Cornelius Van Til: James Daane teológiája

8/19/2019 Cornelius Van Til: James Daane teológiája

1/63

1

Cornelius Van Til

James Daane teológiája

The Presbyterian and Reformed Publishing Company, Philadelphia 1959


2/63

2

Tartalomjegyzék

1. fejezet: Statikus és dinamikus teológia .................................................................................. 3 1. A „teológiai csendesség” okai ............................................................................................ 3

A. Egy bevándorló egyház ................................................................................................. 3 B. Egy idejétmúlt módszer ................................................................................................. 3 C. Egyetlen központi tanítás ............................................................................................... 4

D. Az elvettetés szuverenitása............................................................................................ 4 E. Szupra- és infralapszariánizmus .................................................................................... 4

2. 1924 indítványozói ............................................................................................................. 5 3. Az általános kegyelem zűrzavara ....................................................................................... 6 4. A végeredmény .................................................................................................................. 7

2. fejezet: Daane megértése ........................................................................................................ 8

1. Biblikus kontra spekulatív teológia .................................................................................... 8 2. A Szentírás teológiája ......................................................................................................... 9

3. Keresztyén történelemfilozófia ........................................................................................ 11 3. fejezet: A lételméleti Szentháromság ................................................................................... 14

1. Bavinck a Szentháromságról ............................................................................................ 14 2. Warfield a Szentháromságról ........................................................................................... 15

4. fejezet: Isten rendeletei – gondviselés.................................................................................. 17 1. Isten gondviselése ............................................................................................................ 17 2. Milyen irányban? .............................................................................................................. 18 3. A kálvinizmus determinista .............................................................................................. 19

4. Kierkegaard vagy Kálvin? ................................................................................................ 21

5. Pighius, vagy Kálvin? ...................................................................................................... 22

5. fejezet: Isten rendeletei – egyenlő véglegesség .................................................................... 27 1. A kegyelem teológiája ...................................................................................................... 28 2. Az egyenlő véglegesség hibás nézete ............................................................................... 28 3. Az egyenlő véglegesség helyes nézete ............................................................................. 30

6. fejezet: Isten rendeletei – szupralapszariánizmus és infralapszariánizmus .......................... 38 1. Bavinck a kiválasztásról................................................................................................... 38 2. Bavinck az infra-, és szupralapszariánizmusról ............................................................... 40

3. Kiválasztás Krisztusban ................................................................................................... 44 7. fejezet: Barth a kiválasztásról .............................................................................................. 46

1. A Decretum Concretum ................................................................................................... 46

2. A Decretum Absolutum ................................................................................................... 47

3. Barth Kálvinról ................................................................................................................. 47 4. Barth a dordrechti zsinatról .............................................................................................. 53 5. Megtisztított szupralapszariánizmus ................................................................................ 55 6. Etika ................................................................................................................................. 59

7. Eszkatológia ..................................................................................................................... 59 8. Kegyelem ......................................................................................................................... 60


3/63

3

1. fejezet: Statikus és dinamikus teológia

„A teológia állapota az egyházban” a témája dr. James Daane hosszú cikkének, ami aThe Reformed Journal 1957. szeptemberi számában jelent meg. Daane abban a keresztyénreformátus egyházról beszél, annak szolgálójaként.

Erről az egyházról mondja Daane: „A teológiája a szó jó értelmében ortodox éskonzervatív. De vajon élő, vibráló, kiterjedésben levő, egzisztenciális, érzékeny és reagál ateológiai kihívásokra és korának szükségleteire? Nem.”

„A bizonyíték, hogy a teológiája mozdulatlan, néma, nem reagáló és nincs meg benneaz élet egyetlen szikrája sem, olyan bőséges, hogy azt fájdalom látni.”

Daane ezután felsorol „néhány” bizonyítékot ennek alátámasztása végett. Alapvetőenazonban „eme egészségtelen teológiai csendesség okaival” foglalkozik.

„A teológia korunkban szó szerint berobbant a mindennapi életbe.” „Az egyház elsőízben fordított hatalmas energiákat az Újszövetség eszkatológiájának egyetemes és kozmikusösszetevőire.” Az olyan emberek, mint „Barth, Brunner, Tillich és Chafer ismét rendszeresteológiát írnak”. Az „Ökumenikus Mozgalom” terjedelmes tanulmányokat produkált (azegyház jelentéséről és természetéről”. „Mindehhez hozzá kell tenni a reformátorok teológiájairánti érdeklődés megújulását.” „Így tehát rendkívül elszomorító azt látni, hogy a KeresztyénReformátus Egyház nagy fokban érintetlen és érzéketlen maradt a teológiai tevékenység emerobusztus kitörése iránt. Nem tett említésre méltó hozzájárulást a teológia emefeltámadásához, és nem tett semmit az irányának a meghatározásához.”

1. A „teológiai csendesség” okai

Miért, kérdezi Daane, „nem serkentette az egyházat ez a serkentő időszak arra, hogy asaját hatalmas forrásainak felhasználásával legyen termékeny?” „Miért vált a teológiája szárazés áporodott?” Miképpen képes visszatérni a teológiai egészséghez?

A. Egy bevándorló egyház

Az egyik oka ennek az, hogy „bevándorló egyházként” a „félelem” és a „védekezőlétforma” jellemezte. Ennek eredményeképpen kifejlesztett egy eklézsiai és teológiaielszigeteltséget, ami úgy hiszi, történelmi lényegtelenséget eredményez. „Barth és sokanmások új kérdéseket tettek fel, melyekre a régi válaszaink nem adnak választ, s nem azértmert régiek, vagy rosszak, hanem mert nem illenek bele a kérdés új formájába.”

B. Egy idejétmúlt módszer

Az egyház bevándorló jellege azonban az idő múlásával majd elmúlik, s nem alapvetődolog. „Az alapvetőbb oka annak, hogy képtelenek vagyunk teológiai előrelépésre a teológiaimódszerben keresendő”. Szükség van tehát „új teológiai megközelítésre”. El kell vetnünk „ateologizáló módszert, mely teológiai szőrszálhasogatást eredményezett és megosztotta agyülekezeteket, de nem volt semmi teológiai hozzájárulása, legalábbis nem olyan, amit bárkikomolyan vett volna.

A régi módszert olyan teológus használta és hozta létre, akit „kísértésbe esett, hogy

inkább a saját teológiáján, semmint a Szentíráson elmélkedjen”. Ez a teológus a rendszert


4/63

4

szerette. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt a bibliai igazságot, „amit nem lehetett szépen beleilleszteni a rendszeres testbe”.

„Mi ebben a dologban a dolgok tényleges állapota a Keresztyén ReformátusEgyházban? A rendszeres teológia a színpad közepét foglalja el… Ez a curriculum képe aKálvin Szemináriumban, s a teológiai bútorzat tényleges elrendezése egy átlagos református

keresztyén szolgáló elméjében.”

C. Egyetlen központi tanítás

Lenyűgözve a saját teológiai korpusza feletti elmélkedéstől, az átlagos teológus inkábba saját rendszerén, „semmint a Szentíráson” elmélkedik, s a tőle telhető legnagyobbmértékben igyekszik a Szentírás összes igazságát egyetlen központi tanítással egy vonalbahozni. Mikor befejezi a feladatát, akkor „nem marad más, mint védelmezni a rendszert mindaz eretnekséggel, mind az újabb bibliai bepillantásokkal szemben”. „Az evangélium áthatolóeszkatológiai jellegének, valamint az ítélet és kegyelem kihirdetése pillanatának újabb bibliaimegértését, mely annyira tele van ’az evangélium egyetemes felkínálásával’, egyszerűen

figyelmen kívül hagyják egyrészt azok, akik hangoztatják ezt a felkínálást, másrészt azok,akik tagadják azt – mindkettőjük, valamint a közös egyetértés elérése lehetségességénekkárára.”

D. Az elvettetés szuverenitása

„A református teológiában Isten szuverenitását széles körben elfogadták központitanításként.” De ahelyett, hogy ezt a szuverenitást „Krisztusból, mint Úrból kiindulvaértelmezte volna, Akiben végbemegy a kiválasztásunk”, a teológus, elbűvölvén a rendszerétőla szuverenitást tekintette a központi tanításának. Ennek következtében „a kiválasztás torzulást

szenvedett azáltal, hogy egyenlőnek tekintették az elvettetéssel”. „Valójában a szuverenitás azelvettetés szuverenitásából kiindulva vált központi tantétellé.” S „mindkét teológus, Herman Hoeksema és Cornelius Van Til egyszerűen csak

kiterjesztései ennek a teológiai motívumnak”, mely Isten szuverenitását „az elvettetésretörténő elsődleges utalással” határozza meg. Berkhof professzor Rendszeres teológiájaazonban megerősítést jelent „ahhoz a meggyőződésükhöz, hogy a kiválasztásnak és azelvettetésnek kell a kiindulópontnak lenni a teológiájukhoz”. „Mivel Hoeksema és Van Tilteológiái csak kiterjesztései ennek a teológiai motívumnak, mely hosszú ideje megtalálhatóvolt a keresztyén református egyházak gondolkodásában, így mindkét teológia érzékenyhúrokat penget ezekben az egyházakban, s a velük szembeni befogadó készséget főleg azeklézsiai intézményrendszer iránti hűség korlátozza. Hoeksema és Van Til teológiái csak

kiterjesztései ennek a teológiai motívumnak, s a keresztyén református egyházak teológiájátólalapvetően csak fokozatban különböznek. Ezért például Hoeksema közös keresztyénreformátus kritikája egyszerűen csak az, hogy ’túl messzire megy’ és ’túlontúl kihangsúlyozzaa kiválasztást’.”

E. Szupra- és infralapszariánizmus

A Reformed Journal 1951. áprilisi számában Daane írt két cikket „Időtlen logika?” és„Általános kegyelem kontra individualizmus” címmel. A Kegyelem teológiája című könyveelőszavában arról tájékoztat minket, hogy ezeket a cikkeket a Van Tilnek az 1947 -benmegjelent Általáno s kegyelem című könyvében felsorolt igazságok ihletésére írta. 1947-benDaane ezt „szép kis könyvecskének” nevezte. Ebben a könyvben a szerző arra buzdítja ateológusokat mintegy Hoeksema ellen, hogy ne a kiválasztással és az elvettetéssel kezdjék, és


5/63

5

ne a bból vezessék le azt az elképzelést, hogy Isten képtelen kegyesen viselkedni azemberiséggel, mint csoporttal, vagy általánossággal.

