a tes tüketszaggatta szét, míg az a kettő, aki ezen az oldalon zuhant át a pe remen, ide-oda bucskázva és a falnakcsapódva hullott lefelé hosszú hosszú ideig. Az egyik nagyon csendesen hevert a szurdok fenekén. Amásikat pedig - közel a társához -, mély hó és jégréteg borította.- Barátaink a szurdok szélén rohantak tova - magyarázta Regis -, de nem tudom merre tartottak.- El kell távolodniuk a vízmosástól - érvelt Drizzt, aki láthatóan szinte egyáltalán nem aggódott. Ezt alehetőséget is megbeszélték, még mielőtt elcsalták volna a fehér férget az ebédjétől. A drow lemutatott aszurdokra, ahol tetemes létszámú, hatalmas termetű ogrék és kisebb félogrék alkotta csapat kaptatott felfelésietve. Reménykedtek benne, hogy az őrszemeket sikerül anélkül elintézni, hogy riasztanák a többie ket, dekezdettál fogva tudták, hogy ezzel az eshetőséggel is számolni kell. Ezért is használták fel a fehér férget.- Gyere - kérte Drizzt a félszerzetet. - Időben utolérjük a barátain kat vagy majd ők érnek utol minket. -Ezzel dél felé vette az irányt és igyekezett olyan közel maradni a szurdok pereméhez, amennyire azt biz-tonságosan megtehette.Hamarosan hallották, amint az ogre különítmény elhalad mellettük, mire Drizzt még közelebb ment aperemhez, majd továbbhaladt előre de nem sokat -, és elindult lefelé, a vízmosás egyik kevésbé meredeklejtőjén.Regis lihegett, fújtatott, de keményen igyekezett és így sikerült vala hogy tartania a lépést. Hamarosanmindketten ott álltak a szurdok al jában - tőlük északra, jó messze volt az ogre csapat, délen pedig ott állt akőhalom, amelyben a barlangrendszer kapott helyet, a tátongó bar langnyílással egyetemben.- Készen állsz? - kérdezte Drizzt Regist.A félszerzet nagyot nyelt és nem igazán nyűgözte le a lehetőség, hogy á és a veszedelmes drowegymagukban menjenek be. Jobban örült vol na, ha Bruenor és Wulfgar is ott van és jó szorosanközrefognák őt, mi közben Catti-brie fedezi halálos íjával, de nyilvánvaló volt, hogy Drizzt nem hagyja ki alehetőséget és most azonnal bemerészkedik az ellen ség tanyájára.- Vezess - hallotta meg saját hangját Regis és alig akarta elhinni, hogy ezek a szavak az ő szájábólszármaznak.

Sheila Kree és három vezértársa szinte egyszerre lépett ki a szobájá ból, meghallva a lentről és abarlangrendszeren kívülről érkező kiáltá sokat.- Chogurugga kiküldött egy csapatot felderíteni - informálta a töb bieket Bellany. A bűbájszövő szobájaészakra nézett, arra, ahol a legna gyobb volt a felfordulás és még egy ajtó is vezetett onnan kifelé.- Akkor indujj és tedd ugyaneztet - mondta Sheila Kree neki. Kapjad elő a fürkésztáladat és nézz meg, mitört ránk.- Azt hallottam, hogy egy fehér féregről kiabáltak - felelte a bűbáj szövő.Sheila Kree megrázta a fejét, amitől tűzvörös haja vad táncba kezdett. - Túl kézenfekvő - mormogta magaelé és kirohant a szobából, lefe lé a Chogurugga és Bloog terme felé vezető kanyargós folyosón, nyomá banBors Jule-lal.Le'lorinel nem mozdult, habár ő is ott állt a folyosón és mindent ér tően bólintott.- A drow az? - kérdezte a bűbájszövő.Az elf elmosolyodott és visszatért saját szobájába, becsapva maga mögött az ajtót.Bellany, aki egyedül maradt a folyosón, megrázta a fejét és mély le vegőt vett, majd azon töprengett, hogymi lesz akkor, ha kiderül, való ban Drizzt Do'Urden és a Csarnok Vándorai törtek rájuk. A bűbájszö vő

remélte, hogy tényleg csak egy fehér féreg okozott felfordulást, bár mibe is kerüljön elzavarni aszörnyeteget.Visszatért a szállására és előkészített több fürkészvarázst - részben azért, hogy megnézze, mi okozzaészakon a bajokat, másrészt, hogy ves sen egy pillantást Morikra és ellenőrizze, a férfi valójában kihez ishűséges.

Néhány pillanattal később Le'lorinel kisurrant a szobájából és arra felé vette útját, amerre Sheila és Julementek.Chogurugga termében teljes volt a káosz: az ogrenő két hatalmas se gédje ide-oda rohangált, miközbenvértjüket kapkodták magukra és ha talmas fegyvereiket ragadták magukhoz. Chogutugga némán állt a te remegyik oldalán egy nyitott szekrény előtt, amelynek polcai tele vol tak üvegcsékkel.Chogurugga egyesével átböngészte őket - egyeseket zsebre tett, míg a többit két nagy csoportra osztotta.A terem hátsó részében Bloog a függőágyában hevert, hatalmas lá bait két oldalt lelógatva. Ha alegcsekélyebb mértékben aggasztotta is a felfordulást, az a legkevésbé sem látszott a lusta bestiatesttartásán. Le'lorinel odalépett hozzá.- Meg fog találni - figyelmeztette. - Előre látható volt, hogy a drow eljön a harci kalapácsért.- Drow? - kérdezte a hatalmas ogre. - Nincs átkozott drow. Fehér féreg van.- Talán - felelte Le'lorinel egy vállrándítással és olyan pillantást ve tett Bloogra, ami egyértelműen elárulta abestiának, hogy az elf nem igazán hiszi, hogy a felfordulást a szóban forgó lény okozta volna.- Drow? - kérdezte az ogre és már kevésbé tűnt olyan magabiztosnak.- Meg fog találni.- Bloog lezúzni! - ordította az izomkolosszus és felállt, vagy legalább is megpróbálta, de a mozdulattólmajdnem kiesett az ingatag függőágy ból. - Nem venni el Bloog új kalapácsát! Lezúzni őt.- Lezúzni kit? - kérdezte Chogurugga szemből és az ogrenő összehú zott szemöldökkel pillantott oda, látvahogy Le'lorinel áll a párja mellett. - Ez nem olyan könnyű, hatalmas Bloog - magyarázta az elf és szán-dékosan nem vett tudomást a rusnya Choguruggáról. - Gyere, bará tom. Megmutatom, hogy miként tudod alegkönnyebben legyőzni a sötételfet.Bloog Le'lorinelre pillantott, majd haragvó párjára, majd ismét a karcsú elfre. Arca elárulta Le'lorinelnek,hogy legalább annyira bőszíte ni akarja Choguruggát, mint amennyire szeretne megtudni egy-két dol got adrow-ról - így aztán az óriási ogre feltápászkodott a függőágyból és Égisz-agyart a vállára lódította. Ahatalmas fegyver eltörpült a lény puszta tömege és izomzata mellett - úgy festett, akár egy ácskalapács.Le'lorinel vetett egy utolsó pillantást Choguruggára, csakhogy meg győződjön afelől, hogy a harcias ogrenőnem akarja megrohanni őket, majd elindult kifelé a teremből, nyomában Blooggal, vissza a felfelé ve zetőfolyosón, míg végül el nem érkeztek a következő szint északi végé be, ahol bekopogott Bellany ajtaján.- Mit keres ő idefent? - kérdezte a bűvájszövő, amikor néhány perc cel később kinézett. - Sheila nem örülneneki.- Mit tudtál meg? - kérdezte Le'lorinel. Felhő suhant át Bellany arcán.- Nem csak egy fehér féregről van szó - közölte. - Láttam egy törpét és egy nagydarab embert, amint errejönnek. Nagyon gyorsan futottak. - Valószínűleg Harcpöröly Bruenor és Wulfgar - felelte Le'lorinel. Mi vana drow-val?Bellany vállat vont és megrázta a fejét.- Ha ők itt vannak, akkor a Drizzt Do'Urden is - erősködött az elf. A kinti harc valószínűleg csakfigyelemelterelés. Nézz körül alaposabban! Bellany összeráncolta szemöldökét, de Le'lorinelt nem lehetettel tántorítani.- Lehet, hogy Drizzt Do'Urden már a barlangrendszerben jár - tet te még hozzá.Ettől minden méreg elszállt Bellany arcáról és a bűbájszövő visszalé pett szobájába, majd becsapta az ajtót.Egy pillanattal később Le'lorinelhallotta, amint varázsol és mosolyogva figyelte, ahogy az ajtó jól látha tóan megdagad, és immár tökéletesenszorosan illeszkedik keretébe.A elf nagy nehézségek árán megállta, hogy ne nevessen fel hango san - még sosem volt ilyen ideges -, majdintett Bloognak, hogy köves se és egy másik ajtóhoz lépett.

Regis pufók arcocskáját a kőnek nyomta és még levegőt sem mert venni. Hallotta, ahogy két újabb martalóc