1951- ben Daane azt is állította, hogy „az általános kegyelem és a szövetségen belülifeltételek Hoeksema általi tagadása mögött az a tény áll, hogy a teológiai helyzetét azörökkévalóságban vette fel, következésképpen Isten viselkedését az emberekkel az időtlen

logikából kiindulva értelmezi.” Ám 1954-re Daane felfedezte, hogy „ami ihletés volt” Van Til könyvében, „azvalójában egyáltalában nem is volt benne a könyvben”.1 A közelebbi vizsgálat megmutattaneki, hogy Van Til teológiája még elvontabb, mint Hoeksemaé.2 Amit „Van Til történelmifolyamatnak nevez, az valójában egy egzisztenciális folyamat, azaz folyamat, melyben azegyes emberek folyamatosan haladnak át a nemlétezésből a létezésbe”.3 S. J: Ridderbos semlátta ezt meg.4 „Van Til gondolkodásában az egzisztenciális dialektikus folyamat teremtőfolyamatként van kezelve és a teremtést helyettesíti.”5 „A történelemfilozófiában, ami ő

javasol, nincsen helye Jézus Krisztus eljövetele döntő pillanatának.”6 „Valójában Van Tilnek„teljesen figyelmen kívül kellett hagynia minden pillanatot, amit a Biblia a valamivé válásvalódi pillanataként ír le: a teremtés pillanatát, a bukás pillanatát, az evangélium kihirdetése

által teremtet pillanatot.”7 Neki tehát „determinista elképzelése van a történelemről”.8 Amikorvan Til a dátumok és az időpontok komolyan vételéről beszél, akkor „nem olyan dátumokrautal, mint a bukás dátuma, Isten megváltó kegyelme megjelenésének dátuma, vagy Krisztuseljövetelének dátuma”.9 Így „Isten örök rendeléseit téve a kiindulópontnak”, Van Til egészelemzése az általános kegyelem problémájáról „megmarad az időtlen szférájának határain

belül”.10 S számára „Isten ugyanolyan érdekelt az elvetettek elkárhozásában, mint aválasztottak üdvösségében”.11 Az általános kegyelem problémáját „mint a bűntől függetlenvalóságost” meghatározva Van Til mélyebben elkötelezett az időtlen logika iránt, mint „aleghevesebb szupralapszariánusok”.12

1957- ben azonban Daane továbblép Hoeksematól és Van Tiltől Berkhofhoz ésBerkhoftól mindenki máshoz, akik valaha is a szupra-, vagy infralapszariánizmus vonalaimentén gondolkodtak. Az infralapszariánizmus a szupralapszariánizmusnál nem kevésbégondolkodott Isten szuverenitásának központi alapelvéből kiindulva, s így Daane számárahelytelenül határozták azt meg, mivel Krisztusra való utalás nélkül határozták meg. Így azegész vita a „szupra” és az „infra” vonatkozásában nagyobb alapokat adott mind Hoeksema,mind Van Til teológiájához, amiben a régi motívumot vitték tovább.13

2. 1924 indítványozói

De, jegyezheti meg valaki a „szupra-infra” vita elhalt. „Még egy teológiai professzorsem hoz szégyent magára azzal, ha megtagadja a személyes álláspontjának kimutatását.”

Emellett Berkhof elhunyt, Hoeksema és Van Til pedig nincsenek az egyházban. Igaz, de az

1 The Theology of Grace, előszó.

2 60. oldal

3 Ugyanott, 93. oldal, megjegyzés

4 90. oldal, megjegyzés

5 101. oldal, megjegyzés

6 119. oldal

7 Ugyanott

8 123. oldal, v. ö. 131. oldal

9 131. oldal

10 24. oldal

11

25. oldal12 25. oldal, megjegyzés

13 The Reformed Journal , 1957. szeptember


6/63

6

általuk kisebb-nagyobb mértékben használt teologizáló módszer még nem halt ki azegyházból.

Daane látszólag már korán, 1951- ben kezdte érezni ezt a tényt. A tény, melyHoeksema tagadása mögött állt, az ő alapvető elkötelezettsége volt az időtlen logika iránt, sezt sajnos nem értették meg az általános kegyelem indítványozói. „Hoeksema

kiindulópontjára állva és az ő időtlen logikájával munkálkodva az általános kegyelemindítványozója már azelőtt elveszítette a vitát, hogy belekezdett volna.” „Hiba az általánoskegyelemről és az állapotokról vitatkozni, amikor a valódi dolog valami más.”14

Az általános kegyelem indítványozóinak a korábbi generációk infralapszariánusaihozhasonlóan nincs valódi történelemfilozófiája, mely lehetővé tenné a számukra, hogy gátakközé szorítsák az időtlen logikából kiinduló gondolkodás áradatát.

El kell vetnünk annak a teológiának az egészét, amelyben a „ per se szuverenitást” teszik meg a magyarázatának „mindannak, amiknek meg kell lennie”.15 Ennek alapján„Krisztusnak a bűn feletti győzelme nem jobban kijelentésszerű arról, amit az Újszövetség ért’az Úr’ alatt, mint az Újpest veresége a Ferencvárostól”.16 Akkor ugyanis „minden egyformánIsten akarata, és minden egyformán az Ő szuverenitásának kifejezője”.17 „Isten tanácsvégzése

eme túlságosan leegyszerűsített elképzelése alapján… a bukást egyszerűen csak egy továb bitételként képzelték el Isten mindenre kiterjedő tervében. Azt mondták, hogy a végső igazság a

bukásról az, hogy annak Isten volt a végső oka. Ezt mondták a református hit tulajdonképpenilényegének, s azt az állítást, mely szerint Ádám szabadnak és képesnek teremtetett nemvétkezni, eretnekségként vizsgálgatták.” Istennek a Jn3:16- ben említett szeretetét egyesek „akiválasztottak világára korlátozták”. Mások, akik tagadták ezt, mindazonáltal hangoztattákannak a válogatás nélküli kijelentésnek a törvényességét, mely szerint „Isten szeret téged”.18

A per se szuverenitás égisze alatt a szövetség természetéről folytatott viták szinténkatasztrofális eredményekhez vezettek. A néhai Heyns professzor számára „az elvetettektörvényes joga magában foglalta Isten üdvözítő kegyelmének törvényes jogát”. Másokszámára „az ígéret egyáltalában nem az elvetetteknek adatott”. „a lényeg, amit meg kellfigyelni, az, hogy mindkét nézetben a szövetséget úgy alakították át, hogy illeszkedjen azelvetettek tényéhez…”19

3. Az általános kegyelem zűrzavara

„A szövetségi kegyelemmel kapcsolatos eme zűrzavarból és vitából emelkedett ki azáltalános kegyelem ügye.”20 Hoeksema számára ugyanis „Isten csak azért szereti aválasztottakat, mert ők igazakká váltak Krisztusban”. „Valaki azt hinné, hogy a keresztyénreformátus egyházak látták ezt a hatalmas repedést Hoeksema fegyverzetén, mert ha Istenazért szereti a választottakat, mer t ők igazak, és gyűlöli a bűnösöket, mert ők bűnösök, akkor

maga a kegyelem elveszett. A hibájuk, amiért elmulasztották Hoeksema álláspontjátmegkérdőjelezni, mely szerint Isten, mint szuverén csak gyűlölheti bármely és az összes bűnöst, mint bűnöst, az egyik leginkább zavarba ejtő rejtély ezen egyházak teológiaitörténetében.”21 „Az általános kegyelem világos megfogalmazása aligha volt elvárható abban

14 Timeless Logic

15 The Reformed Journal , 1957. szeptember

16 Ugyanott. Az eredetiben két amerikai csapat neve szerepel, ezt a jobb érthetőség kedvéért változtattam meg. –

a ford .17

Ugyanott18

Ugyanott19

Ugyanott20 Ugyanott

21 Ugyanott


7/63

7

az időben, amikor a teológiai észlelés olyan volt, hogy magának a kegyelem természetének akétségbe vonását sem vették észre.” Az általános kegyelem indítványozói 1924-ben„elsődlegesen inkább a szuverenitás, semmint a kegyelem elképzelésével foglalkoztak…”22 Ők maguk is a per se szuverenitás elképzelésének hatása alatt állván, melyben, mint korábbanemlítettük, „elsődleges utalás van az elvettetésre”, „még nem fedezték fel, hogy noha a

megfogalmazás részletei különböznek, Hoeksema, Schilder és Van Til valamennyienragaszkodnak ahhoz az indítványhoz, hogy Isten, mint szuverén, nem szereti és nem szerethetia bűnöst. Ez pedig valójában bár nem szándékos, a bármilyen féle isteni kegyelemnek magát atermészetét tagadja.”23 Magának az 1924-es megfogalmazásnak a természete „jelzi, hogy ’aközponti tanításnak’ a motívuma alatt lett megalkotva, s a tartalma ad Hoeksemanakvalamennyi alapot azt állítani, hogy ez teológiai eltávolodás volt, mert a formája és a tartalmanincsenek összhangban.”24

4. A végeredmény

A központi tanítás teológiai motívuma eme hosszú fejlődésének eredménye „azűrzavar, ami közönyt és apátiát szül”.25 „A teológiai kimerülés és összezavarodás, azeredményeképpen jelentkező teológiai közönnyel közrejátszott abban, hogy a teológiaielmélkedés folyamatának véget vessen.” … „Az egyház látszólag érzi, hogy azabsztrakcionizmusnak ezen a területén az eretnekség és az ortodoxia egy és ugyanaz.”26 „Azegyházak általában csak keveset törődnek a Lélek -adta ihletből kiindulva a finoman fontteológiai spekulációkkal, s a Lélek -munkálta közönnyel bántak ezekkel, még amikor azortodoxia igényével, vagy az eretnekség vádjával kezelték ezeket.”27 „A reformátusgondolkodás statikus jellege egyszerűen nem hagyhatott helyet ’az első’ és ’a második’számára a történelmi sorrendiségben.”28

22 Ugyanott

23 Ugyanott

24 Ugyanott

25 Ugyanott

26

Ugyanott27 Ugyanott

28 Ugyanott


8/63

8

2. fejezet: Daane megértése

Áttekintettük Daane „A teológia állapota az egyházban” című cikkét. Továbbiérdeklődésre számot tartható anyag is van ebben a cikkben, de amit áttekintettünk, az

elegendő a teológiája hajtóerejének és irányának felvázolásához. Most ezzel az iránnyalfogunk foglalkozni.

Daane nagyon törődik azzal, hogy az ő gyülekezete kövesse a biblikus teológiát.Ennek kétirányú jelentősége van. Először is Daane szembeállítja a biblikusan megalapozottata spekulatív teológiával. Másodszor, úgy a rendszeres teológiával szemben foglalkozik a

biblikussal. A két dolog egymással átfedésben vannak. Mindkettő tárgyalása tehát kihatássallesz a másik tárgyalására is.

1. Biblikus kontra spekulatív teológia

Úgy gondolunk a teológiára, mint tulajdonképpen biblikusra, amikor a Bibliaönhitelesítő ahhoz, mint Istennek a Krisztuson keresztül az ember számára adott közvetlen ésvilágos, valamint egyedüli és végleges kijelentése. Nos, minden Daane által említett ember – Vos, Heyns, Berkhof, Schilder, Hoeksema és jómagam – kétségtelenül buzgón igyekeznek

biblikusak lennie ebben a vonatkozásban. A lehető legvilágosabb bizonyíték megtámadását jelentené mást állítani.

Másrészről mi spekulatívnak tekintünk egy teológiát, amikor a Bibliát nem Istennek aKrisztuson keresztül az ember számára adott közvetlen és világos, valamint egyedüli ésvégleges kijelentésének tekintik. Így a modern teológiában Schleiermacher és Ritschlspekulatív teológusok. Ugyanezt kell mondani Barthról is. Noha azt mondja, hogy a BibliaIsten Ígéje, Barth azt is mondja, hogy Isten kijelentése az Ő Ígéjében teljességgel rejtett még

akkor is, amikor teljességgel kijelentett. Dr. G. C. Berkouwer teljesen helyesen nevezi Barthteológiáját „páncélozott rendszernek”.

Látszólag az is világos, hogy ha a református teológia hasznos akar lenni a modernteológiai vitában, akkor a lehető legnagyobb szükség van arra, hogy fenntartsuk a Szentírás,mint Isten tévedhetetlenül ihletett Ígéjének tanítását.

Azt állítottam, hogy a református hit jelentősebb a modern helyzetben, mint akár alutheranizmus, akár az arminianizmus, s pont azért, mert a másik kettőnél következetesebbentartotta fenn a Szentírás protestáns nézetét.29 Nagyon távol áll attól, hogy statikus lenne:valójában ez az egyetlen valóban dinamikus nézete a Szentírásnak. „A Szentírás nem egy régikrónika száraz meséje, hanem az örökké élő ifjú Íge, amit Isten manapság és mindig is küld anépének. Ez Isten örökké folytatódó beszéde mihozzánk… Ez a viva vox Dei epistolaomnipotentis ad suam creaturam.”30 Azok végzik majd végül a statikánál, akik bármely más,ettől az Ígétől eltérő alapon munkálkodnak. Bármely mozgalom is legyen ezen a másikalapon, az a Véletlen mozgalma. A modern teológia „dinamizmusa”, ami a menetét illeti, egykavargó üsté, egy ember által felépített rendszeré. Megpróbálván megszervezni ennek azüstnek a tényeit szükségszerűen a tiszta determinizmus páncélos rendszeréhez jutunk. Ennek arendszernek az alapján nem létezik „Isten örökké folytatódó beszéde mihozzánk”. Isten ésember együtt vesznek bele az irracionalizmus feneketlen tengerébe. Isten nem folytathatja a

beszédet, mert nem rendelkezik belsőleg és külsőleg teljes öntudattal, s amiatt aztán még a beszédet elkezdeni sem volt képes. De ha még képes is lett volna, akkor sem lenne senki,

29 Lásd A keresztyén ismeretelmélet áttekintése című művemet

30 Bavinck Gereformeerde Dogmatiek 1, kötet, 405. oldal


9/63

9

akihez beszélhetne, mert ez az Isten nem alkotta meg az embert Önmaga képmására. Ez hátDaane elképzelése a „dinamikáról”?

Ennek kimondása nem annak tagadását jelenti, hogy a modern teológusok nem járultak hozzá nagyon jelentősen a Biblia tanulmányozásához. Biztosan hozzájárultak.Rendkívül ostoba dolog lenne a református teológusok részéről nem hasznosítani Kittel

Wörterbuch- ját, vagy elvetni, hogy odafigyeljenek Barth exegézisére. Új bepillantások nyíltakmeg a reformtus teológusok számára az ő odafigyelésük által a modern bibliatanulmányokra.A legradikálisabb kritikusok hívták fel időnként a figyelmet a Szentírás tanításainak azokra azösszetevőire, melyek háttérbe szorultak, vagy nem voltak kellően áttanulmányozva.

Mindez azonban csak annál fontosabbá teszi a Daane által említett fiatal reformátusteológusok számára, hogy ügyeljenek a kiindulópontban és a módszertanban megmutatkozókülönbségekre az Isten élő és aktív Ígéjén alapuló teológia, valamint a feltételezetten önmagátmagyarázó, az Istentől függetlenül működő emberi tapasztalaton alapuló teológia között.

2. A Szentírás teológiája

A tévedhetetlen Biblia elképzelése nem tartható fenn sokáig, ha a teológia, amit valakivall, öröklötten romboló erre a konkrét elképzelésre nézve. A tévedhetetlen Biblia elképzelésenem a Bibliától függetlenül kezdődő filozófiából, vagy teológiából származik. A Bibliánakönhitelesítőnek kell lennie. Ez az a dolog, amit Kuypert és Bavinckot követve a régi Princetonteológiájával szemben megpróbáltam fenntartani. Másrészről, az önhitelesítő Bibliaelképzelése kifejez bizonyos teológiát, nevezetesen a református teológiát. Ha Isten nemönálló, tehát nem független a világ történelmi folyamatától, s ezért tehát nem is felügyelmindent, ami a történelemben megy végbe, akkor a tévedhetetlen Biblia elképzeléseértelmetlen. Abban az esetben Isten nem azonosítja Önmagát az ember Isteneként, mert nemis teheti.

Sok fundamentalista teológia alapjában véve arminiánus. Emiatt nem juttathatjaérvényre a tévedhetetlen Biblia elképzelését, noha biztosan megpróbálja megtenni. De azelképzelés, mely szerint az embernek megvan a hatalma annak megtételére, ami Isten tervétőlfüggetlen, öröklötten megsemmisítő arra az elképzelésre nézve, mely szerint Isten képestévedhetetlenül értelmezni az ember számára a kozmikus és az emberi történelem egészfolyamatát. Az nem Isten mindenhatóságának és mindentudásának a megtámadása, ha aztmondjuk, hogy az egyiknek sincs semmi értelme egy olyan világegyetem vonatkozásában,aminek a dinamizmusa a véletlen dinamizmusa. Amikor tehát az arminiánus teológusokhisznek egy tévedhetetlen Bibliában, akkor azt nagy fokban irracionális módon teszik.

Ugyanez mondható el a lutheránus teológiáról. Vegyük Francis Pieper álláspontját.Senki sem ragaszkodik őszintébben a Szentírás tévedhetetlenségéhez, mint ő. Valójában azt

vallja, hogy a kálvinisták nem is ragaszkodhatnak ehhez az elképzeléshez. S az ok? Ők azthiszik, hogy Istennek van egy végső és titkos rendelése, aminek az ember végül nem állhatellene. Szónoki módon teszi fel a kérdést: „De miképpen képes Kálvin arra ösztökélni azembereket, hogy támaszkodjanak Krisztusra és az evangéliumra, amikor azt tanítja, hogy csakaz Íge egyes hallgatóinak lehet Krisztussal szembeni követelése?”31 Azaz, Kálvin„partikularizmusának” gyökerei az ő racionalista megközelítésében rejlenek, amivel Istenrejtett akaratához viszonyul. Kálvin nézetét így írja le: „Bármi, amit Isten komolyan akar,annak minden egyes esetben ténylegesen meg kell történnie, s mivel nem minden emberüdvözül ténylegesen, ezért arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az Atya soha nemszerette a világot, a Fiú soha nem békítette ki a világot, és a Szentlélek soha nem akar hitetébreszteni mindenkiben, akik csak hallják az Ígét. Ez a fő érve Kálvinnak az Institúciója

31 Christian Dogmatics, 2. kötet, 46. oldal


10/63

10

negyedek, a predesztinációval foglalkozó fejezetében. Ő azzal az újra és újra ismételgetettkijelentéssel szabadul meg a Szentírás azon kijelentéseitől, melyek az egyetemes kegyelemrőltesznek bizonyságot, hogy az eredménynek kell meghatároznia a kegyelem isteni akaratának amértékét.”32

Itt gondosan rá kell mutatni a pontos lényegre. Pieper egész érvelése lényegében az

arminianizmuséval azonos ama feltevésen alapszik, miszerint hogy ha Isten Krisztusbanőszintén kínálja az üdvösséget az embereknek, mint általánosságnak, azaz mint osztálynak,akkor nem létezhet Isten titkos, vagy végső rendelése, amelynek megfelelően megszabja azemberek végső sorsát. A feltételezés szerint az ember az, aki rendelkezik a végső hatalommalaz evangélium általános ajánlatainak elfogadásához, vagy elvetéséhez. Pieper érvetulajdonképpen ugyanaz, mint amit Pighius hoz fel Kálvin ellen. Pighius azt állította, hogy haIsten akarata a végső ok minden mögött, ami megtörténik, akkor a másodlagos okoknaknincsen semmi értelmük. Kálvin erre azt válaszolja, hogy teljesen törvényes dolog az ember

bűnét közbenső, míg Isten tanácsvégzését a végső, az ember sorsát eldöntő okként megjelölni.S hozzáteszi, hogy pontosan azért veti el Pighius a különbségtételt a közbenső és a végsőokok között, mert nem elégszik meg az Íge hallgatásával.33

Nos, Pieper sokkal ortodoxabb, mint Pighius. Mindazonáltal a Szentírás nagy fokbanirracionalista nézetéért száll síkra. Azt mondja, az taníthatja, „hogy Isten azt akarja, ami soha

be nem következik”. „Isten célja nm valósul meg az emberiség egy részében.” 34 Akálvinizmust racionalistának és deterministának mondja, mivel azt tanítja, hogy Isten akarata,vagy rendelése felügyel minden dolgot.

S ezen a ponton összpontosul a mi problémánk is Daane javasolt módszertanával.Daane is panaszkodik a református teológusokra, akik azt vallják, hogy mindent Istenfelügyel, amiknek meg kell lenni. Más szóval, elveti azt, amit Kálvin, Hodge, Bavinck ésBerkhof tanítottak világos, érthető módon ebben a dologban. Elveti, mégpedig hevesen, azt azelképzelést, mely szerint a bűn eredete akart dolog volt Isten titkos tanácsvégzése szerint. Egyetlen református teológus sem tagadja, hogy a bűn Ádám részéről áthágása volt Istenkifejezett, vagy kijelentett akaratának. Egyes református teológusok beszélnek Istenengedélyéről a bűn bejöveteléhez. De aztán sietve hozzáteszik az arminianizmussal,lutheranizmussal, stb. szemben, hogy ez az engedélyezés nem puszta engedély. E mögött azengedély mögött ott van Isten aktív irányítása. Egyénként a bűn nem lenne bűn. Miképpenvétkezhetne az ember vákuumban? Csak a Szentírás önmeghatározó, ezért minden mást ismeghatározó Istennel kapcsolatosan vétkezhet az ember. Ezzel később majd mégfoglalkozunk. Most főleg Daane Szentírásról alkotott elképzelésére összpontosítunk. Ő aztajánlja nekünk, hogy térjünk vissza a biblikus teológiához. Csak ez a teológia lesz fontos amodern helyzetben. Panaszkodik azokra, akik a kiválasztás és az elvettetés központi alapelvétteszik meg mindent meghatározóként a gondolkodásunkban. Ez jellemezte, mondta, nemcsak

Hoeksema és a saját gondolkodásomat, hanem a református gondolkodást általánosságban is.A vádat a múlt összes szupra-, és infralapszariánusa, valamint az általános kegyelemkihirdetésének 1924-es indítványozói ellen is megfogalmazza. S Daane természetesen teljesenigazságosan vádolja mind az egyiket, mind a másikat. Mindezek az emberek ténylegesenhiszik, hogy Isten gondviselése mindenre kiterjedő, s magában foglalja még a bűnt is.Egyikük sem hisz Daane ama elképzelésében, hogy a Paradicsomban Ádám képessége arra,hogy ne vétkezzen, ugyanolyan végső, mint az a képessége, hogy vétkezzen, s ígymeggátolhatta volna, hogy Krisztus a világba jöjjön.