siet el a rejtekhelyük mellett - morgásuk közé egy emberszerűbb hang is vegyült -, a szurdok felé tartva,társaikat keresve.A félszerzetet valamelyest megnyugtatta, hogy Drizzt közvetlenül mögötte rejtőzik - de ez csak addigtartott, amíg meg nem fordult és rá nem jött, hogy a drow eltűnt.Pánik fogta marokra a szívét. Hallotta, ahogy közvetlenül mögötte a három alak szitkozódik.- A fenébe is, túl hideg van, hogy árnyakra vadásszunk! - morogta az ember.- Nagy férgecs - mondta az egyik ogre.- És ettől jobb lesz? - kérdezte az ember gúnyosan. - Hagyjuk békén a rusnya dögöt és majd tovacsúszik!- A nagy féreg megölni Bonkót! - mondta a másik ogre méltatlan kodva.Az ember válaszolni akart - Regis felismerte, hogy valószínűleg a ha lott ogre fontosságára akartmegjegyzést tenni -, de azután inkább hagyta az egészet és csak valami szitkot mormolt az orra alatt.Végül elhaladtak a félszerzet rejtekhelye mellett, de ha még egy ki csit közelebb jöttek volna, már súroltákvolna a félszerzet hátsófelét. Regis addig nem mert levegőt venni, amíg a hangok szinte teljesen el nemenyésztek és még utána is csak állt ott a sötétben, a falba csimpaszkodva.- Regis - érkezett egy suttogás és amikor felnézett, meglátta Drizztet a feje fölött párkányon. - Gyere ide, éssiess. Tiszta a barlangba vezető út. A félszerzet összeszedte minden bátorságát és felkecmergett a falon,Drizzt kinyújtott kezét megragadva. A vékony párkányon suhantak végig, míg el nem jutottak a barlangsarkába, egy sziklahalom mögé.Drizzt körbekémlelt, majd előresuhant, maga után húzva Regist.A barlang hamarosan folyosóvá szűkült, amelyből két vagy három oldalág indult ki. A levegő füstös volt afalakat szabálytalan időközön ként szegélyező fáklyáktól, amelyek táncoló lángnyelvei hol elnyújtot ták, holösszenyomták az árnyakat.- Erre - mondta Regis és elsiklott a drow mellett, be az egyik, bal kézrő1 nyíló elágazásba. Megpróbáltamagában felidézni mindazt, amit Robillard mondott neki - a varázsló alaposan átkutatta a területet és mégvalamennyire a barlangrendszerbe is behatolt.A talaj helyenként lejtett, helyenként emelkedett, bár Drizzték in kább lefelé mentek. Sötét termekenhaladtak át, ahol nem világított fáklya, míg máshol sztalagmitok törtek elő a földből, miközben a fejükfölött sztalaktitok meredeztek fenyegetően. Számos párkány szegélyez te a falakat, csodálatossziklaalakzatokat képezve vagy olyan sziklalapo kat alkotva, amelyeket a víz mosott ki. Az összeselképzelhető irányban keskenye járatok futottak tova.Regis hamarosan lelassított, amikor meghallotta elölről a torokhan gokat. A félszerzet riadt arckifejezésselfordult Drizzt felé. Hangsúlyo san előre mutatott, ahol a folyosó balra kanyarodott, majd ismét vissza jobbra,és folyamatosan emelkedett.Drizzt vette a jelet és intett Regisnek, hogy várjon egy pillanatot, majd elsuhant az árnyak közé, olyankecsességgel, gyorsasággal és csendben mozogva, hogy Regisnek pislognia kellett, mert olyan érzésetámadt, mintha barátja egyszerűen eltűnt volna. Ahogy azonban cso dálkozása alábbhagyott, ismét eszébeötlött, hogy hol is van és az is, hogy egyedül maradt. Gyorsan becsusszant az árnyékok közé.Regis őszinte megkönnyebbülésére a drow nemsokára visszatért és mosolya elárulta, hogy megtalálta akeresett utat. Drizzt elindult, nyo mában Regissel - egy kanyar majd egy enyhe lejtőt követően egy rész bentermészetes, részben kivájt barlangüregbe jutottak, amely bal kéz felé egy töredezett, sziklás platóba mentát, nagyjából a drow mellma gasságában.A hangok most még kivehetőbbé váltak elöl és a következő kanvar mögül, jöttek. Drizzt felugrott a baloldali párkányzatra, majd lenyújtot ta kezét és felhúzta Regist is.- Tele van kőtörmelékkel - figyelmeztette halkan a drow. - Légy na gyon óvatos.Átlopództak a széles platón, olyan szorosan a falnak simulva, amennyire csak lehetett, amíg el nem értékazt a részt, ahol már nem volt törmelék. Drizzt ott lehajolt és kezét beledugta egy kis bemélyedés be, majdvisszahúzta és összedörzsölte az ujjait.Regis értően bólintott. Hamu. Ez volt az természetes a kémény, amelyről Robillard számolt be neki,miközben visszafelé repültek a ba rátaihoz és amelyet azután ő megemlített Drizztnek.A drow ment elsőnek - testét tökéletesen uralva csusszant be a szűk résbe. Mielőtt Regis eltöprenghetettvolna a rá váró úton, mielőtt rá készülhetett volna, hogy összeszedje bátorságát, fülét megütötték a hangok,amelyek azt jelezték, hogy többen közelednek a háta mögötti folyosóban.Belevetette magát a teljes sötétségbe - kezeit felfelé csúsztatta, ka paszkodókat keresve és vakon hajtotta

magát előre, a drow nyomában.

Drizzt számára hirtelen minden olyan lett, mintha ismét Mélysöté ten volna, a vadász birodalmában, aholminden érzékszervének tökéle tesen kell működnie, ha élni akar.Rengeteg hangot hallott: távoli vízcsöpögést, kövön csúszó kő hang ját, kiáltásokat fentről és a távolból,amelyek a kő repedésein át jutot tak el hozzá. Érezte ezeket zajokat ujjai finom hegyével, amint tovább-mászott felfelé és csak annyira lassított, hogy Regis tudja tartani vele a lépést. Drizzt, aki Mélysötétenszületett - ahol az ilyesfajta természetes kürtők gyakoriak voltak és ahol még a félszerzetek csodás éjszakailátá sa is teljesen csődöt mondott volna -, olyan gyorsan haladt ebben a ké ményben, mint ahogy Regiskocogott volna át egy csillagfényes réten.A drow megcsodálta a kő anyagát, megérezve az életet a szikla halomban, amelyet egykor a rohanó víz fúrtkeresztül-kasul. A lekere kített élek kényelmesebbé tették a mászást, viszont a fal elég egyenet len voltahhoz, hogy a simaság ne hátráltassa komolyabban a mászást.Csendesen és éberen suhant felfelé.- Drizzt - érkezett egy suttogás lentről és tudta, hogy Regis elakadt. A drow visszamászott és lenyújtottaegyik lábát, hogy a félszerzet be lekapaszkodhasson.- A többiekkel kellett volna maradnom - susogta Regis, amikor vég re sikerült túljutnia a problémásszakaszon.- Butaság - felelte a drow. - Érezd inkább az életet magad körül, itt a hegyben. Olyan utat találunk, amihasznára válik majd barátainknak. Talán még döntő fontosságú is lehet.- Még csak azt sem tudjuk, hogy errefelé zajlik-e majd a csata.- Még ha nem is errefelé jönnek, az ellenség nem számít ránk itt, a háta mögött. Gyerünk tovább.Így hát másztak tovább, egyre feljebb és feljebb a hegyben. Hamaro san óriási humanoidok zengő hangjáthallották, amely egyre hangosabb és hangosabb lett, ahogy felfelé kapaszkodtak.A kürtből egy, rövid, némileg lefelé tartó járat ágazott el, ahonnan meleg levegő érkezett és ahol a zengőhangok is tisztán és még éleseb ben kivehetőkké váltak.Drizzt megvárta, amíg Regis beéri ezen a viszonylag szélesebb elága zásban, majd elindult azoldalfolyosóban, míg végül megérkezet egy nyí láshoz, amely egy halványan izzó parazsakkal teli nagytűzhely fölött tá tongott.A nyílás valamivel magasabban volt, mint a hozzátartozó alagút padlózata, így Drizzt ki tudott venni egyhatalmas termet, ahol három ogre - köztük egy egzotikus, lila bőrű nőstény -, rohangált fel-alá, öve ketcsatolva fel és ellenőrizve fegyvereiket.A terem oldalában Drizzt észrevett még egy, láthatóan gyakran hasz nált folyosót, amely felfelé haladt. Adrow visszatolatott odáig, ahol Regis várt rá.- Fel - suttogta.Előhúzta vizestömlőjét, benedvesítette inge felsőrészét, majd felhúz ta a szája és az orra elé, hogy így óvjameg a füsttől. Majd Regisnek is segített, utána pedig elindult felfelé.Alig harminc láb megtétele után újabb elágazáshoz értek. A főkürtű folytatódott felfelé, de különbözőszögekben és magasságokban öt má sik oldalüreg nyílt, ahonnan forróság és füst csapott a két barát arcába.Ezeket az oldalnyílások láthatóan kézzel vájták, méghozzá az ogrék mancsánál kisebb kezek.Drizzt intett Regisnek, hogy kövesse, majd kúszni kezdett abban az alagútban, amelyikről úgy gondolta,hogy leginkább észak felé vezet. A kandallóban a tűz vígan lobogott, de szerencsére a fa nem volt igazánnedves, és nem sok füstöt gerjesztett. Viszont a tűzhelyhez veze tő kémény szöge meredek volt, így Drizztnem tudott bepillantani a mögötte elterülő szobába.A drow egy pillanat alatt hátrakötötte hosszú haját, majd bevizezte azt, utána pedig térdre ereszkedett ésnagy levegőt véve, mászni kez dett, fejjel előre - olyan volt, akár egy pók. Végül sikerült kidugnia fe jét akandalló felső pereme alatt, miközben alatta égett a tűz és szikrák pattogtak, megcsipkedve arcát.A szoba láthatóan jelentősen különbözött az ogrék lent látott termé től. Tele volt zsúfolva remek bútorokkalés szőnyegekkel, meg egy pom pás ággyal. A szemközti falból egy másik ajtó nyílt, félig kitárva és azon túlegy újabb szoba következett. Drizzt ott nem sok mindent tudott kivenni, csak néhány asztalt, amelyen olyantárgyak hevertek, amilyene ket az alkimistaműhelyekben lehet látni. A második szoba szemközti fa lán újabbajtó állt - ez tömörebbnek tűnt és napfény szivárgott elő mö güle.A szoba fejtörésre adott okot, de mivel kifutott az időből, vissza kel lett húzódnia az égető forróság elől.

Visszatért Regishez az elágazásba és leírta, hogy mit látott.- Ki kellene mennünk és megkeresni a többieket - javasolta a fél szerzet és Drizzt már egyetértően bólintott,amikor egy dörgő hang gör dült végig az egyik oldalkürtőn.- Bloog lezúzni! Nem venní el Bloog új kalapácsát!A drow azonnal arra indult, a nyomában Regisszel. Egy újabb mere dek kürtőhöz értek, amely egy másikkandallóhoz vezetett, ahol épp csak égett a tűz. Drizzt előrecsúszott és kidugta a fejét.A szobában egy ogre állt, egy gigantikus, ronda és mérges szörnyeteg és félkézzel, könnyedén lengetteÉgisz-agyart. Mögötte, őt csitítván állt egy karcsú elf kardforgató.Anélkül, hogy Regist bevárta volna, a drow előrebukfencezett a kandallóba - talpa egy pillanatra érintettecsak a parazsakat, majd Drizzt vakmerően kilépett a szobába.

A három barát teljes sebességgel rohant végig a szurdok peremén és csak akkor kanyarodtak el, amikormeghallották a lentről felfelé csör tető ogre erősítés zajongását. Még inkább el kellett kanyarodniuk azegyenes útiránytól, amikor egy újabb csapatnyi szörnyeteg törtetett elő a földhalomból a gerinc mentén, ahavat taposva.

- Valószínűleg még többen vannak odabent - jegyezte meg Catti- brie.- Egy okkal több, hogy induljunk! - csikorgatta a fogát Bruenor.- Drizzt és Regis már valószínűleg megközelítette a helyet, de az is lehet, hogy már odabent vannak - tettehozzá Wulfgar.A törpekirály lánya, íjjal kezében, megindult előre. - Előhívád a macskát? - kérdezte Bruenor.Catti-brie az övére pillantott, ahová Guenhwyvar szobrocskáját csúsztatta.- Amint közelebb értünk - felelte. Bruenor erre csak bólintott, a legvégsőkig megbízva lányában, majdWulfgar után rohant.Elöl a barbár hirtelen lebukott, ahogy a sziklahalomból, a lejtős ge rincre vezető, rövid vízmosás szemköztioldaláról egy ogre ugrott át er re az oldalra, és rontott rá, meglendítve hatalmas husángját.Wulfgar könnyedén kitért, majd kirúgott és megsuhintotta fegyve rét, mély sebet szakítva a bestialapockáján. Az ogre meg akart pördül ni, de ebből vad tántorgás lett, amikor megérkezett Bruenor és fejszéjekeménye lesújtott a szörnyeteg térdkalácsára.A lény üvöltve zuhant a földre.- Végezz vele, te lány! - kiáltotta Bruenor, miközben elrohant mel lette, a sziklahalom felé. A törpe azonbancsúszva fékezett le, mivel a lejtőt a hegytől elválasztó vízmosás túl széles volt ahhoz, hogy átugorja.Azután pedig oldalra kellett vetődnie, mert egy szikla süvített felé, a kőhalom irányából, a magasból.Wulfgar száguldott el mellette, miközben azt ordította, hogy "Tempus!", majd átvetette magát avízmosáson. Nekicsapódott ugyan egy-két sziklának, de gyorsan sikerült elérnie a meredek lejtőn felfelévezető szűk és tekergőző utat.- Először el kéne, hogy találj - morogta Bruenor és újra oldalra ve tette magát, amikor egy újabb sziklacsapódott be.Sikerült találnia egy utat, amelyen elérheti a tekergőző ösvényt, de tudta, hogy mire odaér, addigra máralaposan le lesz maradva Wulfgar mögött.- Te lány! Szükségem vagyon rád! - bömbölte.Megfordult és látta, hogy a földre rogyott ogre még egyet rándul, ahogy újabb nyílvessző fúródik bele akoponyájába.Catti-brie rohanva közeledett, majd féltérdre vetette magát és nyíl záport zúdított a rejtőzködősziklahajigálóra. A bestia ismét felbukkant, magasan a feje fölé emelve egy nagy követ, de azonnallebukott, ami kor egy nyílvessző suhant el mellette.Catti-brie és Bruenor hallották Wulfgar csatakiáltását, amikor a bar bár elérte a szörnyeteget. A törpefutásnak eredt, míg Catti-brie a föld re dobta az ónix szobrocskát és előhívta a macskát, majd ismét nyilaz nikezdett.Jóval Wulfgar fölött, a magasban, egy sziklapárkányon újabb csapat bukkant fel: íjászok, akik nemsziklákat hajigáltak, hanem halálos nyíl záport zúdítottak rájuk.

- Ők azok? - kérdezte Csavargó Morik és belökte volna Bellany aj taját, de az nem mozdult. Végigmérte a

megduzzadt fát és ekkor vette észre, hogy azt mágikus úton zárták le. - Bellany?Válaszul mintha az ajtó kifújta volna a levegőt és eredeti méretére ment össze, így már Morik beléphetett.- Bellany?- Azt hiszem, hogy a barátod és a társai eljöttek, hogy visszaszerez zék a harci pörölyt - felelte egy hang asemmiből, közvetlenül arról, amerre a Csavargó nézett.A zsivány kis híján kiugrott a csizmájából ennek hallatán, mivel nem látta az előtte álló nőt.- Varázslók - morogta, amint megnyugodott. - Hol van Sheila Kree?Nem érkezett felelet.= Vállat vontál netán? - találgatta a Csavargó. Bellany ezt követő kacaja alátámasztotta feltevését.- És mi van veled? - kérdezte Morik. - Itt rejtőzöl majd vagy be szállsz a csetepatéba?- Sheila arra utasított, hogy fürkésszem ki a felfordulás okát és ezt is teszem - felelte a láthatatlanbűbájszövő.Mosoly terült szét Morik arcán. Nagyon is jól értette, hogy mit takar Bellany rejtélyes felelete. Kivárja,hogy ki fog győzni, mielőtt eldönte né, hogy mit tesz. Ebben a pillanatban a zsiványnak a bűbájszövővelszemben érzett tisztelete jelentős mértékben megnőtt.- Van még ilyen bűbájod? - kérdezte. - Nekem?Bellany már akkor varázsolni kezdett, még mielőtt befejezhette vol na mondatot. Néhány másodperc múlvaMorik is eltűnt.- Ez csak egy gyengébb varázslat - magyarázta Bellany. - Nem fog sokáig tartani.- De ahhoz elég sokáig, hogy találjak egy sötét üreget, ahol elrejtőz hetek - felelte a Csavargó, de gyorsanelhallgatott, mert odakintről, a hegyoldal irányából hangok ütötték meg a fülét.- Az ösvényen folyik a harc - világosította fel a bűbájszövő.Egy pillanattal később Bellany reccsenést hallott a másik szobából, majd fény tört be kívülről, amikorMorik kiment a külső ajtón. A bű bájszövő odalépett a szoba falához, de ekkor egy meglepett kiáltás ütöt temeg a fülét a másik oldalról - Le'lorinel szobájából.

HUSZONHETEDIK FEJEZETVAK BOSSZÚVÁGY

Zúzni! Zúzni! - bömbölte a hatalmas ogre az elfnek és közben ide-oda lengette Égisz-agyart.- Vágni, nyesni - szólalt meg valaki a bestia mögött, mire az csodál kozva megpördült.- Ha?Az elf megkerülte az ogrét és szinte megdermedt, ahogy szúrós pil lantása ráesett a szobába lépő karcsú,sötét alakra.Drizzt keze lassan felemelkedett és lehúzta nedves ingét az arcáról. Az ogre megtántorodott, szemeikidülledtek, de a drow már ügyet sem vetett rá. Komor tekintettel méregette az elfet, a vékony fekete maszkalól elővillanó, arannyal pöttyözött kék szemeket, amelyeket halványan ismerősnek talált és amelyekminden elsöprő gyűlölettel me redtek rá.Az ogre néhány érthetetlen szót hebegett, míg végre sikerült kinyögnie: - Drow!- És nem a barátunk - mondta az elf. - Zúzd szét.Drizzt, aki még mindig nem húzta elő szablyáit, az elfet figyelte és ar ra próbált rájönni, hogy hol látta márazokat a szemeket korábban, hol látta már ezt az elfet. És honnan tudta azonnal, hogy ő ellenség? Mint hacsak számított volna rá...- Azért jött, hogy elvegye a kalapácsod, Bloog - csipkelődött az elf. Az ogre mozgásba lendült - üvöltésétőlmegremegtek a kőfalak. Két kézre fogta a pörölyt és hatalmas erővel lesújtott a drow-ra. Pontosab ban csakmegpróbálta, mert amint Égisz-agyart maga fölé lendítette, az nekicsapódott az alacsony mennyezetnek ésegy adag törmeléket zúdí tott Bloog fejére.Drizzt nem mozdult, le sem vette szúrós tekintetét az elfről, aki egyetlen lépést sem tett felé.Bloog újra felüvöltött és kicsit berogyasztotta lábait. Újra a drow ki lapításával próbálkozott - ezúttalazonban a pöröly nem csapódott a mennyezetnek, hanem hihetetlen erővel sújtott le.

Drizzt, aki kissé oldalt állt a bestiához képest, a levegőbe ugrott és az ogre mellé szaltózott, a csapás szögénbelülre. Még mielőtt a szaltót be fejezte volna, már elő is rántotta szablyáit és amikor könnyedén földet ért,többször Bloogba döfte azokat, sőt még egy vágást is sikerült bevin nie, mielőtt az elffel ellentétes oldalraszökkent volna.Az ogre félkézzel könnyedén visszahúzta Égisz-agyart, miközben fel szabadult kezével megpróbáltamegragadni a drow-t.Drizzt azonban túl gyors volt ehhez és amikor Bloog utánanyúlt, a hátraszökkenő és még mindig az ogrétfigyelő sötételf mindkét szablyá ja rávágott a kinyújtott kézre.Bloog felüvöltött és visszahúzta vérző mancsát, de azután egy várat lan és elsöprő támadással tört előre,Égisz-agyart vadul suhogtatva. Drizzt a földre és utána előrevetette magát, majd felpattant és elperdült azogre mellett, két erőteljes dupla vágással sebet ejtvén Bloog csí pőjén, hátul. Ekkor megtorpant ésvisszakozott, várva az elf rohamát, aki most már kezében tartotta remekmívű kardját és tőrét.Ám az elf ránevetett és csak nézte tovább.- Bloog lezúzni tégedet! - bömbölte a makacs ogre, aki megfordult, ellökte magát a faltól és rárohantDrizztre.Égisz-agyar lesújtott, jobbra és balra, de a drow most harci tudásá nak legjavát adta és egyáltalán nembecsülte le a szörnyet - főleg nem úgy, hogy az a kezében tartotta Égisz-agyart és hogy kis híján elvesztet tea küzdelmet ott a toronynál, azzal a másik ogréval szemben, aki még kisebb is volt ennél.A drow lebukott az első suhintás elől, majd a második elől is és sike rült néhány kisebb karcolást ejtenie azogre hatalmas alkarján.Bloog újra suhintott és Drizzt ismét a földre vetette magát. Égisz-agyar nekicsapódott a kőkandallónak,amitől a még mindig ke ményben kuksoló Regis felvisított, Drizzt pedig félve rezzent össze.A drow vadul tört előre, de az ogre nem hátrált meg a két döfködő szablya elől, elfogadva a találatokat,hogy cserébe lesújthasson a drow puhány koponyájára.Égisz-agyar süvítő visszakezes ütése, amely keresztbe és lefelé zúdult, kis híján eltalálta Drizztet ésmajdnem apró darabokra zúzta a fejét. Újra döfött, nagy erővel, majd oldalt szökkent, de az ogre láthatóanszinte sértetlen volt még, annak ellenére, hogy számos sebből folyt a vére. Drizzt azon gondolkozott, hogyvajon hányszor kell még eltalálnia a szörnyeteget ahhoz, hogy leterítse.

Azon is eltöprengett, hogy mennyi ideje maradt még, mielőtt mások is az ogre segítéségére sietnek.És végül ott volt az kérdés is, hogy a láthatóan roppant magabiztos elf mikor dönt úgy, hogy beszáll aküzdelembe.