32 Ugyanott, 2. kötet, 26. oldal

33

Calvin’s Calvinism, Első rész, Értekezés Isten örök eleve elrendeléséről, ford. Henry Cole, 32. oldal. V. ö. az Általános kegyelem című művemmel is. 34

2. kötet, 27. oldal


11/63

11

De amit Daane még nem tett meg eddig, az nem más, mint hogy nem különböztettemeg az álláspontját az arminianizmustól, a lutheranizmustól, és más hasonló mozgalmaktól afundamentalisták között. A múltban a református teológusok nem hagyták, hogy elfordítsákőket Ádám teljes felelősségének fenntartásától a bűn miatt, a bűn egyidejű belefoglalásávalIsten mindenre kiterjedő tervébe. Kálvint nem fordította el a Szentírás követésétől Pighius,

amikor az utóbbi azzal vádolta, hogy az ember szabad akarata ellenére jár el, mert vallottaIsten mindenre kiterjedő tervét. „De megismételném, milyen tökéletesen tudatában vagyokabban, mennyi abszurditást és kibékíthetetlen ellentmondást hordoznak magukkal ezek a mélydolgok a világi személyek számára.”35 „Ha tehát semmi sem képes meggátolni az embertannak elismerésé ben, hogy a bukásának első eredete Ádám volt, s ha minden emberönmagában találja meg a bukásának másodlagos okát, akkor mi gátolhatja meg a hitünketabban, hogy a távolból elismerje teljes józansággal, bámulattal és minden alázattal Istennekazt a titkos, közvetett tanácsvégzését, mely által az ember bukása így eleve elrendeltetett? Smi gátolja meg ugyanazt a hitet a belső közbenső ok elfogadásában? Ezzel az emberi fajegyénileg kötődik a vétekhez és az örök halál sivárságához, mint Ádám személyétőlszármazóhoz, így önmagában mindegyikük ki van téve a halálnak, mégpedig az örök

halálnak. Pighius tehát nem törte ketté, rázta meg, vagy változtatta meg (amiképpen vélte) azta kiváló és legszebb szimmetriát, amivel ezek a közbenső és közvetett okok isteni módonharmonizálnak!”36

Kálvin szerint az értelme határait állítja fel az Isten számára lehetséges határaiként.Pighius alapjában véve nem akart meghajolni a minden dolog Isten által történő szuverénelrendezése előtt, Akinek az útjai megtalálhatatlanok és kikutathatatlanok. Ebbéliálláspontjában racionalista volt, míg azzal a feltevésével, mely szerint az ember akarata Istentervétől függetlenül önmagában is megérthető, irracionalista.

Nagy segítséget jelentene Daane teológiájának megértéséhez, ha tájékoztatna minketarról, hogy vajon vallja-e az említett református teológusokkal együtt azt a tényt, hogy aSzentírás valóban protestáns elképzelése a református, nem pedig az arminiánus, vagylutheránus, továbbá, hogy ez az elképzelés értelmetlen mindaddig, amíg nem a SzentírásIstene az, Aki felügyeli mindazt, amiknek meg kell lenni.

Daane-nak tehát igaza van, amikor biblikus teológiát követel a spekulatívvakszemben. Ám az arminiánus, vagy a lutheránus olyan teológia, ami jelentős mértékben inkábbspekulatív, semmint biblikus. Ők azt állítják: a Biblia nem taníthatja azt, hogy Isten felügyelmindent, mert, mint mondják, ez nem lenne összhangban az ember szabadságával. Ez azérvelés egy racionális spekuláció. Pieper valójában azt állítja, hogy a Biblia bármit taníthat: ez

pedig irracionális spekuláció. Már csak azt kell megvizsgálnunk, miképpen igyekszik Daane elkerülni a lefelé

haladást a két spekulatív út valamelyikét, vagy mindkettőt járva, miközben olyan

tévedhetetlen Bibliát akar, mely megfelel egy véges istennek.

3. Keresztyén történelemfilozófia

A valóban biblikus teológia keresése mellett Daane azt is hangoztatja, hogy valóbankeresztyén történelemfilozófiára van szükségünk, olyanra, amit nem a szuverenitás központitantételéből vezettek le, hanem ami krisztológiai beállítottságú. Csak az a történelemfilozófia,amelyik „a történelem közepéhez, a Központi Eseményhez: Jézus Krisztushoz kapcsolódik”,rendelkezik majd valódi jelentőséggel, mert, mint hiszi, ez ad valódi egyediséget a történelmieseményeknek és az emberi döntéseknek. Amikor a teológiát a szuverenitás központi

35 Idézett mű, 88. oldal

36 Ugyanott, 91. oldal


12/63

12

motívumával, mint olyannal alkotják meg, s azt következetesen végigviszik, akkor egydeterminista történelemfilozófiához jutunk. Akkor nem lehet érvényre juttatni egyetlentörténelmi eseményt sem. Konkrétan, nem lehet érvényre juttatni Krisztusnak a halálában ásfeltámadásában foglalt munkájának egyedi jelentőségét sem.

A „Központi Eseménnyel: Jézus Krisztussal” kezdve azonban lehetővé válik az Ő úri

mivoltának érvényre juttatása az idő felett. „Sem az óra, sem a naptár nem képes valójábanfelosztani az időt. Ennek következtében egyik sem képes különbséget tenni az időpontokközött, és megmondani nekünk, mennyi az idő. Egyedül Krisztus képes valójában felosztaniaz időt. Egyedül Ő képes elválasztani a jelent a múlttól és a jövőtől oly módon, hogy a múltvalóban múlt, a jelen döntő és a jövő biztos.”37

„Ő, és nem az óra, vagy a naptár vezeti be e Nagy Felosztást, a valódimegkülönböztetést a jelen kor és a korábbi kor, ’az Ő órája’ és ’a sötétség Hercegének órája’között.”38 Az idő felosztásával Krisztus „kinyilatkoztatja úri mivoltát az idő felett”. „A Bibliacsak másodlagosan érdekelt a napokban és az években számlált idő iránt.”39

Az afféle kifejezések jelentését, mint „az idő teljessége”, „az utolsó idők”, Krisztusnakaz idő feletti úri mivolta fényében kell látni.40 „Amikor ’az utolsót’ a naptárból kiindulva

határozzuk meg, az közvetlenül a világ végét megelőző időkre vonatkozik. Mikor azonban ’azutolsót’ a Bibliának az időről alkotott elképzeléséből kiindulva határozzuk meg, akkor az atörténelem középpontjára, a Központi Eseményre: Jézus Krisztusra vonatkozik.”41 Ez az akrisztologikusan orientált történelemfilozófia, ami annak eredményeképpen jön létre, hogy ahelyes hangsúlyt inkább a biblikus, semmint a rendszeres teológiára helyezzük.

Nem lesz könnyű felfedezni, miféle történelemfilozófiával akarja Daane helyettesítenia hagyományos reformátust. De ennyi máris világos: őt nem pusztán a szupralapszariánizmusvalamelyik fajtájának a tagadása érdekli a történelem jelentőségére oly módon helyezetthangsúlyból kiindulva, ahogyan azt az infralapszariánizmus tette. Az infralapszariánusok,mondja a szupralapszariánusoknál nem kevésbé tevékenykednek a szuverenitás, mint olyanközponti elképzelésével. Ahhoz, hogy Krisztussal, mint az idő valódi felosztójávalrendelkezhessünk, nem szabad úgy gondolni Rá, mint Aki Isten meghatározott tanácsvégzéseés eleve tudása szerint munkálkodik. Nem lehet Mögötte Isten örök tanácsvégzése, aminekmegfelelően kell végbemenni mindennek. Ebben az esetben ugyanis Krisztus eljövetele márnem lenne jobban kijelentésszerű Istenről és az Ő céljairól, mint amennyire a Ferencvárosgyőzelme az volna. A valóban krisztológiai megközelítésnek tehát olyannak kell lennie, amivalóban lecseréli a szuverenitás, mint olyan „központi alapelvét”, s ezzel Daane szerintkizárja Isten minden felügyelő gondviselését, egyidejűleg pedig másodlagos fontosságottulajdonít az órának és a naptárnak.

Amikor halljuk, amint Barth előhozakodik a maga krisztológiai alapelvével, mintellentétessel azzal az Istennel, Aki közvetlenül és véglegesen jelenti ki Magát a Szentírásban,

akkor tudjuk, hogy a történelmi keresztyénség szekularizációjával kell foglalkoznunk amodern egzisztencialista filozófiából kiindulva. S amikor látjuk Barthot ellentétet állítaniKrisztus és a naptár, vagy az óra között, akkor azt is tudjuk, mivel kell harcolnunk. Tudjuk,hogy azzal az elképzeléssel van dolgunk, mely szerint Isten, még amikor teljesen ki is

jelentetett krisztusban, akkor is teljességgel rejtett. Barth azt mondja, hogy a kijelentéstörténelmi, de a történelem nem kijelentésszerű. Tudjuk, hogy ezen az alapon nincs értelmeKrisztusról, mint a történelem középpontjáról beszélni, mert akkor a történelemnek nincs semkezdete, sem közepe, sem vége. Konkrétan, Krisztus és a munkája egyediségének sincsen

37 “What Time Is It?” Reformed Journal , 1951. október

38 Ugyanott

39

Ugyanott40 Ugyanott

41 “The Power of a New Beginning”, Reformed Journal , 1951. november


13/63

13

értelme. Mit jelenthetne Krisztus halálának és feltámadásának az egyedisége, ha ez a Krisztusteljességgel rejtve van a történelemben, amikor belép a történelemben? Akkor az egésztörténelem nem több, mint hangok káosza.

Daane esetében azonban egy teljesen más problémával állunk szemben. Őtermészetesen nem akarja Barthot követni. Erről biztosított bennünket. Ő nem akar olyan

Krisztust, Aki teljességgel rejtett. Barthtal szemben síkra száll az evangélium tényeinektörténelmisége mellett. Ezért nagyon hálásak vagyunk neki. Ám mégis elveti azt, ami közösminden református teológusnál, amikor valódi egyediséget keres a történelemben, konkrétan

pedig a történelem központi tényét, Jézus Krisztust és az Ő munkáját keresi Isten mindenrekiterjedő gondviselésétől függetlenül. De akkor miképpen várja az egyediség felfedezését atörténelemben és Krisztusban?