Tempushoz - aki ragyogó fényként vezette őt, amikor még harcos volt -, a csaták istenéhez szóló üvöltésselrohant végig Beornegar fia a tekergőző ösvényen. Néha az ösvényt jobb kéz felé semmi sem határol ta,máskor alacsony kőfalak emelkedtek ott. Néha a bal kézre eső hegy meredek és tömör volt, míg máskorkissé lejtős és jobb kilátása nyílt a kőhalom többi részére.És a feljebb, a sziklák közt elhelyezkedő íjászok is könnyebben lőhet tek rá.Wulfgar azonban csak rohant, míg olyan helyre nem ért, ahol az ös vény egyenletesebbé vált. Előtte, akövetkező kanyar mögötti nagyobb tisztáson már hallotta a sziklahajigáló ogrét. Csendes imát mormoltTempushoz, majd rohamra indult - amikor a bestia meglátta, Wulfgar felbömbölt, és lesunyta a fejét, mert ameglepett ogre egy kőtömböt ha jított felé.Látva, hogy a szikladarab elkerülte a célt, a szörnyeteg súlyos hu sángjáért nyúlt, de Wulfgar túl gyorsanmozgott, ahhoz, hogy időben felkapja. És a barbár túlságosan dühös volt, túlságosan elöntötte a harc vágyaahhoz, hogy az ogre megálljon a lesújtó bardiche előtt. A fegyver döbbenetes erővel ért célba, mélyenbelevágódott a szörnyeteg mellébe és nekirepítette a falnak, ahol összerogyott - életéből pillanatok voltakmár csak hátra.De ahogy Wulfgar hátraugrott, azonnal tudta, hogy bajban van. Érezte, hogy a hatalmas ütés következtébena bardiche nyele megrop pan. Nem hasadt szét teljesen, de a barbár tudta, hogy a fegyvere súlyos károsodástszenvedett. Ennél is rosszabb volt, azonban, hogy a kis tisz tásnak a hegy felőli oldalán az egyik sziklaodébbgördült és feltárult a mögötte tátongó folyosó. Egy üvöltő félogre rontott ki rajta és rohant rá abarbárra. Mellette egy alacsony, csúfarcú férfi érkezett, mögöttük pedig egy vörös hajú, parancsoló tartásúnő.A hátráló barbár melletti szikláról egy nyílvessző pattant le, figyel meztetve őt, hogy jobban teszi, ha inkábba sziklafal mellett marad és nem lép ki a fedetlenebb részre.A félogréra vetette magát, de azonnal megtorpant, amikor az leszeg te fejét és vállát és megpróbáltafelöklelni. Mennyire örült Wulfgar eb ben a pillanatban annak, hogy Drizzt Do'Urden, volt a tanítómestere,aki megtanította a támadások kivédésnek finomságait és előnyeit azzal a harcmodorral szemben, amely azütések elviselését és lerázását, majd a hasonló visszatámadást részesítette előnyben. Egyetlen lépéssel oldal-ra siklott, lábát az egyensúlyát vesztett bestia útjában hagyva és ahogy a félogre előretántorodott, őmegpördült, fegyvere végét a szörnyeteg hónaljába nyomta és teljes erővel eltaszította magától.Wulfgar valamelyest megkönnyebbült, amikor ellenfele elrepült, át a kis tisztás pereme fölött, lebucskázvaa sziklákon. Nem tudta, hogy a bestia meddig fog zuhanni a hegyoldalon, de afelől nyugodt lehetett, hogydarabig kiesett a további küzdelmekből.És ez jó is volt, mert a kalóz már ott is termett, alattomos döfések kel támadva és Wulfgar vadul kellettforgatnia fegyverét, hogy távol tartsa magától a hegyes pengét. Ennél is rosszabb volt, hogy a vörös ha jú nőis rávetette magát - kardja csodás ívet írt le, ahogy megkerülte a hárító bardiche védelmét és egy ördögienravasz szúrással hátrafelé kényszerítette Wulfgart.A nő jó volt, ezt a barbár azonnal látta. Tudta, hogy minden erejét be kell vetnie, hogy a győzelemreményével küzdjön tovább. Így hát kockáztatott: hirtelen előrelépett és nem törődött az oldalról rátörő fér fiejtette karcolással.A döfésben azonban nem volt túl sok lendület és amikor a kalóz megindította a támadást, Wulfgar jobbkeze elengedte fegyvere nyelét és ütésre lendült - pontosan arcon találta a fickót, akinek szája éppenmosolyra rándult.Mielőtt még a kard mélyebbre csúszhatott volna a barbár oldalába, a kalóz elrepült és rongybabaként terültel.Már csak Wulfgar és Sheila Kree maradt - Wulfgar ekkorra már rá jött, hogy a kalózvezérrel áll szemben.Menyire szerette volna, ha a nő most Égisz-agyart tartja a kezében remek kardja helyett! Mennyire sze rettevolna elhívni a kalapácsot a nő markából, hogy azután ellene for dítsa!Most azonban a barbárnak igencsak igyekeznie kellett, hogy távol tartsa magától azt a pengét, mert SheilaKree egyáltalán nem volt járat lan a fegyverforgatásban. Döfött és vágott, teljesen körbepördült, majd kardjaWulfgar nyaka felé cikázott. A barbár azon kapta magát, hogy a nő visszaszorítja a fedetlen területre és

újabb találatot kapott, amikor egy nyílvessző hasította végig a vállát.Sheila mosolyra húzta a száját.Egy hatalmas ogre lépett ki a hegyoldalból. Fentről üvöltés harsant, majd egy másik Wulfgar háta mögül,nem is olyan messze, a lenti hegy oldalról - tudta, hogy félogre, akit kigáncsolt, úton van visszafelé.- Szükségem van rátok! - kiáltotta a kétségbeesett barbár a baráta inak, de az erős szélben erejét vesztette akiáltás.Tudta, hogy valószínűleg sem Catti-brie, sem Bruenor nem hallották meg, hiszen bárhol lehettek. Érezte,hogy a bardiche nyele még jobban megroppan a kezében és arra gondolt, hogy a következő támadásnál fel-tehetőleg darabokra hullik majd.Újra előretört, oldalra csusszanva, próbálva a lehető legtovább meg akadályozni, hogy az ogre iscsatlakozzon a csetepatéhoz. Ekkor azon ban egy újabb, kalózforma alak lépett ki a nyíláson és tudta, hogyneki vége.

Drizzt újabb és újabb találatokat ért el, ügyesen kihasználva a szűk te ret és az alacsony mennyezetet az ogreellenében. A drow tudta, hogy a szörnyeteg sokkal keményebb ellenfél lehetett volna kint a szabadban,fó1eg Égisz-agyarral a kezében. Ám itt, ahol csak az ogre gyorsasága szá mított, a drow túl fürgének és túltapasztaltnak bizonyult hozzá képest.A bömbölő Bloogon egyik seb a másik után keletkezett, mire a bes tia az elfnek kezdett kiabálni, hogyjöjjön és segítsen neki.És az elf előre is tört, Drizzt pedig új taktikát dolgozott ki, amivel az ogrét maga és új ellenfele közötttarthatta. Mielőtt azonban alkalmaz hatta volna ezt, az ogre hirtelen megrándult. Egy új és mély seb jelentmeg Bloog csípőjének hátsó részén, az elf pedig csúfondárosan elvigyo rodott.Drizzt csodálkozva pillantott rá, majd az ogréra.Le'lorinel szinte azonnal ismét előredöfött a kardjával. A szörnyeteg felbömbölt és megperdült, de a drowmár ott is termett és szablyája mé lyen belefúródott a veséjébe.A két remek harcos ide-oda ugrált és felváltva csaptak le, míg sze rencsétlen Bloog erre-arra fordult, de márnem tudta legyűrni az első ként kapott mély sebet és megdöbbenését.Hamarosan az óriási ogre hatalmas robajjal a földre omlott és végleg elcsendesedett.Drizzt csak állt és a szörnyeteg másik oldalán várakozó elfet nézte. Szablyáinak hegye a föld felé mutatott,de készenlétben tartotta őket nem tudta, hogy a másiknak mi a szándéka és a célja.- Talán a barátod vagyok - mondta az elf gúnyos és megvető hang súllyal. - De az is lehet, hogy én akarlakmegölni és belefáradtam Bloog szánalmas kínlódásába.Drizzt ekkor elindult, megkerülve az ogre hulláját - az elf is ugyan így tett, akadályként használva a testetvele szemben.- Úgy tűnik, hogy csak tőled függ, melyik lehetőséget választod. Az elf lekicsinylően horkant fel.- Évek óta várok erre a pillanatra, Drizzt Do'Urden - érkezett a meghökkentő válasz.Drizzt nagy levegőt vett. Komoly kihívóval állt szemben, aki talán tanulmányozta képességeit és tetteit ésfelkészült belőle. Nem vehette félvállról - látta, hogy milyen kecsesen küzdött Bloog ellenében -, de azt semfelejtette el, hogy itt és most több forog kockán, mint egyetlen harc és hogy a többiek számítanak rá.- Nem alkalmas az idő a személyes kihívásokra - mondta.- De igen. Pontosan alkalmas - felelte az elf. - Úgy, ahogy én ren deztem!- Regis! - kiáltotta Drizzt.A drow előreugrott, mindkét szablyáját az egyik kezébe fogta, a má sikkal pedig megragadta Égisz-agyart ésbelökte a kandallóba. A félszer zet már ott is termett, hogy felkapja és csak egyetlen pillantást vetett akibontakozó küzdelemre - az elf máris Drízztre vetette magát, villogó karddal és tőrrel.Ám a drow egy szempillantás alatt odébbperdült, kezében tartva szablyáit és tökéletes védőállásban fogadtaa rohamot.Regis tudta, hogy semmi keresnivalója nincs ebben a titáni küzde lemben, így hát megragadta a harci pörölytés visszamászott a kémény be, majd elindult az oldalfolyosóban a látszólag üres szoba felé, amelyet márDrizzt átvizsgált.

A szél a jó irányból fújt, így Catti-brie hallotta Wulfgar kétségbeesett segélykiáltását. Tudta, hogy a férfibajban van, mivel hallotta a fentről leszűrődő harc zaját is és látta a felfelé kapaszkodó félogrét, amely már

majdnem elérte az ösvény peremét.Csakhogy hiába ugrott át a vízmosás fölött a tekergőző ösvényre, nem mozdulhatott a fentről rázúdulónyílzápor miatt.Guenhwyvar végre testet öltött előtte, de még mielőtt Catti-brie bármi is parancsolhatott volna amacskának, egy nyílvessző fúródott a párducba, mire az hatalmasat bömbölt és nekirugaszkodott.A törpekirály lánya vadul lődözött íjával - minden lehetőséget meg ragadott, hogy elő-elő ugorjonfedezékéből és halálos vesszőket röpítsen felfelé. Egyik nyila átütötte a követ is és a meglepettfájdalomkiáltás ar ra utalt, hogy egy íjászt is sikerült eltalálnia. Ám azok még mindig sokan voltak, ő pedignem tudott moccanni sem, nemhogy Wulfgarhoz eljutni.Sikerült valamelyest előrecsusszannia és rálőnie a félogréra, amely makacsul kapaszkodott arrafelé, aholWulfgar küzdött - a lövedék csípőn találta a lényt és visszalökte a lejtő alja felé.Ám cserébe Catti-brie-t is eltalálta egy nyíl, megsebezve az alkarját. Sikoltva zuhant vissza a kőfalhoz.Óvatosan megragadta a lövedék szá rát, majd összeszorította fogait, marka pedig rászorult a lövedékre. Afájdalomtól felmordult, majd keresztülnyomta a vesszőt a karján.Ezután benyúlt a zsákjába, előhúzott egy csomag kötszert és szoro san körbetekerte vele a sebet.- Bruenor, merre vagy? - mondta halkan, a kétségbeeséssel küzdve. Nemcsak futó gondolatként mart beleaz az érzés, hogy talán csak azért találkoztak ismét, hogy ezúttal véglegesen darabokra hulljon a csapatuk.- Ó, kapd el őket, Guen - könyörgött halkan Catti-brie, miközben meghúzta a kötést, majd összerándult afájdalomtól, ahogy újabb vesszőt küldött útjára.

Csodálatosan harcolt, csak az ösztöneire hagyatkozva, düh és féle lem nélkül. De újra és újra eltalálták ésbár egyik sebe sem volt súlyos, Wulfgar tudta, hogy csak idő kérése - méghozzá nem is olyan sok időé -,hogy felülkerekedjenek rajta. Tempus dalát zengte és arra gondolt, hogy igazán illő és remélte, hogy isteneszámára is elfogadható, ha az ő nevét kiáltja, amikor meghal.Beornegar fia most már biztos volt benne, hogy eljött a vég - a vö rös hajú kalóz és az ogre egyre jobbanszorongatták, fegyvere kezdett széthullani kezében és harmadik ellenfele gyorsan közeledett.Senki sem érheti el át időben.Annak azonban örült, hogy legalább dicsőségesen, csatában halhat meg. A vörös hajú kalóz beledöfött,majd gyorsan fordulnia kellett, hogy hárítsa az ogre csapását - de már amikor fordult, tudta, hogy vége.Sheila Kree előtt ott tátongott a rés, amelyen át levághatja.Még visszapillantott, hogy lássa a végzetes csapást.Wulfgar, aki évek óta először érzett valódi nyugalmat, elmosolyodott.

Catti-brie feje fölött meglepett kiáltások harsantak, így kimerészke dett fedezékéből.Odafent a hatalmas Guenhwyvar rontott az íjászok állásába - egyik nyíl a másik után fúródott bele, de őmeg sem torpant, el sem ugrott. Az íjászok azonban most jól látszottak és Catti-brie nem hagyta ki a lehető-séget, hogy oldalról át ne lője egyikük fejét, majd leterített még egyet.Éppen célba vette a harmadikat, de visszafogta a kezét, mert Guenhwyvar ugrott közéjük, szétszórva őket.Egyikük megpróbált a hegyoldalon felkapaszkodni, de egy nagy fekete mancs megragadta a combjáthátulról és lerántotta.Egy másik férfi átugrott az ösvény peremén, és zuhanva, bucskázva hullott alá - inkább választotta amenekülésnek ezt a módját, minthogy a hatalmas fekete macska karmai között végezze. Kétségbeesettenpró bálta fékezni zuhanását és végül sikerült egy szikladarabra étkeznie. Pontosan Catti-brie lővonalába.De legalább gyorsan halt meg.

Sheila Kree arcán látszott, hogy a halálát akarja és kardja lesújtott Wulfgar védtelen oldalára.ám a kalózvezér teste hátrarándult, még mielőtt pengéje célba ért vol na - dereka köré két láb fonódott és kéttőr döfött bele vadul a nyakába.A veterán kalóz előrehajolt, átrepítve feje fölött ravasz merénylőjét. - Morik, te kutya! - kiáltotta, amintmeglátta a zsiványt, aki egy bukfenccel gurulta ki a repülést és már fel is egyenesedett Wulfgar mel lett,véres tőreivel a kezében.Sheila hátratántorodott, de némileg megnyugodott, amikor több embere futott el mellette, Morikék felé.- Öljétek meg mindkettőt! - sikoltotta, miközben visszatántorgott a barlangrendszerbe.

- Mint a régi időkben, he? - kérdezte Morik a döbbent Wulfgart, aki máris visszafordult, hogy hárítsa azogre támadását.Wulfgar alig találta a hangját. A váratlan haladék láttán csak a fejét csóválta.- Mint a régi időkben? - mondta ismét a Csavargó, miközben vívni kezdett a két mocskos kalózzal.- Nem sok harcot nyertünk meg a régi időkben - emlékeztette őt keserűen Wulfgar, mivel az esélyek mégmessze nem voltak egyenlőek.

Drizzt szablyái pörögve cikáztak és védték a támadásokat - fokoza tosan fordított rajtuk egyet-egyet ésváltott szöget, így védekező testtar tása lassan támadóba ment át és hátrakényszerítette az elfet.- Jól csináltad - gratulált az elf és átszökkent a halott Bloog egyik lá ba fölött.- Még a nevedet sem tudom, te mégis gyűlölsz engem - mondta a drow.� Az elf felnevetett.- Le'lorinel vagyok. Ez az egyetlen név, amelyet tudnod kell.Drizzt megrázta a fejét és belebámult azokba az izzó szemekbe, meg próbálva valahogy felidézni őket, hogyhol is látta, de nem tudta hova tenni őket.És ismét védekezni kényszerült, mert Le'lorinel előreugrott és pen géi dühödten csaptak le.Egy kard tartott a feje irányába, amelyet felemelt szablyával hárí tott. Le'lorinel ekkor a pengét a drow görbefegyvere alá fordította, mi közben ragyogó mozdulattal tört előre bal keze, benne a döfésre emelt tőrrel.Ám Drizzt még jobb volt. Hagyta, hogy a kard szablyája alá csússzon és ahelyett, hogy második pengéjévelmegpróbálta volna félreütni a tőrt, maga elé rántva azt, inkább középre húzta fegyverét, keresztbe fél reütvea kardot, amivel arra kényszerítette ellenfelét, hogy az megvál toztassa a tőrdöfés szögét is.A drow másik szablyája pedig ívet írt le és nekicsapódott az elf olda lának.És penge egyszerűen lepattant onnan. Mintha csak kőfalra csapott volna vele.A drow kibontakozott, miközben szemét a megpördülő és mosolygó Le'lorinelen tartotta. Azonnalfelismerte a varázslatot, mivel látott már olyan varázslókat, aki ezt használták. Lehet, hogy ez az elf egypenge varázsló, olyan harcos, aki egyaránt járatos a mágia és a harc művésze tében?Drizzt rászökkent a halott Bloog véres mellkasára és onnan sietve húzódott vissza a szoba hátsó részébe, akandalló felé.Le'lorinel csak mosolygott és felemelte egyik kezét, majd suttogott valamit, amit a drow nem hallott. Agyűrűje felvillant és az elf mozgá sa felgyorsult, ahogy a mágia megnövelte sebességét.Ó, igen: ezúttal valóban felkészült ellenfele akadt.

Regis ráejtette Égisz-agyart a lángoló hasábokra, majd amennyire csak tudott, előrecsúszott, fejjel előre ésmegragadta a kandalló pere mét, hogy azután nagy lendülettel, átfordulva érkezzen a tűzbe, a talpá ra esve:Ahogy áttörtetett a lángok között, örömmel töltötte el a tudat, hogy súlyos téli csizmát visel és nemmezítláb van, ahogy általában len ni szokott.Tekintete végigfutott a szobán, felmérve mindazt, amiről már Drizzt is beszámolt. Hátranyúlt és kihúztaÉgisz-agyart a tűzből, majd elindult, a szemközti, félig nyitott ajtó felé.Nesztelenül jutott be a következő, kisebb helyiségbe, amely valami féle alkimista műhely lehetett. Onnanújabb ajtó nyílt, amely mögül napfény szüremlett elő.A félszerzet odarohant, megragadta az ajtógombot és megrántotta. Csípőjébe és hátába szúró és égetőfájdalom robbant. Regis sikoltva tántorodott ki egy természetes teraszra, ahonnan azonban sehova semmenekülhetett. Látta, hogy közvetlenül alatta folyik a harc, így hát amennyire csak tudta, elhajította a harcikalapácsot - nem sikerült túl messzire dobnia -, és lekiáltott Wulfgarnak.Regis ekkor visszabotorkált, még csak azt sem nézte végig, ahogy a kalapács ide-oda pattogva bucskázikalá. Most már látta a bűbájszövőt, akinek láthatatlanságvarázsa már szétoszlott. A szoba egyik fala mellőlnézte őt és kezei már egy újabb varázslatot szőttek.Regis nyikkant egyet és kirohant a szobából a nagyobbik helyiségbe - először a kandalló felé tartva, majdirányt váltott és a másik ajtóhoz ugrott.A levegő összesűrűsödött körülötte - valami ragacsos, ide-oda sod ródó, fonálszerű anyag töltötte meg. Afélszerzet ismét irányt váltott, a kandalló felé, remélve, hogy a lángok majd átégetik ezt a mágikus há lót.Azonban még a közelébe sem ért, léptei lelassultak, lendülete ele nyészett.Elkapták, beleragadt a testét szorosan körbefogó mágikus hálóba az olyan szorosan ölelte, hogy még

levegőt sem tudott venni.És a bűbájszövő már ott is állt előtte, alig néhány hüvelyknyire a há lótól. Felemelte az egyik kezét és abenne tartott fénylő tőrt Regis arca felé fordította.

Újabb íjász hullt el. A karjában érzett égető kínra és merevségre ügyet sem vetve, Catti-brie újabb vesszőthelyezett a húrra.Újabb íjászok jelentek meg Guenhwyvar fölött. Alighogy célba vet te azonban az újonnan jötteket, mozgástvett észre egy másik, még ve szélyesebb helyen - egy párkányon, jóval afölött a hely fölött, ahol Wulfgarékharcoltak.Catti-brie arra pördült és kis híján lőtt.Regis volt ott, aki éppen hátratántorodott - és Égisz-agyar, amint éppen aláhullt!A törpekirály lánya visszafojtotta a lélegzetét, mert azt hitte, hogy a harci kalapács egészen a tengerig fogpattogni, de zuhanása ekkor vá ratlanul véget ért - oldalt és valamivel feljebb, egy apró párkányon ál lapodottmeg.- Szólítsd! - sikoltotta többször egymás után Wulfgarnak.Vetett egy pillantást az alsó íjászállásra, ahol tudta, hogy Guenhwyvar még mindig küzd, majd futásnakeredt a csapáson.

Drizzt elérte a kandallót és ott csúszva, féltérdre rogyva állapodott meg - Jéghalált a földe dobta és szabadkezét bedugta a parázsló hasá bok közé. Karja elővillant, majd ismét visszalendült, majd ismét elő ésvalóságos lövedékzáport zúdított Le'lorinelre. Egy találat, majd még egy. Az elf a harmadikat, egy pörgőágat hárította, de az kettétört a pengén és mindkét fele eltalálta.Egyik találat sem volt komoly, még a kőbőr varázslat nélkül sem lett volna az, de minden egyes ütésgyengítette valamelyest a védelem erejét. - Nagyon okos, drow - gratulált Le'lorinel és máris jött, villogókarddal rontva a térdelő sötételfre.Drizzt megragadta pengéjét és kezdett felegyenesedni, majd ismét le kuporodott és lábával kirúgott,éppenhogy súrolva az elf sípcsontját. Ezután azonban oldalra és hátrafelé gördülve állt talpra, hátát a fal nakvetve. Szablyái azonnal felemelkedtek, és csengve hárították egyik támadást a másik után, ahogy Le'lorinelegyik nagyerejű rohamot indí totta a másik után.

A bardiche darabokra hullott a kezében, miközben még mindig az ogréval vívott.Az oldalán Morikot is keményen szorongatta a két kalóz, veszedel mes kinézetű tengerészkardjukatlengetve.- Nem nyerhetünk! - kiáltotta a Csavargó.- Akkor miért segítettél? - vágott vissza Wulfgar.Morik azon kapta magát, hogy a szavak a torkán akadnak. Tényleg, miért is fordult Sheila Kree ellen? Igazugyan, hogy ismét láthatóvá vált, amikor a Chogurugga terméből kivezető rámpán haladt lefelé, de akkorsem okozott volna számára nehézséget, hogy találjon egy olyan helyet, ahol kimaradhat a harcból. Magábanszitkozódott az elkapko dott döntés miatt, majd előreugrott, felvillanó tőrökkel. Az ugrás köz benmegpördült és sötét köpenye szétterült, amikor a talpára érkezett.- Futás! - kiáltotta, köpenyét maga mögött hagyva, amint a két ten gerészkard felé vágott. Wulfgar mögészökkent, majd elrohant két ha talmas sziklatömb között és a csapás felé tartott.Hamarosan rohanva érkezett vissza a kis tisztásra, miközben ordított: - Nem erre! - Egy ogre száguldott anyomában.Wulfgar felnyögött, amikor meglátta az új ellenség felbukkanását majd ismét, amikor azt látta, hogy valamimegmoccan Morik közelében. De az nem ogre volt.Harcpöröly Bruenor ugrott rá a sziklatömbre, amely mellett Morik elviharzott. Két kézre kapta fejszéjét,maga mögé lendítette, majd cél ba vette a Csavargó üldözésébe belefeledkezett ogrét.Reccs! Olyan hang volt az, mint amikor kettéreped a kő és a tisztáson min denki megdermedt egy pillanatraés odanéztek, ahol egy vad tekintetű törpe állt egy kőtömbön - a törpe fejszéje mélyen beékelődött az ogrekoponyájába és annál fogva tartotta talpon, miközben megpróbálta ki cibálni a fejéből a fegyvert.- Hát nem csodás eme hang? - kiáltott oda Bruenor Wulfgarnak. A barbár megcsóválta a fejét és továbbvédekezett az ogre és a bes tia mellé immáron felsorakozott két kalóz ellen.