14/63

14

3. fejezet: A lételméleti Szentháromság

Az előző fejezet végén feltett kérdésre a választ megtalálhatjuk Daane konkréttanításának ismételt megvizsgálásával. Az alapvető ellentét felállításával a látszólag valóban

biblikus és krisztológiai módszer és a „központi alapelv” módszere között Daanemindenekelőtt a lételméleti Szentháromság tantételét veti el, ahogyan azt a jelen szerzőalkalmazza.

1. Bavinck a Szentháromságról

Valójában semmi észrevehető különbség nincs aközött, amit én mondtam korábban alételméleti Szentháromságról és aközött, amit Berkhof és Bavinck mondtak korábban róla,vagy amit Daane igyekezett bizonyítani, hogy van. Valójában én nem foglalkoztam mástémával, hanem csak használtam azt, amit megállapítottak és leszögeztek, főleg Bavinck,

apologetikai célokból. Így például az általános kegyelem tárgyalásakor a fő célom a biblikusválasz megtalálása volt, mely mentes a spekulatív gondolkodás minden formájától. A nemkeresztyén filozófia minden formája összevegyíti Istent és a világot. Egyedül a Biblia beszélnekünk arról a tényről, hogy Isten hármas a világtól független lényként létezik. Mint ilyen,elégséges tehát Önmagában. Nem áll kölcsönhatásban a nemlétezéssel. Bármely problémamegoldásának a teológiában a hármas Isten eme biblikus tantételén kell alapulnia, AkiÖnmagában külön létezik a világgal fennálló viszonyától és megelőzi azt.

Ez nem azt jelenti, hogy miután tanultunk erről a hármas Istenről a Szentírásból, akkorIsten eme elképzeléséből levezethetünk mindenféle végkövetkeztetést a világegyetemről,közben mindvégig figyelmen kívül hagyva a Szentírást. A Szentháromság tantételét nemállíthatjuk fel és nem használhatjuk a Szentírástól függetlenül.

Nagyon hamis lenne a Szentírással szemben, ha a lételméleti Szentháromságimmanens kapcsolatainak tantételébe vetett hitet szembeállítanánk a Krisztus személyének ésmunkájának valódi egyediségébe vetett hittel.42 Daane mégis szembeállítja a kettőtegymással. Amikor én azt mondtam, hogy minden emberi állításnak a végső viszonyítási

pontját a Szentírás hármas Istenében, a lételméleti Szentháromságban kell megtalálnia, akkorő így kiált: „Vajon nem Istennek a Krisztusban adott kijelentése a keresztyén magyarázatánaklegfontosabb alapelve?”43 Miért állítja így szembe Daane a teológia krisztológiai és trinitáriusmegközelítését? Bavinck azt mondja nekünk, hogy a valódi krisztológia, mely magábanfoglalja a Krisztus isteni mivoltába vetett hitet, magában foglalja a lételméletiSzentháromságot is: „Athanasius jobban értette, mint kortársai közül bárki, hogy Krisztusisteni mivoltával és a Szentháromsággal áll, vagy bukik a keresztyénség.” 44 Ha fenntartjuk

Jézus Krisztus istenségét, akkor azt jelentjük ki, hogy az Atyával és a Szentlélekkel együttörökkévalóan Ő volt az egyetlen hármas Isten. Ez a hármas Isten az, Aki azt mondja nekünk,hogy Kr isztus munkáján keresztül Ő üdvözíti a világot. „A Szentháromság a keresztyénségszíve. Az, aki tagadja a Szentháromságot, egy halott alapelvre csökkenti le Istent, vagy a világörökkévalóságát tanítja.”45 „A keresztyénség lényege az abszolút önmegvalósítás Krisztusbans Isten abszolút önközlése a Szentlelken keresztül csak akkor tartható fenn, ha alapja ésalapelve ( principium) a lételméleti Szentháromságban van.”46 Azok, akik a teológiájukat nem

42 Gereformeerde Dogmatiek , 2. kötet, 283. oldal

43 A Theology of Grace, 103. oldal

44

Gereformeerde Dogmatiek , 2. kötet, 289. oldal45 Bavinck, ugyanott, 290. oldal



15/63

15

a Szentírásra alapozták, azzal vádoltak másokat, akik a lételméleti Szentháromság tantételét aSzentírásból származtatták, hogy spekulatív elmélethez ragaszkodnak. Az egyház azonbanvisszafordította ezt a vádat. Számára a Szentháromság volt minden tantétel közül alegfontosabb, s minden titok közül a legkiemelkedőbb. Az egyház nem kereste Istenben azegység elvont alapelvét, amelyet szükséges volt kiegészíteni a sokféleség ugyanolyan elvont,

a világban megtalált alapelvével. Mert „a Szentháromság megvallásának dicsősége abban atényben rejlik, hogy az általa megtalált egység nem kizárja, hanem tartalmazza asokféleséget.”47

Eleget mondtunk annak meglátásához, hogy Daane nem lelt támogatásra Bavincknál alételméleti Szentháromság és a krisztológiai megközelítése között ellentétéhez. Bavinckszámára ugyanis a valódi krisztológia mindaddig nem található meg, amíg annak alapja nem alételméleti Szentháromságban van. A Szentháromság három Személye közötti immanenskapcsolatok az alapja azoknak a viszonyoknak, melyeket a hármas Isten fenntart a világgal.Természetesen igaz, hogy semmit sem tudunk a Szentháromság Személyei közötti immanensviszonyokról, leszámítva ennek a Szentháromságnak a kijelentését Krisztuson keresztül aSzentírásban. Mivel azonban Isten Maga mondta nekünk, hogy Ő a lényében hármas, ez a

hármas lény az, Aki a teremtés és a megváltás alapját képezi. Amíg nem tartjuk fenn alételméleti Szentháromság alapvető fontosságát, addig Isten belekeveredik a véletlendinamizmusába.

2. Warfield a Szentháromságról

Röviden utalhatunk B. B. Warfieldre ugyanebben a témában. Ő Bavinckhoz hasonlóanrámutatott, hogy csak a szilárd teológiától eltávolodottak ellenezték a lételméletiSzentháromság elképzelését, mint minden teológia alapját. Ezt különösen Kálvinnak aSzentháromságról alkotott tantételével kapcsolatosan mutatja ki. Vajon Kálvin, aki oly sokkal

később élt, mint a korai egyházatyák, még a saját korában is tudott valamit hozzátenni aSzentháromság tantételéhez? Warfield mondja: Meg kell hagyni, „Isten szuverenitása asarkalatos pontja az ő Istennel kapcsolatos gondolkodásának.”48 De „csak az Ő trinitáriusfogalma kölcsönöz elevenséget Isten elképzelésének”.49 A Szentháromság Kálvin számára „alegmélyebb vallásos érzelmeinek a posztulátuma”.50 Ez az alapja a szabad kegyelemrőlalkotott elképzelésének.

Jóllehet Kálvin „semennyire sem távolodott el az ortodox atyáktól származótantételtől”,51 mindazonáltal náluk világosabban fogta fel, hogy a Szentháromság Személyeiteljességgel egyenrangúak. Ha a kegyelem tantételeinek meg kell állniuk, akkor a Fiú nemlehet alárendeltje az Atyának.52 „Egyszerűsítés, tisztítás, egyenlősítés – ez a három fogalomaz ismérvei Kálvinnak a Szentháromságról alkotott tantételének.”53

Mivel Kálvin „a tantételt a maga tisztaságában és az alárendeltség kovászátólmentesen tanította, mely még mindig talált búvóhelyet az elterjedt gondolkodásban és beszédben, ezért látszólag forradalminak tűnt a régi beszédformában tanított és régimegfogalmazási móddal átitatott emberek számára, és a legváratlanabb helyeken hozakodottelő az elvettetéssel.”54 „A Személyek abszolút egyenlősége” volt a számára a legfontosabb.55


48 Calvin and Calvinism, 175. oldal


50 Ugyanott


52

220. oldal53 Ugyanott, 230. oldal



16/63

16

Miért ellenezték az emberek a Szentháromság e tantételét? Mivel nem ragaszkodtakIsten kegyelmének teljes szuverenitásához. „Az arminiánusok viszont határozottanhajlamosak voltak az origenisták tulajdonképpeni szubordinacionizmusára.”56 Azok, akik azeredeti, vagy végső kiindulópontjukat az emberbe helyezték, akit önmaga törvényének(függetlennek) feltételeztek, az eset természeténél fogva ellenezni fogják a lételméleti

Szentháromság elképzelését. Ők megpróbálnak beleépíteni egy szubordinacionizmustegyenesen a Szentháromság tantételébe. Ez segít létrehozni azt a fokozatbeli különbséget,amit Isten és ember között akarnak. Ez majd arra ösztönzi őket, hogy Istent az egység elvontalapelveként képzeljék el, amit ki kell majd egészíteni az ugyanúgy végső, a világbantalálható sokféleséggel. Így ingadozott Episcopus, egy vezető arminiánus gondolkodása „aszámszerű és a specifikus egyetlenség között”.57 A későbbi arminiánusokszubordinacionizmusa „sem tűrhette Kálvin trinitáriánizmusát, melynek a sarokköve volt aSzentháromság Személyeinek egyenlősége…”58 Tagadni a Fiú és a Lélek teljes egyenlőségétaz Atyával nem más, mint „logikailag az Atya erőinek, ha nem az akaratának teremtményeivétenni Őket, amivel a valódi istenségük megsemmisül.”59

Az tehát „különösen a református egyházak öröksége, hogy megtanulták Kálvintól

Krisztus számára megkövetelni az αυτοθεοη nagy díszítő jelzőjét”.60 Így tehát ha Krisztussalkezdjük, végül visszajutunk ahhoz a tényhez, hogy Ő Isten örök Fia, egyenlő az Atyával, és aSzentlélekkel. S ezzel a Daane által felvázolt ellentét a lételméleti Szentháromsággal történőkezdés és a Krisztussal történő kezdés között megdől. Emellett ha valaki Krisztussal akarjakezdeni azért, hogy biztosan megvédhesse Isten tiszta és szuverén kegyelmének tantételét,ismét csak a lételméleti Szentháromsághoz jut majd vissza. Onnan, és csakis onnan ered atiszta kegyelem. Warfield és Bavinck, illetve előttük Kálvin és Ágoston minden érdeklődése alételméleti Szentháromság tantételének fejlesztése során arra irányult, hogy fenntartsák aszuverén kegyelem tantételét. Nincs szuverén kegyelem, ha Isten nem szuverén.

Másrészről, ha Daane fenntartani igyekszik az alapvető ellentétét a lételméletiSzentháromságban megtalált kiindulópont, és a Krisztusban megtalált kiindulópont között,akkor ezt csak úgy teheti meg, ha követi a szubordinacionizmus útját az arminiánusokkal, svégül a modern teológiával együtt, amely számára – ahogyan Arisztotelész számára is – Istencsak egy távoli, elvont alapelv, mely kölcsönhatásban áll tér -idő világ örökké létezősokféleségével.