- Elég sokáig tartott! - felelte.- Elég legyen nyafogásból! - rikkantott vissza Bruenor. - A leány kám látta a pörölyödet, te átkozott bolond!Hívd magadhoz, fiú!A Wulfgar előtt álló ogre hátralépett, hogy, legyen némi tere a roham hoz, majd kihívóan felordított ésmagasra emelt husánggal támadott. Wulfgar szétesett fegyverét nekihajította a bestiának, aki azt karjával ésmellkasával hárította, majd félrelökte a darabokat.- Hát ez igazán remek! - jajveszékelt Morik, aki feltűnt a barbár mö gött és elkezdte megkerülni, hogyfelvegye a harcot a két kalózzal. Wulfgar azonban oda sem figyelt a panaszkodásra, sem a felbőszültogre jelentette fenyegetésre. Ehelyett elordította magát, teljesen meg bízva Bruenorban.- Na és most mit csinálsz, te kis nyamvadék? - mondta az ogre, bár arc-kifejezése jelentősen megváltozott,amikor befejezte mondandóját. Wulfgar kinyújtott markában ugyanis ott termett egy remekmívű harcikalapács.- Ezt kapd el - szólt a barbár és elhajította fegyverét.Akárcsak a széttört bardiche esetében, az ogre most is a karjával és a mellével akarta felfogni az ütést, hogya találat után félrelökhesse a harci pörölyt.De ez nem egy szétesett bardiche volt.Az ogrénak fogalma sem volt róla, hogy miért ül háttal a sziklafal nak és miért nem kap levegőt.Wulfgar pedig magasra emelt karral szólította ismét a kalapácsot. És az ott is termett a markában, hogyeggyéforrjon harcos és fegyvere. Egy tengerészkard csapott le az oldalára, miközben Morik figyelmez tetőenrákiáltott.Wulfgar lefelé suhintott a pöröllyel, a felé suhanó fegyvert félreütve. Tökéletes egyensúllyal, mintha a harcikalapács kezének természetes meghosszabbítása lett volna, fordított egyet Égisz-agyaron és keményenkifelé csapott vele.A kalóz elrepült.Társa megfordult és elrohant, de Morik elkapta, még mielőtt elérte volna a nyílást és ledöfte.Újabb ogre lépett ki a barlangrendszerből és fenyegetően meredt a közelben álló Csavargóra, de ekkor egykék csík cikázott át a zsivány és a barbár között, visszalökve a bestiát a sötétbe.A két barát megfordult és Catti-brie állt mögöttük, íjával a kezében. -- uen elintézi a fentieket -- közölte.- Bendőkorgi is odafent van és valószínűleg szüksége van reánk! - bömbölte a közeledő Bruenor.Rohanvást indultak el a csapáson, amely a hegy körül tekergett. El érték a következő szintet, egy szélestisztást, ahol a hegy falába ágyazva, egy hatalmas ajtó nyílt.- Nem ezen - magyarázta Morik. - Nagy ogrék...Azonnal elhallgatott, mert Bruenor és Wulfgar már neki is esett az ajtónak - a kalapács és a fejsze újra megújra lesújtott, szilánkokra zúz va a faalkotmányt.Egymás mellett rohantak be. Chogurugga és segítői már várták őket.

Fegyvereik újra és újra összecsattantak, egyetlen összefolyó villanás ba, egyetlen szüntelen dalba forrvaössze. Le'lorinel gyorsaságát a va rázslat megnövelte, így tudta tartani a lépést Drizzt vakító fürgeségével, deeltérően tőle, ő nem szokott hozzá ezekhez a villámgyors mozdula tokhoz.Szablya jobbra, szablya balra, szablya elöl és a drow-nak sikerült be vinnie egy komoly találatot, amelyvégzett volna az elffel, ha nem védi őt a kőbőr mágiája.- Mennyi találat kell ahhoz, hogy kimerüljön? - kérdezte a sötételf, aki egyre magabiztosabbá vált, ahogytámadórutinjai újra és újra rést ta láltak Le'lorinel védelmén. - Nincs erre szükség.Az elf azonban nem adta jelét, hogy fel akarná adni.Drizzt a jobbjával vágott, majd megpördült, amint a támadást hárí tó Le'lorinel is jobb felé szökkent, teljesenkörbefordulva és a négy pen ge összecsapott.Drizzt fegyverét az elf kardja fölé lökte, lefelé szorítva azt. Amikor ellenfele kiszámítható módon előrefelédöfött, a drow egy szaltóval át ugrott a penge fölött és amint talpra érkezett, azonnal lekuporodott - azelsuhanó kard szele felborzolta a haját. Drizzt lesújtott, eltalálta Le'lorinel csípőjét, majd ahogy az elfvisszahúzódott, lábával kirúgott és telibe találta a térdét.Az elf felsikoltott a fájdalomtól és néhány lépést hátratántorodott. A varázslat ereje kimerült. A szablyakövetkező csapása már vért fog fakasztani.- Nincs erre szükség - mondta Drizzt, minden harag nélkül. Le'lorinel rámeredt és újra elmosolyodott.

Felemelte a kezét, sutto gott valamit és a gyűrű ismét felvillant.Drizzt rohamra indult, készen arra, hogy bármilyen trükkel kell is szembenéznie, legyűri azt is.Le'lorinel azonban eltűnt, sehol sem lehetett látni.A drow csúszva lassított, szeme tágra nyílt a meglepetéstb1. Ösztönösen is belső lényéhez nyúlt ésmegragadta saját mágikus képességét, a drow-k veleszületett adottságát és sötétséggömböt idézett magaköré, amely kitöltöt te az egész szobát és kiegyenlítette a láthatatlan ellenféllel vívandó harcot.Pontosan úgy, ahogy azt Le'lorinel várta. Most már a gyűrű negye dik varázslata - és egyben alegármányosabb - is működött, ismét kiraj zolva a nem látható elf körvonalait, narancsvörösen izzó tűzzel.Drizzt forogva indult meg, kardjai suhogtak, ahogy támadásba len dült, úgy, ahogy egykor régen tanítottákneki a vakon vívott harc tudo mányát. Minden támadása egyben hárítás is volt, ahogy szablyáit testé től távoljobbra-balra pörgette.Közben pedig figyelt és meghallotta egy csosszanó láb neszét.Egy pillanat alatt ott termett és felbátorodott, amikor pengéje neki csattant egy rosszul hárításra emeltkardnak.Úgy hitte, hogy ellenfele rosszul számított, amikor erre a harcmodor ra tért át, amely sokkal inkább atapasztalt drow-nak volt előnyös. Szélesen kitartott csapásokkal támadott, jobbról és balról, maga előtttartva az elfet.Tudta, hogy övé a győzelem, tudta abból, ahogy ellenfele kardját és tőrét tartotta, tudta, hogy meglepte azelfet és az védtelen.Szablyája lesújtott Le'lorinel oldalára, feltépve húsát.És pontosan ugyanabban pillanatban Drizzt is kapott egy ütést az ol dalára.Mivel képtelen volt visszarántani pengéjét vagy lassítani annak len dületét, nem maradt más választása,minthogy befejezze a mozdulatot - szablyája lepattant egy bordáról, keresztülhatolt a tüdőn, majd kirob bantaz elf mellkasából.És ugyanilyen seb tépte fel a drow mellét is.Ahogy a kín felrobbant benne, ahogy hátratántorodott, megbotlott Bloog lábában és a földre zuhant, a falmellé, Drizzt tudta, hogy mi tör tént - felismerte a tűzpajzs varázst, az ördögi mágiát, amely ugyanolyansebet ejtett a támadón, mint amilyet az okozott a varázslat alkalmazó jának.Ott hevert a földön, szétroncsolódott tüdővel és ömlött belőle élet adó vére.Szemközt a haldokló Drizzttel ott hevert a szintén haldokló Le'lorinel, aki most felnyögött.

HUSZONNYOLCADIK FEJEZETA GYŐZELEM ÁRA

Bruenor és Wulfgar egyforma elszántsággal rontott be a hatalmas barlangba. A barbár oldalra kanyarodott,hogy harcba szálljon két hatalmas, páncélos ogréval, míg a törpe a trió legkülönlegesebb tagjával, egyhalványlila bőrű ogrenővel csapott össze, aki fényes sisakot viselt és egy hatalmas kaszát lengetett.Morik a féktelen páros mögött érkezett, kissé tétován és láthatóan egyáltalán nem kívánt részt venni aharcban.Az őt követő Catti-brie már lelkesebb volt. Szinte azonnal lőtt, ami tó1 a Wulfgar felé közelítő egyik ogremegtántorodott.A robbanás pontosan annyival több helyet biztosított a barbárnak, mint amennyire szüksége volt. Vadulvetette rá magát a másik bestiára, Égisz-agyar újra és újra lesújtott. Az ogre hárított és hárított, de a har-madik csapás a mellvértjét találta, amitől hátratántorodott.Wulfgar nekitámadt, félresöpörve az útból.Az ogre sebesült társa megpróbált visszatérni a küzdelembe, de Catti-brie másodszor sőt harmadszor iseltalálta. A dühtől és a fájda lomtól üvöltő ogre megfordult és az ajtó felé vetette magát.- Ragyogó - nyögte Morik és felkiáltott, amikor egy hatalmas test száguldott el mellette, a földre lökve őt.Guenhwyvar szemből vetette rá magát a rohamozó, nyilakkal meg tűzdelt ogrére. Az arcára szökkent,karmolta, harapta és tépte. A bes tia megtorpant, lendülete elenyészett és hátratántorodott, miközben arcábólszökőkútként spriccelt a vér.- Jó kislány - mondta Catti-brie, majd elfordult és Bruenor feje fölé lőtt, bele az ogrenőbe. Ezután előhúztaKhazid'heát és Morikra pillan tott, aki a fal mellett állt és a fejét rázta hitetlenkedve.- Jó munka - motyogta a zsivány, döbbenten.Ez a csapat tényleg elképesztően hatékonyan volt!

A mágikus sötétség megszűnt.Drizzt a falnál ült, szemközt vele Le'lorinel, szinte pontosan ugyan abban a testhelyzetben és hajszálraugyanolyan sebbel.A drow tágra nyílt szemmel meredt halódó ellenfelére. Vékony má gikus lángok nyaldosták az elf bőrét, de asötételf éppen csak látta azo kat. A seb, amely feltépte Le'lorinel bőrmellényét, keresztben elöl, fel tártamellét - amely egy nő melle volt!És Drizzt ekkor már mindent értett és tudta, hogy kihez tartoznak azok a szemek és már tudta, hogy ki azellenfele, még mielőtt az elf fel emelte volna kezét, hogy lehúzza magáról a maszkot.Egy elf volt az, egy holdelf, egy kisgyermek, akit Drizzt mentett meg a drow gyilkosoktól. Egy elf, akitmegőrjített a drow-k vérengzése azon a végzetes, gonosz napon, amikor saját legyilkolt anyjának vérébenkel lett meghemperegnie, hogy a sötételfek elhiggyék, ő is halott.- Az istenekre - zihálta Drizzt a levegőhiánytól elhaló hangon.- Halott vagy, Drizzt Do'Urden - mondta az elf ugyanolyan gyenge és elcsukló hangon. - Bosszút álltam acsaládomért.Drizzt válaszolni akart, de nem találta a szavakat. Ilyen rövid idő alatt hogyan is magyarázhatná elLe'lorinelnek, hogy ő nem vett részt a mészárlásban, hogy á volt az, aki megmentette őt, óriási kockázatotvál lalva és a legfontosabbat, hogy sajnálja, nagyon sajnálja, amit gonosz fajtársai tettek.Rámeredt az elfre és nem tudott gyűlölettel gondolni rá, még úgy sem, hogy félreértésen alapuló tettei ésvak bosszúvágya mindkettőjük életébe került.

Chogurugga jól tartotta magát a kiváló Harcpöröly Bruenor ellené ben - varázsitaltói duzzadó izmai,varázsitaltól támogatott fürgesége és varázsitallal segített harci tudása több, mint elégnek bizonyultak a tör-pe ellenében.Bruenor csak morgott és átkozódott, hatalmas erővel sújtva le újra meg újra, miközben olyan találatokatkapott, amelyek a legtöbb ellen felet már rég leterítették volna - de ő csak lerázta magáról azokat a tör pékszokásos keménységével és újra támadott, vadul csapkodó fejszével.Azonban vesztésre állt és tudta ezt, de ekkor Catti-brie nyila süví tett el a feje fölött és fúródott bele azogrenő mellébe, amitől az hátra tántorodott.

- Ó, jó kislány! - bömbölte a törpe és előnyét kihasználva, előreron tott, támadásba lendülve.De még mielőtt odaérhetett volna az ogrenőhöz, az egy fiolát emelt a szájához és egyetlen hajtással kiittaannak tartalmát.És még mielőtt Bruenor ismét harcra kényszeríthette volna, az ogrenő sebei kezdtek összezárulni a testén.A törpe tiltakozva felnyögött.- Átkozott gyógyital! - üvöltötte és lecsapott Chogurugga csípőjére, felhasítván azt.Chogurugga azonnal újabb - az előzőhöz hasonló -, fioláért nyúlt az övébe, majd az ajkához emelte.Bruenor megújult erővel szitkozódott. Ekkor egy fekete alak repült át a törpe felett és csapódott neki azogrenőnek, beleakaszkodva.Chogurugga kezei vadul kalimpáltak, amikor Guenhwyvar az arcába mart - a párduc mellső lábai szorosantartottak, miközben agyarai ha raptak és téptek, hátsó mancsai pedig újra és újra kirúgtak.Az ogrenő elejtette a fiolát, amely a földre hullott, de nem tört el és utána hullott a fegyvere is. Két kézzelragadta meg a macskát és meg próbálta leszedni magáról Guenhwyvart.A párduc begörbített kannai azonban szorosan fogtak, ami azt jelen tette, hogy ha az ogrenő félrehajítjatámadóját, akkor azzal letépi a sa ját arcát is. És persze Bruenor is rögtön ott termett, újra és újra lesújt vaChogurugga lábaira és csípőjére, hatalmas, erős csapásokkal.A törpe oldalról egy reccsenést hallott és Catti-brie állt ott mellet te, akinek nagyhatalmú kardjakönnyűszerrel vágta át Chogurugga hú sát és csontját egyaránt.Az ogrenő a földre rogyott.A törpe és fogadott lánya, no meg Guenhwyvar éppen akkor fordul tak meg, amikor Wulfgar pörölyebeszakította az utolsó ogre koponyá ját, mire a bestia halott társa tetemére zuhant.- Erre! - kiáltotta Morik, aki a széles terem másik felében nyíló ki járatnál állt, ahonnan egy folyosó vezetetttovább a barlangrendszerbe. Bruenor bevárta lányát, amíg az felszedte a földről Chogurugga elej tett fioláját.- Ha rájövök, hogy ki adta el ezt a löttyöt az átkozott ogréknak, le csapom! - fogadkozott a felhergelt törpe.A terem másik felében Morik beharapta a szája szélét. Tudta, hogy ki volt az, hiszen látta Bellany alkimistaműhelyét.A kis csapat felfelé indult, arra a szintre, ahol öt ajtóra bukkantak. Egy oldalról érkező nyögés nyománszinte azonnal az egyik ajtónál te remtek, amelyet Bruenor a törpékre jellemző finomsággal rúgott be.Odabent hevert a halálra sebzett Drizzt és egy szintén haldokló elf. Catti-brie jött a törpe mögött és rögvestDrizzt felé indult, aki azon ban feltartott kézzel állította meg.- Őt mentsd meg - mondta nagyon halk hangon. - Meg kell tenned. És ezzel összecsuklott.

Wulfgar csak állt az ajtóban, megrettenve, de Morik lassítás nélkül vágott át a folyosón, ahhoz az ajtóhoz,amely Bellany szobájába veze tett. Szinte berobbant rajta, miközben imádkozott és remélte, hogy abűbájszövő nem helyezett el csapdát a bejáratra.A Csavargó csúszva fékezett le a küszöbön túl, amikor meghallotta a sikolyt. Amint megfordult, látta, hogyegy félszerzet kászálódik ki egy mágikus hálóból.- Ki vagy te? - kérdezte Regis, majd gyorsan hozzátette: - Látod, hogy mi van nekem? - Széthúzta az ingétés felemelte az alatta rejtőző rubinfüggőt, hogy Morik is lássa.Hol van a bűbájszövő? - kérdezte Morik parancsoló hangon és ész re sem vette a hipnotikusan himbálózóékkövet.Regis rámutatott a teraszra vezető, nyitott ajtóra, Morik pedig már is elszáguldott.A félszerzet lepillantott mágikus rubinfüggőjére és megvakarta a fejét, miközben azon töprengett, hogyvajon miért nem működött szo kásos csábereje. Regis mindenesetre örült annak, hogy a kis ember eléggéelfoglalt volt ahhoz, hogy ne foglalkozzon vele.

Catti-brie hátrahökölt a Drizzt hangjában felcsendülő parancsoló él től és őszinteségtől. A földön fekvő elffelé fordult, akinek éppen olyan gyenge volt a lélegzete, mint a barátjának és akinek láthatóan mindenlevegővétel éppúgy az utolsó lehetett, mint Drizztnek.- A Kilenc Pokolra, csináld már! - üvöltötte Bruenor és odarohant hozzá, kitépve kezéből a fiolát.Szitkokat köpködve egymás után, a törpe Drizzthez rohant és a gyó gyító folyadékot leöntötte a torkán.A drow felköhögött és szinte azonnal könnyebbé vált a légzése.- A fenébe mindennel! - kiáltotta Catti-brie és átrohant a szobán a földön fekvő elfhez, és gyengéden

megtámasztotta a fejét, belenézve a szemébe.Élettelen szemek meredtek rá.Abban a pillanatban, ahogy Drizzt ismét kinyitotta a szemét, Le'lorinel lelke távozott a testéből.- Gyertek gyorsan! - szólt Regis, aki ekkor érkezett az ajtóhoz. Ott azonban megtorpant, amikor látta, hogyDrizzt súlyosan megsebesült. - Mit akarsz, Bendőkorgi? - mondta Bruenor egy pillanatnyi csen detkövetően.- Bű... bűbájszövő - habogta a félszerzet és képtelen volt levenni a szemét Drizztről. - Hmm... Morik üldözi.- Anélkül, hogy elfordította volna a tekintetét, a másik irányba mutatott.Wulfgar elindult, Bruenor pedig rákiáltott Catti-brie-re, amikor az térdre hullott a drow mellett.- Vigyed az íjadat innét! Szükségük lesz reád!A nő sokáig habozott és tehetetlenül nézte Drizztet, de ekkor Bruenor odébbtaszította.- Menj már és siess! - dörögte. - Nem való nékem. a varázslóölés. Az íjad jobban megteszi.Catti-brie felállt és kirohant a szobából.- De azért kurjants, ha látsz egy ogrét! - szállt utána a törpe kiáltása.

Bellany az orra alatt szitkozódott, miközben a hegyoldalról lepillan tott a partra, ahol azt látta, hogy a VéresGerinc éppen kifut barlangjá ból, kihasználva a dagályt. A fedélzeten kalózok nyüzsögtek - közöttük állt asebesült, de rendíthetetlen Sheila Kree is, parancsokat harsogva.Bellany azonnal mágikus tehetségéhez folyamodott és varázslatba fogott, amely majd elrepíti őt a hajóra.Már majdnem végzett - a leg utolsó szavakat hadarta és a végső mozdulatok végezte -, amikor hátul rólmegragadták.Rémülten fordította hátra a fejét és a zord arcú Csavargó Morikot látta, aki erősen szorította.- Engedj elmennem! - kiáltotta.- Ne tedd - mondta a zsivány és a fejét rázta. - Könyörgöm, ne tedd. - Te bolond, meg fognak ölni! -sikoltotta Bellany és megpróbálta kitépni magát a szorításból. - Megölhettelek volna, de nem tettem!Megölhettem volna a félszerzetet, de ...Hangja elhalt, ahogy ezek a szavak elhagyták az ajkát, mert egy ha talmas termetű, barbár harcos száguldottfeléjük, előbukkanva a kanya rulatból.- Mit akarsz tőlem? - kérdezte a legyőzött nő Moriktól.- Te voltál az, aki életben hagytad a félszerzetet? - következtte ki a Csavargó.- Ennél többet tettem! Kivágtam a hálóból - felelte Bellany daco san. Itt azonban elhallgatott, mert Wulfgarodaért hozzájuk és fölé tor nyosult.- Ki ez itt? - harsogta a felbőszült barbát:- Egy megfigyelő - felelte Morik - és semmi több. Ártatlan. Wulfgar összehúzta a szemét és szúrósanmeredt mind a Csavargóra, mind Bellanyra és arca egyértelműen elárulta, hogy nem igazán hisz azsiványnak.Ám Morik ma megmentette az életét, így nem szólt semmit. Wulfgar szeme tágra nyílt és előrelépett, ahogyészrevette a kibomló vitorlájú hajót, amint átsiklik a sziklák között. Ráugrott egy nagyobb kőtömbre, hogyjobban lásson és felemelte Égisz-agyart, mintha csak a távolodó hajóra akarná hajítani.Ám a Véres Gerinc jóval dobótávolságon túl járt már.Catti-brie érkezett ekkor és időt sem vesztegetve íjával célba vette a Véres Gerincet.- A vöröshajút - szól oda neki Morik. Bellany keményen oldalba ök lözte és rosszalló arccal nézett rá.Catti-brie íjával máris megtalálta Sheila Kree-t - a kalózvezért nem volt nehéz észrevenni a hajó fedélzetén.Ám a törpekirály lánya nem lőtt, hanem felemelte fejét és alaposab ban szétnézett. Látta, ahogy a hullámokmegtörnek a víz alatti sziklá kon a menekülő kalózhajó körül és tökéletesen tudta, hogy milyen szakértelemkell ahhoz, hogy átnavigáljon valaki ezeken a veszedelmes vizeken.Catti-brie ismét célra emelte íját, tekintete végigpásztázta a fedélze tet.Amikor megtalálta a kormánykereket és az azt forgató tengerészt, lőtt.A kalóz előrecsapódott, majd oldalra csúszott, le a padlódeszkákra és közben magával rántotta a kormányt.A Véres Gerinc éles kanyart írt le és mindenfelól tengerészek rohan tak, hogy megragadják a kereket.Majd reccsenés hallatszott, ahogy hajó ráfutott az egyik recés élű zá tonyra, miközben a vitorlákba kapó széltovábblökte azt, teljesen szét zúzva a törzset.Az ütközéskor sokan kizuhantak a hajóból. Mások maguk ugrottak a jeges vízbe, amikor a karavella

széthullott alattuk. Voltak olyanok, akik az életükért kapaszkodtak a vitorlákba vagy az árbocrudakba.A káosz közepén ott magasodott Sheila Kree alakja. A féktelen ka lóz dacosan pillantott fel a hegyoldalra ésCatti-brie-t nézte.És azután ő is elmerült fagyos tengerben - a Véres Gerincből pedig nem maradt több, mint egy rakás tűzifa,amelyet a robajló tenger sza naszét szórt.Csak kevesen menekültek meg a dermesztő víz öleléséből. Azoknak, akik megmenekültek és azoknak, akiknem szálltak hajóra - ogrék, félogrék, emberek vegyesen -, semmi kedvük nem volt, hogy újra harc baszálljanak a félelmetes csapattal.Az Arany Öblöcskéért vívott csata ezzel véget ért.