58

Ugyanott, 267. oldal59 Ugyanott, 272. oldal



17/63

17

4. fejezet: Isten rendeletei – gondviselés

Forduljunk most Daane-hoz Isten rendeleteiről. Ez majd világosabban kiemeli akülönbséget az ő krisztológiai megközelítése, valamint a „központi alapelv” között, amitelvet.

A rendeletek általános tárgyalását két fő részre kell osztani. Az első részben agondviselés témáját vesszük górcső alá általánosságban. Ezen belül feltesszük a kérdést:lehetséges, hogy Krisztus ne halt volna meg? S ha lehetséges lett volna, hogy Krisztus nehaljon meg, akkor ez a saját erejéből lett volna így, vagy az emberek erejéből, akik nemfeszítették volna keresztre, vagy akár Ádám miatt, aki dönthetett volna úgy, hogy nemvétkezik, ezzel Krisztus eljövetelért a bűn eltörlése végett teljesen szükségtelenné ésértelmetlenné tette volna.

Vajon azok, akik a teológiájukat egy „központi alapelvnek” megfelelően dolgozzák ki,amit Daane helytelenít, egy nem biblikus és spekulatívan megalkotott Krisztushozragaszkodnak, mert azt vallják, hogy Krisztus halála az örökkévalóságtól fogva elrendeltetetta hármas Isten által, s ezért a bűnös emberek cselekedetei, akik megfeszítették Őt, valamintÁdámé, aki behozta a bűnt a világba egyformán benne voltak valamilyen módon Istentervében? Vagy Daane az, aki olyan Krisztust keres, aki akár el is kerülhette volna a halált, ésolyan Ádámot, aki elkerülhette volna a vétkezést, vezet minket a spekuláció útján lefelé?

A második fő dolog, amit fontolóra kell venni Isten rendeleteinek általános vizsgálatasorán a kiválasztás és az elvettetés egyforma véglegességének kérdése. Vajon azok, akik a„nagy alapelvnek”, nevezetesen a tiszta szuverenitásnak, vagyis az elvettetés szuverenitásánakmegfelelően munkálkodnak, determinista történelemfilozófiával rendelkeznek, amit inkább afilozófia, mintsem a Szentírás forrásaiból merítettek? Vagy Daane az, azzal a Krisztussal, akivagy létezett, vagy nem, és Ádámmal, aki vagy vétkezett, vagy nem, aki olyan Krisztust

prédikál, aki valójában „nem oszthatja fel az időt”, s nem tehet semmi jelentős dolgot azemberek üdvösségéért a közönséges történelem egyetlen naptári napján sem?

1. Isten gondviselése

Amikor vizsgálni kezdjük a gondviselés egészének kérdését a Daane teológiájávalfennálló viszonyában, helyes visszaemlékezni arra, hogy ő nem pusztán Hoeksemával ésvelem állítja szembe a történelemfilozófia látszólag krisztológiai és biblikus megközelítését,hanem mindenkivel, akik a központi alapelvet használják. Meg kell hagyni, Hoeksema és énszerinte szélsőséges álláspontokat képviselünk. Az én időről alkotott fogalmam „teljesendeterminisztikus”.61 „Isten örök rendeléseit téve meg a kiindulási pontjának, Van Til nem

képes érvényre juttatni a saját finom hangsúlyát arról, hogy az általános kegyelmet az időmozgó folyamához viszonyítva kell értelmezni”.62 Ennek megfelelően mondja rólam, hogy„semmiféle figyelmet sem fordítok Krisztus első eljövetelének a jelentőségére”.63 Nem teszekkülönbséget, mondja Daane „az időszámításunk előtti és az időszámításunk szerinti között”.64 „Az i. e. és i. sz. teológiai jelentőségének ez a figyelmen kívül hagyása elrejti a történelem

belső jelentőségét az akadémikus történészek elől, és eleve meghatározza a történelemmel,mint világival kapcsolatos magyarázatukat.”65 Így tehát a nézeteimet egy világi elme



63

Ugyanott, 136. oldal64 Ugyanott

65 Reformed Journal , 1951. október


18/63

18

nézeteivel azonosítja a Krisztus, mint az idő valódi felosztója jelentősége felismerésénekteljes hiánya miatt.

De A. Kuyper, H. Bavinck, L. Berkhof, Charles Hodge, A. A. Hodge, A. H. Strong ésR. L. Dabney sem sokkal jobbak. Ők is úgy tekintik az „utolsó dolgokat”, mint „a naptárutolsó napjaira eső eseményeket”.66 Szemlátomást ők sem fogták fel, hogy „amikor az

’utolsót’ a naptár alapján határozzuk meg, az közvetlenül a világ végét megelőzőeseményekre vonatkozik. Mikor azonban az ’utolsót’ az idő bibliai értelmében határozzukmeg, akkor az a történelem középpontjára vonatkozik, arra a Középponti Eseményre: JézusKrisztusra.”67 „A hagyományos református eszkatológiai gondolkodásban az idők természetehatározza meg az esemény természetét… A biblikus gondolkodásban a viszony az Eseményés az Idő között pontosan ennek fordítottja. A biblikus gondolkodásban az eseménytermészete határozza meg az idő természetét.”68

Egy dolog azonnal fontos ebben az összefüggésben. Igyekezvén megszabadítani areformátus teológiát a determinizmustól, és az eszkatológia nem biblikus nézetétől, Daane aszemét „az eszkatológiának a mai teológiai világban általánosan elterjedt nem ortodoxnézetén” 69 tartotta. „Barth és Brunner, valamint… Reinhold Niebuhr és Pauck

gondolkodásában az eszkatológiai valóságok nem történelmiek. Az afféle eszkatológiaivalóságok, mint Isten országa, a megszentelődés, az örök élet soha nem valóságosak – mégelviekben sem – a történelemben. Ezek inkább a történelmen kívül, a transz-történelmi

birodalmában létező ideálok… Egyetlen református ember sem fogja tudatosan helyeselni az eszkatológia e nézetét.

Mégis, a hagyományos meghatározás alapján a református eszkatológia kevés teológiaivédelemmel rendelkezik az eszkatológia eme eltorzításával szemben. Ez ugyanis tagadja akereszt és a feltámadás történelmiségének eszkatológiai jelentőségét, mivel az eszkatológiateljesen ideális és transz-történelmi, a hagyományos meghatározás pedig, noha ragaszkodik akereszt és a feltámadás történelmiségéhez, mégis elmulasztja erre a történelmi alapra alapozniaz eszkatológiáját, mert azt, szigorúan szólva, valami ideálisnak és jövőbelinek tekinti, mintmagát a második eljövetelt.”70 Daane tehát arra ösztökél, hogy az eszkatológiánkat alapozzuk„a történelemben már megvalósult eszkatológiai valóságokra alapozzuk”.

2. Milyen irányban?

Az olvasó itt kissé összezavarodhat. Tudja, hogy Barth ragaszkodik a krisztológiaimegközelítéshez a teológiában, s ez azt jelenti, hogy számára nem létezik Isten külön akijelentésétől. Barth számára Isten azonos a Krisztusban adott kijelentésével. Tudja, hogyBarth számára nem léteznek örökkévaló rendeletek, sem örök tanácsvégzés külön annak atanácsvégzésnek a megvalósulásától a teremtésben és a gondviselésben. Tudja, hogy Barth

bár névlegesen nem, de ténylegesen elveti mind a lételméleti Szentháromságot, mind Istenrendeleteit a feltételezetten dinamikus teológia, azaz ama teológia érdekében, valóbantörténelmi ( geschichtlich) lesz. Azt is tudja, hogy Barth egész eszkatológiája a krisztológiájánalapszik, ezért Barth lenézi a közönséges történelmet, azt a történelmet ( Historie), melyben aközönséges emberi lények élnek, s amelyet a naptár és az óra jelölnek. Barth szerint mindezdeterminizmust és rendszerhez ragaszkodást jelent a Bibliára történő odafigyelés helyett. S aBibliát nem szabad Isten közvetlen és befejezett kijelentésének tekinteni, mert akkor egyrendszerrel lesz dolgunk.

66 Reformed Journal , 1952. március

67 Reformed Journal , 1951. november

68

Reformed Journal , 1952. március 69 Reformed Journal , 1952. április

70 Ugyanott


19/63

19

Most pedig az olvasó látja, amint Daane szembeállítja a krisztológiai megközelítését alételméleti Szentháromság elképzelésével. Látja, hogy Daane nem pusztán Hoeksema „időtlenlogikája” és az én „determinizmusom” ellen érvel, hanem az „eszkatológia” hagyományosmeghatározása ellen is, mivel „az is szigorúan szólva, valami ideálisnak tekinti azeszkatológiát”.

Az olvasó itt kísértésbe eshet, hogy erre a végkövetkeztetésre jusson: Daaneragaszkodása, mely szerint a történelem általánosságban és az eszkatológia konkrétan aKrisztus-eseményből kiindulva értelmezendő, elvezeti majd őt lefelé az úton Barthtal együttKr isztus halálának és feltámadásának, mint ugyanabban a világban végbementeknek, ahol aközönséges halandók élnek, a lebecsüléséhez, ha ugyan végül nem a tagadásához. De Daanelátszólag nem kívánja Barthot követni. Nagyon is ellene van Barthnak, őszintén és nyíltankritizálja. S azért kritizálja, mert Barth más modern teológusokkal együtt a ténylegesentörténelminek tekintendőt „ideálisra” és „a történelmen kívül állóra” egyszerűsíti le.

Vajon ez a kritika Daane részéről csak azt jelenti, hogy nem akar olyan messziremenni, mint Barth? Nem, látszólag nem, mert éles ellentétet állít Barth szupra-történelmivalósága és a történelmi valóság közé. Sőt, ahhoz, hogy rendelkezhessünk ezzel a valódi

történelmi valósággal, s különösen Krisztusban központosulva, Daane szerint másodlagos jelentőséget kell tulajdonítanunk az óráknak, napoknak és évelnek, ahogyan ezeket az óra és anaptár jelzi.

Mind Barth, mind a református hagyomány szerinte valami „elképzelésre” csökkentikle a történelmet. Mind Barth, mind a református hagyomány, mondja, képtelen érvényre

juttatni Krisztus központi jelentőségét. Hova vezet hát minket? Valamilyen, a reformátushagyományos és Barthon túli álláspontra? Vagy a kettő közöttire?

3. A kálvinizmus determinista

Lehet, hogy lehetetlenség választ találni erre a kérdésre. De maradnak más tényezők,melyek kihatással vannak a dologra. Earl Zetterholm tiszteletes foglalkozott kimerítőennéhány fontosabb dologgal egy cikksorozatban, mely a Torch and Trumpet -ben jelent meg1953 szeptemberétől kezdve. Zetterholm mondja: „Daane számára határozottan elképzelhető,’hogy Isten tanácsvégzése tartalmazzon olyan tényleges lehetségességeket, melyek nemválnak tényekké a történelemben’. Sőt, azért elképzelhető a számára, mert úgy véli, ezt tanítjaa Biblia. Konkrétan két igeszakaszt idéz, melyek bizonyossá teszik a számára ezt avégkövetkeztetést. Továbbá rámutat, hogy csak ezen a módon tartható fenn Ádám szabadságaarra, hogy ne vétkezzen.”71

Daane szerint Jézus a Gecsemáné kertben nem azzal az alapelvvel cselekedett, hogynincsenek lehetőségek, csak azok, amelyek valóban megvalósultak. S Pál az 1Kor2:7 -8-ban

beszélt azokról, akik „ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát”.72

Zetterholm utána Berkhof Református Dogmatikájából 73 és Bavinck The Doctrine of

God 74 című munkájából annak megmutatása végett, hogy szerintük Isten rendeletei „csakazokat a lehetőségeket tartalmazzák, melyek meg fognak valósulni a történelemben”.75 Továbbá idézi a Westminsteri Hitvallást, mely szerint: „Isten az örökkévalóságból, akaratánaklegbölcsebb és legszentebb tanácsvégzése által szabadon és változhatatlan módon elrendeltmindent, ami lesz”.76 A Belga Hitvallás a 13. cikkelyben kijelenti, hogy „ebben a világban

71 Torch and Trumpet , 1957. március, 3. és azt követő oldalak

72 Theology of Grace, 68 .oldal, megjegyzés

73 84. oldal

74

338. oldal75 Torch and Trumpet , 1957. április, 11. oldal

76 Ugyanott


20/63

20

semmi sem történik az Ő (Isten) precíz rendelkezése nélkül”, de „Isten azonban mégsemszerzője a bűnnek, s nem is vádolható az előforduló bűnökkel”. Azaz mutat rá, „dr. Daaneelmélete a valósággá nem váló lehetőségekről Isten tanácsvégzésében hitvallás-ellenes”.77 Egy harmadik cikkben azt is megmutatja, hogy Daane nézete bibliaellenes is. A Csel2:23-banPéter Jézusra utalva mondja: „a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott

halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek”78

(v. ö. 2Tm1:9). Sami Jézus Gecsemáné kerti tapasztalatait illeti, Ő Maga mondja, hogy a halálának meg kelllennie a messiási prófécia beteljesedéseképpen.79

Az egyik későbbi cikkében Zetterholm rámutat Jézus messiási tudatában kiterjedtelemzésére, ahogyan azt dr. Geerhardus Vos adja elénk a The Self-Disclosure of Jesus ( Jézusönfeltárása) című könyvében. Jézus nem úgy tekintett a saját halálára, mint ami vagy

bekövetkezik, vagy nem. Ő azért jött, hogy kimentse a népét a bűneikből. Mi más módon,mint a halálával tudta beteljesíteni a földi küldetését? – kérdezi Vos. „S a messiási módonnézett halál nem is tehet mást, mint magára ölti az abszolút szükségesség jellegét a messiási

program beteljesedésének vonatkozásában.”80 „Az elkerülhetetlen kereszt egyben választottkereszt is.”81 „Jézus Krisztus szabadon, tudatosan választotta Isten akaratának teljesítését és a

prófétai Ígék betöltését.”82 Jézus kétségtelenül a halálára és a feltámadására gondolt, mintközponti jelentőségű dologra a hármas Isten terve beteljesedésének vonatkozásában. Számáraezek a megtapasztalások alkották a történelem Középpontját, s pontosan azért, mert ezekenkeresztül Isten világmegmentő terve központilag megvalósult.

Zetterholm azonban azzal folytatja a Torch and Trumpet 1958. februári számában,hogy rámutat: Krisztus nem református, tehát nem biblikus nézete mögött az ember nemreformátus, tehát nem biblikus nézete áll. Végül is a végső vita az emberi élet és a történelemmagyarázatában azok között zajlik, akiknek a végső viszonyítási pontja Istenben, illetve azokközött, akiknek a végső viszonyítási pontja az emberben van. Azaz, Ádám, mint az elsőteremtett ember jelentősége, aki később minden embert képviselt, fontossá válik. A Rm5:12elmondja nekünk, hogy Ádámban minden ember vétkezett. Isten Ádám elé helyezte a szeretetés engedelmesség, vagy a gyűlölet és engedetlenség választási lehetőségét. Mivel Daanespeciális erőfeszítést tesz azért, hogy bebizonyítsa: az én álláspontom determinista, ezért két

bekezdésben összefoglalom a gyakran ismételt kijelentéseimet Ádámról. Először is adott az önálló, az örökkévalóságtól fogva Önmagában létező Isten.

Szuverén akaratából ez az Isten teremtette a világot, s a gondviselésén keresztül felügyeli ésvezeti azt a felé a végcél felé, amelyre megteremtette. A világ történelmének kezdeténter emtett egy emberpárt, akiktől az összes ember származik. S az első emberen, Ádámonkeresztül feltételesen bánt az egész emberi fajjal. Ádámon keresztül az egész emberi fajtszembesítette egy kulturális feladattal. Ezzel az egyetlen feladattal kapcsolatban tette megÁdám, minden embert képviselve, a választását. A választása tehát nem annak dacára volt

fontos, hanem pont a miatt a tény miatt, hogy ilyen helyzetben és ilyen körülmények közötttörtént. Ami a tiltakozónak determinizmusnak tűnik, arról kiderül, hogy pontosan a szabadságés a jelentőséggel bíró választás feltétele. Ha lennie kellett határozott megtapasztalásnak azember számára, az nem mehetett végbe a vákuumban. Ez csak az egységnek egész történelemmögött álló alapelvével, nevezetesen Isten tanácsvégzésével, valamint az egységnek atörténelmen belüli alapelvével, nevezetesen az ember elé állított kulturális feladattal összefüggésben mehetett végbe.


78 Torch and Trumpet , 1957. május- június, 15. oldal

79 Torch and Trumpet , 1957. július-augusztus, 26-27. oldal

80

Vos. 276. oldal, dőltbetűs E. Z., Torch and Trumpet , 1957. október, 17. oldal 81 Ugyanott, 18. oldal



21/63

21

S így tovább, a korokon keresztül, valahányszor csak az ember akaratának működniekellett, az mindig az eredeti, az emberiség egészének adott kulturális feladattalösszefüggésben működött, mert az a kulturális feladat továbbra is beszél az emberkörnyezetének minden egyes tényén keresztül. Mindig beszél az emberekhez. Szűkebben ésintenzívebben szól azokhoz, akiknek az üdvözítő kegyelem evangéliuma felkínáltatott. Még

szűkebben és még intenzívebben beszél azokhoz, akik az üdvözítő kegyelem szövetségén belül születtek. S miután az ember válasza az eredeti kihívásra végső soron a szuverén Istenkezében és az Ő tervében van benne, így a feladat elfogadása, vagy elutasítása az emberekrészéről még mindig Isten szuverén akaratán alapszik. Isten az, Aki azt akarja, hogy az emberakarja és cselekedje, amit megkövetel tőle.

Erről az álláspontról, ahogyan felvázoltam az Általános kegyelemben, mondja Daane:„A lehetőség efféle fogalma puszta determinizmus, és nem egyeztethető össze azzal ahagyományosan vallott állásponttal, mely szerint Ádám úgy teremtetett, hogy szabadsága voltnem vétkezni.”83 Zetterholm egyszerűen csak jelzi a tényt, hogy Daane „pusztadeterminizmusnak” nevezi azt, amit a református hitvallások és a Szentírás világosantanítanak. Daane azt tanítja, hogy végső soron és döntően Ádám hatalmában állt, hogy ne

vétkezzen. De efféle állásponthoz ragaszkodni annyi, mint végsőséget, vagy függetlenségettulajdonítani az embernek. Ez valójában annak kimondása, hogy Istennek várnia kell, hogymegláthassa, mit tesz Ádám, majd azután meggondolhatja, hogy elküldje-e, vagy sem a Fiát avilágba. Jézus azért jött, hogy kimentse a népét a bűneikből. Pál elmondja nekünk, hogy Istenkiválasztott minket Krisztusban „a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek ésfeddhetetlenek Ő előtte szeretet által, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogadJézus Krisztus által” (Ef1:4-5). Daane szerint azonban Ádám mindezt megakadályozhattavolna. Végül dönthetett volna úgy, hogy nem vétkezik. Daane úgy beszél a Krisztus -eseményről, mint a történelem középpontjáról, mert Ő váltotta meg a világot. De Ádámmindezt megváltoztathatta volna: elvethette volna, hogy vétkezzen, így nem lenne bűn, s világsem, melyet ki kell menteni a bűnből. Így ő, az első Ádám, nem Krisztus lenne az „időjelző”,a történelem valódi felosztója, leszámítva a tényt, hogy nem lenne történelem. Daane úgy

beszél „az utolsó dolgokról”, mint amelyek a kereszttel és a feltámadással együtt jönnek el.De Ádám mindezt megváltoztathatta volna. Dönthetett volna úgy, hogy nem vétkezik, s akkorminden, ami őutána következett volna, „az utolsó időkben” élt volna.

S akkor az elkerülhető kereszt szükségtelen, ha ugyan nem lehetetlen, de legalábbisértelmetlen kereszt lett volna, leszámítva a tényt, hogy nem is lett volna kereszt. Daanealapján nemcsak a szuverenitást és a kiválasztást Krisztusban és Rajta keresztül vesztettükvolna el, de akkor nem is lenne szuverenitásunk, mert az az ember szuverenitása lenne Istenszuverenitása helyett. Akkor nem létezne Krisztus úri mivolta, csak az ember úri mivolta. S azember nem lenne a káosz ura, mert ő maga lenne a káosz, vagy inkább egyáltalában nem is

létezne: képtelen lenne azonosítani önmagát. Az önismeret az ember részéről előfeltételezi asaját alapjaként az istenismeretet, mert Isten az embernek a saját alkatában, a sajátkörnyezetében és az Ígében jelentette ki Magát.

4. Kierkegaard vagy Kálvin?

Amellett, hogy irracionalista, Daane eme álláspontja Ádám vétkező, vagy nemvétkező képességének egyforma végsőségéről racionalista is. Daane egyszerűen aztfeltételezi, hogy Ádám nem lehet valóban szabad és felelős a választásában. ha Istentanácsvégzésén belül kell meghoznia a döntést. Az emberi szabadságnak és felelősségnek eztaz elképzelését nem a Bibliából veszi. Egyszerűen csak ugyanúgy érvel, mint ahogyan az



22/63

22

arminiánus és a katolikus teológusok érvelnek, nevezetesen hogy az emberi szabadságotmegnyirbálja, ha Isten végső felügyelete alatt áll. Az ember önállósága az, nem pedig Istené,amivel szemlátomást törődik.