EPILÓGUS

Az elfet, aki Le'lorinelnek nevezte magát, a barlangrendszer agyagos földjébe temették, amennyire lehetett,közel a kijárathoz és a sza bad levegőhöz, a csillagfényes éji égbolthoz.Drizzt nem tudott segíteni az ásásban - csúnya sebe messze nem gyógyult még be -, de annak midenpillanatát végignézte. És amikor az elfet - akit igazából Ellifainnak hívtak -, a fagyos földbe temették és rá-hordták a nedves és jeges agyagot, Drizzt csak állt ott és tudta jól, már nem tehet semmit.- Nem kellett volna így történnie - mondta halkan Catti-brie-nek, aki ott állt mellett és őt támogatta.- Kihallám ezt a hangodból - felelte a nő. - Amikor azt mondád né kem, hogy mentsem meg őt.- És azt kívánom, bárcsak így tettél volna.- Te átkozott bolond! - érkezett oldalról egy hang, amely olyan volt, mintha a sziklák beszéltek volna. -Gyorsan gyógyulj föl, hogy szét tud jam zúzni az arcodat!Drizzt Bruenor felé fordult és hasonló harag ült az ő arcán is, mint a törpéén.- Azt gondolád, hogy ezt kellett volna nékünk tenni? - dörögte Bruenor. - Tényleg ezt gondolád? Aztgondolád, hogy hagynunk kellett volna meghalni, azért, hogy megmentsük azt a másikat?- Nem érted... - kezdte Drizzt és bíborszínű szemébe könnyek szök tek.- És te megmentetted volna vala ezt az átkozott elfet énhelyettem. - bömbölte a felbőszült törpe. - Vagy aleányom helyett. Mondd, hogy igen, te elf, és majd utána letörlém a véredet a fejszémről!A kijelentés igazsága mélyen megrendítette Drizztet és tehetetlenül fordult vissza Catti-brie felé.- Nem adtam volna néki az italt én sem - mondta a nő védekezve. - Az igaz, hogy megleptél engem, de egypillanattal később már ott let tem volna náladnál a gyógyfőzettel.Drizzt felsóhajtott és elfogadta a cáfolhatatlan igazságot, de ennek ellenére az egész dolog olyantisztességtelennek tűnt neki... valahogy olyan rossz ízűnek. Korábban már találkozott Ellifainnal, nem isolyan régen, még a Holderdőben, amikor Mélysötétre tért vissza. Az elf akkor gyilkos dühvel rontott rá, deaz őt óvó klán visszafogta és segítettek Drizztnek távozni. És Drizzt, aki tudta, hogy az elf haragjatévedésen alapul vele kapcsolatban, semmit sem tehetett, hogy meggyőzze őt er ről vagy, hogy beszéljenvele.És most így ért véget. Utána jött, amiatt, amit gonosz fajtársai tettek az anyjával, családjával és vele.Drizzt sóhajtott a történet iróniáját látva - szíve belesajdult, ahogy a szomorú fordulatra gondolt. Ha Ellifainkorábban felfedte volna ma gát előtte, nem lett volna ereje ahhoz, hogy pengéjét ellene fordítsa, még akkorsem, ha az elf meg is akarja ót ölni.- Nem volt más választásom - mondta Drizzt Catti-brie-nek, de hangja alig volt több, mint egy suttogás.- Az elf önmagát ölte meg - felelte a nő. Bruenor, aki csatlakozott hozzájuk, teljes mértékben egyetértett.- Élnie kellene és felgyógyulnia azokból a sebekből, amelyeket évti zedekkel ezelőtt kapott - mondta a drow.A mellettük álló Bruenor hangosan felhorkant.- Te magad vagy az, akinek élnie kell - bömbölte a törpe. - És élsz is. Drizzt ránézett és vállat vont.- Te is ideadtad volna nékem azt az italt - erősködött a törpe csen desen és erre a drow már bólintott.- De akkor is elszomorít - magyarázta a sötételf.- Ha nem így lenne, kevésbé igaz barátom lennél - nyugtatta meg Bruenor.Catti-brie szorosan megölelte Drizztet és megcsókolta az arcát.A drow nem nézett a nőre, csak állt ott és nézte a friss sírt - vállai megroggyantak, mintha csak az egészvilág terhe nehezedett volna rá.

Az öt barát, Morikkal és Bellanyval együtt, egy tíznappal később hagyták el az Arany Öblöcskét, amikor azidő jóra fordult.Tudták, hogy versenyt futnak az idővel azért, hogy kijussanak a he gyekből, de Bellany mágikussegítségével elég gyorsan eljutottak a Vi lág Hátán átvezető fő hegyszorosig, amelyen át észak felé a JegesSzelek Völgyébe, dél felé pedig Luskanba juthattak.

Itt elváltak útjaik: Morik, Bellany és Wulfgar dél felé fordultak, míg a többiek északnak vették útjukat,Tízváros irányába.Mielőtt azonban útra keltek volna, Wulfgar megígérte barátainak, hogy hamarosan ismét otthon lesz.Otthon. A Jeges Szelek Völgyében.

Már jócskán bennejártak a tavaszban, amikor Wulfgar, Delly és Colson ismét áthaladtak Luskanon, északfelé, a Jeges Szelek Völgyébe tartva.A kis család ellátogatott a Zsiványkardba, Arumnhoz és Josihoz, no meg Bellanyhoz és Morikhoz - aCsavargó szállásán gyűltek össze, amely sokkal lakályosabbá vált a búbájszövő kezemunkája nyomán.Wulfgarék nem maradtak túl sokáig Luskanban és szekerük két nap múlva már ki is gördült a főkapun. Aharcos - aki tudta, hogy ismét az -, már nagyon türelmetlenül várta, hogy ismét otthon legyen legiga zabbbarátaival.Delly is alig várta már, hogy megláthassa új otthonukat, ahol felne velheti Colsont a csodás Jeges SzelekVölgyének tiszta és csípős leve gőjében.Amikor az éj leszállt, lángoló tábortüzet pillantottak meg a távolban, az út mellett és mivel köröskörültanyaházak álltak, civilizált vidékre utalva, félelem nélkül hajtattak közelebb.Szagukról már jóval korábban meg lehetett érezni a tábortűz köré gyűlteket, mint hogy meglátták volnaazokat - Delly ugyan azt suttog ta, hogy "goblinok", de Wulfgar ezt jobban tudta.- Törpék - javította ki.Mivel a táborozók nem fárasztották magukat azzal, hogy őrszemet állítsanak, Wulfgarék már be is hajtottakközéjük, a tábortűz mellé, mi előtt még bármelyik törpe felkiálthatott volna meglepetésében vagy til-takozhatott volna. Egy pillanatnyi habozás után számos veszedelmes ki nézetű, csupa penge és kampófegyverek emelkedtek a magasba és az újonnan érkezettek elé odaperdült a legvisszataszítóbb, legbüdösebbés legizgágább törpe, akit a két ember valaha is látott.Még mindig viselte páncélját, pedig a táborverés már jó pár órája megtörténhetett - és milyen páncél voltaz! Borotvaéles peremek min denfelé és közöttük apró tüskék.

- Wulfi! - bömbölte Thibbledorf Pwent, Mithrill Csarnok híres Zsi gerontó Brigádjának harsány vezére. -Azt hallám vala, hogy meghal tál! - Mondandóját nagy, foghíjas mosollyal fejezte be és keményen be-lebokszolt Wulfgarba. - Keményebb valál a kőnél, nem igaz?- Mit kerestek itt? - kérdezte a meglepett barbár és valahogy nem bizsergett a háta a gyönyörűségtől, hogyismét találkozhatott régi barát jával.Amikor Wulfgar évekkel ezelőtt Mithrill Csarnokban élt, tanúja le hetett, ahogy Thibbledorf kiképezte anevezetes Zsigerontókat, a vad és féktelen törpék csapatát, a maga lenyűgöző módján. Thibbledorf egyikleghírhedtebb fogása az volt, hogy rávetette magát az ellenségére, ahol vadul rázta a testét addig,'amíg csúfpáncélja darabokra nem szed te ellenfelét.- A Jeges Szelek Völgyébe tartánk - magyarázta Thibbledorf. Azért megyünk, hogy elhozzuk vala Bruenorkirályt.Wulfgar éppen meg akart kérni a törpét, hogy ezt részletesebben is fejtse ki, de a cím hallatán, amelyetThibbledorf épp az imént helyezett Bruenor erős vállaira, meghökkent.- Király?A törpe lesütötte szemét, amire a többi Zsigerontó - vagy egy tucat nyian voltak -, felpattant és féltérdrehullott. A vezérük kivételével mindannyian mély, monoton kántálásba kezdtek - hosszú és elnyújtottzümmögés volt ez.- Dicsőség Moradinnak, aki magához vette Harcpöröly Gandalugot - mondta Thibbledorf ünnepélyesen. -Mithrill Csarnok királya nincs többé. A király, ki korábban is az volt, ismét király. Harcpöröly Bruenor anevét viselő klán királya. Hosszú életet és jó söröket Bruenor király nak!A végén kurjantott egyet és az összes Zsigerontó a levegőbe szök kent. Olyanok voltak, mint megannyiugrabugráló sziklatömb, akik most öklükkel - a legtöbbjük szögekkel kivert kesztyűt viselt -, a leve gőbecsapdostak.- Bruenor király! - bömbölték mindannyian.- Mit jelent ez az egész? - suttogta Delly Wulfgarnak.- Azt jelenti, hogy nem érdemes túlságosan hosszú időre berendez kednünk Tízvárosban - felelte a barbár. -Ne legyenek kételyeid afelől, hogy hamarosan újra úton leszünk. Hosszú út vár ránk keletre, MithrillCsarnok felé.Delly végigpillantott a Zsigerontókon, aki kettesével összekapasz kodva táncoltak, miközben azt kántálták,hogy "Bruenor király!" és minden kiáltás végeztével, egy aprót szökkentek, majd egy rövid neki futás

végeztével egymásnak rohantak.- Nos, hát akkor legalább az északra vezető utunk biztonságosabb lesz -- jegyezte meg a nő. - Még ha egykicsit illatos is.Wulfgar már majdnem bólintott, de ekkor meglátta Thibbledorfot, akinek a homloka nekicsattant egyszerencsétlen Zsigerontó homloká nak, mire az kiterült. Thibbledorf megrázta a fejét, hogy leküzdje a szé-dülést - telt ajkai vadul lengtek eközben. Amikor meglátta, hogy mi történt, csak még hangosabban bömböltés megrohant egy másik törpét - aki elfogadta a kihívást, szintén felbömbölt és rohamra indult.Majd elrepült és csatlakozott a földön békésen szendergő Zsigeron tók csapatához.Thibbeldorf ennek láttán még hangosabban üvöltött és ugrott egyet, miközben már harmadik áldozatátkereste.Wulfgar torkán pedig mindössze ennyi fért ki: - Biztonságosabb? Hát, majd meglátjuk.