A szabadság eme, Daane által Ádámot illetően tulajdonképpen fenntartott racionalista-irracionalista elképzelése az, ami az ő teológiájának valódi kiindulópontja. A krisztológiáját a

kiindulópontja irányítja. Azt vallja, hogy Krisztus csak akkor lehet az idő felosztója haszabadon választhat, hogy meghaljon-e, vagy sem, mégpedig Isten tervétől függetlenül. Aszabadságnak ez az elképzelése, mely inkább a spekulációból, mintsem a Szentírásbólszármazik az, ami lehetővé teszi a számára és meg is követeli tőle az alapvető ellentétet, amitfelállít Istennek és a rendeleteinek, mint végső viszonyítási pontnak a kijelölése, illetveKrisztus, mint végső viszonyítási pont kijelölése között. S megtévén azt a Krisztust a végsőviszonyítási pontnak, aki képes nem meghalni, valójában az embert teszi meg a végső ésvisszavonhatatlan viszonyítási pontnak.

Daane természetesen ezeknek a pontoknak egyikét sem viszi végig a következetesvégeredményig. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint nagyon csekély „teológiai védelme” vana keresztyénség Barth és mások által vallott szupra-történelmi értelmezésével szemben. Isten

tanácsvégzését illetően, ami mindent irányít, amiknek meg kell lenni, Daane az, nem ahagyományos református nézet, aki védtelenül lép ki az egzisztenciális spekuláció világába,mely nem kevesebbet állít magáról, mint azt, hogy az Íge Teológiája. Mikor Daane őszinténazt mondja, hogy az egzisztencialista filozófus, Kierkegaard, aki nem hisz a Bibliábansemmiféle ortodox értelemben, s leegyszerűsíti a történelmi Ádámot egy elképzeléssé,mindazonáltal kiváló hozzájárulást tesz a keresztyén történelemfilozófiához, akkor érezzük azirányt, amelybe néz.84 Vajon Daane teszi azt, amire a református teológusokat buzdítja,nevezetesen hogy „a saját forrásaikból” építsenek teológiát?

5. Pighius, vagy Kálvin?

Az, hogy Daane kevesebb segítséget kap Kálvintól, mint Kierkegaardtól, megláthatóKálvinnak a tárgyalt témával kapcsolatos világos kijelentéseiből.

Híres értekezésében Isten örök eleve-elrendeléséről Kálvin hosszan foglalkozik adeterminizmus vádjával, amit Pighius fogalmazott meg vele szemben. S Pighius Kálvin ellenivádjai lényegében ugyanazok, mint amiket Daane fogalmazott meg velem szemben aTheology of Grace című művében, s megint csak ugyanazok, mint amiket most hangoztatmindazokkal szemben, akik ragaszkodnak ehhez a „központi alapelvhez”, és azzalmunkálkodnak. Az Általános kegyelemben kijelentette, hogy „A vitában résztvevő mindkétoldal Kálvin mellé áll Pighius ellenében és őszintén egyetért abban, hogy Isten tanácsvégzésea végső meghatározó tényező.”85 De többé már nem ez a helyzet az általános kegyelem

vitájával. Daane nemcsak az általános kegyelem kérdésében, de a teológia egészmegközelítésének kérdésében is minden lényegi vonatkozásban ugyanarra az álláspontrahelyezkedik, mint Pighius. Miután megemlítette ezt a tényt, és rámutattam Daane Kierkegaardiránti szimpátiájára A hit védelme című művemben, dr. G. C. Berkouwer azt mondta, hogytermészetesen senki sem akarta tagadni Isten tanácsvégzését.86 De pontosan ez az, amit Daanetagad. A vitája most közvetlenül Kálvinnal van.

Mi Pighius panasza Kálvinnal szemben? Tulajdonképpen az, hogy az ő alapján amásodlagos okoknak, s konkrétan az emberi szabadságnak nincs valódi jelentősége. Ez azember felelősségét tagadja a bűn miatt. S mit mond Kálvin a válaszában?

84

Vesd össze a teljes idézettel A hit védelme című művemből 85 Az általános kegyelem és az evangélium, magyar fordítás, 52. oldal

86 De Verkiezing Gods, 207. oldal


23/63

23

Először is újra és újra világossá teszi, ahogyan Bavinck és mások is tették őutána,illetve Ágoston tette őelőtte, hogy egyszerűen csak elhiszi, amit Isten Ígéje mond neki. Ahívőknek elsősorban arra kell figyelniük, amit Isten jelentett ki nekik Krisztusban. Nagy ívbenelkerül minden racionalista spekulációt. Világosan érezte, hogy Pighius álláspontja spekulatívvolt. Pighius azt állította, hogy az ember nem lehet felelős, ha nem ő a végső, egyedüli oka a

cselekedeteinek, legyenek bár azok jók, vagy gonoszak. A válaszában Kálvin ezét „Istenkifürkészhetetlen ítéletéről” beszél, mely „mélyebb annál hogysem az ember áthatolhatnaazon”.87 „Vajon nem létezik Isten igazsága azon kívül, amit mi magunk is felfogunk?”88 Pighius, állítja Kálvin, az Istent és az embert egy szintre hozza. Ehelyett fel kell fognunk: nemvárhatjuk, hogy behatolhatunk Istennek és tanácsvégzésének az emberek tetteivel kapcsolatostitkába. Kálvin állandóan e titok elismerésének szükségességéhez tér vissza. Berkouwer úgy

beszél erről, mint aszimmetriáról. „’Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember ?’ Az efféle kérdéseknél az apostol visszaveti

az ember annak megfontolásához, hogy kicsoda ő és mik az elméjének képességei. Hatalmasok ez, melyet néhány szóban fogalmaz meg, de nagy valóságtartalommal. Mert kicsoda az,aki nem értvén az apostol eme kérdését, képes lenne válaszolni Istennek? S aki megérti, képes

bármit is találni válaszképpen?”89 Másodszor, Kálvin teljes mértékben kifejti a Pighiusszal folytatott vitája minden

pontján, hogy egyrészről az ember mindig teljes felelősséggel tartozik a cselekedeteiért, sfőleg a bűneiért, másrészről Isten felügyel mindent, amiknek meg kell lenni. „Mert jóllehetnem Isten teremtette az emberek bűneit, ki más teremtette volna az emberek természetét, mintIsten? Ezek önmagunkban kétségtelenül jók, de ezekkel az emberek arra rendeltettek, hogygonoszságokat és bűnöket kövessenek el az Ő akaratának jótetszése szerint, és sokak esetébenezek a bűnök örök büntetéssel lesznek megbüntetve. S ha megkérdezik: Miért teremtett Istenilyen természetet? A válasz: mert ilyet akart teremteni. S miért akarta így? ’ Sőt inkábbkicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel?’”

Kálvin különösen nyíltan fogalmaz abban, amit Ádámról mond: „Mert az egészemberi faj természete megromlott Ádám személyében. Nem mintha Isten még magasztosabbés mélyenszántóbb célja nem előzte volna meg az egészet. De ebből a forrásból fakadt, hogyIsten átka működésbe lépett. Ennek megfelelően tesz az apostol bizonyságot arról, hogy Isten’eleve elkészítette’ a dicsőségre ’az irgalom edényeit’.”90 „Mert jóllehet jóval Ádám bukásaelőtt Isten a saját titkos okaiból kiindulva eldöntötte, mit fog csinálni, mégis azt olvassuk aSzentírásban, hogy Ő semmit sem ítélt, vagy ítél el, csak a bűnt.”91 „Mi ezt valljuk: az emberúgy teremtetett és olyan feltételek közé került, hogy semmi oka nem volt az Alkotójára

panaszkodni. Isten előre látta Ádám bukását, s teljesen bizonyos, hogy a bukásának eltűrésenem az Ő isteni akarata ellenére, hanem annak megfelelően történt.”92 „Ádám nem tehetettmást, mint elbukott Isten előre tudásának és akaratának megfelelően. S akkor mi van? Ezen az

alapon Ádám felmenthető a vétek alól? Természetesen nem. A saját szabad akaratából és asaját szabad cselekedete folytán bukott el.”93 „S noha Ádám nem Isten ismerete, vagyelrendelő akarata nélkül bukott el és hozott pusztulást önmagára és az utódaira, az mégsemkisebbíti az ő vétkét, s nem hoz semmiféle szégyent Istenre. Nekünk ugyanis mindiggondosan észben kell tartanunk, hogy Ádám a saját akaratából és önszántából fosztotta megmagát attól a tökéletes igaz mivolttól, amit Istentől kapott, és a saját akaratából és önszántából

87 Calvin’s Calvinism, szerk. Henry Cole, 32. oldal

88 Ugyanott

89 Ugyanott, 70. oldal. Kálvin itt Ágostont idézi

90 Ugyanott, 76. oldal Kálvin beszél itt és a következő szakaszokban

91

Ugyanott, 89. oldal92 Ugyanott, 92. oldal



24/63

24

adta át magát a bűn és a Sátán szolgálatára, s taszította ezzel önmagát az örök pusztulásba. Ittazonban az emberek állandóan azt az egyöntetű mentséget kínálják Ádám számára, hogyszámára nem volt segítség, és nem volt lehetséges azt elkerülni, amit Maga Isten rendelt el.Ám Ádám vétkességének megállapításához a saját szándékos vétke elegendő, sőt több, mintelégséges. Így valóban nem Isten titkos tanácsvégzése a bűn valóságos és tényleges oka,

hanem határozottan az ember akarata és hajlama.”94

Harmadszor, Kálvin tagadja, hogy a hit irracionális. Ahhoz ragaszkodik, hogy bármit

is tanít Krisztus az Ő népének a Szentírásban, azt Krisztus tekintélye alapján kell elfogadniuk.Ahhoz ragaszkodik tehát, hogy lehetetlenség az ember számára behatolni Istentanácsvégzésének és az emberi felelősségnek a viszonyába. De nem mondja, sőt valójábantagadja, hogy a hit irracionális lenne. Fenntartja az aszimmetriát, a titokzatosságot Pighiusracionalitásával szemben. S fenntartja a szimmetriát is Pighius irracionalitásával szemben.

Azt ismételjük meg, amit Kálvin mond, amikor a joggal híres különbségtételét teszimeg az ember, mint a cselekedeteinek közbenső oka, és az Isten tanácsvégzése, mint közvetett oka között. „Ha tehát semmi sem képes meggátolni az embert annak elismerésében, hogy a

bukásának első eredete Ádám volt, s ha minden ember önmagában találja meg a bukásának

másodlagos okát, akkor mi gátolhatja meg a hitünket abban, hogy közvetve elismerje teljes józansággal, bámulattal és minden alázattal Istennek azt a titkos, közvetett tanácsvégzését,mely által az ember bukása így eleve elrendeltetett? S mi gátolja meg ugyanazt a hitet a belsőközbenső ok elfogadásában? Ezzel az emberi faj egyénileg kötődik a vétekhez és az örökhalál sivárságához, mint Ádám személyétől származóhoz, így önmagában mindegyikük ki vantéve a halálnak, mégpedig az örök halálnak. Pighius tehát nem törte ketté, rázta meg, vagyváltoztatta meg (amiképpen vélte) azt a kiváló és legszebb szimmetriát, amivel ezek ak

Cornelius Van Til: James Daane teológiája

Documents

Transcript of Cornelius Van Til: James Daane teológiája